Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Miért beteg Az angol beteg?

A filmszínházak hazánkban is nagy sikerrel mutatták be Az angol beteg (The English Patient) című, kilencszeres Oscar-díjas filmet, amelynek főhősét Anthony Minghella, a rendező és forgatókönyvíró, századunk egyik legnagyobb magyar földrajzi utazójáról, Almásy Lászlóról mintázta. A sivatagi háború környezetébe ültetett szerelmi történet főhősének azonban kevés köze van a valós történeti személyhez és maga a film cselekménye sem mutat kapcsolatot az emberi valósággal. Romantikus történetről lévén szó, a néző ezen nem is csodálkozik, legföljebb azon, hogy a huszadik évszázad végén miért is lehet kilenc Oscar-díjat kapni; amire a film egyik kritikusa – Reményi József Tamás – a Filmvilág 1997. évi 5. számában a problémát századunk első felére kivetítve így válaszolt meg: „… Ugyanazokra a monstre marhaságokra, mint Karinthy korában…
Az angol beteg kórisméjét leginkább amnéziával lehet jellemezni: miként a film egyik jelenetében a főhős, ugyanúgy maga a film sem emlékezik sem a korra, amelyről szól, sem pedig önmagára a főhősre. Pedig e két tényező szorosan összefonódott a valós Almásy László személyében, aki a századfordulón és az azt követő évtizedekben egyszerre volt, a korra oly jellemző, magát mindig, mindenhol feltaláló világfi, tudós Szahara-kutató, és a háború zavaros viszonyai közé keveredett tartalékos repülőtiszt. Almásy Lászlót, a huszadik évszázad nagy magyar explorátorát ettől lengi körül ma is az a rejtélyes légkör, amely egyben a romantikus hős alakjának megszemélyesítésére determinálta.
A valós Almásy László 1895-ben született Borostyánkőn (ma az ausztriai Bernstein), ám a filmmel ellentétben nem volt gróf, mivel az Almásy famíliának – amelynek volt grófi ága is – csak a nemesi ágához tartozott. Jómódú család fiaként egyetemi tanulmányait Angliában végezte, és már igen fiatalon – még az első világháborút megelőzően – megismerkedett a repüléssel. Ennek köszönhetően az első világégés éveit az olasz és az orosz fronton pilótaként harcolta végig, ahol több kitüntetést is kapott. A háború után Mikes János szombathelyi püspök magántitkára volt. A húszas évek elejének zavaros belpolitikai küzdelmei Almásy László életét is befolyásolták, hiszen meggyőződéses royalista lévén, részt vett Habsburg IV. Károly király visszatérési kísérleteiben, egyes források szerint 1921-ben ő vezette a király gépkocsiját. Minden bizonnyal a sikertelen visszatérési kísérletek is közrejátszottak abban, hogy rövidesen az osztrák Steyer-autógyár helyi képviselője lett. Almásy ekkor már aktívan foglalkozott autóversenyzéssel, továbbra is repült és ennek köszönhette, hogy amikor Eszterházy Antal herceg autóval indult a Nílus völgyébe vadászni, őt választotta partnerül. Ekkor, 1926-ban kezdődött Almásy László életének kalandokban, eseményekben bővelkedő szakasza, amelyben a szórakozásból vadászgató dendiből tudós földrajzi utazó, a Szahara titkainak feltárója, majd Rommel tábornok tisztje lett.
Almásy László első afrikai útját hamarosan újabb követte. Ezúttal Ferdinánd von Lichtenstein herceg kísérőjeként két Steyer típusú gépkocsival keltek útra. Előbb hajóval Mombasába mentek, majd innen indulva Kelet-Afrika akkoriban szinte ismeretlen vidékeit és Szudán kietlen tájait átszelve jutottak el Egyiptomba, hogy végül Alexandriába érkezzenek meg. Útjuknak valójában kettős célja volt: egyrészt kellő reklámot teremteni a Steyer-cégnek, másrészt pedig a vadászat Afrika kevéssé ismert tájain. Almásy feltehetően ezen az úton hallott először azokról a legendákról, amelyek a Szahara eltűnt oázisait – mindenekelőtt a Zarzura-oázist – körüllengték, és amelyekről maguk az arabok sem sokat tudtak. Almásy nagy expedíciói után, amikor mintegy számvetésként összefoglalta a Szahara kutatásának történetét, maga írta le, hogy a hatalmas sivatagi terület századunk elején még szinte teljesen ismeretlen volt az emberi tudás számra. Néhány utazó – Wilkinson, Rohlfs, Lyons – ugyan a múlt század végén megpróbáltak behatolni a sivatag belsejébe, ám apró részsikerek mellett komoly eredményt nem tudtak elérni. Az oázisokban, a Nílus völgyében lakó arabok pedig rendszerint csak addig merészkedtek be a sivatag belsejébe, ameddig teherhordó állataik – a tevék – víz nélkül el tudtak jutni. Vagyis e hatalmas, közel kétmillió négyzetkilométernyi területet felölelő, az emberi élet számára oly kedvezőtlen feltételeket nyújtó vidéket még ők sem ismerték.
