Kádár és a Vaslady

1.

A történelem néhány kegyelmi pillanatától eltekintve a magyar-brit (angol) kapcsolatokat a kölcsönös közöny jellemezte évszázadokon át. Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1984. február 2-4. között lezajlott hivatalos magyarországi látogatása előtt legmagasabb rangú brit vezető nem tette lábát magyar földre1. Zsigmond királyunk után - aki 1416. május 1-jétől augusztus 26-ig tartózkodott Angliában ezer lovag kíséretében bonyolult külpolitikai kérdéseket megoldandó - több mint ötszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök az USA-ban tett látogatását követően, 1946. június 8-25. között Londonban tárgyaljon. Bár a küldöttségben miniszterelnök-helyettesként részt vevő Rákosi „felügyelete" alatt zajló megbeszélések során Nagy Ferenc aligha képviselhette a magyar érdekeket. Ahelsinki folyamat kiváltotta újabb enyhülési hullám nyomán a magyar vezetés 1975-ben a brit miniszterelnököt hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg. 1983 májusában, londoni látogatása alkalmával Marjai miniszterelnök-helyettes a magyar miniszterelnök nevében ezt a meghívást megerősítette, majd a brit külügyminiszter 1983. szeptemberi látogatásakor Kádár és Lázár György miniszterelnök emlékeztetett a meghívás érvényességére.

Ezt követően a brit külügyminiszter-helyettes 1983. november 5-én hivatalosan közölte a londoni magyar nagykövettel, hogy a brit miniszterelnök 1984 elején Magyarországra kíván látogatni. Mivel a Vaslady 1983. november 14-én fontos beszédet tart az egész brit kormány és a Lord Mayor jelenlétében, ez alkalommal kívánja bejelenteni a látogatást, brit részről egyetértést kértek ahhoz, hogy a bejelentés egyértelmű lehessen, és ne kelljen szerepeltetni egy olyan félmondatot, hogy „remélem, eleget tehetek ennek a látogatásnak". Akülügyminiszter-helyettes szerint ezzel nagyobb ereje lenne a bejelentésnek, és jobban kötelezné a miniszterelnököt is. Abrit miniszterelnök látogatásának szándékát 1983. november 8-án a brit ügyvivő megerősítette. Az előzményekre való tekintettel a magyar külügyminiszter azt javasolta az MSZMP KB külügyi osztályának, hogy a londoni magyar nagykövet közölje, a magyar fél várja a brit miniszterelnököt 1984 elején, egy a mindkét félnek kölcsönösen megfelelő időpontban.2

A brit miniszterelnök beszédének időzítése nem volt véletlen, mivel aznap érkezett meg az első amerikai cirkálórakéta Nagy-Britanniába. Kijelentette, hogy jobb kapcsolatokat keres kelet és a nyugat között, ez azonban nem jelenti azt, hogy kormánya kompromisszumra lenne hajlandó az alapelveket illetően. Anyugati életforma megvédése nem kérdés, ez nem tárgyalható, az eszmék harca folytatódik, és mindent meg fognak tenni annak az érdekében, hogy győzedelmeskedjenek. Más összecsapást nem keresnek. Mindent megtesznek annak az érdekében, hogy csökkentsék a háborús veszélyt, és elkerüljék azokat a félreértéseket, melyek ezt a veszélyt erősítik. Nagy-Britannia kész arra, hogy megfelelő körülmények között folytassa az értelmes párbeszédet a Szovjetunióval és a kelet-európai országokkal. „Ebben a szellemben fogadtam el a jövő év elejére szóló meghívást Magyarországra." Egy biztonságosabb világért akarunk és fogunk dolgozni. Soha ne mondják majd azt, hogy ebben azért buktunk el, mivel a kelet és a nyugat nem értette meg egymást - húzta alá a Vaslady.3

