Vidoan az élet visszáságairól

A hőségrekordokat döntögető szeptemberi kánikula ellenére
széles tömegeket mozgatott meg a Vidor Fesztivál Nyíregyházán. Az esti koncertsorozat, a Csillagok a csillagok alatt 15 ezres hallgatóságot vonzott a főtérre, a színházi seregszemlén pedig „a csillárokon is lógtak".

Nem csoda, hisz a rajongók olyan sztárokkal találkozhattak estéről estére, mint Al di Meola, Habib Koité, a Sca Cubano, Ana Moura, az Amsterdam Klezmer Band, a frissen díjazott Muzsikás, a Ghymes, a Söndörgő. Nem vehetett részt az esti tombolásban e sorok írója, mert ugyanez időben zsűritagként ült a Móricz Zsigmond Színházban zajló versenyprogram előadásain, kora délután pedig a rekordhőségben a gyermekeknek szánt utcaszínházi produkciókon.

Napszúrásközeli gyötrelmeinket két varázslatos előadás ellensúlyozta: a pécsi Márkus Színház Benedek Elek-mesefeldolgozása, az Égigérő fa (el is nyerte a kategória díját, a Pierrot-t), meg a debreceni Ort-iki elragadó mitológiai adaptációja, a Perzeus királyfi csudatettei, mely a gyermekek számára izgalmassá és követhetővé tette a görög legendát. Apécsi gyermekprodukció hétköznapi tárgyakba, kellékekbe lehelve életet, fantáziadúsan jelenítette meg a magyar mesekincs kiskondásának sárkányölő vitézségét. Ezzel szemben sajnálatosan vérszegény, szakmailag már-már értékelhetetlen előadással állt elő a legtöbb utcaszínház.

Terjedelmi okok miatt meg sem kísérlem zsűritagként szerzett tapasztalataimat itt részletezni. Mindössze benyomásaimra szorítkozom. Afesztivál jól indult, az Új Színház kamara-előadása, Acsúnya (Marius von Mayenburg) négy színész szerepvariációkban gazdag játékára adott alkalmat; az „átalakuló-művész" címszereplő Gáspár Sándor és a női főszereplő Pokorny Lia kiváltképp brilírozott egy amúgy kliséket és vázlatos figurákat fölvonultató darabban, melyet Szabó Máté célratörő, ötletes rendezése tett szellemessé.

A második produkció, Tasnádi István szatirikus vígjátéka, a Magyar a Holdon (a tatabányai Jászai Mari Színház és a szombathelyi Savaria közös munkájában) már első látásra díjgyanús volt, hogy a seregszemle végén, egyhangúan a legjobb produkcióként jutalmazzuk. Adrámaíró vitriolos médiatréning-paródiába ágyazta a Hold-utazást és Hold-telket nyerő egyszerű, ám annál hiszékenyebb, manipulálható, munkanélküli magyar házaspár tragikomikus kálváriáját. Árkosi Árpád filozófiai-lélektani mélységekre villantó rendezésében, Scherer Péter pazar karikírozással kelti életre a tréning felelőtlen, lelketlen animátorát; Csákányi Eszter (Császárné) és Mucsi Zoltán (Császár Sándor önkéntes vetélkedő) pedig megejtő iróniával és empátiával alakítja az átvert kisemberek örök naivitását, kiszolgáltatottságát, utolsó reményeinek szétfoszlását. Torokszorító a csalódottságuk.

Szintúgy a kisember fájdalmas számvetését láthattuk Kern András (Yona), Kútvölgyi Erzsébet és a revelációszámba menően tragikomikus epizódfigurát alakító Rajhona Ádám játékában (Arlecchino-díj) Hanoch Levin Az élet, mint olyan című darabjában (Vígszínház). Aváratlanul élete csődjére ébredő Yona az Ilan Eldad rendezte előadás során végigpergeti örömtelen, szürke életútját, amiért primitívnek tartott feleségét okolja. Ameglehetősen közhelyízű, édesbús darab szövegét Parti Nagy Lajos nyelvi adaptációja emeli meg, ám az eszköztelenül őszinte színészi játék sem ellensúlyozza a hatásvadász színjáték sablonosságát.

