Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Magyar barátainknál (Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1945)


Ez a szép tanúságtétel lengyelül jelent meg a második világháború alatt Budapesten kiadott Lengyel Hírek hasábjain:

Amikor lábunk majd megérinti a szent haza földjét, mi visszapillantunk arra a magyar földre, amely oly sok szeretettel gondoskodott rólunk, befogadott és táplált minket annyi éven keresztül. Akkor majd meg fogjuk érteni, hogy az nem egy idegen föld volt, hanem hűséges barátainknak a földje, akik a szomorú és nehéz órákban nem tagadtak meg minket, hanem tanúságát adták e nemes nemzet bátorságának.

Segítettek bennünket szerencsétlenségünkben, a legnehezebb időszakot túlélni. Sok jó barátot találtunk, gyakran nem is remélve, hogy olyan sokan vannak, olyan emberek közt, mint orvosok, papok, titkárok, parasztok, munkások. Számunkra ők az ismeretlen katonák, mindennapi emberek, akik nem hátráltak és soha sem tagadták meg tőlünk a szívük melegét. Soha nem felejtjük el őket!

E nemzet iránti hálánk legyen a legszebb emlékműve a két nemzet barátságának.

(Henryk Slavik, a Menekült Lengyelek Jóléti Polgári Szervezetének elnöke)

 

 

AZ 1939 SZEPTEMBERI LENGYELORSZÁGI HADJÁRAT

 

AZ 1939. SZEPTEMBERI1 német-lengyel háború már kezdettől hátrányos volt Lengyelországra nézve. A számbeli és fegyverzeti előnyben lévő német erők nyomására a lengyel haderő kénytelen volt a déli, azaz a magyar és román határ felé hátrálni.

Már szeptember 13-án HORY, varsói magyar nagykövet, kormányához fordult azon kéréssel, hogy Magyarország fogadja be a lengyeleket, pedig GRÓF TELEKI PÁL határozottan ellenzett mindenfajta beavatkozást a németek oldalán Lengyelország ellen. Amikor szeptember 9-én a III. Birodalom külügyminisztere, JOACHIM VON Ribbentrop, jegyzékben kérte a magyar kormány hozzájárulását a Lengyelország ellen induló egyes német egységek átvonulásához magyar területen, a magyar kormány a kérelmet elutasította. A szlovák erők hasonló kérelme2 ugyancsak nemleges választ kapott a magyarok részéről. Ez a határozott elutasító álláspont a tengelyhatalmak vonzereje ellenében igen jelentős volt. A Németországhoz fűződő politikai kapcsolatok ellenére a magyar kormány nem engedélyezett semmiféle ellenséges megmozdulást az ország régi barátja, Lengyelország ellen.

A magyar közvélemény nagy figyelemmel kísérte a lengyelországi eseményeket. Több újság igen barátságos hangú cikksorozatot szentelt Lengyelországnak. Jelentős helyet biztosítottak a német atrocitások és a lengyel védelmi harcok leírására. A lapok ugyan kitértek Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz fűződő hűségére, de hangsúlyozták a harcoló Lengyelország iránti baráti érzelmeit is. Ha a magyar nemzet politikailag meg is osztódott, egyesek a németekkel, mások pedig a nyugattal akartak együttműködni, abban mindenki egyetértett, hogy emberbaráti segítséget kell nyújtani a lengyeleknek. A magyarok ezt a magatartást mindvégig megőrizték, az egész háború alatt.

SZEPTEMBER 17-én Lengyelország budapesti megbízottja, León Orlowski, kihallgatást kért GR. Csáky István magyar külügyminisztertől. E megbeszélésen tisztázták a Magyarországra érkező lengyel menekültek jogi helyzetét és sorsát. Teleki gróf és belügyminisztere, Keresztes-Fischer3, köztisztviselőket irányítottak a magyar-lengyel határra, hogy a lengyeleket testvérekként és barátokként fogadják.

A lengyel menekültek teljesen kimerültén érkeztek a magyar határra. Hetek óta üldözték őket a német csapatok s nehéz választás előtt álltak: mit is cselekedjenek most? Megadni magukat a megszállónak, vagy menedéket keresni magyar földön? A katonáknak könnyebb volt: csak engedelmeskedniök kellett a parancsoknak és követniök feletteseiket, hogy folytathassák a harcot a németek ellen. A polgári menekültek helyzete viszont teljesen más volt, minden egyénnek magának kellett döntenie. És dönteni nem volt könnyű. Igaz volt, hogy Lengyel- és Magyarországot ezeréves nagy és régi barátság fűzte egymáshoz, de együttélésük alapja nem a kulturális és politikai jellegű konkrét események voltak. A kedves jelszó, amely a lengyeleket és magyarokat unokatestvérnek mondta (lengyel-magyar testvéri barátság!)4, ugyan nagy népszerűségnek örvendett mindkét országban, de milyen valóság húzódott meg e szavak mögött? A lengyel menekültek, amikor Magyarországot választották, nem tudták, hogy mi vár rájuk a határ másik oldalán. Új üldöztetések? Fogság?5 Tán éhezés és kóborlás? Legnagyobb meglepetésükre, mindjárt a határnál szívélyes fogadtatásban részesültek a magyar vendéglátók részéről. Különös figyelem vette körül a gyermekes családokat. Az együtt érző arcok és a könnyes szemek tanúsították a lengyelek iránti igaz részvétet.

