Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Hasonlat a politika ingájáról


POLITOLÓGUSOK, PUBLICISTÁK ÉS MŰSORSZERKESZTŐK gyakran b
eszélnek a politikai közhangulatról úgy, mint egy ingáról. Ha túl sokáig vagy túl messze volt valamilyen irányban, akkor megindul a másik felé; és túllendül. Egyszerű és szemléletes hasonlat, hiszen mindenki látott már ingát, amint leng. Balra elhúzva és elengedve tényleg elindul jobb felé, átlendül középső, legmélyebb helyzetén, ahol magától lenni szeretne, és elmegy jobbra. Ott sem érzi jól magát, onnan is visszatér, és több lengés után állapodik meg középen, ha addig nem érte új lökés. De nemcsak az inga tesz így, hanem a kihúzott vagy összenyomott rugó, a megcsavart fémszál is, és még sok más dolog. Sok másik tárgy nem tesz így, de azért mindenki érezheti, hogy e lengés nem csak az inga tulajdonsága. Tényleg, viselkedhet így a társadalom is.

Sokszor persze a politikai inga csak szókép, vagy rosszabb esetben mentség. Ha egy kormány a választásokon megbukik, elegánsabb és kellemesebb a politikai inga mozgására hivatkozni, mint hibákra. Mégis, a lengést sokszor megfigyelték. Mint látjuk majd, a legfontosabb jelenség nem is a lengés, hanem a túllendülés. Bár a társadalom és a politika törvényszerűségeit sokkal kevésbé pontosan ismerjük, mint a fizika törvényeit — ahonnan a hasonlat származik —, elfogadhatjuk, hogy e túllendülés valamilyen szabályszerűséget követ. Hogy mi dolgozik mögötte, az más kérdés. De amikor GALILEI felírta az ingamozgás egyenleteit, fogalma sem volt, mi a gravitáció; és amikor HOOKE felírta a rugó erőtörvényét, fogalma sem volt, mi okozza magát a rugalmas erőt. Mégis egészen jó leírást adtak.

A magyar társadalom és politika törvényeit még az átlagosnál is kevésbé ismerjük. Az utolsó megbízható adatok valószínűleg a múlt század végén gyűlhettek össze. A századforduló után az elméleti kutatásokat már főleg radikálisok végezték, akik a társadalom vágyait hajlamosak voltak összetéveszteni külföldi példákkal és saját vágyaikkal. Az első világháború végi összeomlás, forradalmak és ellenforradalom megrázkódtatásai után pedig mindig voltak olyan vélemények, amelyeket nem volt ajánlatos kinyilvánítani, vagy adatokban rögzíteni: először a szélsőbalosak, utána pedig mindazok, amelyek nem voltak szélsőbalosak. 1949 után még ha lett volna is olyan bátor társadalomtudós, aki íróasztalfiókja számára teljes és reprezentatív felmérést kívánt volna készíteni a társadalom politikai véleményének megoszlásáról, olyan óvatlan alanyokat nem talált volna, akik hamisítatlan véleményeket mondanak neki. Természetesen valamit le lehetett vonni közvetett adatokból is; de a nyers adatok nyilván annál megbízhatóbbak, a levont politikai következtetések meg annál bizonytalanabbak, mennél közvetettebb az összefüggésük a politikával.

Nem csoda hát, hogy mindenkinek megvan a saját egyéni véleménye arról, miféle politikát, elvet, pártot vagy személyt támogat a nép.

Bár közelednek a választások, eme írás nem még egy további jóslat akar lenni azok eredményére. Egyrészt ilyesmiből az olvasó már olyan széles választékot talál, hogy abból kiveheti a neki legjobban tetszőt minden további munka nélkül; másrészt az ilyen jóslat eredményét jövő nyáron össze lehetne vetni a tényekkel, ami minden jóst kudarccal fenyeget. Ártalmatlanabb a kérdést általánosságban vizsgálni. De, látjuk majd, az sem érdektelen.
 

SZÁMSZERŰ POLITIKA
 

KÖZVÉLEMÉNYKUTATÓK ÉS ÚJSÁGÍRÓK régóta alkalmaznak számokat politikai vélemények megjelenítésére. Felrakják a véleményeket egy egyenesre, balról jobbra, és mindenkit elhelyeznek valahol a skálán. Lesz majd arról is szó, hogy ez túlegyszerűsítés; mégis, egyelőre elégedjünk meg ezzel. Akkor, emlékezve arra, hogy ha a számegyenessel szemben állunk, a mi jobb oldalunk az ő bal oldala, a baloldal a pozitív, a jobboldal a negatív számokba esik. Mondjuk, -1 és +1 közé. 0-nál van a „centrum"; erről minden párt úgy tartja, hogy épp ő foglalja el, de az általánosság jelen fokán teljesen mindegy, melyiküknek van igaza.

