Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Horti Pál, a nemzeti eszme áldozata

KELETRE MAGYAR! — ÍRJA LECHNER ÖDÖN az Iparművészeti Múzeum pályázatának jeligéjeként. Ez a kelet felé irányultság már évszázadok óta foglalkoztatta a magyar írókat, tudósokat, ideológusokat és művészeket. Mégis, az orientalizmus igazi kibontakozása a kiegyezés után figyelhető meg. Társadalmi, tudati alapjait éppen a kiegyezés utáni lendületes kapitalista fejlődésben kell keresnünk; azaz éppen annak nyugati irányultsága, egyesítő hatása miatt, a pozícióit veszteni érző földbirtokos osztály egy részének figyelme fordult a Kelet felé — a Nyugattól való különbözőségünket kívánván kiemelni Az orientalizmusnak Magyarországon különféle irányzatai voltak, majdnem mindegyiket jellemezte az ún. arisztokratikus historizáló nézet Eszerint nem a primitívnek tartott kultúrákkal kell összefüggésbe hozni a magyart, hanem a világ kulturális fejlődésében évszázadokkal, évezredekkel előbb szerepet játszókkal. Ezek vizsgálatakor pedig elsősorban azokat a tényezőket kell kiemelni, amelyek a magyarnak mint uralkodó fajnak az elméletét támasztják alá, azaz ezeknek a kultúráknak a felső uralkodó rétegei által létrehozott műalkotásokat, törvényeket, irodalmi alkotásokat stb. Ez a nézet megtalálható az orientalizmus leghíresebb magyarországi képviselőinél; Horváth Jánosnál, Beöthy Zsoltnál, Zichy Jenőnél, Somogyi Edénél, Huszka Józsefnél és másoknál is.
A képzőművészetben az orientalizmus, az orientalista témák elsősorban a romantika, a historizmus idején jelentek meg Európában. A Kelet — többnyire az arab és a török világ — főleg mint egzotikus témát vagy formákat kívánó külső tényező jelentkezik ebben az időszakban. Magyarországon, ahol a történelmi tudatba beivódott a keleti származás, a hun-magyar rokonság, ez akkor másként jelentkezett. A témák elsősorban Attiláról (THAN MÓR), a Hunor-Magor mondáig (SZÉKELY BERTALAN) terjednek, az építészetben FESZL FRIGYES Vigadója sorolható ebbe a kategóriába. A nyolcvanas években aztán a magyar festészetben is megjelennek az orientalizmus nyugati értelemben vett képviselői (TORNAI GYULA és EISENHUT FERENC), akiknél a Kelet elsősorban mint egzotikus téma, külsőség jelentkezik.
A nyolcvanas évek végén elsősorban Huszka József munkásságával alakul ki az orientalizmus újabb magyarországi változata. Ez az ornamentika, elsősorban a népművészet kutatása közben nyúl vissza keleti, főleg szasszanida-perzsa, valamint indiai mintákhoz is.
A század elejére alakul ki az orientalizmusnak komplexebb, a formanyelv egészére kiterjedő változata, amely a más tudományterületeken jelentkező — valósnak vélt — elméleteket és felfedezéseket is magába olvaszt. Ennek az irányzatnak a képviselője a címben is szereplő Horti Pál. Ő az ún. plebejus, népi orientalistákhoz tartozik, elméletének bizonyításához elsősorban a nép által létrehozott alkotásokat veszi figyelembe. A század első évtizedében alakult ki a főleg a gödöllőiekhez, és hozzájuk közel álló művészekhez is kapcsolódó esztétizáló orientalizmus.
Horti Pál Amerikában lett egyik pillanatról a másikra az orientalizmus híve, mégis érdekes megvizsgálni 1904 előtti alkotásait és nézeteit, amelyek támpontot adhatnak későbbi felfogásához.
IPARMŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉGÉNEK három időszakában találkozhatunk magyaros motívumok, szerkezetek felhasználásával. Első tervei még a historizmus, az eklektika jegyében születtek. Éppen ezeknek a meghaladására adott alapot a magyar motívumok felé fordulás. A Mintalapokban, 1897-ben megjelent tervei bizonyítják, hogy ő is a főleg Huszka József által propagált díszítőmotívumokat használta fel tervei készítésekor. Ezeket megpróbálta stilizálni, de zsúfoltságuk, kötött formarendszerük, szimmetriájuk miatt nem feleltek meg a szecesszió formanyelve által támasztott kívánalmaknak. Valószínű, hogy a kritikák segítségével hamarosan felismerte ezt a művész. Újabb törekvéseit jelzi a naturalisztikus virág-, levél- és indamotívumok szerepeltetése tervem. A magyaros és a naturalisztikus motívumoknak kombinációja látható a Magyar Iparművészet címlapjának pályázatára beküldött 21. számú rajzán, amelyen az alsó rész indáinak vonalvezetésében már a nemzetközi szecesszió vonalkultúrájának hatása figyelhető meg. Ebben az időben a magyaros motívumok használata csak síkdíszítményem figyelhető meg, ennek egyik utolsó példája a Magyar Iparművészet 1901/1-2 száma fejlécén látható. Ugyanakkor a lap 1899/5-6. számában közölt díszítményein már teljesen a szecesszió vonal- és formakultúrája a jellemző, a hangsúly a lendületes, íves vonalakon és a fekete-fehér pozitív-negatív formákon van.
Horti munkásságában a magyar népművészet formakincsének felhasználásával fazekasmunkáin találkozhatunk még. Figyelme külső hatásra fordult a kerámia magyaros motívumvilága felé. 1910-ben Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter a műipart támogató intézkedései között szerepelt a kisebb műiparosok, valamint a tervezőművészek intenzívebb foglalkoztatása. Elveinek megfelelően a miniszter először a fazekasipart kívánta fellendíteni. Ezt támogatta a Magyar Iparművészeti Társulat is, amelynek felterjesztésére a miniszter a következőket válaszolta: „...amennyiben azt látja, hogy helyenként a régi tradíción alapuló és nemzeti jelleggel bíró díszítési módoknak fenntartása, sőt fejlesztése és kereset-forrás fokozása és a nagyobb anyagi haszon biztosítása érdekében kívánatos, készségesen támogatja a rendelkezésre álló eszközök keretében a vázolt cél előmozdítására szolgáló törekvéseket. Ezek alapján megbízza Horti Pál tanárt, hogy Vas vármegye déli részein, esetleg Somogy Vármegyében, GRÓH ISTVÁN tanárt pedig, hogy a Sajó és Murány völgyében a nyár folyamán a helyenként dívó technikák alapján egyes kiváló fazekasiparosokat vagy háziiparosokat tetszetős, tökéletesebb formák készítésére, ízléses ékítmények alkalmazására tanítsanak és őket e célból megfelelő tervrajzokkal lássák el.”
MINT AZ 1901-ES KARÁCSONYI KIÁLLÍTÁSON BEMUTATOTT anyag bizonyította, a miniszter elképzeléseit fényesen alátámasztotta Horti és Gróh munkássága. Horti a kiadott utasításon felül Baranya vármegyét is felkereste. A Magyar Iparművészetben reprodukált, tervei felhasználásával készült munkák alapján megállapíthatjuk, hogy Horti lényegesen nem változtatott a helyi fazekasipar termékeinek formáján, díszítésüket viszont igyekezett stilizáltabbá tenni; elsősorban arra ügyelt, hogy a dísz ne hivalkodó, hanem az edények formájához alkalmazkodó, azt még jobban hangsúlyozó legyen. A díszítmények tervezésekor ragaszkodott az eredeti magyaros motívumokhoz, de azokat modernizálta, áttekinthetőbbe tette, így adott útmutatást az ilyen irányú munkálatokhoz.
A miniszter 1902-ben 3 évre egy budapesti központi agyagipari műhely felállítását határozta el. A művészeti vezetést Horti Pálra bízta, és első feladatként a Székelyföld agyagiparának fejlesztését tűzte ki célul.
A fenti példákon kívül Horti művészetében magyaros motívumok felhasználására az ötvösség, a bőrművesség és a bútorkészítés terén vannak bizonyítékaink.
