Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Gróf Bánffy Miklós emlékhelye Sopronban

A szép szobor minden település ékessége. A szobrok és az emlékművek a városkép szerves részei. Minden szobor elhelyezése urbanisztikai feladat. A szobor emlékeztet valakire vagy idéz egy eseményt, melynek meghatározása és hathatós kifejezése kulturális igényt elégít ki. A soproni Erzsébet kertben létesített Bánffy- emlékhelyet ezért jeles építészeti teljesítményként is lehet értékelni. 
2013. december 14-én ismét megtartották Sopronban az 1921. évi népszavazás emlékére évente rendezett ünnepségeket. A város egykori polgármestere sírjának megkoszorúzását ilyenkor a városházán ünnepi közgyűlés és a városi kitüntetések átadása követi. A 2013. évi ünnep, az emlékezetes népszavazás 92. évfordulóján, noha nem kötődött kerek évszámhoz, mégis kimagaslott a korábbiak közül. Ennek oka Bánffy Miklós emlékhelyének létesítése és szobrának leleplezése volt. Az aktus szónokai magas rangú állami és városi tisztségviselők voltak, ami túlszárnyalta a szokásos városi szereposztást. A zord idő ellenére is sok soproni polgár jelent meg, a sokaság ugyancsak alátámasztja az emlékhely létesítésének jelentőségét.
Sopron város bizonyára legjelentősebb köztéri emlékműve Széchenyi István szobra, mely a róla elnevezett téren áll. Immár száztizenhat évvel ezelőtt állította a belváros mentén a vármegye és a város. A kaszinó tövében található mű arra is utal, hogy Széchenyi egyik fontos szándéka volt a polgárság művelődése, kapcsolatteremtés az emberek között. A szobor, háttal a Széchenyi-palotának, tüntetően Nyugat felé tekint. Ezzel a helyzetével a szobor azóta is irányt mutat minden nemzedéknek. Íme, hogyan tudott a 19. század vége urbanisztikai eszközökkel véleményt formálni és a művelődést irányítani.
Szép tanulság ez. Örvendetes, hogy hasonló történt Sopronban most is. Az új Bánffy-szobor a város peremén levő Erzsébet kertben áll. Az Erzsébet kert Sopron „városligete”. A városmagtól másfél kilométer távolságban terül el, a Felsőlőver tövében. A Lőver egykoron gyümölcskertes üdülőterület, az elmúlt években lakóterületté avanzsált. Az Erzsébet kert helyén eredetileg egy Freising nevű tábornok gazdasága működött, annak épületeit már a 18. század közepén elbontották. A kertet a város 1763-ben megvásárolta. A kétnyelvű soproniak leginkább „Neuhof”-nak nevezték a területet még akkor is, amikor a meggyilkolt királyné nevét megkapta, és a városi polgárok kedvelt ligete lett. Közepén ekkor már kertművészeti átalakítással, mértani formáival a liget átfogó franciakertként mutatkozott, ehhez egyik oldalon kis romantikus angol tájkert csatlakozott, a másik oldalon kioszkot és a monarchia idején a vidéki városokra oly jellemző és kedvelt zenepavilont építettek. Az Erzsébet kertben az 1900-as századforduló idején, provizórikus épületekkel, tekintélyes iparkiállításokat is rendeztek. A pavilonban egészen a második világháborúig rendszeresen szólt a soproni helyőrség három ezredének katonazenéje. 1945-ben mindezt megszakította a történelem, a szovjet hadsereg egy gépkocsizó-alakulatának teherautói lepték el azt a nagy kert-parterrt, ahol korábban a különböző színű virágok a magyar címert rajzolták ki, és az ide sétáló városi polgárok egy virágokból formált órában is gyönyörködhettek. A megszálló katonák a háborút követő első hideg télben sok fát is kivágtak, a zenepavilon tartóoszlopai közül is kettőt, aminek következtében ez megbillent, és egy évtizedig állt roskadtan. Végül a város nehéz szívvel mégis az elbontása mellett döntött. A franciakertet idéző középső parterr tengelyében időközben magasra nőtt egy Sequoia gigantea, ez a fa ma már városképi akcentust képez. Ennek közelében létesült most a Bánffy-emlékhely gróf Bánffy Miklós ülő szobrával. Mögötte a kettős mérműves ablak az államférfi egykori erdélyi lakhelyének, a háború végén leégett bonchidai Bánffy-kastélynak bejáratára emlékeztet. A szobor hátat fordít az Erzsébet kertet érintő Lőver körútnak és az egykori Sopronbánfalvára vezető útnak, vagyis a városi forgalom zajának. Az emlékhely, a szoborral szemben levő félköríves parki padsorral a hatalmas sequoia kontrapunktja, melyet a várost kettészelő vasutaktól pedig sűrűbb növényzet választ el. Jól van így.
Az ülő pózban mintázott gróf Bánffy Miklós szobra lélekemelő. Kezében intő szövegű irat, ruházatán is felrajzolt szöveg. A kompozíció által sugárzott szemlélet a mai magyar szobrászművészet sokat mondó alkotása. Párkányi Raab Péter balassagyarmati szobrász készítette.
