Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Menni és maradni (RMDSZ-tagok az erdélyi magyarság kivándorlásáról)

A marosvásárhelyi RMDSZ-tagok véleménye, értékelése az erdélyi magyarság kivándorlásáról és helyzetéről MAROSVÁSÁRHELYEN 1991 augusztusában-szeptemberében szociográfiai felmérést végeztünk, amelynek célja a kivándorlási hangulat felvázolása volt.

A minta szerkezete: 163 személy, 55%-ban férfiak, 45%-ban nők, 23-an elemi, általános, illetve szakiskolát, 87-en középiskolát, 53-an pedig főiskolát végeztek. A korcsoportok szerinti megoszlás a következő: 36 személy 18 és 29 év közötti, a 30-60 évesek száma 97, a 60 éven felüliek pedig 30-an voltak. A foglalkozás szerinti tagoltság a következő: 74 szakmunkás és technikus, 22 tisztviselő, 59 értelmiségi, 5 háziasszony és 3 vállalkozó.

A minta szerkezete megközelíti a város foglalkozás szerinti tagolódását. így, habár a minta nem nagy, az összesített információk meglehetősen híven tükrözik a marosvásárhelyi magyar lakosság értékorientációit az elemzett kérdés területén.

 

A KIVÁNDORLÁS PROBLÉMÁJA

 

A részleges migráció mintegy prológusa lehet a teljes migrációnak vagy vándorlásnak. A 70-es évek derekán Maros megyében 21,3%, Kovászna megyében 34%, Hargita megyében szintén 34%, Szilágy és Beszterce-Naszód megyében 30% volt az ingázók aránya az alkalmazottak körében (VÉCSEI KÁROLY: Ingázás és lakhelyi stabilitás — A változó Valóság; Kriteiron, 1984,146. old.)

Az erőltetett iparosítás, a mezőgazdasági munkák gépesítése megbontotta a lakóhely és munkahely korábbi történelmi korszakokban kialakult harmóniáját, s ez maga után vonja azt, hogy a munkaerő növekvő része lakóhelyén kívül keressen és találjon munkát.

Az 1977-es népszámlálási adatok szerint (frissebb adatok sajnos nem állnak rendelkezésünkre) Brassó megye városi lakosságának 33,19%-a, Hunyad megye 23,4%-a, Krassó-Szörény 21,16%-a, Te- mes 16,22%-a, Szeben megye 12,02%-a, Hargita 6,89%-a, Kovászna megye 5,64%-a, Kolozs megye 4,44%-a, Maros megye 3,64%-a (stb.) Munténiából, Olténiából, Moldvából és Dobrudzsából vándorolt be az utóbbi évtizedekben az említett megyék városaiba. Mellesleg megjegyezve: a migráció révén, amelyet tervszerűen, adminisztratív eszközökkel is elősegítettek, alaposan megváltoztatták, szétrombolták a hagyományos technikai struktúrákat, életre híva ezzel a jelenlegi nemzetek közötti feszültségek, súrlódások konfliktusok etnodemográfiai alapjait s a szélsőséges etnocentrikus politikai mozgalmak társadalmi bázisát. Ehhez a helyzethez az erdélyi falusi románság városokba való özönlése is nagymértékben hozzájárult. Ezzel párhuzamosan folyt az erdélyi megyék fiataljainak, köztük nagyszámú magyarnak a volt óregáti megyékbe való, többnyire adminisztratív úton (kitelepítés az ún. titóisták, kulákok esetében kihelyezés, áthelyezés, repartíció stb.) történő áttelepítése. Ez a szám 1977-ben 286.658 főt tett ki. A betelepített regátiak száma, szintén 1977-ben, 534.770 lélek volt. Ebből 433.449 személyt városokba telepítettek be. Az előbbi adatok, amelyek a részleges s teljes belső vándorlásra vonatkoznak, demonstrálják, hogy a lakosság milliós nagyságrendű tömegeit vonták be a migrációs folyamatokba, készítették elő, akarva- akaratlan, a külső migrációra, kivándorlásra.

