"LEVEGŐT!"

A magyar gyerekek életminősége és iskolai előmenetele az UNICEF 2007. évi jelentésének tükrében

„Teremtsetek olyan állapotot, hogy a népnek ismét érdeke legyen, és öröme teljen a gyermekben, alkossatok olyan államot, melyben ki-ki utódainak létét biztosítva látja... Olyan nehéz ezt megérteni?"

Illyés Gyula: Magyarok, 1934.

„A gyermekvállalási kedv romlásának legfőbb oka a kiszámíthatatlan szociális és családpolitika."

Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi

Kutatóintézetének demográfusa, 2007.

Illyés Gyula fenti szavai az úgynevezett „gyermekközpontú" társadalomra utalnak. Magyarországon a „gyermekközpontú társadalom" (hiánya) szorosan összefügg a lakosság csökkenésének kérdéseivel. Amagyarok esetében a lakosságcsökkenés kérdései közvetlenül kapcsolódnak a nemzet megmaradásának kérdéseihez is. Illyés Gyula szerint a népfogyatkozás kérdése a magyar politikában hivatalosan 1906-ban vetődött fel először az „egyke", illetve a földreform égető kérdésének kapcsán.

„Az egyke már százéves Magyarországon..." - írja Fülep Lajos 1929-ben. Anépfogyatkozás kérdésének megoldása terén Magyarországon, az egymást követő hangzatos, elodázó jellegű és félmegoldásokat tartalmazó kísérleteken kívül száz éve nem történt semmi. Illetve az történt, hogy amikor a helyzet tűrhetetlenné vált, „Ránk hozták gyógyítónak a háborút..." Kétszer is. Avégén pedig a külső és a belső revízió is csődöt mondott. Közben továbbra is fogy a magyar - számbelileg és erkölcsileg is. Fülep Lajos szerint nagyon fontos, hogy hányan vagyunk, és hányan leszünk, de még fontosabb az, hogy milyenek vagyunk s milyenek leszünk. Afenti kérdésre kaptunk egy jóhiszemű, de őszinte és kijózanító választ a közelmúltban.

Az UNICEF - Innocenti Kutatóközpont 2007. február 14-én Report Card 7 (Bizonyítvány 7. ISBN: 88-89129-43-3) néven közzétette 21 fejlett ország gyermekjóléti és iskolai fejlődéséről szóló összehasonlító jelentését. (A továbbiakban „Jelentés".) AJelentés a 11-15 éves gyerekek általános jólétét és tanulási előmenetelét vizsgálja, és annak általános értékelési szempontjai a következők:

1. Anyagi körülmények.

2. Egészségi és biztonsági szempontok.

3. Tanulási lehetőségek.

4. Családi körülmények és baráti kapcsolatok minősége.

5. Viselkedés és kockázatok.

6. Egyéni megelégedettség és az általános jó érzés kérdései.

Az UNICEF jelentése alapján Magyarország a 21 vizsgált fejlett ország közül az összesített mutatók átlaga alapján a 19. helyen végzett. Amérleg a magyarokra nézve egyértelmű veszteségekkel zárult, most már nemcsak számbeli, hanem anyagi és erkölcsi tekintetben is.

A részletes táblázatokkal ellátott, 52 oldalt kitevő Jelentés érthető és világos. AJelentés olvasható angolul, franciául, spanyolul és olaszul. Atáblázatok szótár segítségével magyarul is könnyen értelmezhetőek, és annak vizsgálati szempontjai bármely hozzáértő pedagógus, sőt egy gyermekével valóban törődő szülő számára is valósak és elfogadhatóak. Az UNICEF Jelentése a gyakorlatban alkalmazható szempontok alapján igyekezik megállapítani és rangsorolni

az egyes országokat. AJelentést módszertanilag komolyan lehet venni. Ezazt jelenti, hogy egy, a munkáját megfelelően végző, és a saját érdekeit szem előtt tartó pedagógus, aki a saját jól felfogott érdekében arra törekszik, hogy megismerje az osztályát, körülbelül két hónap alatt önmaga is hasonló szempontok alapján rangsorolhatja, illetve értékelheti diákjait, amint azt az UNICEF országokra kiterjedő jelentése elvégezte.

