Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Kovács Imre kapcsolata az angol titkosszolgálattal

Kovács Imrét, a Nemzeti Parasztpárt főtitkárát sokan, sokféle jelzővel illették, vádolták. Egyik szóbeszéd, hogy Kovács az angol titkosszolgálat ügynöke volt a háború alatt. Alapját az a tény szolgáltatta, hogy 1942-ben hűtlenség, kémkedés és hazaárulás vádjával fogták perbe őt is, valamint Cserépfalvi Imre könyvkiadót és Bálint György hírlapírót. A letartóztatásukra két levél szolgált alapul, amelyet a magyar hatóságok találtak meg az angol titkosszolgálat futárainál. A levelek címzettjeként Cserépfalvi és Kovács szerepelt. A Magyar Királyi Honvéd Vezérkar Főnöke 1942. április 20-án írott levelében kérelmezte a belügyminisztertől Kovácsék letartóztatását, mivel a futárok kihallgatása alapján a titkos műveletek magyarországi irányítóiként őket vélelmezték. A levelek feladója Pálóczi-Horváth György volt, aki akkor az angol Speciális Hadműveletek Parancsnokságánál (Special Operations Executive, SOE) szolgált, azaz valóban a brit titkosszolgálatok ügynökének lehetett tekinteni. A SOE-t az angol külügyminisztérium 1940. július 22-én hozta létre. Születésénél ott bábáskodott Winston Churchill brit miniszterelnök, később el is nevezték Churchill titkos hadseregének. Feladata a németek által megszállt területekkel vagy a szövetséges országokkal kapcsolatos hírszerzés, propaganda, az ellenállási mozgalmak támogatása, diverzánsakciók szervezése volt. Délkelet-európai központja Kairóban, egyik részlegük pedig Isztambulban működött. A SOE munkatársai közé elsősorban olyan személyeket vettek fel, akik a németek által megszállt országokból menekültek el. A szervezet isztambuli magyar referense Pálóczi-Horváth György lett.
Írásomban végigkövetem Pálóczi-Horváth és Kovács Imre kapcsolatát az 1940-es évek elejétől, s az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárában (ÁBTL), valamint a SOE Archívumában fellelhető anyagok alapján megvilágítom a magát makacsul tartó szóbeszéd hátterét. A történet megértéséhez be kell mutatnom a SOE magyarországi működésének legfontosabb részleteit, mert így válik érthetővé Kovácsék lebukása, s egyben feltárul az angol titkosszolgálat egy kevéssé ismert akciójának háttere is. Pálóczi-Horváth a háború után visszatért Magyarországra, ám az ÁVH 1949 szeptemberében kémkedés vádjával letartóztatta. Kihallgatása során a háború alatti tevékenységéről, valamint az angol hírszerzés szervezetéről egy 222 oldalas, nagyon részletes tanulmányt készített, amely az ÁBTL O-8-028-as jelzetű dossziéjában olvasható. Érdekességként jegyzem meg, hogy ez az anyag volt hosszú éveken át az államvédelmi tisztek oktatásában az angol titkosszolgálatról szóló képzés tankönyvének alapanyaga. Tanulmányom ezen, valamint a SOE 2003-tól kezdődően folyamatosan felszabaduló archívumában megtalálható magyar vonatkozású anyagokon alapul.
A brit követséget a második világháborút megelőző években Sir Owen O’Malley St. Clair vezette, akiről közismert volt, hogy Horthy Miklós kormányzóval jó kapcsolatokat ápolt. Horthy gyakran látta vendégül, s négyszemközti beszélgetéseikben sűrűn hangoztatta angolbarátságát. A követ egy 1939. november 8-i jelentésében azt írta, hogy „…amennyiben a brit külpolitika érdeke a magyar függetlenség és semlegesség megőrzése, úgy nem lelhetnek Horthy tengernagynál jobb barátra”. Az angol külügyminisztérium nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy Magyarországot semlegesíteni tudja a háborúban, ám ezzel együtt felkészült arra, hogy legyen az országban egy kiépített hálózata is, amennyiben Horthy mégis belép a háborúba a németek oldalán.
1939 decemberében ennek a megbízatásnak a teljesítésére érkezett Budapestre Basil Risbridger Davidson, az Economist című lap tudósítója, aki a Reuters hírügynökség budapesti megbízottjaként is szerepelt. Davidson jól beszélt franciául és németül – magyarul viszont nem tudott. Az angol titkosszolgálat még Párizsban mint a gazdasági hetilap ottani tudósítóját szervezte be, Budapestre küldésével pedig pontos adatokat próbáltak szerezni a tényleges magyarországi helyzetről. Davidson Budapesten felvette a kapcsolatot egy Ted Howe nevű újságíróval, aki a Times budapesti tudósítója volt, s később a SOE hivatásos ügynökévé vált. Howe már régebben Magyarországon tartózkodott, jól beszélt magyarul, s bejáratos volt a különböző társaságokba, ismerte a közélet szereplőit és a magyarországi politikai csoportokat. Ő mutatta be Davidsont a fontosabb politikusoknak, így Eckhardt Tibornak, a Független Kisgazdapárt elnökének, Gratz Gusztávnak, a liberális napilap, a Pesti Napló főszerkesztőjének, Rassay Károlynak, a kormányellenzékben politizáló liberális Polgári Szabadságpárt vezetőjének, gróf Sigray Antal felsőházi képviselőnek, Apponyi György legitimista politikusnak, a Polgári Szabadság Párt képviselőjének, Khuen-Héderváry Károly képviselőnek. A nagytőkések közül legjobban Kornfeld Móric báróval, a Weiss Manfréd Művek igazgatójával barátkozott össze. Megérkezésekor a Vadászkürt Szállodában vett ki szobát. Davidson megbízatása kettős volt, egyrészt ellensúlyozni Magyarországon az egyre erőszakosabb német propagandát, másrészt létrehozni egy olyan hálózatot, amely adott esetben képes lesz fellépni a németek befolyása ellen. Eljárt társadalmi eseményekre, s hamarosan ismert és szívesen látott vendége lett az egyes baráti köröknek.