 

A MENEKÜLTEK FOGADTATÁSA MAGYARORSZÁGON

 

1939. szeptember 16-tól jelentős lengyel menekült-hullámok kezdtek Magyarországra özönleni. A menekültek száma napról-napra emelkedett. A magyar sajtó közleményei szerint szeptember 21-én tízezren voltak. Két nappal később már tizenhatezren, és két hétre rá elérték a több tízezres létszámot. Nem nehéz elképzelni, hogy a menekültek tömeges érkezése több megoldandó probléma elé helyezte a magyar hatóságokat, legsürgősebb lévén az elszállásolás és az ellátás. Amerre a lengyel menekültek elvonultak, a városok és falvak lakossága, szerény anyagi helyzete ellenére, szívélyes fogadtatásban részesítette őket, behívta őket hajlékába, megosztotta velük ételét. A vasútállomásokon, amelyeken áthaladtak a menekülteket vivő vonatok, helyi bizottságok alakultak, hogy a lengyeleket kenyérrel, meleg étellel, szőlővel és borral fogadják. S mindez a két országot összeforrasztó igazi testvériség légkörében zajlott le, az elszenvedett megpróbáltatás miatti együttérzésben.

A menekültek FOGADTATÁSÁT, amit kezdetben a lakosság rögtönzött, hamarosan a hivatalos magyar hatóságok vették át. A menekültek védelmét a Belügyminisztérium DR. Antall ZSEF6 vezette IX. Osztályára bízták. A hivatalos szerveken kívül egész sor jótékonysági szerv segített a menekülteken. Elsősorban kell említeni a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságot. A tevékenységéhez szükséges alapot a Belügyminisztérium juttatta. Meg kell még említeni az angol és amerikai Vöröskereszt magyarországi kirendeltségét, valamint a Magyar Vöröskereszt Egyesületet. Utóbbi gondoskodott a menekültek lengyelországi hozzátartozói felkutatásának megszervezéséről és üzenetek közvetítéséről. A Vöröskereszt ápolónői, akik a lengyelországi hadműveletek keretében tevékenykedtek, titokban számos lengyelt csempésztek Magyarországra az egészségügyi vonatokban. A jótékonysági szervezetek névsora a következőkkel egészítendő ki:

 

Lengyel Menekülteket Segélyező Amerikai Bizottság

Friends Service Council, London

Y.M.CA.

Pax Romana

Protestáns Ifjúsági Ökumenikus Bizottság.


 

1939 szeptemberében Magyarországon nagyméretű jótékonysági akciót indítottak „Magyarok a lengyelekért" címen, amelyhez közreműködésüket adták olyan szervezetek, mint:

a Magyar Mickiewicz Társaság

a Magyar-Lengyel Főiskolai Diákszövetség

az Országos Magyar-Lengyel Cserkészkör

a Magyar Bírák és Ügyészek Egyesülete

a Magyar Tanárok Országos Egyesülete


A segélyezési tevékenységben részt vett a régi Magyarországi Polónia, a Magyarországon élő lengyelek és lengyel származásúak egyesülete, amely mintegy 14.000 lelket számlált. A Polónia nem volt különösebben jómódú, azonban a menekült honfitársak segítsége érdekében nagy odaadást tanúsított.

A lengyel menekültek támogatása idővel olyan méreteket öltött, hogy túlhaladta a lengyelbarát segélyszervek képességeit. A Menekülteket Segélyező Magyar-Lengyel Bizottságon kívül a Belügyminisztérium IX. Osztálya keretében külön a menekültek ügyével foglalkozó irodát szerveztek.

 

A MENEKÜLTEK SZERVEZETEI
 

HIVATALOSAN a lengyel menekülteket a Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon képviselte. Ezt a Bizottságot a Menekült Lengyel Kormány 1940. március 3-i határozata értelmében létesítették. Ez kezelte a menekültek részére a Franciaországba7 menekült lengyel kormány által küldött segélyalapot. Elnöke volt Henryk Slawik, helyettese ANDRZEJ Pysz. A Bizottságnak tagja volt több lengyel személyiség is, ki hivatalos, ki illegális szervezet képviseletében. Amikor 1941. január 15-én a budapesti lengyel követség kapuit bezárni kényszerült, a magyar hatóságok a Bizottságot hivatalos szervként ismerték el, a Magyarországon élő minden lengyel érdekeinek képviselőjeként.

A katonai internáltak védelmét a magyar Honvédelmi Minisztériumra bízták. E célból a minisztériumon belül létrehozták a XXI. Osztályt, az elszállásolási, ellátási és szociális gondoskodási kérdések intézésére. Az osztály vezetőjévé Baló Zoltán ezredest nevezték ki. A XXI. Osztály keretében létesült egy lengyel alosztály: Magyarországon Internált Lengyel Katonai Személyek Képviselete néven. Az 1848-as magyar szabadságharc hősének, DEMBINSKI tábornoknak leszármazottja, Stefan Dembinski vezérőrnagy vezette a Képviseletet, mint legmagasabb rangú összekötőtiszt a Honvédelmi Minisztérium és az internált lengyel katonai személyek között.

