Új folyam XXI. 1-2. szám
Provokáció?
Az 1956-os forradalom kitöréséről
A közelmúltban megjelent, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc, valamint a megtorlás 20 000 halottjáról írt könyvem számos sajtófórumon bő és elismerő kritikát kapott. Ebben már foglalkoztam az 1956. október 23-án a Rádiónál történtekkel, kifejezve kételyeimet.1 Folytattam kutatásaimat nagyobbrészt külföldi forrásokban az 1956. október 23-án történtekről. Ennek során – több hiteles forrás összehasonlítása után –, komolyan lehet következtetni arra, hogy a forradalom kirobbanását magyar és szovjet szervek közösen provokálták ki. Sajnos október 23. története eddig nem kis részben feltáratlan – főleg ami az összefüggéseket illeti –, úgyszintén külföldi forrásokra is ritkán hivatkoznak.
Az eseményeket három vonatkozásban igyekeztem összefüggéseiben felderíteni;
– szovjet csapatmozdulatok 1956. október 23-án;
– a Rádiónál történtek;
– a tüntetők szándékos felfegyverzése.
Szovjet csapatmozdulatok 1956. október 23-án
A szovjet vezetés – orosz történészek szerint, melyet részben magyar források is megerősítenek – 1956. július 20-án elhatározta egy hadtest felállítását, egy különleges haditervre. A haditerv a „Hullám” nevet viselte, beindítására a „Kompas” jelszó volt hivatott. Célja a „közrend helyreállítása” a magyar „territóriumban”, melynek nyomán 3–6 óra alatt kellett elfoglalni az ország és Budapest legfontosabb objektumait.2 A hadműveletben való részvételre számos felfegyverzett KGB-ügynök érkezett az országba 1956. október 23-án, s 24-én reggel Budapestre érkezett Szerov, a KGB parancsnoka, 7 KGB-tábornok, és számos KGB-tiszt – orosz történészek szerint.3 Ezt a tényt eddig magyar források nem közölték. Viszont a felfegyverzett KGB-alakulatok jelenléte a forradalom alatt Szerovval s a 7 KGB-tábornokkal feltételezi aktív részvételüket az eseményekben, már csak azért is, mert a hónapokkal előbb kidolgozott „Hullám’” haditerv keretében érkeztek.
Mindenekelőtt tudni lehet orosz szerzőktől is, hogy a KGB és jogelődjei is meghatározó szerepet játszottak a szovjet hadseregben békében és háborúban. Közvetlen harci feladatokban nem vettek részt – erre volt a hadsereg –, viszont számos megtorló akcióban igen.
Kiindulva abból, hogy a felfegyverzett KGB-egységek aktívan részt vettek a forradalmi eseményekben, hívjuk fel a figyelmet néhány eddig megmagyarázhatatlan eseményre, amelyek így talán érthetőbbé válnak.
Nagyon valószínűnek és érthetőnek látszik, hogy a KGB-egységek is részt vettek a belső objektumvédelemben, különösen ha szovjet érdekek fűződtek hozzá.
Erre példának hozhatjuk fel az 1956. október 25-i Akadémia utcai központi pártszékháznál történteket. Ekkor és itt tárgyalt délelőtt Mikojan, Szuszlov és Szerov a magyar pártvezetéssel. Nyilvánvalóan volt az épületnek belső ÁVH-s védelme, de ide rendeltek páncélautóval egy magyar határőrszázadot is a külső védelemre. A határőrök magyar zászló alatt érkeztek az épület elé, mire az épületből lőni kezdték őket. A lövésektől legalább 14 ember halt meg a határőrök közül. Az esemény értékelésénél jegyezzük meg, lehetetlen, hogy az épület ÁVH-s őrsége ne kapott volna értesítést a védelmükre érkező határőrökről. Viszont a szovjet egységek lehetséges, hogy nem kaptak értesítést, és félreértették a magyar zászló alatt felvonuló határőregység megjelenését.4 (Vagy kaptak értesítést, s szándékosan kezdtek lőni a magyar egységekkel együtt?)
Fel kell figyelnünk arra, hogy az esemény nem volt egyedi. Ugyanez játszódott le a Köztársaság téri pártháznál is, ahol a pártház védelmére rendelt, magyar zászló alatt megjelent magyar tankokat az épületből kezdték lőni.