Ama bizonyos hamisítatlan bulvár szappanopera nívójú vígjátékot hozta a Madách Színház. Anépszerű kettős, Hernádi Judit és Gálvölgyi János jól ismert rutinjával jelenítette meg az évente egyetlen hétvégét együtt-töltő párost, egy sors-közhely-kollekcióként definiálható színjátékban (Bernard Slade: Jövőre veled, ugyanitt 2.). Aszerző gondoskodott arról, hogy az életpálya kanyarulataiból ne hiányozzék egyetlen ponyvaízű fordulat sem, ami csak a könnyzacskókat megcélozhatja (rendező: Szirtes Ádám, játékmester: Szabó Máté).

Minden bizonnyal a könnyed szórakozást áhító közönség kedvéért kerültek a fent említett darabok a Vidor műsorára, „megspékelve" a legnépszerűbb színészek nevével. Amiként az Esztergályos Cecília és Bodrogi Gyula komédiázására épített, Léner Péter rendezte Legyen a feleségem című E. Taylor-vígjátékot is ilyen megfontolásból választhatták ki a fesztivál versenyprogramjába (József Attila Színház). Atévesztések, szerepcserék bohózati bonyodalmain alapuló, helyzetkomikumok sokaságát kiaknázó színjáték meglehetősen elnyújtott expozéval indít, hogy aztán fölgyorsuljon, de a rekeszizom-repesztő komikus túljátszások nem válnak az előadás javára; a fiatal pár nyögvenyelős históriája meg voltaképp érdektelenné teszi a darabbeli történetet (hol áll a frenetikusan frappáns feydeau-i jelenetképzéstől!).

Nem a legszerencsésebb döntés volt a rendező Meczner János részéről lefordíttatni és előadni Somerset Maugham nálunk (nem véletlenül) ismeretlen darabját. AThália Színház (a Soproni Petőfi Színházzal közösen) a Szerelmi körutazással meglehetősen lagymatag humorú, szokványos-vázlatos figurákkal operáló színművet prezentált, aminek az olyan rangos színészek sem adtak lendületet, mint Szilágyi Tibor, Hámori Ildikó, Iglódi István, vagy a fiatal, de sokat ígérő Kovács Patrícia.

Molnár Ferenc briliáns vígjátékát, az Olympiát adta a debreceni Csokonai Színház. Abombabiztos siker nem is maradt el, ám a darab annyi frenetikus előadása után e sorok írója nem részesülhetett maradéktalan élményben. Akét főszerepre a jelek szerint nem találtatott alkatilag megfelelő színész, a címszereplő Újhelyi Kinga híján volt a színpadi kisugárzásnak, Horváth Lajos Ottó pedig egyfajta huszárkapitányi sármnak, ami a hercegi családot olyannyira rabul ejti. Mispál Attila túlzott karikatúrára készteti az előadás amúgy legjobbját, Ráckevei Annát, ami nincs szinkronban a többi szereplő semlegesebb játékmódjával. Areveláció az epizódszereplő Bakota Árpádé, aki a bornírt, „mániákusan" törvénytisztelő csendőrtisztet tömör és roppant kifejező erővel jelenítette meg (Pantalone-díjat kapott érte).

Nagy Ignác Parti Nagy Lajos átdolgozta Tisztújítását az Új Színházban Szinetár Miklós rendezte. Remek színészek, magyar nótákkal sűrűn teleaggatott népszínmű-paródia figuráiként végletesen túlzó karikírozással, játékkedvvel teszik nevetségessé a hajdani tisztújítások korrupt korteskedéseit, nem kevés utalással a magunk kismagyar korára, körképére (Hirtling István, Eperjes Károly, az alakításáért díjazott Györgyi Anna, Pokorny Lia, Botos Éva, Huszár Zsolt és mások), ám a középszerű darab előadására, ahogy mondani szokás, rátesznek egy lapáttal.