A pillanatnyi átlagos politikai vélemény (a frissen választott testület összetétele, egy közvéleménykutatás torzítatlan végeredménye, vagy bármi efféle) egy x szám. E szám az, ami ingaszerűen ingadozik vagy leng, azaz időben változik. Matematikailag ezt röviden úgy írják, hogy van egy x(t) függvény, amely a politikai vélemény változásait adja. A múltra nézvést ezt mérésekből ismerhetnék (csak, mint mondottuk, komolyan vehető mérések már régóta nem voltak); a jövőre nézvést meg lehetne jósolni, ha ismernők a mozgás törvényszerűségeit. Persze aki ismerné, az ettől vagy országos kampányfőnökké, vagy társadalomtudományi akadémikussá válhatna; de beszélgetni mi is tudunk róluk.
 

ERŐK ÉS MOZGÁSEGYENLETEK

Newton óta azt tanuljuk, hogy a mozgások gyorsulása arányos a hatóerővel. De ez a fizikában sincs mindig így. ARISZTOTELÉSZ meg volt győződve arról, hogy a mozgás oka az erő, azaz a sebesség arányos az erővel; és ez a hőtanban így is van. A politika viszont nem azonos a pontszerű testek mechanikájával, tehát Newton felismerései ott nem feltétlenül alkalmazhatóak. A kérdést azonban könnyen ki lehet elemezni. A továbbiakban az olvasó találkozik majd néhány matematikai képlettel is — a különböző eshetőségek megadásakor —, ha nem kedveli őket, tekintse csak illusztrációnak. Mindent elmondunk matematikamentesen is, csak úgy kisebb a számszerű pontosság. Néhány rövidítő jelölést alkalmazunk, ezek a következőek. A „kitérés", „helyzet" vagy „állapot" x, változásának sebessége v, gyorsulása (a sebesség változási sebessége) a és a rendszer tehetetlensége m. A ható erő F.
Arisztotelész szerint a sebességet az erő hozza létre, mely a helyzettől függ. A legegyszerűbb ilyen törvény alakja

mv = F(x)

Az ilyen rendszer egyensúlyi állapotánál (F=0) megáll, és nem lendül túl. Ekkor tehát nincs ingamozgás. Ha a politológusoknak és publicistáknak csak egy kis igazuk is van, a társadalom nem így működik.
Newton szerint a gyorsulás arányos az erővel, mely utóbbi függhet a helyzettől és sebességtől, azaz:

ma = F(x, v)

ÉS AZ ILYEN RENDSZER IGEN GYAKRAN LENG. Induljunk Ugyanis állóhelyzetből. Az erő valamerre húz, és arrafelé mozog gyorsulva a rendszer. Mire eléri a pontot, ahol az erő megszűnik, tisztességes sebessége van, és a visszahúzó erőnek ezt előbb fel kell emésztenie. Ez az oka a túllendülésnek.

A valódi társadalmi törvények várhatóan sokkal bonyolultabbak és nagyrészt ismeretlenek. De a fenti a legegyszerűbb egyenlet, amely mellett a politikai ingának módja van túllendülni. Itt tehát megállunk. Persze nem vagyunk készen. Nem ismerjük ugyanis az F erő alakját.

 

RUGÓK ÉS INGÁK
 

A legegyszerűbb lengésre vezető erőtörvény az, mikor a ható erő az egyensúlyi helyzetből való kitéréssel arányos és ellentétes irányú. Rövidebben:

F = -D2(x-X)

ahol X az egyensúlyi helyzet, D-t pedig rugóállandónak hívják. Ilyen erő alatt mozog az ideális rugó (ami persze nincs), kis kitérésekre az inga, és közelítőleg még sok más. A továbbiakban egyszerűség kedvéért olyan egységeket használunk, hogy az m tehetetlenség és a D rugóállandó egységnyi legyen, és X-et középre tesszük a 0 pontba. Ekkor egy igen egyszerű mozgásegyenletet kapunk:

a = -x

amit a matematikus könnyen megold, és ama speciális esetre, amikor a rendszer az x-+l pontból állóhelyzetből indult, kapjuk:

x(t) = cos(t)

E lengést mutatja az 1. ábra. A további esetekben már nem adjuk a megoldás képletét, csak az illusztráló görbét, ami a legtöbb olvasónak úgysem okoz majd hiányérzetet.