A jelenlegi írás a következő négy kérdés tárgyalására összpontosul:

1. AJelentés értékrendszere és a bajok fő okozói

2. Érdeklődés, sajtóvisszhang

3. AJelentés megállapításai és a jelenlegi kormánypolitika

4. Távlatok és lehetőségek - a „gyermekközpontú társadalom" kialakulásának lehetőségei Magyarországon.

1. AJelentés értékrendszere és a bajok fő okozói

Mi az, amit a Jelentés fontosnak tart? Az UNICEF, 2007. február 12-i jelentésének mottója a következő:

„Hogy egy nemzet valóban hol áll a népek sorában, az határozza meg, hogy az miként gondoskodik gyermekeiről - azok egészségéről és biztonságáról, oktatásáról s a társadalomba való beleilleszkedésükről, valamint arról, hogy a gyermekek érzik-e, hogy szeretik s értékelik őket, és érzik-e, hogy beletartoznak a családba és társadalomba, amelybe beleszülettek."

A fenti meghatározás elsősorban a fiatalok életminőségére helyezi a hangsúlyt. Tehát arra, hogy „milyenek vagyunk s milyenek leszünk". AJelentés alapján fontos ugyan a jelenlegi kormány által olyan sokszor emlegetett „versenyképességre való felkészültség" és a „munkaerőpiac követelményeihez való igazodás", de sokkal fontosabb, hogy az ország fiataljai otthon érezzék magukat abban az országban, és abban a kultúrában, amelybe beleszülettek. Ebben a kérdésben a Jelentés, Gyurcsány Ferenccel szemben, Tamási Áronnak ad igazat: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Gyurcsány Ferenc, pedig, mint ismeretes, arra buzdítja a magyar fiatalokat, hogy menjenek külföldre. Ha ott jobb lehetőséget találnak.

A Jelentés kitér arra is, hogy a magyar diákok többségének odahaza nincsenek külön tanszerei. Ezma valószínűleg főleg a számítógépekre, az internethez való hozzáférhetőségre vonatkozik. Ez, a hivatalos tananyagra való rászorultság, roppant előnyt jelent a hatalmi ideológia és állampropaganda számára, mert a magyar diákok hatalmas többségének nincsenek összehasonlítási lehetőségei, és képtelenek a hivatalos propaganda adatait ellensúlyozni és azokat önálló források alapján ellenőrizni. Afenti lehetőség roppant fontos lenne a további önálló tanulás, valamint az önálló és kritikai gondolkodás kialakítása, és a politikai tisztánlátás szempontjából.

Mi van a fenti lesújtó számok mögött? Megdöbbentő, hogy a legfontosabb problémák az UNICEF jelentése szerint most is ugyanazok, amelyeket Fülep Lajos 1929-ben, a Pesti Napló hasábjain megfogalmazott: „Ezernyi problémáink mélyén ott sajog, ha sokszor ki se is mondottan: mi lesz a magyarsággal? Napról napra fogyasztja önmagát - meddig mehet ez még...?" Fülep Lajossal egyetemben, ugyanezt a kérdés tette fel Kodolányi János, Zichy János, Kerék Mihály, Illyés Gyula és mások is. Amagyarság sorsáért aggódó fenti írók, közgazdászok, politikusok stb. a múlt század harmincas éveinek elején, a magyarok fogyásának és erkölcsi hanyatlásának forrását a nagytőke előretörésében látták, a megoldást pedig az átfogó és méltányos földreform megvalósításában, illetve a nagybirtokok féktelen elterjedésének korlátozásában keresték. Ugyanez köszön vissza József Attila költészetében is: A„szapora csecsemőhalál" most is kiemelkedő helyen szerepel Magyarország bizonyítványán. A2007. évi jelentés tükrében József Attila versei hetven év távlatából, ma is elevenre tapintanak. Vajon ma kinek a javára „gyámolítják a gyáripart"? Mi van az országban a „törékeny falvakkal"

József Attila verseinek időszerűsége elsősorban József Attila géniuszát igazolja, de arra is rámutat, hogy a magyar viszonyok a költő halála óta alig változtak. Ma már azonban nem kell attól félni, hogy a birtokok megoszlanak, mint az egyke korszakában - a birtokok ma egészben mennek át idegen kézre. Anagybirtok kevesebb munkást igényel. Eltűnnek a falvak, megjelennek az idénymunkások, amely a gyökértelenség növeléséhez, a családok elválasztásához s a gyermekek további elbizonytalanodásához vezet.

