Szimpozion
Bevezetés
Avilág energiaszükségletének 54 százalékát jelenleg kő- olaj és földgáz fedezi. Sok szó esik az emelkedő kőolajárakról, a világ rohamosan növekvő kőolaj-? és földgázigényéről, a termelési kapacitásokról és nem utolsósorban ?hazánk energiaellátásának várható alakulásáról. Van azonban, amiről alig hallhatunk vagy olvashatunk, mégpedig az, hogy mennyi kőolaj és földgázvagyonnal rendelkezik még az emberiség. Néha az az érzésünk, hogy a közvélemény ?kimeríthetetlennek tartja Földünk szénhidrogéntartalékait.
Nem vagyunk a szénhidrogénipar szakemberei, de mint geológusok évtizedek óta foglalkozunk az ásványi nyersanyagkészletek meghatározásával és ennek bizonytalanságaival. Évek óta nyomon követjük részben a szak?irodalomban, részben az interneten keresztül az ásványi nyersanyagok és ezen belül a szénhidrogének készleteivel kapcsolatos információkat és véleményeket. Ezek sajnos többnyire igen ellentmondóak. Az utóbbi időben olyan nyugtalanító információkat ismertünk meg, melyek megkérdőjelezik az eddigi hivatalos véleményeket. A prob?léma fontosságára való tekintettel szeretnénk józan és ?tárgyilagos mérlegelés alapján az olvasót e bonyolult és ellentmondásos kérdéskörrel megismertetni.
A szénhidrogénkészletek értékelésének bizonytalanságai
Tudni kell, hogy az ásványi nyersanyagok készleteinek kiszámítása igen bonyolult és sok bizonytalansággal terhelt feladat, hiszen a Föld mélyét csak néhány ponton tudjuk fúrásokkal, aknákkal vagy bányászati létesítményekkel megkutatni. Különösen érvényes ez a szénhidrogéntelepekre, amelyeket költséges fúrásokkal lehet több ezer méter mélységben feltárni. E telepekben a földgáz, a kőolaj és a víz a földtani folyamatok által meghatározott rendben helyezkedik el. Ezek térbeli helyzete és egymáshoz való viszonya, valamint a tároló kőzet tulajdonságai szabják meg, hogy a mélyben levő teljes szénhidrogénkészlet mekkora hányadát lehet kitermelni. Francia szakértők szerint ez ma globális átlagban mintegy 35 százalék (Millet 2004). Feltételezik, hogy műszaki fejlesztéssel ez az arány mintegy 45 százalékra növelhető. Itt kell megemlítenünk, hogy hazánk bár világviszonylatban jelentéktelen szénhidrogénvagyonnal rendelkezik, szakembereink mégis kimagasló eredményeket értek el a „rezervoirok (tárolók) kitermelésének és értékelésének fejlesztésében (Lakatos 1999, 2003; Pápay 2003).
Súlyos gondot jelent, hogy a számításokkal kapcsolatos fogalmaknak nincs általánosan elfogadott, egységes rendszere és nevezéktana, az egyes országokban igen el?térő készletosztályozásokat használnak (Porter 2005). A számításokhoz eddig alkalmazott determinisztikus és sztochasztikus (valószínűségi) módszerek pedig elvi matematikai korlátaik miatt nem teszik lehetővé a készletek egyértelmű mennyiségi meghatározását. Tulajdonképpen nem szigorúan vett készletszámításokról, hanem becslésekről van szó, melyek legjobb esetben minimum, maximum és valamilyen átlagértéket adnak meg. A számítások megbízhatósága alapján proven, probable és possible elnevezésű készletkategóriákat különböztetnek meg. Tapasztalataink szerint a nyilvántartások a legtöbb esetben proven (bizonyított, vagy igazolt) készletekkel számolnak, és ezzel a megbízhatóság túlzott látszatát keltik. Egyes szerzők a készletekhez valószínűségi értékeket rendelnek 5 és 95 százalék között, nem közölve e számítás matematikai hátterét. Itt jegyezzük meg, hogy ma már léteznek olyan komplex matematikai módszerek, amelyek képesek nagy bizonytalanság mellett is korrekt eredményeket szolgáltatni. Ilyen a bizonytalan halmazok elmélete (fuzzy-?set theory), vagy a Dempster–Shafer elmélet (Bárdossy–Fodor 2004). Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a készletbecslések eredményeit világszerte különböző módon mutatják be. Legtöbbször „hordó-?ban (barrel), de ez egyes publikációkban 42 US gallon (159 liter), másokban viszont 35 Imp. (brit gallon, 191 liter). Számos publikációban köbméterben illetve tonnában adják meg a kőolajkészleteket. Ha hordóból tonnára akarják a mennyiséget átszámolni, úgy a kőolaj sűrűségét is figyelembe kell venni, ami igen különböző lehet. Földgáz esetében többnyire Tm3-?ben adják meg a készleteket, de egyes szerzők úgynevezett „kőolaj egyenértékkel számolnak anélkül, hogy az átszámítás módját közölnék. Összegezve azt mondhatjuk, hogy még a legmagasabb szakmai színvonal esetében is a fent leírtak igen bizonytalanná teszik az ismert kőolaj-? és földgázkészleteket.