A budapesti látogatás bejelentése meglehetős feltűnést keltett, aminek a következtében persze Magyarország ismét a címlapokra került a szokásos, túlzó jelzők kíséretében. AReuter brit tisztségviselőkre hivatkozva 1984. január 29-én azt írta, hogy a magyarok, bár szorosan kötődnek a keleti tömbhöz, az utóbbi időben a többieknél nyíltabb gazdaságpolitikát folytatnak, s ez a politika a kelet-nyugati enyhülésre épült. Amagyar vezetés arra törekszik, hogy gazdasági eredményeiket ne tegye tönkre a szuperhatalmak között egyre fokozódó feszültség. Aminiszterelnökhöz közel álló források szerint a Moszkvának címzett jelzések egyértelművé teszik, hogy Londonnak szüksége van a kommunista tömbbel folytatandó független párbeszédre. AGuardian 1984. január 10-i száma pedig egyenesen arról írt, hogy biztosra vehető, hogy a miniszterelnök nem csupán a kelet-nyugati kapcsolatok romlása miatti aggodalmát szándékozik hangsúlyozni (Budapesten), hanem a Kreml gondolkodásmódjában járatos vezető (Kádár) tanácsát kéri majd arra nézve, hogyan lehet a legmegfelelőbben elérni a jobb megértést a Szovjetunióval. Thatcher már demonstrálta, hogy elhatárolja magát az amerikai retorika egyes szélsőséges megnyilvánulásaitól. És mivel az elnökválasztás előtti periódusban az új amerikai kezdeményezések aligha várhatók, így lehetősége van arra, hogy hallassa szavát Moszkvában. Engedményekre azonban a rakétatelepítést illetően nem hajlandó. Nem osztja azt a nézetet, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok Moszkva és Washington ügye, és a szövetségesek szerepe tapsolásra szorítkozik a partvonalon. Más lapok magas rangú kormányforrásokat idéztek, melyek szerint Thatcher budapesti látogatása csupán egy felvonás abban a nagyszabású vállalkozásban, amelynek a célja, hogy Moszkva és Washington ismét komolyan tárgyaljon az európai közép-hatósugarú nukleáris rakétákról. Amagyar fővárosból egy olyan üzenetnek kell eljutnia Moszkvába, mely szerint Nagy-Britannia kész a jelenleginél magasabb szintű érintkezést tartani a Szovjetunióval, ha az oroszok is tesznek ennek érdekében lépéseket. Akülügyminisztert idézve a Times (1984. január 25.) meg azt írta, fontos annak a felismerése, hogy az úgynevezett keleti blokk minden egyes országával való kapcsolatoknak szerepük van a kelet és a nyugat közötti kapcsolatok javításában. Mások úgy vélték, hogy Magyarország ideális híd lehet a kelet-nyugati közeledésben.

Thatchernek a sajtó által idézett szavai szerint többet kell tenni egymás megismeréséért, több párbeszéd kell és Magyarország alkalmas terepnek tűnhet a jég megtörésére, de ő maga nem számít óriási előrelépésre a kelet-nyugati kapcsolatok terén, „végtére is nem az oroszokkal tárgyalunk". Gyakorlatilag semmi nem történhet addig, amíg Andropov ismét meg nem jelenik a színen. Az egyik fő probléma éppen az, hogy Andropov a múlt év augusztusa óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt - és ez a kijelentés nagyon is jól jelezte, hogy a brit vezetés tisztában volt a szovjet vezetési válsággal, illetőleg annak a veszélyeivel az amerikai rakétatelepítések megkezdésekor. Később, a londoni magyar nagykövet rezidenciáján a tiszteletére adott díszvacsorán a miniszterelnök asszony külön visszatért a kérdésre. Pohárköszöntőjében elmondta, hogy reméli, Kádárral hosszabb, őszinte, konstruktív beszélgetést folytathat. Úgy véli, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor a két nagyhatalom között alig van érintkezés, fontos szerepet tölthetnek be a vezetők találkozásai és a közbenső államok. Akétoldalú kapcsolatok erősí-
tése - aminek nagy fontosságot tulajdonít - s egymás gondolkodásmódjának megismerése hozzájárulhat a nemzetközi légkör javulásához és a két nagyhatalom közeledéséhez. Reaganról úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen gondolkodó, becsületes ember. Sajnálatosnak tartja, hogy a másik oldalon nem partner. Andropov betegsége miatt a szovjet vezetés részéről bizonytalanság tapasztalható.4

A két szuperhatalom közötti rendkívül kiélezett helyzetben5 brit részről kifejezetten sürgették Thatcher budapesti látogatása időpontjának kijelölését, olyannyira, hogy a budapesti brit nagykövet idevonatkozó egyik demarsáról készített külügyminiszter-helyettesi feljegyzés margóján a külügyminisztériumi államtitkár arra utasított, hogy a londoni magyar nagykövet ne kezdeményezzen, az időpont kérdésében legyen passzív, „mert nem kizárt, hogy mi inkább halasztásra hajlunk".6 Tette ezt jó okkal, mivel a bekövetkezett, kétségkívül súlyos következményekkel fenyegető helyzetben a szovjetek úgy döntöttek, hogy a sorokat szorosra zárják. 1983. november 28-án (egy nappal az államtitkár utasítása előtt) a budapesti szovjet nagykövet a KB külügyi titkárán keresztül „Emlékeztető"-t juttatott el Kádárhoz, melyben a szovjet vezetés „megértést és támogatást kérve" ismertette külpolitikai elgondolásait abban az új helyzetben, amit az amerikai rakétatelepítés jelentett. Akérdést Kádár azonnal a Politikai Bizottság 1983. december 6-i ülésének a napirendjére tűzette azzal, hogy a szovjet dokumentum léte sehol nem szerepelhet, semmiféle formában, még baráti beszélgetésben sem, mert „kellemetlen következményei lehetnek".7