Almásy László legjelentősebb sivatagi expedíciójára 1932-ben került sor, amikor angol repülők és mérnökök segítségével elérték a Zarzura-oázist, de annak végleges feltárását ekkor még nem tudták megvalósítani. Ez csak 1933-ban, legsikeresebb expedícióján történt meg, amikor sikerült megtalálnia a Zarzura-oázis harmadik völgyét. Ehhez az expedícióhoz kötődik az Uveinat-hegyvidék sziklafestményeinek megtalálása is, amely annak idején hatalmas tudományos szenzációt jelentett. E festmények felfedezésének dicsőségéről azonban Almásy László mégis lemaradt: még a megtalálás évében elkalauzolta a festményekhez az olasz Lodovico Caporiacco egyetemi tanárt és az Afrika-kutató német Leo Frobeniust, akik nemsokára megjelent műveikben – Almásyt meg sem említve – maguknak tulajdonították a festmények felfedezésének dicsőségét.
Kutatóútjai mellett Almásy László aktívan részt vett a korszak egyiptomi közéletében is: a magyar olvasóközönség előtt szinte ismeretlen tény, hogy az ő nevéhez fűződik az egyiptomi sportrepülés létrehozása, de ő volt az a személy is, aki 1937-ben elsőként repült vitorlázógéppel az egyiptomi piramisok fölött.
1939-ben, a háborút megelőző hónapokban Almásy László hirtelen nem kívánatos személy lett Észak-Afrikában, ezért visszatért hazájába. Hatalmas sivatagi ismeretei, tapasztalatai miatt azonban a háború könyörtelen gépezete hamarosan visszakényszerítette a sivatagba. Miután 1941 elején Rommel tábornok csapatai partra szálltak Észak-Afrikában, a német Abwehr kikérte Almásyt a magyar vezérkartól. Így rövidesen ismét Afrikában találta magát: ezúttal a tudós sivatagkutató helyett a felderítő-repülő szerepét osztotta rá a történelem. 1942 nyaráig – amikor a német visszavonuláskor visszatérhetett Magyarországra – főleg német ügynökök átjuttatásával foglalkozott a sivatagon át. Ezért aztán a második világháború befejezése után idehaza népbíróság elé is állították, ám elsősorban az akkor már világhírű magyar orientalista, Germanus Gyula bátor fellépésének köszönhetően a népbíróság felmentette a háborús bűnösség vádja alól, és nem akadályozták, hogy elhagyja Magyarországot. 1951. március 22-én hunyt el a salzburgi Wehrle-szanatóriumban.
Az angol beteg Almásy László-figurája nem sok közös vonást mutat a valós történelmi személlyel. Romantikus történet esetében ezen nem is találhatunk semmi kivetnivalót, ám sokkal inkább azon: a film rendezője az igazi Almásy László életének egyes eseményeiből színpadi díszletet csinál. Ilyen mindenekelőtt a barlangfestmények rendszeres felbukkanása a filmben, amelyről az átlag mozilátogató aligha tudja, hogy mi köze volt valójában Almásy Lászlóhoz. De itt lehet megemlíteni a filmben bosszantó rendszerességgel feltűnő Hérodotosz-idézeteket, amelyek ebben az esetben a szerelmi történet feszültségét hivatottak érzékeltetni, ám a valóságban Almásy kutatásaiban igen fontos szerepet játszottak. Hérodotosz művének harmadik könyvében valóban ott szerepel a Líbiai-sivatagban eltűnt perzsa sereg története – talán a történelem legelső forrása a sivatagról –, és tudjuk, hogy a harmincas évek végén Almásyt magát is foglalkoztatta e rejtély megfejtése. Ugyanakkor Az ismeretlen Szahara, valamint a Levegőben… homokon című könyveiben több helyen is említést tett azokról, az arabok között elterjedt mondákról, amelyek eltűnt sivatagi oázisról szólnak: „… Zarzura romváros vagy tejjel-mézzel folyó pálmadús oázis, avagy csak legelőhely és sziklaforrás, – asszerint, amint a sivatag népeinek sóvárgó fantáziája képzeletük elé varázsolja… (Az ismeretlen Szahara 117. l.). E legendák alapján indult el Almásy László sivatagi útjaira, és expedícióival bebizonyította, hogy az ókori legendák valós eseményeken, földrajzi tényeken alapulnak.