A törvényes szervezeteken kívül voltak illegális lengyel szervezetek is. Még 1939 szeptemberében nyílt meg Budapesten a lengyel Vezérkar II. Osztályának alárendelt iroda „W" fedőnévvel, JAN Emisarski ezredes vezetésével. Kezdetben az iroda feladatául tűzték ki a kémkedési és kémelhárítási ügyeket, valamint az üzenetközvetítést a Francaiaországban lévő lengyel menekült kormány és a lengyelországi ellenállási szervek között. A későbbiekben az iroda hatáskörét kiterjesztették a lengyel polgári és katonai személyek Franciaország felé menekítésére a nyugati lengyel haderőhöz. Ennek az akciónak a fedőneve „EWA" volt. 1939 december és 1940 január hónapokban tevékenysége igen intenzív volt. Hangsúlyozni kell a magyar lakosság barátságos magatartását is, amellyel a lengyel katonáknak értékes támogatást nyújtott azzal, hogy civil ruhákkal látta el őket, és segített nekünk eljutni Budapestre a továbbirányítási irodába, vagy a jugoszláv határon illegálisan átjutni. Kevésbé szerencsés menekülőket néha elfogtak ugyan, de hamarosan szabadon is engedték őket, hála a magyar hatóságok elnéző magatartásának. Azonban a lengyelek tömeges menekülése nem kerülhette el a budapesti német követség figyelmét. A német katonai attasé e szökések ellen tiltakozó jegyzéket adott át. Ennek nyomán a magyar hatóságok 1940. április 23-án elrendelték a Magyarországon Internált Lengyel Katonai Személyek Képviselte irodáinak bezárását. Dembinski vezérőrnagy vezérkarával kénytelen volt beköltözni a pasaréti internáló táborba.

MAGYARORSZÁG csatlakozása a háromhatalmi egyezményéhez8 arra kényszerítette a magyar hatóságokat, hogy jobban alávessék magukat a német követeléseknek. Megszigorították a lengyel internáltak felügyeletét is. De azért a lengyel katonai személyek menekítési akciója intenzíven folytatódott. 1941 tavaszán Teleki gróf öngyilkossága után, BÁRDOSSY LÁSZLÓ vette át a kormányfői tisztséget. Bárdossy minden német kérést teljesített. 1941. június 27-én Magyarország hadat üzent Oroszországnak9 és ugyanazon év decemberében Angliának és az Egyesült Államoknak. Kiemelendő, hogy a Nyugattól eltávolodó Magyarország megszakította ugyan Lengyelországgal a diplomáciai kapcsolatot, de nem üzent neki hadat. Német nyomásra a magyar hatóságok számos lengyelt, valamint velük együttműködő magyart tartóztattak le. így került börtönbe Henryk Slawik és Stefan Pawlik, a Magyarországi Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság tagjai, magyar részről RÁCZ SALAMON, a Magyar-Lengyel Bizottság titkára, valamint DR. SEIDER Vilmos. A két magyar igen jelentős részt vállalt a lengyel katonai személyek menekítésében. Hozzá kell tenni, hogy ez a tömeges menekítés 1940 őszéig tartott. Nem ismeretes ugyan a menekített lengyel katonai személyek pontos száma, de az minden bizonnyal meghaladta a harmincezret.

A Franciaországba tartó katonák vagy Olaszországban, vagy Jugoszláviában szálltak Marseille-be tartó hajókra. Franciaország fegyverletétele után, tehát 1940 júniusától, a szökevények útja Jugoszlávián és Görögországon át a Közel-Kelet felé vitt. Amíg működtek Magyarországon a lengyel külképviseleti szervek, minden menekülő kapott olasz és jugoszláv vízummal ellátott lengyel útlevelet. A lengyel követség bezárása után, a menekítések illegálisan történtek a jugoszláv határon át. E célból irodát létesítettek Jugoszláviában Slawa rejtnév alatt.

1939 decemberében Bázis 1 név alatt titkos iroda létesült Budapesten, amelynek a Romek (Romeo) rejtnevet adták. Első parancsnoka a budapesti lengyel követség titkára, Alfréd Krejawski ezredes, és helyettese ZYGMUNT Bezeg alezredes volt. Mint minden hasonló bázisnak, a Bázis 1 célja is az volt hogy:

a) futárokkal fenntartsa az összekötő szolgálatot;

b) biztosítsa a menekült lengyel szervek és Lengyelország közötti postaszolgálatot;

c) eljuttassa Lengyelországba a pénzszállítmányokat;

d) rádiókapcsolatot tartson fenn a menekült lengyel kormánnyal.

1942-ben a Romek-bázist átszervezték és áthelyezték a pesthidegkúti internálótáborba, most már Liszt rejtnév alatt. Parancsnoka MATUSZCZAK ezredes lett. 1943-ban a bázist alárendelték a Belső Lengyel Hadseregnek. Magyarország német megszállása 1944 márciusában nem állította meg a bázis működését, amely a Vörös Hadsereg megérkezéséig folytatta tevékenységét.

Az illegális szervekről szólván, meg kell említeni az 1940 júniusában létesített politikai jellegű irodát, amely a Lengyelországban működő politikai pártokat képviselte Magyarországon, és összekötő szerv volt a Franciaországban és Lengyelországban lévő pártmegbízottak között is. Az irodát Edmunt FIETOWlCZ vezette, aki egyben a lengyel kormány magyarországi megbízottja is volt.
 

A KATONAI MENEKÜLTEK HELYZETE
 

KATONAI személyeknek tekintették a lengyel hadsereg tagjain kívül a határvédelmi testület tagjait, a vámőröket és rendőröket is. A nemzetközi egyezményeknek megfelelően a magyar határ átlépése után internálták őket. Az internáltak ügyét a Honvédelmi Minisztérium XXI. Osztálya intézte. Baló ezredes a lengyelek nagy barátjának bizonyult. A nagyszámú internált elszállásolása megfelelően berendezett táborokban nagy nehézségek elé állította a magyar hatóságokat. Az internáltakat elhagyott kaszárnyákban, használaton kívüli ipari épületekben, szállókban és magánházaknál helyezték el. Ennek következtében a szállásfeltételek igencsak különböztek, úgy a kényelem, mint a lakhelyek állapota szempontjából. A szobafogság, amit az internáltak a legnehezebben viseltek el, a mozgási szabadságuk korlátozásából állt. Az internálási szabályok alkalmazása a táborparancsnok emberi és politikai magatartásától függött A nagykanizsai tábor — az egyik legjelentősebb Magyarországon — a magyar hatóságok és az internáltak közötti emberséges kapcsolat példaképe lett A tábor parancsnoka Gunda Géza ezredes volt.

