Új folyam XXI. 1-2. szám
A csíksomlyói misztériumdrámák háromszáz éve
Nagypéntekek, húsvétok, pünkösdök
Többszörösen is kerek évfordulóját ünnepelhetjük idén a somlyói színjátszásnak. A legrégebbi ismert szöveg kétszázkilencven éves; Balogh Elemér és Kerényi Imre hatalmas sikert aratott, már publikált szövegekből összeállított Csíksomlyói passióját pedig harminc évvel ezelőtt mutatták be először a budapesti Várszínházban. Egy esztendővel azután, hogy a csodatévő csíksomlyói Mária-szobor talapzatából előkerültek a román kommunista hatalom elől elrejtett drámakéziratok.
Mai tudásunk szerint először 1721. április 21-én mutattak be Csíksomlyón misztériumdrámát: ekkor az emberi nem megváltását bemutató dráma előadására készültek a csíksomlyói ferences gimnázium tanulói. A pontos körülmények nem ismertek, hiszen a színrevitelről – egyéb forrás hiányában – csupán a szöveg elején található néhány sor informálja az utókort. A magyar nyelvű verses színdarabot valószínűleg egy kissé hanyag vagy ellankadó figyelmű diák másolta abba a kézírásos kötetbe, amelyik az iskola tanulói által előadott drámákat gyűjtötte egybe Liber exhibiens néven. A pontatlanság következtében alighanem örökre elveszett a színdarab vége, viszont az igyekezetnek köszönhetően a nagyobbik része megmaradt. A minden kezdetlegessége ellenére megindítóan szép passió szerzőjét nem jegyezték fel, de különböző jelekből valószínűsíthető, hogy Csató Elek ferences szerzetes írta diákjai számára. A színmű több mint nyolcvan szereplőt vonultat fel, ezért ha mindenki csak egy szerepet játszott, a több mint kétszáz fős, négy évfolyammal működő gimnáziumban akár több osztály tanulójára is szükség lehetett. Ez az 1721-es darab a legrégebbi fennmaradt csíksomlyói misztériumdráma, amely a rendhagyó „processio parascevica” – nagypénteki körmenet – megnevezést kapta, és amelyet a csíki ferences rendháznak mutatott be a tanulóifjúság. Nagy dolog, hogy a csíksomlyói színjátszás csaknem háromszáz éves, de a rendház és a gimnázium története iránt érdeklődő kutatók éppúgy messzebbre nyúló gyökereket sejtenek, mint azok a „laikusok”, akiket a búcsújáró hely varázsa kerített hatalmába.
A csíksomlyói kegyhely ősisége nemigen vitatható, bár konkrét, ellenőrizhető adatok egyáltalán nem vezetnek a történelem előtti időkbe. A ferences kolostort valószínűleg Hunyadi János alapította, első említése IV. Jenő pápától, 1444-ből származik. A híres pünkösdi búcsú legkorábbi írásos említése viszont sokkal későbbi, bár egyes munkák – nem igazolt módon – a kegyhely alapítását kétszáz évvel a Hunyadiak korát megelőző időre teszik, feltételezvén, hogy valamely monasztikus rend vezetése mellett már a 13. században virágzó búcsújáró hely volt Somlyón. Lehetséges, ám erre vonatkozóan nincs semmilyen bizonyíték. Az viszont tény, hogy IV. Jenő pápa március 6-án keltezett búcsúengedélye nem a pünkösd előtti szombat megünneplésére vonatkozik, azt tehát tévedés első bizonyítékként emlegetni.
Egyszóval a híres búcsú kezdeteire vonatkozóan kevés az ellenőrizhető adat. A nem túl kegyes néphagyomány a búcsújárás szokását a János Zsigmond fejedelem seregei fölött aratott hatalmas győzelemre vezeti vissza. E szerint 1567. pünkösd szombatján, a hargitai ütközetben a katolikus csapatok merő önvédelemből megsemmisítették a fejedelem rájuk törő unitárius seregeit, miközben a harcoló székelyek asszonyai, az öregek és betegek a csíki Szűzanya segítségéért fohászkodtak a kegytemplomban. E verziót azonban közvetett és közvetlen formában már sokan megkérdőjelezték. A közelmúltban Mohay Tamás kutatásai több szempontból is kétségbe vonták az „eredetmítosz” hitelességét. (Mohay Tamás: A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás. Történet, eredet, hagyomány. Bp., 2009) A néprajztudós legfontosabb érve, hogy bár János Zsigmond tevékenysége elég jól követhető egykorú forrásokból, a hargitai csata első említése csak jóval későbbi, több mint kétszáz évvel az állítólagos győzelem (vagy unitárius vereség) után írt róla először Losteiner Leonárd, és ez a körülmény éppúgy magyarázatra szorul, mint az, hogy a búcsújárás szellemiségétől meglehetősen idegen vérontás hogyan válhatott volna a kegyes vallásgyakorlat alapjává.