A szovjet emlékeztető kijelentette - a tények ellenére, a hasonló esetekben szokásos szómágiát alkalmazva -, hogy az amerikai közép-hatósugarú rakéták nyugat-európai telepítése elleni fellépés nem volt hiábavaló. Ettől függetlenül Washington, Bonn, London és Róma nem hallgatott az értelem szavára. Aveszélyes és ellentmondásos helyzet a szocialista országoktól alaposan megfontolt, előretekintő és jól összehangolt akciókat igényel. „A szovjet fél úgy gondolja, hogy az MSZMP is ezt az álláspontot vallja." Anyugati országokkal való kapcsolatokat differenciáltan kell megközelíteni, előnyben kell részesíteni azokat az országokat, ahol nem lesz telepítés, és a semleges országokkal fenntartott kapcsolatokat erőteljesen kell aktivizálni. Az előállott helyzetre kidolgozott szovjet akcióterv a politikai és a diplomáciai téren a stratégiai fegyverekről szóló tárgyalások megszakítását, a bécsi haderő-csökkentési tárgyalások megszakítását és az Amerikai Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok befagyasztását írta elő. Nagy-Britanniával, Olaszországgal és az NSZK-val szemben egyforma, retorziós politikát helyeztek kilátásba szovjet részről, míg Belgium és Hollandia tekintetében nem látják irányváltás szükségét -
Franciaország, Kanada és más NATO-ország irányában attól függően változhat a szovjet magatartás, ahogy a jövőben a rakétatelepítéshez viszonyulnak. Finnország, Ausztria, Svédország és Svájc vonatkozásában minden téren szükséges a kapcsolatok fejlesztése. Ugyanakkor Moszkva - elővéve az ötvenes évek nagy békeharcreceptjét - a rakétatelepítés elleni nyugati pártok, társadalmi szervezetek, szakszervezetek mozgósítását és a propagandamunka intenzitásának növelését helyezte kilátásba. Az „Emlékeztető" végül nyomatékosan felhívta a figyelmet a nemzetközi életben tett lépések „szoros és operatív" egyeztetésének a szükségességére.

A szovjet ukáz követeléseit Magyarország természetesen nem teljesíthette maradéktalanul. Kádár a nyolcvanas évek elején arra kényszerült, hogy a megroppant rendszer legitimitását külföldön - nyugaton - keresse, annál is inkább, mivel az 1984 januárjában meghozott áremelésekről adott információs „hangulatjelentés" a PB-nek például már arról árulkodott, hogy a bizalom alapvetően megrendült a kádári politikában. „Országszerte tapasztalható közömbösség, fásultság, passzív beletörődés. Aggódó, kétkedő, elkeseredett, indulatos és borúlátást tükröző megjegyzések is elhangzottak."8 Alakosság fogyasztásának az adósságtörlesztés szolgálatába állított visszafogását célzó politika nem működhetett az export növelése nélkül - s ehhez a nyugat jóindulatú magatartása nélkülözhetetlen volt. Másrészt a szovjet birodalom nyugati peremvidékén lévő közép-kelet-európai kisállam élén Kádár nem rendelkezett azokkal az eszközökkel, amelyekkel a „vonal" változása után helyreállíthatta volna az előzetesen lebontott kapcsolatokat.

Viszont figyelmen kívül sem lehetett hagyni Moszkva „kérését". APolitikai Bizottság ülésén Kádár ismét a tőle nem idegen egyensúlyozás és kivárás irányába mozdult el. Kijelentette, hogy a magyar gazdasági és kulturális gyakorlatot elfogadni segítő enyhülés és Helsinki évei elmúltak. Akibontakozó új körülmények nem könnyítik az együttműködést, s „egyformán sújtanak bennünket" - főként a gazdasági együttműködés terén. „Ne csodálkozzunk, hogy szövetségeseinknél bizonyosfajta idegesség jelentkezik, és központi kérdés a szocialista országok egységének és összehangoltságának a kérdése, különösképpen a külpolitika területén." Megállapította, hogy a nyugat normális politikát folytató országnak ismerte el Magyarországot, s egyfajta közvetítő szerepet szánt neki a szovjetek felé, de ezzel egy időben éket is akart verni a szocialista országok közé. Ehelyzet korrekciójaként olyan külpolitika folytatását szorgalmazta - megfelelően a szovjet elvárásoknak -, „amely eloszlatja a felmerült kétségeket" a szovjet vezetésnél és más szövetségeseknél. Később - mondta - „meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok". Egyelőre azonban a magyar külpolitikát a szovjet intencióknak megfelelően kell differenciálni, világossá kell tenni, hogy Budapest „nem kacsintgat ki a szövetségből".
Le kell állítani azt a gyakorlatot, hogy állandóan a nyugati kapcsolat erősítése folyik, aztán egy kicsit a szocialista relá-
ciók kerülnek előtérbe. Kijelentette, hogy a szovjet okmány fontos, de Magyarország olyan helyzetben van, hogy az összes relációt folytatni kell, különös tekintettel a gazdasági kapcsolatokra. Az „Emlékeztető" következményeinek az elemzését azzal fejezte be Kádár, hogy a nyugattal a szovjeteknek is hosszú távú gazdasági megállapodásaik vannak (...) és elhatározott szándékuk, hogy ezeket nem mondják fel, folytatják az együttműködést. „...az persze a szovjet elvtársak dolga, hogy a (...) kapcsolatokat hogyan építik, és a mi dolgunk, hogy a magyar (....) kapcsolatokat hogyan építjük (...)."9