Hagyományos komédiát láthattunk a Radnóti Színház G. B. Shaw-előadásában. Valló Péter Bunbury-színrevitelének gyöngyszeme Csomós Mari (Colombina-díj), a képmutató angol lady kifinomult karikírozója. Akellemesen kedélyes-szellemes produkció ugyan nem kelt revelációt, de kidolgozottságával örömet szerez. Akét vásott szerelmes szerepében Csányi Sándor és Debreczeny Csaba lehetne karakteresebb. Drámai női sorsot farag Afogadósnő címszerepéből Tóth Ildikó (Smeraldina-díj), a szeszélyes lány komikus helyzetek sűrűjén átvágva jut el a felismerésig, önnön szerelmi boldogságát tette kockára és vesztette el a macska-egér játékkal. Novák Eszter színrevitelében a férfi főszereplő, Cserhalmi György is a gőg tragikus áldozata, akit Mirandolina a magányba taszít (Centrál Színház).

Lenyűgöző, minden ízében mesterien kidolgozott Csehov-novella-adaptációval ajándékozott meg Kiss Csaba, aki maga is rendezte a Szerelmes hal címen játszott darabot (Inamorato-díj). Akeserű komédia (egy asszonyért egy életen át vetélkedő költő és hadnagy) frenetikus bohózati jelenetek során át bomlik ki, és adja föl a csehovi leckét az élet, a páros magány megannyi veszedelméről, lírával átszőtt humorral. Bán János mestermunkát kínált a csetlő-botló, szenvedélyébe zápult költő karakteréről (Brighell-díj), Mihályfi Balázs pedig a sivár párkapcsolat indukálójaként az étkezés mámoros örömére korlátozza egész érzelmi életét. Györgyi Anna a (csapodár) asszonyi élet megannyi színét fölfesti színészi palettájára (Centrál Színház).

Az alternatív színjászást pályakezdő színészcsapatok képviselték a nyíregyházi seregszemlén, egyértelmű közönségsikerrel a kamarateremben. Játékuk a csapatszellemben fogant, improvizációs gyakorlatokban szerzett tapasztalattal, lendületes produkciókban tettek bizonyságot leleményükről, tehetségükről és állóképességükről. AKeresők a médiamanipuláció sekélyes művelőiként és áldozataiként mutatta föl a gépies életformába, szórakozásba fixálódott, céltalan ifjúságot (Táp Színház, Vajdai Vilmos rendezése - Dottore-díj). AHoppart társulat - ötletekből ki-kifogyva - túszejtők krimi-paródiáját adta elő. A KoMa Társulat pedig Garaczi László Plazmáját kínálta, egyebek közt a kereskedelmi adók interjúalanyainak kiszolgáltatottságáról. Ehárom, hasonló tematikájú előadás láttán óhatatlanul és fenyegetően érződik a tartalmas darabok hiánya; az ötletek mögött nem lelni mélységet; a mögöttes gondolat híján a játék előbb-utóbb kifullad.

Ha úgy tetszik, önkritikusan megvallom, a színibíráló szakmai igényessége - amiként a Szakonyi Károly vezette, Karsai György és jómagam alkotta zsűri - szigorú mérlegelése sem fedheti el a közönség osztatlan lelkesedését, a fönt és alább található kritikai megjegyzések ellenére. És ez tájainkon természetes. A szakma dolga bírálatot megfogalmazni, ha ismereteinek birtokában, ízlésének szellemében ennek szükségét érzi; a szórakozásra szomjas publikum természetszerűen nem szenved „foglalkozási ártalomban", és a vidám darabok láttán primér örömének ad hangot. Így hát egy percig sem kifogásolnám, hogy az úgymond közönségcsalogató komédiák műsorra kerültek a Vidoron. Talán az lenne inkább megfontolandó, hogy ezek ne a versenyprogramban, hanem vendégként szerepeljenek a fesztiválon.