Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Tézisek (a volt) Jugoszlávia kisebbségeinek minimális jogairól


BEVEZETÉS

 
1. Megfontolások

 
A JELENLEGI JUGOSZLÁVIAI KRÍZIS, vérontás és propagandahadjárat középpontjában olyan nemzetek tagjai állnak, akik bizonyos földrajzi területen kisebbségi helyzetűek. Amikor pedig nemzeti jelképek töltik ki és homályosítják el a horizontot, amikor a nemzethez való tartozás vált a legfőbb értékké, a kisebbségeket veszély fenyegeti. A kisebbségi helyzetűek csökkent értékű emberekké váltak, és ez elsősorban a kisebbséget körülvevő többség nacionalizmusának a következménye. Nehéz helyzetüket azonban tovább súlyosbíthatja saját nemzetük nacionalizmusa, saját nemzetük médiumai, melyek felelőtlenül játszadoznak szerencsétlenségük dimenzióival.
Valamennyiünknél közös az a gondolkodási minta, amely az ő népük nálunk jobb helyzetben van, mint a mi népünk náluk hitben nyilvánul meg. Ezen túlmenően, elértünk egy olyan pontot, ahol már gyakorlatilag nincsenek emberek: a mieink hősök, az övéik pedig ördögi teremtmények. Miközben pedig az ember egyszerű fogalma is irrelevánssá válik, ugyanaz történik az emberölés fogalmával.
Az agresszió és polgárháború számos ürügye közül a legjelentősebb saját véreink védelme velük szemben. A jelenlegi konfliktusoknak a kisebbségek nemcsak okai, hanem ürügyei is.
Ami különösen súlyosbítja a mai jugoszláv helyzetet, az az alapmérték hirtelen eltűnése a szocialista /kommunista ideológia és szabály-szerkezetek összeomlása idején. Az összeomlás hihetetlen sebességgel zajlott le, és nem hagyott időt életképes alternatívák kibontakozására. Egyetlenegy hit állt csak készen arra, hogy betöltse a keletkező űrt: a nacionalizmus. Ezt ellensúlyozó értékek, meggyőződések még nincsenek a láthatáron. Az új hit megörökölte az egypárt-tudat mentális koordinátarendszerét. Fennmaradt az az alapbeállítottság, amely a más véleményen levők kiközösítését parancsolta, amely szerint csak ellenség és áruló lehet, aki ideológiájában más; csak most az etnikai kisebbségek foglalták el az ideológiai disszidensek helyét. A kisebbségeknek nincsen helyük az új kezdeményezésekben, kívülrekedtek, nem férnek össze az alakuló új közösségek logikájával. Lényegében leküzdendő akadállyá váltak, zavaró körülmény a másságuk, nyelvük, kultúrájuk — zavaró a puszta létezésük is.
Egy normarendszer eltűnése új kialakulására sarkall. A jelen tanulmány a (volt) Jugoszlávia esetében vizsgálja meg e standardokat. Bár Jugoszlávia megszűnt állam lenni, még mindig megoldatlan problémákkal terhes régió, és a kisebbségi kérdés e problémák között drámaian kiemelkedő fontosságú. A (volt) Jugoszlávia etnikai térképe rendkívül bonyolult. Minden régiójában élnek kisebbségek, és mostanra minden többségi nemzet kifejezte azon erőteljes szándékát, hogy a Jugoszlávia más vidékein kisebbségi sorban élő tagjait megvédje. Az érdekek ilyen módon kölcsönösen függőek. Csak arra a következtetésre kell eljutnunk, hogy a mieink közöttük és ők nálunk ugyanabban a baljós helyzetben vannak, és ugyanazt a védelmet érdemlik.
E szövegkörnyezetben értelmet nyer a kisebbségek védelmének közös standardjairól beszélni, egy olyan normarendszerről, mely minden nemzetre kiterjedő védelmet nyújtana, és minden nemzetet megszorításokkal illetne.
A jelen tézisek megkísérlik egy ilyen szabályrendszer körvonalazását. Részletesek, mivel úgy tűnik, hogy a tényleges véleménykülönbségek éppen a részletek szintjén léteznek, és megoldásuk is itt lehetséges. (Az alapelvekről való megállapodás valószínűleg rendkívül egyszerű — és használhatatlan lenne.)
A jugoszláviai probléma természetesen rendkívül összetett, és nem oldható meg pusztán a kisebbségek jogairól való megállapodással. Azonban úgy tűnik, hogy a megoldhatatlan problématömbbel való szembenézés egyetlen racionális módja megoldható kérdésekre való felbontásuk. A jugoszláv válság központjában pedig a kisebbségi jogok kérdése áll, és ez is marad az instabilitás (vagy stabilitás) alapvető forrása, függetlenül attól, hogy milyen alkotmányos megoldásokról születik megállapodás vagy felső határozat.