A készletek hagyományos értékelése
A jelenleg működő kisebb, helyi és a nagy multinacionális cégek évente nyilvánosságra hozzák termelésüket és készleteik éves változásait. Ezekből az adatokból különböző ?intézmények és egyesületek globális összesítéseket készítenek. Ezek közül az Egyesült Államok Geológiai Intézetének (USGS) összesítését tekintik a legautentikusabbnak. A hazai szakemberek és a kormányzat számára a Magyar Geológiai Szolgálat (MGSZ) készít könyv formátumban „Tájékoztatót. Ez a részletes hazai információk mellett az USGS adataira támaszkodva nemzetközi összeállításokat is közöl. A legutóbbi kiadvány a 2004. évi január 1-?jei állapotra vonatkozik (kőolaj a 247., földgáz a 248. oldalon). Ezek szerint a Föld ismert „ipari kőolajkészlete (reserves) ebben az időpontban 143 milliárd tonna volt. Ezen belül a legnagyobb készletekkel rendelkező országok:
1. Szaúd-?Arábia 36,0 (Mrd tonna)
2. Irak 15,2
3. Kuvait 13,3
4. Egyesült Arab Emírségek 13,0
5. Irán 12,3
6. Venezuela 11,2
7. Oroszország 8,2
8. Egyesült Államok 3,8
Forrás: Tájékoztató, 2004. Magyar Geológiai Szolgálat
Magyarország ismert ipari kőolajvagyona ebben az időpontban 0,02 milliárd tonna volt. Becslések szerint az emberiség 2004-ig mintegy 900 gigabarrel kőolajat termelt ki. Optimista becslések (főleg a nagy multinacionális cégek) mintegy 1000 gigabarrelre teszik a még kitermelhető ismert kőolajvagyont, sőt további jelentős, új készletek megtalálására is számítanak.
A teljes ismert ipari földgázvagyon 156 Tm3, ezen belül a vezető országok a következők:
1. Oroszország 47,6 (Tm3)
2. Irán 24,83
3 Szaúd-?Arábia 6,4
4. Egyesült Arab Emírségek 6,0
5. Egyesült Államok 5,2
6. Algéria 4,5
7. Venezuela 4,2
8. Indonézia 2,6
Magyarország ismert ipari földgázvagyona ekkor 0,07 Tm3 volt.
A baj az, hogy ezzel egyidejűleg a fentiektől igen eltérő összeállítások is napvilágot láttak. Közülük a legfontosabb, interneten is elérhetők a következők: www. worldenergy. org, www. eia. doe. gov, http://energy. er. usgs. gov, www. energybulletin. net, www. opec. org.
Az országonkénti eloszlásnál is többet mond, ha az ismert kőolajkészleteket régiókká vonjuk össze:
Közel-?Kelet 57 (%) 66 (%)
USA és Kanada 14,5 5
Dél-?Amerika 9,0 9
Afrika 8,0 7
Oroszország, Közép-?Ázsia 6,0 5
Kelet-?Ázsia, Óceánia 3,0 4
Európa 1,5 2
Egyéb 1,0 2
Az első oszlop adatai a British Petroleum Statistical Review-?ből (2005. szeptember), a második oszlopé M. R. Simmons független szakértőtől (2005. július 25.) származnak. Feltűnő, hogy milyen nagy különbség van a közel-?keleti és az észak-?amerikai készletek megítélésében.
