Asoproni Lőver a jellegvédelemre méltó hazai tájegységek klasszikus példája. Ezért bántott, hogy a Papp-lőverben a 2000. év karácsonya előtti napokban kivágták a gyümölcsfákat. Karók jelzik az új parcellák kitűzését. A Felsőlőver út göröngyös szakaszára salakot hordtak, hogy az építő teherautók majd könnyebben tudjanak közlekedni.
A Lőver szó eredetét tudósok régóta kutatják. Valószínű, hogy egy már feledésbe merült és a szájhagyomány útján megtartott-megváltoztatott fogalmat takar. Az 1930-as évek magyarázata, amely a középkori királyi lövészek-lövérek-nyilasok magyarázattal megmagyarosította a terület megjelölését, erőltetettnek tűnik, és a nyilas fogalommal rokon kifejezésben éppenséggel szomorú emléket idéz. Hozott is a városi önkormányzat 1992-ben egy határozatot, amellyel a Lőver kifejezést (így, hosszú ő-vel és e-vel) visszaállítja, de ennek nem mindenki tesz eleget: a vasúti menetrendben ma is Lövér-expressz szerepel, a szállót ma is Lövérnek hirdetik és a területet feltáró út is még Lőver körút (így legalább hosszú ő-vel kissé már jobb) írásmóddal szerepel. A lényeg, a soproniak a lövér kifejezés bevezetése óta eltelt közel hetven év alatt sem tántorodtak el a régi lőver kifejezéstől, miért is meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb úgyis megint ez válik hivatalos megjelöléssé is.
A Lőver kifejezés – így, egyes számban – három fogalmat is takar. Először is jelöli a területen fekvő minden egyes kertet („van egy lőverem). Jelentheti a házat is, amely rajta áll (építettem egy lővert), és jelöli a terület egészét (délután kimegyek a Lőverbe). A Lőverek többes szám azért jogos, mert egymástól elválik az Alsólőver és a Felsőlőver, a kettőt a Sörházdomb erdeje választja el egymástól. Mint területi fogalmat nagybetűvel írom a Lővert, a kert és a ház jelentésében marad egyszerűen lőver.
Urbanisztikai tekintetben a Lőver eredetileg szabadon álló nyaralóépületekkel beépített gyümölcsöskertek területe volt, mintegy 15 lakos/ha laksűrűséggel. Ez az alacsony értékű mutatószám a terület ritka beépítésére utal, s a romantikus táji jelleget is biztosította. Ugyanez a mutató, noha a gyümölcsösök beépítésével állandóan növekszik (javul?!), még mindig a gazdaságossági probléma magja. A komfortos lakáshoz ma már elengedhetetlen közművesítés mintegy 100 lakos/ha laksűrűségnél gazdaságos. Az első világháború előtti évtizedekben, amikor a Lőver vonzó megjelenése kialakult, nem is volt semmilyen közmű, még út is kevés. Nagy kertekben kicsi házak álltak. A legtöbb lővert sövények között, szűk gyalogutakon lehetett megközelíteni. Azért egy lovas szekér csak befért rajtuk. A lőver-ház egy vagy két szobája előtt fából ácsolt veranda képezte a kapcsolatot a kert és a nyaraló hálói között. A veranda néha üvegezett volt. Sok helyütt különálló kis nyári konyhában főztek, innen vitték át az ételt a verandára, a szobába. Árnyékszék sem volt minden épületben, némelyiknél csak a kert végében, Az épületek nyeregtetőjét hódfarkú cserép fedte, ez alatt egy tetőtéri hálófülke is megbújt néha. Amikor 1934-ben egy lapostetős nyaralót építettek a Felsőlőver úton, a soproniak ezt megbámulták, és megvolt róla a véleményük.
De nem minden lőveri ház volt kicsi, éppenséggel voltak a nagypolgári életmódot tükröző, villának nevezhető lőverek is, melyek építészeti megjelenésükben a festőiségre törekvő historizmust képviselték. Azok, amelyek a Villa soron álltak, az Alsólőverben, így éppenséggel megfeleltek az utca nevének. Hatásukat az említett veranda, az összetett tetőidom, az ácsmunkát ékesítő szerény faragások, esetleg vakolt homlokzatdíszek növelték. Ehhez az architektúrához mintaként a közeli Semmering villái szolgálhattak, ahol a 19. század utolsó éveiben a Südbahnhotel környékén erkélyes, tornyos, szép házakat építettek. A bécsi nagypolgárság e karakteres üdülőinek megjelenését már mintalapok is terjesztették. A nagyobb lőver-villákban természetesen már volt konyha, és fürdőszoba is épült, még ha a terület nem is volt csatornázva, és emésztőgödröket kellett ásni (amelyeket telente, nagy fagyok idején ürítettek, tartalmukkal a gyümölcsfákat trágyázva).
