Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Február


(február)


Az oszlop messziről olyan volt, mint a többi a sorban: magas, karcsú, csillogó alumínium, tetején a tejüveget akárha gyerek csúzlizta volna ki; „itt is”, mondta a barátom, ahogy közelebb értünk. Derékmagasságban két centi átmérőjű, de a fémhenger másik oldalán cakkos, féltenyérnyi lyuk és kétszáz méterrel odébb, a tér túlsó felén álló ház faláról fél méteres körben hiányzott a vakolat. Az emberre, aki két hónapja innen nézte a fagyos fémhez bújva a közeledő páncélautót, most gyertya emlékezett az oszlop tövében, olvadtviasz-halom, kartonpapírra írt név, évszám: román volt, tizennyolc éves. „A veséjét vitte el” — mondta a barátom. Továbbmentünk, a téren nyüzsögtek az emberek, kigombolták kabátjukat a csípős, szeles, nedves napsütésnek. „Most jobban éltek?” — kérdeztem. „Hát, van legalább gáz, villany s benzin. Majd valahogy.”

FÖLSÉTÁLTUNK A BOLYAI EGYETEMHEZ, aztán vissza a szállodához, ahol az asszonyokat hagytuk: a domb oldala Kós Károly regényeinek, templomainak íve s rajta a fű olyan harsogó zöld, amilyennek ilyenkor még sohasem láttam. „Ott a városi titkár. — Kiengedték? — Még a múlt héten." Goromba sört ittunk, jól esett a két reggelire (ebéd is legalább kettő lesz: „Édesapámékhoz is el kell menjünk; maradjatok még”).

SEGESVÁRON SZÁLLTUNK FÖL AZ ORIENTRE. „Kuset? no, no,” a folyosó is tömve, a túlsó végén csángó legények boroztak és énekeltek, valami ősi, gerincben érzett gyönyörűség volt még hallgatni is. Az ablakon túl tombolt a szél, ragyogott a telihold és Dévánál elámultam a tegnap délután látott mocskos, kormos, olvadó hó kékfehér ragyogásán. A haramiaképű büféstől minden megmaradt pénzünkért kínai húskonzervet vettünk, előre örültem az ízének: gyerekkoromban ettem utoljára. Előbb állva bóbiskoltunk, a tömött hátizsáknak dőlve, vigyázva, hogy össze ne törjük a cserép boroskészletet, amit kaptunk. Aradnál aztán kiürült a vonat, egy fülkében alhattunk tovább. Február volt, 1990, nappal már nem tél, éjjel még nem tavasz; az íróknak még megvolt mind a két szemük. Reménykedtünk.


« vissza