A Horti elvei tisztázása szempontjából legfontosabb dokumentum az 1901-es Szegedi Iparművészeti Kiállítás alkalmából tartott előadása. Ennek teljes szövegét sajnos nem ismerjük, de elhangzott főbb tételeit rekonstruálni tudjuk a korabeli szegedi napilapokból. Az előadás címe: A szecesszió volt. Már ez eleve feltűnést kelthetett. Nagy merészség volt Horti részéről ezt a szót használni, hiszen ennek a korabeli sajtó és a kulturális vezetés, WLASSICS Gyula miniszterrel az élen, pejoratív jelentést tulajdonított. Éppen ezért inkább a modern stílus, a magyaros stílus, a népies stílus kifejezések voltak elterjedtebbek. Mindezek ellenére Horti bátran vállalta a szecesszió szót, annak „kivonulás” jelentését is. Előadásában elemezte a stílus kialakulásának történetét, részletesen szólt az angol prófétákról; Ruskinról, Morrisról és Walter CRANE-ről. Munkásságuk következményének tartotta, hogy az új stílus elterjedhetett Európában és hazánkba is eljuthatott. Ezzel kapcsolatban a következőket mondja: „Akadnak itt is ellenségeink, akik a magyar stílus jelszava alatt ellene kitartó küzdelmet folytattak, de nem soká, mert meggyőződtek arról, hogy lehet valaki a modern stílus híve anélkül, hogy a nemzeti stílus fennmaradt formáit megvetné. Sőt ellenkezőleg: épp arra kell törekednünk, hogy nemzeti formakincsünket a modern stílusba átplántálva, azt továbbfejlesszük, hogy az ezen a réven nemzeti jelleget nyerjen... Épp oly hiba volna a régi formakincset másolni, mint a modern stílus alkotásainak szolgai utánzása. Mondva csinálni a nemzeti stílust nem lehet.” Kijelentései összhangban vannak alkotótevékenységével, és a szecesszióról, annak a magyar változatáról nagyon reális képet festenek. A nemzeti stílus kibontakozása szerinte a közönség segítsége nélkül elképzelhetetlen, a társadalom széles rétegei támogatását kívánja megnyerni a hazai ipar és műipar fejlesztéséhez is. A magyaroknál mindig megértő fülekre találó, az önálló vámterülethez kapcsolódó nacionalista megnyilatkozással zárja előadását: „Tudom, hogy akkor rövid időn belül felsarjadzana az igazi ipari élet, amelynek nyomán úgy a művészeti vagyon, mint a jólét rohamosan gyarapodnék. Nem kell félni a különválástól, nincs a világon még egy oly ország, mint Magyarország, melyet ha teljesen körülzárnának, még cikkor is meg tudna élni, mert mindene megvan.” Ezek a politika szférájába tartozó nacionalista elvei fontos adalékokkal szolgálnak későbbi nézetei kialakulásának vizsgálatához.
A fentiekből kitűnik, hogy Horti egyáltalán nem volt a magyaros szecesszió feltétlen híve. Ugyanakkor politikai állásfoglalása, valamint nacionalizmusa alapot adhatott nézetei változásához; konkrétan a St. Louis-i kiállítás installációjának elkészítéséhez is.
AZ INSTALLÁCIÓ ELKÉSZÍTÉSEKOR Hortira nagy hatással volt Kriesch Aladár. Mint tervei is bizonyítják, szorosan együttműködött a festővel. Témánk szempontjából különös fontosságú, hogy Kriesch Aladár 1903 nyarán Kalotaszegen járt K. LIPPICH ELEK társaságában. Ennek az utazásnak az eredménye Kalotaszeg harmadik felfedezése, ennek is köszönhető, hogy a népművészetnek, felhasználásának egy újabb értelmezése kezd elterjedni, ennek kezdetét Kriesch és Lippich a Magyar Iparművészetben közölt cikkei jelzik. Feltételezhető, hogy Horti jól ismerte nézeteiket és látta Kriesch, valamint Edvi Illés Aladár Kalotaszegen készült rajzait, vízfestményeit. Ezek hívhatták fel figyelmét a kalotaszegi toronytípusra, amelyet Horti fel is használt — természetesen átalakítva — installációja terveinek készítésekor. Ezekhez hangulatilag legmegfelelőbb elemeknek a léckerítést, valamint a székely kapura emlékeztető formát találta. Székely kapuról ebben az esetben nyilvánvalóan nem beszélhetünk, hiszen ez felépítésében egészen más, a dekorativitás és a szimmetria érdekében három nyílást nyit rajta a művész. Formai szempontból különleges hasonlóságot fedezhetünk fel Horti terve és a millenniumi kiállítás hármas számú főkapuja között. A magyaros elemek újbóli megjelenése művészetében csak erre a tervre korlátozódik, tárgyalkotó tevékenységénél, a St. Louis-i világkiállításra küldött anyagánál sem figyelhető meg. Elméletében sem következett be ekkor még alapvető változás, amelyet Amerikából küldött, a Magyar Iparművészet 1904/6. számában közölt kiállítási ismertetője is bizonyít.