A kivándorlás tudvalevőleg az emberek vagy embercsoportok önkéntes áttelepülése saját hazájukból más országok területére gazdasági, politikai, szociális, nemzetiségi vagy más okokból. Európában pl. 1846 és 1951 között a legnagyobb számban, 19 millióan a Brit-szigetekről vándoroltak ki (ebből a legtöbb Írországból). Olaszországból 11 millióan, valamint Németországból, Spanyolországból és a régi Osztrák-Magyar Monarchiából (1919-től Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia területéről) 5-5 millióan távoztak. A kivándorlók 1821 és 1951 között a legnagyobb számban az USA-ba (35 millió), Argentínába (7 millió), Kanadába (6 millió) Brazíliába (5 millió), Ausztráliába (4 millió) települtek be. AII. világháború utáni nyugat-európai gazdasági fellendülés a vendégmunkások tízmillióit vonzotta Nyugat- Európába, Kanadába, Új-Zélandba stb. A mintegy 2 millió magyarországi kivándorló 30%-a magyar volt, 70%-a pedig az akkori Magyarországon élt nemzetiségekhez tartozott.

A mai kivándorlással kapcsolatosan arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a jelenlegi generációk szeme láttára ment végbe a romániai zsidóság teljes exodusa (az itt maradt 9.107 fő csupán reziduma a két világháború közötti kb. 800.000 lelket kitevő zsidó lakosságnak; ebből kb. 165.000 személyt Észak-Erdélyből deportáltak az akkor magyar hatóságok, az EICHMANN-terv értelmében a hitleri Németország haláltáboraiba, Moldvában és Besszarábiában pedig kb. 300.000 zsidót mészároltak le ANTONESCU martalócai). A dollárért megvásárolt romániai zsidók száma Izraelben így is 400.000 főt tesz ki, amit Ion ILIESCU nemrégi izraeli látogatása során meg is köszöntek Romániának. Szintén előttünk folyik a szász és sváb lakosság teljes kitelepülése az országból. Az 1992-es adatok szerint közülük 119.436 fő hagyta el Romániát. Más belső, általános és sajátos körülmények számbavétele során erről sem szabad megfeledkeznünk. Az ilyen hatalmas erők terében élő magyar lakosság, véleményünk szerint, mérsékelt magatartást tanúsít a kivándorlás kérdésében, felmérve azt, hogy esélyei a két említett privilegizált etnikummal szemben igen-igen szerények.

Ezek után vizsgáljuk meg, hogyan vélekednek a megkérdezett marosvásárhelyi magyar lakosok a kivándorlás kérdéséről.

 

SZÁNDÉKÁBAN ÁLL-E KIVÁNDOROLNI?

 

A KIVÁNDORLÁSI SZÁNDÉK fordított arányban áll az iskolai végzettség szintjével. Az elemi, általános és szakiskolát végzett megkérdezettek 78%-a, a középiskolát végzettek 80%-a a főiskolát végzettek 85%-a válaszolt nemlegesen erre a kérdésre: szándékában áll-e kivándorolni? Az „igen” válaszlehetőséget viszont a közép- és főiskolát végzettek 5%-a karikázta be; az alacsonyabb iskolai végzettségű 23 személyből viszont egy sem. Egy nagyobb mintában minden bizonnyal megjelenhet kb. 2%-os opció az utóbbi csoportban. A határozatlanok között („még nem döntöttem e kérdésben”) 22%-os az említett iskolai végzettségűek aránya; a középiskolát végzettek 12%-a, a főiskolát végzettek szintén 22%-a nyilatkozott úgy, hogy még nem döntött abban a kérdésben, kivándorol-e vagy sem.

A foglalkozás szerinti csoportok közül a tisztviselők mutatják a legnagyobb ragaszkodást a szülőföld kínálta, gyakorta kétes biztonsághoz, pontosabban e csoportnak a legrosszabbak az elhelyezkedési esélyei egy új hazában. Nagyobb mobilitást mutatnak a szakmunkások és értelmiségiek. Ami az esetleges kivándorlást illeti, ebben az esetben is a szakmunkások (21%) és az értelmiségiek (14%) vezetnek.

A nők és férfiak kivándorlási hajlandósága között nincs lényeges különbség. A férfiak összességükben valamivel mobilisabbak, mint a nők. (A férfiak 80%-a, a nők 84%-a nyilatkozott úgy, hogy nem áll szándékában kivándorolni. Az alcsoportok közül a nőtlen férfiak mobilitási mutatói a legmagasabbak: 19%-uk még nem döntött e kérdésben, 13%-uk pedig már eldöntötte, hogy elhagyja az országot. A hajadon leányokra jellemző, hogy 29%-uk mérlegeli a kivándorlás lehetőségét, dönteni azonban a mintába került 17 személyből még egy sem döntött. Lehetséges, hogy egy nagyobb statisztikai sokaság esetén az említett arányok valamelyest módosulnának. Szociálpszichológiai szempontból a fenti viszonyszámok mértékadónak tűnnek föl.

