Új folyam XXI. 1-2. szám
Györgyi Dénes emlékezete
Ötven évvel ezelőtt, 1961. november 21-én, hetvenöt éves korában meghalt jeles építészünk, Györgyi Dénes. A kiváltságos építőművészek közé tartozott, mert életműve három korszakra terjedt ki. Első figyelemre méltó épületei még a Ferenc József-i Monarchia békésnek mondott éveiben épültek, és tegyük hozzá, hogy rögtön feltűnést keltettek. Alkotóerejének kiteljesedése a két világháború közti évekre esik, de művészi képessége még a második világháború után is mutatkozik, mielőtt még a „szocreál” megakasztotta a magyar építészet nagyszerűen ívelő kibontakozását, amelynek Györgyi Dénes részese volt és maradt. Jellemezzük is rögtön példákkal, melyek azok az értékes és többnyire ismert épületek, amelyek Györgyi Dénes oeuvre-jéből ehhez a három korszakhoz sorolhatók. A Kós Károllyal együtt tervezett városmajori iskola Budán 1908-ban épült, az Elektromos Művek nagyszabású, több feladatos épülete 1938-ban készült el, s szinte feltűnés nélkül, tehát nagyon jól illeszkedett a Vérmező mentén a budai vár déli oldalába. Életművét 1948-ban a balatonalmádi iskola zárta le.
A bajor származású Giergl család művészi hajlamokkal megáldott tagjai budai polgárok voltak. A dédapa, Giergl Kálmán a biedermeier kor ezüstművese, a nagyapa, aki nevét Györgyi Alajosra magyarosította, arcképfestő, az apa, Györgyi Kálmán a Képzőművészeti Főiskola tanára és az 1900-as évek elején az iparművészeti szakirodalom fellendítője. Györgyi Dénes a budapesti Műegyetemre iratkozott be, s ott 1909-ben építész oklevelet szerzett. 1919-ben vette feleségül Grofcsik Emíliát, az ő révén került kapcsolatba a Balaton vidékével, és miután 1945-ben Budapesten irodája megannyi történeti értékű dokumentummal együtt megsemmisült, elköltözött Almádiba. Ott is halt meg. Ezért rendezte most ott a HAP Galéria fél évszázados megemlékezésként a már korábban Budapesten bemutatott anyaggal az életmű-kiállítást.
Györgyi Dénest az említett első periódusában végzett munkáival ma gyakran a Fiatalok-hoz sorolják. S noha ez inkább a festőművészeket illető megjelölés, mégis igen találó. Mert valóban fiatal volt ő is, amikor a 20. század első évtizedében a műegyetemi hallgatók és az akkor végzett építészek rajzokkal, tervpályázatokkal, majd megvalósított épületekkel megújították és a historizmusból mintegy kiemelték a magyar építészetet. Ezért illik jól a „fiatalok” megjelölés Kós Károly, Jánszky Béla, Bábolnay József, Zrumeczki Dezső, Mende Valér, Árkay Aladár, Thoroczkay Wiegand Ede építészekre, akik közé Györgyit is sorolhatjuk. Mindannyiuknak közös törekvése volt, hogy a történelmi formajegyek helyett alkotásaikban a funkció precíz teljesítése, a népi építészet egyes motívumainak átvétele, a belsőben a lakályosság, a külsőben a festői megjelenés legyen meghatározó. A nemzedéknek, melynek munkáin ezek voltak a legfontosabb ismertetőjegyek, Kós Károly volt hazánkban a vezéregyénisége. Ihletői főleg a finn építészek. Számukra nem az új építőszerkezetek, a vasbeton és az acélváz bevezetése, hanem a táji és az urbánus alkalmazkodás és illeszkedés a környezethez volt a lényeges. A hagyományos építőanyagok, így a fa és a tégla ehhez nagyon jól megfeleltek. Jól mutatkozik ez Györgyi Dénes 1912-ben épített kerekegyházi templomán, az egy évvel később elkészült kiskunhalasi elemi iskolán és megannyi lakóház tervén és épületén egyaránt.
A második periódus, a két világháború közti építészet ma a Bauhaus hatását idézi. Györgyi Dénes óvatosan közelített a folyamathoz. A funkció tökéletessége alapvető követelmény, megmutatása az épület kompozíciójában (a híres, de később vitatott „form follows function” szlogennel) elfogadottá vált. De ez a letisztulás nem mindig vezetett rögtön a kubuszok hatásos játékához és a részletek díszítésének teljes mellőzéséhez sem. A „Hangya” irodaház, mely Györgyi Dénes tervei alapján a budapesti Közraktár utcában épült (1917–1920), az új építészet egyik előfutára. A főváros látképét máig előnyösen egészíti ki, főhomlokzatán sajátos vertikalitás rajzolódik ki. De a funkcionalitás még összefért a historizmus örökségével is. Györgyi Dénes életművében erről a keszthelyi Balaton múzeum (1920–1928) és a debreceni Déri Múzeum (1923–1929) mellett több pályaterv is tanúskodik. Éppen nagyméretű középületei tartózkodnak egyelőre a Bauhaus meztelenfehér falfelületeitől és a simára csiszolt épülettömegektől. Ezek a városképalkotó középületek mégis jól illeszkednek az urbanizálódásnak az első világháború által meg nem tört folyamatához.