A harmincas évek legvégén, a negyvenes évek elején rengeteg kisebb-nagyobb vitakör alakult Budapesten. A lazán szervezett, többnyire baráti társaságokban, szalonokban a fő vitatéma a fasizálódás veszélye és a háború utáni társadalmi kibontakozás lehetőségei voltak. Ifjabb Pallavicini György volt a vezetője annak az úgynevezett Csütörtöki Társaságnak, amelyben többnyire a legitimizmus vezéralakjai gyülekeztek, mint például Sigray Antal és – később a Mindszenty-perben elítélt – Baranyai Jusztin, és ahol gyakorta jelen volt Bajcsy-Zsilinszky Endre is. Megfordultak ezeken a találkozókon a népi írók, a szociáldemokraták, a keresztényszocialisták. A Fészek Művész Klub Kertész utcai helyiségében csütörtöki napokon gyűltek össze, így lett nevük a Csütörtöki Társaság. Alapítótagnak számított Szakasits Árpád és Riesz István, valamint Zsolt Béla és Csécsy Imre. Sokszor megjelent Szegedy-Maszák Aladár külügyi tisztviselő, ki később majd a Kállay-kormány békekereső tárgyalásainak vezéralakja lesz, a szociográfus Szabó Zoltán, vagy a neokatolikus, később kommunista társutas Keszthelyi Nándor ügyvéd, vagy Katona Jenő, a Népszava munkatársa, Borbély Mihály szocialista orvos, Gogolák Lajos, a Magyar Nemzet újságírója, és persze Kovács Imre.
Odescalchiné Andrássy Klára – kit a családjában csak Kája néven emlegettek –, a lázadó, rózsaszín hercegnő, létrehozott egy németellenes, pontosabban egy náciellenes irodalmi társaságot, amelyet havonta egy alkalommal hívott össze az Andrássy-palotában. A háziasszonyi teendők ellátásában segítőtársa volt unokatestvére, Szapáry Erzsébet grófnő. Ide főként a Márciusi Front tagjai látogattak el: Szabó Zoltán, Kovács Imre, Bibó István, Veres Péter, de megjelent Darvas József és Keresztury Dezső is. Politikai célzatból még az angol nagykövet és felesége is meghívást kapott egy alkalommal. 1940 őszétől 1941 tavaszáig tízen–tizenketten jelentek meg ezeken az esteken. Mivel Davidson az angol követség rendezvényein rendszeresen részt vett, így természetesen mindenütt szívesen látták. A felsorolásból érzékelhető, hogy roppant vegyes összetételűek voltak ezek a társaságok. Kétségtelen viszont, ezeken keresztül szinte minden politikai csoporthoz, szereplőhöz talált kapcsolatot, ismeretséget az Economist újságírója.
Davidson megbízásai között szerepelt egy független angol hírügynökség megalapítása is. Bár a Britanova hírügynökség remek fedőfoglalkozást jelentett, elsősorban azt a célt szolgálta, hogy ellensúlyozza a német hadipropaganda állításait, s tájékoztasson a brit külpolitika álláspontjáról. Davidsonnak rövidesen kiterjedt kapcsolata alakult ki az újságíró-társadalomban, sűrűn látogatta az éjszakai szórakozóhelyeket, megismerkedett a művészvilág közismert szereplőivel is. Sokat dolgozott, bár látszólag zavartalan és kényelmes életet élt. Rendszeresen megfordult kávéházakban, éjjeli lokálokban, törzsvendége volt több jó nevű étteremnek. Szeretett fürdőbe járni, télen síelt, nyáron a Balatonra ment. Keresték vele a kapcsolatot, mert mint az Economist és a Reuters tudósítója, könnyebben tudott írásokat elhelyezni nyugati lapokban, s ezek a lehetőségei mind a gazdasági élet szereplőinek, mind a magyar újságíróknak a szemében jelentősen megemelték az ázsióját.
Davidsonnak nem voltak beszervezett emberei Budapesten. Senkivel nem iratott alá olyan papírt, ami alapján az illető az angol titkosszolgálat tagjává vált volna. Ő csak kapcsolatokat keresett, s beszélgetései során tájékozódott, időnként tájékoztatott. Sokszor sejteni engedte ismerősei felé ezeken a találkozásokon, hogy nem pusztán tudósítói feladata van Budapesten, de titkos küldetésébe senkit nem avatott be. Ugyanakkor szoros kapcsolatot alakított ki néhány újságíróval, mint például Pálóczi-Horváth Györggyel, aki akkor a Magyarország című kormánylap külpolitikai rovatát szerkesztette, ifj. Kertész Róberttel, aki a 8 Órai Újság főmunkatársa volt, s Vasmacskakovácsy Szvetozár álnéven bátor hangú cikkeket írt a német nácizmus és hazai szövetségesei ellen, Stark Erős János újságíróval, Katona Jenővel és Parragi Györggyel a Magyar Nemzet szerkesztőségéből, Cserépfalvi Imre könyvkiadóval és két kiadói munkatársával, Bálint Györggyel és Kovács Imrével. Egyik első kapcsolata Auer Pál volt, aki az angolok szemében a Pán-európai Mozgalom magyarországi szervezetének elnökeként ismert és megbecsült szereplője volt a magyar közéletnek. A Pódium Írók Kabaréjában ismerkedett meg Békeffi László kabarészerzővel, akit anyagilag is támogatott később, hogy a kabaréműsorokban gúny tárgyává tegyék a hitleri birodalmat. 1942-ben a Pódiumot be is tiltották emiatt. Davidson szintén jó kapcsolatot ápolt az arisztokrácia képviselőivel. Látogatta Odescalchiné Andrássy Klára irodalmi szalonját, sőt még Ostenburg-Morawek Gyula szélsőjobboldali csendőr ezredessel is többször találkozott. Arra törekedett, hogy a politikai közélet minden árnyalatával kapcsolatba kerüljön, megismerkedett a szociáldemokrata Szakasits Árpáddal és Mónus Illéssel, Csécsy Imrével a polgári radikálisok és Barankovits Istvánnal, a republikánus-keresztényszocialista irányvonal képviselőjével.
