Kétszáz éve született Luigi Negrelli
Amikor 1956 őszén angol és francia bombázó repülőgépek Szuezre támadtak, ott nem csak a csatorna forgalma szakadt meg hosszú évekre, de megsemmisült Ferdinand Marie Vicomte de Lesseps hatalmas szobra is, melyet 1897-ben állítottak Port Saidnál a csatorna bejárata mellé. A csatornát nagy erőfeszítésekkel újból hajózhatóvá tették, a szobrot nem állították helyre. És ennek elsősorban nem anyagi, inkább morális okai voltak. A csatorna mérnöki munkáinak, terveinek szerzői jogát ugyanis az első világháború miatt megszakadt per elvitatta Lessepstől, mert a csatornát minden bizonnyal Luigi (Alois) Negrelli tervei alapján építették.
Negrelli a dél-tiroli Primieróban (németül Primör) született 1799. január 23-án, tehát 200 évvel ezelőtt. Ez az évforduló késztessen minket is a technika- és kultúrtörténet egyik legnagyobb csalásának megismerésére.
A Negrelli szülők jómódú dél-tiroli gazdálkodók voltak. Az 1787-ben kötött házasságukból tizenegy gyermekük született. Közülük egyik fiatal korban meghalt, legtöbbjük azonban magas életkort élt meg. Luigi a hatodik gyermek volt, előtte anyja már öt leánynak adott életet. Árvíz, a napóleoni háborúk pusztításai és a vele járó elnyomatás, az akkor kilencgyermekes apa ötéves francia hadifogsága a nagy létszámú családot tönkretette. A kiváló tanulónak bizonyuló Luiginak már 14 éves korában meg kellett szakítania tanulmányait Feltrében, mert szülei az iskoláztatást nem tudták számára biztosítani. A Lombardiába látogató Ferenc császár azonban – 19 főúri gyermek mellett huszadikként – a polgári származású Luiginak is ösztöndíjat adományozott, s így a tehetséges diák mégis folytathatta tanulmányait.
A 20 éves Negrelli Innsbruckban a Császári-Királyi Tiroli Építési Igazgatóság szolgálatába lépett, és 1832-ig itt dolgozott. Szorgalma és tehetsége révén az igazgatóságnál helyettes vezetői beosztásig emelkedett. 1823-ban a Cortina d’Ampezzo és Dobbiaco (Toblach) között épülő utat jelölte ki. 1826-ban tanulmányt írt a hegyi patakok szabályozásáról, ami általános feltűnést és elismerést keltett. Több jeles fahidat épített. Szolgálata éveiben Bécsbe rendelték, fogadta őt kihallgatáson a császár is. Bécsben ismerkedett meg a politechnikum híres professzorával, Anton Ritter von Gerstnerrel, aki arra buzdította, hogy szenteljen figyelmet a jövő új közlekedési eszközének, és tanulmányozza a vasútépítést. Negrelli nyilván megfogadta a tanácsot, mert valóban a kor egyik leghíresebb európai vasútépítője lett.
Svájcban is felfigyeltek a tehetséges ifjú mérnökre. Svájc ekkor mérnökhiánnyal küszködött, Negrelli mégis vonakodott elfogadni a jól jövedelmező külföldi állásajánlatot, mert korábbi ösztöndíja révén a császár elkötelezettjének érezte magát. (Volt akkor még az emberekben ilyen értelemben is erkölcsi tartás.) Végül az idős szüleit sújtó nyomor mégis a jobban dotált svájci állás elfogadására késztette, de csak az után, hogy a császár ehhez szabadságolást biztosított neki. 1834-től hat éven át dolgozott St. Gallenben és Zürichben. Ott megépítette a zürichi Münsterbrückét a Limmat felett. Részt vett a svájci vasúthálózat tervezésében, kivált a Zürich–Basel vasútvonal nyomvonalának kijelölésében. Angliai és franciaországi tanulmányutak növelték látókörét.
1840-ben Bécsben úgy határoztak, hogy a már megkezdett, de főleg a küszöbönálló vasútépítéseket az államnak kell kezébe vennie. Ezt a feladatot a császár 1841. december 19-én kelt leirata alapján az Udvari Kamarára bízták. Több jeles tisztviselő között Negrellit is meghívták ennek műszaki osztályára, az északi vasútvonalak felügyelőjeként (immár tisztességes javadalmazás fejében). Ő örömmel tett eleget a meghívásnak, miután már egy évvel korábban visszatért Svájcból, és részt vett több vasút, köztük a Milánó–Velence vonal építésének előkészítésében. A következő években fő tevékenységi köre a Monarchia csehországi vonalainak építése lett. Itt az ő nevéhez fűződik az Olmütz–Prága–Bodenbach (Decin) vonal és a Brno–esk Tebov vasútvonalak építése. Aki tehát ma Magyarországról Csehszlovákián át Berlinbe utazik, nagyobbrészt a Negrelli által 150 évvel ezelőtt kitűzött vonalon, Prága városán át pedig a közutakat – előrelátó módon – korszerű, hatalmas és főleg hosszú, falazott viaduktokon átszelő vonalon halad, és ezzel Negrelli munkájának eredményeit élvezi ma is.