A görbe mutatja, hogy az ideális rugó vagy inga átlendül, a túloldalon épp annyira távolodik el az egyensúlytól, mint eredetileg volt, és azután visszatér. Az időegység olyan, hogy egy teljes ciklust 211=6,2831... alatt tesz meg; hogy ez években mennyi, azt csak a tapasztalat mondhatja meg. Nagyjából 1,2 vagy 3 parlamenti ciklus lehet.

Ha egy társadalom politikailag tényleg ingaként működik, akkor szélsőbal diktatúra után elmegy a szélsőjobbra, azután vissza a szélsőbalra, és így tovább. Ilyet láttunk a két háború közt, manapság is előfordul a fejletlenebb vidékeken; de az ilyen csillapítatlan lengések ma nem jellemzőek Európában.
 

ASZIMMETRIKUS TÁRSADALOM
 

MONDTUK, hogy ilyen erőtörvénye csak az ideális ingának meg rugónak van, és semmi okunk azt hinni, hogy a társadalom ilyen. A legegyszerűbb feltenni, hogy az erő nem szigorúan arányos a kitéréssel. A legegyszerűbb ilyen törvény:

F=-x -bx2

Az ilyen társadalom máshogy viszonyul az egyik szélsőséghez, mint a másikhoz. Ha b negatív, a horogkeresztet a társadalom betiltja, de a sarló-kalapácsot nem; ha pozitív, fordítva. Az ilyen társadalomban az „inga" lengését a 2. ábra mutatja: a folytonos vonalon b=-l/4, a pontozotton +1/4. (Ezentúl mindig ott lesz összehasonlításul az „ideális" lengés folytonos vonallal. Látjuk, hogy az ilyen társadalom tényleg máshogyan kezeli az egyik irányú nagy kilengést, mint a másik irányút. De valamennyi idő múlva megtesz egy teljes lengést, és a következő ugyanolyan lesz. A társadalom továbbra is ideje nagy részét az általa különben kedvelt egyensúlyi állapotától messze tölti, és a mozgás nem csillapul.
 

SÚRLÓDÁS ÉS CSILLAPODÁS

A fizikában sok esetet ismerünk, amikor az erő nemcsak a helyzettől, hanem a sebességtől is függ. A legegyszerűbb ilyen eset:

F(x,v) = -x -kv

ahol k egy állandó szám; ha pozitív, sebességgel arányos súrlódásnak felel meg. (A súrlódás fékezi a mozgást.) Az ilyen lengést mutatja a 3. ábra: a szaggatott görbére k=1 a pontozottra k=2. Az első görbe leng, de egyre kisebbeket. Néhány lengés után már majdnem áll, közel a kedvelt egyensúlyi állapothoz. Ez hasonlít Nyugat-Európa jól bejáratott demokráciáihoz, ahol a lengés sohasem nagy. A második görbét kritikusan csillapítottalak hívják: már éppen képtelen lengeni. Simán tart egyensúlyi állapotához.

Mármost feltehetünk két kérdést: 1) Ilyen-e a mai magyar társadalom? 2) Jó lenne-e, ha ilyen lenne?

Az első kérdésre nem tudunk ma válaszolni; talán majd a következő választás után. A másodikra azonban van válasz, még ha nem is egyértelmű.

NYILVÁN MINDEN POLGÁRI HAJLAMÚ EGYÉN azt szeretné, ha nem a szélsőségek folytonos harca folyna a társadalomban, utcai tüntetésekkel és ellentüntetésekkel, meg 4 évenként újraalkotott törvényekkel és adó-, meg költségvetési politikákkal, hanem a lengések gyorsan csillapulnának. Csakhogy ennek ára is van. A görbék mutatják: a mozgás lassul. A k-1 esetben a középponton való átmenethez (a rendszerváltáshoz) már majdnem kétszer annyi idő kell, mint a csillapítatlan esetben, a kritikusan csillapított rendszer pedig csak a végtelen távoli időben éri el a kívánt állapotot.

