Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Füstbe megy-e a Balladur-terv?

 

A BALLADUR-TERV megszületésének körülményei és indítékai mindezidáig nem világosak. Az egyik lehetőség, hogy az új miniszterelnök — csupán belpolitikai éllel — jelezni kívánta, hogy változtatni akar Franciaország külpolitikáján is. Ennek a lehetőségnek egyik alesete, hogy figyelmeztetni kívánta a Szocialista Pártot, hogy a közép- és kelet-európai szocialista utódpártok nem lehetnek a jövőben a francia külpolitika hadállásai, azaz a régió stabil országaira kell építeni. Egy másik lehetőség, hogy Párizs eltökélt a Maastrichti Szerződésben körvonalazott közösségi kül- és biztonságpolitika reorientálására. Erre azért is lehet oka, mert az elmúlt két-három évben az EK Közép- és Kelet-Európa politikája alapvetően tehetetlen és defenzív volt, ill. amennyiben mégsem, akkor a német külpolitika után kullogott.

Függetlenül attól, hogy a Balladur-terv megszületésének belpolitikai vagy tényleges külpolitikai okai vannak, a dokumentum megszületett, önálló életre kelt és már tartalmánál fogva is figyelmet érdemel. Az alábbiakban a Magyarországot pozitívan érintő mozzanatokra térek ki.

1. A közép- és kelet-európai országok a rendszerváltást követően rövid úton számtalan konfliktusba keveredtek egymással. Az eufória rövid időszakának elteltével szembesülniük kellett az EK tartózkodóan elutasító magatartása mellett a történelmi gyökerű interetnikus és államközi ellentétek kiújulásával. Európának a Balladur-terv megjelenéséig nem volt receptje, de még a leghalványabb elképzelése sem a régió problémáinak kezelésére. Ez a terv elismeri, hogy a régió belső problémái tekintetében két kérdést kell a rendezés homlokterébe állítani, a határkérdést és a kisebbségi kérdést. S mindkettőre nemzetközi megoldást kell találni. Ha nem is fog megvalósulni ez a terv, mégis jelentős, mert a régiónk húsbavágó problémáira adható európai válaszok sorában az első.

2. A terv közvetetten elismeri, hogy a kétoldalú alapszerződések hálója önmagában alkalmatlan a régió feszültségeinek oldására. A német-lengyel szerződéssel megkezdődött láncreakció rövid úton kimerítette a benne rejlő lehetőségeket és mára nem maradt más, mint hogy hallgathatja a világ Közép-Európa külpolitikusait, amint hol izzadságszagúan, hol műfelháborodással magyarázzák az alap- szerződések meg nem születésének legkülönfélébb indokait. Tagadhatatlan, hogy az alapszerződések mint alapvetően szimbolikus aktusok „barátságokat" meg tudnak pecsételni, fantomfájdalmakat meg tudnak szüntetni, közös érdekeltség alapján nemzetközi precedenst tudnak szolgáltatni. Ugyanakkor a kétoldalú szerződések mókuskerekében, éppen a szimbolikus jellegből fakadóan két feszült viszonyban álló állam teljesen le is merevedhet. így pl. Magyarország és egyes szomszédai, az egyelőre meg- köthetetlen alapszerződésekre várva, befagyasztották vagy stagnálásra ítélték az eddig működő államközi és civil kapcsolatok számos területét is. így vált az alapszerződések kérdése egyes relációkban feszültségnövelő tényezővé. A Balladur-terv, miszerint az Európai Stabilitási Egyezményt aláíró összes fél együttesen garantálná a kétoldalú megállapodásokat, jó kiútnak látszik a fenti csapdából. A tervben körvonalazott garanciarendszer azonban félő, hogy nem kielégítő. A tervtől függetlenül is bizton állítható, hogy a kritikus relációkban mindenképp nemzetközi kontrollnak kell működnie bárminemű kétoldalú „alapszerződés” fölött. A Balladur-tervnek ez a logikája ill. a kisebbségi kérdés homloktérbe kerülése lehetőséget hordoz magában, hogy a defenzívába és magyarázkodásba szorult magyar külpolitika újra kezdeményező szerepbe kerülhessen.

