Ki ne emlékeznék arra az izgalomra, ami elfogott bennünket, amikor a gimnáziumban a fizikatanár megtornáztatta képzelőtehetségünket azzal, hogy nem csupán három dimenzió van a természetben, hanem négy. A hosszúság, a szélesség, a magasság időben létezik, s mind a négyen szorosan összefüggenek, a bennük lévő dolgokra döntően hatnak. Az űrhajó a fénysebességhez közeli iramban száguld a csillagok között. Utasai úgy érzékelik, hogy öt esztendő telt el visszatérésükig. A Földön azonban évszázadok múltak, a kor teljesen megváltozott, s a rokonok-barátok mind az örök vadászmezőkön.
Ez a gondolat a modernségben Albert Einstein relativitáselméletéhez kötődik, ám a téridő-egység ősrégi tapasztalat.
Erre utal a mezopotámiaiak hatvanas számrendszere, mely egységbe foglalta a geometriát és az időmérést. A percek, fokok, szögpercek, az órák és a földgömbök beosztásai a mai napig emlékeznek erre.
*
Ugyanerről vallanak a legköznapibb észleléseink is, már amennyiben még gyűjtünk benyomásokat a természetről, s nem kapcsolódtunk át elektronikus gépeink virtuális káprázatába. Aki még él, az folyamatosan érzékeli, hogy mondjuk az ásítás vagy a sétálás, a tér és az idő kitöltése egyszerre. Vagyis mi magunk is legalább négydimenziósak vagyunk, föltéve, ismétlem, ha nem szippantott be bennünket a virtuális világ.
És ha beszippantott? Ha kikapcsolt magamból?
De mi kapcsolt ki? És hova? Miféle dimenzió a virtuális világ? Létezik egyáltalán? Vagy csak csillog-villog, harsog a Semmi? Ahogy az indiaiak mondják, Maya istennő mágikus fátylai lobognak a képernyőkön, zizegnek a hangszórókból? Tán egy szava sem igaz, egyetlen kérdése, válasza sem reális, személyünket, üdvünket érintetlenül hagyja valamennyi problémája, mindazonáltal mégis a torkunkat markolja? Mi tehát a viszonya a természeti térhez és időhöz?
*
Kezdjük a kályhánál. Valljuk be, hogy mi vagyunk a tettesek. Mielőtt a tévét, az internetet megalkottuk volna, helyet készítettünk nekik a lelkünkben. Ugyanis azóta, amióta az ember név megillet bennünket, természeti kiterjedéseink mellett fölfedeztünk egy ötödiket, ami csak Istenre és miránk, homo sapiensekre érvényes. Ebbe tartozik mindaz, amiért élni érdemes.
Már az érdemes szó is föllebbenti a fátylat. Ez a fogalom a lucfenyő, a sas, a majom számára értelmetlen: egyik sem latolgatja, hogy érdemes-e élni, és miért. Ők csupán laknak a másik négy dimenzióban, és dúskálnak a kincseiben; esznek-isznak, kortyolják a friss levegőt. A lét előföltételei és céljai számukra azonosak. Ádám azonban akkor, amikor az állatvilágból – kilépett? Amikor evett a jó és gonosz tudásának fájáról? Amikor belebámult egy pici lángocskába, és elcsodálkozott: milyen szép, akkor fedezte föl a négyes természeti koordináció-rendszeren túl az ötödiket. Megeshet, hogy maga ez a fölfedezés jelenti az emberré válást. Ebben a dimenzióban lakik a cél és az értelem. A minőség. Százmillió éve, amikor a sárkányok korában kigyulladt a dzsungel, az a tűzvész nem volt se gyönyörű, se förtelmes, se gonosz, se jó, mert nem létezett az ember, aki minősítette volna.
*
Mi is történt? Az ötödik dimenzióban fölfedeztük Istent, a szeretetet, a tudást, a bűnt, a vallást, a művészetet, a bölcsességet, a jóságot, a halált. Ezek mind egymásból erednek, talán éppen ebben a sorrendben, bár ennek taglalása most nem célunk. Maradjunk annál, hogy ezek kivédhetetlenül minősítik a másik négy dimenzióban végzett tevékenységünket. Az pedig éppen ennek a szakadatlan megmérettetésnek a következtében átalakult. Gyökerestül. Minőséget kapott? Emberi lett?
*
A kígyó nem értékel, ő még nem öl, ő eszik. Mi azonban immár nem étkezhetünk úgy, ahogy ő, vagy egy nyúl, s nem mehetünk el úgy egy fűszál mellett sem, ahogy az állatok. Mi képtelenek vagyunk nem ítélni.