 
2. Mit nevezünk kisebbségnek?

 
A jelen tézisek Jugoszlávia egyes területein kisebbségi helyzetben élőkre vonatkoznak. Alapelvei nemzetközi egyezményeken és az összehasonlító gyakorlaton alapulnak, azonban bizonyos részletek a speciális jugoszláviai jellemzőihez lettek igazítva.
A többség és kisebbség elkülönítése etnikai kritériumok alapján történik. A jelen tézisek szempontjából a kisebbségi helyzetben lévő jugoszláv állampolgárok nemcsak az 1974-es jugoszláv Alkotmány által nemzetiségként (pl. albán, magyar, szlovák, román, stb. nemzetiségek) meghatározott állampolgárokat jelentik, hanem nemzetek tagjait is (pl. szerbek, horvátok, szlovének). Másként megfogalmazva, a Horvátországban élő szerbeket, a Vajdaságban élő horvátokat, magyarokat, szlovákokat, a Szerbiában élő albánokat és a Koszovóban élő szerbeket is.
Jugoszláviában jelenleg a legelkeseredettebb vitákat kiváltó kérdések egyike a nemzetek önrendelkezési jogának tényleges hatálya, és ennek lehetséges hatása a határokra. Ezen a ponton különbséget tesznek a nemzetek (narodi) és a nemzetiségek (narodnosti) között. A fenti probléma kívül esik a jelen tanulmány keretein. A javasolt tézisek a kisebbségi helyzetben élő állampolgárok jogainak katalógusát kísérlik meg összeállítani abból a kiindulópontból, hogy például a Horvátországban élő szerbeket lényegében ugyanazok az egyéni és kollektív jogok illetik meg a nyelvhasználat, ábécé stb. területén, függetlenül attól, hogy Horvátország szövetségi egység, egy konföderáció állama vagy pedig teljes egészében független állam.

 
3. Három kiindulási pont

 
A jelen tézisek bevezetéséhez három kiindulási pont azonosítása szükséges:

a. A tézisek a kötelező minimumot kísérlik meghatározni, nem a lehetséges maximumot. A körvonalazott jogok minden kisebbségi helyzetben levő állampolgárt megilletnek, a kisebbség létszámától függő bizonyos szükséges eltérésekkel.

b. A kiinduló pont mindenféle diszkrimináció megszüntetése. Ez azonban nem zárja ki a pozitív diszkriminációt, amire a tényleges egyenlőség elérése érdekében szükség lehet.

c. A fennálló nemzeti és nacionalista feszültségeket figyelembe véve egyetlen dokumentum sem lehet megfelelő, hacsak nem rendkívül precíz és részletes. A mi helyzetünkben egyszerűen nem lehet általánosságban meghatározott alapelvek igazságos és jóindulatú alkalmazására számítani.

 

 
KISEBBSÉGI HELYZETBEN LEVŐ ÁLLAMPOLGÁROK KOLLEKTÍV JOGAINAK KATALÓGUSA

 
1. A léthez való jog

 
A kisebbségek létezéshez való joga nem pusztán biológiai és gazdasági létet jelent; beletartozik az eltérő nyelvi és kulturális identitás megtartásának joga is. Másként megfogalmazva: a kisebbségeknek joguk van a mássághoz.
Az asszimilációra irányuló bármely intézkedés vagy határozat ezen jogot sérti, és ezért tilos. Ezen belül különösen megtiltandó az egyes régiók etnikai szerkezetének állampolgárok szervezett illetve kitelepítésével való megváltoztatása. A kisebbségek identitásuk megőrzéséhez való jogát sértheti továbbá a közigazgatási határok olyan áthelyezése, amely a kisebbségi csoportok további fragmentációját okozza.
A kisebbségeket nem szabad arra kényszeríteni, hogy reményeiket az országhatárok megváltozásába vessék; az érdekérvényesítést és azonosságuk megerősítését azon állam fennhatósága alatt kell számukra biztosítani, amelyhez tartoznak. A kisebbségek lojalitása szoros korrelációt mutat a kisebbségi jogokkal.

