Köszöntő a jászteleki jótékonysági romanapon

Örömmel tettem eleget megtisztelő meghívásuknak,
mert úgy gondolom, hogy a mai rendezvény példaértékű. Nem panasznap, nem a tehetetlenség vagy a kiszolgáltatottság seregszemléje. Egy olyan közösség találkozója, amely meg tudja őrizni méltóságát: nem segítséget kér, hanem segíteni akar.

Nem hiszem, hogy a jászteleki cigányok sokkal jobb helyzetben lennének, mint máshol élő társaik. Azt azonban látom, hogy sok kérdésben máshogyan gondolkodnak.

Büszkén vállalják örökségüket, hagyományaikat, büszkék arra, hogy egyaránt örökösei, gazdagítói a cigány és a magyar kultúrának. Nagyon fontos dolog ez!

A mai rendezvényre olyankor kerül sor, amikor nehéz időket élünk, amikor a magyar társadalom egésze él át válságot. Szakértők sokszor elmondják, hogy egy kisebbség kérdése akkor válik különösen súlyossá, amikor már a többség sem tudja megoldani a problémáit.

Az elmúlt időszakban a romatársadalom problémáiból cigánykérdés lett. Miért éppen most? Azért, mert Magyarország egészében jutott gazdasági, megélhetési, társadalmi, erkölcsi válságba.

Nemcsak a kisebbség, hanem a többség is. Aválság az egész társadalom baja és sorsa lett. Valamennyiünk felelőssége, hogy e nehéz sorstól megváltsuk magunkat.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya a határainkon kívül élő magyarok sorsáért való felelősségnek különös hangsúlyt ad a 6. §-ban. Amikor ugyanez az Alkotmány természetes magyar érzésként és meggyőződésként kimondja, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségeink is részesei a nép hatalmának, és államalkotó tényezők, akkor kimondja azt is, hogy sorsukat illetően azonos jogokat és esélyeket várhatnak el, mint a társadalom minden tagja.

Sajnos, a romákkal szemben ebben különös adóssága van a magyar társadalomnak.

Az Alkotmány előírja a munkához és a méltó bérhez, a biztonsághoz, az egészségügyi ellátáshoz való jogot, az oktatáshoz és a művelődéshez való jog biztosítását. Az Alkotmány majdnemhogy ünnepélyesen fogalmaz: „a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a legmagasabb szintű lelki és testi egészséghez." (70/D. §)

Nos, itt vannak komoly adósságok. Ezekben a dolgokban a roma társadalom többségének túl nehéz a sorsa. Sokkal többet kell tennie az államnak, kormánynak, egyházaknak, önkormányzatoknak, a társadalom minden közösségének, de magának a roma társadalomnak is, hogy a többségi társadalom és a nemzeti kisebbségek az integráció harmonikusabb fokára jussanak.

Ki merem mondani: hogy jobban szeressék egymást.

Tudjuk valamennyien a magyar roma társadalomról, hogy ők a rendszerváltás legnagyobb vesztesei. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy nem lehet nyertes vagy győztes az, aki sorsának megoldását csak másoktól várja. Ajásztelekiek ma azt bizonyítják, hogy igenis, ők maguk akarnak tenni a sorsuk javításáért. Nem kérnek, nemcsak kapni akarnak valamit, hanem adni is. Ezt bizonyítja, hogy a mai rendezvény a Jótékonysági romanap címmel született meg.

Nagyszerű példa ez, és olyankor örülhetünk neki, amikor szerte Magyarországon nagyon szomorú dolgok történnek. Cigányokkal és magyarokkal egyaránt.

Külön kell szólnunk arról az embertelenségében is példátlan, elborzasztó gyilkosságsorozatról, amire nem lehet mentség. Álmukból felvert, védtelen asszonyok, gyermekek brutális meggyilkolása felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan gaztett. Itt is el kell mondanom, hogy mélységesen átérzem az áldozatok hozzátartozóinak fájdalmát. Nagyon bízom abban, hogy most már véget ér a rettegés korszaka, elmúlik az a lidércnyomás, amelyet a borzalmas gyilkosságsorozat miatt nemcsak a cigányok éreztek, hanem minden tisztességes magyar ember is.

Mindannyiunknak vannak feladatai abban, hogy a magyar társadalmat ne válassza el a cigányok és a magyarok közti határvonal.

Minden közösség olyan tempóban halad, ahogyan a leglassúbb tagjai. Ahhoz, hogy Magyarország gyorsabban haladjon, arra van szükség, hogy legesendőbb csoportjainak sorsa is jobbra forduljon. Mindannyiunk elemi érdeke tehát, hogy végre a cigányság sorsának alakulásában is fordulat következzék be. Ehhez gazdasági, szociális, kulturális, erkölcsi tettekre van szükség.

Közvetve ez a mai rendezvény is ezt sürgeti. Egy kis lépés ahhoz, hogy a magyar cigányság a mindennapokban ne a közösség terheként jelenjen meg, hanem megmutassa értékeit.

Itt az ideje annak, hogy a cigányságban, vitalitásában, tehetségében, élni akarásában a többség is felfedezze: ez nem teher, hanem hatalmas erőforrás. Ennek felszabadítása, bekapcsolása Magyarország életműködésébe a közös fölemelkedés titka. Őszintén remélem, hogy mindez nem ábránd, hanem a közeli jövő valósága. Mindannyiunk érdeke és vágya, hogy így legyen,

Jásztelek, 2009. szeptember 6.