Az ismert készleteken felül fúrásokkal még nem bizonyított, de földtani megfontolások alapján valószínűsít?hető ún. reménybeli, vagy potenciális készleteket is nyilvántartanak. Ezek még az ismert mennyiségeknél is bizonytalanabb becslések, igen tág határok között mozognak a számítások. Így a reménybeli kőolajkészleteket a készítő szakértő, vagy intézmény ismereteitől illetve véleményétől függően 300 és 1500 milliárd barrelre becsülik.
Említést kell tenni egy szélsőségesen optimista elképzelésről is, amely szerint a Föld felső köpenyében folyamatosan keletkezik metán, ami felfelé vándorolva utánpótolja a szénhidrogénkészleteket. Ezt a feltételezést H. Scott, az indianai egyetem fizikusának laboratóriumi kísérleteire alapozzák. Autoklávban vas-?oxid, kalcium-?karbonát és víz keverékét 1500 fokra hevítették 11 gigapascal nyomás mellett. A kísérlet során kevés metán jelenlétét mutatták ki (Dumé 2004). Ez az eredmény legfeljebb tudományos érdekességnek tekinthető, földtani-?geokémiai megfontolások szerint nem valószínű, hogy a fenti módon jöttek volna létre a Föld ismert szénhidrogéntelepei. Ezért a Föld szénhidrogénkészleteit továbbra is végeseknek, nem megújulóknak tekintjük.
Potenciális tartalékot jelentenek viszont a Kanadában, Venezuelában és néhány más országban ismertté vált olajhomokok, olajpalák és ún. nehéz kőolaj előfordulások. A ?kanadai Albertában talált olajhomok bitument tartalmaz. A készleteket a PETRO-?CANADA szakemberei 166–250 milliárd barrelre becsülik, de ennek csak mintegy 10 százaléka termelhető ki külfejtéssel. Kitermelése után a kőzetet fel kell hevíteni, hogy a homokot el lehessen választani a bitumentől. Ezután a bitument speciális oldószerrel kell kezelni, hogy hagyományos olajvezetékben szállítható legyen. Végül feldolgozásához is speciálisan erre a célra tervezett finomítók megépítésére lesz szükség. A mélyben levő készletek kinyeréséhez elkerülhetetlen a fúrások mélyítése, melyekbe forró gőzt kell préselni a bitumen kioldása céljából. A víz felhevítéséhez földgázt használnak. E technológia ?alkalmazásának határt szab, illetve kérdésessé teszi, hogy a víz felmelegítéséhez több földgázt kell felhasználni, mint amennyi energiát a késztermék szolgáltat. Továbbá külön környezeti problémát jelent a kitermelendő hatalmas mennyiségű homok elhelyezése. Jelenleg két kisebb külfejtésben folyik az olajhomok kitermelése. Nagyobb arányú ?kitermelésre csak az olajárak drasztikus megemelkedése esetén van lehetőség, feltételezve azt, hogy a felsorolt nehézségeket sikeresen megoldják.
Még bonyolultabb az olajpalák feldolgozása. A kőzet valójában nem pala, hanem márga. Ezekben nem kőolaj, hanem egy kerogénnek nevezett szerves anyag található, többnyire 5–25 százalék mennyiségben. Ezért az olajpalák a nyers kőolaj energiatartalmának mindössze hozzávetőlegesen egytizedét tartalmazzák. Előbb szokásos bányászati módszerekkel ki kell termelni az olajpalát, fel kell aprítani, majd kb. 500 Celsius-?fokra hevíteni. Ekkor egy pirolízisnek nevezett folyamat során a kerogén olajjá alakul és feldolgozhatóvá válik. Külön gondot jelent, hogy nagy?arányú kitermelés esetén óriási mennyiségű kőzetanyag marad vissza, amit valahol el kell helyezni. Ezenfelül a folyamat nagy mennyiségű hűtővizet is igényel. Mindezek miatt ma még az olajpalák is csak potenciális tartaléknak tekinthetők. Főbb előfordulásaik az Egyesült Államokban (Utah, Wyoming, Colorado), Ausztráliában, Észtországban, Kanadában és Izraelben vannak. Összesített készleteiket mintegy 1600 milliárd barrelre becsülik. Észt?országban és Kínában a hetvenes évek óta kis külfejtésekben termeltek olajpalát. A termelés 1980-?ban érte el csúcspontját, de azóta jelentéktelenre csökkent.