Az észak-olaszországi építkezések vezették személyes kapcsolathoz az idős hadvezérrel, Radetzkyvel, aki majd később, az 1848–1849-es forradalmak és az olasz szabadságharcosokkal szemben vezetett hadműveletek egyik sikeré‧nek a vasutakat tartja, s építőjüket nagyra becsüli. Radetzky elvállalta Negrelli 1849-ben született gyermekének keresztapaságát is. Negrellit az 1848-as forradalmak idején feloszlatott építési kamarai beosztásából a Veronai Államépítészeti Hivatal vezetőjévé nevezték ki, feladata a megrongált úthálózat helyreállítása, folyók szabályozása lett. A rövid néhány év alatt, amit ebben a beosztásban töltött, az észak-itáliai vasútvonalak kijelölésével is foglalkozott, így nevéhez fűződik Európa máig is egyik legfontosabb összeköttetésének, a Brenner-vasútnak kijelölése is. A hegyi vasutak építésében Negrelli jártas volt, hiszen néhány évvel korábban az Udvari Kamara részére ő vizsgálta felül a Semmering vasútvonal terveit, amelyet Karl Ghega készített, és javasolta azok megvalósítását. Negrellit a császár a vaskorona rendjével tüntette ki, ezzel a nemesség körébe emelkedett.
1855-ben Negrelli Bécsben kegyvesztett lett. Amikor az észak-olaszországi munkák során, az építőmunkások megbékítése érdekében a tolerancia mellett foglalt állást, és szembehelyezkedett a bosszútól fűtött megtorlásokkal, a szakmai sikereire féltékeny bécsi körök hazaárulással vádolták. Intrikájukkal elérték, hogy a császár visszarendelte Negrellit Bécsbe. Bizonyos, hogy neve és őseinek genovai származása révén Negrelli az olasz nemzetiséghez tartozónak érezte magát, Itália ma is sajátjának tekinti, az életművének nagy részét mégis Csehországban alkotó mérnököt. Az atyai jó barát, Radetzky azonban kiállt az ifjú Ferenc József császárnál Negrelli mellett, s noha a veronai felmentést – a presztízs megőrzése érdekében – nem vonták is vissza, mégis Negrellit gyakorlatilag rehabilitálták, amikor 1855-ben az osztrák államvasutak főfelügyelőjének nevezték ki. Ezzel az immár nemsokára bekövetkezett korai haláláig betöltött állással Negrelli elérte Ausztriában élete legmagasabb beosztását. Ebben a minőségben vett részt 1857. július 27-én Triesztben a Semmering és a Karszt vasutak építésének befejeztével immár az Adria-kikötőig megnyitott európai jelentőségű vasútvonal ünnepélyes megnyitásán is.
Illetékesek átlátták, hogy az Adria beltenger jelentőségét növelné, ha Gibraltáron kívül a Földközi-tengernek egy második kijárata is nyílnék a Szuezi-csatorna megépítésével a nagy óceánokra. A trieszti kikötő Béccsel kiépített vasúti összeköttetésének a révén ez immár az Osztrák–Magyar Monarchiának is elsőrendű gazdasági érdeke lett. Az 1846. november 27-én Párizsban magalakított Societé d’études du Canal de Suez munkáiban az osztrák államot Negrelli képviselte. Az 1855-ben már vállalkozássá előlépett társaság kiküldte őt Egyiptomba, ahol mérésekkel megállapította a Földközi- és a Vörös-tenger közti szintkülönbséget. Mérései alapján elkészítette a csatorna építésének tervét, melyet a társaság 1856 júniusában egyhangúan elfogadott.
Negrelli említett felmentése a veronai építészeti hivatal éléről és a rövidesen bekövetkezett rehabilitáció idegőrlő körülményei a mérnök egészségét megviselték. Mégis elfogadta még a kinevezést a Szuezi-csatorna vállalkozás műszaki főépítésvezetőjévé, melyet Said egyiptomi alkirály 1857. augusztus 20-án kelt irata biztosított neki. A csatornaépítés a megvalósítás küszöbére érkezett, Anglia élénk tiltakozása miatt azonban a munkák beindítása még néhány évig késlekedett.