Létünk éppoly kitéphetetlenül gyökerezik az ötödik dimenzióban, mint a térben és az időben. Viszonyaink mind innen kapják értelmüket és fényüket, általa kapcsolódunk be a fizikai, a biológiai valóságba. Társadalmat nem is tudnánk alkotni nélküle. Nyelvünk innen való. A delfin, állítólag, beszél, de fogalmak és vélemények helyett az érzékelt jelenségek radarképét továbbítja társainak. Ezért nem ismeri sem a hazugságot, sem a költészetet. Mi viszont ilyeneket mondunk és gondolunk: csodálatos táj, hasznos állat, fejlődő közlekedés, ítéletidő, csirkefogó, szent asszony…
*
Összes úgynevezett materiális ténykedésünk is tagadhatatlanul ötödik dimenziós. Ellentétben a kígyókkal és a nyulakkal, mi rég nem az úgynevezett szükségleteink szerint fogyasztunk, hanem arra éhezünk, amit a reklám és különféle értékminták sugallnak, vagy társadalmi helyzetünk diktál. Továbbmenve: a szocializmusok legbrutálisabb kényszermunka-lágerei vagy a rablókapitalizmus is mind ötödik dimenziós. Csupa idevalósi szót igényel a leírásuk: hatalom, fejlődés, kizsákmányolás, tőke, manipuláció, bőség, stb. Elég egyetlen pillantást vetni a vezérfogalomra, a pénzre. Akármennyire aspirituális, bármilyen irgalmatlan gyilkosa tud lenni szépségnek, jóságnak, művészetnek, vallásnak, humánumnak, egyetlen szempontból mégis testvérük: jellegzetesen ötödik dimenziós jelenség. Mi alkottuk. S lám, önnemzéssel szaporodik, újabban éppen a virtuális valóság televényében, az elektronizált tőzsdéken petéznek a milliárdok percenként mesés vagyonokat.
*
Az ötödik dimenzió roppant kiterjedt és sokrétegű. Egyfelől közös: személyiségünk „mélymagjában, Selbst-jében ahogy Jung mondja, Isten képe rejlik, elvileg valamennyiünk számára hozzáférhetően. A különböző korok, népek és személyek pszichológiájából egzaktul tudjuk, hogy az Ő megtapasztalása időtlen idők óta folyamatos. Ugyanilyen megszakítatlan és állandó élményeink keletkeznek az istenképből eredő s föntebb említett jelenségekkel kapcsolatban. Másfelől személyes ez a dimenzió: ki-ki egyéni és megismételhetetlen módon éli át az Istennel, a szeretettel és szépséggel való kapcsolatát, vagy éppen e viszony megszakítását, azaz tudatalattink „lebetonozását, ahogy a gyertyaláng élménye is sajátosan individuális. Harmadrészt: amiként az idő és a tér egymást alakítja, úgy ez, a szellemi dimenziónk is visszahat a természetiekre, és teljesen átgyúrja azokat, ugyanakkor azok is formálják ezt. Hogy ízlésünk átalakíttatja velünk a dolgokat, ezt legközvetlenebb megfigyeléseink támasztják alá. Ennek a kölcsönhatásnak a lényegéről írja a nagy indológus, Coomaravaswamy: „Nem érthetjük meg a mítoszt, amíg nem mutatunk be áldozatot, sem az áldozatot, mielőtt megértettük volna a mítoszt. Vagyis az áldozatban lép valami materiálisan csak négydimenziós dolog: egy kos, de sokkal inkább a mi hétköznaplós életünk a szellem szférájába, az ötödik dimenzióba, a mítoszba. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az áldozat – lényegében mindig önmagunk részben vagy egészben való odaadása – világítja meg életünk értelmét. Ide eljutva vagyunk képesek „fölemelni a szívünket, s vele dolgainkat és mindennapjainkat: áldott kenyéren élni. Az öt dimenzió arányos kölcsönhatásában jutunk el a teljes, a harmonikus élethez. Ha ezt a kölcsönhatást nem éljük át, ha nem emeljük föl a szívünket, akkor a vallás, a művészet, a szerelem visszasorvad négydimenziósba, s marad belőle a kultúrhistória, a szex.
