Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Száz éve született Varga Béla

100 éve született Varga Béla, akinek szellemisége, jelleme és embersége örök példa a jövő nemzedékei számára. Az egykori börcsi parasztfiú a magyar katolicizmus azon nagy személyiségei közé tartozott, akik Isten és a keresztény értékek szolgálatát egynek tekintették a haza és a magyar nép szolgálatával. A független, demokratikus és emberséges Magyarországért küzdött itthon, majd a kényszerű emigrációban egyaránt, akkor is, amikor önmagán kívül másra nem számíthatott, és amikor a terhek súlya alatt még a legerősebbek is összeroppantak. A legnagyobb megpróbáltatások idején volt az üldözöttek segítője: veszélyt nem ismerve kockáztatta életét a bajbajutottakért, a szegényekért és az elesettekért.

Szülőházából életét meghatározó élményeket hozott magával. Okos és vallásos parasztasszony édesanyja azt véste gyermekei szívébe, hogy a magyar király az elnyomottak és a szegények védője, Szent István utódja. Édesatyja az egy tanerős elemi iskolában tanultak szellemében örökítette fiára, hogy a török pusztítástól csak a Habsburg királyok segítségével tudtunk megszabadulni. Ezért találjuk ott a fiatal Varga Bélát 1921 októberében a második alkalommal is visszatérő IV. Károly hűségesküjén a soproni laktanya udvarán, majd a király ezredében.
Élményeiről később így emlékezik: „... S ami ott, a 48-as laktanya udvarán elkezdődött, folytatódott Soprontól Győrig, ahol a vasútvonal mentén egy emberként térdelt, énekelt és imádkozott templomi zászlói alatt a magyar nép...”1
IV. Károlyt Budaörsnél fogságba vetették, Varga Bélát pedig társaival együtt a kenyérmezői fogolytáborba szállították. „Úgy kezeltek bennünket - emlékezik - , mint cseheket és osztrákokat, mert elhitették velük, hogy IV. Károly osztrák és cseh ezredekkel tért vissza Magyarországra. Az első éjszaka azonban mi, a foglyok jól megszervezett rajtaütéssel megtámadtuk és lefegyvereztük az őrséget, és elmenekültünk. Voltak őrök, akik szívesen hagyták magukat lefegyverezni, mert látták, hogy magyarok vagyunk. A szomszéd falvak királyhű lakosai szívesen adtak civil ruhát, amire szükségünk volt.
Így tértem én is vissza szülőfalumba, hosszú gyaloglás után, bujdosva, egy hűséges diáktársammal, Rozmán Ferenccel - aggódó szüleim karjába.”2
A fiatal katolikus papot a húszas évek végén dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök Várpalotára, szénbányászok közé helyezte, akikkel megszerették egymást, munkásotthonukban többször tartott előadást.
Egy év múlva jelölték ki szolgálati helyét Balatonbogláron, ahonnan közéleti pályafutása elindult.

A település katolikus egyházközségének világi elnöke, Gaál Gaston földbirtokos, kisgazdapárti politikus bátor és messze tekintő férfi volt. Munkája során találkozott a fiatal Varga Bélával, és a találkozásból barátság lett. Segítségével épült fel Balatonbogláron az ország első modern katolikus temploma. Később e szavakkal invitálta a fiatal plébánost a kisgazdapártba: „Én segítettem a kedves főtisztelendő urat. Most maga segítsen nekem, hogy kenyere is legyen a népnek.”3 A felkérést elfogadva kapcsolódott Varga Béla a - protestáns többségű - Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt munkájába, és igyekezett „összefogni, összetartani a pártot, szinte a párt papjának lenni egymás megbecsülésében és szeretetében." Hűséget a faluvégnek fogadott. Hivatásának tekintette "egy új Magyarország megteremtéséért dolgozni, ahol nem lesz megvetett, kisemmizett, éhező parasztság, és valóra válik a keresztény tanítás...”4
Gaál Gaszton halála után Varga Bélát a kisgazdapárt alelnökének választották. Tildy Zoltánnal, Nagy Ferenccel és Eckhardt Tiborral együtt követelték a titkos választójogot, a radikális földreformot és a parasztság beemelését a nemzet életébe. A második világháború kitörése azonban más irányt szabott törekvéseinek. 1939-ben, történelmünk egyik legnagyobb megpróbáltatása idején lett parlamenti képviselő - a kisgazdapárt vezetőivel, Tildy Zoltánnal, Nagy Ferenccel, Kovács Bélával egyetemben.