1858. október 1-én Negrelli Bécsben meghalt, előrehaladott vesebaját abban a korban gyógyítani nem tudták. Négy fiútestvérének egyike, Nicoletto katolikus pap volt, ő látta el a haldoklók szentségével. Október 3-án helyezték örök nyugalomra a bécsi külvárosi St. Marx temetőben.
Halála után a francia Ferdinand Lesseps (1805–1894) megpályázta a csatornaépítés vezetői beosztását. Biztosította az egyiptomi alkirályt, hogy a Negrelli által készített terveket röviddel a mérnök halála előtt megvásárolta. A megbízást ennek alapján Lesseps meg is kapta. Lesseps azonban nem mondott igazat, mert csak ezt követően, mégpedig csalárd módon, és nem vétel árán, szerezte meg a terveket: állítólag az özvegynél tett részvétlátogatás alkalmából kérte el azokat betekintésre, majd – s ez már tény – Negrelli nevének említése nélkül gátlástalanul felhasználta őket. A Szuezi-csatorna Negrelli tervei alapján épült meg 1859–1870 között. Az avatás nemzetközi esemény volt. 1869. november 19-én és 20-án oda és vissza hajózással avatták fel a világ tengeri kereskedelmét megújító, hajózási kapcsolatot megteremtő csatornát. Az ünnepségen uralkodók vettek részt: többek között Ferenc József, mint osztrák császár és immár magyar király, Eugenie francia császárnő. Verdi egyiptomi tárgyú operát szerzett ez alkalomra, bemutatták az Aidát.
Negrellinek Lotti Weissel kötött második házasságából 1851-ben született Maria Anna Franciska nevű leánya jogosan érezte felháborítónak, hogy apja nevét az ünnepélyen és a továbbiakban egyaránt elhallgatták. Pert indított a szerzői jog elismerése érdekében. Az akták gondos tanulmányozása nyomán az igaz ügy érdekét nem kisebb nevű párizsi ügyvéd vállalta magára, mint Raymond Poincaré (1860–1934), aki később három – nem egymást követő – periodusban volt francia miniszterelnök, és 1913–1920 között Franciaország elnöke. Lesseps a francia közvéleményben azonban nemzeti hősnek számított, aki – a gyűlölt Anglia áskálódásai ellenére – megvalósította az új nemzetközi tengeri kapcsolatot.
Ferdinand Lesseps mérnök volt, pályafutását diplomataként kezdte, állomáshelyei között volt Kairó is (1832–1838), ekkor fogant meg benne a Szuezi-csatorna nagy gondolata. Sikertelen megbízatás miatt 1849-ben elbocsátották a diplomáciai szolgálatból. 1854-ben ismét Kairóba utazott, és ott tanulmányozta a csatornaépítés lehetőségeit, erről tanulmányt is tett közzé. Szorgalmazására jöhetett létre az a bizottság, mely 1855-ben már nemzetközi részvétellel fogott hozzá a csatorna megvalósításához. A csatorna sikere révén Lesseps 1855-ben a Francia Tudományos Akadémia tagja lett. Ugyanabban az évben Budapesten is járt, ahol a Pallas lexikon szerint „lelkesen fogadták és ünnepelték. Nem sokkal később belebonyolódott a Panama-csatorna építésébe, amely a „panamázás kifejezés pejoratív jelentésének megfelelően, botrányos kudarcba fulladt. A visszaélések miatt Lessepset 1893-ban ötévi börtönre ítélték, de ennek végrehajtását a 88. életévében járó férfi rossz idegállapotára való tekintettel, orvosi szakvélemények alapján, felfüggesztették. Fiát viszont, aki a vállalkozásnak tagja volt, bebörtönözték.
Noha a híres Poincaré ügyvéd, a francia közélet jeles egyénisége, egyértelműen állást foglalt a szellemi termék jogtalan kisajátításának ügyében, a két évtizedig folyó perben nem akadt francia bíróság, amely a nemzet büszkeségének, az Anglia törekvéseit is túlszárnyaló technikai teljesítménynek szerzőségét a francia vállalkozó helyett egy osztrák mérnöknek ítélte volna. Az 1914-ben kitört világháború előbb elhalasztotta, majd 1920 után lehetetlenné tette a per folytatását, a közvélemény ezért ma is kizárólag Lessepsnek tulajdonítja a hatalmas műszaki teljesítményt. Az építkezés kezdeményezésének érdemét nem vitatja el Lessepstől senki, kár, hogy ő elhallgatta és elhallgattatta a csatorna építőmérnökének nevét.
Miután Dél-Tirol az első világháború után Olaszországhoz került, immár az olasz nemzeti büszkeség is beleszólt a szerzőség kérdésébe, természetesen Negrelli oldalán. Trient városában 1930-ban avatták fel a Szuezi-csatornát tervező Negrelli emlékművét.
|