 

A POLGÁRI MENEKÜLTEK HELYZETE

 

Ha a katonai személyek életét az internáltakra vonatkozó nemzetközi egyezmények szabályozták, a polgári menekültek sorsát nem határozta meg semmiféle szabályozás. A magyarok ezt a kérdést nagyon emberségesen oldották meg: a lengyel menekültekre a magyar lakosságra vonatkozó törvénykezést alkalmazták. A polgári menekültek védelmével, mint már említettük, a Belügyminisztérium IX. Osztályát bízták meg, amelynek vezetőjét sokszor „a lengyelek magyarországi atyjának" nevezték.

A táborok felelősei A JEGYZŐK, azaz a helyi községi vezetők voltak. Segítségükre voltak a lengyel parancsnokok, akiket a táborlakók maguk közül választottak. A tábor elnevezés egyáltalán nem jelentette a menekültek közös szálláshelyét, mert sokuk gyakran magyar családoknál laktak. Egy táborhoz kapcsolás csupán azt a célt szolgálta, hogy a közigazgatás és ellenőrzés igényelte lakhelyet határozzák meg a menekülteknek. A menekültek a helységen belül szabadon közlekedhettek, csak havonta egyszer kellett jelentkezniük ellenőrzésre a táborvezetőjüknél. A táborvezető írásos engedélye kellett a lakhelyen kívülre távozáshoz.

A menekültek zöme Lengyelország déli részéből származott, amely közel volt a magyar határhoz. Társadalmi összetételüket a közép- és időskorú, család nélküli férfiak nagy többsége jellemezte. A női nemnél a többséget a családjuktól elszakadt fiatal nők képezték. A menekültek 10%-át alkották a család nélküli fiatalok. A menekültek anyagi segítségben részesültek, amit kezdetben a Magyar- Lengyel Menekültügyi Bizottság folyósított, később pedig a Belügyminisztérium Menekültügyi Hivatala.
 

A LENGYEL PAPSÁG

 

A menekültek lelki gondozását lengyel lelkészek látták el. Létszámuk elérte a negyvenet. Volt köztük egy püspök is, Carol MIECZYSLAS Radonski. A lengyel papok megalakították Budapesten a Magyar Királyság Területén Lévő Lengyel Menekültek Katolikus Lelkipásztorságát. A lengyel papság tevékenységét a magyar püspökök felügyelete mellett végezte. Megjegyzendő, hogy ez a tevékenység messze túlhaladt a vallás területén, magában foglalta a menekültek kulturális és politikai problémáit is. Meg kell említeni, hogy Budapest városa lengyel parcellát biztosított a Kerepesi temetőben.

A lengyel papság a zsidó eredetű gyerekek mentését biztosító igen szép emberséges akcióval büszkélkedhet. E célból a lengyel lelkészek az izraelita gyerekeket ellátták árja származást igazoló okmányokkal, amelyeket a magyar hatóságok minden további nélkül elfogadtak.

 

AZ EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLAT

 

Az első intézmény, amely magára vállalta a menekültek egészségügyi ellátását, a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság volt. Ennek egészségügyi szolgálatát először RÁCZ SALAMONNÉ, majd VÉGHNÉ vezette. Ezt a tevékenységet később a Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon vette át, s ellátására létrehozta az egészségügyi osztályt, amelynek vezetését DR. JAN Kollataj-Srezdnicki tábornokra bízta. Az osztály százötven lengyel katonai és polgári orvossal rendelkezett. Rendes körülmények között minden tábornak megvolt a maga lengyel orvosa. A magyar hatóságok a lengyelek részére Győrött 140 ágyas kórházat nyitottak meg, amelyet dr. Stefan SOBIENIECKI vezetett. Ezenkívül több lengyel orvos kapott beosztást magyar kórházakban (pl. dr. Rudolf Arend kezelőorvos volt a budapesti elmegyógyintézetben). Letkésen egy 60 ágyas egészségház volt.

Külön egészségügyi gondozásban részesültek a terhes asszonyok, valamint az anyák és gyermekeik. Ebben az akcióban részt vett a Magyar Vöröskereszt és a Nemzetközi Gyermekvédelmi Szövetség is. Az 1939-1945 közötti időszakban kétszáztizenkét gyermek született a menekültek körében, míg a halálozások száma háromszáz volt.

 

OKTATÁS ÉS KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG
 

MINT MÁR említettük, a menekültek között volt egy ezer fős, fiatalokból álló csoport is. Rendkívüli erőfeszítések árán sikerült ezek számára a háború által megszakított tanulásuk folytatását biztosítani. Tanerőt toboroztak és tankönyveket gyűjtöttek össze részükre. Az iskolai akcióban közreműködtek: a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság iskolaügyi osztálya, a Belügyminisztérium IX. Osztálya, az Y.M.C.A. és a Lengyel Menekülteket Segélyező Amerikai Bizottság. Az Országos Magyar-Lengyel Cserkészkor és a Magyar Tanárok Országos Egyesülete a tankönyvek előkészítését vállalták magukra. Az oktatás pedagógiai ellenőrzését a Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Magyarországon oktatási osztálya látta el, Hieronim Urban, a lengyelországi Lodz gimnáziumának volt igazgatója személyében. A középfokú oktatást Wladislaw Dziegiel, a lengyelországi Felső-Szilézia volt tanfelügyelője irányította.

