Mindszenty József boldoggá avatásáért

Ez év elején, amikor megírtam Mindszenty József védelmében című tanulmányomat, még nem tudhattam, hogy a Magyar Szemle
folyóirat szellemiségét és tartalmát tekintve közlésre méltónak találja. Atanulmány közlése nagy örömömre szolgált, mint hogy az is meghatott, hogy a megjelenés óta, az elmúlt hónapokban folyamatosan érkeznek általam korábban személyesen nem ismert papi és laikus személyektől is az együttérző köszönetnyilvánítások. Ezúton szeretném megköszönni a publikálás lehetőségét és a széles körű elfogadást, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy Mindszenty József életszentsége ma is hat. Meggyőződésem szerint ez is jelzi a boldoggá avatás feltételét is jelentő széles körű kultuszt. Ugyanakkor elnézést szeretnék kérni mindazoktól, akik talán fogalmazásom pontatlansága miatt félreérthették mondanivalómat. Annak ellenére is, hogy a közlés előtt a tanulmányt egyetemen oktató papi és civil személyek is látták, támogatták.

Azt gondolom, hogy a félreértések ellenére Somorjai Ádám írása a „Mindszenty hercegprímás fellebbezése a Nemzetgyűléshez" minden tekintetben írásom célját, szándékát és tartalmát igazolja. Elnézését kérem, hogy néhány jó szándékú állítását mégis pontosítanom kell.

Nem írtam azt, hogy a volt keleti blokk államai újra érvénybe helyezték a megszállás előtti alkotmányukat, hanem, hogy államuk, rendszerük politikai jogfolytonosságát a megszállás előtti, független és szuverén állapotukkal kötötték össze, ami Magyarországon eddig nem történt meg. Eztény, és teljesen indifferens attól, hogy a szerző, a „recenzens" mit tekint megoldásnak, jónak. Akérdéssel egyébként a 90-es évektől számos szakértő és politikus foglalkozik, ma is egyre nagyobb viták zajlanak, és különböző megoldásokat kínálnak a rendszerváltás válságából történő alkotmányos-politikai kilábalásra.

Tény marad az is, hogy a magyar prímás, a régi jog szerint nemcsak egyházi, hanem közjogi pozíciót is betöltött. Amelyre a pápa nevezi ki (ha van király, akkor annak előzetes jóváhagyásával), de elmozdítani csak főpapi teendőiből tudja, a közjogi funkcióból már nem! Cikkemben arra próbáltam felhívni a figyelmet, de ezek szerint nem teljes eredménnyel, hogy a prímás el nem küldött levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a közjogi kérdést egy szabad Magyarország megfelelő fóruma hivatott rendezni. Akár úgy is, hogy megszünteti a prímás közjogi funkcióját. Mindszenty József - nézetem szerint összhangban az 1956-os ismert nyilatkozatával - éppen azt fejezi ki, hogy elfogadja a külföldi megszállás alól felszabadult nemzet bármilyen szabad döntését közjogi, állam-, illetve alkotmányforma kérdésében. Ráadásul ezt a levelet el sem küldte. (Gondolva, szerintem, hogy teljesen mindegy, hogy elküldi, vagy nem.) Meglátásom szerint, Mindszenty József közjogi állásfoglalása azonban teljesen indifferens boldoggá avatása szempontjából, hiszen a példamutató életszentsége szempontjából ez igazán lényegtelen kérdés. Egy uralmi rendszerrel való lojalitás szerintem önmagában elsősorban politikai, alkotmányjogi és nem hitelvi kérdés. Ezazonban nem igazolhatja a jellemtelenséget, mert az már viszont az életszentség kérdése, akármilyen rendszerről van is szó. (Persze a félreértések elkerülése végett, én nem akarom megmondani, hogy mi a boldoggá avatás feltétele!) Szerintem itt is „csak" az igazságért és törvényességért állt ki. Ezt Mindszenty József előtt számos esztergomi érsek is megtette az elmúlt kilenc évszázadban.