Az „Emlékeztető" ügyében hozott politikai bizottsági határozat nagy vonalakban követte a szovjet intenciókat -
de csak nagy vonalakban. Ahatározat szerint a fejlett tőkés országokkal fenntartott kapcsolatokban gondos mérlegelés, a látogatások ütemezése és koordinációja szükséges. Az USA, az NSZK, Olaszország és Nagy-Britannia10 esetében rá kell mutatni az Egyesült Államok különlegesen negatív szerepére, és éreztetni kell, hogy a többieket is felelősség terheli. Apolitikai kontaktusokat visszafogottan kell kezelni, elkerülendők a látványos kezdeményezések és a következő néhány hónapban elkerülendők a demonstratív, magas szintű találkozók. Amégis létrejövő találkozókon erőteljesen hangot kell adni az álláspontok eltérésének, de a kapcsolatok szakadása ellen biztosítani kell - a magyar érdekekkel összhangban - a kontaktusok fenntartását gazdasági, műszaki-tudományos és kulturális téren. A már egyezte-
tett programok elé nem kell akadályt gördíteni. (Kiemelés tőlem.) Szovjet részről megelégedtek a magyar „hűségnyilatkozatokkal" és a PB-határozatban foglaltakkal, amit jól mutat, hogy a valamivel később a testület megállapította, hogy a rakétatelepítésben érintett nyugati országok vezetőinek magyarországi látogatásával kapcsolatban konzultáció folyt a szovjet illetékesekkel. Ezutóbbiak véleménye egyezik a korábban kialakított magyar állásponttal. 11

Ettől függetlenül a szovjet nyomás állandó volt, és a moszkvai vezetés nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem arra, hogy emlékeztessen a szovjet érdekek prioritására, illetőleg arra, hogy a magyarok a szovjetektől függő helyzetben vannak - amely taktika nyilván részét képezte a „sorok szorosra zárásának". Az MSZMP KB gazdaságpolitikai kérdésekért felelős titkára 1984 januárjában Moszkvába látogatott, ahol a Gajdar Alijev (PB-tag, a minisztertanács első elnökhelyettese) vezette szovjet küldöttséggel tárgyalt. Alijev a nemzetközi helyzetről szólva kijelentette, hogy a szovjetek aktív harcot folytatnak az USA agresszív politikája ellen, amely harcban a szovjetekre hárul a fő teher. Areagani diszkriminációs politika elsősorban a szovjetek ellen irányul, míg a többieket Washington megpróbálja differenciáltan kezelni. Magyarországot nyíltan dicséri, „vállon veregeti". Alijev a félreértések elkerülése végett kijelentette, hogy „a jelenlegi helyzetben különösen fontos egységünk a nemzetközi szintéren, semmilyen körülmények között nem szabad politikai engedményeket tenni az imperialista országoknak".12 Magyarország megbízható barát - folytatta -, a magyar kérések iránt nincs közömbösség Moszkvában, de a felvetések megoldásánál a realitásokból kell kiindulni. ASzovjetunió az előirányzottnál több olajat nem tud szállítani, ezzel szemben úgy számolnak, hogy a feléjük teljesített magyar exportban növekedni fog a magasan fejlett technikát hordozó termékek, a jó minőségű fogyasztási cikkek aránya - teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az általuk kért termékekben a dollártartalom magas, és teljesítés esetén a magyarok a tovább mélyülő válság miatt még nehezebb helyzetbe kerülnek. Sőt Rizskov KB-titkár arra utasította magyar tárgyalópartnerét, hogy a magyar gondok megoldásánál ne kapjon a jelenleginél nagyobb súlyt a magántulajdon, kerülje a magyar fél a jugoszláv módszerek alkalmazását. Hozzáfűzte, hogy változatlanul vitathatónak tartja a gazdaságirányítás fejlesztésére irányuló egyes magyar lépéseket. (Az már csak adalék a szovjetek „nyílt, elvtársi" magatartása jellemzéséhez, hogy a súlyosan beteg, utolsó napjait élő Andropovról kijelentették Havasinak, hogy a pártfőtitkár állapota javul, nincs ok az aggodalomra. Andropov két hét múlva meghalt.)13