A magyar tankok teljesen megzavarodva először viszonozták a tüzet – azt hitték, a felkelők elfoglalták az épületet –, majd 10 perc után a teljes tanácstalanság miatt távoztak a térről. Véleményem szerint ezen eseménynek döntő szerepe volt a pártház elestében. Azt a tényt, hogy szó sem lehetett a pártházra tüzelő tankosok átállásáról, bizonyítja, hogy a forradalom után enyhe büntetéseket kaptak.
A mai napig felderítetlen, hogy a forradalom és megtorlás során lezajlott 65–70 sortűz közül számos esetben voltaképpen kik lőttek a fegyvertelen, az adott helyre „beterelt” tüntetőkre. (Például Kossuth tér: október 25., HM: október 24. stb. Ezeket a sortüzeket megfélemlítő vagy provokatív sortüzeknek nevezem.)5
A sortüzek között voltak olyanok, ahol szovjet egységek lőttek „csak” a tüntetőkre, illetve pártszékházakból is lőttek ismeretlen személyek.6
Megjegyzendő, hogy az amerikai ügyvivő október 23-án este azt jelentette, hogy „ÁVH-s egyenruhába öltözött, oroszul beszélő emberek lövik a tömeget, mert a magyar egységek megtagadták a parancsot”.
Teljesen ismeretlen a magyar közvélemény előtt, hogy Grebenyik tábornok, Budapest városparancsnoka 1956. november 6-án statáriumot rendelt el, melynek keretében szovjet hadbíróságok ismeretlen számú kivégzést rendeltek el. Szinte biztosra vehetjük, hogy az akciót KGB-s egységek hajtották végre.7
Az orosz történészek közlése a felfegyverzett KGB-s egységek s a KGB-vezérkar forradalombeli s a megtorlásban játszott szerepéről szinte biztossá teszi aktív részvételüket számos eseményben. Az a tény, hogy a „hivatalos” magyar 56-történészek eddig ezt nem kutatták, rendkívül sajnálatos, azért is, mert orosz történészeknek számos publikációja jelent meg a szovjet hadseregben végzett tevékenységükről – vagyis az iratok, úgy tűnik, kutathatók. Egyébként a KGB (korábban NKVD) hadseregbeli szerepéről bő adatok vannak a második világháború idejéből. Berija NKVD-je volt Sztálin rezsimjének a fő tartópillére „ez képviselte a párt fennhatóságát a hadsereg felett”.
Egyes vélemények szerint 1941–42-ben „994 ezer katonát ítéltek el és 157 ezret lőttek le”.
1944-ben Szerov százezer NKVD-katonával Groznijba érkezett. „…február 23-án a helyieket arra utasították”, hogy gyülekezzenek a tereken. Hirtelen letartóztatták, s a keletre tartó vonatokra rakták őket. Március 7-ére Berija jelentette Sztálinnak, „hogy ötszázezer ártatlan ember már úton van”. Ugyanakkor, mikor az egyik tábornok javasolta, hogy húszezer NKVD-katonát is küldjenek ki a frontra, Berija „szörnyű gyalázkodásba kezdett”8.
A magyar fegyveres erőknél október 21-étől teljes harckészültséget rendeltek el. Ez a szovjet erőknél október 19–21. között zajlott le. Október 23-án 19 órától Gerő Ernő többször hívta telefonon Andropovot és Hruscsovot, kérve a szovjet csapatok beavatkozását a tüntetők ellen. (Ez azért is érthetetlen, mert magyar adat szerint ekkor 4945 rendőr, 1568 karhatalmista és 7125 magyar katona volt Budapesten. Megjegyzendő, hogy magyar adat szerint 1954. január 18-ától volt egy terv a karhatalom alkalmazására. A szovjet nagykövet már 1956 júliusában arról küldött értesítést, hogy a magyar vezetés katonai beavatkozást kérhet.) A kérés teljesítése előtt Hruscsov bekérette a Kremlbe a Moszkvában tartózkodó Rákosi Mátyást, aki szintén gyors szovjet beavatkozást sürgetett. Hruscsov közölte Gerővel, hogy a beavatkozást a kormány kérje, erre a válasz az volt, hogy erre már nincs idő. (Kiemelendő, hogy ekkor még nincs fegyver a tüntetőknél!) A kormány kérését végül Hegedűs András volt miniszterelnök írja alá október 28-án, visszadátumozva október 24-re. Megjegyzendő azonban – szintén orosz forrás, az ún. „Malin-feljegyzés az SZKP Elnökségének üléséről” szerint –, hogy a Hruscsov–Gerő telefonbeszélgetés idején a szovjet beavatkozás már eldöntött tény volt.9 (Vagyis akár 19 óra előtt.)