Viszont az előbbi okfejtés miatt nézetem szerint nincs igaza Somorjai Ádámnak, amikor azt írja, hogy: „Véleményünk szerint ugyanaz az instancia mentette föl a bíborost, mint amely kinevezte, és ez elég." Többek között erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy ismerjük a Vatikán álláspontját, és szeretnénk, hogy az, ha lehet, más szempontot is figyelembe vegyen. Ugyanakkor ehhez kapcsolódóan álláspontom, hogy nem mindegy, hogy azt mondjuk, hogy a bíboros bírósági elítélése és ítélete semmis, vagy azt, hogy maga a rendszer is törvénytelen volt, ami azt művelte vele, amit tett. De ezek a kérdések csak akkor lesznek fontossá a boldoggá avatás szempontjából, ha a nemzetközi jogi, illetve közjogi álláspontokat lényegesnek tekintik.

Tanulmányomban ennél a résznél tettem egy zárójeles megjegyzést, miszerint egy tavalyi felmérés szerint - aminek eredménye engem is meglepett - a választók 25 százaléka most is el tudja képzelni a királyság államformáját. No de ebből leszűrni azt, hogy én valamilyen párt, mondjuk a legitimisták, vagy történeti alkotmányt visszaállítók érdekében, illetve álláspontjukat tükrözve írtam a cikket, azt mutatja, hogy nem megfelelő pontossággal fogalmaztam. Meglepő, de elárulom, én magam sem tudom, hogy királyság-, vagy köztársasági párti vagyok. Mindenesetre én a királyság esetleges visszaállítását kizárólag a Gondviselésre bíznám, és nem politikai pártra. Én 1997 óta semmilyen párthoz köthető közéleti tevékenységet nem végzek. Akkor szakértője voltam az Országgyűlés alkotmány-előkészítő albizottságának.

Bár törekszem a legteljesebb informálódásra, de a két könyvről úgy emlékszem, nem a Népszabadságban olvastam. Somorjai Ádám könyvével a Bencés Kiadó könyvesboltjában találkoztam, és azt ott meg is vettem. Aközös kötetet Zinner Tiborral a Magyar Közlöny kiadó szórólapján olvastam először, majd kaptam meg tanulmányozásra. Sajnálom, hogy tanulmányomban nem méltattam megfelelően azt az óriási és nélkülözhetetlen munkát, amit a két szerző végzett. Őszinte öröm tölt el, ha ezt a hiány pótló, különleges munkát egyáltalán valaki vállalkozik elvégezni. Mint jogtörténész, alkotmányjogász és politológus (és hívő) is ezért szeretném, ha mindent megismerhetnénk, amit a bíboros írt, alkotott. Történészként elfogadhatatlannak tartom, hogy politikai okokból ne lehessen publikálni egy önéletrajzot, vagy lelki naplót, történeti munkát, vagy bármit. Kennedy és más amerikai elnököknek írt levélről, illetve levelekről Somorjai Ádám és Zinner Tibor kutatásai alapján tudok. Véleményem szerint a bíboros rendíthetetlen hazafiságát mutatja - a levelek tartalmától függetlenül is -, hogy akkor, amikor nagyhatalmi egyezség alapján már az ENSZ is levette a napirendről a „magyar kérdést", volt valaki, aki nem. (Hogy a Vatikánnak és Magyarország vezetésének, akkor és most mi a politikai álláspontja a kérdésben, lehet, hogy ez sem mérce az életszentség kérdésében.) Még egyszer: én nagyon örülök minden eredménynek, és szerintem elismerésre méltó az „Achilles-saroknak" tűnő dokumentumok feltárása is! (Az 1974-es dátum elgépelését már csak a megjelenés után fedeztem fel, de szerintem Somorjai Ádám és más sem gondolja, hogy ez az egész tanulmány pontatlanságát igazolja.)

Meg kell itt jegyeznem, hogy én az egyik állami egyetemen alkotmányjogot és közigazgatást tanítok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán ez idáig magyar alkotmány és jogtörténetet. Az országban egyedül itt folyt az 1997/98-as tanévtől általam jegyzett a Szent Korona és Szent Korona-tan szeminárium, ahol rajtam kívül hét, általam meghívott előadó járta körbe a kérdést, jogtörténeti, történeti, szellemtörténeti, gazdasági, nemzetközi jogi és művészettörténeti szempontból is. Én magam a kérdésben 5 kötetet és egy füzetet publikáltam. Könyveimből négyet a Szent István Társulat adott ki (egyik eddig két kiadást is megért). Tudomásom szerint ma az országban egyedül nekem van Phd fokozatom a Szent Korona-tan és a történeti alkotmány viszonyaról a 20. században. Ennyit mentségemre és igazolásomra. 12 éven keresztül foglalkoztam az államigazgatásban a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztük 8 évig a romák helyzetével is. Az első három évben elsősorban nemzetközi jogi kérdésekkel, de ezt abba kellett hagynom a 90-es évek közepén, tekintettel az alapszerződésekkel kapcsolatban elfoglalt nem konform álláspontom miatt.