 
2. Az önszerveződés joga

 
Amennyiben a nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárok többsége úgy kívánja, a kisebbség számára biztosítani kell az autonómia és olyan autonóm döntéshozó testületek szabad létrehozását, melyek hatáskörébe elsősorban az iskolák, a média, a kulturális és tudományos intézmények tartoznak.
Az önszerveződés és önkormányzás megvalósítható a kisebbségen mint egészen belül, vagy pedig olyan autonóm szervezetek létrehozásával, melynek tagjai az oktatás, kultúra, média vagy a tudományok területén tevékeny — vagy az iránt érdeklődő — kisebbségi állampolgárok. Az önkormányzat egy bizonyos területen belüli megvalósulására példa lehet a kisebbséghez tartozó szülők és pedagógusok általi döntéshozatal az iskolákkal kapcsolatos kérdésekben.
Az ilyen autonómia nem tételezi fel szükségszerűen az iskolákra vagy médiára vonatkozó külön törvényi szabályozást. Azonban a valamennyi állampolgárra vonatkozó törvényekben a kulturális és nyelvi pluralizmus figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges.
Azokon a területeken, melyeken kisebbségi önigazgatás szerveződik, az államnak legalább olyan mértékű pénzügyi támogatást kell nyújtania, amely megfelel a köztársaságban vagy tartományban lakó kisebbség százalékos arányának. (Alternatív megoldás: olyan százalékban kapjanak támogatást, amely megfelel a köztársaság vagy tartomány összes adóbevételéből a kisebbség hozzájárulásának.)

 
3. Az iskolákhoz való jog

 
a.) Önkormányzat esetén a kisebbségek az általános érvényű törvényekben meghatározott standardok figyelembe vételével szabadon létrehozhatják saját iskola- és óvodahálózatukat. Az ehhez szükséges pénzügyi források a központi költségvetésből származnak, és a lehetőségek szerint egyéni finanszírozással növelhetők. Kisebbségi iskolákra a költségvetésben az iskolákra szánt teljes összegből az adott kisebbség lakosságon belüli számarányának (illetve az adóbevételekhez való hozzájárulásának) megfelelő százalékot kell fordítani. Ez az érték a minimum, amely természetesen növelhető.
A kisebbségi iskolák épületekkel, épületrészekkel, berendezésekkel és egyéb felszerelésekkel való ellátása is a kisebbség adott köztársaságon vagy tartományon belüli számarányának megfelelően történik. Az ellátást módosítja (növeli) a kisebbség teljes népességen belüli arányának változása az 1991-es és az 1971-es népszámlálások között (amennyiben az adott kisebbség lakosságon belüli aránya 1971-ben nagyobb volt). A fenti korrekció figyelembe venné azt a tényt, hogy a legtöbb épület abban az időszakban épült, amikor a kisebbségek összlakosságon belüli aránya nagyobb volt, és tagjaik nagyobb arányban járultak hozzá a költségvetéshez is.

b.) Önkormányzat nélkül. Amennyiben a kisebbségek oktatási intézményeit nem maguk a kisebbségek szervezik, az alábbi minimális jogok biztosítása szükséges:
ba.) óvodákban és általános iskolákban minimum 5 gyermek részére osztály indul;

bb.) középiskolákban minimum 15 gyermek részére osztály indul;

bc.) egyetemi szinten minden egyes kisebbségi nyelv számára tanszéket kell fenntartani legalább egy olyan egyetemen, mely az adott kisebbség által lakott területen vagy ahhoz közel helyezkedik el. Ezen nyelvi tanszékek teljes körű egyetemi képzést adnak, továbbá az adott kisebbségi nyelv, kultúra és irodalom területén tudományos kutatómunkát is végeznek (esetleg különálló kutatási részlegekben).
Legalább egy egyetem minden tanszékén speciális terminológiai előadásokat kell tartani a többség nyelvén tanuló kisebbségi hallgatóknak. (Az előadásokat természetesen látogathatják olyan hallgatók is, akik nem tartoznak a kisebbséghez, azonban annak nyelvét beszélik, és szakáguk terminológiáját a kisebbségi nyelven is el kívánják sajátítani.) Amennyiben a kisebbség több mint 200.000 főből áll, legalább egy egyetemen, a hallgatók számától függetlenül, a kisebbségi nyelven párhuzamos képzést kell biztosítani. (A képzés olyan előadásokat tartalmazna, melyeket a kisebbségi nyelvet is beszélő tanárok tartanak, azaz nem jelenti feltétlenül, kizárólag kisebbségi nyelven oktató tanárok alkalmazását, viszont az egyes állások betöltésénél előnyben részesülnének azok a jelentkezők, akik mind a többség, mind a kisebbség nyelvét beszélik.) Amennyiben a kisebbségnek a köztársaság vagy tartomány területén több mint 1.000.000 tagja él, a kisebbség nyelvén teljes körű egyetemi képzést kell biztosítani egy számukra könnyen megközelíthető egyetemen.