Közben a szovjet csapatoknak a Kreml döntése alapján 21 órakor kiadják a „Kompas” jelszót a „Hullám” hadművelet beindítására. (Még most sincs szó a Rádió „ostromáról”.) A parancsot a szovjet haderő főparancsnoka, Szokolovszkij adja ki. Ennek nyomán nemcsak a Lascsenko és Malasenko vezette szovjet hadtestek indultak meg Budapestre, hanem több hadosztály átlépte Kárpátalja és Románia felől is a magyar határt. (Összesen – magyar forrás közlése szerint, szovjet adatra támaszkodva – többek között 31 500 katona, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 380 páncélos szállító, 616 tüzérségi löveg és aknavető sorakozott fel hadrendben.)10
Kyrow és Zselicky órára lebontott képet ad a szovjet csapatalakulatokról a forradalom és szabadságharc idején. Ezek szerint a „Hullám” hadművelet keretében kiadott „Kompas” jelszó alapján (21 óra) Kárpátalja felől 2145-kor négy nagy egység lépi át a magyar határt, Románia felől 035-kor történik a határátlépés. A különleges hadtest magyar területről Lascsenko vezetésével 22 órakor indul meg a főváros felé. Az angol nagykövet beszámolója szerint október 22-én szombathelyi állomáshelyéről a balaton–budapesti országúton szovjet hadoszlop halad Székesfehérvár felé. Eszerint a „szovjet vezetők jó előre tudtak egy október 23-i vagy ezen időpont közeli demonstrációról”. „S ha az oroszok tudtak az eseményről, akkor Gerőnek is tudnia kellett róla…, s ezért mondta el 20 órakor erősen harcias beszédét, …mert hírt kapott arról, hogy a szovjet fegyveres erők már úton vannak megvédeni őt.”11
A Rádiónál 1956. október 23-án történtek
A Rádiónál 1956. október 23-án történtekkel kapcsolatban évtizedekig azt hallottuk, hogy az épületben lévő ÁVH-sok hosszú ideig békésen tűrték, hogy lövik őket, csak riasztólövéseket adtak le, az utóbbi 20 évben ez több szerzőnél úgy finomodott, hogy „nem lehet tudni, ki kezdte a lövöldözést”.12
Az eseményeket átéltek beszámolói, a kórházi és nagyköveti jelentések azonban egyértelműen mást mondanak.
Október 23-án – egybehangzó állítások szerint – békés tömeg kezdett gyülekezni a Rádió épülete előtt, később követelve a diákság 16 pontos követelésének közlését. 20 órakor Gerő Ernő provokatív és harcias rádióbeszédet tartott, melyet a tömeg hallott, mert a Bródy Sándor utcában több ablakba kitették a rádiót. (?!) A beszéd, s az, hogy továbbra sem olvasták be a követeléseket, felingerelte a tömeget, s az első lövések ekkor dördültek el az ÁVH részéről.
A tüntetők első halottjának (Mois János) személyi iratait Szirmai Ottó, a Rádió később halálra ítélt párttitkára nézte meg 2030-kor.13 A környező kórházak ezután megtelnek sebesültekkel és halottakkal. A II. számú Sebészeti Klinikán 23-án 6 halottat és 36 sebesültet rögzítenek, a 6 halottat később október 24-ére anyakönyvezik. Szirmai Ottó, Angyal István,14 Teuchert József perükben egyértelműen kijelentették, hogy ÁVH-sortűz előzte meg a Rádió ostromát, hasonlóan nyilatkozik Gyurkó László, Gosztonyi Péter és a történész Kovács Miklós.15 Fontos kiemelni, hogy minden véleménymondó szerint fegyvertelen tömegbe lőttek.