Az elemi, középfokú és gimnáziumi iskolából álló első ifjúsági központok már 1939 októberében létrejöttek a nagykanizsai és balatonzamárdi táborokban. Majd a keszthelyi táborban rendeztek be egy elemi iskolát, az összes létező közül a legnagyobbat. Összesen 27 elemi iskola nyílt a menekült-táborokban. Külön kiemelendő a vági árvaházban létesített különleges ifjúsági központ 60 izraelita gyermek részére. Hála a központ jó rejtettségének, sikerült a gyermekeket megmenteni a Németországba hurcolástól.

Az 1940/41-es iskolaévben a nagykanizsai és balatonzamárdi iskolákat egy új, Balatonbogláron létesült központba helyezték át, amely jobban megfelelt iskolai célokra és kedvezőbb elszállásolási lehetőségeket nyújtott. Kezdetben Hieronim Urban vezette, majd Piotr Jedrusek. Átlagban háromszáz tanulót számlált és az el nem foglalt Európában a legnagyobb volt. Megemlítendők még az iskolai tanfolyamok középfokú és gimnáziumi szinten az egri, a kiskunlacházai és zalabéri táborokban. De ezek oktatási tevékenysége nem folyt szabályosan, így csak a balatonzamárdi és balatonboglári iskolák voltak teljes értékű iskoláknak minősíthetők. Az utóbbiban rendezték az érettségi vizsgákat, amelyek eredményeként mintegy 200 bizonyítvány került átadásra. Magyarország német megszállásának napján, azaz 1944. március 19-én, félbeszakították az iskolák működését, sebtiben kiadták a .bizonyítványokat és feloszlatták a központot.

Meg kell emlékezni a fiatalok megsegítésére a magyar cserkészek által kifejtett tevékenységről. A magyar cserkészek a menekültek között található lengyel cserkészeket összegyűjtötték a részükre létesített Somlószőllősön, majd Szikszón. Itt is létesült egy középiskola és egy gimnázium, amelyben hatvan fiú és leány tanult.
 

SZAKMAI KÉPZÉS
 

A tanulási vágy a felnőtteket is elkapta. Ezért rendeztek részükre egész sor szakmai képzési folyamatot, mint például: kertészeti és mezőgazdasági tanfolyam a bényi és középrigóci (Somogy megye) táborokban; virágkertészeti tanfolyam Budapesten; könyvelési tanfolyam Keszthelyen; szövetkezeti és fiatal lányoknak ruhaszabási-varrási tanfolyam a mádi táborban; gépkocsi-tanfolyam Esztergomban.

A táborok többségében rendeztek nyelvtanfolyamokat. A lengyel katolikus lelkészi kar kulturális és oktatási jellegű katolikus népi egyetemet szervezett.
 

FELSŐOKATATÁS
 

A FIATAL MENEKÜLTEK KÖZÖTT voltak, akik felsőfokú tanulmányokat kívántak végezni, vagy a Lengyelországban már megkezdett tanulmányaikat szerették volna befejezni. Részükre nyitottak Budapesten egy felsőfokú tanulmányi központot. A lengyelek elsősorban az egyetemet választották, utána következtek a Magyar Királyi Műszaki és Gazdasági Akadémia, az Állatorvosi Főiskola és a Szépművészeti Főiskola. Budapesten két diákotthon létesült a fiúknak és egy a leányoknak. A lengyel diákok mentesültek a beiratkozási és tandíjak fizetése alól és igénybe vehették az egyetemi menzát. Hangsúlyozni kell a kitűnő kapcsolatot, ami a lengyel diákok és magyar társaik, illetve a tanárok között kialakult. Nincsenek statisztikai adatok a tanulmányi eredményeket illetően, csak annyit tudni, hogy a Szépművészeti Főiskola lengyel diákjai különösen kitűnőnek bizonyultak.
 

A KULTURÁLIS ÉLET

 

A menekültek életét nemcsak a tanulás élénkítette, hanem a legkülönbözőbb kulturális akciók is. így például a nagykanizsai táborban 1939 őszén énekegyüttest szerveztek a tanulókból, kadétiskolásokból és fiatal tisztekből. A budapesti Lengyel Intézet bábszínházát alapított. Több táborban zenei együttes létesült. A bregencmajori (Sopron mellett) tábori zenekar nagy sikerekkel dicsekedhetett, műsorában nem kevesebb mint 23 egyházi és 80 világi mű szerepelt. A mosdósi táborban szimfonikus zenekar működött. Meg kell említeni a LEOPOLD GARBACZ tanár vezette jó hírnevű zenei együttest fiatal harmonikásokból. Nagy sikert aratott Budapesten Edmunt Rosler zongoravirtuóz.

 

KIADÓI TEVÉKENYSÉG

 

SZÉP SZÁMMAL VOLTAK a lengyel menekültek között kiváló írók és újságírók. Jelenlétük tette lehetővé, hogy hamarosan megjelenjenek az első kiadványok. 1939. novembertől kezdett megjelenni a Lengyel Hírek időszaki kiadvány. Magas irodalmi és grafikai színvonalú folyóirat volt. Határozottan németellenes irányzatot képviselt, ami miatt a magyarországi német körök számos tiltakozását vonta magára. De hála a cenzor jóindulatú és megértéssel teli magatartásának, a kiadvány egészen Magyarország 1944-ben bekövetkezett megszállásáig folytatta tevékenységét. A budapesti Lengyel Intézet A tábor anyagai címmel adott ki egy időszaki lapot, míg a Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság kiadványa a Lengyel Hetilap volt. Az ifjúság részére külön kiadvány jelent meg: a Cserkész járőr, valamint egy havi folyóirat, Az ifjúság. Függetlenül az említett kiadványoktól, sok táborban adtak ki saját újságot, vagy nyomtattak tájékoztatót a tábor életéről. Nagy népszerűségnek örvendtek a naptárak, mint például A lengyel évkönyv és A magyarországi lengyel naptára.

A Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság Kultúralapot létesített, amelynek célja volt ösztönözni az irodalmi kiadványokat. Ezek száma az 1939-1945-ös időszakban 34-re emelkedett. A Magyarországon tartózkodó írók közül említsük meg a következőket: dr. Stanislaw Vincenz, Kazimiera Lakowich, Zbigniew Grotowski, Leó Kaltenbergh, Antoni Brosz, és a fiatalok közül: Adam Nienczyc, Tadeusz Fangrat, Jolanta Leliwa, Danuta Kossowska, Jan Kot.

 

A LENGYEL MENEKÜLTEK POLITIKAI TEVÉKENYSÉGE A HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVEIBEN

 

1942 márciusában új kormány létesült Magyarországon, Kállay Miklós lett a miniszterelnök. Feladata volt olyan politikát vinni, amely kivezeti az országot a háborúból a semlegesség felé. Kállay szívélyes kapcsolatot tartott fenn a lengyel menekültekkel, annál is inkább, mert révükön remélt kapcsolatot teremteni a nyugati hatalmakkal. Intézkedésére kiszabadultak a börtönből a lengyel vezetők, élükön Henryk Slawik és Edmunt Fietowicz. Magyar diplomáciai útlevéllel ellátva, Edmunt Fietowiczot Londonban küldték, hogy találkozzék SlKORSKl tábornokkal11, aki közvetítőül szolgált volna a brit hatóságokhoz. Sajnos, ez a megbízatás kudarccal végződött. A magyar kormány nyíltan szovjetellenes politikáját figyelembe véve, Sikorski tábornok nem akarta közvetítői szerepével még jobban elmérgesíteni az amúgy is feszült viszonyát az oroszokkal.

Felhasználva Kállay miniszterelnök barátságos magatartását a lengyel menekültek iránt, a lengyel katonai körök megkezdték Hegy 3 vagy 4 zászlóaljból álló saját katonai alakulat szervezését. 1942 közepe felé felállították a lengyel katonák illegális parancsnokságát Korkozowicz ezredes vezetésével. A lengyel alakulat kiképzése a magyar vezérkar jóváhagyásával történt . A lengyel egység részt vett volna a Balkán felől jövő szövetséges erőkkel Magyarország megszállásában. De a teheráni értekezleten13 elfogadott határozatok következtében a szövetséges haderők magyarországi bevonulásának esélye megdőlt, viszont Kállay kapcsolataira a nyugatiakkal felfigyeltek a németek, akik szigorú intézkedéseket határoztak el. 1944. március 19-én a német erők behatoltak Magyarországra és teljesen megszállták. A seregekkel Magyarországra érkeztek a Gestapo alakulatai is, amelyek azonnal tömeges letartóztatásokat hajtottak végre. A lengyel vezetők a németek markaiba kerültek. Az egészségügyi szolgálat vezetőjét, KOLLATAJ-SRZEDNICKI tábornokot és titkárát a Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság helyiségében gyilkolták meg. Henryk Slawikot, Andrzej Pyszt, Edmunt Fietowiczot, Filipkiewicz tanárt, Rzepko-Leski apátot németországi koncentrációs táborba deportálták, ahol mindannyian odavesztek. A letartóztatási hullám szerencsére elkerülte a titkos katonai szerveket, hála ezek alapos álcázásának. Azonban a lengyelek tömeges letartóztatása gyakorlatilag megbénította szervezeteik működését. Megszakadtak a London és Lengyelország közötti összeköttetések is. Waclaw Felczaknak, egy kiváló lengyel szervezőnek sikerült fenntartania egyetlen egy, a Pozsonyon át vezető, vonalat. Az egész háború alatt nagy odaadással, önfeláldozással tevékenykedett, mint összekötő a titkos lengyel hatóságok és a budapesti „W” iroda között. Ezernyi nehézség ellenére 1944 áprilisában magára vállalta a magyarországi lengyel politikai szervezetek felélesztését Wegry II (Magyarország II) rejtnév alatt. De a többségükben börtönben sínylődő befolyásos magyar személyek támogatásának hiánya a kezdeményezést kudarcra ítélte. A német megszállás ellenére a magyar intézmények tovább működhettek, bár korlátolt hatáskörrel. így volt ez a lengyel menekültekkel foglalkozó hivatal esetében is, de Antall dr. és Baló ezredes jelenléte nélkül — mindketten fogságban voltak. Az 1944. április 1-jei rendelkezéssel megvonták a civil menekültektől a segélyezést, ami számukra végzetes következményekkel fenyegetett. Szerencsére a Honvédelmi Minisztérium XXI. Osztályának vezetője, Utassy ezredes, jóindulatú határozattal több száz lengyel polgári személyt vett át a katonai internáltak listájára, így biztosítva számukra a létfenntartást. Viszont komoly aggodalom támadt az izraelita eredetű menekültek sorsát illetően. Először a vámosmikolai14 különleges táborba szigetelték el, majd Németországba deportálták őket. 1944 nyarán a németországi deportálások lengyel polgári személyekre is kiterjedtek. Ennek megakadályozására a magyar hatóságok 1944. július 1-jén úgy határoztak, hogy a civil menekültek védelmét is a Honvédelmi Minisztériumra bízzák.