Ha pedig a hargitai ütközetnek sem egykorú írásos, sem tárgyi emléke nincs, akkor érdemes elgondolkodni azon a lehetőségen, hogy a franciskánus Losteiner talán nem tényeket akart közölni, hanem magyarázatot keresett a méltán népszerű búcsú eredetére vonatkozóan, és vagy kisebb jelentőségű helyi ütközetet nagyított fel, vagy egyéb adatokból következtetett tévesen a hajdani fényes győzelemre. A szokatlan katonai megoldás is kételyeket ébreszthet az utókorban, a hagyomány szerint ugyanis hatalmas fák törzsét vékonyították el sebtiben a székelyek, és döntötték rá a megérkező ellenségre. Ez a harcmodor nagyon érdekesen hangzik, viszont lassúsága és körülményessége miatt kevéssé tűnik kivitelezhetőnek.
Valószínűleg nem ez az egyetlen csavar Csíksomlyó történetének ötszáz évvel ezelőtti fejezetében, és még az is lehetséges, hogy e titkok megfejtéséhez is közelebb visznek a mintegy háromszáz éves misztériumdrámákkal kapcsolatos kutatások. A csíksomlyói iskoladrámák néhány éve megjelent kiváló forráskiadványa alapján (Ferences iskoladrámák I. Bp., 2009) például világosan látszik, hogy az előadások legfőbb ideje eltér a korabeli iskolai színielőadások bemutatásának megszokott idejétől, és elsősorban még csak nem is a pünkösdi búcsú volt. A Liber exhibiens negyvennyolc drámájának túlnyomó része nagypéntekre készült. Ezek közül olvasható időrendben tizennégy a Régi magyar drámai emlékek című sorozat 6/1-es kötetében Demeter Júlia, Kilián István és Pintér Márta Zsuzsanna szövegközlésében, több mint ötven oldalas bevezetéssel, alapos jegyzetekkel és angol nyelvű összefoglalóval ellátva. Nem túlzás azt állítani, hogy e kötet a drámakutató csoport eddigi legnagyobb vállalkozása, amely szükségszerűen minden további csíksomlyói kutatás számára megkerülhetetlen lesz.
Megválaszolatlan kérdés, kutatnivaló ugyanis még rengeteg van; mintha a kolostor évszázadok óta mágnesként vonzaná a kellően meg nem indokolt feltételezéseket. A pünkösdi, szokatlan mód szombaton megtartott búcsú eredete is rejthet kérdéseket még. Tagadhatatlan, hogy valóban „nagy nemzetvallási ünneppé” vált, ahogyan a Magyar Sionban fogalmazott Zerich Tivadar 1869-ben. De pünkösd nem Mária-ünnep, tehát némi magyarázatra szorul a 16. századi kegyszobor pünkösdi különös tisztelete. Valószínűleg Sarlós Boldogasszony ünnepe volt a kegytemplom eredeti búcsúnapja, de valamilyen, ma már nem ismert körülmény hatására ez megváltozott.
Mindenesetre a fennmaradt csíksomlyói misztériumjátékok többsége nem a nevezetes búcsúhoz kapcsolódik. A szombati előadás időnként talán olyan akadályba is ütközhetett, hogy ez a nap az iskolákban nem minősült szünnapnak. Egy 1789-ben, Kantáról fennmaradt lista szerint teológusoknak, juristáknak, filozófusoknak és az alsóbb iskolák tanulóinak pünkösd vasárnapja és hétfője „tanítási szünet” volt, de az ünnepet megelőző szombat nem.
A 17. század közepén alapított gimnázium tanulóinak persze más kapcsolata is volt a templom legnagyobb ünnepével. A János Zsigmond seregei fölött aratott diadal emlékére készített labarumot, a hadi zászlót a végzős gimnazisták egyike vihette a Kissomlyó-hegy körbejárásán, a kikerülésen, méghozzá a búcsúsok élén. A zarándokok menetének sorát szigorú rendszabályoknak megfelelően igazították el. Egy 1836-ból fennmaradt, Tompa János bírótól és Forró Ferenctől származó rendelkezés az okokat is megnevezte: többek között a veszekedések és verekedések (!) elkerülése végett volt szükség a pontos beosztásra. Hiába az áhítat, ha az indulatos székelyeket érdeksérelem éri.