Teljesen ismeretlen eddig Spencer N. Barnes USA-ügyvivő október 23-án éjjel a külügyminisztériumának írt távirata. Az ügyvivő szerint „a magyar csapatok megtagadták, hogy lőjenek a fegyvertelen tömegre, AVO-egyenruhás, oroszul beszélő emberek nyitottak tüzet”. Az ügyvivő információi szerint 30–60 halott van, s kérték a követséget, járjon közbe a kormánynál az öldöklés megszüntetésére.16
Ezzel érdekes módon egybevágnak Szirmai Ottónak a perében elmondott mondatai. (Szirmai Ottó 2330-kor tért vissza a Rádióba.)
„A katonáktól hallottam a parancsnokság döntését, amely szerint a tömeg előtt egy ultimátumot jelentettek be, hogy ha 30 percen belül nem hagyják el az épület környékét, sortűzzel verik szét őket.” Szirmai szerint az ÁVH-sok ekkor már inkább menekülni akartak, de egy rendőrtiszt az udvarra felsorakozott ÁVH-soknak a következőt mondta;
„Gyáva banda, aki nem engedelmeskedik, azt én fogom lelőni.” Szirmai ezután megy ki az épület elé, az ultimátum lejárta előtt 10 perccel, hogy „hagyják el a Rádió környékét, mert ha megkezdődik a sortűz, nem lesz hova menekülni”. Hasonlóan ír Gyurkó László is; „A katonák pedig nem akartak harcolni.” Ezelőtt még nincs halott a Rádióban, s Benke Valéria utasítására Szirmai Ottó vezeti ki az asszonyokat az épületből. Angyal István szerint – aki a Rádió előtt az utcán van – „az első sortűz innen a Rádióból az ÁVH fegyvereiből kb. 115-kor dördült ránk. Ekkor kezdődött az erős tűzharc, ez tartott addig, amíg a Rádiót nem adták fel. Polgári tüntetőknél fegyver most sem volt. Úgy vették el, vagy kérték el azoktól a katonáktól, akik közömbösen nézték, hogy a stúdió ablakából lőnek a tüntetőkre, akik fegyvertelenek.” Vagyis Szirmai Ottó és Angyal István szerint – a korábbi egyeslövések után! – október 24-én 1 órakor lőttek sortüzet a Rádióból, ezután kezdődött a Rádió ostroma.17
Ezután a harcok elkezdődtek; az ENSZ jelentése szerint 2230-kor, bár Szirmai Ottó és Angyal István a perükben egybehangzóan állítják, hogy a Rádió ostroma a sortűz után, 24-én 1 órakor kezdődött.18
Több forrás egybehangzó véleménye szerint így lehet állítani, hogy az épületből folyamatosan, hosszabb ideig lőtték a tüntetőket – a végén sortűzzel –, melynek számtalan halottja és sebesültje volt a fegyvertelen tüntetők részéről. Ezt követően kezdődött a felkelők részéről az épület ostroma. 19
A tüntetők szándékos felfegyverzése
A forradalom kezdetének eddig fel nem tett egyik alapkérdése; hogyan juthatott több ezer tüntető akadálytalanul fegyverhez október 23-án késő este és 24-én hajnalban?
Magyar közlések szerint az utcán lévő rendőrök és katonák – látva az ÁVH-s öldöklést – önként átadták fegyvereiket. Szintén magyar források közölték már eddig is, hogy a tüntetők teherautókkal mentek a Fegyvergyárhoz s a katonai raktárakhoz, ahol általában akadálytalanul jutottak nagy mennyiségű fegyverhez. A könyvemben leírtam egy szemtanú állítását, aki szerint a Múzeum-kert sarkánál este fél 10-kor három ÁVH-sokkal teli teherautó jelent meg, akik leszállva, szó nélkül átadták fegyvereiket. (Vagyis az épületben lévő ÁVH-sokat részben ÁVH-s fegyverekkel lőtték?!)20
Hasonló adat van Fekete Gyula naplójában, aki az október 23-i bejegyzésének a Provokáció címet adta. Eszerint egy teljesen megbízható ismerőse október 23-án 18–19 óra között az Andrássy út 60. közelében akart telefonálni. Megdöbbent, mikor kinyitotta a fülkeajtót, mert rengeteg fegyver hullott ki a fülkéből. A másik fülkéhez menve már ki sem nyitotta, mert látta, hogy teli van fegyverrel.21
Hogy is van ez? Aki minimális katonai ismerettel rendelkezik, tudja, hogy a fegyverraktárak, fegyverszobák minden létesítményben a legszigorúbban őrzöttek, s ha egy rendőr vagy katona átadja a fegyverét, azt a legszigorúbban büntetik. A katonának élete árán is meg kell akadályoznia, hogy lefegyverezzék! Hogyan jutottak teherautóhoz október 23-án a tüntetők? A teherautó jogtalan felhasználása is bűncselekmény; nem tudunk a megtorlás során egyetlen büntetőügyről sem fegyver- és teherautó-átengedés miatt.