A háború első áldozata - a Hitler- Sztálin paktum megkötése után - Lengyelország volt. Két oldalról történő lerohanását követően áradni kezdtek a menekültek Magyarországra. Akkoriban történt, hogy egy rozoga autón két pap érkezett a balatonboglári plébániára. Witz Béla prelátus - Teleki Pál gyóntatója - és Varga László jezsuita páter a miniszterelnök megbízásából Varga Bélát titokban hozzá vitték.
A kormányfő azzal kezdte a beszélgetést: „Te katolikus pap vagy, országgyűlési képviselő, az ellenzék egyik parlamenti vezetője: itt vannak a lengyelek, arra kérlek, vedd át gondozásukat!”5
Ettől kezdve Varga Béla a kormány talán legszociálisabban gondolkodó tagjának, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek a támogatásával megkezdte az emberek mentésének nagy munkáját. A lengyeleknek 1939 augusztusától nyújtott segítségről egy hozzám írt levelében a következőképpen számol be: „Teleki Pál, akivel én sok mindenben nem értettem egyet - más világból származott, mint én - szintén nagyon szerette a lengyeleket. Segíteni akart rajtuk, amikor a Hitler-Sztálin vasmarok összetörte őket. Nehéz helyzete volt. A kormány hivatalosan nem sokat tudott csinálni, mert a németek figyelték minden lépését. Nagy eredmény volt, hogy Magyarországon keresztül nem hagyták a németeket felvonulni Lengyelország ellen. Bizonyára jól emlékszel ezekre a momentumokra, amikor Telekinek a lengyel követet ... el kellett távolítania Magyarországról. Publikusan kijelentette, mától fogva márpedig én vagyok a lengyelek követe Magyarországon. Teleki Pál körülnézett az országban, a parlamentben, megkérdezte Bethlen Istvánt, akivel én Somogyból jó viszonyban voltam, és egy bizalmas megbeszélésre kéretett. Azt mondta, hogy Isten és az emberek előtt a legszentebb kötelességem nekem azt, amire kér, elvállalni. Rendkívül kényes lesz a munka, esetleg életveszélyes is, de én, mint katolikus pap, mint ellenzéki képviselő és mint a német-ellenes ellenállás egyik vezetője, a legjobban vagyok alkalmas arra, hogy a lengyelek patronálását kézbe vegyem. Ő maga nem sokat tehet, de Keresztes-Fischer Ferenc környezete (Osváth László, Antall József és Kudar Lajos csendőr ezredes), baráti köre mindenben rendelkezésemre fog állni. Ezzel a társasággal indultam el, s a legjobb, legszorosabb, mondhatom a legeredményesebb kooperációban maradtunk mindvégig. Nem volt lengyel kérés (amivel ne foglalkoztunk volna), akár hazulról jött a lengyel home army-tól, a lengyel földalatti kormánytól (Bor-Komorowski tábornok, Sapieha krakkói kardinális etc.), akár külföldről (Sikorsky tábornok majd az ő gibraltári repülőbalesete után Mikolajczyk). Ismered a történetet: egy cseh pilóta által vezetett repülőgép nekirepült egy gibraltári sziklának és mindenki meghalt, csak a cseh pilóta maradt életben. Így végeztek szövetséges társaik az akkor legfontosabb lengyel emberrel, Sikorskyval. Sikorsky után jött a Mikolajczyk vezette lengyel kormány. (Mikolajczyk) egyetlen fia ott a boglári plébánián lakott nálam, és egész életünkben mindig a legjobb barátok maradtunk. Én helyeztem el Washingtonban és a halotti beszédet is én mondtam felette, és nem lengyel pap.”6
A 200 ezer lengyel menekültet a magyar nép - a nyilasok kivételével - a legnagyobb szeretettel fogadta, és minden segítséget megadott nekik.
„Rendkívül érdekes momentum - írta Varga Béla - , hogy amikor a Sikorsky tábornok által vezetett lengyel exile kormány elhatározta, hogy külön lengyel hadsereget állít fel Franciaországban, Mussolini minden segítséget megadott nekik. Az ő személyes támogatásával több mint 50 000 lengyel katonát segítettünk át Horvátországon, Olaszországon keresztül Franciaországba. (Azt hiszem, Mussolini meg is maradt volna ezen a vonalon, ha Eden angol külügyminiszter, aki személyesen gyűlölte Mussolinit, nem kergette volna Hitler karjaiba.) Ennek a hadseregnek a történetét ismered, mikor Hitler repülőgépei támadták Londont, sok jól képzett lengyel pilóta volt, akiket mi segítettünk át Magyarországon keresztül Angliába, és akik védték az angol légteret. Gondolom, ez volt az egyik legnagyobb segítség, amelyet a lengyeleknek nyújtottunk. Később is a Varsó- Budapest- Adana- Gibraltár- Anglia vonal nyitva volt, ahol mindent el tudtunk juttatni Lengyelországból Angliába, a lengyel ellenkormányhoz, az ott működő lengyel parlamenthez és vica versa.”7
Varga Béla Balatonbogláron megszervezte Európa egyetlen lengyel középiskoláját (miután Hitler Lengyelországban minden gimnáziumot bezáratott). A lengyel menekültek után érkeztek a franciák, akiknek ellátásáról szintén ő gondoskodott.