Időközben Howe is kiépített egy saját hálózatot, ám azok Davidsont nem ismerték, külön szálakon működtek. Davidson a kormányoldalhoz tartozó politikusok felé is kereste a kapcsolatot, Szegedi-Maszák Aladár és Ullein-Reviczky Antal külügyi diplomatákkal ápolt bizalmas viszonyt.
Újságírói munkájában legfontosabb segítője Pálóczi-Horváth György volt. Pálóczit a budapesti értelmiség egyik legszínesebb egyéniségeként ismerték. Párbajhősként elsősorban nőügyei miatt vált hírhedtté, ám az is kétségtelen, hogy a polgári demokratikus, németellenes, antináci baloldal egyik ismert pesti figurája volt, több könyve jelent meg külpolitikai kérdésekről. Davidson a Britanova ügynökség megnyitását tekintette első feladatának. Alapítási terveibe beavatta Eckhardt Tibort, s Pálóczitól kért segítséget az ügynökség bejegyeztetésére. Pálóczi azt ajánlotta, hogy a Magyar Rádiónál, majd a Pester Lloydnál dolgozó Stankovich Viktort kérje fel az ügynökség főszerkesztői munkájára. Stankovich nősülés előtt állt, Teleki Pál kedvenc unokahúgát tervezte elvenni, így az ügynökség gyors bejegyzését szinte mint nászajándékot kapta meg a miniszterelnöktől.
A hírügynökséget Magyarországon Külföldi Hírek név alatt regisztrálták 1940 tavaszán. A kiadó munkatársa lett Thury Levente, az éppen akkor megszüntetett debreceni Független Újság szerkesztője, Bajcsy-Zsilinszky Endre lelkes híve, Mécs Alajos erdélyi, Ivor Dénes, Tolnay György, Janovits András budapesti újságírók. A szerkesztőség titkárnőjének s egyben fordítójának Lajtha Erikát javasolta Pálóczi. A szerkesztőség és kiadóhivatal a Petőfi térre nyílóan kapott helyet, szemben a Carlton Szállodával.
A Britanova nyíltan németellenes hírügynökség volt. A magyar lapok közül először a Magyar Nemzet fizetett elő a híreire. Elsősorban az angol kormány álláspontját ismertette írásaiban, de tudósított sok olyan eseményről is, melyek nem jelentek meg a Magyar Távirati Iroda által kiadott anyagokban. Amelyik magyar lap nem tudott előfizetni az ügynökség anyagaira, azok ingyenesen is részesülhettek a Britanova bizonyos szolgáltatásaiból. Ezek elsősorban a politikai hírek voltak. Természetesen a hírügynökség foglalkozott gazdasági és kulturális kérdésekkel, közölt kis színes írásokat is. Mint minden ügynökség, ők is kőnyomatos formában jelentették meg tudósításaikat, kerékpáros küldöncök útján juttatták el az újságokhoz a híreiket, lapzárta előtt pedig telefonon közölték a legfrissebb információkat.
Az ügynökség ideális fedőfoglalkozás volt Davidson számára. A szerkesztőséget saját maga irányította, mindennap néhány órát benn töltött a kiadóhivatalban. Néha maga is írt hírt, amit az ügynökség Londoni távirat vagy New York-i jelentés címmel adott le. A Britanova ezenkívül bizonyos előfizetőknek, politikusoknak, képviselőknek, újságíróknak, üzletembereknek zárt borítékban nem közlésre szánt, bizalmas tájékoztatókat is küldött, s ezt a külügy sajtófőosztálya hallgatólagosan elnézte.
A szerkesztőségben teljesen legálisan találkozhatott barátaival, azokkal az újságírókkal, politikusokkal, tisztviselőkkel, akiktől információit megszerezhette. A közelben volt Cserépfalvi Imre könyvesboltja is, ahová rendszeresen ellátogatott. Cserépfalvival szoros, baráti kapcsolatot alakított ki. Célja az volt, hogy a Cserépfalvi Kiadó közreműködésével angolbarát kiadványokat, a német terjeszkedést leleplező könyveket jelentessen meg.
Kovács Imrével Davidson sok helyen, sokszor találkozott. Az angolok Magyarország felé irányuló politikájában ekkoriban jelent meg az értelmiség, a munkásság és a parasztság összefogását és egy közös ellenálló mozgalomba tömörítését célzó elképzelés. A gondolatot Böhm Vilmos, a svédországi emigrációban tevékenykedő szociáldemokrata politikus vetette fel, s megértésre talált a SOE berkein belül is. Davidson kereste azokat a személyeket, akik segítségére lehettek egy ilyen összefogás kialakításában. A szociáldemokratáknál Szakasits Árpád megfelelő partnernek bizonyult, Cserépfalvi jó közvetítő lehetett a szellemi csoportosulások felé, Kornfeld Móric a gazdasági élet befolyásoló személyiségeihez jelentett kapcsolódást, Kovács Imre pedig az agrármozgalmakat képviselte ezen a képzeletbeli palettán. Davidson sem Eckhardtot, sem a kisgazdákat nem tartotta komoly tényezőnek, ezért egyre szorosabban vonta be Kovácsot elképzelései megvalósításába. Kovács ekkor a Szabad Szó című hetilapot irányította. Ez a lap az 1939-ben megalakult Nemzeti Parasztpárt hetilapja volt, s így a vidéki Magyarország, a parasztság felé irányuló tájékoztatás egyik legbiztosabb fóruma. A lap előfizetői – elsősorban a kisbirtokosok és a népi irodalom hívei – egyben a Parasztpárt bázisát is jelentették. Davidson hamar felismerte, hogy ez a lap és szerkesztője, Kovács Imre jelentheti számára a kapcsolódást a paraszti erők felé. Kovácsot Pálóczi-Horváth mutatta be neki. Mivel szinte korlátlan anyagi és technikai erőforrásokra támaszkodhatott, ezért Auer Pál közreműködésével jelentős összeget juttatott a Szabad Szónak. Kovács nem sejtette, hogy honnan származik a pénz, azt barátai úgy tüntették fel, mintha a parasztság sorsáért felelősséget érző magyar arisztokráciától származna. Kovács felvetette Davidsonnak, hogy vidéken nagyon nehéz a Szabad Szó előfizetőinek megkeresése, sokszor kilométereket kell gyalogolni a szervezőknek, hogy eljussanak a tanyákra. Vágyai között szerepelt, hogy a szervezőket biciklivel lássa el, így gyorsabbá és hatékonyabbá téve a szervezést. Davidson felismerte az ilyen típusú szerveződés jelentőségét, s erre is juttatott pénzt Kovácsnak.