Az ötödikben mindannyiunkra várnak az emberiség közös kincsei meg kacatjai, s ki-ki beavatottsága szerint válogat közöttük. Osztályrészünket nem társadalmi helyzetünk, akaratunk, intellektusunk, hanem életünk minősége szerint vesszük ki. Ám a gyöngyök, ékkövek és lomok közül nem markolunk, csakis realizálunk. Ezért az ötödik dimenzió egyáltalán nem elmélet. Éppen ellenkezőleg: kizárólag gyakorlat, egyesegyedül megvalósítás, ezért áll nyitva valamennyiünk előtt. Igazsága léttelfogható…
Aki képes elmélkedni, élvezni a tücsökszót, az meghallja Isten lépteit a könnyű szélben, és nem vesz kezébe bulvárlapot. Ha történetesen rémfilmeken és dum-dum zenén élünk, akkor elveszítjük érzékünket a csönd iránt, hogy megkülönböztessük a borok ízét, vagy a tiszta beszédet a hamistól. A megrögzötten testi ember harácsol, és retteg a szeretettől, nem tud, nem is akar belebocsátkozni; fösvény ahhoz, hogy arra áldozzon. Ezek után természetes, hogy a szépség értelmetlen számára. Az ő személyes ötödik dimenziója csökevényes, torz és démonikus. Démonizáltságának bizonyítékait maga fitogtatja. Azt hiszi és terjeszti, hogy a Vízizene érdekből van.
*
Nem csak a fizikai dimenziók uralkodhatnak el a szellemin, hanem a fordítottja is megtörténhet. Ismeretes az aszkéták életvitele: elutasították a teremtés szépségeit és örömeit. Holott, ahogy Assisi Szent Ferenc mondta: „A test-testvérről a megfelelő tapintattal kell gondoskodni, nehogy a rosszkedvűség kísértésébe essék. Hogy tehát ne essék terhére virrasztani és az imádságban illendően kitartani, nem szabad alkalmat adni neki a zúgolódásra. A barbi a testére redukálja magát, és a lélek-testvérről szándékosan megfeledkezik. Megpróbálja az emberré válás előtti állapotot, a négydimenziós létet. Az ötödiknek javait csak élvezni szeretné. Különféle trükkökkel vadászik rájuk, s úgy véli, hogy lehet turista, lehet fogyasztó, aki áldozat nélkül, a pénzéért kebelezheti be őket. Ám a teljes létre teremtettünk, s ha bárhogy megcsonkítjuk, a maradék démonizálódik. A narkós kémiai fegyverekkel cserkészik, s cseréli ki ötödik dimenzióját, pl. heroin-káprázatokra. Még Csáth Géza, a kiváló író, a tanult orvos is azt hitte, hogy megmaradhat külső szemlélőnek. Észre sem vette, miként nőtt fejére a morfium, s vette el tőle az első négyet is. Úgy tűnik föl, hogy nincs harmadik út: választásunk vagy a Teljesség, vagy a Semmi. Aki nem emeli föl szívét az ötödikbe, az a fordított áldozatban herdálja el életét – a Semmiért. A virtuális világ rabjai a képernyő előtt jutnak ugyanerre a sorsra, ugyanezért a Semmiért. A műveltnek mondott világban, ahol a tisztának titulált ész gőgösen levált a bölcsességről, futótűzként terjed a legprimitívebb szekták, babonák, a kémiai és elektronikus kábszerek divatja. 1999-es adat szerint az internetezők hat százaléka orvosi értelemben is függőségbe került.
Mi is történik? Gazdaságkor, mint mindenkor s mindenütt, fölborította az arányokat. Istennel a kapcsolatot megszakította, utána elcsapta az ötödik dimenzió régi lakóit: a művészetet, a vallást, a tudományt és a többit. Az ily módon gyökértelenített barbiknak föltette a korszerű kérdést: megéri vagy sem? Azok pedig demokratikusan megszavazták. Sajnáljuk, Hamlet úr, ön ráfizetéses. Próbáljon mjúzikelben nyomulni. Az új hit főistene, a Piac önt halálra ítélte, föllebbezésnek helye nincs.
*
Gilgames és Hamlet, Brahms és Csontváry helyén az ötödik dimenzióban kísértetek huhognak a fizetőképes keresletre. Sárkányok, űrlények, időutazó szörnyek ontják a vért szünet nélkül a polgári otthonokban. Roppant érdekes lenne egy globális áramszünet. Szétfoszlana a világháló, kipurcanna a Terminátor, megszikkadna a könny, a takony és a nyál a kétszáz részes sorozatokon.
A helyzet súlyos, de nem komoly. Öreg nénik ezután is elimádkozgatnak majd záróra után az idegenforgalmi centrumokká alakult templomokban; bolondok vagy különc milliomosok nevelgetnek cserépben némi költészetet.
Az író televíziós esszéjének szerkesztett változata – a Duna Tv Beavatás című sorozatából.
|