bd.) Azokban a tartományokban vagy más területeken, ahol kisebbségek élnek, minden szintű iskolai felvételi vizsgát a kisebbség nyelvén is le lehet tenni. Amennyiben a felvételi vizsgába olyan tantárgyak is beletartoznak, melyeket a kisebbségek iskoláiban speciális programnak megfelelően oktatnak (pl. anyanyelv vagy történelem), a felvételi vizsga ezen speciális programokat figyelembe veszi.
A többségi mellett kisebbségi nyelveken is oktató tanintézmények felvételi rangsorolása külön listákkal történik.

be.) A kisebbségi iskolákban és osztályokban a többségi nyelv tanulása kötelező. A többséghez tartozó diákok fakultatív tantárgyként választhatják az adott régió kisebbségi nyelveit. (Azaz az albánok, magyarok és szlovákok számára kötelező a szerb-horvát órák látogatása, míg a Vajdaságban vagy Koszovóban élő szerb diákoknak lehetőségében áll környezeti nyelveket, vagyis albánt, magyart és szlovákot tanulniuk.)

bf.) A kisebbségi iskolák és osztályok dokumentációját a kisebbségi nyelven kell vezetni — a többségi nyelven vezetett dokumentációval párhuzamosan. A bizonyítványokat hasonlóképpen a kisebbségi és a többségi nyelven is, párhuzamosan kell kiállítani.

bg.) Amennyiben a kisebbség és a többség nyelve között nincs számottevő különbség (pl. szerb nyelv Horvátországban vagy a horvát nyelv Szerbiában), az anyanyelven való tanulás joga a kisebbségi ábécé (cirill ill. latin) elsajátításához és használatához, a kisebbségi irodalom megismeréséhez, valamint a 30%-ban sajátosan nemzeti történelmi ismeretanyaghoz való jogot jelenti.

bh.) A nyelv, a történelem vagy egyéb tantárgyak speciális tartalmát a köztársaság vagy tartomány kompetens szervei a kisebbségi önkormányzati szervezettel, vagy amennyiben ilyen nem létezik, a megfelelő nyelv egyetemi tanszékével konzultálva határozzák meg.

 
4. Politikai képviselet

 
A kisebbségeket a szövetségi köztársasági ill. tartományi parlamentekben létszámukkal arányos képviselet illeti meg. Ennek elérésére kiigazító mechanizmusok szükségesek, melyek akkor lépnek működésbe, amikor a rendes választások során az arányos képviselet nem valósul meg.
A választásokkal kapcsolatos minden anyagot a tartomány (vagy egyéb terület) kisebbségi nyelvein is ki kell adni.)
Kellő megfontolással kell kezelni olyan mechanizmusok bevezetésének lehetőségét, amelyek megfelelő kisebbségi képviseletet biztosítanának (a parlamenten kívül) egyéb hatóságokban is.

 
5. Hivatalos írás- és nyelvhasználat

 
A többség nyelve a köztársaság egész területén hivatalos, függetlenül attól, hogy bizonyos területeken hányan tartoznak a többségi nemzethez.
A meglevő autonóm tartományok területén az eddig hivatalos használatban volt valamennyi kisebbségi nyelv továbbra is megtartja ezt a státuszát. A Vajdaságban ezek a magyar, szlovák, román és rutén nyelvek, valamint a latin ábécé; Koszovóban pedig az albán és török nyelvek, valamint a latin ábécé. Ezen kívül a kisebbségi nyelvek hivatalosan használhatók az olyan községekben (opstina) melyekben a kisebbség lélekszáma eléri az összlakosság 10%-át. Kívánatos továbbá a kisebbségi nyelv hivatalos státuszát azokban a községekben is megteremteni, ahol a kisebbség lélekszáma nem éri el a 10%-ot, különösen ott, ahol ez a megoldás már korábban is működött.
Egy kisebbségi nyelv adott köztársaságban, tartományban vagy közösségben hivatalos nyelvként történő elismeréséből az alábbi következmények származnak:

a.) bármely állami vagy helyi önkormányzati hatósághoz ezen a nyelven fordulhatnak az állampolgárok, és ugyanezen a nyelven írott válasz illeti meg őket;

b.) bírósági eljárások során a kisebbségi nyelv használata;

c.) a földrajzi nevek mind a hivatalos, mind a nem hivatalos használatban az elismert kisebbségi nyelven szerepelhetnek (a többségi nyelv által átvett neveken túl is);

d.) hatóságok, intézmények, iskolák stb. neve az adott területen elismert valamennyi hivatalos nyelven szerepel. Ugyanez vonatkozik valamennyi nyilvános feliratra — azonban a felirat üzenete (tartalma) nem változhat.

e.) azon területeken, ahol kisebbségi nyelveket hivatalos használatra elfogadtak, a hivatalos közlemények ezen kisebbségi nyelveken is kiadásra kerülnek;

f.) a kisebbségek tagjai nyelvüket valamennyi nyilvános összejövetelen szabadon és egyenrangúan használhatják;

g.) kisebbségi nyelv ismerete mindig előnyt jelent — bizonyos megalapozott esetekben pedig előfeltétel — a kisebbség tagjaival folytatott kommunikációt igénylő állások betöltésénél. (Ezen előny kizárólag a nyelvtudáson alapulhat, nem pedig az etnikai hovatartozáson.)

h.) a kisebbségek tagjainak joga, hogy nevük valamennyi fotón olyan formában legyen írva, illetve nyomtatva, amely megfelel a kisebbségi nyelv szabályainak. (Ugyanakkor a többségi nyelv szabályait követő ábécé és írásmód párhuzamos használata jogszerűen előírható.)

i.) a kisebbségi nyelven írott okmányok hitelesnek számítanak.

Új közigazgatási beosztás a kisebbségi nyelvhasználatra nem lehet káros következménnyel, függetlenül az újonnan létrehozott közösségben, körzetben vagy egyéb egységben élő kisebbségi lakosok számától.

 
6. Zászlók és egyéb jelképek

 
A kisebbségeknek jogukban áll zászlóikat és más jelképeiket nyilvánosan használni. Ezen jog azonban összeköthető lehet a többségi (állami) zászló egyidejű használatának kötelezettségével.

 
7. Kultúra

 
VALAMENNYI KISEBBSÉGNEK JOGÁBAN ÁLL irodalmát, művészetét, népművészetét és kultúrájának egyéb formáit megőrizni és fejleszteni. Ezen tevékenységükhöz állami támogatásra jogosultak (beleértve a pénzügyi támogatást is). Pénzügyi támogatás illeti a színházakat, kulturális egyesületeket, programokat, rendezvényeket, folyóiratokat, levéltárakat, múzeumokat és könyvtárakat. A pénzügyi támogatás minimális összege a kisebbség lélekszámával arányos; a költségvetés kulturális célú kiadásaiból a kisebbség az összlakosságon belüli arányában részesül, azzal a kikötéssel, hogy létszámuktól függetlenül mindig kielégítik alapvető igényeiket. (Tehát például a vajdasági rutének, a horvátországi és szlovéniai magyarok vagy olaszok alapvető kulturális intézményei és rendezvényei mindig biztosítottak.)
A könyvkiadás területén a köztársaságok és tartományok 500.000-nél nagyobb lélekszámú kisebbségei a költségek 50%-os, míg az ennél kisebb lélekszámú kisebbségek a költségek 80%-os szubvenciójára jogosultak. A fentiek annyi műre érvényesek, amennyi egy adott bázisév (pl. 1985 vagy 1990) során kiadásra került.