Horti Pált a világkiállítás ideje alatt olyan hatások érték, amelyek alapvetően változtatták meg nézeteit, és olyan ingoványos úton indították el, amelyen a járást nemigen ismerte, annak nehézségeit előre nem tudta felmérni. Kialakult nézeteinek rekonstruálása, amerikai és ázsiai kutatásainak okai és céljai sem a korabeli sajtóban, sem a későbbi szakirodalomban nem tisztázottak megfelelően. Életében még megjelent egy cikke a Budapesti Hírlap 1906. december 25-i számában, mexikói útjáról. Halála után több megemlékezés kívánt rávilágítani valódi céljaira, azonban ezek írói vagy nem rendelkeztek megfelelő információkkal, vagy nem akarták közzétenni azokat. Ennek is köszönhető, hogy Horti halála után a sajtó és a szakma hamarosan feledésre ítélte élete utolsó három évének céljait, eseményeit. Még szerepel utalásokban, így például RÓZSA MIKLÓS (Tövis) a gödöllőiekről írt cikkében vele hasonlítja össze azok törekvéseit, Horti kutatásait délibábos etnografálásnak nevezi. Ez a megközelítés jól rávilágít a két meglehetősen eltérő orientalista felfogás különbségére. Horti „délibábos etnografálásának” okait és az ahhoz kapcsolódó eseményeket, amerikai és ázsiai útjának állomásait, az ott végzett munkáját, nézeteinek alakulását barátaihoz: K. Lippich Elekhez, MIHALIK JÓZSEFHEZ és GYÖRGYI KÁLMÁNHOZ 1904 decembere és 1907 májusa között írt levelei alapján tisztázhatjuk, amelyek az OSZK Kézirattárában találhatók meg.
Horti Pál 1904 áprilisában Amerikába utazott a St. Louis-i világkiállítás magyar képző- és iparművészeti anyagának a rendezésére. Leveleiből kiderül, hogy már elutazása előtt megfogalmazódott benne a hosszabb külföldi tartózkodás gondolata. Ezért felszámolta budapesti háztartását, becsomagoltatta bútorait, és felesége is vele utazott Amerikába. Egy ismeretlen japán úr hatására megváltoztak egész eddigi, főleg a magyar nép, a magyar formakincs eredetéről vallott nézetei. Eddig ugyanis a magyar motívumokat szláv eredetűeknek tartotta, ebből következően ezeknek nem is adott különösebb helyet művészetében. Az ismeretlen japán férfi hatására tért el eredeti programjától, amelyben elsősorban az amerikai indián és mexikói azték és tolték háziipar, építészet és az ázsiai műipar alkotásai, technikái tanulmányozása szerepelt volna. Belefogott egy olyan munkába, amelynek a Forma és a vonal nyelve címet kívánta adni. Ebben a könyvében óhajtotta összegyűjteni mindazoknak a régi kultúráknak a formakincsét, művészeti emlékeit, amelyek szerinte rokoníthatók a magyarokéval; ezzel is bizonyítva kultúránknak nagy, ősi kultúrákkal való összefüggéseit és kapcsolatát.
Mint már írásai elemzésekor kimutattam, politikai nézeteiben fontos helyet foglalt el a nacionalizmus. Ez elsősorban protekcionista iparpolitikában, az önálló vámterület fontosságának és ezen keresztül a magyar önállóság követelményének hangoztatásában merült ki. Ilyen értelmű nacionalizmusa, és az ennek a szolgálatába állított művészeti tevékenysége amerikai útjáig elsősorban a magyar iparművészet felvirágoztatását eredményezte, annak az európai kultúrába és művészetbe való integrálódását is segítette, iparművészeti vonalon a korabeli legmodernebb stílus megjelenését, elterjedését és fejlődését idézte elő hazánkban. Nagy-j bán hozzájárult a magyar szecesszió sajátos alkotásainak nyugat-európai elismeréséhez. Egyébként ezt a célt kívánta elérni a magyar kormány is, amikor úgy döntött, hogy a St. Louis-i világkiállításon a magyar művészet, azon belül főleg az iparművészet fogja képviselni az országot. A sajátosan magyar értékeket talán legjobban reprezentáló, a modernséghez erősen kötődő iparművészek az 1900-as évek elején nemzetközi sikert sikerre halmoztak. Horti installációjával és rendezésével is ennek a nagyon jó színvonalú anyagnak a hatását kívánták fokozni. A kalotaszegi és székely motívumokat felhasználó installáció egy már jelzett folyamatnak kezdeti jegyeit vetíti előre elméletében: a jelenből a múlt felé fordulást. Ennek megfelelően termékeny talajra találtak nála a már említett japán ismerősének nézetei, amelyek szerint a magyarok Ázsiából, pontosabban Mandzsúriából származnak. Hortinak ezt a nézetet csak kicsit kellett továbbfejlesztenie, és már indulhatott is az Amerikában élő, feltételezett rokonaink felderítésére.