A papi öltözet védelmében több titkos külföldi missziót is lebonyolított. Ő vitte ki Svájcba - Zágrábon, Fiumén, Velencén keresztül - az Angliába tartó Tadeusz Celtet, a londoni emigráns lengyel kormány miniszterelnökének megbízottját, akit ejtőernyővel dobtak le a megszállt Lengyelországban. A titkos missziót egyik levelében így írta le: „A nácik kémei ebben az időben mindent pontosan jelentettek. Azt agyaltuk ki Keresztes-Fischer Ferenccel és Kudar Lajossal, hogy Celtet én örökbe fogadtatom a szüleimmel, és testvérem (akkor jezsuita kispap) okmányaiba behelyettesítjük fényképét, és én így viszem ki Svájcba, Zágrábon keresztül. Idő előtt ez is kitudódott, és akkor egy Mór nevezetű hivatalfőnök a külügyminisztériummal együtt tűvé tették értünk Magyarországot, és követelték vissza az érvényes útleveleket. Csak az istenhívők tudnak ilyenkor kitartani, akik bíznak Isten segítségében. Azonnal útra keltünk Zágráb felé Celttel, aki egy szót sem tudott magyarul.
Zágrábban nekem volt meg az összeköttetésem Mihajlovits szerb tábornokhoz. A lengyeleknek is megvolt a megbízottjuk Zágrábban.
Sohasem felejtem el az utazást. Zágráb közelében sortüzet kapott a vonat. S mikor kérdeztem a kalauzt, hogy ez mi, csak annyit mondott: Man schiesst überall...”8
Kalandos, sokszor életveszélyes utat követően jutottak el Svájcba, ahova vitték magukkal a Hitler koncentrációs táborairól, gázkamráiról készült fényképfelvételeket. Noha Lados lengyel nagykövettel végigházalták a zsidó szervezeteket és a nagykövetségeket, mégsem hittek nekik, mivel „kellemetlen volt elhinni ezt a szörnyűséget, egyszerűbb volt az a megoldás...” - emlékezik Varga Béla. Éppígy nem hittek az oroszok által Katynban kivégzett 12 ezer lengyel tiszttel kapcsolatos dokumentumoknak sem.

A német megszállás előtt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter figyelmeztette Varga Bélát: „Ellened annyi bizonyíték van, menekülj!”9 1944. március 19-én Mindszenty József veszprémi püspök ajánlására a homokkomáromi kolostorban rejtőzött el, majd 1944. november 5-én álnéven visszajött Budapestre, ahol egy kolostorból irányította, Wallenberggel együtt, a budapesti zsidóság megmentéséért folytatott küzdelmet.