 
8. Sajtó és egyéb média A kisebbségeknek joguk van saját médiára

 
A kisebbséghez tartozóknak joguk van újság, rádió- és televízióállomás, ületve egyéb médium szabad létrehozására.
A kisebbségek jogosultak továbbá a fentiekhez szükséges pénzügyi támogatásra az alábbi minimális szükségletek kielégítéséhez:
A 100.000-500.000 lélekszámú kisebbségek legalább egy napi- és egy politikai hetilapra jogosultak; a 20.000-100.000 lélekszámúak pedig egy politikai hetilapra. (Az 500.000-nél nagyobb lélekszámú kisebbségek természetesen szintén rendelkezhetnek napi- és hetilappal, azonban őket nem illeti meg pénzügyi támogatás.) A 100.000-500.000-es kisebbségeket a napi- és hetilap költségének legalább 30%-át kitevő támogatás illeti meg, míg a 20.000-100.000-es kisebbségek a politikai hetilap költségeinek 60%-ára jogosultak.
A fentieken kívül egy köztársaság vagy tartomány 100.000-500.000-es lélekszámú kisebbségeit öt folyóirat (például gyermek- és női magazin) költségeinek 60%-át, a 20.000-100.000-es lélekszámú kisebbségeit pedig két folyóirat költségeinek 75%-át kitevő támogatás is megöleti.
A 100.000-nél nagyobb kisebbségek számára a hét minden napján egész napos központi (köztársasági vagy tartományi) rádióprogramot, és napi 6 óra központi televízióprogramot kell biztosi, tani, melyek költségeit a központi rádió- és televízió költségvetéséből kell biztosítani. A kisebbségeket ezen felül a helyi rádió- és televízióállomások műsoridejéből is megfelelő rész illeti.
A kisebbségi nyelvű média szerkesztői és újságírói csak az adott nyelvet tökéletesen (anyanyelvi szinten) beszélő személyek lehetnek.

 
9. Tudományok

 
Az egyes kisebbségekkel foglalkozó filológiai, nyelvészeti, etnológiai, etnográfiai és történelmi kutatások az egyetemek nyelvi tanszékei mellé és/vagy önálló kutatóintézetekbe szerveződnek; az intézmények kutatási tevékenységéhez szükséges megfelelő pénzügyi fedezet mellett A 100.000-nél nagyobb kisebbségeket megilletik továbbá két, évente egyenként hatszor megjelenő tudományos folyóirat költségei

 
10. Az anyaországgal (köztársasággal) való kapcsolat

 
A kisebbségek tagjai és szervezetei anyaországukkal (-köztársaságukkal) zavartalan kapcsolatot építhetnek ki és tarthatnak fenn. Ebbe egyebek mellett beletartozik az anyaország (-köztársaság) oktatási intézményeiben való tanulás joga, a kiadványok szabad, vámoktól és egyéb adminisztratív gátaktól mentes cseréje, szabad látogatás.
Az anyaországot (köztársaságot) jogosan foglalkoztathatja az ö kisebbségének sorsa; annak az államnak pedig, ahol a kisebbség él, kellő megfontolással kell kezelnie a kisebbségek helyzetével és jogaival kapcsolatos, az anyaországból származó javaslatokat.

 
A KISEBBSÉGI JOGOK MEGVALÓSULÁSA ÉS ELLENŐRZÉSE — A VITÁK RENDEZÉSE

 
1. Alkotmányos garancia

 
A kölcsönös bizalom — részben tényekből, részben propagandából eredő — majdnem teljes hiánya az ellenőrzésnek és a viták rendezésének hatékony mechanizmusait kulcsfontosságúvá teszi.
A jogok biztosításának kiindulási pontját az alkotmányos garanciák képezik.
A jugoszláviai utódállamok esetében a fenti alkotmányos védelem szükségessége nyilvánvaló. Amennyiben a kisebbségi jogokat egyszerű törvényhozási folyamattal biztosítják, helyzetük rendkívül bizonytalanná válik. Az alkotmányos garancia kiemelkedő fontosságú. A garancia lényegében azt fektetné le, hogy a kisebbségek egyéni és kollektív jogai a kisebbségek egyetértése nélkül nem változtathatók meg. Az ilyen típusú szabályozás nem számít újdonságnak Jugoszláviában, hiszen az 1974-es Szövetségi Alkotmány, továbbá az egyes köztársaságok alkotmányai is tartalmaztak hasonló rendelkezést, mely a külföldi befektetők számára biztosított ilyen garanciát.

