Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Wilhelm Röpke "Önarckép"-éhez


ÖNARCKÉP

 
BEVEZETÉS WILHELM RÖPKE ÖNARCKÉPÉHEZ

 

Az új Magyar Szemle 1992. novemberi számának 7. lapján Kodolányi Gyula — talán programadó szándékkal — hét nevet említett, amelyet — megítélése szerint — a magyar nagyközönség nem ismer.
Ezek között szerepelt az 1966-ban Genfben elhunyt német születésű svájci közgazda, társadalombölcselő és publicista, Wilhelm Röpke neve is. Ez a név Magyarországon — különleges történelmi adottságok folytán — a negyvenes években nagyon népszerű, de még az ötvenesekben is ismert volt.
A Magyar Szemle 2., decemberi száma azután magyarázat nélkül újraközli Lengyel GÉZA 1943-ban, a régi Magyar Szemlében megjelent tanulmányát Röpke 1942-ben Svájcban kiadott Die Gesellschaftskrisis der Gegenwart című művéről. Sajnálatos módon nincs utalás arra, hogy ez a mű A harmadik út címen 1943/44-ben két kiadásban magyarul is megjelent. (A második kiadás BARANKOVICS István tollából származó előszava az 1943. okt. 21-i dátumot viseli.) Ez a könyv tette Röpkét világhírűvé. Valamennyi jelentős, számos kis európai nyelvre lefordították. (Röpke számontartotta, hogy az első idegen nyelvű fordítás a magyar volt.) 1979-ig hat német nyelvű kiadást ért meg. Lengyel Géza bírálata Röpke társadalmi diagnózisának alaposságáról és a terápia gyengeségéről csak kis részben indokolt. E téma kifejtése külön tanulmányt igényelne. Itt csak annyit, hogy a Die Gesellschaftskrisis der Gegenwartot kb. egy év után a Civitas humana követte, amelyet számos további művel egyetemben a magyar értelmiség Röpke bűvkörébe vont olvasótábora már nem kaphatott kézhez.
Az valóban lehetséges, hogy ma Magyarországon csak kevesen ismerik Wilhelm Röpke nevét. Ami e sorok íróját illeti, az ő lelkiismerete tiszta: illetékességén és társadalomtudományi fölkentségén messze túlmenően igyekezett az elmúlt pár évben hozzájárulni ahhoz, hogy ez a név a magyar értelmiség köreiben visszanyerje a negyvenes évekbeli csengését. (A harmadik út első prófétája — Az elfelejtett Wilhelm Röpke [Katolikus Szemle. Róma, 1982. 3. sz.] – Harmadikutas volt-e Wilhelm Röpke? [„2000”, 1990. május] – Világosság és bátorítás — 25 éve halt meg Wilhelm Röpke [Hitel, 1991/ 2.])
Ha érkezett is biztató visszhang erőfeszítéseire, nincsenek illúziói. Nem hinné, hogy a Magyar Rádió vagy a televízió — akár rosszalló formában is, mint azt 1944-ben a nyilasok által birtokba vett magyar rádió tette — röpkizmusról fog beszélni. A röpkizmus másutt is a múlté. 1979-ben néhány híve és barátja (F. A. Hayek, Hugó Sieber, Egon Tuchtfeldt, Hans Willgerodt) kiadta Közgazdaságtanát, a fent említett két könyvet és további három művét, így azt is, amelyből az Önarckép származik, de a kiadók sem tartoznak a ma uralkodó világnézeti, társadalomtudományi és közgazdasági iskolák fő áramlataihoz.
Rezignálnunk kell emiatt?
AZ A SZEMÉLY, akire Röpke keresztény világnézetét visszavezeti, szintén nem tartozott országának akkor uralkodó farizeusi, szadduceusi vagy akár qumrani eszmeáramlataihoz. Valami egészen különlegeset, és egy kis csapat tanítványon kívül a többség számára elfogadhatatlant hirdetett Mindezért még halállal is kellett lakolnia.
Ez, a Legnagyobbra hivatkozó érv természetesen nem igazolása egy másik, esetleg Rá hivatkozó személy igaz voltának vagy tana igazságának. Nem. Pusztán utalás arra, hogy az igazság megállapítására nem népszavazás vagy parlamenti többség hivatott.
A tudományban ma nem egyszer azt tapasztaljuk, amit egyes pogánynak nevezett vallásokban. Ott is, itt is akad egy bálvány, amely körül táncol papság és nép. Hiába jön oda néhány más hiten lévő pap, hiába kiáltoz, senki sem hallja. Legföljebb különleges természeti jelenségek keltik föl az emberek kétségét a bálvány mindenhatósága felől. Ilyesmi történt a közgazdasági és társadalomtudományokkal a hetvenes évek elején. Akkor a névadás útján történő hatalom alá vetés ősi, mitikus módszerével stagflation-nak (stagnáció = gazdasági pangás + infláció = pénzromlás) keresztelték el azt a jelenséget, amelyet a J. M. KEYNES által alapított vallás apostolai nem tudtak megmagyarázni. Hiszen hitük szerint nem volt lehetséges az, amit tapasztalniuk kellett: infláció volt és egyben pangás.
Röpke nem érte meg az ezután következő divatos közgazdasági irányzat, az ún. monetarizmus csillagának emelkedését. Abban bizonyára egyetértett volna vele, hogy a pénz értéktelenedése elé gátat kell emelni. Érzésem szerint azonban Wilhelm Röpke túlságosan régimódi, túlontúl konzervatív volt ahhoz, hogy az új recept csodát ígérő gyógyszereiben hitt volna. Azt, hogy érzésemet mire alapítom, eléggé megvilágítja az alább közlendő részlet a Túl kínálaton és keresleten (Jenseits von Angebot und Nachfrage) c. könyv bevezető fejezetéből.
De az is látható belőle, miért merem ezt a régimódi embert a magyar értelmiség figyelmébe ajánlani. Túlságosan sok az amerikai típusú prédikátor ma Magyarországon. Ki gyors és biztos meggazdagodást, ki ugyancsak gyors és biztos módszert ígér az örök üdvösség elnyerésére, ki egyszerre mind a kettőt.
Ezen és más áfiumok ellen jó orvosságnak ígérkeznek az ökumenikus szellemű pápatisztelő és néha katolikusnak vélt evangélikus gazdaságtan-professzor elvei.
Mondanivalójának egy nagyon lényeges eleme kivilágít itt következő fordításból: korunk társadalmi válságának gyökere a vallási és erkölcsi válság. Ma jobban látjuk ennek a kijelentésnek a» igazságát, mint valaha. A megváltozott politikai körülmények nem elegendőek ahhoz, hogy a társadalom bajai önmaguktól meggyógyuljanak. Inkább ellenkező a helyzet. Közép- és Kelet-Európában a parancsuralmi rendszer megdőlése után a bűnözés orgiája szabadult föl, mindenütt a társadalom bomlásának a jelei mutatkoznak.
Talán eljött az ideje annak, hogy a gazdaság- és társadalomtudomány képviselői vezessék vissza az embereket a valláshoz és az erkölcshöz. Azon tudományágaké, amelyek korábbi képviselői oly sokat tettek az emberek vallástól és erkölcstől való eltérítéséért...

J. Horváth Tamás
 


« vissza