Így hát nem csoda, hogy a rendszerváltozás és az állandóság vágya bizonyos fokig ütközik. Továbbá az sem csoda, hogy az erős csillapítást nem csak a nyugalom kedvelői szorgalmazzák, hanem azok is, akik egyszerűen a régi felén akarnak maradni az ábrának. Mégis, az egész társadalom számára van egy átlagosan kívánatos csillapítás. A probléma csak az: hogyan is tudja ezt a társadalom elérni? Ehhez, mint láttuk, egy olyan erő kell, ami a sebességet a sebességgel arányosan csökkenti. És ilyen erőt nehéz kelteni.

Fejlett társadalmakban évszázados tapasztalatból alakulnak ki ilyen csillapító mechanizmusok. Könnyű megnevezni olyan szabályokat, amelyek legalább nagy sebességeken fékeznek, ami, ha nem is pontosan a 3. ábra görbéjéhez vezet, de valami hasonlót ad. Ilyen pl. az, ha bizonyos törvényeket kétszer kell megtárgyalni. Ilyen az, hogy a brit felsőház a költségvetés kivételével minden törvényt egyszer visszaküldhet az alsóháznak. Az ilyen szabályok nem változtatják meg a mozgás irányát (olyat a súrlódás sem tesz soha), de a változások sebességét visszafogják. A rendszer tehát nem tud meglódulni. De az ilyen szabályok elméletileg nehezen dolgozhatók ki, a tapasztalat találja meg helyes alakjukat. Ez viszont kb. annyi időt igényel, mint a híres angol gyep kialakulása.

 

KÉSLELTETETT ÉS JÖVŐVEZÉRELT ERŐK
 

Az viszont sokkal gyakrabban megtörténik, hogy a mozgató erő nem a pillanatnyi helyzettől függ, hanem egy korábbitól. Még nem vettük észre, hol tartunk, és a régebbi helyzetre emlékezünk. Matematikai pontossággal egy ideális de késleltetett rúgó mozgásegyenlete

a(t) = -x(t-T)

A 4. ábra szaggatott vonala ilyen lengést mutat, állóhelyzetből indulva, ha a késleltetés a teljes lengésidő nyolcada. Ez valami új: a lengés nem csillapodik, hanem egyre nő. Nem csoda. Mikor elértük az egyensúlyi helyzetet, még nem vettük észre, és még T ideig tovább gyorsulunk. A túllövés így nagyobb lesz.

Az átmenet viszont gyorsul. Nem csoda hát, hogy az 1945. utáni években két olyan rossz viszonyban lévő politikus, mint RÁKOSI és Tito, egybehangzóan túlozta el az államgépezetben még megmaradt „horthysta elemeket". A 4. ábra mutatja, hogy ha a társadalommal el tudjuk hitetni, hogy a lengésnek még egy korábbi állapotában van, akkor végül hamarabb át is lendül, meg messzebb el is megy a másik irányban. Ez akkor a „világméretű osztályharc" baloldali részvevőinek közvetlen érdekében állt. Más kérdés, hogy ha ilyen magatartásukhoz később is ragaszkodnak megszokásból, akkor a lengések minden határon túl erősödnek, ami nekik is árthat. A túllendülések növekedése természetesen iránytól független.

Kézenfekvő arra gondolni, hogy a dolog meg is fordítható. Ha a társadalommal el tudom hitetni, hogy a lengés (rendszerváltás) későbbi fázisában van, mint ténylegesen, akkor a lengések nem nőnek majd, hanem csökkennek. Ez formálisan negatív késleltetési időnek felel meg, és tényleg, ha az erő nem a mostani, hanem az 1/8 lengésidővel későbbi kitéréssel arányos, akkor a mozgásegyenletnek van egy olyan megoldása, mint a 4. ábra pontozott vonala. Ez csillapított lengés.

SZURKÁLJUK-E SAJÁT MAGUNKAT?
 

Nos akkor (gondolhatnák a matematikában kevésbé járatosak), a brit társadalom sok évszázad alatt kifejlődött csillapító intézményeit idő hiányában a társadalomtudományi értelmiség maga is pótolhatja a következőképpen. Megjósolja, hol leszünk néhány év múlva, utána kórusban azt mondja a népnek, hogy már ott vagyunk. Ha eléggé sokat mondja, a nép valamennyire el is hiszi, és ekkor a rendszerváltoztató húzóerő már az egyensúlyi pont elérése előtt eltűnik, majd átfordul. A túllövés csökken, és előáll a 4. ábra pontozott, csillapodó görbéje.