A jelenlegi magyar iskolarendszer válságának fő okozója ma is ugyanaz, ami 1932-ben volt: akormányprogramként szabadjára engedett nagytőke és a nemzetellenes birtokpolitika, illetve a Magyarországon többszörösen megbukott nagybirtok-politikának a visszaállítása. Miért nincs pénz az iskolákra és a kórházakra Magyarországon? Azért, mert a nagyvállalatok nem fizetnek adót, illetve annyit fizetnek, amennyit akarnak.

Az UNICEF jelentésének fő értéke annak humanista felfogásában van, ami azt is bizonyítja, hogy a globalista és neoliberális értékrend ma már nem általánosan elfogadott. AJelentés adatai pedig arra utalnak, hogy a globalista és neoliberális társadalom kedvezőtlenül hat az eljövendő nemzedékek iskolai felkészültségére, és károsan befolyásolja a jövő nemzedék életfelfogását és életérzését is.

2. Érdeklődés, sajtóvisszhang

Az UNICEF Jelentéséről a magyar sajtó a hír első hetében (2007. február 20-áig) csak mellékesen vagy másodkézből tájékoztatott. ANépszabadságban két rövid cikk jelent meg (2007. február 14. és 2007. február 15.). Az InfoRádió (2007. február 14.) egy cikket és egy rövid interjút, aMagyar Nemzet ez alatt három cikket közölt a Jelentésről. AMagyar Hírlap két cikket ír a népfogyatkozásról.

Ez alatt a hét alatt (2007. február 21.) sem a magyarországi politikai pártok, sem a magyar társadalmi szervezetek internetes honlapjain nem jelent meg semmilyen hír vagy ismertetés a Jelentésről, annak ellenére, hogy a Jelentés munkapéldánya, amelynek adatai teljes egészében azonosak a végső változattal, már 2006 decemberében elérhető volt.

A Népszabadság 2007. február 14-i cikkét Ferge Zsuzsa írja, aki kiemeli a Jelentés fontosságát, de arra hivatkozik, hogy a Jelentés adatai régi keletűek, vagyis 1995 és 2002-ből származnak. Az UNICEF Jelentése szerint azonban a régi adatok azt jelzik, hogy az illető országok megfelelő hivatalai nem készítettek új adatokat, s a Jelentés emiatt a rendelkezésére álló, régi adatokra támaszkodik. Maga az a tény, hogy az elmúlt öt évben nem készült megfelelő felmérés a gyerekek anyagi helyzetéről, önmagáért beszél.

Ferge Zsuzsa a megoldást a következőkben látja: „Még ebben a sokaknak rosszat hozó 2007-es évben is az eddiginél több erővel kellene megakadályozni, hogy a gyerekeken is csattanjon az ostor. És az utolsó percben vagyunk, hogy elkezdődjék a gyerekes családok helyzetét, a gyerekek esélyeit sokoldalúan, tartósan javító program, a »Legyen jobb a gyerekeknek« nemzeti stratégia. Hamarosan elkészül az ezt tartalmazó országgyűlési határozat. Ha a parlament ezt nagy többséggel megszavazná, véli Ferge Zsuzsa, lenne remény, hogy komoly figyelem, jelentős erőforrások jussanak e célokra. Ferge Zsuzsa cikke nem tér ki arra, hogy a 2007-es év miért lesz „sokaknak rosszat hozó", és arra sem, hogy száz év népfogyatkozás, és a jelenlegi iskolabezárások és a tömeges tanerő-elbocsátás távlatából milyen „hamarosan" és hogyan lép életbe a „Legyen jobb a gyerekeknek" nemzeti stratégiára vonatkozó országgyűlési határozat. Ferge Zsuzsa lényegében nem ajánl mást, mint Gyurcsány Ferenc, aki a közös célokért való összefogást a kormány politikájának a támogatásában határozza meg.