Ám ugyanígy filmdíszletté vált a repülés is, amely Almásy László életében központi kérdés volt. Ma már kevéssé ismert, hogy Almásy László katonai és sportrepülőként olyan neves magyar pilótákkal volt egyenértékű, mint: az első világháború legendás magyar pilótája, Kiss József, a kiváló harci és sportrepülő Kaszala Károly, az Atlanti-óceánt 1931 júliusában átrepülő Magyar Sándor és Endresz György, vagy a Földközi-tengert Gerle-13 gépükkel körbe repülő Bánhidi Antal és Bisits Tibor. Ám Almásy László esetében a repülőgép nem pusztán úri passzió, költséges szórakozás, hanem a sivatag felkutatásának alapvető eszköze. A sivatagi háború alatt pedig mindenekelőtt olyan eszköz, amellyel a sivatagot alaposan ismerő katonai repülő bátran ügynököket juttathat át az ellenség vonalain. A valós Almásy László 1941 nyarán részt vett egy repülőgépes vállalkozáson, amelynek során az angol vonalak mögött a Nílus közelében szállt le azzal a feladattal, hogy az egyiptomi hadsereg angolellenes katonatisztjeit vegye a gép fedélzetére és szállítsa vissza a német és olasz uralom alatt álló Líbiába. A leszállás sikerült, ám az ellenzéki tisztek nem jelentek meg a találkozó helyén, és így Almásy dolgavégezetlenül tért vissza.
Ezzel el is érkeztünk a film egyik központi problémájához, amelyet egyszerűen így lehet megfogalmazni: romantikus film, vagy kémtörténet?
Az angol beteg Almásy Lászlója egy személyben igyekszik szerelmes hős és a háborút előkészítő kémkedés áldozata lenni. Egyéni tragédiáját minden bizonnyal az okozza, hogy olyan asszonnyal hozza össze a sors, akinek férje az angol titkosszolgálat számára dolgozik. Ez látszólag eleve bukásra ítélné a hőst, ám a filmből e konfliktust csak sejteni lehet. Mivel magának a filmnek nincs valódi cselekménye – legfeljebb egymás után rendezett, igen mutatós, ám valójában semmit sem mondó képsorai – a néző csak találgathat: kivel, mikor, mi történt? Mindennek eredményeként igen zavaros, igazából érthetetlen kémtörténetet láthatunk, amelynek egyes szereplői logikátlan összevisszaságban jelennek meg előttünk.
A valós Almásy László személyének figyelmen kívül hagyása mellett Az angol beteg amnéziáját leginkább az jellemzi, hogy nem beszél arról a korról, amelyben játszódik, amelyre a már említett alapkonfliktus nagyon is alkalmas lenne. Igen feltűnő ez, amikor a film minden kockája, minden effektusa a filmtörténet nagy alkotására, a Humphrey Bogart és Ingrid Bergman főszereplésével készült Casablancára utal. (Egy ideig még a reklámok is erről szóltak.) Eltekintve attól a problémától, hogy két jó megjelenésű színészember majd két órán át tartó, gyakorta öncélú mutogatásával lehet-e maradandó filmalkotást létrehozni, a fő gond valójában az, amit még a Casablanca sem tudott, nem akart megkerülni: oly korban játszódik, amikor a kisembereknek előbb-utóbb állást kell foglalniuk, és amikor a passzív visszahúzódás, a külvilágtól való tudatos elzárkózás maga is vélemény-nyilvánítást jelent. A Casablanca főhőse, a bártulajdonos Rick – akinek blazírt, sajátosan jóképű figuráját Humphrey Bogart oly sok értelemmel töltötte meg – minden igyekezete ellenére a történet végére rákényszerül, hogy állást foglaljon. Személyes döntésével, amely látszólag egy romantikus szerelmi történet szomorú végét jelenti, valójában elkerüli a sekélyességet, és ettől válik a filmtörténet legjobb alkotásainak egyikévé. Rick lemondásával végül is pozitív erkölcsi célokat szolgál, a nézőt pedig ez tölti el a katarzis érzésével. Ez az, ami Az angol betegből hiányzik. Itt a kor konfliktusa – „… De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma… – színpadi díszletté válik, és csak annyiban jelentős, amennyiben képes kiemelni egy enyhén korosodó, széparcú színésznő rezgő szempilláit. A Casablanca főhőse szerelmét áldozza fel hazafias célokért, míg A angol beteg Almásy Lászlója tudatosan törekedve a kor problémájától elzárkózni, a filmben meglehetősen negatívan lefestett német hadseregnek szolgáltatja ki szerelméért cserébe barátait, ismerőseit. Az angol beteg ettől válik kommersz szerelmi történetté, se eleje, se vége, sekélyes filmkockák sorozatává.