1944. október 15-én Magyarországon államcsíny történt. A hatalom a SZÁLASl Ferenc vezette nácibarát mozgalom kezébe került. Horthy kormányzót lemondatták tisztségéről és Magyarország Németország csatlósává lett15. Ezek az események megfosztották mindennemű védelemtől a lengyel menekülteket. Szálasi emberei a németekkel karöltve hajtották végre a lengyelek tömeges deportálását Németországban. Amikor a magyarok az első ellenállási mozgalmakat szervezték, soraikból nem hiányoztak a lengyelek. A harcok megszűntével a még Magyarországon tartózkodó lengyelek visszatértek Lengyelországba. Ezzel fejeződtek be a Magyarországra menekült lengyelek viszontagságai.

(Fordította és jegyzetekkel ellátta: Bakonyi József)


 

 

Jegyzetek

 

(1) A németek 1939. szeptember 1-jén támadták meg Lengyelországot. Anglia és Franciaország szeptember 3-ig várt a németek elleni hadüzenettel, az 1939. április 6-i Lengyelországnak adott angol-francia garancia ellenére. A nyugati fronton sokáig a „helyzet változatlan” maradt („drole de guerre", azaz „furcsa háború” elnevezést kapta ez az időszak), a német haderő teljes súlyát Lengyelország leigázására fordíthatta, aminek eredményeként az 1939. aug. 23-i szovjet-német (Ribbentrop-Molotov) egyezmény értelmében az országon a III. Birodalom és a Szovjetunió osztozkodott.]

(2) Erre a szlovák kezdeményezésre szlovák részről a feledés homályát borítják minden módon, miként cseh részről arra, hogy Prága német megszállását követően „a Csehszlovák Kommunista Párt vezetői, Gottwald és Smleral, hazatértek Moszkvából és a Gestapo jóindulatú figyelmétől kísérve tartották gyűléseiket'. (...) Ezért volt az, hogy Gottwald semmire sem mondhatott nemet Sztálinnak, így Slansky és társai felakasztását sem tagadhatta meg tőle 1952-ben”. Ld. Georges Friedmann: Journal de guerre (1939-1940) [Háborús Napló (1939-1945)]. Gallimard. Idézi Pierre Dadc: Sur deux leg d'esprit critique" (Két kritikai szellemi leckéről) in Le Quotidien de Paris n 2.544,26 janvier 1988. p. 18.

(3) Az eredeti szövegben: hibásan Kerentesz-Fischer.

(4) A szerző a francia szövegben a „testvéri barátságot" unokatestvérségnek fordította.

(5) A kérdés korántsem volt alaptalan, mert például Romániát illetően teljesen jogosnak bizonyult, ellentétben Magyarországgal. A magyar viselkedésnek legszebb elismerését adta Jozef Beck ezredes (1894-1944), lengyel külügyminiszter — el merjük mondani! —, akit Romániában Edward Rydz-Smigly marsall, hadsereg-főparancsnokkal (1886-1941), együtt a legszigorúbb internálásnak vetettek alá az előző napokban még velük szövetséges románok: „kifejezte óhajtását, hogy halála esetére kérjék meg Horthy kormányzót: adjon neki egy kis zugot a magyar földön, ahol eltemethetik — míg holttestét visszavihetik Lengyelországba". Ld. Lubiensky: Dernier Rapport Pdonais (Utolsó lengyel jelentés). XXII. Idézi Szalay Jeromos: Márton Áron erdélyi püspök. (1952). A szerző kiadása. Párizsi Katolikus Misszió. 123.1.

(6) Dr. Antall József belügyminisztériumi osztályvezető, majd miniszteri tanácsos és menekültügyi kormánybiztos volt. 1945-46-ban TILDY Zoltán, majd Nagy Ferenc koalíciós kormányában újjáépítési, majd pénzügyminiszter, a Független Kisgazdapárt országos pártigazgatója. Az ötödfél évtized után (1990-ben) tartott első szabad választások után alakult magyar kormány miniszterelnökének édesapja.

(7) Magyarország és Franciaország között a háború egész ideje alatt nem volt hadiállapot. Ez megkönnyítette a lengyelek segítését, de a német táborokból Magyarországra menekült francia hadifoglyok helyzetét is, akik a lengyel katonai személyekhez hasonló figyelmes fogadtatásban részesültek. Mindazok, akik álláshoz, illetve magánszemélynél szálláshoz jutottak, civilként közlekedhettek. Amikor hazakerültek, ők léptek fel a Franciaországba sodródott magyar hadifoglyok érdekében, akiknek sorsa eladdig semmiben sem különbözött a megtorlásként igencsak mostoha bánásmódban részesített német hadifoglyokétól. A Magyarországra menekült mintegy ezerkétszáz francia hadifogoly sorsára vonatkozóan ld. Paul Lemaire (27.525 Stalag XVII B): Le Pont de la Liberté (A Szabadság hídja). 1980. 253 p. COMTESSE Robert de Dampierre: De l'Ambassade au bagne nazi. Flammarion. 1946. Paris. 164 p. Amicale des P. G. Français Évadés en Hongrie: Refuge en Hongrie 1941-1945. Editions de la Callanque. Paris. 81 p. (Mellékletként felhívások, újságcikkek a magyar hadifoglyok érdekében.)

(8) Magyarország csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez: 1940. november 20.

(9) A magyarországi kommunista „történelmi" munkák állítása szerint Magyarország „hadat üzent" a Szovjetuniónak. Csak a közelmúlt példáira hivatkozás: Magyarország történeti kronológiája, III. kötet, 982. old.; Nemeskürty István: Tél, csend, hó, halál. In Mozgó Világ 1983/7. sz.; Boldizsár Iván: Don-Budapest-Párizs. Budapest 1982. 17. old., stb). Ezzel szemben a szavak hitelessége tiszteletben tartására le kell szögezni, hogy „hadiállapotban lévőnek" jelentette ki magát a kassai bombázással és a Kőrösmező-Budapest gyorsvonat géppuskázásával (Rahó, Borkút közelében) a Szovjetunió által teremtett hadiállapot miatt. Ld. Szakály Sándor: A „hadüzenet" — Egy minisztertanácsi jegyzőkönyv margójára. In Életünk, 1987.2. sz.