 
2. Végrehajtási eljárások, ellenőrzés

 
A MEGOLDÁS ALAPJÁT a kisebbségi jogok eljárásrendje és végrehajtása képezi. Nehéz, azonban elkerülhetetlen kérdés a jogorvoslatért való folyamodásra jogosult személyek vagy szervezetek meghatározása. Ezen a ponton az egyéni és kollektív jogok közötti megkülönböztetés jelentős gyakorlati értelmet nyer. Amennyiben maga a közösség jogosult védelemért és jogorvoslatért folyamodni, meg kell felelnie az eljárási szabályok előírásainak. Létezhetnek (és rendszerint léteznek is) ugyanazon kisebbség jogainak védelmében egymással törekvéseikben is versengő szervezetek, ezért felmerül a kérdés: mely szervezet lehet jogosult a kisebbség bíróságok és egyéb hatóságok előtti képviseletére? Az egyik lehetőség a tevékenységek és érdekek bizonyos szintjein működő szervezetek létrehozása és elismerése (például a kisebbségi nyelvoktatásban egyaránt érdekelt szülők és tanárok szervezete), a másik a kisebbséget mint egészet képviselő szervezet, amelynek létrehozása során azokat az állampolgárokat, akik magukat a kisebbségi kultúrához tartozónak vallják és a szervezet kialakításában részt kívánnak venni, választójog illeti meg.
Egy másik probléma, amely kiemelt eljárásrendi figyelmet érdemel, az időtényező. Amennyiben egy kisebbségi iskola alapítására való kérelem (vagy egy kisebbségi iskola bezárása elleni tiltakozás) nem kerül elbírálásra a tanév kezdete előtt, akkor vitathatóvá válhat; amennyiben a felvételi vizsga kisebbségi nyelven történő letételéért való folyamodvány ügyében nem születik döntés a felvételi vizsga időpontjáig, akkor — bármilyen legyen is a későbbi határozat — az nem hoz tényleges jogorvoslatot. A fenti okok következtében a felfüggesztő hatályú bírói végzések elve szerint működő jogorvoslati eljárás megvalósítása szükséges.
A kisebbségvédelem előírásainak végrehajtása a bíróságok kompetenciájára vonatkozó szabályok bizonyos módosítását vonja maga után, vagy pedig alternatív megoldásként olyan speciális hatóságok létrehozásához vezet, amelyekhez a kisebbségek panaszaikkal fordulhatnak.
Az ellenőrzés a fentiekhez kapcsolódó, fontos feladat, melyet egy ezzel foglalkozó minisztérium vagy hasonló kormányhivatal végezhet. Alternatív (és talán kedvezőbb) megoldás egy olyan ellenőrző vegyes bizottság létrehozása, melynek munkájában mind a kormány, mind a kisebbség képviselői részt vesznek. A bizottság egyben az érintett felek közötti párbeszéd fóruma is lehetne, és pozitív szerepet tölthetne be a feszültségek kialakulásának megelőzésében, feloldásában.