Az InfoRádió beszámolóját Herczog Mária szociológus értelmetlen és tagadás jellegű kijelentései kísérik. Herczog Mária többek között a következőket mondja: „(A Jelentésben) olyan adatokra hivatkoznak, amelyek nem összegyűjthetőek. Nem biztos, hogy a jelentésben szereplő mutatók miatt rossz a helyzet Magyarországon." Afenti két mondat közvetlenül követi egymást. Vagyis: „A tanár pikkel a gyermekemre." Eza mentegetőzés a gyermekének ártó szülő védekezésének kirívó példája. AJelentés többek között az olvasókészség, a matematikai tudás és más egzakt tantárgyakban elért hivatalos eredményekre is hivatkozik, a többi adat pedig jórészt maguktól a gyermekektől származik. Herczog Mária tehát nem mond mást, mint azt, hogy a gyermekek nem tudják, mi a jó nekik, és azt sem, hogy jól érzik-e magukat, vagy sem. Herczog Mária második mondata így hangzik: „Nem biztos, hogy a Jelentésben szereplő mutatók miatt rossz a helyzet Magyarországon." Ismét a tagadással és az áthárítással találjuk magunkat szemben. Ahelyzet tehát rossz, de azt, hogy miért rossz, majd mi mondjuk meg. AJelentés nem tér ki az országokon belüli térségi különbségekre, ennek ellenére azonban Herczog Mária megállapítja, hogy: „az anyagi helyzet nagyban függ attól, hogy a gyerekek az ország melyik részére, milyen településtípusra és milyen családba születtek". Akövetkezőkben Herczog Mária teljesen érthetetlenül és minden további összefüggés nélkül a „szülővé válás folyamatáról" beszél. Herczog Mária a megoldást szintén a kormányprogramtól várja: „A most elindult gyereksegély-program 25 év alatt próbálja csökkenteni a gyerekszegénységet."

3. AJelentés megállapításai
és a jelenlegi kormánypolitika

A jelenlegi magyar kormánypolitika ideológiai jellegű, tehát nem sok köze van a valósághoz. Ennek ellenére azonban kitartóan halad a maga útján. Amint láttuk, az UNICEF Jelentésének alapfelfogása és értékelési szempontjai ellenkeznek a jelenlegi magyar neoliberális politika elveivel. Nem valószínű tehát, hogy a jelentést a kormány tekintetbe veszi, és az sem valószínű, hogy a kormány a jelenlegi oktatási reformokat bármilyen módon is összeegyezteti a jelentés eredményeivel. Az iskolabezárások, a tanerő-elbocsátások szöges ellentétben állnak az UNICEF Jelentésének nemcsak az adataival, hanem annak a valóságra alapuló és humánus felfogásával is. Aneoliberális oktatáspolitikában nincs helyük az olyan meghatározásoknak, mint általános jólét vagy az önmagunkkal és környezetünkkel való megelégedettség érzése.

Gyurcsány Ferenc a közoktatás kérdését az új kormányprogram egyik „zászlóshajójaként" említi. Tekintsünk el ennek a tengerésznemzetek szótárából kölcsönzött, napjainkban a nagyvállalatok által felkapott kifejezésnek a magyar közegben idegenül hangzó jellegétől. AGyurcsány Ferenc által emlegetett „Egyetlen gyermeknek sem szabad elveszni" kifejezés az Amerikai Egyesült Államok, „No Child Left Behind" 2001-ben életbe lépett iskolatörvény elnevezésének magyar megfelelője. Afenti törvény az 1965. évi iskolatörvény újbóli életbeléptetésén alapszik. Az UNICEF Jelentése alapján az Amerikai Egyesült Államok oktatási rendszere az utolsó helyre juttatta az amerikai közoktatást. Avesztesektől tanulunk. Ajelenlegi kormány oktatási programjának lényegét az EU-pénzekből beszerezhető digitális táblák felszerelésének ígérete képezi: „30 ezer tantermet fogunk felszerelni a tábla és a kréta helyett digitális eszközökkel." Afejlesztésre 50 milliárd forint jut az EU-s pénzekből. ANépszabadság egyik cikke alapján a fenti táblák beszerzése körül máris anyagi természetű rendellenességek mutatkoznak.