A vizet ácsolt faházikókba épített kerekes kutakból nyerték a lakók. A talajvíz nagyon mélyen van, néhol 20 méternél is mélyebb kutat kellett ásni, és bizony sokáig kellett tekerni a kereket, amíg a lánc végén függő vödörben megjelent a kristálytiszta, hűvös víz. Néha több kertnek közös kutat ástak, hiszen a kútásás költséges volt. A kútásó szakma ma már kihalt, a lőveri házakba a második világháború után lépésről lépésre bevezették a vizet. A lőveri területeket a 20. század első éveiben közvilágítással és a házakat árammal is ellátták, amivel a lakókomfort jelentősen megnőtt. És volt ugyanakkor még egy jelentős újítás: az utak, ösvények nevet kaptak, a kertek és házak pedig házszámot.
A régi Lőver nyáron élt igazán. Május végén, amikor már nem kellett fűteni (holott azért minden lőver kályhával fűthető volt), legkésőbb júniusban, a tanévzárás napjaiban, a városi polgár, akinek volt lőverje, kiköltöztette oda családját. Az asszonyt, a gyerekeket és a szakácsnét. Esetleg még volt szobaleány is (Sopronban nem használták a pejoratív cseléd szót). A családapa azonban a városi lakásban maradt, innen látta el hivatalát, legfeljebb hét végén költözött ki a Lőverbe. Júniusban, majd szeptemberben is, a gyerekek innen jártak iskolába, természetesen gyalog, és nem autóval vagy autóbusszal. Fél óra alatt el lehetett érni akár a belvárosba. Július-augusztusban a gyerekek az Erdei fürdőbe jártak, ami 1907-ben épült, ezt alakították át 1934-ben „Lövér fürdő-vé. (Ismétlem: a soproniak máig, amikor is már fedett úszócsarnoka is van, Lőver-uszodának hívják). Ősszel pedig mindenki összefogott, hogy a gesztenyét összeszedjék, s ennek befejeztével, úgy Szent Mihály körül visszaköltöztek a városba. Ezután már elhagyatott volt a Lőver. A Felsőlőverben még a két világháború között tucatnyi család sem lakott télen. Az Alsólőver kissé jobban urbanizálódott, mert közelebb esett a városhoz.
A lőveri kert gondozott volt. A kerítésként szolgáló, szépen nyírt sövény adta meg a terület jellegét. Csapody István botanikus professzor szerint mintegy 50-féle cserjéből nőttek a sövények, hálózatuk adta meg a Lőver növényvilágának raszterét, a karakter alapját képezte. A ház körül szépen kavicsolt kerti utakat bukszus szegélyezte, rózsalugasok is voltak. A bevezető út mentén kétoldalt alma és a körte voltak a leginkább honos gyümölcsfák. Eltérő jellegűek voltak az árnyas gesztenyések, mintegy természetesebbek, utak nélkül. Sajnos kevés maradt meg belőlük. Sajátságos gyümölcsei is voltak a Lővernek a berkenye és a lasponya. A kerteket átszőtték a csoportokban ültetett lucfenyők, melyek díszfának számítottak, hiszen a Soproni-hegység erdeiben a fenyő nem volt honos, s múlt századi betelepítése kétes eredményekkel járt.
A két világháború közti fejlődés nagyot változtatott a Lőveren. A hazai idegenforgalom az elvesztett erdélyi, felvidéki és adriai üdülőhelyek némi pótlására Sopronra tekintett, s ez éppen az erdők mentén fekvő Lővert értékelte fel. Korábbi lokális értéke az országos érdeklődés terébe került. Szállodák és panziók épültek, kiépítették, sőt később aszfaltozták is a Lőver körutat, az uszodát bővítették. A régebben hangulatos, keskeny ösvények közül többet kiszélesítettek. A körúton autóbusz kezdett járni. Nem soproni polgárok is építettek nyaralókat. És ami a lényeg, mind többen állandó lakhellyé tették a Lővert.
Azután a háborút követő gazdasági pangás a fejlődést egy időre megakasztotta. De amikor az 1960-as évektől újból megindult az építkezés, újabb veszedelem fenyegette a Lővert. Ami azóta sem szűnt meg. A primitív építés. Az országszerte ismert sátortetős, kétszobás családi ház pvc-s előtetővel betalált a Lőverbe is. Ormótlan sorházak is épültek. A város igyekezett védeni értékes területét és szerencsére kimondta a telkek oszthatóságának minimumát, egy építőtelek-kertet 360 négyszögölben jelölve meg. Ez ugyan még nem elégítette ki a városias gazdaságossághoz szükséges laksűrűséget, de az emelkedő telekárak mellett mindenesetre védett a „tömeges invázió-val szemben.
Az építészeti megjelenés korábbi egysége így is veszendőbe ment. Csak nagyon kevés az a lőver, amelyik a 20. század második felében épült, és építészeti szempontból értékes. A kerteken is látszik, hogy az élőmunka lehetőségei változtak, eltűntek a gereblyézett, gyöngykavicsos utak. Elkoptak a házak is, a verandák színes üvegtábláit nem tudták a régi-eredeti mintás üveggel pótolni, a faragások letöredeztek, a vakolt homlokzatdíszek sorra leperegtek. A sűrűsödő beépítéssel – a vele javuló gazdaságossági mutatók mellett – romlott az összkép. Telkeket megosztottak, a legnagyobb gesztenyéseket parcellázták, újabb utcákat is nyitottak. Szaporodnak az autók. S mivel külön gyalogosjárda az utak mentén alig van, a régente háborítatlan sétálást, a gyermekek utcai játékait megzavarta a civilizáció. A Felső- és az Alsólőver tekintélyes részére 30 km-es üdülőövezeti sebességkorlátozást írtak elő. De ezt sajnos nem mindenki tartja be. Autó autót követ, s mivel gyalogosjárdák nincsenek, a sétálók és a gyermekek a járművek elől kénytelenek szétrebbenni.