 
3. Nemzetközi jogvédelem

 
A NEMZETKÖZI VÉDELMI MECHANIZMUSOK elengedhetetlenek a jelenlegi jugoszláv válsággal való szembenézés tekintetében — és hasonlóképpen elengedhetetlenek lehetnek az Euró más vidékein kialakuló hasonló krízisek megelőzésére.
Az Európa Tanács Európai kisebbségvédelmi megállapodás tervezete(1) jelentős terjedelemben foglalkozik az Ellenőrző szervezettel (18-30. cikkelyek). A tervezetben szerepel az Európai Kisebbségvédelmi Bizottság létrehozása, melyhez petícióval fordulhatna bármely személy, egyének csoportja vagy bármely, a kisebbségeket képviselő nemzetközi nem kormányzati szervezet, a jelen megállapodásban felsorolt jogainak megsértése miatt (26. cikkely). A Bizottság hatásköre békés megegyezés közvetítését, ellenőrzést és javaslattételt foglal magába.
A fenti Bizottság rendkívül hasznos tevékenységet végezhetne. Hasonlóan fontos szerepet tölthetne be egy döntéshozó hatóság is. A nemzetközi támogatás ezen csatornájának megteremtése közvetlenül és közvetetten is kedvező hatású lehetne. A nemzetközi (európai) bíróság egyfelől a különleges panaszok orvoslásával, másfelől puszta létezésével (és tekintélyével) is hozzájárulna a problémák megoldásához, hiszen a döntéshozatalt az országok szintjén befolyásolná.(2)
Az természetesen nyilvánvaló, hogy egy kisebbségi ügyekben illetékes nemzetközi döntéshozó testület létrehozása nem könnyű feladat, azonban az ügy fontossága komoly erőfeszítést érdemel. Az egyik lehetséges megoldás nemzetközi egyezmények révén hozzáférést teremteni a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Ezen Bíróság tekintélye és tapasztalata korrekt és életképes standardok lefektetésével felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást biztosíthatna a Bíróság hatáskörén jelenleg kívül eső európai területeken, ahol pedig a jogi érvelésre és tekintélyre nagy szükség lenne.
Egyszerűbb és gyorsabb megoldás (és nem zárná ki az Európai Emberi Jogi Bíróságra való támaszkodást) a döntőbírósági rendszer kialakítása lehetne. Ezzel kapcsolatosan néhány lehetséges kiindulási feltételezés megfontolását javaslom. A követendő alapelv a világszerte életképesnek és hatékonynak bizonyult kereskedelmi döntőbíráskodás lenne, az adott célhoz szükséges bizonyos — meglehetősen jelentős — módosításokkal. Olyan nemzetközi egyezményre lenne szükség, amely rendelkezik a döntőbíróság illetékességéről, továbbá elismeri és betartja annak ítéleteit (a New York-i Egyezményhez[3] hasonlatosan). A nemzetközi kereskedelmi döntőbíráskodás gyakorlatától legjelentősebb eltérés abban állna, hogy nem lenne minden esetben megkövetelt az írásos döntőbírósági megegyezés megszövegezése. A döntőbírósági mechanizmus elindításának joga magából a nemzetközi egyezményből következne. Ez pedig egy további lényeges különbséghez vezet; az eldöntendő tárgykört a feleknek nem kellene egyezményükben meghatározniuk; az illetékesség köre a nemzetközi szerződések és az érintett ország törvényhozása által szabályozott kisebbségi jogokkal kapcsolatos beadványokra terjedne ki. A döntőbíráskodási felek egyike egy kisebbség tagja vagy maga a kisebbség lehet, másika pedig a kormány (illetve annak területi részlege[4]). Mindkét fél egy döntőbírói nevezhetne meg, az elnököt (harmadik döntőbírót) pedig az EBEÉ Európai Kisebbségvédelmi Bizottsága jelölné ki. A Bizottság a kinevező hatóság szerepét is betöltené abban az esetben, hogyha a felek valamelyike az adott időhatáron belül(5) nem állít döntőbírót. Az eljárási szabályokat az EBEÉ keretén belül alkotnák meg, az UNCITRAL Szabályokban(6) lefektetett alapelveknek megfelelően.
Nemzetközi döntőbírósághoz elvben csak akkor lehetne fordulni, amikor az érintett államon belül valamennyi jogorvoslati lehetőséget kimerítették. A fentiek alól azonban kivételként el lehetne térni, és ezzel megelőzhető lenne a túlságosan hosszú várakozás, illetve a döntéshozatal halogatással történő megoldása. Amennyiben országos szinten nem születik döntés egy bizonyos meghatározott időn belül, az eljárást kezdeményező félnek jogában állna nemzetközi döntőbírósághoz fordulnia. Ezen időtartam szabályozásán kívül szükséges lehet még a sürgős ügyekre érvényes, rövidebb időtartam megállapítása is. Amikor a döntőbírósági eljárás kezdeményezése a rövidebb időtartam elteltére való hivatkozással történik — a döntőbírók először arról hoznának határozatot, hogy a sürgősség ténylegesen fennáll-e.
A döntések véglegesek és kötelező erejűek lennének, betartatásukat a döntőbíráskodási formulát elfogadó országok közötti megállapodás biztosítaná.
Olyan időkben, amikor a gyűlölködés és viszálykodás a legtöbb országos intézményt beszennyezte és kompromittálta, egy európai bírósághoz való fordulás lehetősége — legyen az akár az Emberi Jogok Bírósága, az EBEÉ közvetített döntőbíráskodás vagy egyéb mechanizmus — alapvető feltétele a viták és sérelmek békés rendezéséhez szükséges minimális bizalom megteremtésének.

 
Jegyzetek:
 
(1) Elfogadta 1991. február 8-án a Joggal a Demokráciáért nevű szervezet. Szövegét ld.: 12 Human Rights Law Journal, 270. (1991)
(2) Közvetett befolyás kifejtése feltételezi az európai intézmények bizonyos hierarchiális elsőbbségét az országos hatóságokkal szemben.
(3) 1958-as New York-i egyezmény a külföldi döntőbírósági ítéletek elismeréséről.
(4) A területei részleg hivatalos félként szerepelhet, amennyiben a vitatott törvény vagy határozat a saját hatáskörébe esik.
(5) A bírók kinevezései határidejének rövidnek kell lennie — 5-7 nap tűnik megfelelőnek.
(6) UNCITRAL Döntőbírósági Szabályok; elfogadta az ENSZ Közgyűlés 1976. december 15-én (31/98-as határozat).


« vissza