A Cserépfalvi Kiadónál Kovács Imre belső munkatársnak számított, a kiadó vezetője beavatta szinte minden elképzelésébe. Davidson sugalmazására ekkoriban indította el Cserépfalvi a Kék Könyvek című világpolitikai sorozatot, melynek keretében megjelent Kovács Imrének a Szovjet-Oroszország agrárpolitikáját elemző írása. Nincsenek tényszerű adatok arról, hogy a Cserépfalvi Kiadót miképpen támogatta Davidson, ám messzemenő következtetés lenne azt feltételezni, hogy Kovács Imre így kapott volna fizetséget ügynöki munkájáért.
Davidsonnak, mint a SOE ügynökének fontos feladata volt illegálisan terjesztett antifasiszta röpiratok elkészítése és terjesztése is. Ezek írásában leginkább Pálóczi-Horváth György újságírói képességeire számított, ám a parasztság felé szóló iratok megfogalmazásában Kovács segítségét is igénybe vette.
Fontos leszögezni, hogy Kovács Imre Davidsonnak végzett munkájáért semmilyen javadalmazást nem kapott. Beszélgetéseik során természetes módon fejtette ki gondolatait a németek agresszív politikájáról, s lelkesen vett részt minden olyan akcióban, amely a parasztság felszabadítását, a nemzeti függetlenség megőrzését szolgálta. Kovács nem volt sem kém, sem hazáját eláruló, idegen hatalmakkal lepaktáló ember. Meggyőződése vitte előre az úton, azon, amelynek végén – politikai hitvallásának megfelelően – a saját birtokán gazdálkodó, politikai jogaiba beemelt parasztság demokratikus államának eszménye lebegett.
Davidson ösztökélte őt – ezúttal is Aueren keresztül – arra, hogy lépjen fel egy a liberálisokat, a radikálisokat, a szociáldemokratákat és a parasztokat is magába foglaló szélesebb összefogás irányában. Ennek ihletésére született meg Toborzó című írása a Magyar Nemzet 1941. szeptember 28-ai számában, majd valósult meg javaslata az 1941. október 6-án szervezett háborúellenes tüntetés és a Batthyány-emlékmécses megkoszorúzásával, illetve pár nappal később, Mindenszentek napján, a magyar függetlenség mártírjai emlékhelyénél tartott megemlékezéssel a Kerepesi temetőben. Kossuth Lajos és Táncsics Mihály sírjánál a magyar parasztság nevében a Szabad Szó szerkesztői helyeztek el koszorút. A gondolat kiteljesedése a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. tavaszi megalakításában csúcsosodott ki, létrehozva az első valóban népfrontos alapon álló antifasiszta szövetséget.
Ekkor azonban Davidson már nem tartózkodott Magyarországon. 1941. április elején érezhető volt, hogy a magyar kormány nem tud ellenállni a németek igényének, s napirendre került Jugoszlávia lerohanása. A budapesti SOE különítménynek menekülnie kellett. Davidson szerette volna rábeszélni egyes ismerőseit, barátait, hogy angol útlevéllel ők is hagyják el az országot, s külföldön alakítsanak ellenkormányt. Szakasitsnak, Rassaynak, Gratznak, Andrássy Klárának, Békeffi Lászlónak, Parragi Györgynek és Pálóczi-Horváthnak tett ilyen ajánlatot. Kovácsnak nem. Jól látta, hogy az általa ismert politikai közélet szereplői között egyedül Kovács képviselt olyan aktivitást, elhatározottságot, amely nélkülözhetetlen egy belső ellenállás megszervezéséhez. Davidson itthon szánt szerepet Kovácsnak.
A felajánlott lehetőséggel csak Andrássy Klára és Pálóczi-Horváth György élt. Davidson még április első napján előreküldte Belgrádba Stankovichot és annak feleségét azzal a szándékkal, hogy a majdan bekövetkező támadásnál a Britanova tudósítóinak a helyszínen kell lenniük. Valójában – bár erről egyikőjük sem tudott – egy majdan létesítendő illegális magyar rádióadó működtetéséhez mentette ki közvetlen munkatársait. Davidson, Howe, egy Cliff nevű angol rádiós és Lajtha Erika április 3-án hagyta el az országot, Pálóczi és Andrássy Klára április 5-én követték őket. Pálóczi az utolsó Belgrádba induló vonattal tudott elutazni, az angol követségtől egy Peter Howard névre szóló útlevelet kapott, s majdan ez lett a fedőneve is a SOE szolgálatában. Davidson csak Belgrádban világosította fel a vele kimenekülőket arról, hogy ő a Speciális Hadműveletek Parancsnokságának ügynöke, s felkérte a vele tartókat, hogy vállaljanak ők is szolgálatot a szervezetnél. Ekkor történt meg a magyar segítők tényleges beszervezése.