Az új házak is mind szabadon álló épületek, a sorház ritka kivétel. Többségük háromszintes, meredek lehajtóval a garázsba, a vezérszinten a nappali szobák és a konyha, míg a tetőtérbe bújtatva a hálószobák helyezkednek el. Az architektúra a legtöbb épületnél szánalmas, tisztelet a kivételnek. Státusszimbólum sok kert előtt egy falazott kerítés, kőpillérek, vagy csőoszlopok között vasrácsos kerítésmezőkkel. (A régi lőverben a sövény helyett legfeljebb és csak néhol léckerítés volt.) De épült nemrég már diadalívszerű vasbeton kapubejáró is. A vízvezeték mellett az elmúlt években már kiépült a csatornahálózat, majd a gázvezeték is. Sajnos a villanyvezeték és a telefondrótok a Lőver tájképét rontják, de majd csak földbe helyezik őket, hiszen már ássák az árkokat a kábeltelevízió részére is.
A jelleg veszteségeivel szemben – a jellegvédelem érdekében – az 1992-ben kiadott Lőver-szabályzat is érdemben tehetetlen maradt. Igaz, a szabályzat eltiltotta az őszi lombégetést is (pedig nehezen vihetné el a lőverlakó az összesöpört avart a városi szeméttelepre), és a sövények tavaszi nyírását a fészkelő madarak védelmére (a kerámiaburkolatú kőpilléren amúgy sem fészkel a rigó). Hogy ezen a területen például a kerítés is építésiengedély-köteles, ezt az építtetők alig veszik figyelembe, és a hatóság (idejében) nem ellenőrzi. Még nem bontattak le egyetlen csúf kerítést sem.
Még a minimalizált telkek méretei is nagyon sűrű beépítést eredményeznek, amelynek a régi lőver látképei áldozatul esnek. Nagyon félő, hogy néhány év múlva a Lőverből, mely Sopronhoz tartozó karakteres tájegység volt egyszerű városi kerület lesz. Igaz, „megnyugtató urbanisztikai mutatókkal, mindenekelőtt 100 lakos/ha érték feletti laksűrűséggel. Az országos szabványok szerinti utakkal, melyeken nagy tehergépkocsik is közlekedhetnek. Azelőtt az ösvényekről is el tudtak látni minden kerti műveletet.
Összegezve a lényeget és a tanulságot. A civilizáció révén a Lőver átalakul. A technikai vívmányokat az élet megköveteli és a tájjelleg elviseli. Így a vízvezetéket, a csatornát, a gázt, a villanyt. Még az aszfaltozott és kissé kiszélesített utat is. De nem tudja elviselni a kulturális hanyatlást. Sem a primitív, sem a különcködő épületeket, melyek éppen a sűrűsödő beépítéssel váltak a meghitt jelleg pusztítóivá. Legkevésbé a hivalkodó kerítéseket. A primitív építkezések romboló jellegével a Lőver bizonyára nincs egyedül, bizonyos általános társadalmi-kulturális jelenséget is tükröz.
A régi Papp-lőver, melyet a cikk elején említettünk, hatalmas kerttel a Felsőlőver út és a Hársfa sor között terült el. Néhány nagy gesztenyés mellett ez volt az egyik legnagyobb kert, közel 4000 négyszögöl. Első világháborús hadirokkant tiszté volt, özvegy ember lévén egyedül lakta örökségét, az 1933-ban épített házat. Papp Károlynak hívták. Nem volt szép a ház, kőművesmesterrel építtette, ahelyett, hogy renomés építészhez fordult volna, amikor azok közül is többen építettek ugyancsak szép lővereket. Papp Károly gondozta a fáit, szedte a gyümölcsöt, majd el is adott belőle. Kertjének a legnagyobb érdeme mégsem ez volt, hanem az a nagy beépítetlen terület, amely a Deákkúti út felől a legszebb rálátást biztosította az egész Felsőlőverre. Mint ékes mezőnyi folt helyezkedett el a Vashegy alatt. Csupán az említett ormótlan ház, melyet már mindenki megszokott, piroslott nagy cseréptetőjével a kert felső végében, a Fenyvessor tövében (amelynek nevéhez már alig tartozott valóban egy-két fenyő). Több fényképész meg is örökítette ezt a látványt. Most a karácsony előtti napokban a Papp-lőverben is kivágták már a gyümölcsfákat. Karók jelzik az új parcellák kitűzését. A Felsőlőver út göröngyös szakaszára salakot hordtak, hogy az építő teherautók majd könnyebben tudjanak közlekedni.
|