 

A LAKÁSVISZONYOK ÉS A KIVÁNDORLÁSI SZÁNDÉK

 

Az albérleti lakásban élők több, mint egyharmada latolgatja a kivándorlás lehetőségét. Érthető, hogy ezek a személyek inkább vállalják a magyarországi, esetleg más országbeli albérletet, mint azok, akiknek önálló lakásuk van.

Ami a kategorikus opciókat illeti azt mondhatjuk, hogy a 18-30 éves korcsoport esetében ez az arány 58%. A kategorikusan kivándorolni készülők aránya csekély. Számottevő azoknak a súlya, akik még nem döntöttek ebben a kérdésben. E téren is a legfiatalabb korcsoport vezet (36%). A többi korcsoportokban ezeknek az aránya alacsony szintű.

 

A KIVÁNDORLÁS OKAI

 

Ami a kivándorlást, a külső migrációt kiváltó okokat illeti, ezek részben általános, részben sajátos jellegűek, ami logikus, tekintettel arra, hogy a migrációs folyamatban résztvevők egy elnyomott, szülőföldjéről kiutált nemzetiséghez tartoznak.

Ezek után rátérhetünk e migrációs folyamatok közvetlen kiváltó okainak leírására és értelmezésére. Tekintsük meg tehát azoknak a válaszoknak, diagnózisoknak a trendjeit, amelyeket a megkérdezettek arra a kérdésre adtak, hogy véleményük szerint mik a közvetlen kiváltó okai annak, hogy nagyszámú magyar fiatal (és nem csak fiatal) kivándorolt, illetve kivándorolni készül?

A bizonytalan jövőtől való félelem, rettegés főszerepet játszik a kivándorlással kapcsolatos döntés meghozatalában és kivitelezésében. Az előbbi adatokból is kétségtelenül kitűnt, hogy az általános és specifikus kedvezőtlen feltételek, amelyek jelenleg Romániát jellemzik, elsősorban a jövő képét teszik bizonytalanná, aggasztóvá, ami félelmet s szorongást vált ki a fiatalok, érzelmes tudatvilágában.

PERSZE, az embereket nem csak ez a nyomasztó jövőkép készteti erre a lépésre. Amint az a fenti adatokból világosan, félreérthetetlenül kitűnik, a jelenlegi kisebbségi sorssal együttjáró, gyakorta kibírhatatlannak tűnő mellőzések, megaláztatások s a marginalizálással összekapcsolódó egyéb kellemetlenségek ugyancsak megterhelik az emberek érzelmes tudatvilágát, s nehéz próbára teszik lelki tűrőképességüket. A megkérdezettek 61%-a hivatkozik ezekre a társadalmi, pszichikai stresszsorozatokra. Ha arra gondolunk, hogy egy olyan európai szintű, intelligens, magas felelősségei rendelkező személyiség, mint MAKKAY SÁNDOR volt református püspök, elviselhetetlennek minősítette a kisebbségi sorsot, s emigrált, nincs semmi alapunk elítélni azokat, akik hasonló módon gondolkodnak, éreznek s döntenek. Hogy a fent vázolt kiváltó okokra való hivatkozás gyakran csupán elpalástolja, legitimálja, mintegy szublimálja a kevésbé nemes veretű törekvéseket, az megfejthetetlennek látszó kérdésnek mutatkozik. Abból a tényből kiindulva, hogy a román-magyar kapcsolatokat a megkérdezettek „csupán” 32%-a értékelte rossznak, illetve nagyon rossznak, gyanítani lehet, hogy az említett szociálpszichológiai mechanizmusok is közrejátszanak az említett motivációk ilyen magas szintjében.

De e hipotézisektől függetlenül is, az említett motiváció kétségtelenül szerepet játszik a migrációban. Máskülönben, korrekt módon, a válaszadók 58%-a azt a motivációt is bekarikázta, miszerint a kivándorlók magasabb életszínvonalat remélnek új hazájukban. A szakmai, beosztásbeli megkülönböztetés alóli felszabadulást viszont csak 28%-uk jelzi. Feltételezésünk szerint az emberek többsége nem érzékeli ezt a korlátozást, esetleg a szabadon hagyott mozgásteret elégségesnek tartja tervei valóra váltására.

Fennáll — feltételezhetően — legalábbis a megkérdezettek zöménél, az emberi törekvések, célok hozzáidomítása a fennálló viszonyok, a diszkriminációs gyakorlat rendszeréhez.