A Vörös Hadsereg bevonulása után rejtekhelyén felkeresték Malinovszkij tábornok megbízottai, hogy beszélgetésre invitálják. Mint később kiderült: az első frontvonalak parancsnokait a szovjet vezetők utasították, hogy mindenkit likvidáljanak, akinek bármilyen kapcsolata volt Katynnal. Így került sor Wallenberg, Mikó Zoltán és Gábor Áron elrablására 1945-ben. Varga Béla csodával határos megmeneküléséről később, egy 1950. október 19-én a Fordham-University rádiónak adott interjújában a következőképpen számolt be: „Nagyjából az volt a különbség, hogy a nácik in contumaciam ítéltek halálra és csak aztán próbáltak elfogni, míg az oroszok előbb börtönbe vetettek, és csak azután kezdték a törvényes alapot keresni, melynek alapján elindíthatták az igazságszolgáltatás mechanizmusát. Az oroszok mindig ragaszkodnak a külsőségekhez és a formákhoz, ha gyilkolni akarnak. Az elnöklő bíró - egy személyben fővádló - szibériai mongol volt. Marcona kinézésű egyén, kinek egész biztos szigorú utasítása volt arra, hogy okot találjon a likvidálásomra. Menekülésemet a halál torkából 1945 februárjában egy tolmácsnak köszönhettem, egy orosz zsoldban álló magyar kommunistának. A történet a csodával határos. Egy éjjel ez az ember felkeresett engem a börtöncellámban, és nyíltan megmondta, hogy halálra fognak ítélni azon a címen, hogy segítettem a lengyel földalatti mozgalmat és a lengyel menekülteket. De megnyugtatott, hogy hajlandó engem megmenteni, ha szigorúan követem utasításait. Először azt hittem, hogy egy agent provocateurrel állok szemben, de tévedtem. Elmondta nekem, hogy sokszor emlékeztettem egy plébánosra a falujából. Gyermekkorában annyira szerette ezt a papot, hogy évekig ministránsa volt, és most állandóan őrá gondolt. És ezért - folytatta - szeretett papja emlékére, aki úgy látszik, lelkére nagyon mély hatást gyakorolhatott, elhatározta, hogy megmenti az életemet. Másnap a mongol bíró, miután kimondta a halálos ítéletet, ittas állapotban elkezdett a feljebbvalóival kötekedni és veszekedni.
A tolmács felhasználva a zavart, mely ebből keletkezett, éjjel kiszöktetett a börtönből. Másnap reggel, amikor a mongol bíró felfedezte szökésemet, kiadta a parancsot, hogy a tolmácsot lőjék agyon. Így mentette meg az életemet, de ezzel a tettével - meg vagyok győződve - megmentette a saját lelkét és bűnbocsánatot nyert… Isten áldja meg!”10
1945-ben a Független Kisgazdapárt politikusaként vette fel a harcot az új megszállók ötödik hadoszlopával, a Magyar Kommunista Párttal. Mint a fővárosi szervezet vezetője, Budapest megszervezése minden idejét lekötötte: „Nap-nap után - írja róla Nagy Ferenc emlékiratában - több népgyűlésen vett részt, hatalmas tömegek előtt. Rendkívül hatásos szavakkal figyelmeztette Budapest közönségét az Isten, a haza és a magyar tradíciók iránti kötelességére. tAz ország népe - mondotta - el van határozva rá, hogy a nemzetgyűlési választásokon többségében a Kisgazdapárt mellé áll. Budapest népe mutassa meg, hogy éppen olyan jó magyar, mint az ország népe. Budapesten is győznünk kell, ha meg akarjuk mutatni a világnak, hogy mi ragaszkodunk a magyar függetlenséghez.”11 És megtörtént a csoda, a budapesti választásokon a kisgazdapárt került ki győztesen, hiába volt a kommunisták minden kísérlete, moszkvai támogatottsága, még Angyalföldön és Csepelen is megérezték a munkások, hogy szavazataikkal a jövőjükről döntenek. A budapesti győzelem csak még tovább növelte az FKgP országos előnyét, és 1945. november 4-én, a nemzetgyűlési választásokon megszerezte az abszolút többséget. Varga Béla a Kisgazdapárt centrumához tartozott Tildy Zoltánnal, Nagy Ferenccel, Kovács Bélával együtt. A kommunista veszélyre utalva kijelentette: „A demokrácia fundamentuma a parlamenti élet. A politikai harcokat ott kell megvívni. Ezért kell harcolnunk, hogy végre egyszer általános titkos választójog legyen ... Minket, magyar embereket ebben a tönkretett, de szabad országban senki sem terrorizálhat többé, még ha az életünkre tör is!”12
Rendkívüli személyes erejével meg tudta győzni a katolikusokat, protestánsokat és a magyar zsidóság széles köreit, hogy amennyiben a nemzet ismét független lesz, úgy minden állampolgár a demokrácia áldásaiban részesül majd. „A kisgazdapárt emberies, biztonságos életet akar minden magyar számára. Az ember minden körülmények között cél, érette van minden és nem megfordítva - mondta. Az állami berendezkedés csak akkor teljesíti hivatását, ha az ember boldogulását szolgálja. Ha öncélúvá válik, emberellenes lesz és az új összeomlás felé vezet.”13
1946. február 1-jén, a Magyar Köztársaság kikiáltásakor - Tildy Zoltán köztársasági elnökké és Nagy Ferenc miniszterelnökké választásakor - Varga Bélát a nemzetgyűlés elnökévé választották. Második közjogi méltóságként folytatta a harcot az orosz megszállók magyarországi ügynökeivel szemben. Feddhetetlen magatartása tette alkalmassá pártján belül a különböző irányzatok közötti egyeztető szerepre.
Rendíthetetlen akarattal és szívóssággal védte az emberi méltóságot, az önrendelkezési jogot: „A magam emberi jogairól lemondhatok - vallotta mindig - , de a másik embertársam jogáról nem lehet lemondani. Olyan igazság ez, mely kijár mindenkinek, aki embernek született...”14
Törekvéseiben reálpolitikus volt: a külfölddel a franciákon és más nagyhatalmakon keresztül állandó kapcsolatban volt, míg az oroszokat a velük folytatott tárgyalásokról ismerte. Tapasztalatai birtokában tárgyilagosan tudta felmérni, milyen valóságos lehetőségei vannak az országnak kiszolgáltatott helyzetében. Ezért próbálta meg „a győztes ázsiai mamut hatalommal az egyezkedést!”15
1946 végén a kommunisták elérkezettnek látták az időt a totális hatalom megszerzésére. Az NKVD által irányított politikai rendőrség mesterséges összeesküvés-pert készített elő az ország legnagyobb pártja, a kisgazdapárt ellen. 1947. február 25-én, miután a nemzetgyűlés nem adta ki az ÁVÓ-nak Kovács Bélát, a kisgazdapárt főtitkárát, budapesti lakásáról az oroszok elhurcolták.
Letartóztatása után erőszakkal csikartak ki belőle vallomást Nagy Ferenc és Varga Béla ellen. Amikor 1947. május 14-én Nagy Ferenc pihenésre Svájcba utazott (és Varga Béla vette át a Politikai Bizottság vezetését), Szviridov altábornagy, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnöke elküldte a kisgazdapártnak a Kovács Bélából kikényszerített, saját kezével írt vallomást, melyben Nagy Ferencet és Varga Bélát tette felelőssé azért, hogy „államellenes összeesküvők” épültek be a pártba. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a Moszkvából irányított koncepciós perek célkeresztjébe a párt vezetői is bekerültek. A hírre Nagy Ferenc nem jött haza Svájcból, és Varga Béla is kénytelen volt belátni: ha itthon marad, az oroszok őt is elhurcolják.