A magyar vezetés, Kádár „tojástánca" persze nem kerülte el a Thatcher-látogatást előkészítő budapesti brit nagykövet figyelmét sem. Anagykövetet 1983. december 22-én kérésére fogadta a magyar külügyminisztérium államtitkára az előbbi javaslatának megfelelően tisztázandó néhány, a brit miniszterelnök utazásával összefüggő kérdést. Aközelgő látogatás néhány, technikai jellegű részletkérdésének megbeszélését követően a brit nagykövet kertelés nélkül felvetette, hogy nem zavaró-e Magyarország számára, hogy három, az amerikai közép-hatósugarú rakétákat befogadó NATO-
ország magas szintű látogatási szándékkal jelentkezett. Az utóbbi hetekben - folytatta a nagykövet - úgy látja, mintha bizonyos hangsúlyeltolódás volna magyar részről a párbeszéd fenntartására irányuló készségünk, valamint a szocialista országokkal való szolidaritás hangsúlyozása között az utóbbi javára. Válaszában az államtitkár kifejtette, hogy egyetlen külföldi ország javaslata sem zavaró, bár a magyar fél természetesen üdvözölné, ha a körülmények lehetővé tennék, hogy más VSZ-országba is történnének ilyen látogatások. Az más kérdés, hogy Budapest minden javaslatot gondosan mérlegel és valamennyi körülmény figyelembevételével dönt, és a maga részéről - szerény lehetőségei szerint - igyekszik aktív lenni. Ismert, hogy a magyar fél nem szeret a lapok első oldalán szerepelni, de nem is gubózik be arra várva, hogy a külső világ majd neki tetszően megváltozik. Nem kelt viszont illúziókat társadalmi rendszerét, szövetségi hovatartozását és elkötelezettségét illetően. A„hangsúlyeltolódás"-ra reagálva az államtitkár kijelentette, hogy nem a magyar politika, hanem a helyzet változott meg a rakétatelepítés megkezdésével. Nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Budapest továbbra is a tárgyalások folytatása mellett áll, ha van lehetőség érdemben tárgyalni. Porhintéshez nem nyújt segédkezet.14

A látogatáshoz a külügy brit ügyekben jártas szakértői által készített koncepció megállapította, hogy a magyar-brit kapcsolatok az utóbbi években mentesek voltak a politikai problémáktól és egyenletesen fejlődtek. Rendszeressé váltak a különböző szintű külügyi konzultációk, és gyakoribbá lettek a külügyminiszteri találkozók is. Folyamatos volt a párbeszéd és sikerült megőrizni az enyhülés éveiben elért eredményeket. Arakétatelepítés megkezdése után még jobban
kiéleződött és bonyolultabbá vált nemzetközi helyzetben a magyar fél törekszik a párbeszéd fenntartására, szerény lehetőségeihez mérten a helyzet javítására, nemzeti érdekeink érvényesítése mellett a szövetségeseivel egyeztetett külpolitikája képviseletére. Amagyar-brit felső szintű találkozó célját abban jelölte meg, hogy a látogatás létrejöttével a kétoldalú kapcsolatok az eddigi legmagasabb szintre kerüljenek. Aminiszterelnök fogadásával a magyar fél elő kívánja mozdítani a magyar-brit kapcsolatok további fejlődését. Amagyar álláspont kifejtésével járuljon hozzá a szocialista országok törekvéseinek az érvényesítéséhez, a kelet-nyugati viszony javításához. Mutasson rá az USA negatív szerepére a genfi tárgyalások megszakadásában, a NATO felelősségére a rakétatelepítésben és ezzel az európai feszültség jelentős aggodalmat keltő kiélezésében. Használja ki a lehetőséget annak kipuhatolására, hogy a brit, illetve a nyugati szövetségi rendszer részéről vannak-e elképzelések, tervek a rendkívüli feszültség feloldására, a holtpontról való elmozdulásra. Ezzel egyidejűleg maximálisan törekedjen arra, hogy ne következzen be törés a magyar-brit kapcsolatokban, sőt - a lehetőségekhez mérten - igyekezzen e magas szintű találkozóval megalapozni azok továbbfejlesztését, elsősorban gazdasági, pénzügyi vonalon. Ezutóbbi tekintetében fontos volt, hogy London támogatta a magyar felvételi kérelmet a világbankba és az IMF-be, s Londonban magyar bank is működött, és általában a londoni pénzvilággal a magyar kapcsolatok igen szívélyesek voltak, s ezt külön is jelezte Thatchernek a Bank of England főkormányzója.15 Akoncepció világosan jelezte a magyar érdekeltséget, és láthatóvá tette, hogy Magyarország egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy elzárkózzon a felé irányuló nyugati kezdeményezések elől. Erről tanúskodott egyébként az is, hogy a brit miniszterelnök-asszony után még Budapestre látogatott ugyanabban az évben az olasz miniszterelnök és a nyugatnémet kancellár - szovjet „Emlékeztető" ide vagy oda.