Valószínűleg a kalandvágy is fontos szerepet játszik a külső migrációt kiváltó okok sorában. Az erre utaló kérdésre 28% válaszolt igennel. Ez természetesen inkább a fiatal kivándorlók esetében áll fent, az idősebbek között e motivációnak feltehetőleg csekély vagy pedig szinte semmi szerepe nincs. Az említett opció jelenléte bizonyítja, a romantikus töltésű lelki mozgató erők nem vesztek ki a mai fiatalok életérzéséből. Ez önmagában örvendetes jelenség.

A „más okok” válaszlehetőséget a megkérdezettek 14%-a karikázta be. Elég sokan megnevezték, hogy mire gondolnak. Az alábbiakban idézünk néhányat a válaszok közül. „Kilátástalanság, bizonytalanság, Balkán” (technikus, középiskolát végzett, 60 éven felüli): „Az utóbbi időben pusztán csak divatból vándorolnak ki” (30- 40 év közötti mérnök); 10% nem látja biztosítva jövőjét szülőföldjén, 60% magasabb életszínvonalat remél új hazájában, 10% kalandvágy, 5% gyávaság, 5%-át üldözik a román nacionalisták; „Azért vándorolnak ki, mert felismerték, hogy itt demokráciáról, jogról szó sem lehet” (41-50 év közötti középiskolát végzett technikusnő); „A jelenlegi jogi állapotok az országban, a belső rend kiszolgáltatott a bűnözőknek, s sokan az életüket is féltik” (30-40 év közötti főiskolát végzett értelmiségi); „A kivándorlás fő oka a román nacionalizmus és sovinizmus, s ami ezzel jár” (41-50 év közötti középiskolát végzett technikus); „Nincs tudatosítva benne, hogy lenne, ami visszatartsa” (30-40 év közötti mérnök); „Esetleg házassági okokból (60 éven felüli általános iskolai végzettséggel rendelkező munkásnő); „Rokonsági okokból” (18-19 éves szakiskolát végzett szakmunkásnő); „Gyávaságból, nem merik vállalni a küzdelmet, túlzott pesszimizmusból” (30-40 év közötti középiskolát végzett szakmunkásnő); „Az egyéni biztonság céljából” (orvos, 60 éven fölül); „Az előzőleg kivándorolt rokonok, vagy családok ösztönzésére” (25-29 éves középiskolát végzett szakmunkás); „Jogos félelem a fizikai terrortól” (51-60 év közötti, középiskolát végzett szakmunkás); „Nem tudja elviselni a kisebbségi sorssal járó mellőzést, megalázottságot. De ugyanez várhat rá az új hazájában is.” (41-50 év közötti, középiskolát végzett tisztviselő- nő); „Mert nincs biztosítva az emberi (kisebbségi) joga; haza ott van, ahol jog is van” (60-on felüli, középiskolát végzett értelmiségi); „Pénzimádat, felelőtlenség, nemzet öntudat hiánya” (20-24 év közötti diáklány); „Nemzeti öntudat hiánya” (41-50 közötti főiskolát végzett technikusnő); „Mozgás- és világszabadságot kap” (20-24 év közötti, középiskolát végzett szakmunkásnő) stb.

A válaszok rendkívül változatosak s elgondolkoztatok. Többen hivatkoznak a nemzeti öntudat hiányára, ami érthető, hiszen az elmúlt 45 év során tilos volt a nemzeti kisebbségek nemzeti öntudatát, önérzetét büszkeségét fejleszteni. A „kiutalt” jogok a fennálló hatalom paternalista „jóindulatán” múltak, nem pedig az alattvalók törekvéseinek következményeként illették meg a nemzeti kisebbségeket. Kérdés azonban, hogy a nemzeti öntudat mindenkit, minden esetben kötelez-e az itthonmaradásra. Véleményünk szerint, múltszázadbeli érzelem- és eszmevilág szellemében fogant igények nem tekinthetők kategorikus imperatívuszként a mai emberek számára, nem beszélve arról, hogy az emberi-, nemzetiségi jogok gyakorta annyira összefonódnak, hogy a lehetetlenséggel határos szétválasztásuk. Ide kívánkozik egy megjegyzés: a francia forradalom deklarálta az emberek boldogsághoz való jogát. A későbbi nemzetközi jogi okmányok, így az ENSZ által elfogadott emberjogi charta is szentesítette ezt a jogot. Kétséges tehát bárkinek az igénye arra, hogy ezt, bármilyen szentnek tartó indok alapján, megkérdőjelezze.

A többi választ nem kommentáljuk, mivel tartalmukkal egyetértünk.