Nagy Ferenc emigrációra kényszerülése után nyugati diplomaták és barátai figyelmeztették Varga Bélát, hogy rövidesen rá is sor kerül, és rajta keresztül az egyházra is csapást mérnek. A hazáját semmilyen körülmények között elhagyni nem akaró Varga Béla emlékezése szerint Dallos Sándor újságíró tette rá a legnagyobb hatást, aki letérdelt előtte, és sírva kérte számon, hogy még itthon van, amikor ácsolják számára az akasztófát. „Ez volt péntek este - írja Varga Béla. - Vasárnap hazamentem Boglárra, hogy prédikáljak híveimnek. Ez kötelességem volt, hiszen ott voltam plébános. A reggeli mise után mindenki kérdezte tőlem: mi lesz velem. Hétfőre összehívtam a parlamentet, az új miniszterelnök, Dinnyés Lajos bemutatkozását előkészítendő. Ő orosz nyomásra lett miniszterelnök.”
Vasárnap (1947. június 2-án) azonban váratlanul Balatonboglárra érkezett Bánás László veszprémi püspök a titkárával, aki utasította Varga Bélát, hogy hagyja el az országot. Ekkorra azonban már a kommunisták és rendőrségük minden lépését figyelték, nehogy elmenekülhessen. A parancsuk szerint a hétfői parlamenti ülés után kellett volna letartóztatniuk. Vasárnap késő délután Varga Béla a nemzetgyűlés elnöki autójával, három kisgazdapárti képviselő társaságában elindult Budapest felé. A politikai rendőrség emberei tisztes távolságban követték, abban a biztos tudatban, hogy a fővárosba tart. Amikor Siófoknál egy kicsit jobban lemaradtak, Varga Béláék kocsija hirtelen letért egy mellékútra, és ott várta be, míg a rendőrök elhúznak előttük. Ekkor visszahajtottak az országútra, és elindultak az ellenkező irányba, Sopron felé. Czupi Bálint kisgazda képviselő titokban előkészítette a menekülés útját, és még azon az éjszakán egy helyi parasztember segítségével sikerült elhagyniuk az országot.