A felmerült kételyek ismertetése
1. ábraHUBBERT GÖRBÉJE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KŐOLAJTERMELÉSÉRE (1962)
M. K. Hubbert amerikai geofizikus volt az első, aki az ötvenes években komolyan foglalkozott a kőolaj-? és földgáz?mezők termeléstől függő élettartamával. Megállapította, hogy a mezők optimális kitermelése egy Gauss-?görbéhez hasonló ún. szigmoid görbével modellezhető és a kész?letek ismeretében előre jelezhető a termelés alakulása a mező teljes kimerüléséig (Hubbert 1962) (1. ábra). Elő?rejelzése szerint az Egyesült Államok kőolajtermelése 1965 és 1970 között éri el a termelési csúcsot. Ez ténylegesen 1971-?ben következett be, tehát az előrejelzés jól közelítette a valóságot. Azóta modelljét „Hubbert-?görbének nevezték el, és az egész világon széles körben alkalmazzák. Módosításokkal és kiegészítésekkel ez képezi számos későbbi élettartam-? és peak oil időpontbecslés elméleti alapját. A peak oil az a maximális termelési szint, amit az adott készletek, geológiai adottságok és a kitermelési technológia megengednek. Ugyanakkor egyes kőolajipari szakemberek szerint a Hubbert-?görbe csak az Egyesült Államokra érvényes, más területeken más modellekre van szükség. R. L. Hirsch, neves amerikai szakértő szerint (2005) azonban a peak oil elérése után elkerülhetetlen a termelés fokozatos csökkenése, a csúcs újra nem érhető el.
A peak oil időpontjára vonatkozóan egyre több előrejelzés lát napvilágot, közülük csak a legfontosabbakat említjük. A US Energy Information Administration (EIA) optimista véleménye szerint (2004) „megfelelő beruházások elvégzése esetén a peak oil 2030 előtt nem következhet be. Az EIA szerint 2030-ig 1020 gigabarrel kitermelésével lehet számolni, ami több, mint a 2004-ig kitermelt összes kőolaj! A USGS 2037 év környékére teszi a peak oil elérését, ezt az időpontot a legszélsőségesebb optimisták 2050 és 2100 között becsülik. Feltételezésüket újabb nagy olajmezők felkutatásának lehetőségével és a kitermelési technológiák nagyarányú fejlődésével indokolják. Hirsch (2005) amerikai tapasztalatokra hivatkozva azon a véleményen van, hogy a technológiai fejlesztések inkább költségcsökkentők, a kitermelhető készletek mennyiségét érdemben nem növelik.
Az úgynevezett „mérsékelt optimisták arra hívják fel a figyelmet, hogy évről évre csökken az újonnan talált kőolajmezők száma, mérete és készlete. Szerintük a glo?bálisan publikált készletnövekedés jelentős része ismert mezők felértékeléséből származik. Ezek a szakemberek 2015–2025 közé teszik a „peak oil elérését. Ettől kezdve fokozatos termeléscsökkenéssel számolnak.
A német Bundesanstalt für Geowissenschaften und Rohstoffe (BRG) a kérdésnek 2004 decemberében külön tanulmányt szentelt. Számításaik szerint az energiahordozó ásványi nyersanyagok „statikus élettartama (az ismert készletek elosztva a mostani éves termeléssel) 2004 végén a következő:
kőolaj 43 év
földgáz 64 év
kőszén és lignit > 200 év
uránium > 40 év
Ha ehhez hozzászámoljuk a ma még gazdaságtalan előfordulásokat, a feltételezett „reménybeli készleteket és a kitermelés feltételezhető technológiai fejlesztéseit, akkor ez az élettartam a következőkre növekszik:
kőolaj 67 év
földgáz 150 év
kőszén és lignit 1500 év
uránium 500 év
Ne feledjük viszont, hogy mindkét fenti összeállítás állandó, tehát nem növekvő és nem csökkenő kitermeléssel számol.
A német BRG számításai szerint 15–20 éven belül elérjük a „peak oil időpontot. A földgáz esetében ez néhány évvel később következhet be. A Deutsche Bank szakemberei ezért fokozatosan növekvő kőolajárakkal számolnak. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kőolajkészletek kétharmada a politikailag instabil közel-?keleti térségében található (Auer 2004). A francia kormány egy idén kiadott jelentése 2013-ra teszi a peak oil várható ?elérését.
