A„sima demokrácia – ahogy a Portugál szereplői nevezik a rend szerváltás utáni időket, megkülönböztetvén a népi demokráciától – nem kedvelt témája filmgyártásunknak. Igazán nagy jelentőségű film, amely tartalmilag, művészileg egyaránt maradandó, kevés készült az elmúlt tíz esztendőről. Nem véletlen, hogy nemrégiben a Nemzeti Kulturális Alapprogram külön forgatókönyv-pályázatot is írt ki e tárgyban.
A kevés kísérlet eredményeként sem sikerült napjaink nagy horderejű, rendkívül ellentmondásos folyamatainak katartikus erejű művészi feldolgozása. Ha pedig napjainkról akár játék-, akár dokumentumfilm készül, az az esetek többségében a társadalmi átalakulás veszteseit ábrázolja.
Lukács Andor Portugálja is, amely Egressy Zoltán azonos című, a Kamra Színházban két évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott darabjának filmes adaptációja. A helyszín egy néhány száz lakosú magyar falu. Szinte bármelyik településen lehetne Lajos bácsi kocsmája, ahol megállt az idő. Ragasztós légypapír lóg a mennyezetről, és a pesti vendég kérdésére: „light van? – döbbent csend a válasz. Az állandó vendégek Sátán, Jucika, Csipesz és Retek valamint a vendég pap, akik a munkanélküliség és az alkoholizmus különböző stádiumába jutottak – azonban jól érzik magukat. Az otthonosság, áttekinthetőség érzése talán nemcsak az alkohol jótékony hatásának, de a közösség védettségének, a gesztusokban, félmondatokban megfogalmazott szolidaritásnak is köszönhető.
Köszöni, de jól van Masni is, az eladósorban lévő – sőt azon egy picit már túl is lépő – lány is, aki apjával vezeti a kocsmát, és még nemigen gondolt arra, hogy ez másképp is lehetne. Szívósan állja a kényszervallatásért elbocsátott, de azért fénymásolt igazolványával szorgalmasan bírságoló rendőr ostromát, aki nem igazán érti az elutasítás okát. „Nem szeretlek én téged.
Csipesz, a már Pestet is megjárt világfi, idült alkoholista feleségétől menekül folyvást, és meggyőződése, hogy egy kis szerencsével belőle is lehetne showman. Az unicum- és futballkedvelő pap életében gyakoribbak a temetések, mint a keresztelők. A hierarchia legalján Sátán és Jucika, a két legmasszívabb alkoholista áll, de még őket sem veti ki magából e fura közösség, ahogy néhány évtizede még természetes volt, hogy a „falu bolondja a falué volt, vagyis tartozott valakihez.
E különös vegetációba egy napon idegen érkezik. Egy íróféle fiatalember Pestről. Rövidesen nevet is kap, hiszen gyorsan kiderül, hogy neki még beceneve sincs. Bece – mert így nevezi el Masni – csak átutazóban van. Valójában Portugáliába készül, megnézni a tengert s megismerni azokat az embereket, akiknek módjában van naphosszat melankolikusan nézni a tengert.
Retek, az exrendőr természetesen nem nézi jó szemmel Masni és a fiatalember között szövődő kapcsolatot. Káröröme nem ismer határt, amikor a kocsmába megérkezik az író feldúlt felesége, aki sok-sok konyak után sem érti, hogy miért akar a férje pont Portugáliába menni és miért nélküle – aki az ötcsillagos szállodát és a repülőutat is fizetné.
Bece azonban egyelőre marad. Boldogan vegyül el kedvesével a búcsú forgatagában, míg rájön, hogy Lajos, a kocsmáros nem véletlenül bontott pezsgőt.
Szalad, ahogy a lába bírja az eljegyzés elől. Nyomában Retek, aki félreértve a misén a tisztítótűzről hallottakat, gyilkosságra készül, de csak a nadrágot vágja el a csábító hátsóján.
A Portugál hol szarkasztikus humorral, hol lírai derűvel mutatja be a falu kocsmájának mindennapjait s az állandóságot, a biztonságot felforgató idegeneket. Mert a „pesti gyerek, azzal a különös nevű országgal, amiről folyton mesél, alaposan felforgatja a kedélyeket.
Kitűnő karaktereket látunk, olykor zseniális színészi alakításokat – ahogy a színházban is volt. A siker a moziban sem marad el, hiszen ha a bemutató utáni héten még egyszerre öt-hat moziban vetítik, s ráadásul nem zárták az art-mozik karanténjába, az magyar filmnél mostanában nagy sikernek számít. Hatásos, a nézőt megszólítani képes mozidarab a Portugál, s ez nem kevés. Hogy nem lett jó film, annak bizonyára az irodalmi adaptációk örök buktatója, a szabadság hiánya az oka. Mert lehet színdarabból jó filmet csinálni, hogyne lehetne, láttuk ezt például Mihalkovnál is, csak el kell feledkezni a színdarabról.
Nemrég jelent meg a József Attila Kör – csoda, hogy még létezik – és a Kijárat kiadó Adoptációk című könyve film és irodalom egymásra hatásáról. Ennek Előszavában írja Németh Gábor: „Az irodalom szabadság, a film pedig meló és aki mást mond, annak tök nyugodtan röhögj a szemébe. Az irodalom hiteles adaptációja tehát csak a szabadság adaptációja lehet. Ugyanazt csinálni más anyagból és más eljárásokkal. Igen egyszerű, venni kell egy zseniális regényt és konzseniálisan kell belőle filmet csinálni.
Lukács Andor annak ellenére, hogy előző filmjében, a Három nővérben már sikerrel gyakorolta az elszakadást a kiindulásul szolgáló műtől, nem tudott merészen elszakadni a színpadi műtől, a színpadi megoldásoktól. Pedig átdolgozták a darabot, új, filmszerű helyszíneket is iktattak be, mégis, különösen a színészvezetés alapvetően színdarabhoz illő maradt.
A film reklámja és a plakátok Szirtes Ágit emelik ki fő attrakcióként. Kétségtelenül megrendítő alakítás Jucika végletekig lepusztult figurája, de nem mentes a maníroktól, inkább színpadra szabott gesztusoktól. Filmszínészként csupán Pelsőczy Réka remekel Masni szerepében. Hozzá hasonlóan eszköztelenül, visszafogottan játssza a papot a kaposvári Kovács Zsolt. Monori András zenéje is csupán jelenettől jelenetig szól.
Hibái ellenére jó volt nézni a Portugált, mert rólunk szól és igaz. Néhány szívszorító jelenet egy filmben, az elinduló, de feszült csöndbe fúló nevetések a nézőtéren a rendező tehetségét bizonyítják. S azt, hogy van igény arra, amit Lukács Andor – igaz, egy másik színpadi rendezése kapcsán – így fogalmazott: „Nem egy pillanat alatt ötven dolgot, de ötven pillanat alatt egy dolgot akarok megmutatni.
Különös, hogy a Portugál mennyire összecseng (néhány jelenet hangulatában s egyező helyszíneiben, motívumaiban is) egy szintén a februári filmszemlén bemutatott dokumentumfilmével. Szalai Györgyi Teljes napfogyatkozása szintén egy bakonyi kisfalu alkoholistáinak önmagába zárt sorsát mutatja be, csak ott az idegenek földöntúli lények és asztrológusok képében érkeznek.
|