A német haderők 1941. június 22-én támadták meg a Szovjetuniót. Június 26-án történt a szovjet felségjelű géppel végrehajtott támadás Kassa és vonat ellen. A magyarországi „történetírók" nagy része az utóbbi időkig a németeket, az emigrációban ugyanolyan határozottsággal a Szovjetuniót vádolták a provokáció szervezésével. A legújabb elemzések szerint ekkor még (1941. június 26.) sem a német, sem a szovjet haderőnek nem volt érdeke hazánkat berántani a háborúba. Ezután csak egy következtetés marad: a német támadás napján buzgón hadba lépő románoknak vagy szlovákoknak volt érdekük, hogy hazánk ne maradjon ki, belekeveredjék a háborúba. A provokáció megszervezésére is megvolt a lehetőségük: négy nap alatt módjukban volt szovjet repülőgépet zsákmányolni. Ha ezt a következtetést bizonyítani lehetne, az elmúlt ötven év magyar — és közép-európai — történelme új megvilágítást kapna.

(10) 1941. december 7-én Anglia üzent hadat Magyarországnak. Az Egyesült Államok ezen a napon még nem volt hadban: a japán erők ekkor támadták meg Pearl Harbort. Az Egyesült Államok és Anglia másnap, 1941. december 8-án üzentek hadat Japánnak.

(11) Wladislaw Sikorski tábornokot (1881-1943): az első világháborút követő fényes pályafutás után Pilsudski marsall nyugállományba helyeztette, amikor ismét a hatalom birtokosa lett az 1926-os államcsíny révén. Sikorskit 1939. október 30-án nevezték ki a Franciaországba, majd Angliába menekült lengyel kormány élére. Megszervezte a nyugati lengyel hadsereget, amely hősiesen harcolt a szövetségesek oldalán. A Szovjetunió elleni német támadást követően késznek mutatkozott a megegyezésre a szovjet kormánnyal annak részvétele ellenére Lengyelország leverésében és felosztásában. 1941. július 30-án egyezményt írt alá Moszkvában, és két hétre rá, augusztus 14-én egy katonai egyezséget. Ennek értelmében lengyel hadsereget szerveztek a Szovjetunióban. Mai napig sem tisztázódtak a körülmények,még kevésbé az okok, amelyek a Gibraltár feletti légi szerencsétlenséget okozták, amelyben 1943. július 4-én életét vesztette. Mi volt az összefüggés a szerencsétlenség és, egyrészt a Nemzetközi Vöröskereszthez intézett kérése között, hogy vizsgálják ki a katyni tömegsírokban talált többezer lengyel tiszt lemészárlásának felelőseit, valamint Sztálin határozata között, hogy megszakítja a kapcsolatot a Sikorski-kormánnyal? Alig néhány hónapja, hogy az orosz hatóságok beismerték az NKVD felelősségét a lengyel tisztek legyilkolásában, Iá. a Magyar Szemle 1993. áprilisi számát.

(12) Természetesen, a béketárgyalás során a győztesek nem tudták be ezt a magatartását Magyarországnak, akinek háborús bűnösként kellett szerepelnie, mert ez szolgálta Sztálin közép- és kelet-európai érdekeit. E tervek alaposan kidolgozottak voltak, hiszen a Magyarországról Szovjetunióba emigrált kommunista vezetőknek nem adott engedélyt a magyar hadifoglyokból magyar harci egységek szervezésére Németország ellen. A Szovjetunió végtére is 45 éven át uralta és zsákmányolta ki osztatlanul ezt a 100 millió lakosú európai térséget, amelyet még a nyugatiak által is átvett kifejezéssel Keletre tolt — megszüntetve Közép-Európának még a fogalmát is.

(13) Teheráni értekezlet (1943. nov. 28. — dec. 1.): Roosevelt, Churchill, Sztálin részvételével. A szovjet vezető rábírja az amerikai elnököt a franciaországi partraszállásra, a balkáni felszabadítás helyett, ami az angol terv volt. Ennek magyarázatát az előző pontban foglaltak adják meg. Ekkor egyeztek meg Lengyelország keleti határát illetően is, nyugati szentesítését adva ekként a Ribbentrop-Molotov paktum erre vonatkozó határozatainak.

(14) Vámosmikola: az eredeti szövegben Vámos.

(15) Csak pontosításként, röviden: 1944. október 15-én Horthy kormányzó rádión bejelentette Magyarország kilépését a háborúból. A németek azonban tudtak a szövetségeseket képviselő szovjet főtisztekkel folytatott tárgyalásokról, és puccsal a hatalom névleges gyakorlásával Szálasi Ferencet és nácipárti nyilaskeresztes mozgalmát bízták meg. A magyar katonákat és tiszteket megingatta a hűségeskü és az oroszok elleni harcból a németek ellen fordulás ellentéte. Különösen, hogy ekkor már sűrűsödtek a hírek a vörös hadsereg katonáinak véres cselekményeiről a megszállt területeken a dvil lakosság ellen.

(16) 1944. október 15-ről a viták bizonyára sosem szűnnek meg, ahogy nemzeti történelmünk több más régebbi jelentős eseményéről sem döntötte el sem a történetírás, sem a közvélemény, miként kelljen azokat értékelni. Az viszont kétségtelen, hogy a „Németország utolsó csatlósa" megbélyegzésként sulykolása több mint negyven éven át legalább annyi rombolást végzett a magyar néplélekben, mint Trianon.



« vissza