Ha ezt valaki meg akarja valósítani, eljárhat pl. a következő módon. A korábbi évtizedekben megtanulta, hogy a kommunizmus ellentéte a fasizmus, antiszemitizmus, keresztény kurzus és kispolgáriság (amelyet össze is téveszthet egymással). Ekkor tehát az 1. ábra ideális lengésén egy fél periódus múlva a haladó személyiségeket bundás indulatú rohamosztagosok korbáccsal vernék vagy késsel szurkálnák. Ha tehát már most kijelenti, hogy megütötték és meg is szúrták ilyen elemek, barátai pedig ezt tényként közlik a társadalommal, akkor a csillapítás bekövetkezik, és ő a történelmi emlékezetben majd pozitívan őrződik meg.

Sajnos azonban ez nem megy. Hogy miért, azt egy fizikus azonnal látná, de kevés idő alatt mindenkinek megvilágítható. Nevezetesen azt nem tudom, hogy a jövő előre meg van-e írva (a predestinációtanról itt nem kívánok elemzést folytatni), de azt jó okom van hinni, hogy a jövő miránk nem hat. Nem lehetséges tehát olyan társadalmi intézményrendszer, amely biztosítaná, hogy a társadalom mostani mozgatóereje a jövőbeli állapotától függjön.

Arra természetesen lehet intézményeket kitalálni, hogy a megjósolt állapotától függjön; csakhogy ez nem ugyanaz. Ha a társadalomtudomány tökéletesen ismerné a mozgatóerő törvényeit, akkor előre kiszámíthatná a 4. ábra pontozott görbéjét, és a társadalommal elhitethetné, hogy azon előrébb van; és akkor tényleg azon is menne végig. De ez csak akkor igaz, ha tényleg a helyes erőtörvényt ismerte, és azzal jósolt. Különben az erő jóslásához használt görbe nem a mozgás későbbi görbéje. És a társadalomtudomány ma még a lengésidőt és az egyensúlyi helyzetet sem ismeri, még csak nagyjából pontosan sem. Hogy mi is történik, ha egy másik törvénnyel jóslunk előre, az az 5. ábrán látható.

Van egy jóslással csillapítani akart társadalmunk a következő mozgástörvénnyel:

a(t) = -x* (t+T)

ahol az x* függvényt tévedésből T nélkül számították ki (tehát az az 1. ábra szabályos lengése), és T annyi, mint a 4. ábrán. A kívánt görbe a szaggatott, a ténylegesen előálló viszont a pontozott, amely növekedésbe csap át. Még csak közük sincs egymáshoz.

A jóslásban sokféle hiba történhet. Ha pl. a lengésidőt hibázzuk el, a jóslattal vezérelt görbe kiesik a fázisból, össze-vissza ráng, egy idő múlva átlagban semmiféle erő nem hat rá, és egyenesen mozog ki tudja merre. Teljesen kaotikus mozgás is előállhat egy idő múlva. Mindezek azután már esetleg azoknak sem tetszenek majd, akik hősiesen informálták félre a társadalmat saját állapotáról. Matematikai apparátus nélkül az eredmény úgy összegezhető, hogy igaza van a néhány tízezer éves tapasztalatnak, amely szerint folytonos hazudozásra életképes társadalom nem alapozható. És nehéz minőségi különbséget találni olyanok közt, akik a korábbi állapotot hazudva növekvő de szabályos lengésekbe, meg olyanok közt, akik az általuk hibásan jósolt állapotot hazudva kaotikus rángásokba viszik a társadalmat.

Mindez nem jelenti azt, hogy jóslással nem csillapíthatóak a politikai inga lengései. Rövid időre előre jól jósolható a jövő, egyszerűen a mai tendencia meghosszabbításával. (Azt nevezzük rövid időnek, amire ez még megbízható.) És a jövő állapot bemutatása valóban csillapít. Csakhogy rövid idejű előrejelzéssel csak gyenge csillapítás érhető el. Ezért közben ki kell dolgozni az intézményrendszer csillapító mechanizmusait is: ezt a hazudozás és műbotránykeltés nem tudja pótolni.