Jelentsük ki, mindez csak úgy volt lehetséges, hogy az akadálytalan fegyverhez jutást központi parancsra tették lehetővé a katonai, rendőri és ÁVH-s egységek.
Az angol követ, Leslie A. Ch. Fry is leírja hogy „az orosz erőket már jóval a budapesti tüntetések kezdete előtt megindították, s azok már mintegy hét órával azután akcióba állhattak, hogy a tüntetők első kézifegyvereikre szert tettek”.22
Összegezvea következőket lehet megállapítani arról, mi bizonyítja, hogy 1956. október 23-án a forradalom kitörését provokálták a magyar és szovjet hatalmi és fegyveres szervek:
– Hónapokkal előbb készen volt egy szovjet katonai beavatkozás terve, melyet Gerő Ernő és Rákosi Mátyás már a tüntetések alatt követelt a szovjet vezetőségtől. Ennek nyomán a szovjet csapatok jóval a fegyveres harc kezdete előtt akcióba léptek.
– A Rádió ostromát s a felkelés kezdetét az tette lehetővé, hogy az ostrom előtt a tüntetők nagy számban akadálytalanul fegyverhez jutottak.
– A Rádió ostromát megelőzte, hogy a tüntető – ekkor még fegyvertelen – tömegbe belelőttek, mely számos halálesetet és sebesülést okozott.
Mi lehetett az oka a provokációnak? Erre csak valószínűsíthető okokat lehet jelenleg megjelölni:
– A Szovjetuniónak az 1947-es párizsi béke alapján az Osztrák Államszerződés megkötése után ki kellett volna vonnia csapatait hazánkból. A maradásra okot kellett találni.
– Az 1956. tavaszi Hruscsov-beszéd és az SZKP XX. kongresszusa után – mely részben leleplezte a sztálinizmus bűneit – a „sztálinisták” megrettentek, s bizonyítani akarták, hogy még a korlátozott reformoknak is olyan hatásuk lehet, mint a magyar 1956.
– Nem zárható ki, hogy a „sztálinista” Gerő és Rákosi a provokáció ürügyén akart leszámolni az egyre erősödő Nagy Imréhez csatlakozó „reformistákkal”.
– Feltételezhető, hogy Nagy Imrének és csoportjának Gerő és Rákosi az „áldozati bárány” szerepét szánták a folyamatban. Maga Nagy Imre is világosan látta ezt; „Nagy Imre… emlékeztetett minket Mező Imre tíz nappal korábbi figyelmeztetésére, mely szerint Gerő nagyarányú provokációra készül ellene, szándékkal hagyja a dolgokat egy Poznań-szerű felkelésig elmenni, hogy aztán lecsaphasson az egész pártellenzékre.”23
– Nem zárható ki, hogy a Szovjetunió egy esetleges nyugati fegyveres beavatkozást ürügyként használt volna fel Nyugat-Európa lerohanására. Ismeretes, hogy a szovjet haderő ez időben többszöröse volt a nyugat-európai erőknek, s erre a támadásra vonatkozó szovjet haditervek 1989-ig léteztek.
Az okot nem tudhatjuk.