3. Figyelemre méltó, hogy a dokumentum a kisebbséghez tartozó személyek jogainak az egyénre vetített felfogásától eljutott a kollektív jogokig. Fontos lenne, hogy a Tizenkettek által az ún. előkészítő konferenciára kidolgozandó „kisebbségekre vonatkozó alapelvek” körében tovább pontosíttassék a kollektív jogok mibenléte. Nyilvánvaló pl. hogy a határon túli magyarság számára az autonómia és annak konkretizálása nélkül elfogadhatatlan bármilyen „kétoldalú” megállapodás, akár van fölötte nemzetközi kontroll, akár nincs.

4. Jelentős mozzanata a tervnek, hogy kísérletet tesz a szétaprózott nemzetközi intézmények összehangolására. Figyelemre méltó, az EBEÉ Kisebbségi Főbiztosságának kiépítésére és jogköreinek meghatározására vonatkozó elképzelés. Hasonlóan fontosnak tetszik az ET államközi döntőbíróságának létrehozására irányuló terv. Üdvözlendő további a NYEU társult tagságnak és a NATO-NYEU gyorshadtestnek a kilátásba helyezése. Számol tehát a terv a nemzetközi szervezetek érdekeinek a becsatornázásával, amely — a bürokráciák hatalmát ismerve — józanságra vall. Homályos azonban, hogy mi késztetheti a nemzetközi szervezeteket, hogy a terv szerinti mértékben alárendeljék magukat az EK-nak. Ezzel együtt az EK-nak kell hordoznia a megfelelő politikai akaratot a terv véghezviteléhez. Ha, mint ahogy a Koppenhágai Csúcs sejtetni engedi, az EK nem lelkesedik az elképzelésért, akkor nincs mit várni a Balladur-tervtől.

5. És néhány technikai megjegyzés. Az ún. előkészítő konferenciának minél részletesebb dokumentumokat kell jóváhagynia annak érdekében, hogy a folyamat ne akadjon el félúton, azaz megszülethessenek a kétoldalú megállapodások. Fontos, hogy a terv szigorú határidőket tartalmaz. Ez akkor is fontos, ha ezek illuzórikusnak látszanak. Jobb a határidőket módosítani, mint a határidők hiányával eleve csökkenteni a megvalósulás esélyeit. Ami pedig a részt vevő országok körére vonatkozik, fontos, hogy a volt Szovjetunió utódállamai közül a közép-európai régióval nem határos államok kívül esnek a terv keretein. Egy „karcsúsított EBEÉ-ről” van tehát szó, és mivel az érintett államok adottságai nem különböznek annyira egymástól, a problémák megoldásának a lehetősége nagyobb. Ugyanakkor a résztvevő szubjektumok körébe — elsősorban a kétoldalú megállapodásokba -— be kell vonni a kisebbségek legitim képviselőit. Enélkül nincs perspektivikus megoldás.

VÉGEZETÜL HADD HÍVJAM FEL A FIGYELEMET ARRA, hogy bármi okból is született, de a Balladur-terv „francia” termék. Közép- és Kelet-Európa népei két alkalommal is, a XX. században, helyzetüktől függően áldották vagy átkozták Franciaország nevét. Az első és a második világháborút lezáró békeszerződésekhez számos ponton hasonlít az Európai Stabilitási Egyezmény tervezete. S magában a politikai helyzetben is vannak kézenfekvő hasonlóságok, hiszen a kommunizmus évtizedei sem szűkölködtek a szenvedésben és a tragédiában. Mégis a Balladur-terv, szemben Trianonnal és Párizzsal, magában hordozza a ma lehetőségei szerinti igazságos rendezés reményét. S ezzel azt is, hogy Franciaország megítélése a jövőben talán kevésbé fogja megosztani a régió országait.

Hátha nem megy füstbe ez a terv!



« vissza