Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Körbetekintés (A külföldi magyarok 1992-ben, Délvidék, Burgenland) 4. rész


Az egykori Jugoszláviához csatolt területen élő magyarokat az elmúlt években zajló történeti események három különböző államba kényszerítették. A Bácska és Bánság lakossága, ahol a magyarok 95%-a él, jelenleg Szerbiához tartozik. A Szerémség és az egykori Baranya megye helységei korábban Horvátország részei voltak, jelenleg azonban senkiföldje, míg a Vas és Zala megyétől elcsatolt 26 magyar helység Szlovéniába került.

A történelem a magyarság legdélibb, 400-500.000 fős népcsoportjára súlyos szenvedéseket zúdít napjainkban. Részben el kellett menekülniök Árpád-kor óta fennálló, több mint ezeréves helységeikből, részben állandó félelem és aggodalom közt töltik napjaikat, vajon milyen áldozatokat követel még tőlük a délszláv népek érthetetlenül kegyetlen testvérháborúja. Amikor létük, fennmaradásuk forog kockán, amikor életük évszázados kereteit fenyegeti veszély, a kitelepítés és teljes etnikai átrendezés nap mint nap megjelenik a szélsőséges szerb nacionalisták és a legfelső állami vezetők nyilatkozataiban, amikor a fiatal magyar férfiakat besorozzák és a véres harcok első vonalába dobják, s amikor mi, anyaországi magyarok kénytelenek vagyunk a nagyobb tragédia elhárítása érdekében mindezt tétlenül szemlélni: ilyen körülmények között szinte céltalannak tűnik a lélekszám-adataikat tartalmazó statisztikai sorok ismertetése és elemzése. De ha tegnap még érvényesek voltak is az utolsó népszámlálás adatai, érvényesek-e ma is, és ki tudja, mit hoz a holnap, hogyan változik meg erőszakos betelepítésekkel egy-egy város vagy község nemzetiségi összetétele, nem kényszerítik-e menekülésre magyar, horvát és más nemzetiségű lakosait harci események vagy a kegyetlen gyűlölet, amely már annyi emberéletet oltott ki, és annyi települést törölt el a föld színéről?

Most egyszerre elvesztik fontosságukat azok a — valamennyi szomszédos országok statisztikai adatgyűjtésénél megfigyelhető — apró trükkök és manipulációk, amelyek Trianon óta egyfolytában csökkenteni igyekeztek az utódállamokhoz csatolt magyar népelem számát és súlyát, hol a magyar anyanyelv helyett a bizonytalanabb „nemzetiség” fogalmának bevezetésével, hol a magyar anyanyelvű zsidók és cigányok leválasztásával, hol a magyarság különböző népcsoportjainak (magyar, székely, csángó) szétforgácsolásával, hol magyar voltuk megkérdőjelezésével (mint a reszlovakizálás vagy a görög-katolikus magyarok kényszerű ukránosítása), csak hogy legalizálhassák a rosszul megvont határokat, igazolhassák mesterségesen létrehozott államaik egységes nemzetállam voltát. Ilyen átlátszó trükk volt a „jugoszláv” nemzetiségi kategória is, amelybe több ezer magyart vagy vegyes házasságban élőt kényszerítettek, de amely ma már nem létező népet és államalakulatot takar, hiszen azokat, akik ilyen kérlelhetetlen kegyetlenséggel irtják egymást, nem lehet egységes „jugoszláv” népnek tekinteni és országukat Jugoszláviának nevezni.