Az utóbbi években egyre nagyobb számban adnak hangot olyan szakemberek, akik alapvetően megkérdőjelezik az eddig közölt adatok realitását, még kisebb kőolajkészletekkel számolnak és a „peak oil elérését közelebbi időpontra teszik. Nagyjából hasonló a helyzet a földgázkészletek esetében. A következőkben e szakemberek érveit ismertetjük.
1992-?ben egy új társadalmi szervezet alakult „Association for the Study of Peak Oil (ASPO) néven. A szer?vezetet multinacionális olajvállalatok egykori tapasztalt geológusai, geofizikusai és mérnökei hozták létre, akik nemzetközi konferenciákon vitatják meg a fenti kérdéseket. ASPO Newsletter néven nemzetközi folyóiratot indítottak (http://www.peakoil.net). A szervezet vezető egyéniségei az amerikai C. Campbell, a francia L. Laherrere, valamint a svéd K. Aleklett. Mindhárman számos tanulmányban fejtették ki véleményüket. Legfontosabb megállapításaikat az alábbiakban foglaljuk össze:
2. ábraA NAGY KŐOLAJMEZŐK SZÁMÁNAK ÉS KÉSZLETEINEK NÖVEKEDÉSE AZ ELMÚLT 150 ÉVBEN (Aleklett 2004)
Aleklett és munkatársai (2004) kiszámították az 1850 óta évtizedenként kimutatott új nagyméretű olajmezők számát és készleteiket, melyek a Föld kőolajtartalékainak túlnyomó részét adják (2. ábra). Jól látható, hogy eleinte egyre több új készletet sikerült kimutatni. A csúcsot 1960 és 1969 között érték el, és azóta rohamosan csökken az újonnan kimutatott tartalékok mennyisége. Aleklett semmilyen földtani indokot nem lát e tendencia megváltozására. A diagramból az is kiderül, hogy a hetvenes évek végéig az újonnan kimutatott készletek viszonylag kevés új kőolajmezőben helyezkedtek el. Tehát ezek igen nagy mezők voltak. Ezt követően viszont a növekedés egyre kisebb kőolajmezők keretei között valósult meg, ami jó magyarázatot ad a fokozatosan csökkenő eredményességre. Hasonlóan vélekedik M. Simmons, egy houstoni szénhidrogén-?ipari beruházási bank elnöke (2005). Számításai szerint a világ jelenlegi kőolajtermelésének mintegy 70 százalékát 30 évnél idősebb kőolajmezők kitermelésével biztosítják. Ezt erősítik meg az Exxon Mobil Corporation 2002-?ben közreadott számítási eredményei, amelyek a kisebb olajmezőket és az időközi készletátszámításokat is figyelembe veszik, és tíz helyett egyéves idő intervallumokat vesznek figyelembe (3. ábra). Figyelmet érdemel a termelés várható alakulása és a további új készletek mennyiségének előrejelzése 2050-ig. A lecsengő tendencia egyértelmű. E szerint az emberiség a nyolcvanas évek óta több kőolajat fogyaszt, mint amennyit talál!
3. ábraA FELFEDEZÉS ÉVÉRE SZÁMÍTOTT KŐOLAJKÉSZLET-?NÖVEKEDÉS ÉS A TERMELÉS ALAKULÁSA(ASPO Newsletter 2005. június,az Exxon Mobil elemzései alapján)
A tartalékok alakulását a készlet?átszámítások is érdemben befolyásolták, amelyek ismert előfordulások „bizonyított (proven) készleteire vonatkoztak. Feltűnően nagy és hirtelen készletnövekedést jeleztek ilyen átszámítások révén a közel-?keleti országok és Venezuela (1. táblázat). A készletek kiszámításának módszereivel ilyen mértékű készletnövekedés nem indokolható, ezt sok évtizedes gyakorlati tapasztalatok igazolják. Sokkal inkább az érintett országok gazdasági érdekeivel magyarázhatók, hiszen a nagyobb készletek részvényeik értékének egyértelmű növekedését eredményezik.
