Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Európai Stabilitási Egyezmény-tervezet

 

1. MIRE SZOLGÁL A STABILITÁSI EGYEZMÉNYBEN TESTET ÖLTŐ EURÓPAI KEZDEMÉNYEZÉS?

 

Európa megosztottságának megszűnte lehetővé tette, hogy az európai kontinens összes állama (az EBEÉ-n belül) közös elveket fogadjon el, mely a határokat, illetve a kisebbségek jogait érinti. Politikai, gazdasági vagy katonai területeken létező számos intézmény fejtette ki tevékenységét és erőfeszítéseket tett ezen elvek megvalósítása érdekében.

Jugoszlávia több államra való szétesése és a Bosznia-Hercegovinát tönkrezúzó háború rámutatott a kisebbségi probléma élességére és a nemzetközi közösség tehetetlenségére, beleértve a Tizenketteket is, azoknak az elveknek a megvalósítása szempontjából, amelyeket magukévá tettek.

Sürgősen le kell vonnunk a tanulságait ennek a fájdalmas tapasztalatnak. Ezt a munkát az Európai Közösségnek kell elvégeznie, együttműködve a kérdésben érintett valamennyi partnerével, hogy kezelni tudja az európai kontinens legsúlyosabb problémáit. Ha a Közösség nem szenteli magát a feladatnak, ha nem sikerül valamilyen sikert elérnie, akkor nemzetközi tekintélye forog kockán. Ellenben az európai kontinens megbékélése hozzájárulna annak a nehéz átmenetnek a sikeréhez, amely egyaránt próbára teszi a közép- és kelet-európai országokat és a volt Szovjetunió tagállamait: mindez döntő hatással lenne a növekedésre, a fejlődésre.

A Tizenketteknek komoly érdeke fűződik egy olyan kontinens stabilitásához és biztonságához, amelynek ők alkotják a legszilárdabb elemét. Rendelkeznek megfelelő gazdasági súllyal, hogy elősegítsék ezt a stabilitást, és ma megvan a politikai akarat, szövetségeseikkel együtt rendelkeznek a kellő eszközökkel, hogy megszilárdítsák azt. A Maastrichti Szerződés által előirányzott közös kül- és biztonságpolitika első feladata ezen eredmények aktív keresése. Ez a tárgya annak a tervezett konferenciának, amelyet Franciaország közösségi partnereinek javasol, és amellyel folytatja az EBEÉ kereteiben már megkezdett munkálatokat. Ez a konferencia egy európai egyezmény aláírásával záródna, amelyet több, az érintett országok között időközben létrejött szerződés alkotna. Az érintettek között létrejönne egy egyetértési és együttműködési folyamat, amely jótékony hatással lenne az európai stabilitásra.

 

2. MILYEN TARTALOMMAL RENDELKEZNE AZ EGYEZMÉNY?

 

Az Egyezmény fő tárgya gyakorlati megközelítésben a következő lenne: azokban az országokban, amelyeknek a kapcsolatai még nem stabilizálódtak azáltal, hogy csatlakoztak valamelyik nagy európai politikai tömörüléshez, pontosan meg kell határozni, majd meg kell valósítani a határ- és a kisebbségi kérdésben már megfogalmazott alapelveket; meg kell szervezni és össze kell hangolni a már létező, nagyszámú intézmény tevékenységét, s ezáltal meg kell kísérelni, hogy az említett alapvelvek számára a lehető legjobb garanciát biztosítsák.

A) A határok megerősítése

AZ ELŐKÉSZÍTŐ KONFERENCIA nem elégedhet meg azzal, hogy ünnepélyesen megerősíti az európai határok sérthetetlenségét. A konferenciának jószomszédi megállapodásokban kell testet öltenie, s ezeknek a kisebbségi jogok tiszteletben tartásán kell alapulnia, annál is inkább, mivel ezen jogok megsértése nemzetközi bonyodalmak veszélyét vonhatja maga után.

Elvben az sem zárható ki, hogy ezek a megállapodások kisebb határkiigazításokat is magukba foglalnának. Az így alakult határok érinthetetlenségét később a konferencia szavatolná. A konferencián résztvevő államok kollektíve garantálnák a kétoldalú megállapodásokban foglaltakat.

B) A kisebbségek

Elvi szinten a meglévő jogszabályok fokozatosan fejlődtek oda, hogy a kisebbséghez tartozó személyek jogainak az egyénre vetített felfogásából eljussunk a kollektív jogokig, s annak a ténynek a figyelembevételéig, hogy ezek a jogok rendkívül szorosan összefüggnek a biztonsági problémákkal.