Az előrenyomuló németek elől délre menekültek, ám Katarban elszakadtak Davidsonéktól, azok német fogságba kerültek, míg Pálócziék Athénon át Egyiptomba, a SOE főhadiszállására utaztak.
Davidsonék később egy fogolycsere keretében, az angol fogságba esett Aosta herceg, az olasz király unokatestvére ellenében szabadultak, majd Nyugat-Afrikán és Egyiptomon keresztül érkeztek meg Isztambulba, augusztus végén. Időközben Egyiptomban Sztankovich és felesége, Pálóczi, valamint Lajtha Erika megbízást kaptak egy magyar nyelvű rádióállomás működtetésére. Kairóban csak egy hétig maradtak, majd továbbutaztak Jeruzsálembe, ahol kiképzést kaptak. Június 4-én Haifában elkezdte adását a Független De­mok­ratikus Magyar rövidhullámú rádióállomás. Pár hónap múlva A magyar nép rádiója néven egy másik rádióadást is elindítottak. Este kilenc óra tájban, mindennap, 30-40 perces műsort sugároztak Magyarország felé. A műsorok elsősorban hazai hírekből álltak, mindvégig fenntartották azt a látszatot, mintha a rádió Magyarországon működne.
Pálóczi közvetlen kapcsolatot tartott Davidsonnal, akinek legfontosabb törekvése az volt, hogy felvegye a kapcsolatot a Magyarországon maradt politikus ismerőseivel, s minél több közéleti embert kicsábítson emigrációba, ahol ellenkormányt alakíthatnak. Titkos futárokkal leveleket szándékozott eljuttatni Budapestre, melyeknek megírására Pálóczi-Horváthot kérte meg.
Az első levelet Szakasits Árpádnak, ifj. Kertész Róbertnek és Barankovics Istvánnak küldte el Davidson. Szakasitsot és Barankovicsot emigrálásra akarta rávenni, illetve azt szorgalmazta, hogy mindkét pártból küldjenek ki valakit Isztambulba, hogy lehetővé váljon a folyamatos információcsere. Futárnak Miske-Gerstenberger Jenő müncheni magyar főkonzul angol származású feleségét választották ki. Mary Alison Miske-Gerstenberger – fedőneve az angol szervezetben: Fruit – a SOE ügynöke volt, több futárszolgálatot is ellátott már ezt megelőzően. Magyarországi útja azonban végzetesnek bizonyult. Szakasitsnak át tudta adni a levelet, ám Kertésszel elkerülték egymást. Másnap egy társaságban találkozott Bethlen Andrással, Bethlen István volt magyar miniszterelnök fiával, aki akkor a 8 órai újság főszerkesztője volt, s neki adta át a levelet megkérve, hogy azt juttassa el Kertész Róbertnek, aki a lap főmunkatársa volt. Bethlen azonban nemcsak átadta a levelet Kertésznek, hanem azt bevitte a VKF2 osztály kémelhárítására, így Mary Allisont másnap reggel letartóztatták. Felhasználták ellene Starosolszky Aranka beugrató ügynököt (akit majd Cserépfalviék esetében is alkalmaznak), aki bizalmába férkőzött Miske Jenőnének, s a perében a koronatanú szerepét is eljátszotta. A Szakasits-féle levelet is megszerezték a rendőrség emberei, mert – Pálóczi számára balszerencsés módon – éppen akkor tartóztatták le Szakasitsot a szociáldemokraták és az illegális kommunista párt közötti egyezség létrejötte gyanújának ügyében. Wayand Tibor közismert és rettegett detektívfelügyelő 1946. márciusi fogságban írt önvallomásából kiderül, hogy Pálóczi levele véletlenül került a kezükbe Szakasits házkutatása kapcsán, ám a feladó alapján hamarosan összeállt a kép a kémelhárítók számára. Szakasitsot letartóztatták, de barátai, illetve az akkor már az angol különtárgyalások felé kacsingató Kállai Miklós miniszterelnök közbenjárására hamarosan szabadlábra került.
Érdekes és kevéssé ismert adaléka lehet a történetnek az is, hogy Barankovics István, aki akkor a Kis Újság rovatvezetője volt, végül is megkapta Pálóczi levelét, ám azzal elment Újszászy Istvánhoz, aki akkor a VKF2 osztályt, a magyar kémelhárítást vezette, s a levelet átadta neki. Újszászynak az ÁVO fogságában tett 1948-as vallomása szerint Barankovics megnevezett több olyan személyt is, aki szerinte szintén kapott levelet Pálóczitól (Békeffi, Cserépfalvi), s felajánlotta segítségét a kémelhárításnak, majd a későbbiekben több baloldali szervezkedésről szolgáltatott adatokat. Mivel Újszászy letartóztatásban írta le emlékeit, ezért utóbbit kétkedéssel teszem közzé, különösen azért, mert semmilyen egyéb erre vonatkozó adatot másutt nem találtam. Azt a tényt viszont el lehet fogadni, hogy Pálóczi levele, melyet Barankovicsnak írt, így jutott a magyar kémelhárítás birtokába.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a VKF2 már tudott Miske-Gerstenberger Jenőné érkezéséről, mert Bartalis Kálmán ankarai katonai attasé és emberei folyamatosan megfigyelték a SOE központját, s így azonosították az onnan útjára induló Miske Jenőnét, majd utazását nyomon követték.
Mary Alison Miske-Gerstenbergert 12 évi fegyházbüntetésre ítélték, ám egy fogolycsere során egy év múlva az angolok őt is kicserélték Wieser Jenő, kémkedésért lebukott londoni katonai attaséért. Érdekességként említem meg, hogy a háború után Mary Alison ismét Magyarországra jött, hogy elhunyt férje hagyatékát elrendezze, ám az oroszok felkérésére a magyar hatóságok kémkedés vádjával letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan csak 1955-ben szabadult ki.