Az azonban biztos, hogy a provokáció nem érte el célját. A heroikus magyar forradalom és szabadságharc végső fokon teljes győzelmet aratott. A világ legnagyobb hadserege néhány nap múlva megverten távozott a KGB-vel együtt Budapestről. A kommunista diktatúra hatalmi gépezete 1 hét alatt összeomlott, a hatalmat az országban spontán alakult Munkástanácsok vették át. 15 magyar állami és pártvezető Moszkvába, 39 Munkácsra menekült családostul. (Egy orosz dokumentum közli a neveiket, ezt sem ismerik nálunk.) Ki tudja, hogy még mennyien mentek Csehszlovákiába vagy Romániába. A győztes forradalmat 1956. november 4. után csak egy brutális katonai támadással és évekig tartó megtorlással tudták leverni.
A „pesti srácok”, munkások és egyetemisták végeredményben világraszóló erkölcsi győzelmet arattak a kommunista terror felett.
Nyugati történészek a 20. század második felének legjelentősebb történelmi eseményeként értékelik a magyar 1956-ot; „11 nap, ami megrengette a Kremlt” – s igazuk van. Rákosi és Gerő is eltűnt a történelem süllyesztőjében.
Csak sajnálhatjuk, hogy a „hivatásos” 1956-ot kutató magyar történészek ezen adatok jelentős részét, s az összefüggéseket eddig nem tárták fel.
1 „Szevasztok, én meghalok.” Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc s a megtorlás 20 000 halottjáról. Kairosz, 2010. 41–43. o.
2 Vengerszkie szabütyija 1956 góda glazami KGB i MVD CCCP Moszkva 2009 és Horváth Miklós–Tulipán Éva: In memoriam 1956. Zrínyi Kiadó, 2006. 7–12. o., Alexandr Kyrow und Béla Zselicky; Das internacionale Krisenjahr 1956 München, Oldenbourg Verlag, 1999. 99–100. o.
3 Ld. 2 alatti moszkvai kiadvány 40–41. o.
4 Ld. 2 alatt Horváth –Tulipán; 71. és 81. o., Jobbágyi 1 alatt 81. o.
5 Ld. 1 alatt 49. o.
6 Ld. 2 alatt Horváth–Tulipán 41. és 47. o.
7 Ld. 1 alatt 67–68. o.
8 Simon Sebag Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara. Alexandra, 2007. 394., 425–426., 473-–474. o.
9 Ld. 2 alatt Kyrow–Zselicky; 100–103. o. és Horváth–Tulipán; 2 alatt 11. o.
10 Ld. 2 alatt Kyrow–Zselicky 131–132. old.
11 Sub clausula 1956. 2006. Budapest. Leslie A. Ch. Fry angol nagykövet összefoglaló jelentése 1957. jan. 3. 749–751. o.
12 Ld. pl. a forradalom leverése után kiadott ún. „Fehér könyv” II. kötet 11. o., Hollós Ervin: Kik voltak és mit akartak. Kossuth, 1987. 26. o., Gyurkó L.: 1956. Magvető, 1987. 72. o.
13 Jobbágyi Gábor: Ez itt a vértanúk vére. Kairosz, 1998. 155. o.
14 Ld. Dubecz Sándor: Sebészeti Klinika a tűzvonalban. Bp., 1996. 30. o. és Horváth–Tulipán pl., 2008. Puskás Sándor, aki 2130-kor már holtan lett beszállítva, de 24-ére anyakönyvezték. 208. o., Marton András 179. o., és Gyurkó László: Bakancsos forradalom, 1956. Kossuth, 2006. 78. o., A Rókus Kórházba 1956. október 23-án 40 sebesültet szállítottak Héjjas Pál szerk.: 1956 Pest megyében. 1996. II. kötet 50. o., A környező kórházi viszonyokra ld. 1 alatt 30–131. o.
15 Ld. 2 alatt 11. o. és 40. o.
16 Ld. 11 alatt 500–502. o.
17 Ld. 11 alatt 500–502. old., Georg Kastner: Ungarn 1956 vor der UNO. Studen Verlag Innsbruch, Wien Bazen 94. o. és 15 alatt: Szirmai Ottó és Angyal István pere.
18 Ld. 13 alatt 155. o. és Georg Kastner: 17 alatt 94. o.
19 Ld. 13 alatt 156. o.
20 Ld. 1 alatt 49–50. o.
21 Fekete Gyula: Napló a történelemnek. 1956. október 23. alatt.
22 Ld. 13 alatt 749–751. o.
23 Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Szabad Tér Kiadó, 1989. Gimes Alíz visszaemlékezéseire, 179. o.