Varga Bélát Sauerbrunnba (az egykori Savanyúkútra) vitték, ahol a későbbi burgenlandi László püspök hivatala volt. Másnap az utcán látta, hogy az oroszok a róla készült fénykép alapján körözik. Ekkor átvitték a Kismarton közelében lévő Kishöflinbe, és a plébánia pincéjében bújtatták el. Néhány nappal később egy parasztszekér aljába rejtve csempészték Bécs amerikai zónájába, ahol, társaival együtt, az amerikai titkosszolgálat egyik villájában helyezték el. Az NKVD és a magyar politikai rendőrség jólértesültségét mutatta, hogy mindvégig pontosan ismerték tartózkodási helyüket. Mivel az oroszok által körülzárt Bécset Varga Béla nem tudta volna titokban elhagyni, a salzburgi amerikai főhadiszállásról egy német Gólya típusú repülőgépet küldtek értük, amely egy ideiglenes repülőterükön leszállva mentette ki a magyar nemzetgyűlés elnökét.

Társaival együtt egy Salzburg közeli kastélyban helyezték el, erős katonai őrizet alatt, mivel tartaniuk kellett a meggyilkolásukra felbérelt orosz ügynököktől. Már itt világosan kiderült, mire számíthatnak száműzetésük alatt, amiről Czupi Bálint így ír naplójában: „Bennünket ugyan a legnagyobb figyelmességgel vesznek körül, de mi is megértjük, hogy az ő szemükben mi csak egy európai kis nép fiai vagyunk. És nekik, rajtunk kívül, Európában még vagy húsz kis nemzet ügyeit kell figyelemmel kísérni. ...A nagyhatalmak képviselői, éppen úgy, mint mi magunk, (helyzetünket) igazságtalannak tartják és elítélik. Azonban, hiába, nem az ő ügyük. Miattunk közbelépni, vagy áldozatot vállalni csak olyan mértékben hajlandók, amennyiben az ő világhatalmi céljaikkal egybe esik. ... Maga a kommunizmus is ilyen szempontból érdekli őket. Milyen és mekkora mértékben veszélyezteti Amerika békéjét és Amerika más világrészeken lévő érdekeltségeit. És itt találkoznak érdekeik az európai kis nemzetek érdekeivel. A magyarokéval is. A szovjet féktelen mohósága nyugtalanítja őket. Látják, hogy a kommunisták nem fognak nyugodni.
Hatalmukat az egész Európára ki akarják terjeszteni, és aztán az egész világra. Eme ténynek a felismerése indítja Amerikát arra, hogy a szovjet terjeszkedését már Európában meggátolja.”16
Varga Béla Salzburgból Svájcba menekült, ahol a hatóságok, álnéven, Val Saintban telepítették le. Miután a kommunista ügynökök már néhány nap múlva itt is felfedezték, a svájci kormány új tartózkodási helyéül a hauterive-i cisztercita kolostort jelölte ki, személyi okmányain a nevét a korábbi Rozmanról illetve Kaszkovicsról Wagnerre változtatták. Hauterive-ben rendkívül kedvesen fogadták, még Etter, az akkori államelnök is meglátogatta az ősrégi kolostorban. Kleiner Sighard - aki később Rómában a cisztercita szerzetesek generális apátja lett - igazi otthonná varázsolta kis szerzetesi szobáját, és befogadta a ciszterek III. rendjébe. Varga Béla a vendégszeretet láttán azzal a gondolattal foglalkozott, hogy végleg Svájcban marad.