A második levél Cserépfalvi Imrének, Bálint Györgynek és Kovács Imrének szólt. Levelében Pálóczi részletesen ismertette az angol kormány álláspontját Magyarországgal kapcsolatban, a háború végkimenetelére vonatkozó angol értékelést, s aktív németellenes tevékenységre sarkallta Kovácsékat. Biztosította őket arról, hogy Auer Pálnál megtalálható 70 ezer pengő, melyből tevékenységüket finanszírozni tudják. Kilátásba helyezte, hogy küldeni fog rádiókészüléket és fegyvereket is a közeljövőben. A folyamatos kapcsolat kialakítását és összekötő személyek Isztambulba küldését szorgalmazta. Különösen Bálint György kimenetelére tartott volna igényt, de szóba jött József Jolán és Szabó Zoltán is.
Kovács Imre kimenetele ezúttal sem merült fel, ám különösen örvendezett Kovács Imre, a Magyar Nemzet 1941. szeptember 28-ai számában megjelent Toborzó című cikkének, melyben Kovács az általa szorgalmazott paraszt–munkás összefogás programját hirdette meg. Pálóczi jelezte a levélben, hogy azt lefordította, s „illetékeseknek” átadta, mert ez „nagy ígéret és nemcsak az én szememben”. Pálóczi levelében azt írta, hogy felhatalmazták annak közlésére, amennyiben a Kovács által megjelölt irányzat megerősödik, az a béketárgyalásokon is komoly szerepet fog játszani.
A levelet Visnovitz Jenőné – fedőneve a SOE szervezetében: Max – vitte magával, több más küldemény társaságában. A levelet mikrofilmre vitték, és egy Grün Zsigmond nevű Isztambulban dolgozó magyar származású bőrdíszműves dolgozta bele egy ezüstróka stóla fejébe. Visnovitzné 1942. január 7-én indult el Isztambulból, ám Bartalis Kálmánék már ezt is jelentették Budapestre. Először Romániában adott le egy csomagot, majd január 18-án érkezett meg Budapestre. Jellemző, hogy a román kapcsolat a magyar kémelhárítás ügynöke volt, s Visnovitzné küldetéséről közvetlenül tájékoztatta a magyar államvédelmet. A magyar hatóságok még a pályaudvaron letartóztatták, s rövidesen megtalálták az elrejtett mikrofilmet is. A levél alapján azonosították a címzetteket. Cserépfalvit még aznap éjszaka letartóztatták, Bálint Györgyhöz pedig másnap elküldték Starosolsky Aranka beugrató ügynököt, aki az elkobzott mikrofilmet egy dobozban otthagyta Bálintnál. Bálint azonban gyanút fogott, mert kevéssel előtte ugyanez a nő Cserépfalvi beugratásával is próbálkozott, így másnap a küldeményt bevitte a hatóságokhoz. Így tehát ezen a levélen még nem buktak le Cserépfalviék, hiszen a levelet neki nem tudta átadni a futár, Bálint pedig azonnal jelentette a gyanús küldeményt. Visnovitznét a bíróság kötél általi halálra ítélte, ám az ítéletet Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök 12 évi börtönbüntetésre változtatta.
A következő levél azonban már nem volt következmények nélküli az érintettekre nézvést. A küldeményt ezúttal egy Salvet Lufti Tozan nevű – fedőneve a SOE nyilvántartásában: Pants –, Finnországnak Bukarestbe kinevezett tiszteletbeli konzulja vitte magával, aki a SOE ügynökeként elsősorban a romániai Iuliu Maniu-val, a Román Nemzeti Parasztpárt elnökével, a SOE legfontosabb romániai ügynökével tartotta a kapcsolatot. Tozan március 28-án érkezett meg Budapestre, a Hungária Szállóban helyezkedett el. Március 29-én a török követségen átvett egy rádióadó-készüléket, majd március 30-án felkereste Cserépfalvi Imrét a könyvesboltjában. Bejelentette, hogy Isztambulból jött, megmutatta diplomata útlevelét, majd közölte az előre megbeszélt jelszót, amiben Pálóczi és Cserépfalvi megállapodott a Hangli sörözőben: Pipi is üdvözletét küldi. Cserépfalvi abban a pillanatban gyanakodni kezdett. Pálóczi ugyanis rossz jelszót adott meg. A jelszó helyesen így hangzott volna: Pipinek is üdvözletét küldi, azaz Cserépfalvi feleségének. A futár közölte, hogy leveleket és egy adó-vevőt, új kódokat valamint pénzt is hozott, ám Cserépfalvi bizalmatlan lett, azt mondta, hogy valami tévedés lehet, s elküldte.
Pár nappal azelőtt meglátogatta Cserépfalvit a már említett Starosolsky Aranka íróként mutatkozott be, s a beszélgetés során nagy érdeklődést mutatott a kiadó Kék Könyvek sorozatában megjelent kötetei iránt. Elmesélte, hogy járt Moszkvában, s rendkívül érdekes könyvterve lenne. Cserépfalvi a kiadó zsúfolt terveire hivatkozva udvariasan kitért a kérés elől, de pár nap múlva megbizonyosodott róla, hogy a hölgy a magyar kémelhárítás ügynöke volt, így attól kezdve különösen óvatosan jártak el az ismeretlen érdeklődőkkel.
Cserépfalvi a török futár távozása után azonnal felkereste ügyvédjét, együtt bementek a Hadik laktanyába, ahol elmondták az esetet. A bejelentést tudomásul vették, s másnapra rendelték vissza a kiadót. Eközben Tozan átgondolta, hogy Cserépfalvi rosszul reagált a kapcsolatfelvételre, ezért a leveleket és a rádiót bevitte a török követségre és megsemmisítette őket. A török futárt másnap elfogták, s vádat emeltek ellene. A futár egy cigarettatárcában rejtegette a mikrofilmre írt levelet, melyet Pálóczi Cserépfalvinak, Bálintnak és Kovácsnak írt, s azt viszont nem semmisítette meg, mert reménykedett benne, hogy egy következő találkozás alkalmával át tudja adni. Ezt a dobozt, s benne a levelet megtalálták a nyomozók, így konkrét bizonyítékuk volt Tozan ellen. Őt is hosszú börtönbüntetésre ítélték, ám 1943 vége felé a SOE megvesztegetett néhány magyar tisztviselőt, így sikerült Tozant kiszabadítaniuk. Az angol dokumentumok bizonysága szerint a SOE Tozan kiszabadításáért 20 000 dollárt, s ugyanennyi svájci frankot fizetett ki két bankszámlára Svájcban. Hogy kik voltak a számlák tulajdonosai, egyelőre ismeretlen.