Pedig Almásy László élete bővelkedett olyan eseményekben, történésekben, amelyek önmagukban is megérnének egy önálló filmet. Az igazi Almásy László valójában rákényszerült arra, hogy a kor kérdésére megfeleljen. Amint életútjában az életművész alakját felváltja a tudós Szahara-kutató, az úri vadászt az elkötelezett repülési szakember, észrevétlenül sodródik a nagy döntés felé. Amikor Rommel mellé kerül, úgy tűnik, hogy a magyar vezérkar döntésén keresztül az mentesül önálló értékítélet, állásfoglalás alól. Az afrikai hadszíntéren bekövetkezett német összeomlás után, és az azt követő években nemzetközi hírneve és hatalmas repülőtudása révén bizonyára elhagyhatta volna Európát, megszökhetett volna a kor kérdése elől. Ám ő a háború végéig itt maradt és ezzel óhatatlanul állást foglalt. Egyéni tragédiája, hogy a háború zűrzavarában a vesztes oldalán kötött ki, és a népbírósági tárgyalás után most már végleg el kellett hagynia hazáját. Mindennek eredményeként Almásy László személyét rejtélyek övezik: ő az első és második világháború hős repülője, a Szahara utazója, akinek életében a nők és a magánélet jóformán semmilyen szerepet sem játszottak. Az angol beteg nem visz közelebb az Almásy Lászlót övező rejtélyek megfejtéséhez, legfeljebb a homályt növeli.
Pedig az igazi Almásy László mint ember egészen másmilyen volt. Azokban a napokban, amikor a magyarországi mozik oly nagy sikerrel mutatták be a filmet, a szűk szakmai közönség, egy másik ősbemutatón vett részt. Még Almásy László és Ferdinand von Lichtenstein herceg 1929-es expedícióján, amely kettő autóval átszelte Kelet-Afrikát, Szudánt és Egyiptomot, részt vett egy Rudi Mayer nevű osztrák operatőr, aki az út egész idején filmezett. A mintegy száztízperces, Automobillal Afrikán keresztül című némafilmmel először ezekben a napokban – 1997. május 16-án – ismerkedhettek meg a nézők. Rudi Mayer fia, Kurt Mayer 1996-ban restaurálta a régi tekercseket és az ELTE Térképtudományi Tanszéke, az Osztrák Kulturális Intézet és a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala segítségével, valamint a Magyar Földrajzi Társaság szellemi támogatásával bemutatta azt. Az eredeti dokumentumfilmen szereplő Almásy egészen más, mint amit Az angol beteg mutat. Valójában élénk tekintetű, ám zárkózott, kissé hajlott hátú, vékony férfit láthatunk. Ha legfontosabb tulajdonságát szeretnénk megnevezni, minden bizonnyal a vidámság lenne az. A német dokumentumfilm Almásy Lászlója – igaz ez még az életművész, úri vadász Almásy – szinte minden filmkockán mosolyog és dohányzik – talán ez utóbbi az egyetlen vonása, amely megegyezik Az angol beteg Almásy Lászlójával, de láthatjuk azt is, hogy milyen jó, magát minden helyzetben felismerő mérnök és vadász. Ez utóbbit bizonyítja az is, hogy az Autóval Szudánba című művének – a Lampel Kiadónál jelent meg 1929-ben – egyes fejezeteit önálló kötetbe rendezve, vadászelbeszélésekként 1994-ben, Szudánban vadásztam címmel újból kiadta a Terraprint Kiadó.Emellett meg kell említeni a valós Almásy László személyével kapcsolatban azt az ismeretterjesztő munkát is, amelyet a magyar geográfusok – a néhai Kádár László professzor, valamint Kubassek János, Nemerkényi Antal, Török Zsolt, Krizsán László, Gábris Gyula – végeztek a reális kép kialakításáért. Nem rajtuk múlt, és ma sem rajtuk múlik, hogy a széles rétegekben még mindig egy rejtélyes, valami zavaros kémhistóriába bonyolódott Almásy László él. Az angol beteg csak erősíti ezt a tévképzetet. Növeli a főhős személyét amúgy is övező legendát; mert az igazi Almásy Lászlóról tudomást sem vesz, elfelejti, már betegesen figyelmen kívül hagyja a történelmi kort, emlékezet-kiesésben szenved.



« vissza