1. táblázatA BEJELENTETT ÉVES KŐOLAJKÉSZLET-?VÁLTOZÁSOK ÁTSZÁMÍTÁSOK RÉVÉN MILLIÁRD BARRELBEN(Campbell 2004)
Az ASPO Newsletter 2005. júliusi száma arról számolt be, hogy az Exxon Mobil Corporation „The Outlook for Energy: a 2030 View című tanulmányában a nem OPEC-?államok összesített kőolajtermelésének csúcsát (peak oil) kb. 2010-re teszi. (A nem OPEC-?országok jelenleg a világ kőolajtermelésének több mint 60 százalékát adják.) Ez azért rendkívül fontos megállapítás, mert az Exxon a világ egyik legjelentősebb kőolajtermelő cége, továbbá nagy ?tapasztalattal rendelkező szakembergárdával rendelkezik, véleményüknek szakmai súlya van. Ami az OPEC-?országokat illeti, Simmons (2005) szerint a következő államok már elérték a kőolajtermelés csúcsát: Líbia és Venezuela 1970-?ben, Kuvait 1972-?ben, Irak 1979-?ben, Indonézia 1991-?ben. Továbbá a legnagyobb készletekkel rendelkező Szaud-?Arábiában a hét ismert „óriás-?olajmező (Ghawar, Abqaiq, Berri, Safaniyah, Zuluf, Shaybah, Marjan) is elérte Simmons szerint a peak oil szintet. A szakember arra figyelmeztet, hogy a termelés erőltetett fokozása a kitermelhető készletek csökkenését vonja maga után. A szerző tanulmányában a szaúdi „bizonyított (proven) készletek hivatalosan publikált nagyságát is kétségbe vonja, bár erre vonatkozó saját számokat nem közöl.
4. ábraA FOLYÉKONY SZÉNHIDROGÉN TERMELÉSÉNEK TÉNYLEGES ÉS FELTÉTELEZETT ALAKULÁSA(ASPO Newsletter, 2005. június Aleklett nyomán)
A 4. ábrán az ASPO Newsletter 2005. júniusi számában megjelent legújabb termelési szcenáriót mutatjuk be a kőolaj és a földgáz együttes mennyiségére. Jól látható, hogy a számított termelési csúcs 2005 és 2007 között helyezkedik el (Bentley 2002).
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a termelési csúcs jellege eltérő lehet: egyes mezők esetében rövid intervallumot képez, másutt pedig több évre kiterjedő platót alkot, mielőtt a csökkenés megkezdődne. Ez nyilvánvalóan a földtani adottságok és a termelési stratégia függvénye.
Végül a korábbiakban említett jelentős új felfedezések lehetőségét tekintsük át. Eleinte a kutatások a szárazföldek területére korlátozódtak, és a termelés növekedését az tette lehetővé, hogy egyre újabb területeket kutattak meg. Jelentős készletnövekedéssel járt ezután a sekély tengereken, az úgynevezett kontinentális talapzaton végzett kutatás (pl. az északi-?tengeri olajmezők). Sokáig az volt a vélemény, hogy a kontinentális talapzaton túl már nincsenek megfelelő tárolókőzetek, így ott már kőolaj-? és földgázmezők nem remélhetők. Geofizikai kutatások kiderítették, hogy egyes helyeken a tárolókőzetek, pl. homokok a talapzat aljára is kiterjedtek, és bennük szénhidrogének halmozódhattak fel. Így került sor 1993-?ban a Mexikói-?öböl ún. mélyebb vízi (deepwater) olajmezőinek (Merlin, Thunder Horse) felku?tatására. A tenger itt 500–800 méter mély, a fúrások úszó?szigetekről történnek. A gyorsan növekvő kőolajtermelés 2005 augusztusára elérte a napi 1,4 millió barrelt. Ugyanebben az időpontban becslések szerint a világon napi 84 millió barrel volt a termelés. A szakértők a Mexikói-?öböl mélyebb vízi készleteit mintegy 25 milliárd barrelre becsülik. Ez ma az Egyesült Államok legnagyobb kőolajtartaléka.