EZT A CÉLJÁT SAJÁT EREJÉBŐL, elsősorban pénzügyi források hiánya miatt, nem tudta volna megvalósítani, támogatókat kellett szereznie Magyarországon. A kiszemelt mecénások K. LIPPICH Elek, valamint SZTERÉNYI JÓZSEF voltak. Az előbbi a Vallás- és Közoktatási Minisztérium osztályvezetőjeként nagyon sokat tett a magyaros szecesszió, a magyaros stil támogatása érdekében, míg az utóbbi a Kereskedelemügyi Minisztérium osztályvezetőjeként a háziipart és az iparművészetet támogatta. Horti elsősorban K. Lippich segítségére számíthatott. Egyrészt addigi együttműködésük alapján. 1898-tól szerepeltek együtt különféle bíráló-, kiállítási, valamint szervezőbizottságokban. Másrészt Lippich elvei bizonyításához mindig felhasználta az iparművészet eredményeit, így Horti Pál élvezhette bizalmát. Harmadrészt Lippich nézetei közel álltak Horti Amerikában kialakult eszméihez. Lippich elméletében is igen fontos szerepet játszott a magyar népművészet történetének, formakincsének és folytonosságának bizonyítása, illetve ezeknek visszavezetése egészen a honfoglalásig, sőt azon túl is a keleti eredetig.
Útja során Horti mindvégig élvezhette Lippich bizalmát, számíthatott segítségére. Lippich saját minisztériumában és a kereskedelmiben is közbenjárt annak érdekében, hogy a korabeli viszonyok közt nagy összegű ösztöndíjat — hat-hatezer koronát — Horti megkapja. Ennek is köszönhető, hogy megnyerte a művész bizalmát, és az be is avatta valódi elképzeléseibe. Lippich a későbbiekben is közbenjárt védence támogatása érdekében. Neki is köszönhető, hogy a milánói művészeti kiállításra megrendelt miniszteri fogadószoba tervei elkészítését a külföldön tartózkodó Hortira bízták. 1906 májusában még kért Horti ösztöndíjat, ekkor már társával, Schmidt Gyula építésszel együtt 3000-3000 forintot. Schmidt — aki mexikói kutatásaikon az építészeti emlékek feldolgozásával foglalkozott — meg is kapta ezt az összeget, Horti azonban csak a felét, így újabb kérése szerint vásárlás címén szerette volna megkapni a maradék 1500 forintot.
Horti bármennyire is csak kutatásainak szeretett volna élni, kénytelen volt pénzkereséssel is foglalkozni. 1904 decembere, azaz a kiállítás lebontása és 1905 nyara — az ösztöndíj megkapása — közötti időszakban dolgoznia kellett. Szomorúan írja levelében, hogy emiatt kutatásait egy fél évvel el kellett halasztania, addig bútort, zongorát, szőnyegeket stb. tervezett, erre az időszakra esik a kultuszminiszteri fogadószoba vázlatainak az elkészítése is. Amerikában készült terveiről képet alkothatunk a Magyar Iparművészetben közölt vázlataiból. Leveleiből kiderül, hogy New Yorkban 520 tervet, rajzot készített, közöttük 176 részletrajzot. A tervezett bútorok nagy része — vallja nem kis önbecsüléssel — hungarian furniture néven elterjedt az egész Egyesült Államokban. A fentieken kívül még 40 zongoratervet, 35 opalescens ablaktervet, egy templomi arany koronát Mexikó számára, valamint számos hirdetési rajzot és katalóguscímlapot készített. Az ezekért kapott összeg azonban nem volt elég kiadásai fedezésére, ezért kért ösztöndíjat a magyar államtól.