Thatcher budapesti látogatásának az előkészítése annak rendje s módja szerint zajlott. Aprogram kidolgozásának a menetéből két epizód érdemel említést. Az egyik, hogy a brit miniszterelnök-asszony kérte, hogy a Lázár
Györggyel, hivatalos meghívójával és tárgyalópartnerével folytatandó megbeszélése mellett - elkerülendő a szovjetek rosszallását amiatt, hogy Kádár a fő tárgyaló az akkori helyzetben - találkozhasson Kádárral is. Kádár igenlő válaszát a Politikai Bizottság „tudomásul vette".16 Amásik pedig az, hogy az egyik program-előkészítési tárgyalásról készített feljegyzésre a magyar külügyminiszter (Kádár volt személyi titkára) ráírta, hogy a magyar fél törje meg a gyakorlatot, és ne a miniszterelnök, hanem a külügyminiszter várja a repülőtéren a magas vendéget. Lázár ezt azzal utasította el a külügyminisztériumi államtitkár széljegyzete szerint, hogy nem célszerű eltérni az általános gyakorlattól, ő fogja várni a repülőtéren a brit miniszterelnököt - csírájában fojtva el minisztere szereplési vágyát.

Bár a brit miniszterelnök hivatalos tárgyalópartnere és meghívója a magyar miniszterelnök volt, mindenki tudatában volt annak, hogy a Vaslady valódi partnere Budapesten Kádár János. Találkozójukra 1984. február 3-án, a Parlamentben került sor, ami szintén azt jelezte, hogy Kádár pártvonalról állami vonalra kívánta terelni a látogatást, s ezt tehette formailag is, mivel tagja volt az Elnöki Tanácsnak. Találkozójukon Kádár örömét fejezte ki azért, hogy egy nemzetközileg ilyen feszült helyzetben a látogatásra sor került. Tudja, hogy egy ilyen látogatás lebonyolítása bizonyos bátorságot tett szükségessé Thatcher részéről. Üdvözölte az elhatározását, köszöni a Magyarország iránt megnyilvánuló érdeklődést. Kifejezte köszönetét a brit kormány támogatásáért és megértő álláspontjáért abban az időben, amikor Magyarország fizetési mérlege és pénzügyi helyzete átmenetileg bizonytalanná vált. Magyarország rendkívül nagy hangsúlyt fektet arra, hogy fizetéseit nemzetközileg mindig pontosan és időben teljesítse. Így volt ez mindig és így lesz a jövőben is. Az ország az 1956-os polgárháborús körülmények között is pontosan teljesítette fizetési kötelezettségeit -
hangsúlyozta, világossá téve, hogy tárgyalása leglényegesebb momentumának a magyar bonitás nemzetközi pénzpiacokon történő megőrzését tartotta. Ezaz elem nyugati vezetőkkel folytatott megbeszélésein mindig jelen volt.

Thatcher a megbeszélés során rendkívül konstruktív és a lehetőségek határain belül nyílt volt. Elmondta, hogy Magyarországra Magyarországért jött, látogatása jelentős esemény a bilaterális kapcsolatok szempontjából, mulasztást pótol, a magyarokat tehetséges népnek tartják. Tudja, hogy más szövetségi rendszerhez tartozik a két ország, de ez nem kell, hogy akadálya legyen a két ország közötti eredményes, jó viszonynak. Ebben nagy szerepük van a személyes kontaktusoknak, kapcsolatoknak. Ezutóbbiak nemzetközi kerete feszült és aggodalomra ad okot. Mindent el akar követni, hogy egy tragédia megismétlődését elkerüljék. 1983 nyarán stratégiát dolgoztak ki az ezredfordulóig. Arra a következtetésre jutottak, hogy az ezredfordulóig számolni kell a különböző szövetségi rendszerek, így az EGK és a NATO, valamint a VSZ fennmaradásával.17 Kétségtelen, hogy a két szövetségi rendszer között jelentős különbségek vannak, ők mindenáron készek a maguk ideái megvédésére, de látni kell, hogy a másik oldal, így Magyarország is mindent elkövet saját eszméi védelmére. Anézetkülönbségek nem kell, hogy a kapcsolatok hiányát vagy konfliktust eredményezzenek. Összeköt az a közös érdek, hogy békében kell élni a földgolyón. Ezért a béke megőrzése a legfontosabb. Annak ellenére, hogy a szuperhatalmak meghatározó szerepet játszanak, a kisebb szövetségeseknek, mint Nagy-Britanniának és Magyarországnak is lehet jelentős szerepe. Aszuperhatalmaknak is szükségük van barátokra, és e kisebb országok egymás közötti bilaterális kapcsolataik fenntartásával sokat tehetnek a nemzetközi helyzet enyhítéséért. Az is következtetésük volt, hogy a másik felet olyannak kell elfogadni, amilyen, úgy kell vele megállapodásra jutni és kapcsolatokat építeni, amilyen, és nem arra törekedni, hogy belső rendszerét megváltoztassák. Mindezek alapján igyekezett meggyőzni Reagant 1983 szeptemberében.