Ma az Európa Tanács tagországainak állampolgárai egyéni jogorvoslattal élhetnek az Emberi Jogok Európai Konvenciója alap- békéltető- és Döntőbíróságnak lesz az a feladata, hogy az államok közti vitákban döntsön. (Az intézmény radikációs megerősítését fel kell gyorsítani.) Végül az EBEÉ-n belül létrehozandó Nemzeti Kisebbségek Főbiztosságának kell figyelemmel kísérnie a kisebbségek kollektív jogait.

E fejlődési folyamat részeként az Egyezményt előkészítő konferenciának kellene megvizsgálnia a Nemzeti Kisebbségek Főbiztossága által a Tizenkettek megrendelésére készült jelentést, és meghatározott időn (nyolc hónap) belül a következő célt tűzné ki maga elé: rábírni a közép- és kelet-európai országokat arra, hogy egymás között dolgozzanak ki olyan jellegű megállapodásokat, amelyek segítségével esetenként kezelhetővé válnak a kisebbségi problémák. A vizsgálódásra regionális alegységenként kerülhet sor, ahol a közvetlenül érintett országok a konferencia olyan tagországaival működnek együtt, akiknek a közvetítő jelenlétét mindenki elfogadja; ki kell dolgozni azokat a megelőző eljárásokat, amelyek segítségével el lehet kerülni, hogy a kisebbségi jogok biztonsági problémákká fajuljanak. Át kell értékelni a Nemzeti Kisebbségek Főbiztosságának szerepét és hatáskörét. Kérdéses, hogy a Főbiztosságnak esetlegesen tanácsadó szerepet kell-e játszania a kisebbségek érdekében oly módon, hogy jobban megismertesse azokat az intézményi mechanizmusokat, amelyek segítségével biztosítható kielégítő szintű képviseletük (választási eljárás, jelenlét a közigazgatási hierarchiában, felekezetek közötti egymás mellett élés...)? Hogyan fejthet ki hatékonyabb megelőző tevékenységet? Legyen-e fellebbezési joga és milyen testület előtt (hajlandó-e például a Tizenkettek államfői csúcstalálkozója meghallgatni a testület véleményét évente egyszer)?

C) Érdekeltségi és támogatási intézkedések

AZ ELŐKÉSZÍTŐ KONFERENCIÁNAK MEG KELL VIZSGÁLNIA, hogy milyen módon tudja a leghatékonyabb formában rábírni az európai országokat az általuk is aláírt elvek tiszteletben tartására, és hogyan tud olyan támogatási intézkedéseket javasolni, amelyek elősegíthetik az európai békét és stabilitást.

A Tizenkettek akaratától függően alapvetően a következő érdekeltségi és támogatási intézkedésekről van szó: politikai síkon: a közép-európai és egyes kelet-európai országok várakozásának megfelelően a Közösségnek kilátásba kell helyezni bizonyos időhöz kötött újabb csatlakozásokat, azzal a nyilvánvaló feltétellel, hogy előzőleg a konferencia keretén belül rendezik azokat a problémákat, amelyek esetleg veszélyeztethetik az európai stabilitást. Ez szükséges, de nem elégséges feltétel. A Közösségnek kell meghatároznia, hogy ezek az országok alkalmasak-e a csatlakozásra; gazdasági síkon: dönthet-e úgy a Közösség, hogy rendkívüli segítségben részesíti azokat az országokat, amelyek különleges gondot fordítanak kisebbségi, kivándorlási vagy menekültügyi problémáik megoldására (az első estben meghatározott területeken alkalmazandó támogatási tervek, a második esetben visszatelepítési tervek kivitelezése formájában)? Vagy ezzel ellentétben, dönthet-e úgy, hogy minden együttműködési kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek minősített módon megsértik az emberi jogokat vagy amelyek kétségbe vonják a létező határok érvényességét? Jugoszlávia példája azt mutatja, hogy az ilyen ráhatásoknak is megvannak a maguk határai, ha késedelmesen alkalmazzák őket.

Az előkészítő konferenciának meg kell vizsgálnia, milyen támogatási intézkedéseket kell foganatosítania annak érdekében, hogy a stabilitást preventív módon elősegítse.

Ennek érdekében a konferencia megvizsgálhatja, milyen lehetősége van a NYEU-nak arra, hogy társult tagként befogadja azokat az országokat, amelyek aláírták az európai megállapodást, s amelyeknek az Európai Unióhoz való csatlakozása bizonyos határidőn belül várható, továbbá arra, hogy ezekkel az országokkal katonai együttműködést alakítson ki, jelesen a békefenntartásban. Kérdés az is, kijelölhetők-e előre az ilyen típusú gyorshadtestek; támogathatja a közép- és kelet-európai országok, valamint a Tizenkettek, a NATO és a NYEU közötti katonai együttműködést; konkrét javaslatokat tehet az EBEÉ intézményeinek a megerősítésére:

 

3. KIK LEGYENEK A RÉSZTVEVŐK, MILYEN LEGYEN AZ ELJÁRÁS, MILYEN LEGYEN AZ ÜTEMEZÉS?

 