Az UNICEF jelentése egyértelműen bizonyítja, hogy a magas támogatottságú és magas elvárásokat támasztó iskolarendszerek azok, amelyek jól működnek. A„magas támogatottság", azonban elsősorban nem a drága tanszerekre vonatkozik, hanem a tanítási, illetve tanulási folyamat emberi elemeinek a minőségére. Atanítás, illetve a tanulás természetét meghatározó elméletek és nézetek ma kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a tanulás forrása nem a tanszerek, hanem a tanító, illetve a tanár. Amagyar irodalom és a legtöbb ember tapasztalata is azt bizonyítja, hogy a jó tanár életre szólóan megérinti és befolyásolja a tanulók életét. Adigitális táblák önmagukban semmit sem jelentenek. Azok a fenti feltételek nélkül, úgymond se nem osztanak, se nem szoroznak, de főleg nem helyettesíthetik a figyelmes, megértő és a kellő pillanatban elérhető, segítőkész tanárt. Asorozatos iskolabezárások tükrében és a pedagógusok tömeges elbocsátási hullámainak időszakában a digitális táblák bevezetése egyfajta gépies kegyetlenségnek is tekinthető - ugyanaz, mintha a magára hagyott csecsemőre rázárnánk az ajtót és felcsavarnánk a rádiót. Amagyar pedagógusok szerint Magyarországon ma „Hatástalanok a mostani fegyelmezőeszközök az iskolákban, egyre több tanár hagyja el emiatt a pályát". Adigitális táblákba fektetett pénz helyett hatékonyabb lenne a tanítói, illetve tanári hivatás becsületének visszaállítása.

Sok szó esik a szimbolikus politizálásról. Az UNICEF jelentésében azt olvassuk, hogy a magyar gyerekek nagy része reggeli nélkül megy iskolába. Asajtóból értesültünk, hogy Kóka János gazdaságügyi miniszter pedig több millióért vásárol operapáholyt Bécsben. „Az egész táj vad fájdalom, s a gróf mulat valahol." Nem valószínű tehát, hogy a reinkarnálódott úri Magyarországon „egyetlen gyerek sem veszik el" .

A Jelentés kapcsán történt eddigi, jórészt kormánypárti megjegyzések arra hivatkoznak, hogy a Jelentés alapján a 19. helyen végzett Magyarország mégis „jobban áll", mint a mögötte lévő Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok. Eza megállapítás azonban kifogásként sem állja meg a helyét, mert a hatvanmillió lakosú Egyesült Angol Királyság, vagy a háromszázmillió lakost számláló Amerikai Egyesült Államok a lakosság abszolút számaránya alapján könnyebben átvészeli a közoktatás terén jelentkező válságokat, mint Magyarország. Az angol nyelvterület nagyságáról és az angol nyelv világnyelvként való alkalmazásáról ne is beszéljünk. Akis országok esetében a közoktatás válsága sokkal nagyobb súllyal esik a latba. Aballépések végzetesek lehetnek. AJelentés alapján kitűnően teljesítő Hollandia, Svédország, Dánia, Finnország tisztában vannak ezzel a veszéllyel, és az ország politikáját a tényleges gyermekközpontú társadalom kialakítására összpontosítják. Meg is van az eredménye.

Az Egyesült Királyság, valamint az Amerikai Egyesült Államok Magyarországnál is gyöngébb teljesítménye nem lehet vigasz Magyarország számára. Aglobalista és neoliberális politika (megszorításainak) elveire épülő oktatás- és szociális politikának az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is majdnem huszonöt éves múltja van, s emiatt jutottak oda, ahol vannak. Magyarországon pedig a neoliberális politika „csak" öt éve tart.