Néhány nap múlva azonban Habsburg Ottó látogatta meg. A terveit megmásító találkozásról így emlékezik: „Már a beszélgetés elején láttam, hogy teljesen jól van informálva úgy az otthoni, mint az emigrációs magyar helyzetről, a magyar nép felfogásáról.
A Toldi-vonal jól működött, ő ezen keresztül sok információt kapott, és én is ezen keresztül ismertem meg Habsburg Ottó aktivitását, és ami számomra fontos volt, felfogását, meggyőződését. Tudtam tárgyalásairól Sikorski lengyel elnökkel. Otthon Magyarországon nekem ez nagy támogatást nyújtott a lengyel menekültek megsegítésében és összetartásában. Most itt, Svájcban megkért, hogy mint a világon elismert magyar parlament le nem mondott elnöke, ragaszkodjam a Bartók László volt bécsi követünk által kidolgozott és az amerikaiak által elfogadott jogalaphoz, jogaimhoz. Elmondtam, hogy szomorú háborús és háború utáni tapasztalataim alapján egynapi gondolkodási időt kérek.
Ismételten sürgetett, hogy minél előbb menjek Amerikába.”17
Az öreg kontinenstől Mikes Imre Nyugati Hírnök című lapjában, Búcsú az európai magyaroktól című írásával köszönt el: „...Történelmünk, szinte pontosan egy századnyi időközben tragikusan ismétli önmagát.
Miután a negyvennyolcas ifjak kibontották a szabadság zászlaját, úgy látszott, hogy a magyar nemzet hajója, noha ronggyá tépett vitorlákkal és kettétört árbocrudakkal, révbe ér. Ehelyett elkövetkezett az ifjú szabadság megrohanása, a szabadságharcosok üldözése és börtönbe hurcolása, a muszkavezetők mögött a félbarbár orosz ármádiának a támadása, Segesvár, Világos, Arad, a maga vértanúival. Kossuth Lajos, akinek a nevét csak a históriai helyzet azonosságának alapján merem említni a mienk mellett, megindult társaival a hontalanság útjain, hogy reményt küldjön, és segítséget vigyen az eltaposott, rabigába tört nemzetnek. Útja, az emigránsoknak ez a már-már sorsszerű útja, Párizson és Londonon át a Washingtonok, Jeffersonok, Lincolnok honába vezetett. A balsors, amely most tépi a nemzetet, szinte döbbenetes mása a századévvel ezelőttinek. Kurta harmadfél évvel hamarább Magyarország azt hihette, hogy vérrel és jajjal írt történelmének legembertelenebb fejezete után végre beköszöntött a felszabadulásnak, a nemzet függetlenségének, a népi önállóságnak a korszaka. Ám harminc hónap után minden lelkesedés könnyé változott és minden reménység a semmibe foszlott. A szabadság helyett az önkény, a függetlenség helyett hódoltság, a személyiség jogainak tisztelete helyett csak nyers és idegen bérencuralom a nemzet sorsa.”18
Az Egyesült Államokba érkezve legsürgősebb feladataként megkezdte a magyar emigráció központi szervezetének létrehozását, amelyben valamennyi olyan politikai erőt össze akart fogni, a jobboldaltól a baloldalig bezárólag, amely a nyugati hatalmakkal szövetségben Magyarország szabadságának és függetlenségének visszaszerzésén munkálkodik. 1947 novemberében sikerül megalapítania a Magyar Nemzeti Bizottmányt, amely 1949 júliusától működött New Yorkban. Tisztában volt azzal, hogy csak a nyugati kormányok segítségével és egyetértésével lehet emigráns szervezetet felépíteni. Abból az elvből indult ki, hogy miután a megszállt Magyarországban a nemzetgyűlés elvesztette a cselekvési szabadságát, és a köztársasági elnök sem rendelkezik a szükséges szabadsággal, feladatukat annak kell átvennie, aki az állami méltóságok rangsorában utánuk következik és tevékenységében sem korlátozott. Vagyis neki, a nemzetgyűlés elnökének, aki tisztségéről amúgy se mondott le. A szervezet megteremtéséhez a nyugati világban is közjogi alapot szolgáltatott az 1945-ben megválasztott nemzetgyűlés, valamint a köztársasági államformáról intézkedő 1946:I. számú törvénycikk.