UGYANAKKOR az idegen államok határai közé kényszerített magyarok az eltelt háromnegyed évszázadnyi időszak alatt bebizonyították hűségüket ahhoz a nyelvhez, amelyet őseik beszéltek, és ahhoz az országhoz, amelyből erőszakkal kiszakították őket. Az ezerszáz éves Magyarországnak nincs szégyenkezni valója a világ előtt, s el kell jönnie annak az időnek, amikor minden szomszédos országban élő magyar emelt fővel lehet egyenrangú polgár azon a földön, amely az ésszerűtlenül tekergő határok és az állam- alakulatok változásai ellenére sem változott, s ahol évszázadok óta megszakítatlanul él. A népek települési rendjét nincs joga egyetlen államhatalomnak sem erőszakkal megváltoztatni, a világ népeinek összefogásával meg kell akadályozni, hogy ellenőrizhetetlen fegyveres bandák bárhol népirtást követhessenek el vagy lakóhelyeik elhagyására kényszerítsék a védtelen családokat.

Ez történt a Szerémség török hódoltságot átvészelt, utolsó magyar településeivel (Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Lacháza), amelyek a szerb-horvát határvonal meghúzása körüli fegyveres harcok színterévé váltak és a legutolsó híradások szerint megsemmisültek. Lakosságuk Magyarországra menekült, helyükbe máris szerb telepesek érkeztek, s Kórógy neve már Srbska Palócára változott.

Hasonló sorsa jutottak a Baranya megyétől elcsatolt, a közelmúltban szintén Horvátországhoz tartozott területen fekvő helységek is. Nem tudjuk, mi van és mi lesz Csuza, Kopány, Kő, Laskó, Nagybodolya, Sepse, Újbezdán, Várdaróc, Vörösmart tiszta magyar, Bellye, Hercegszőlős, Karancs, Kiskőszeg vegyes lakosságú helységek magyarságával. A falvakban csak az öregek maradtak, a többiek menekülni kényszerültek, s visszatérési kísérleteik egyelőre rendre meghiúsultak, mert az ENSZ-csapatok sem tudják garantálni biztonságukat a területet birtokukban tartó illegális szerb fegyveres csapatokkal szemben. Összesen mintegy 20.000 magyarról van szó és 17 faluról, de ezek az ősi települések a magyar etnikum fontos részei voltak. A Duna kiöntései és mocsarai között megbújva túlélték a török uralmat, most kiűzetésükkel a délvidéki magyarság utolsó települései tűntek el. S ne feledjük: Vörösmarton működött a XVI. században az első magyar középiskolák egyike.

A Szlovéniához került, hasonlóan kicsiny magyar töredék (Zala megyéből 19, Vasból 7 helység, összesen ma már 10.000-nél alig több magyar lakossal) békés körülmények közt élte meg Szlovénia függetlenné válását, és minden remény megvan nemzetiségi jogaik biztosítására. Ennek ellenére nehéz megállapítani azokat a folyamatokat, amelyek számuk állandó csökkenéséhez vezettek. Nagy az elvándorlás, a mérhető szlovéniai belső mozgásra utal, hogy Ljubljanában már 244, Mariborban 98, más helységekben (főleg a tengerparton) 237 magyart találtak, s számuk népszámlálásról nép- számlálásra enyhén növekszik.

A Délvidék legnagyobb magyar közössége az egykori Bácskában és a Bánságban található, és Szerbiához tartozik. Az itt élők száma mintegy 400.000, az utóbbi évtizedekben szintén nagyon megfogyatkozott. A legutóbbi népszámlálások szerint számuk a Vajdaságban 1961 óta állandóan csökken, miközben az összlakosság 1.854.965-ről két millió fölé emelkedett.