Thatcher itt természetesen túloz a saját szerepét illetően. A„másik fél" elfogadásának és belső rendszere megváltoztatására irányuló erőfeszítések elhagyása, és nota bene Kádár megítélésének a nyugati világban viharos gyorsasággal történt változása mögött „az amerikai külpolitika Kelet-Európa-felfogásának fokozatos és mélyreható" változása is állt, amely változás lényege a hetvenes évekre a szovjet birodalom kelet-európai szövetségeseinek lassú demokratizálódásának és az óvatos függetlenedésének elérése volt. „Az Egyesült Államok el akarta érni, hogy a vasfüggöny mögötti országokban javuljon az emberi jogok helyzete, és bővüljenek kapcsolataik a nyugati világgal, illetve azt, hogy területüket a Szovjetunió ne használhassa fel a Nyugattal szembeni ellenségeskedések során. Mindez nagyon messze került a felszabadítástól."18 Az új amerikai stratégiai koncepcióba nagyon jól illeszkedett a kádári politika, amely nagyobb kilengések nélkül, kiszámítható kerékvágásban haladt a nyugati világgal való kapcsolatbővítés útján. Sőt, amerikai részről egyenesen megfogalmazták azt az igényt is, hogy „Kádár felhasználhatná befolyását annak érdekében, hogy elősegítse (a szovjet-amerikai viszony néhány vonatkozásának) a helyes irányba történő elmozdulását (...)19
Önök a szovjetek hűséges szövetségesei (...) ugyanakkor kiépítettek kapcsolatokat a Nyugattal is és ennek következtében képesek konstruktív befolyást gyakorolni."20 Ezen túlmenően Kádár a békés egymás mellett élés és az enyhülés elkötelezett híve volt, amely két alapelvhez a kelet-nyugati kapcsolatok, a szovjet-amerikai viszony ingamozgásai közepette is ragaszkodott - s e ragaszkodásának hangot is adott nyugati politikusokkal folytatott tárgyalásai során.

Az a tény, hogy Kádár kétségkívül „szalonképes" volt nyugaton - különösen Helsinki után -, és hogy vele nyugaton is érthető nyelven lehetett tárgyalni, pozícióit nyilván erősítette nemcsak a hazai közegben, hanem - mértékkel - Moszkvában is. Kádárban persze nem éltek illúziók sem a nyugatiakkal, sem pedig a szovjetekkel kapcsolatban. Nyugati partnereit „imperialistáknak" tekintette, akik a szocialista országokkal fenntartott kapcsolataikban a saját érdekeik érvényesítésére törekszenek (amit egyébként Kádár természetesnek tartott). Aszovjeteket illetően pedig az emlékezetes, 1980. január 29-i PB-ülésen tett kirohanása21 lebbentette fel a fátylat a szovjet vezetést (de nem a rendszert) illető valódi véleményéről. Nyugati elfogadottságához alapvetően járult hozzá az is, hogy jó taktikusként ottani tárgyalásai, sajtókonferenciái során időről időre kilépett abból a chiliasztikus, virtuális valóságból, amit a munkásmozgalom bolsevik szárnya teremtett, és amiben testet öltöttek a hatalmon lévő kommunista pártok kapcsolatai. Ezvolt Kádár realizmusa, mint ahogy azt is eléggé „földhöz ragadt" módon túlzásként értékelte, hogy a nyugat azt képzeli róla, befolyásolhatja a szovjet politikát.

Thatcher a továbbiakban a szovjeteknek szánt üzenetként elmondta, hogy Reagan őszinte, jóakaratú ember, túlzás nélkül állítható, hogy mindennél jobban a békét akarja, már csak a koránál fogva is elsősorban az érdekli, hogy az ehhez szükséges jó dolgokat cselekedje. Reagan számára rendkívül nagy személyes csalódás volt az, hogy amikor hatalomra kerülését követően röviddel egy hosszú, rendkívül őszinte hangvételű, kézzel írott levelet írt Brezsnyevnek, hosszas késedelem után kapott csak választ, egy meglehetősen szűkszavú szabványlevélnek nevezhető és a kapcsolatépítő-kezdeményezéstől elzárkózó levelet. Ezt követően úgy érezte, hogy a Szovjetunióval csak egyenlő helyzetből képes tárgyalni, ehhez pedig az Egyesült Államok katonai helyzetének a megerősítése szükséges. Ő úgy érezte, hogy sikerült Reagant meggyőznie, és az amerikaiak hozzá akartak fogni 1983 szeptemberében a vonalmódosításhoz, ennek a jegyében újították fel a gabonamegállapodást a Szovjetunióval. Közbejött azonban a koreai utasszállító repülőgép lelövése. Abrit fél úgy látja, hogy a helyzet most komoly, milyen kilátásokkal lehet számolni? Atechnikai fejlődés új fegyverkezési spirált eredményezhet, abban az esetben, ha nem sikerül megállapodást kötni a korlátozásról. Elvi egyetértés valószínűleg létezik azt illetően, hogy meg kell akadályozni a fegyverkezés újabb hullámát - főleg a nukleáris, de hagyományos téren is. Gyakorlati lépésre azonban nem kerül sor. Az USA-ban az elkövetkező tíz hónap az elnökválasztás jegyében telik, míg a Szovjetunióban vezetésbeli válság van, ami főleg abból fakad, hogy Andropov nem látható. Talán ez a katonai vezetők befolyását növeli? Ezkolosszális bizonytalanságot eredményez a nemzetközi életben. Akisebb szövetségeseknek mindent meg kell tenni a helyzet javítása érdekében, nem nézhetik ölbe tett kézzel a fejleményeket és mind Nagy-Britannia érdekében, amely ország egy nukleáris háborúban anyahajó szerepét játszaná el, mind az EGK keretében, mind pedig a kelet-nyugati kapcsolatokban fellelhető érdekek alapján és globális problémák megoldása érdekében, cselekedni kell.22