4. Távlatok és lehetőségek - a „gyermekközpontú
társadalom" kialakulásának lehetőségei
Magyarországon

„Üzletember vagyok, cégem a Magyar Köztársaság" - jelentette ki két évvel ezelőtt Kóka János. Eza kijelentés minden érték átértékelése (Umwertung aller Werte). Aneoliberális politika arra törekszik, hogy az államnak az egyén és a közösség érdekeit védelmező hatáskörét elsorvassza, a nagyvállalatok állami védelmezését pedig minél teljesebben biztosítsa. Aneoliberális politika tehát az egész államrendszert a nagyvállalatok érdekeinek veti alá.

Az ilyen rendszerben „gyermekközpontú társadalomról" nem is beszélhetünk.

A gyermekközpontú társadalom a nemzeti lét természetes megnyilvánulása, amely az egészséges társadalom természetes értékrendjét tükrözi, s az ország egész intézményrendszere egységesen és összefüggően támasztja alá. Agyermekközpontú társadalom tehát nem jelszó, s főleg nem külön költség vagy áldozat, a kormány részéről - és főleg nem külön érdem. Társadalomnak minősül-e a gyermekközpontú társadalom ellentéte? Azt is mondhatnánk, hogy ha a „gyermekközpontú társadalom" kérdése felmerül, az önmagában a társadalom értékrendjének zavarát jelzi, vagy a politikai vezetés prioritásainak téves, illetve hazug meghatározásaira utal. Óvakodjunk tehát attól, ha a politikusok külön gyermekközpontú társadalmat ígérnek. Nincs az a nemzetét nyomorba döntő vagy tömeggyilkosnak minősített politikus, aki kisbabával a karján vagy gyermekekkel virágos réten le nem fényképeszkedett volna. Az SZDSZ honlapján ma is ott hunyorog ártatlanul Kovács Pistike. Amagyar társadalom jelenlegi arculata és a hivatalos politika célkitűzései s a média teljes beállítottsága szöges ellentéte annak, amit „gyermekközpontú társadalomnak nevezünk". Magyarországon a közélet, a média a napi politika véget nem érő csatározásainak színtere, ahol a gyerekeknek vagy a családnak sem helye, sem keresnivalója nincs.

Amíg Magyarországon babakocsival nem lehet bemenni a Nemzeti Múzeumba, addig Kanadában, különösen hétvégeken, az országos napilapok fő oldalain is rendszeresen jelennek meg „gyermekközpontú", politikamentes képek, amelyek azt hivatottak közölni, hogy a család és a gyerekek igenis fontosak. Acserkészet, a sport a hat éven felüli gyermekek számára helyi és tartományi szinten is szervezett hálózat formában zajlik. Amegfelelő helyiségeket a legtöbb esetben a helyi önkormányzatok biztosítják, a szervezés, a felügyelet, az edzők, a játékvezetők biztosítása pedig önkéntes alapon történik. Nagy a valószínűsége annak, hogy egy közepes nagyságú városban bármely gyereknek a neve vagy a fényképe egyszer megjelenjen a helyi sajtóban. Agyerekek sportteljesítményeit, iskolai vagy más kitüntetéseit rendszeresen közlik az újságok. Akanadai társadalomban ez azt tükrözi, hogy a politika nem önmagáért fontos, illetve azt, hogy a politikán túl is van élet. Csak ott van.

Ez azt jelenti, hogy a „gyermekközpontú társadalom" megvalósítása nem épülhet üres ígéretekre, a bajok elodázására és áthárítására, hanem József Attila: „szép szóval oktasd és játszani is engedd" szavainak megszívlelése nyomán valósul meg. Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusa szerint a gyermekvállalási kedv romlásának legfőbb oka a kiszámíthatatlan szociális helyzet és családpolitika. És ma ugyanazt mondja, amit Illyés Gyula és mások mondtak több mint hetven évvel ezelőtt. Olyan nehéz ezt megérteni?

Kaslik Péter