A Ferences iskoladrámák I. kötetének jegyzetei szerint az 1721 nagypéntekén előadott misztériumdráma is körmenethez kapcsolódott, talán a nagypénteki Szent Kereszt-hódolat alatt mutatták be a tanulók. A feltételezés logikusnak látszik, azonban a dráma címéből nem ez következik – hacsak nem elírás történt a darab másolása során. A „Processio parascevica” aligha jelenthet körmenet alatt bemutatott előadást, inkább csak nagypénteki körmenetet. Vagyis a misztériumdráma maga volt a processio. De a feltételezésnek az a része is kérdéses, hogy mindez a templomban történt, hiszen a felirat szerint a csíki ferences konventnek – ad Conventum Csikiensem – történt a bemutatás, vagyis ebből inkább az derül ki, hogy célközönségnek a rendház lakóit tekintették, és nem a nagypénteki istentiszteleten megjelenteket. További nehézség, hogy bár a dráma neve a felirat szerint processio, szoros értelemben véve a nagypénteki menet a Szent Kereszttel, illetve a Szent Kereszt leleplezése nem körmenet. Még kevésbé processio a hívek Szent Kereszt előtti hódolata. Radó Polikárp Enchiridion liturgicum (1961) című liturgiatörténeti kézikönyve öt csoportra osztja a rendes körmeneteket, és ezek között nem szerepel nagypénteki körmenet, hanem a húsvéti időszakból csak virágvasárnapi és feltámadási. Ez olvasható az 1715-ben kiadott Rituale Strigoniensében is, és így van ez ma is. Persze mindez nem zárja ki, hogy a 18. században akár flagelláns menetek is lehettek nagypénteken, csak nem a liturgia részeként, tehát nem igazi körmenetek voltak az efféle bűnbánati vonulások. De akkor miért írták oda a misztériumdráma elejére, hogy processio – szemben a kötet többi színdarabjával, amely már az actio (előadás), mysterium, Via Crucis (keresztút) stb. nevet kapta? A kérdés megválaszolása azért is fontos lehet, mert nemcsak Csíksomlyón adtak elő „processio parascevicát”, például az egri jezsuiták 18. századi drámái között is találhatunk egy Processio die Parasceves címűt.
Medgyesy S. Norbert A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai című kötetében marosvásárhelyi jezsuita analógiák alapján úgy véli, hogy az 1721-es Processio parascevica mégiscsak körmenet lehetett, amelyiken feretrumot, talán egy Úrkoporsót görgettek magukkal a résztvevők. E kellékről szokatlan módon a dráma felvonásait, illetve azok egy részét is feretrumnak nevezte el a szerző vagy a másoló, de a koporsóra, mint az előadás kellékére utal az egyik rendezői utasítás, amelyik a szereplőket a feretrum másik oldalára küldi.
Ebből is látszik, hogy rengeteg még a bizonytalanság és a megoldatlan kérdés a csíksomlyói gimnázium misztériumdrámáival kapcsolatban, Medgyesy S. Norbert azonban számtalan megoldást talált. Ezek közül a legfontosabb a somlyói szövegek eredetének tisztázása. Már a legkorábbi közreadók és ismertetők is feltételezték, hogy a csíksomlyói barokk „színdarabok” a középkori misztériumdrámákhoz kapcsolhatók. Ez az oka annak, hogy Fülöp Árpád, a gimnázium irodalom iránt érdeklődő és maga is verselő huszonnyolc éves tanára, aki először adott hírt a misztériumdrámák létezéséről, 1897-ben megjelent kötetének a Csíksomlyói nagypénteki misztériumok címet adta, utalva ezzel a megtalált darabok középkori misztériumjátékokra emlékeztető megoldásaira. Az első ismertetést és szövegközlést követő száz évben sokan vélelmezték a drámák középkori eredetét, néhányan még a csíksomlyói színjátszás folytonosságát sem tartották kizárhatónak, azonban elmaradt a források módszeres feldolgozása, és így a bizonyítás is. Ráadásul a drámák kapcsolatait keresve néhány irodalomtörténész szinte teljesen figyelmen kívül hagyta azt a körülményt, hogy a darabok szerzői ferences szerzetesek voltak, akik olvasottságuk, műveltségük, sőt akár napi életvitelük révén is döntően a rendi hagyományból és iskolázásból merítették ismereteiket. Ennek következtében a csíksomlyói misztériumdrámáknak sokkal elhanyagolhatóbb a kortárs színjátszással vagy iskoladrámákkal való kapcsolatuk, mint mondjuk a középkori ferences misztika klasszikusaival. Medgyesy S. Norbert a drámák lehetséges forrásait számba véve öt csoportot emelt ki: a Szentírást, a liturgiát, a középkori passiókat, illetve az apokrifeket, a népénekeket, és csak utolsó sorban a kortárs jezsuita és piarista iskolai színjátszást.
