Az új Tamás

1

És a Tizenkettő között vala egy,

Akit Tamásnak, a Kettősnek hivtanak,

És mikor azt mondta Jézus: „Ahova én megyek,

Ott legyetek ti is - tudjátok az utat",

Így felelt: „Hová mégy, nem tudhatjuk, Uram.

Mi módon tudhatjuk, hogy az út merre van?"

És monda Jézus a Kettősnek, a szegénynek:

„Én vagyok az út, az igazság, az élet."

És majdan, mikor a feltámadás

Után a tanitványok újra látták,

Nem volt közöttük a szegény Tamás,

Csak hallotta a test feltámadását.

És mondták akkor neki: „Mi láttuk az Urat."

S ő felelé: „Ha kezén a szögverte sebet

Az én szemem nem maga látja,

Ha be nem bocsátom az ujjaimat

A vérező oldalába,

Ha hozzá nem érhetek,

Ha hét sebét meg nem tapintja kezem -

Én nem hiszem, én nem hiszem."

És nyolc nap mulva együtt ültek tizenketten,

És közöttük Tamás, a Kettős; a hitetlen.

És a zárt ajtón Jézus belépett

És szólt hozzájuk: „Békesség tinéktek!"

És monda Tamásnak: „Hozd ide ujjadat,

Bocsásd oldalamba, érintsd meg te magad,

A szögeknek helyét szemeddel nézheted,

Elhoztam kezemet, hozd ide kezedet,

Sóvárgó kezedet mártsd meg hét sebemben,

Légy immár hívő, ne légy hitetlen."

És szólala Tamás: „Megjelentél nekem,

Te vagy az én Uram, te az én Istenem!"

„Mivel láttál engem, hiszed, hogy én vagyok:

Akik nem látnak és hisznek, azok a boldogok" -

Felelte Jézus Tamásnak.

2

De én, új Tamás, azt mondom: boldogok, akik látnak.

És boldog vagyok én, hogy láthatok,

És elmondhatom, hogy „Feltámadott!"

Feltámadtál, sírbatett nemzetem,

A hét sebedet látta két szemem,

És kezeden a vasszögek nyomával

Megjelentél a zárt ajtókon által.

A nyűvek között megmozdult a tested,

A sziklakövet félregördítetted,

És eljött közénk a pünkösdi lélek,

S értelme lett értelmetlen igéknek.

Mert én voltam az a Kettős, hitetlen:

Azt hittem, nem vagy, csak a képzeletben,

S hitetlen ujjaimat sebedbe mártva

Tudom csak, mi a test feltámadása,

És szólni nem tudok, csak dadogok:

Magyar vagyok.

És köszönöm, hogy szent sebed előtt

Életem tornya összedőlt,

S kiárad bennem boldog szégyenem,

S minden szenvedve hordott kételyem

S a szenvedélyes értelem

Érvénytelen, érvénytelen.

Halottak napja. Ahatáron át

Özönlenek idegen katonák.

Jönnek a hódítók s a gyilkosok -

Magyar vagyok.

És nem vagyok többé Kettős, csak egy,

Bizonyosság dobbantja szívemet,

S értelme lett a nem-értett igéknek:

Te vagy az út,az igazság, az élet.

1956