Összegzésként az én álláspontom az, hogy a mártíromságra való elhívás, amit a bíbor színe is jelez, vagyis amit XII. Piusz és Mindszenty József (és Magyarországon a 20. században feltűnően és különlegesen sok személy) képvisel, lehet, hogy nem követhető mindenki számára és nem várható el mindenkitől. (A vezetőktől igen) Ezért indokolható, hogy egy kompromisszumkész egyházi álláspont szükséges, de megtagadni, illetve vitatni azoktól a tiszteletet és életük példamutató jellegét, akik ezt vállalták, az nem jellemes, és nem lehet katolikus álláspont. Ha ez történik, akkor annak következménye egyrészt a kollaborációig vezető együttműködés a világgal és annak hatalmasságaival, amikor a lelkiismeret már nem vádol, hanem igazol, amely elgyengíti a hitterjesztést, megvetendővé teszi az igazságért való kiállást. Ajó példák elvi és gyakorlati tagadásával eluralkodik a jellemtelenség, a szervilizmus. Másrészt a helyi egyházak vezetői sem elsősorban a pápának vagy a nemzetüknek, hanem a helyi hatalomnak akarnak megfelelni (függetlenül attól, hogy az saját nemzetével kapcsolatban milyen politikát művel). Ellentmondanak a pápának is, liturgikus, püspökkinevezési, szociális etc. kérdésekben, vagyis az egyház szétesését segítik. Sajnos ez olyan botrányokhoz is vezet, amelyekre a korábbi (pl. a magyar) egyháztörténetben nem találunk példákat. Vagy ha találunk, a jelenkor egyházi álláspontja is elítéli. (Nyilván nem segíti a Mindszenty bíborost övező kultuszt az eddigi nyilvános emlékkiállítás új helyszínre helyezésével történő „elrejtése", de a sír előtti imazsámoly eltüntetése sem.)

Nem vagyok semmilyen lelkiségi mozgalom ellenzője, ez valóban butaság lenne; de itthon sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a közösségi élmény nem jár együtt a katekézis megismerésével és a hazafiság élményével, szolidaritásával, de gyakran még az egyházi hierarchia tiszteletével sem. Remélem nem vitatható és nem nevezhető gettóba vonulásnak, ha valaki a feleségével törekszik, és általában sikerül is, naponta áldozni, rózsafüzért és angelust imádkozni, elmélkedni és Bibliát olvasni, hitet terjeszteni és kiállni saját példáiért, esetenként közéleti ügyekben is, miközben a munkáját végzi és neveli gyermekeit.

Igaza van Somorjai Ádámnak, sajnos valóban nem hallottam VI. Pál pápa boldoggá avatásáról, de remélem elhiszi nekem, hogy őszintén örülök, ha kanonizációja megtörténik. Véleményem szerint azonban, a 20. században XII. Piusznál jobban és elkötelezettebben senki sem ismerte és törődött jobban országunk és nemzetünk helyzetével. Eztényszerűen is bizonyítható, még levéltári források nélkül is. Már csak ezért is nagyon örülnék az ő boldoggá avatásának is, nem szólva minden más kérdésben mutatott hiteles álláspontja miatt is.

Somorjai Ádámnak kívánom Isten áldását! Köszönöm a cikkét, és további sok sikert kívánok tudományos munkásságához, nélkülözhetetlen kutatásaihoz. Azt is szeretném javasolni, hogy napi imájában kérje - mint ahogy e cikk írója is teszi - Mindszenty bíboros boldoggá avatását, mert meggyőződésem, hogy mindig ez marad a leghatékonyabb eszköz, amit ez ügy érdekében is lehet tenni!

(Tóth Zoltán József válaszának közlésével a Magyar Szemle a vitát lezártnak tekinti.)