Az ösztöndíj megérkezése után kezdhetett hozzá intenzívebben tanulmányaihoz és kutatásaihoz. New Yorkban foglalkozott néprajzzal, vallástörténettel, nyelvészettel, geológiával és antropológiával. így ismerkedhetett meg Alexander Humboldt, Oscar PESCHEL, Moritz WAGNER nézeteivel, Eduard George SELER, Carl SOTUS LUMHOLIZ, Marshall Howard SAVELLE régészeti kutatásai eredményével, elméleteivel. A magyarok közül pedig többek között Dr. SEBESTYÉN Gyula és KUUN Géza magyar őstörténeti tanulmányaival.
A legnagyobb hatást Hortira a Györgyi Kálmán által elküldött magyar nyelvű munkák közül Huszka József és SOMOGYI EDE könyvei tették.
SOMOGYI EDE EREDETI FOGLALKOZÁSA hiteles törvényszéki tolmács volt angol, francia, német és olasz nyelven. Ezeknek a segítségével szerzett ismereteit kívánta felhasználni arra, hogy írásaiban szinte valamennyi a kultúra kialakulásában fontos szerepet játszó, de nyelvcsaládokhoz nem köthető népet a turáni nyelvcsaládba vonja be, és így a magyarok rokonainak tüntesse fel. Ebben a tevékenységében fokról-fokra haladt, először a „szumirokat” (sumérokat) kívánta rokonságunkba vonni. Később sort kerített az etruszkokra, a kínaiakra és a hikszoszokra is. Somogyi elvei, az általa kidolgozott összefüggések nagy hatással voltak korára, nézeteit ma is sokan vallják. Elképzeléseinek tudományos bírálatát már a századelőn megkapta, az egész kérdés történetileg helyére került KOMORÓCZY GÉZA Sumer és magyar című tanulmánykötetében.
Horti Somogyi könyveiből szinte szó szerint vett át részleteket, hozzá hasonló célokat tűzött maga elé. A művész Somogyihoz hasonlóan felsorolja a magyarral szerinte rokon népeket. Ezek a következők: Arpadax, Urusaghalom, Karsaghalom nevű mezopotámiai városok lakói; Egyiptomban a hikszoszok; valamint a hunok, az akkád-protoméd törzsek, az etruszkok és a baszkok. Ezután Somogyit ismételve, a maga igazát bizonyítva megjegyzi, hogy a kérdéssel foglalkozó kutatók úgy akarnak eredményt elérni, hogy nem ismerik a magyar nyelvet. A magyar tudósok viszont szerinte nem foglalkoznak ezeknek a rokonainknak a felderítésével, nyelvük, kultúrájuk feldolgozásával, és ennek érdekében nem is végeznek ásatásokat. Horti éppen ez utóbbi munkát szeretné megkezdeni, és ezzel a későbbi kutatásokhoz alapot szolgáltatni. Maga is foglalkozott útja során tárgyak, valamint motívumok gyűjtésével. Ennek eredményeként már megvalósulni látja lelki szemeivel azt a múzeumot Budapesten, amely a Szumir-Magyar nevet viselné. Ebben gyűjtenék össze a világon található összes magyar vonatkozású emlékeket, néprajzi tárgyakat, amelyek bizonyítanák azt a feltevést, hogy a legelső kultúrnépek a magyarral rokon népek, a magyarok ősei voltak.