 

FELADATOK

 

A KÉRDÉS KAPCSÁN A LEGNEHEZEBB FELADAT, olyan indítványokat, cselekvési irányokat megfogalmazni, ami ezt a jelenséget, a külső migrációt, természetes medrében tartja, s nem engedi tömegessé válni a patologikus vagy azt közelítő kivándorlást (gondolunk itt azokra a sajnálatos esetekre, amikor fiataljaink elzüllenek, a prostitúció útjára lépnek, bűnözők lesznek stb.). Azt mondanunk sem kell, hogy e folyamat fő szabályozó mechanizmusai nem a magyar kisebbség, s annak szervezetei kezében vannak. Kisebb mértékben igen, de nem e folyamat fő láncszeme, szabályozó társadalmi mechanizmusa. Az RMDSZ s a többi nemzetiségi szervezet feladata, mégpedig a legsürgősebbek közül való, hogy determinálja e mechanizmusok mozgatóit, a magyarság emberi, nemzetiségi jogainak tiszteletben tartásával:

1. A piacgazdálkodásra való rátérés során keletkező munka- nélküliség folyamatából ki kell küszöbölni a diszkriminációs elemeket, praktikákat, úgyszintén az új helyzetnek, orientációnak megfelelő alkalmazáspolitikai területéről. Ennek megfelelően le kell leplezni azokat a gazdasági vezetőket, akik e gazdasági szociálpolitikai tevékenységeket a városi magyar lakosság marginalizálására használják fel. Mind az elbocsátásokat, mind az alkalmazásokat csakis a piacgazdálkodás írott és íratlan törvényei szerint kell megejteni, vagyis az elbocsátottak az alacsonyabb szakmai felkészültséggel s munkakultúrával (beleértve a munkamorált) rendelkező személyek soraiból kell kikerüljenek, függetlenül nemzetiségi hovatartozásuktól.

2. Határozott intézkedésekre van szükség az anti-etnocentrikus gazdasági intézmények létrehozására, megelőzendő azt, hogy a román nemzeti diktatúra államában a szélsőséges etnocentrikus gazdaságpolitika még szélesebb körű alkalmazása révén kísérelje meg az átmeneti korszakra jellemző feszültségek hamis irányba való terelését. A gazdasági szakértők által kidolgozandó tervben szerepelnie kell a megfelelő pénzintézetek, termelői, szolgáltatási, kereskedelmi egységek (falun a Hangya szövetkezetek mintájára szervezendő hálózat) létesítésének. Az alapok létrehozása során a hazai, a külföldi adományok mellett, gondolni kell az elmúlt 45 év során (s nem csupán e korszakban) kisajátított javak: épületek, termelő kapacitások ellenértékének megtéríttetésére, a Hangya szövetkezetek javai, egyházi földek, épületek, nyomdák stb. visszaszerzésére vagy azok ellenértékének kiutaltatására. Ezeknek az alapoknak a felhalmozása során mérlegelni kell annak lehetőségét is, hogy nemzetközi jótékonysági, egyházi és testvérszervezeti segítséggel hogyan lehetne kiselejtezett, de még hosszú ideig használható gépeket (mezőgazdasági, ipari, nyomdatechnikai, kórházi, egészségügyi, szállítási, kereskedelmi felszereléseket) beszerezni ingyenesen vagy jutányos áron. Ezeknek közvetlen üzemeltetése, illetve forgalmazása révén meg lehetne teremteni ugyanakkor egy termelői-, szolgáltatási-, kereskedelmi-, szállítási hálózat műszaki-technikai alapját.

3. Nemzetiségi törvény meghozatala. (E kérdés evidens volta nem kíván bővebb indoklást.)

4. Önálló magyar iskolahálózat létrehozása, bővítése, beleértve a Bolyai Tudományegyetemet is. Magyar tagozatot csak abban az esetben kell megoldásként elfogadni, ha a gyermeklétszám túlságosan alacsony önálló egység fenntartására.

AZ ALACSONY ANYAGI ÉS KULTURÁLIS SZÍNVONAL PROBLÉMÁJÁT, érthető okokból nem boncolgatjuk; a döntő szót ebben ugyanis a román vezető körök s bizonyos fokig a román nép tömegei mondhatják ki. Erdély esetleges autonómiájának elfogadása esetén a gazdasági fellendülés esélyei sokat javulnának. Még egy korlátozott hatáskörű gazdasági önrendelkezés is (a visegrádi hármak gazdasági szférájába integrálódás) lényeges előnyöket jelentene, s nem csupán Erdély lakosságának.



« vissza