Maguk a színdarabok csak elvétve utaltak forrásaikra, az alaposabb bibliai ismeretek miatt erre még didaktikai szempontból sem volt szükség. De a háromszáz évvel későbbi kutatónak sem a szentírási helyek megtalálása és a bibliai összefüggések kimutatása okozhatja a legnagyobb fejtörést, hanem inkább a középkori hagyomány feltérképezése. Medgyesy S. Norbertnek sikerült olyan, ma már kevésbé ismert középkori ferences szerzők hatását igazolnia a barokk szövegekben, mint Johannes Gritsch, Laskai Osvát vagy Bernardinus de Bustis. Nagyon gyümölcsöző lehet – és a szerző élt is a lehetőséggel – a csíksomlyói ferences kolostor számtalan viszontagságok közepette is részben mindmáig megmaradt középkori könyvtárának tanulmányozása, hiszen a ferences szerzőknek saját tulajdonuk, így könyvtáruk sem lehetett. Ha néhány kötetet mégis maguknál tartottak, ezt a házfőnök engedélyével tették, és a könyvekbe gondosan bele is írták, hogy csupán használatban van náluk az adott könyv, nem birtokolják. Ilyen szigorú szegénységeszmény mellett értelemszerűen felértékelődtek a kolostori közös könyvtárak, amelyek viszont nagyobb állandóságot mutattak, mint a személyes könyvgyűjtemények, jobban vigyáztak rájuk, és hosszabb időn keresztül közvetítettek műveltségeszményt. E körülmény hatalmas segítséget jelenthet a drámák megértése és forrásainak feltérképezése szempontjából.
De vajon van-e bármiféle ma is kamatoztatható kulturális haszna ezeknek a több száz éves szövegeknek? A darabok elsődleges funkciója, a teológiai igazságok közvetlen megjelenítése valószínűleg még lelkipásztori szempontból sem kivihető. Ugyan ki nézne meg mai körülmények között szívesen egy drámát, ahol allegorikus alakok vitáznak a megváltás szükségszerűségéről? Ráadásul a szövegek kissé döcögő versezete, a felező tizenkettesek és bokorrímek monotóniája helyenként még az archaikus nyelv szépségét is unalommal üti agyon.
Ez azonban nem egészen igaz. Ezek a drámák nemcsak hogy érdekesen is előadhatók, hanem a nyolcvanas évek talán legnagyobb magyar színházi sikerének, Balogh Elemér és Kerényi Imre Csíksomlyói passiójának alapját is képezték. Az akkori érdeklődésnek persze politikai okai is voltak, de ez nem jelenti azt, hogy a csíksomlyói misztériumdrámák néhány irodalomtörténészen kívül 2011-ben mások érdeklődését nem kelthetik fel.
Bizonyára ezért is született meg a Nap, hold és csillagok, velem zokogjatok! című kötet, amely a mai színielőadások szempontjából leginkább használható tizenkét drámát tartalmazza. A komolyabban érdeklődők még azt is megnézhetik, hogyan festenek a 18. századi drámák a mai tanulóifjúság előadásában, hiszen a piliscsabai Boldog Özséb Színtársulat jóvoltából hangzó egyetemi jegyzetként DVD-n is megjelent egy összeállítás Csíksomlyói passiójáték a 18. századból címmel, amelyben nyolc somlyói passió szövegeiből válogatta ki a legszebb részeket Medgyesy S. Norbert.
A két-háromszáz éves szövegek ma is elevenek, előadhatók. És ez bizony azt mutatja, hogy a sete-suta rímek, megbicsakló ritmusok, értelmezhetetlen dramaturgiai megoldások mellett van valami olyan különleges érték, maradandó tartalom bennük, ami sok más 18. századi színművel szemben megkülönböztetett érdeklődésre tarthat számot a harmadik évezred elején élő ember számára is.
(Ferences iskoladrámák I. Csíksomlyói passiójátékok 1721–1739. Szerk. Demeter Júlia, Kilián István, Pintér Márta Zsuzsanna. Bp., Argumentum–Akadémiai Kiadó, 2009. Medgyesy S. Norbert: A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, művelődés- és lelkiségtörténeti háttere. Piliscsaba–Budapest, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány, 2009. „Nap, hold és csillagok, velem zokogjatok!” Csíksomlyói passiójátékok a 18. századból. Budapest, Argumentum Kiadó, é. n.)
