Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Körbetekintés (A külföldi magyarok 1992-ben, Kárpátalja) 2. rész


KÖRBETEKINTÉS II.
 
 
A szomszédos országokban élő magyarok 1992-ben
 
 
A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS ALKALMÁVAL Csehszlovákiához csatolt, jórészt ruszinok által lakott, magyarul Kárpátaljának nevezett területen napjainkban újabb uralomváltozás történt: az ott élő magyarok a függetlenné vált Ukrajna polgárai lettek. Ez már 1918 óta a negyedik, sőt egyes románok által megszállt területeken az ötödik váltás, amit nem könnyű az ott élő magyaroknak, a változások szenvedő alanyainak, elviselni. Még nehezebb volt a Szovjetunió fennhatósága alatt eltöltött négy és fél évtized, különösen a szovjet uralom első évei, amikor a magyarok és németek védtelenül kiszolgáltatott prédái voltak a kitelepítéseknek, kényszermunkára vagy hadifogságba hurcolásoknak. Az áldozatul esett, soha vissza nem tért magyarok száma a legutóbbi becslések szerint eléri a 30.000 főt, de a hadifogolytáborokban és gyűjtőtáborokban meghaltak névsorát még korántsem sikerült teljesen összeállítani.
A lakosság számának ingadozásai egyben a történelem viharainak nyomjelzői. Pontos számokat már csak azért is nehéz megállapítani, mert a terület többször változott. Magyarországon helységei Ugocsa, Ung, Bereg és Máramaros megyéhez tartoztak s ezekből szabdalták — meglehetősen rosszul — a Csehszlovákiához kerülő részt, amelyből később Kárpátalja kiszakadt. Egy része 1938-ban, a többi 1939-ben visszakerült Magyarországhoz, az országrészt birtokba vevő magyar csapatok azonban az Ung folyó völgyében átlépték a tartományi határt és mintegy 10-15 km mélységű észak-déli területsávot is birtokba vettek. A határokat 1939. április 4-én rögzítő magyar-szlovák szerződés alapján így 74 helység került Magyarországhoz. Ez az egész terület összesen 12.171 négyzetkilométert tett ki. Változott a szovjet-csehszlovák határvonal is.
A MAGYAR NEMZETISÉGŰEKNÉL valamivel magasabb a magyar anyanyelvűek száma: 1979-ben 166.050, 1989-ben 166.700 fő volt. Nem állok azonban egyedül azzal a véleménnyel, hogy számuk 200.000-re emelhető, hiszen a görög katolikus vallású magyarok egy részét még mindig ruszinként írták össze, mert eredetileg ez szerepelt személyazonossági igazolványukban. A bejegyzés megváltoztatását csak most, 1992-ben engedélyezték, de a rendelet eredményességét erősen megkérdőjelezi, hogy az átírást hivatalosan írásban kell kérni, ami sokakat visszatart majd.
A szovjet korszakban a statisztikai adatokat általában titkosnak kezelték, különösen a nemzetiségi adatokat. Közlésükre ritkán került sor, községi adatsorok pedig egyáltalán nem jelenhettek meg. így mind a városok, mind a falvak nemzetiségi megoszlásánál találgatásokra, illetve helyi ismeretekre vagyunk utalva. Egy 1969-ben Kijevben megjelent kötetből sikerült a helységek népességének számát megismerni. Az 1910. évi nemzetiségi arányokat a községi adatokra átszámítva végeredményként a magyarok összes számához nagyon közel eső eredményt kaptam — egyedül a városok adatait kellett kissé módosítani. Kárpátaljai kutatók igazolták eredményeimet, nagyobb eltérés csak Nagyszőlős környékén, az egykori Ugocsa megyei helységekben tapasztalható, amelyekben a magyar anyanyelvű, de görög katolikus többségű helységekben 1910 óta nagyobb változások történtek.
A magyar nyelvhatár egyébként az egykori Ung megyében Botfalva és Tarnóc községnél lép Szlovákiából Ukrajnába. Kárpátalja területére. A magyar nyelvterület itt elég széles, és miként a Bodrogközhöz csatlakozó síkságon, homogén egészen a Tiszáig. A határvonal teljesen ötletszerű, mindkét oldalon magyar helységeket választ el és vág ketté egymástól, mint Kis- és Nagyszelmenc esetében. És a szigorúan őrzött határokon, ahol a vasfüggönyön vasiakat is elzárta a trianoni szerződés önkényes megváltoztatásával a Szovjetunióba bekebelezett falvakat a szomszédos magyar helységek egykor egybetartozó, a földrajzi viszonyoknak megfelelő út- és vasúthálózattal átszőtt népességétől, évtizedeken át még a családtagok sem tudtak áthatolni. De hogyan lehetett volna ledönteni egy láthatatlan falat?