Az áttörést a tisztult, modernként jelölhető építészethez Györgyi Dénes életművében megannyi budapesti társasház követi: ennek markáns példái a Székesfővárosi Elektromos Művek lakóháza a Honvéd utcában (1926–1931), az Orom utcai többszintes bérvilla (1933). Itt meg kell jegyezni, hogy a modern építészet fogalmát az idők során már több periódus is kisajátította. A két háború közti építészet jellegét azonban egészében sem a „Bauhaus”, sem a „funkcionalizmus” kifejezések nem fedik teljesen, így, amíg utódaink találóbb megjelölést nem fogalmaznak meg, a korábbi historizmustól való megkülönböztetésül az akkor újat mégis egyelőre modernként kell neveznünk.
A Györgyi-életmű érdekessége ebből a korból jó néhány külföldön megvalósított épület, illetve belsőépítészeti alkotás. Így a Pittsburghi Egyetem magyar kollégiumának terme (1930) és a világkiállítási pavilonok. Köztük a barcelonai (1929), a brüsszeli (1935) és a párizsi (1937), melyek hazánkat méltóan, az építészet élvonalát követve, mégis a nemzeti sajátosságokat is mutató megjelenésükkel képviselték. Mind a három kiállítási épület modern, és mind a három Györgyi Dénes életművének maradandó érdeme.
A harmadik korszak említett reprezentánsa az érett korú építőművésznek évtizedes alkotói tapasztalatából fakadó szintézise. Ez a balatonalmádi iskola. Az iskolaépítésben már bőven volt tapasztalata, nemcsak az említett Városmajor utcai és az 1911-ben felépült bácskeresztúri és a kiskunhalasi iskolák, hanem az immár korszerűbb program alapján 1940–1941 években a budapesti Tomcsányi úton megvalósított 24 tantermes iskola építése révén is.
Györgyi Dénes elsőrangú grafikus volt, örökölte a képzőművészetekben jeleskedő őseinek tehetségét. Minden alkotását először gyorsan papírra vetett nagyméretű rajzokkal fejlesztette, élesztgette, érlelte. Jó néhány megmaradt rajza tanúskodik fantáziadús építészeti elképzeléseiről. Ezek közül sajnos – mint szinte minden építész életében – megannyi szép terv nem valósult meg. És csatlakoznak hozzájuk a díjnyertes, de ugyancsak papíron maradt tervpályázatok szép perspektív rajzai, megannyi grafikai remekmű.
Végül szeretném Györgyi Dénes alkotásainak rövid ismertetéséhez néhány emlékemet, a témához való kötődésem mozzanatait is feleleveníteni. Sajnos nem találkoztam sohasem Györgyi Dénessel, pedig amikor én a legújabb kori magyar építészet történetével az ötvenes évek végén foglalkozni kezdtem és több idős mestert személyesen is megkerestem, erre még lett volna lehetőség. Major Máté professzor ekkor kezdte el írni, szerkeszteni és kiadatni az Akadémiai Kiadónál az Architektúra sorozatot, melyben sok magyar és külföldi mester életműve sorra megjelent. Ebben a könyvsorozatban szerettem volna Kós Károlyról írni, hiszen vele már levelezésben álltam. Később, 1975-ben végül meg is látogathattam Kós Károlyt Kolozsváron, mert hívott, holott előrehaladt betegsége miatt akkor már csak kevés látogatót fogadott. De Kós Károlyról nem írhattam, ez a téma érthetően fenn volt tartva unokaöccsének, Pál Balázsnak. Ezért esett a választásom Györgyi Dénesre, amihez végül is sok segítséget és értékes adatot kaptam egyrészt Kós Károly említett leveleiből, másrészt Györgyi Dénes özvegyétől, Emma nénitől. Vele többször is hosszan elbeszélgettem. Noha ő maga nem volt építész, mégis – mint sok építészfeleség – inspirálója, bírálója, lelkesítője volt férjének. És maradt végül az életmű megismertetésének letéteményese. Györgyi Dénes halála után 25 évvel, 1986-ban az Országos Műemléki Felügyelőség akkor még fiatal, alakulófélben állott múzeuma az első emlékkiállítást rendezte, és engem kért fel annak megnyitására. Ezen Emma néni még meg tudott jelenni. Őrzöm azt a kiállítási katalógust, amelybe dedikációként ezt jegyezte be nekem: „…Sok szeretettel, hogy úgy elmélyedt férjem munkásságában, köszönettel, 1986. november 21. özv. Györgyi Dénesné”. Nem az én érdemem, hogy elmélyedhettem benne, hanem az ő lelkületének köszönhető, hogy ismereteimet kiegészítette és kicsiszolta. Visszakanyarodva az Architektúra sorozatban végül is 1974-ben megjelent Györgyi Dénes-kötettel kapcsolatban meg kell itt említenem, hogy Kós Károly (kérdéseimre válaszolva) több kortársáról is sok találó, összefoglaló jellemzést írt nekem. Senkiről sem annyit, mint Györgyi Dénesről, akit nagyra tartott, akivel együtt dolgozott. Ennek itt csak záradékát szeretném megismételni, mert ide illőnek érzem: „…Ezután már csak 14 esztendő múlva láttam viszont Budapesten az építészkongresszus alkalmával. S az volt utolsó találkozásom Györgyi Dénessel, a jó emberrel, hűséges baráttal és a két világháború közti szomorú magyar világ egyik legkiválóbb magyar építőművészével.”
Mindez igazolja Winkler Barnabás építész, a HAP Galéria életrehozója és szervezője nemes kezdeményezésének igazát, amely alapján Györgyi Dénes 2010-ben azok között volt, akiket posztumusz Ybl Miklós-díjjal tüntettek ki.