A Varga Béla elnöklete alatt működő Magyar Nemzeti Bizottmánynak 1950-ben 90 tagja volt, azaz majdnem a fele az 1939-es, ’45-ös és ’47-es parlament nyugati emigrációban élő 190 képviselőjének.
A különböző politikai áramlatokat képviselő személyiségek összefogására Varga Bélát egyensúlyozó és közvetítőképessége, diplomáciai érzéke predestinálta. Nagyon kellett óvnia az egységet, mert egy széteső, szakadár szándékoktól megzavart szervezet nemigen számíthatott az amerikai kormány támogatására.

1951. február 11-én Philadelphiában Varga Béla elnökletével tíz kelet-közép-európai ország mintegy 200 képviselője ült össze, népeiknek szabadságot, függetlenséget, demokráciát követelve, és együttműködést sürgetve, A helyzet nehézségeit jellemezte, hogy a közösen elfogadott felszabadítási nyilatkozatot mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal képviselői elítélték, mert „közös asztalhoz ültek a trianoni országcsonkítást helyeslő kisantant politikusokkal, sőt elkötelezték magukat a velük való föderációra”. A Moszkva által irányított magyar ÁVÓ az amerikai emigrációban is folyamatosan figyelemmel kísérte Varga Béla és a Magyar Nemzeti Bizottmány tevékenységét.

1956 forradalmának és szabadságharcának leverése után a régi és az új emigráció együtt tudott dolgozni, és ez megint Varga Béla nagy érdeme.
Őt választották az ötvenhatos emigráció által létrehívott új szervezett, a Magyar Bizottmány élére is. Erkölcsi tekintélye és realitásérzéke tette lehetővé, hogy közösen munkálkodjanak céljaik megvalósításán. A hatvanas években még a korábbiaknál is nagyobb figyelemmel kísérte a magyar önkényuralom Varga Béla emigráns tevékenységét, amelyet családja terrorizálásával is befolyásolni próbált.

Varga Bélának az emigrációs években kifejtett tevékenységét és érdemeit De Gaulle tábornok a francia Becsületrenddel ismerte el.
1983 februárjában, nyolcvanadik születésnapján az amerikai kongresszus mindkét háza a törvényhozási naplóban örökítette meg a demokráciáért és a szabadságért vívott küzdelemben szerzett érdemeit.

A sorstól megkapta azt a kegyelmet - mely sok harcostársának nem jutott ki - , hogy 1990 tavaszán felszólalhatott a rendszerváltó országgyűlés megnyitó ülésén. A 44 esztendeig tartó emigrációjából hazatérte után még magas magyar és lengyel kitüntetéseket is kapott.
A lengyelek fél évszázad után sem felejtették el, és szinte apostoluknak tekintik az egykori balatonboglári plébánost. Akinek életművé kovácsolódott élete ma is iránytűként jelzi a humánumra alapozott demokrácia felé vezető utat a jövő nemzedékei előtt.



 

Jegyzetek:


 

1. Varga Béla: Tisztelet Habsburg Ottónak, Új Európa, 1982, 7. l.
2. Uo. 8. l.
3. Haas György: A balatonboglári plébános, Irodalmi Újság, 1983 I. sz., 15. l.
4. Uo.
5. Varga Béla levele a szerzőnek, 1973 6. Uo.
7. Uo.
8. Uo.
9. Uo.
10. Sulyok Dezső: A magyar tragédia, A szerző kiadása, 1954. 561. l.
11. Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött I., História, 194. l.
12. Nagy Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött I., Európa História, 1990, 201. l.
13. Csicsery-Rónay István: Az élő Varga Béla, Magyar Nemzet, 1995. október 27.
14. Varga Béla közlése 15. Varga Béla levele a szerzőnek 16. Czupi Bálint kiadatlan kéziratának másolata 17. Varga Béla: Tisztelet Habsburg Ottónak, Új Európa, 1982, 10. l.
18. Varga Béla: Búcsú az európai magyaroktól, Nyugati Hírnök, 1947. október, 24. l.



« vissza