A FENTIEK IS BIZONYÍTJÁK, hogy az orientalizmus tudománytalan ágának, a turánizmusnak lett feltétlen támogatója Horti Pál amerikai és ázsiai útja során. Somogyi következtetéseit továbbgondolva Horti kutatásait tartózkodási helyére, Amerikára is kiterjesztek Mivel nézetei szerint Amerikában ősi ural-altáji népek is élnek, így természetesen nekünk, magyaroknak is vannak itt rokonaink. Először Észak-Amerikában véli felfedezni őket a haida és tlinkit indiánok között, miután több indián nevet „szumir” alapon sikerült megfejtenie. Már az első, említett találkozása alkalmával japán barátja levezeti etimológiailag a „magyar” szó jelentését. Ezt Horti továbbfejleszti, így szerinte „mugheir” a magyarok ősi neve — Somogyitól vett kifejezéssel hokjen alapon. Az ungart a hongár-hion-gon-hungar-hiungur szavakból származtatja. Az eszegelből székelyt, az isigenből zigin közvetítéssel cigányt, a hoánghókból kunhó-kunokat, a jazigokból jászokat kreál. Kiindulópontja természetesen teljes mértékben elhibázott, módszerével, következtetéseivel Somogyihoz hasonlóan időben évezredeket, térben pedig sok ezer kilométert könnyedén, probléma nélkül hidal át. Igazi etimológiai párhuzamait Mexikóban a taraszk nyelv szavai között találja meg. Érdemes erről bővebben is szót ejteni, hiszen az ezzel a témával foglalkozó levelei és cikkei is nagyon jól rávilágítanak „tudományos” módszereire. Még az Egyesült Államokból írt leveleiből kiderül, hogy az angol nyelvvel is problémái voltak, tudományos szövegeket csak szótár segítségével tudott olvasni. Spanyolul viszont alig tudott, ezt a tényt maga is elismeri. így nyelvészeti szempontból közvetlen bizonyítékokat Mexikóban sem szerezhetett. Azért sem, mivel eredeti taraszk vidéken nem is járt. így természetesen még a hangzási hasonlóságot sem vehette alapul összehasonlításainál. Egy német tudós — Dr. SCHULZE — információira támaszkodott, aki állította, hogy taraszk vidéken járva, az ottani emberek beszédét hallgatva, úgy érezte magát, mint Budapesten. Az ő gyűjtéseiből veszi át Horti a taraszk szavakat, ortográfiájukért nem is vállalhat felelősséget. A szavak vélt hangzásbeli hasonlósága alapján egyértelműen állítja a magyar-taraszk rokonságot, azaz biztosra veszi Mexikóban egy a magyarhoz közel álló rokonnép felfedezését.
Horti elméletei bizonyításához mindig felhasználja a forma és vonal nyelvét is, Huszka József hatására, akinek munkásságát Horti nagyon fontosnak tartja, névvel, vagy név nélkül többször is hivatkozik rá. Egyrészt a székely kapukkal kapcsolatban, amelyekhez hasonlót a művész egy Mandzsúriáról szóló cikkben, 1904-ben még itthon látott. Másrészt nagy szerepet tulajdonít az azték és más indián ornamentális díszítmények között a Huszka életfa-motívumaihoz hasonlóknak. Mexikóban az istenfa, szentfa, bálványfa számos variációját gyűjtötte össze, ezek ornamentális rokonságát kétségbevonhatatlan tényként említi az asszír, szasszanida és székely motívumokkal. Huszkának nemcsak elvei, hanem kutatási módszerei is nagy hatást tettek Hortira. ő is ugyanolyan szabadon, fenntartás nélkül von analógiákat az egymástól térben és időben oly távol levő díszítmények között, és abban az esetben, ha feldolgozott tárgyain csak egy kicsit is hasonló motívumot vél felfedezni, máris biztosan következtet ezek rokonságára.
EZ AZÉRT IS NAGY HIBA, mert elmondhatjuk, hogy Hortinál korábban kevés jobb szemű művészt találhattunk volna az iparművészek között. A díszítményeket érintő műveltsége kiterjedt volt, hiszen ezek tanulmányozására bejárta Európa múzeumait. Magyarországon, a helyszínen is többször kutatta ezeket. Vizuális készsége segítségével elraktározta a látott formákat, motívumokat. Ezek közül azonban ott, a távoli Amerikában csak az elméletét bizonyítókat vette figyelembe. így szerepelnek magyarországi analógiái között a baranyai ferde szemű ivadékok kínai módra készített ecsetjei, a baranyai ásatásokon előkerült mészbetétes díszű edények, a tűz mellett feketére égetett mohácsi és szentesi edények is. De talán legfontosabb bizonyítéknak a Debrecen vidékén látott szironyos-tollszáras ornamensű edényeket és tárgyakat tartja.
Sajnos az amerikai kutatásai során gyűjtött tárgyait és motívumait csak részben ismerhetjük, mert bár halála után hagyatékát özvegye az Iparművészeti Múzeumnak, valamint az Iparművészeti Társaságnak adományozta, ez a hagyaték néhány kivételtől eltekintve nem maradt meg, tárgyai, vázlatai, fotói és gipszöntvényei nagyrészt elkallódtak.
Horti, tervei szerint, hazatérése után legalább tíz évet az összegyűjtött anyaga rendszerezésére, feldolgozására kívánt fordítani, és emellett csak iparművészeti tevékenységét kívánta folytatni.