Cserépfalviék azonban ekkor már nem úszták meg a letartóztatást. Amikor március 31-én jelentkezett a Hadik laktanyában, azonnal letartóztatták, s még aznap este elkezdődött a kihallgatása. Letartóztatták Bálint Györgyöt és feleségét Csillag Verát is, akit két nap múlva kiengedtek. Cserépfalvit és Bálintot azonban fizikailag és lelkileg is nagyon megkínozták. Először a kiadó működésére és a kötetek szerzőire vonatkozóan tettek fel kérdéseket, majd előkerült a szervezkedés kérdése is. Kihallgatásuk a későbbiekben leginkább a kiadó anyagi helyzetére és a kiadói tervekre tevődött át.
Kovács Imrét nem tudták március végén letartóztatni, ugyanis akkor Huszton tartózkodott, behívták katonai szolgálatra. Alighogy megérkezett alakulatához, máris közölték vele, hogy tartalékállományba kerül, s utazzon vissza Pestre, mert meg kell jelennie a Hadik laktanyában kihallgatásra. Azon a hétvégén volt húsvét, így Kovács még édesanyjával tölthetett két napot, s csak április 7-én, kedden tartóztatták le. Ellene hazaárulás volt a vád, idegen hatalom számára történő szervezkedés. Ennek a büntetőtételnek akár halálos ítélet is lehetett a büntetése. Kovácsot is szigorú kihallgatásnak vetették alá, de szerencsére Cserépfalvival szomszédos cellába került, s egy lyukon keresztül folyamatosan tartani tudták a kapcsolatot.
Kovács Imre kiszabadításáért sok barátja, ismerőse interveniált. Szegfű Gyula – a Történelmi Emlékbizottság képviseletében – Ujszászy Istvánnál, az Államvédelmi Központ vezetőjénél kísérletezett. Május 20-án Illyés Gyula látogatta meg Kovácsot a Margit körúti fegyházban, s később ügyében beszélt Márai Sándorral. Márai ismeretségi körében sok olyan befolyásos személyiség volt, akik esetleg segíthettek. Kovács Imre felmentését mégsem ezek a közbenjárások, hanem egy szinte hihetetlen történet hozta el.
1942. június 5–8. között került sor Kolozsváron a már hagyományos könyvnapi ünnepségekre. A megnyitó június 5-én délután volt. A Budapestről érkezett írók ebédjüket ugyanott fogyasztották el, ahová betért Szombathelyi Ferenc vezérezredes is, aki akkoriban a Honvéd Vezérkar főnöke volt. Márai régi ismerősként üdvözölte a tábornokot, aki megérdeklődte, hol találkozhat velük, s a délután folyamán valóban kilátogatott a könyvsátrakhoz. Illyésnél hosszasabban elidőzött, dicsérte a Puszták népe című művét, hangoztatta a falukutató mozgalom, a népi irodalom, a népfőiskolák fontosságát. Kijelentette, hogy föl kell tárni a nép helyzetét, s a népet be kell emelni a nemzet életébe.
Illyés megérezte, hogy ez a bensőséges hangulat segítségére lehet Kovács Imre ügyében. Hirtelen ötlettől hajtva megemlítette, hogy bármily hihetetlen, az írók munkája is igen veszélyes lehet, hiszen az egyik fiatal, s nagyon tehetséges író most is a vezérkar fogdájában ül. Mivel Szombathelyi türelmesen végighallgatta, Illyés gyorsan elhadarta kérését, mely szerint Kovács Imre jóhiszemű ember, biztos csak félreértés áldozata lehet, s kérte a vezérezredest, vizsgáltassa felül ügyét. Szombathelyi kíváncsi volt a többiek véleményére is, majd bólintással jelezte, hogy megértette a kérést.
Pár hét múlva levélben rendelték be Illyést a vezérkarhoz. Szombathelyi jó félórán keresztül beszélgetett vele, megemlítette, hogy átnézte Kovács iratait, s amennyiben Illyés jótáll érte, akkor szabadon engedik. Illyés megerősítette, hogy Kovács nem lehet hazaáruló. Augusztus közepén Szombathelyi magához kérette Kovácsot, leteremtette, hogy milyen társaságba keveredhetett, ha ilyen vádakkal illették, majd közölte vele, hogy szabadlábra kerül. Még aznap kiengedték, s Cserépfalviék is szabadultak szeptember 12-én. Mindhármukat nagyon megviselte a börtönélet. Kovács állandóan éhes volt, Cserépfalviék a bezártságot és a tehetetlenséget tűrték nehezen. Heteknek kellett eltelniük, míg ismét be tudtak illeszkedni a normális életbe.
Bálint Györgyöt azonban 1942 novemberében munkaszolgálatra rendelték be, az ukrán frontra vitték, ahol 1943 elején elhunyt. Cserépfalvi folytatta kiadói tevékenységét, ám a német megszállás után ő is illegalitásba kényszerült. Kovács Imre a magyar ellenállás egyik legaktívabb alakja lett, de ez már egy másik történet életében.