AZ 1991. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS az összes vajdasági településen a magyarok számának csökkenését mutatja, ami nem lehet igaz. A jugoszlávosítás mellett megtévesztőek az adatok a közigazgatási határok változásai miatt is. A körzetesített városok vagy községek több alkotóelemből állnak, számuk folyton változik, olykor a húszat is meghaladja. így összehasonlításukkal vigyázni kell, mert gyakran nem azonos terület adatai kerülnek egymás mellé. A körzetekben több különböző nemzetiségű helységet kapcsolnak össze, bennük a magyarság aránya általában alacsonyabb, mint saját, önálló településein. Ha viszont a körzetek részeit vizsgáljuk, gyakran találkozunk puszták, külterületi lakott helyek, tanyaközpontok, új települések adataival, amelyeket kiszakítottak egy-egy város vagy község határából, miáltal csökkent népességszámuk, többnyire a magyarok aránya is. Nem tudom például, hová tartozott Topolya körzetében Moholbogaras, Adánál Sterijino, Zentánál Felsőhegy vagy Bogaras — valamennyi 90% fölötti magyar népességgel. A körzetek száma alacsonyabb a magyar helységekénél, alkotóelemeiké viszont sokkal magasabb. (A Vajdaságban 43 körzetesített helységben összesen 463 település volt.)

Bár a magyarok kimutatott száma és aránya főbb gócaiban, a korábban csaknem teljes egészükben magyar városokban és falvakban is csökkent, magyar többségüket sem „jugoszláv” átsorolásukkal, sem a közigazgatási csereberékkel nem sikerült eltüntetni. így továbbra is jelentős a magyar népesség túlsúlya (80% fölötti magyar lakossággal) a Bácska 32 és a Bánság 15 településén, 50% fölött maradt arányuk a Bácskában 22, a Bánságban 7 és a Szerénységben 1 településen. E 77 település népességszáma nagy határok közt szóródik jelentős városok és egészen apró, többnyire újonnan létesített telepek között.

A legtöbb magyart (39.860) Szabadkán mutatták ki, ez a város azonban nem szerepel az előbb felsoroltak közt, mert a magyarok aránya a 100.000 lakosból csak 39,8%. (1948-ban a magyarok száma még 51.716, aránya 82% volt!) Körzetében Csantavér az egyik legjelentősebb településünk 7.494 magyarral (94,5%), de Bácsszőlősnek is 4.372 magyar lakosa maradt, ez 90,6%.

Mellette kelet felé jelentős magyar lakossága van a kanizsai körzetnek: 13 alkotóeleméből 12-nek többsége magyar, 11-nek 80% fölött. Magában Magyarkanizsa városban 10.257 magyart számláltak (88,8%), Horgos (6.155 magyar) és Martonos (2.145 magyar, 88,6%) mellett a többiek újonnan létesített tanyaközpontok. Ugyancsak erős magyar többségű a Kanizsától délre fekvő Zenta, ahol a körzetbe a városon kívül 4 új telepet soroltak (Felsőhegy, Kevi, Tornyos, Bogaras), valamennyi Zenta hatalmas határából szakadt ki. A városban 18.053, a telepekkel együtt 23.477 magyart találtak, arányuk a körzetben kissé magasabb, mint a belterületen (81,6 illetve 79,1%). Továbbhaladva a Tisza mentén, dél felé Ada következik, amelyben 3 önállósult határrésszel együtt a népszámlálás szerint 11.884 magyar élt, a lakosság 86,2%-a. A körzetbe ezen kívül csak Mohol tartozik 4.831 magyarral (64,3%).

TÍZEZERNÉL TÖBB MAGYART Bácskában ezen kívül még három helységben mutattak ki: Óbecsén 13.597, Topolyán 11.261 s végül Újvidéken 15.736 főt. Ez utóbbiban arányuk 8,8%-ra csökkent. (1948-ban még 21.000 magyar lakos volt, ami akkor 30,2%-ot tett ki.) Tartja erős magyar többségét Ómoravica (5667 magyar 89,8%), Kishegyes 5.373 (92,6%), Bácsgyulafalva 1.921 (89,6%) Bács- kertes 2.240 (91,7%) Szilágyi 1.098 (85,0%), Péterréve 6.012 (75,6%) és a Belgrád alatt magányosan fekvő Székelykeve 2.563 magyar lakossal (78,9%),de kétharmados többségben élnek Bajsán, Pacséron, Bács- feketehegyen, Bezdánban, Doroszlón, Palicson és Gomboson is. Elvesztette viszont korábbi túlsúlyát (1948-ban még 82,9%) Temerinben, ahol stagnáló számuk (1948: 9478, 1991: 9513 magyar) az állandó bevándorlások következtében már csak a népesség 56,2%-át tette ki.