A 2005. augusztus végi Katrine nevű hurrikán megkérdőjelezte a túlzott reményeket. Az úszószigetek nagy része felborult, súlyosan megrongálódott, vagy a partra vetette őket a szélvihar. Számos fúrás műszakilag megsemmisült, olajvezetékek váltak használhatatlanná. A hurrikánok ismétlődésének nagy a valószínűsége, ez megkérdőjelezi a gazdaságos kitermelés folytatását. Megerősíti ezt a baljós feltevést, hogy a szeptemberi Rita hurrikán még a Katrine-?nél is nagyobb károkat okozott a Mexikói-?öböl kőolajkutató és -termelő létesítményeiben a Katrine-?től eltérő útvonala miatt (Energy Bulletin, 2005. szeptember 28.). Itt jegyezzük meg, hogy a WMO (World Meteorologic Organization) 2005. évi jelentése szerint rohamosan nő a szélsőségesen klimatikus események gyakorisága – elsősorban a trópusi–szubtrópusi klímaövekben. A Mexikói-?öböl is ide tartozik, ezért itt egyre újabb hurrikánok megjelenése valószínűsíthető.
További mélyebb vízi szénhidrogénmezők megtalálása lehetséges pl. Afrika nyugati partjainál, de földtani megfontolások alapján gyakoriságuk korlátozott. Mindezek alapján nyilvánvalóan folytatódni fog az új kőolaj-? és földgázmezők felkutatása, de az ötvenes–hatvanas évek nagy felfedezéseihez hasonló eredményeknek kevés a valószínűsége. Megjegyezzük, hogy neves amerikai szakértők is ezen a véleményen vannak (Hirsch 2005). Nyitott kérdést jelent az Antarktisz, ahol a kedvezőtlen klíma, valamint a környezetvédelmi megfontolások miatt eddig nem folytak kutatások.
Figyelemre méltó, hogy az utóbbi hónapokban mind gazdasági (The Atlantic Council of the United States Bulletin), mind ismeretterjesztő folyóiratokban (National Geographic), továbbá a nemzetközi és hazai napilapokban is (New York Times, Magyar Nemzet, Népszabadság stb.) cikkek jelentek meg a fenti problémákról, jelezve a közvélemény fokozódó érdeklődését a téma iránt. Fontosnak tartjuk, hogy Berényi Dénes akadémikus a Fizikai Szemlében írt cikkében a készletek alapján szintén csak kb. 10 évre becsüli a jelenlegi globális kőolaj és földgáz termelési szint fenntarthatóságát (2005).
Következtetések
Legáltalánosabb következtetésünk az, hogy a Föld szénhidrogénkészletei rendkívül nagy bizonytalansággal ?ismertek. Ennek egyrészt objektív – geológiai – okai vannak, másrészt, mint láttuk, a készletek megítélése a multinacionális cégek és az állami intézmények részéről igen eltérő. Sajnos a jelenlegi helyzetben nincs lehetőség annak eldöntésére, hogy kinek van igaza, mert a készletek kiszámításának módját a legtöbb cég nem hozza nyil?vánosságra. A közel-?keleti országok készletszámításai egyenesen titkosak. A valóságos helyzetet akkor ismerhetnénk meg, ha nagy tekintélyű és tapasztalatú, füg?getlen szakemberek megvizsgálhatnák (auditálhatnák) legalább a főbb szénhidrogén-?előfordulások készletbecsléseit, azok metodikáját és megbízhatóságát. Erre jelenleg nincs remény, hiszen ez gyakran ellenkezne a tulaj?donosok érdekeivel. Erre legutóbb a francia kormány hivatalos jelentése is rámutatott (Porter 2005). Oroszországban ma egyenesen államtitkot képeznek a szénhidrogénkészletek, e titok megszegése törvénybe ütközik, börtönbüntetéssel jár.
Ebben a helyzetben elsősorban a figyelemfelhívást tartottuk kötelességünknek. Véleményünk szerint az ASPO szakemberei nem tekinthetők megszállott „világvége prófétáknak, ahogy ezt egyes nemzetközi sajtóorgánumok fel?tételezték. A földtani szempontokat figyelembe véve az ASPO szakembereinek számos érve megalapozottnak látszik. A következmények mértéke és bekövetkezésük időpontja az, amin vitatkozni lehet. Rendkívül fontos lenne, ha nemzetközi szakmai szervezetek különböző kiinduló adatokat és jövőbeli szcenáriókat alapul véve egyeztetett közelítő számításokat végeznének a peak-?oil időpontjára vonatkozóan. Erre véleményünk szerint a fuzzy-?aritmetika és a fuzzy logika korábbiakban említett módszer?együttese különösen alkalmas lenne. Sajnos ezek használatáról nincs tudomásunk. Ezenfelül célszerűnek látnánk a Bayes-?elvre épülő előzetes (prior) és utólagos (posterior) valószínűségek kiszámítását (Bárdossy–Fodor 2004). E módszerek segítségével az élettartam-?számításokat lényegesen megbízhatóbbakká lehetne tenni.