A teljesség igénye megköveteli, hogy még néhány – ma már ismert – részletet is hozzáfűzzünk a történethez. Pálóczi-Horváth György Isztambulban a SOE magyar referense lett, kódneve Howard, kódszáma: A/H 6 volt. Nagyon komoly szerepet játszott a titkos angol–magyar fegyverszüneti tárgyalások során. Ezeket a megbeszéléseket az angolok a szovjetek tudta nélkül folytatták, ám sajnos Pálóczi minden részletéről értesítette az orosz titkosszolgálatot. Még 1941-ben ismerkedett össze Léderer Sándorral, aki az Orion gyár kereskedelmi képviselője volt Isztambulban. Frida, a felesége, Odesszában született, 6-8 éves korában került családjával külföldre. Apja egy szovjet olajcégnél dolgozott, jártak Bulgáriában és Törökországban. Frida iskoláit Isztambulban végezte, jól tudott franciául és angolul. Mindemellett beszervezte az orosz titkosszolgálat is. Tudott erről férje is, s barátjukat, Pálóczit szintén megismertették a helyi orosz ügynökkel, Borisz Ivanovics Baklanovval, aki az ankarai orosz követség kereskedelmi attaséjaként működött. Pálóczi neki juttatta el az angol–magyar tárgyalások anyagát. Jellemző slendriánságára, hogy amikor el kellett hagynia Isztambult, egy másik magyar SOE-ügynöknél, Schönberger Ferencnél felejtett egy ellopott iratokkal teli zsákot, amit az, amikor felfedezte, elégetett.
Pálóczi 1945 után Londonból mindenképpen haza akart térni, s erre 1947-ben sor is került. Kovács és Cserépfalvi nagyon neheztelt rá, hiszen az említett levelek felelőtlen elküldésével Pálóczi az életüket is veszélybe sodorta, ám amikor kérdőre fogták, Pálóczi azzal intézte el, hogy ő csak a szöveget írta meg, a levelek eljuttatásának megszervezéséhez már nem volt köze. Később éles hangú cikkben támadta meg Kovácsot, amikor ő belépett a Balogh-féle kisgazdapártba, karrierizmussal vádolva őt. Kovács a Magyar Nemzetben egy nyílt levélben válaszolt rá, feltárta Pálóczi háború alatti szerepét, s felvetette azt is, hogy Pálóczi hazaérkezését követően belépett a kommunista pártba, mely inkább volt tekinthető megalkuvásnak, mint Kovács lépése.
Végzete Pálóczit is elérte, letartóztatták, s évekig ült börtönben. Amint arról már szó volt, terjedelmes dolgozatokban tárta fel az angol titkosszolgálatnál végzett munkáját, s egyre kérvényezte, hogy az orosz titkosszolgálatoktól kérjék meg azokat az anyagokat, melyeket a háború alatt átadott nekik. Balszerencséjére a volt kereskedelmi attasé, Baklanov, 1947-ben Ausztriában átment az amerikai zónába, azaz disszidált, így a magyar hatóságok semmilyen igazolást nem kaptak. Sokan Baklanovval azonosítják az 1972-ben a londoni Hutchinson kiadónál A. I. Romanov írói álnéven megjelent Nights are longest there: Smersh from the inside [magyarul: Ott a leghosszabbak az éjszakák: A Szmers belülről] című kötet szerzőjét.
Lédererék viszont itthon voltak, Frida, a feleség, a Gorkij könyvtár vezetője lett, férje pedig az Orion igazgatója. Őket azonban senki nem kérdezte meg. Pálóczi 1954-ben történt szabadulása és rehabilitálása után az Irodalmi Újságba írt pártellenes cikkeket, 1956 őszén pedig ismét elhagyta az országot. Londonban a Magyar Írók Szövetsége Külföldön szervezeténél tevékenykedett, a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság szerkesztője volt. A magyar elhárítás tervezte beszervezését, a börtönben tett vallomásai alapján gondolták megzsarolni, ám végül is letettek róla. Pálóczi addigra már annyi kémszervezetnek tett szolgálatot, hogy egy újabb beszervezés nem sok eredménnyel kecsegtetett.
Kovács Imre 1947 őszén elhagyni kényszerült szülőföldjét, s életének majdnem felét emigrációban töltötte el. Harcát a független, demokratikus Magyarországért azonban egyetlen pillanatra sem hagyta abba. Sokszor elhangzott ellene vádként, hogy idegen országok hírszerző szervezetei pénzelték, angol–amerikai–francia politikai érdekek hálójába került. Ő maga egy idő után már nem törődött ezekkel a pletykákkal. Egyik ismert mondása volt: „A sztá­lingrádi csatát Sztálingrádnál kell megvívni!” A személye elleni támadásoknál fontosabbnak tartotta azt, hogy mindig megtalálja a hazája függetlenségének visszaszerzéséhez vezető legígéretesebb utat. Ha kellett, szövetséget kötött, ha kellett, akciózott. Ennyi év után lelepleztük tehát az egyik szóbeszéd tárgyát. Kovács Imre az angol titkosszolgálatnak SEM volt tagja. Kétségtelen, hogy szinte minden kémszervezet megpróbálta beszervezni, de ügynökük sohasem lett. A Szabad Európa Bizottságnál végzett munkájával haláláig a magyar szabadság ügyét szolgálta.

 
 
Felhasznált források és irodalmak:

 
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. O-8-028. „Nilus” Angol titkosszolgálat dosszié.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. K-1629/1.–2. Pálóczi-Horváth György dosszié.
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. K-1869. Xavier (Kovács Imre) dosszié.
Louise Atherton: SOE Operations in Eastern Europe. United Kingdom, 1995.
A Special Operations Executive dokumentumai a Brit Nemzeti Levéltárban.
Cserépfalvi Katalin: Mimikoko illegális élete. Budapest, K.u.K., 2001.
Galligan–Cserépfavi Katalin Y.: Cserépfalvi Imre és társainak bűnügye, 1942. Ezredvég. 2011/3. 77–84.
Joó András: Kállay Miklós külpolitikája. Budapest, Napsugár Kiadó, 2008.


« vissza