A nyelvhatár eredetileg e tájon is a hegyek pereménél húzódott, de a szűk patakvölgyekben elszaporodott, megélhetést nem találó szlovákok és ruszinok az évszázadok folyamán (magyar uralom alatt) előrenyomultak a síkság felé, és lassan birtokba vették a magyar településeket. Ung megyében Szobránc környékén Szentes, Tasolya, Jenke, Bező, Alsó- és Felsőnémeti (még szlovák területen), Ordarma, Gerény, Daróc, Radvánc már Ungvártól délre vált szlovák, illetve ruszin többségűvé és nyomta be a korábbi nyelvhatárt. Az egyre jobban terjeszkedő város, ahol az utóbbi évtizedekben több tízezer ruszin, ukrán és orosz telepedett meg, táguló vonzáskörzetében több magyar falut fenyeget, a lakótelepek már elérték Homok községet.
A terület fővárosává átalakult Ungvár szintén elvesztette magyar többségét és hasonló sorsa jutott Munkács és Nagyszőlős is, egyedül Beregszász marad magyar többségű. Lakói részben Magyar- országra költöztek, részben elhurcolásuk után szovjet hadifogolytáborokban, a magyar anyanyelvű zsidók pedig német lágerekben vesztették életüket. Ma Ungvár lakossága meghaladja a százezret, ebből körülbelül 15.000 magyar, Munkácson mintegy 10.000, Nagyszőlősön 6-7000 magyar él.
Ungvártól a nyelvhatár délnek fordul és Nagygejőcön, Csongor és Barkaszó falun át halad Izsnyétéig, ahol a magyarok 60%-os aránya állandósult, majd Dercent és Farnost érintve Bodrogújfalun, Salánkon át a Tiszáig halad, amelyet Tiszaújhelynél ér el. E szélső pontok és a magyar határ között él a kárpátaljai magyar lakosság csaknem fele, itt vannak legnépesebb települései: Beregszász 25- 30.000, Nagydobrony 5500, Mezővári 3000, Mezőkaszony 3000, Nagybereg 2500, Gát 2800 magyar lakossal, akiknek aránya a helységekben ma is meghaladja a 90%-ot, s mindössze egyetlen ruszin többségű kis faluja van, Kovásznó. Nem véletlen, hogy e terület lakói kezdeményezték autonómia megadását, amit nagy többséggel meg is szavaztak, megvalósításához azonban késik a felsőbb ukrán hatóságok hozzájárulása.
TISZAÚJHELLYEL MÁR AZ EGYKORI UGOCSA MEGYE TERÜLETÉRE ÉRTÜNK, amelynek változatos népesedéstörténetét Szabó István oly kitűnően föltárta. E kis megye területén eredeti magyar népességhez folyamatosan érkeztek ruszinok és románok, majd a múlt század végén sok zsidó is beköltözött, akiknek jelentős része 1910-ben még német (jiddis) anyanyelvűnek vallotta magát. Hasonlóan színes volt vallási megoszlása is. A népesség többsége görög katolikus volt (ruszinok és románok egyaránt), de jelentős volt a római katolikusok, reformátusok és izraeliták száma is.
A ruszinok egy része a magyar települési területen belül és a vegyessé vált helységekben elmagyarosodott. Ezt a folyamatot már a cseh uralom alatt sikerült több helyen visszafordítani, mint Csepe községben, amelynek 965 lakosa egytől-egyig magyar anyanyelvűnek vallotta magát, de 1921-ben már csak 17,0%, 1930-ban 16,7% magyart mutatott ki a népszámlálás. Lakóinak többsége azonban a mai napig magyarul beszél s küzd ruszin minősítése megváltoztatásáért. Ugyancsak már 1921-re elvesztette 75,4%-os magyar többségét Szőlősvégardó, ahol a magyarok aránya 8,6%-ra csökkent, Hetényben 32%-ból 1,2% maradt, továbbá Nagyszőlős, Gödényháza, Királyháza, Tiszasásvár, Feketeardó és Tekeháza, míg mára Mátyfalva, Karacsfalva és Fancsika veszti el mindinkább magyar arculatát. A felsoroltak közül magyar iskolája már csak Nagyszőlősnek és Feketeardó- nak van, ez utóbbi is lassan elapad. A teljesen ötletszerűen meghúzott határ egyáltalán nem követi az etnikai viszonyokat, ki érti például, miért kellett Nagypaládot s mellette 15 református, tiszta magyar községet elcsatolni Magyarországtól? E kérdést persze sokszor fölvethetnénk, de hogy Ukrajna és Románia határa Ugocsa megyében ütközzék mindkét oldalon 5-5 magyar falu között, erre bizony kevesen gondoltak volna. (Ukrán oldalon a határ Fertősalmás, Nagypalád, Nevetlenfalu, Akli és Szőlősgyula, román részről Csedreg, Halmi, Dabolc, Bábony és Tamásváralja között húzódik.)
Szólni kell még a Tisza völgyében magányosan álló két magyar többségű és két jelentős magyar lakosságú városról. Visk és Técső még őrzi enyhe magyar túlsúlyát, Huszton és Rahón mindig kisebbségben voltak. Számuk mindegyikben 4000 fő körül mozog. Jelentős magyar lakossága van a máramarosi sóbányák Ukrajnába került központjának, Aknaszlatinának is.
 
(Folytatjuk)


« vissza