Hazánkra szűkítve a kérdést azt tartjuk fontosnak, hogy az ország gazdasági és közéleti vezetői ezentúl számoljanak ezekkel a kockázatokkal, és amennyire lehet, készüljenek fel a várható következményekre. Tanulmányunkkal ennek szükségességére kívántuk felhívni a figyelmet. Értékelésünket szándékosan saját szakterületünkre kor?látoztuk, és nem foglalkoztunk sem a kőolaj-, sem a földgázárak alakulásával, sem a kőolajat pótló energiaforrások elemzésével. Ehhez ugyanis fizikusok, közgazdászok és technológusok közreműködésére lenne szükség. Helyette Berényi akadémikus fent említett cikkére utalunk.
*
A Svéd Tudományos Akadémia 2005-?ben egy 13 tagból álló bizottságot hozott létre a fenti problémakör tanulmányozására és a javaslatok kidolgozására. 2005. október 14-én a grémium egy nyilatkozatot tett közzé („Statements on Oil), amely teljes egészében megerősíti e cikkben leírt megállapításainkat, és különböző műszaki, gazdasági és pénzügyi intézkedésekre tesz javaslatot. E nagy tekintélyű szervezet állásfoglalását különösen fontosnak tartjuk.
Irodalom
Auer, J.: Energy prospects after the petroleum age. Deutsche Bank Research. 2004. dec. 2. – www. dbresearch. com
Aleklett, K.: International Energy Agency accepts Peak Oil. In Woorld Energy Outlook. Chapter 3. 2004.
Bárdossy Gy. – Fodor J.: Evaluation of Uncertainties and Risks in Geology. Springer Verlag. Berlin, Heidelberg, London, New York, 2004.
Bentley, R. W.: Global Oil and Gas Depletion – An Overview. Energy Policy. 2002. 30. 189–205. l.
Berényi D.: Az energiakérdés ma a fizikus szemével. Fizikai Szemle LV. évf. 1. 22–28. l. 2005.
Campbell, C.: The Essence of Oil and Gas Depletion. Multi Science Publishing Co. 2004.
Hubbert M. K.: Energy resources – Report to the Committee on Natural Resources. National Academy of Sciences Publ. 1000D. 1962.
Dumé, B.: Petroleum under Pressure. Physics. Web. 2004. Sept. 14.
Hirsch, R. L. – Bezdek, R. – Wendling, R.: Peaking of world oil production: impacts, mitigation and risk management. ASPO Newsletter. No. 502. 1–91. February 2005.
Hirsch, R. L.: The inevitable peaking of world oil production. The Atlantic Council of the United States Bulletin. Vol. XVI. No. 3. 2005 October. 1–10.
Laherrere, J.: Fossil fuels future production. Oil and Gas Congress, Bucharest 2005, March 22–24.
Lakatos I. (ed.): Advances in Incremental Petroleum Production. Progress in Mining and Oilfield Chemistry. Akadémiai Kiadó. IV. kötet. 1999–2003.
Millet, M.: Journées annuelles du pétrole 2004. Géochronique. No. 92. 11–12. 2004.
Pápay J.: Development of Petroleum Reservoirs. Budapest, Akadémiai Kiadó. 2003.
Porter, A.: Peak Oil enters mainstream debate. – BBC News. 2005 June 10.
Simmons, M. R.: The status of future energy sources. US Dept. of Energy. Aspen Institute Conference. Queenstown, MD. 2005. April 20.
Simmons, M. R.: Depletion and Peak Oil. A Serious Issue or an Over-?Exaggerated Fear? Amer. Meteorological Soc. Energy Briefing. Washington, Capitol Hill. 2005. July 25.
Magyar Geológiai Szolgálat: Tájékoztató Magyarország 2004. I. 1. helyzet szerinti ásványi nyersanyag vagyonáról. Budapest, Goldprint Kft., 2004.
|