Nem feladatom, hogy eloszlassam az 1921. évi soproni népszavazás eredményeit mai napig is néha még rágalmazóan ferdítő, téves külföldi feltételezéseket. Hála Istennek megtették ezt már mértékadó osztrák történészek, akik kimutatták annak okait és hitelességét. De azt a kérdést fel kell vetnem, hogy miért késett közel egy évszázadig gróf Bánffy Miklós a népszavazás előkészítésével kifejtett diplomáciai munkásságának elismerése? Mi az oka annak, hogy csak most kerülhetett sor az érdemek alapján az őt megörökítő kitüntetésre és a város részéről a megérdemelt méltó köszönet kifejezésére az emlékhely létesítésével? A kérdésre leginkább gróf Bánffy Miklós Egy erdélyi gróf emlékiratai címen megjelent könyve ad választ. Ebből kiviláglik, hogy Bánffy külügyminiszterségének közel két évében (1921–1922) egyre súlyosodó és őt az ideg-összeroppanásig sújtó ellentétei voltak minisztériumának vezető beosztottaival, különösen helyettesével, Kánya Kálmánnal. (Aki olasz származásra mutató nevével ellentétben éppen soproni születésű volt). Kánya az Osztrák–Magyar Monarchia bécsi külügyének, a Ballhausplatznak szolgálatában nevelkedett, dolgozott és nyilván gondolkodott. A hosszú évszázadokon át önálló külpolitikától megfosztott, az első világháború alatt újonnan létesített magyar főnökséggel (éppen a tőle mentalitásban távol álló és nála fiatalabb erdélyi arisztokrácia képviselőjével) nem tudott – vagy nem akart – együttműködni.  Bánffynak a Bethlen István kormányából történő kiválását követően Kánya Kálmán nemsokára a magyar külügy egyre befolyásosabb alakjává nőtt, és 1933–1938 között külügyminiszter lett. Érthető, hogy az említett emlékiratok szerint általa sokszor kellemetlenül bojkottált Bánffy érdemeit nem ismerte el, még kevésbé hirdette. Kánya Kálmán miniszterségét követően pedig sem a Horthy-korszak utolsó évei, sem a rákövetkező rövid ideig tartó demokrácia, még kevésbé a pártállam évtizedei nem voltak alkalmasak arra, hogy egy volt erdélyi arisztokrata eredményes diplomáciai munkájára felhívják a figyelmet. Szerencsére megtörtént ez most.
Mert ennek az urbanisztikai indíttatású ismertetésnek ugyancsak nem feladata, és végképp nem az én kompetenciám az, hogy kihámozzam Bánffy részességét a trianoni békediktátumnak hazánkra nézve elért egyetlen engedményével kapcsolatban: hogy miként sikerült az antantországoktól a népszavazást kicsikarni. A történészek feladata annak mérlegelése, hogy minek vagy kinek köszönhetjük ezt leginkább. Az olaszokat visszataszító csehszlovák–jugoszláv területi kapcsolatot szorgalmazó Beneš-elképzelés megakadályozásának, a nyugat-magyarországi felkelőknek, a Bethlen István vezette velencei tárgyalásoknak, vagy – az emlékmű erre mutat – gróf Bánffy Miklós jó kapcsolatainak a francia és olasz diplomáciai vezetőkkel. De biztos az, hogy neki legalábbis hatalmas része volt abban a sikerben, hogy az antanthatalmak a népszavazást kiírták, lebonyolították, és Sopron magyar maradt.
2014. január 29-én nyílt meg a soproni múzeumban a Bánffy Miklós széles körű tevékenységét ismertető vándorkiállítás, mely ezzel 22. állomáshelyére érkezett. (Ezt megelőzően Bukarestben volt megtekintető.) A soproni kiállítás megnyitásakor dr. Tóth Imre múzeumigazgató részletesen foglalkozott a népszavazás kimenetelének okaival és Bánffy Miklós diplomáciai érdemeivel egy kortörténeti előadás keretében. Ennek lényeges mondanivalója volt, hogy amikor a szerbek vonakodtak az általuk megszállt Baranyából kivonulni, és az antant ennek kikényszerítését az Ausztriának átadandó Sopron magyar részről történő kiürítéséhez kötötte, Bánffynak sikerült elintéznie, hogy a két kérdést különválasztották, és  a népszavazást az antant mégis kiírta.
Az emlékmű szobrának hátsó márványfalán levő szövegben, melyet a látogató, aki a hatalmas sequoia felől közelít az emlékműhöz, ott máris kőbe vésve olvashat, megtudhatja, hogy gróf Bánffy Miklós milyen sokrétű tevékenységet folytatott. Szépíró, jogász, országgyűlési képviselő, miniszter, iparművész egyaránt volt. Szinte polihisztor, de legalábbis nagyon művelt kultúrember.
Gondolom és remélem, hogy a következő években Sopronban a decemberi 14-i városi ünnep rendjében a Bánffy-szobor megkoszorúzása is szerepelni fog.


« vissza