Mikor, hosszú távolléte miatt, Lippichék hűségnyilatkozat letételére kérik, akkor öntudatosan állítja, hogy nem önmaga érdekei megvalósulásáért, hanem a magyar nép és kultúra felemeléséért van távol hazájától. Ennek hangsúlyozása más, külföldön tartózkodó magyarokra is jellemző ebben a korban. Ez a missziós tudat a magyar kultúráért végzett erőfeszítései, valamint saját törekvései igazolására is szolgált.
Horti, túlértékelve kutatásait, olyan kijelentéseket tesz, amelyek szerint újat ad, új irányt szab a magyar nyelv eredetére és formáira nézve. Ehhez kapcsolódva politikai céljaira csak egyszer világít rá, amikor a Szumir-Magyar Múzeum tervével kapcsolatosan kifejti, hogy ennek megvalósítása esetén bizonyítást nyerne az a tétel, hogy a legelső kultúrnépek a magyarok ősei voltak. Szerinte nagy és felemelő, a nemzet önérzetét serkentő lenne ennek megvalósítása. Ezekben a kijelentéseiben benne foglaltatik egy nagyon lényeges dolog, amely mind Horti, mind a többi turánista munkásságát is jellemzi. Ez pedig a tudományosnak ható nézeteknek a politika szolgálatába állítása. Ha évekkel később is, de erre a korra vonatkozóan is remek kritikáját adta a mozgalomnak SCHMIDT JÓZSEF Turanizmus című, a Nyugatban 1925-ben megjelent cikkében. Szerinte a turánizmus egy levegőbe épített homokvár, amelynek építőmestere a fantázia, paliéra a dilettantizmus, anyaga halva született gondolatok, bebizonyítatlan és bebizonyíthatatlan feltevések, mondák és mesék, amelyek sokkal messzebb esnek a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. A turánizmus politikai mozgalom, és — mint minden politikának — igazi hajtóereje és éltető lelke az az érzés, amelynek mindig igaza van, csak azért, mert akarja, hogy igaza legyen.
Ennél jobban értékelni tudományos szempontból Horti és a hozzá hasonlók vállalkozását nem is lehetne.
NÉHA Hortiban IS felmerült A KÉTELY törekvései sikerét illetően. Ekkor saját megnyugtatására azt hozta fel, hogy munkája akkor sem lesz hiábavaló, ha nem bizonyítja állításait, mert a népművészet, az ornamentika és az építészet köréből olyan anyagot gyűjt össze, amilyennel eddig előtte Magyarországon senki sem dicsekedhetett. Ha valóban ezt a célt követte volna, ennek érdekében folytatta volna kutatásait, nem ragaszkodva délibábos elképzeléseihez, bizonyára több hasznot hajtott volna saját maga, a magyar iparművészet, a magyar kultúra számára is.
Az eddig említett sok negatív tényező, hibás koncepció ellenére is volt haszna útjának, kutatásainak. Az első magyarok között volt, akik az észak- és közép-amerikai indiánok kultúrájával, művészeti alkotásaival foglalkoztak. Az indiánokról, a gyarmatosításról alkotott véleménye humánus, faji előítéletektől mentes embert állít elénk. Felfedező útja során bizonyára nagyon sok értékes vázlatot, fotót, gipszöntvényt készített, általa is jutottak amerikai tárgyak, régiségek az Iparművészeti Múzeum tulajdonába. Egyesült államokbeli tervezői tevékenységével a magyarok közül elsőként váltott ki amerikai elismerést, bizonyítva ezzel saját művészete és a magyar iparművészet jelentőségét.
Szervezetét Mexikóban megtámadta a gyilkos kór — a malária —, amelynek jegyeit először San Franciscóban vette észre. Több heti pihenés és viszonylagos gyógyulás után folytatta útját az annyira áhított Ázsia felé. De itt már — főleg betegsége miatt — nem tudta megvalósítani a maga elé tűzött célokat. Ázsiai útjáról és tevékenységéről levelei kevés információt tartalmaznak. Japánból Kínát és Szingapúrt érintve tartott hazafelé, útközben, Bombayben érte a halál. Mivel felesége és barátai nem ragaszkodtak kutatásai eredményé bemutatásához, igazi céljai a magyar közvélemény és tudomány számára sokáig ismeretlenek maradtak. Életműve megítélését azonban ezek a téves célok, törekvések nem ferdíthetik el. Ez az írás sem kegyeletsértés kíván lenni, hiszen Horti Pál életműve fontosságát tervé, vázlatai, fennmaradt iparművészeti alkotásai, valamint az azokról készült reprodukciók megdönthetetlen érvekkel bizonyítják.


« vissza