(Folytatása következik)

Jegyzetek

1 Nemcsak az első brit miniszterelnök volt, aki Magyarországra látogatott, de neki is első alkalom volt a kelet-európai látogatás.

2 A magyar külügyminiszter levele az MSZMP KB külügyi osztálya vezetőjéhez. Külügyminisztérium levéltára, „Margaret Thatcher brit miniszterelnök magyarországi látogatása, 1984.február 2-4" . 002030 Dok. kötet. I-VI. Vol. II. p. 4.

3 Thatcher beszéde 1983. nov. 14-én. Külügyminisztérium levéltára, uo. Vol. VI. p. 1.

4 A londoni magyar nagykövet rejtjeltávirata.1984.febr.1. Külügyminisztérium levéltára, uo. Vol. II. p. 68.

5 Ekkorra Reagan elnök meghirdette csillagháborús programját, megkezdődött az amerikai közép-hatósugarú rakéták telepítése néhány nyugat-európai országban, megszakadtak a genfi eurorakéta-tárgyalások, hasonlóan az MBFR és a hadászati fegyverkorlátozásokról szóló tárgyalásokhoz.

6 A külügyminiszter-helyettes feljegyzése 1983. nov. 29. Külügyminisztérium levéltára, „Margaret Thatcher brit miniszterelnök magyarországi látogatása, 1984. február 2-4". 002030 Dok. kötet. I-VI. Vol. II. p. 6.

7 MOL M-KS 288.f.5/ 897 ö.e.

8 MSZMP KB információs jelentés, MOL 288/f/11/4419) p. 51-56.

9 MOL M-KS 288.f.5/ 897 ö.e.

10 Mint ismeretes, 1984-ben a brit miniszterelnök, a német kancellár, az olasz miniszterelnök járt Magyarországon.

11 MOL M-KS 288.f.5./899 ö.e.

12 Nyilván ennek a „tapintatos" figyelmeztetésnek volt betudható, hogy amikor Havasi egy évvel későbbi amerikai látogatása során vendéglátói felvetették, hogy Reagan elnök 1985. május elején szívesen tenne látogatást Magyarországon, az MSZMP KB titkársága állásfoglalása az volt, hogy „a jelzett időpontban történő magyarországi látogatás elől - nagy elfoglaltságunkra való hivatkozással - kitérünk." MOL M-KS 288.f.5/933 ö.e.

13 MSZMP KB információs jelentés, MOL 288/f/11/4419 p. 66-71 .

14 Külügyminisztérium levéltára. 002030 Dok. kötet. Vol. II. p. 9.

15 Uo. Vol. I. p. 5.

16 Uo. Vol. II. p. 17. és Vol. I. p. 30.

17 A történelem Thatchernek is, meg másoknak is fityiszt mutatott.

18 Borhi László: Egy amerikai diplomata beszélgetései 1978-ban... Múltunk, 2009. 1. 65. o.

19 Kádár a „közvetítéssel" kapcsolatban később a PB-ben elmondta, hogy „abban bizonyos túlzás van. Bizonyos mértékig próbálunk hatni a szovjet elvtársakra. Bizonyos esetekben van értelme. Ezt kell folytatni a jövőben is. Néha azt mondják: jó, megvizsgáljuk a dolgot, néha nem mondanak semmit." MOL M-KS 288.f.5/780ö.e.

20 Borhi i. m.

21 MOL M-KS 288.f.5/791 ö.e. (A szovjetek nyugati kapcsolatok befagyasztására irányuló kérését vonakodva fogadó PB-tagoknak rámutatott, hogy „a mi kis tetu életünkkel, meg országunkkal" Moszkva egyáltalán nem fog udvariaskodni a „kérés" elutasítása esetén. Békés Csaba: Magyar külpolitika a szovjet szövetségi rendszerben, 1968-1989 in: Magyar külpolitika a XX. században. Zrínyi, 2004 p.133.)

22 Üzenet - ez a rész lényegében szó szerint belekerült a szovjeteknek átadott írásos tájékoztatóba. Külügyminisztérium levéltára. 002030 Dok. kötet. Vol. II. p. 193.