KI AZ EGYENESRŐL

Végezetül megpróbálok túllépni ama nagyon leegyszerűsített képen, hogy a politikai erők (pl. pártok) egyetlen egyenesen rakhatók ki balról jobbra (bár ezt minden párt állítja, részint megszokásból, részint, hogy szalonképesebb ellenfeleit a szalonképtelenebbekkel összemoshassa). Van ok arra gondolni, hogy a jelenlegi magyar politikai élet hárompólusú, egy szocialista (S), egy konzervatív (K) és egy liberális (L) pólussal. Ha így van, akkor a politikai vélemények egy háromszögben rakhatóak ki, és ha minden pólus azonos távolságra van a másik kettőtől, akkor a háromszög egyenlő oldalú, a 6. ábra szerint.

Sok itt a „ha", és még nem is végeztünk. Pártok ideológusai néha kijelentéseket tesznek, egyenlő távolságra vannak-e a másik két pólustól, de e kijelentések célzatosak is lehetnek. Nem ezek érdekesek, hanem a választó fejében megjelenő távolságok, amiről viszont semmit sem tudunk. Tehát jobb híján egyenlő oldalú háromszöget veszek.

AZT SEM ÁLLÍTOM, hogy a mai magyar parlament pártjai a pólusokon lennének; ők szokták az ellenfeleiket szélsőségeseknek nevezni. De amíg a politológia pontosan el nem helyezi őket, csak akkor kaphatok kvantitatív eredményt, ha úgy számolok, mintha ott lennének. De ezt teszem most az összessel.

Az 1990. eleji kezdőállapotot abból kaphatjuk, hogy a parlament 75%-a MSzMP-tag volt, a többi független (mondjuk semleges). Nem a társadalom véleménye volt ez, nem ez az egyensúlyi állapota, nem ez a centruma; ettől akart ellendülni a centruma felé, a lengés elkerülhetetlen törvényei szerint alighanem túl is lendülve. E kezdőpont az A pont; a számítás részleteit mellőzöm. A választás utáni parlamenti összetétel a B pont. Ha az A pontból sebesség nélkül indult az inga, akkor egyensúlyi helyzete az AB egyenesen van valahol. Ha a lengés csillapítatlan, akkor kb. a P pontban, ha csillapított, akkor feljebb. Mindenesetre nem a háromszög O súlypontjában, de semmiféle törvény azt nem biztosítja, hogy a lakosság átlagban világnézetileg semleges legyen. A lengés vonalától az O pont az L pólus felé esik, annyi tehát állítható, hogy a társadalom átlagos véleménye (centruma) kevesebbet tartalmazott az L pólusból, mint a másik kettő súlyának számtani átlaga. Ez különben nem is meglepő: a mai Európában a liberálisok szoktak lenni a három irányzat közül a legkisebbek. A meglepő inkább az itthoni jelentős súlyuk.

Mármost a manapság publikált közvéleménykutatások kis ingadozással kb. a C pontot adják „mai" választási eredménynek. Ha a B pont nem az egyensúlyi pont volt, hanem egy lengés végpontja, akkor ugyanezt kell gondolnunk a C pontról is. Ha pedig ez így van, akkor jelenleg a népesség átlagos politikai álláspontja valahol a Q pont táján van; vagy a BC vonalon attól lejjebb. Ha ez mind igaz, akkor 3 év alatt a magyar népesség politikai súlypontja, az állapot, amelyet hosszú távra magának elképzel és ami a politikai inga lengésének középpontja, a P pontból átment a Q pontba. E változás túl nagy, és a fejlett demokráciákban ilyenre példa nincs, máshol pedig e pont nem mérhető.

A furcsaságot valószínűleg az magyarázza, hogy több feltevésünk is elsietett. Vélhetően egyszerre igaz az, hogy

a) a pártok nem a pólusokon vannak;

b) a centrum kissé elmozdult a PQ vonalon balra; és

c) a közvéleménykutatások valamiért félrehúznak.

Mindhárom jelenség lehetséges; hogy melyik mennyire, arról majd többet tudunk 1994 nyarán.

ENNYIT LEHET LESZŰRNI fizikus- és matematikusszemmel nézve a mai magyar politikai inga lengéseire. A csillagászatban, még az égi mechanika sokszor igazolt pontos törvényeinek ismeretében is, közismert, hogy a bolygópályák előrejelzése ugrásszerűen javul meg akkor, amikor a bolygó első megfigyelt köre véget ér (ami a Neptunuszra nemsokára esedékes). Ez sokkal inkább igaz a magyar politikára, amelynek törvényei ismeretlenek. Két-három választás megfigyelése után többet tudunk majd.



« vissza