Részvétel az Egyezmény előkészítésében

A) Az EBEÉ és az előkészítő konferencia magas rangú tisztségviselői által készített etikai kódex munkálataira támaszkodva a Tizenkettek kidolgoznának: egy nyilatkozattervezetet, amely megerősítené a határokra és a kisebbségekre vonatkozó alapelveket; egy dokumentumot, amely felsorolná a közép- és keleteurópai határ- és kisebbségi problémákat, ami igazolná egy tárgyalási forduló megrendezését. Ha egy ilyen munkacsoport már létezik az EBEÉ-n belül, akkor a konferencia céljára ismét aktivizálni lehet; ajánlásokat, amelyeket a Közösség végrehajthatna azon országok körében, amelyek elkötelezték magukat a konferencia által elfogadott alapelvek tiszteletben tartása mellett.

B) Ezután az Egyezményt előkészítő konferencia néhány napos plenáris ülést tartana; véleményezné a Tizenkettek szövegtervezetét, megtárgyalná hathónapos menetrendjét, s ennek végén kellene megfogalmazni a konklúziókat; az előkészítő konferencia egyértelműen megelőző dipolo- máciai eljárás lenne, s alapvetően különbözne a volt Jugoszlávia esetében szükségessé vált konfliktuskezelő intézkedésektől. Ilyen feltételek között a londoni Jugoszlávia Konferencia és a Stabilitási Konferencia közötti esetleges kapcsolatok attól függnek majd, hogyan alakul a helyzet a helyszínen.

C) Hat hónap elteltével időszaki konferenciára kerül sor, azzal a céllal, hogy jóváhagyja a köztes tárgyalások eredményeit, vagy lendületet adjon bizonyos tárgyalásoknak, amelyek lassabban haladnának a szükségesnél.

D) Két hónappal később: zárókonferencia. A zárókonferencia egy „Európai Egyezmény” formájában jóváhagyná a regionális tárgyalások során létrejött megállapodásokat, beleértve azokat is, amelyek esetleg határmódosításokról rendelkeznének; kötelezettséget vállalna a kiegészítő intézkedések tárgyában; javaslatokat fogalmazna meg az EBEÉ tekintélyének a megerősítése céljából (a Főtitkár, a Nemzeti Kisebbségek Főbiztosának szerepe stb.); elkötelezné magát a Döntőbíróság tevékenységének a támogatása mellett.

A MEGHÍVOTT ORSZÁGOK listája természetesen szorosan kapcsolódik a konferencia céljához, ami nem más, mint azon kelet- és közép-európai országok helyzetének stabilizálása, amelyek előbb vagy utóbb az Európai Unió tagjaivá válhatnak. Logikus, hogy meg kell hívni az Egyesült Államokat és Kanadát, amelyek részesei az európai egyensúlynak, Oroszországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és Moldáviát, mivel határ- és kisebbségi problémáik vannak a közép-európai és a balkáni országokkal, valamint a FÁK-tól független balti államokat is, amelyek nincsenek kizárva az Európai Unió perspektívájából.

Az előkészítő konferencia céljának ilyetén való meghatározása lehetővé teszi, hogy ne zárjuk ki a folyamatból a hozzánk legközelebb álló FÁK-országokat, ugyanakkor elkerülhetjük, hogy belevesszünk a Tizenkettek látókörébe nem tartozó belső vitákba. Egyben arra is magyarázatot ad, hogy ez a kezdeményezés miben különbözik az EBEE-től.

Összefoglalva: az előkészítő Konferencia előkészítésének és lebonyolításának a következő lenne a menetrendje: június 21-22: a koppenhágai csúcstalálkozón ismertetjük az emlékeztetőt. A tanácskozás a Minisztertanács felügyeletével felhatalmazza az illetékes szerveket, hogy készítsék elő a konferencia megrendezéséhez szükséges dokumentumokat; az ezt követő négy hónapban: a Tizenketteknek össze kell hívni az előkészítő konferenciát és be kell indítani a munkákat (ez kb. hat hónapig tart); 1994 második negyedévében: időközi konferencia, felmérendő a munkák állását; két hónappal később: zárókonferencia.

A lehetséges résztvevők:

1. a Tizenkettek;

2. Az európai stabilitásban érdekelt országok: Egyesült Államok, Kanada;

3. Az érintett észak-, közép- és kelet-európai országok: Orosz Föderáció, Ausztria, Norvégia, Svédország, Izland, Svájc, Finnország, Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Románia, Albánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Ukrajna, Fehéroroszország, Moldávia, Törökország;

4. A londoni konferencia és a helyszíni fejlemények függvényében bekapcsolhatók a munkába a volt Jugoszlávia tagállamai is: Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia- Montenegró, a volt Macedón Jugoszláv Köztársaság (összesen 40 ország).



« vissza