A Bánság 22 magyar többségű helysége közül csak Nagybecskerek városának van 14.598 magyar lakosa, a hozzácsatolt Felső-muzslával együtt, ahol 1971-ben 8.301 magyart mutattak ki. Számuk szintén csökkent, 1981-ben még 17.085-en voltak, arányuk pedig az 1948. évi 45,7%-ról 17,9%-ra esett vissza. A falvak többsége tartja 90% feletti magyarságát, de lélekszámuk katasztrofálisan csökkent: Torontáltorda 1948: 4.110, 1991-ben 1.997 magyar, Tamásfalva (Hetény) 1948: 1.626, 1991-ben 609, Törzsudvarnok 1948: 1.408, 1991-ben 548, Tóba 1948: 1.479, 1991-ben 751, Torontálvásárhely 1948: 5.270, 1991-ben 548, Tóba 1948: 1479, 1991-ben 751, Torontál vásárhely 1948: 5-270, 1991-ben 3.567, arányuk is visszaesett 85,8%-ról 62,1%-ra, míg

Kanizsamonostoron a csökkenés (1953-1991 között 431-ről 152-re) a magyarok arányának 100,0%-ra növekedésével járt a korábbi 90,5%-kal szemben.

Ritkaságnak számít, hogy a Torontálszécsányhoz tartozó Kanak, Nagynezsény és Surján 1948 óta növelni tudta a magyarok számát és arányát, az meg a csodával határos, hogy Káptalanfalva 109 lakosával még mindig őrzi 89,9%-os, Udvarszállás pedig Fehértemplom mellett 232 lakosával 87,5%-os magyar többségét. Mindkettő teljesen izolált helyzetben van, az utóbbi eredetileg Krassó-Szörény megyéhez tartozott!

A Vajdasághoz tartozó szerémségi helységek között 1991-ben még volt egy kis falu, Sárince, amely 53,5%-ban magyar lakosságú volt, de vajon helyén maradhatott-e 215 magyar lakosa? Mellette Herkóca horvátjait és 516 magyar lakosát a hírek szerint elűzték és a helység horvát nevét (Hrtkovci) Srbislavcira változtatták. Nem tudjuk, mi lett a szórványban itt élő kis magyar csoportokkal (mint például Ürög 433, Nikice 366, Maradék 633, Erdővég 120 lélek), akik valóban az egykor összefüggő magyar lakosság utolsó maradékai voltak.

A MAGYAROK SZÁMBAVÉTELÉT AUSZTRIÁBAN FEJEZZÜK BE, ahová Trianon után 5 magyar többségű falu került, ugyancsak töredékei a mai Burgenland (Várvidék) területén korábban fennállt magyar, székely és besenyő helységeknek, amelyek évszázadokon át őrizték a nyugati országhatárt. Az 5 faluból kettő járási székhely s város lett, erősen megduzzadt lakosságában a magyarság kisebbségbe került. Egyre több a kis Őrisziget temetőjében is a német felirat a hatalmas fekete gránit sírköveken, egyedül Alsóőr őrzi eredeti magyar jellegét.

Ugyanakkor egyre többen tódulnak nemzettudat nélküli, kivándorló magyarok Bécsbe és más osztrák városokba, amelyekben mindenütt jelentős magyar kolónia él, de pontos számadataikat nem ismerjük. Becslésem szerint Bécsben mintegy 100.000, a többi városban magyar iskolák és szervezetek nélkül legalább 50.000 magyar lappang és süllyed el lassan az őket körülölelő idegen közegben.

(Vége)



« vissza