Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Egyház és homoszexualitás

AZ ISKOLAI OKTATÁST számos könyv és tanulmány segíti a felvilágosítás munkájában. Tanácskozások sora foglalkozik az AIDS kérdésével is. Joggal vetik fel a kérdést mind a nem hivatalos körök, mind a katolikus egyház magisztériumával szemben hogy végül is mi a helyes magatartás a homoszexuális hajlamúakkal és az aktív homoszexuálisokkal szemben? Hol van az emberi méltóság tiszteletének és szeretetének a határa? Az emberi szexualitást bölcseletiig is meg kell közelítenünk, ami nem jelent mást, minthogy kritikusan fel kell tennünk a kérdést: hol van benne az erkölcsi rend, és mi benne az emberi méltóság keretébe beleférő norma? Egyáltalán fel tudja-e helyesen fogni az ember a legalapvetőbb érték- és értelmi összefüggéseket ott, ahol a szexualitásnak és a konkrét emberi cselekedeteknek élniük kell? Tanulmányunk ezekről az érték- és értelmi összefüggésekről szól.

Ebben a tanulmányban figyelembe veszünk minden olyan bölcseleti és vallási szempontot, amelyben a homoszexualitásról vitáznak, továbbá a katolikus vagy ortodox kereszténység állásfoglalását ismertetik a szexualitás és a szentségi házasság kérdésében.

Gondolatmenetünkben fontos helye van annak a nyilvános vitának, mely nem hagyhatja figyelmen kívül a homophiliával kapcsolatban (hasonneműek, egyneműek szerelme) a jogi, az állami és általános etikai szempontokat.

Az egyház a konkrét etikai és erkölcsteológiai vitákban nagyrészt a természetjog képviselte igazságokra támaszkodik. A legtöbb erkölcsteológiai érvelés bölcseleti, de nem fogadhatjuk el azt az állásfoglalást, hogy csak pusztán történelmi, kulturális képződményektől függő jelenséggel állunk szemben, nem egy morálteológus szerint sem a Szentírásból nem olvashatók ki az elmarasztaló tételek, sem az egyház tanítóhivatalának illetékességi körébe nem tartozik a homoszexualitás társadalmi, emberi problémája.

Ezúttal elsősorban a mai egyházi tanítás és gyakorlat pozitív gondjaival foglalkozunk, napjaink kétségtelenül egyik legfontosabb és tisztázásra váró ügyével.



 

l. MI A SZEXUALITÁSSAL SZEMBENI POZITÍV EMBERI ÉS ERKÖLCSI BEÁLLÍTOTTSÁG?


 

1.1. A probléma pozitív oldalai


 

1.1.1. A minden embernek kijáró méltóság tisztelete és szeretete.

A homoszexualitásról valaha is megírt számos cikk, bármennyire a legerősebb kritikát váltja is ki, bizonyos mértékben vonzerőt gyakorol, mert a számtalan formában megnyilvánuló ellenkezés nemegyszer kegyetlen, szeretetlen, és kétségbeesésbe sodorja a homoszexuálisokat — lenézve és megvetve őket. így volt ez a középkortól napjainkig. Evvel magyarázható az öngyilkosság, öngyűlölet, a sok fizikai és pszichikai visszaélés és idesorolható a homoszexuálisok gyakran előforduló hitehagyása is.

Magától értetődő keresztény emberi kötelességünk, hogy minden emberhez tisztelettel és szeretettel közeledjünk. El kell vetnünk minden szeretetlen, farizeusi magatartást a homoszexuálisok iránt. Legyen példa számunkra TERÉZ ANYA szeretetteljes odafordulása az AIDS-esekhez és homoszexuálisokhoz, anélkül hogy a legkevésbé rokonszenvezne ezzel az emberi aberrációval. Ebben látjuk tökéletes példáját a keresztény ember helyes magatartásának.


1.1.2. A tudatlanság megszüntetése, a homoszexuálisok megkülönböztetés nélküli elutasítása és a velük szembeni ferde beállítottságok.

A Szentírás szövegeire támaszkodva, bármennyire konkrét kritikát gyakorlunk is a homoszexualitással szemben, ahol a homophilia gyakorlatilag a férfi és a nő szerelmével egyenlő, hangsúlyoznunk kell a szentírási szövegek idézésével egyidejűleg, hogy nemcsak a középkorban, hanem a mi társadalmunkban is nagyon sok panaszra okot adó ferde megítélés jelentkezik a homoszexuálisokkal és az AIDS-esekkel szemben.

A keresztényeknek sokkal többet kellene tenniük azért, hogy a homoszexuális hajlamot ne azonosítsák a homoszexuális cselekedettel. Nem lehet egy kalap alá venni a hajlamot a bűnnel. A keresztény embernek a homoszexuálisokkal szemben el kell utasítania minden személyes és társadalmi szeretetlenséget.

A keresztény embernek világosan állást kell foglalnia azokkal szemben, akik alacsony erkölcsi fokon állva, a homoszexualitást gyönyörhajhászási célból űzik, akik gyakran leírhatatlan emberi nyomorba és primitív perverzitásba züllesztik földi életüket. De ugyanilyen állásfoglalás szükséges azokkal szemben is, akik nemes emberi kapcsolatokat ápolnak homoszexuális módon. Távol kell tartania magát a keresztény embernek minden túlságos leegyszerűsítéstől.

Nem tagadhatjuk, hogy az ókorból ismert homoszexuális szerelmek egyik nagy példája PLATÓN Alkibiadesze. Szerelmi szinten egészen különös ez a homophil barátság. Testi módon a homoszexuális reakcióból hiányzik a lelki viszonzás Szókratész szerelme iránt. A Symposiumban kapjuk ennek leírását. Vagy vegyük Szappho példáját, akit szenvedélyes, mély leszboszi szerelem fűzött barátnőjéhez. Lírája felülmúlhatatlan gyengédséget sugároz. Egy igaz, mély, szinte földöntúli szerelmi viszony, melyet át- meg átitat az érzelem költészete. Ezek a homoszexuális szerelmek magasztalják az igaz és mély emberi szeretetkapcsolatot és nem alacsonyítják le azokat csak élvezeti viszonnyá.

Semmiképpen sem beszélhetünk homoszexuális szerelemről akkor, ha a kapcsolat prostitúciószerű.

Az igazi okokat és gyökereket kutatva is el kell kerülnünk á hogy megkülönböztető megértés nélkül egyenlőségjelet tegyünk a homoszexualitás különböző formái közé.


1.1.3. A homoszexuálisok sajátos pasztorációjára van szükség; őszintén együtt érezve szenvedéseikkel, és megmentésükért dolgozva.

Ezek után már világos, hogy az egyháznak kötelessége megfelelő pasztorációs eszközöket és módszereket teremteni és kidolgozni a homoszexuálisok adottságainak, valamint környezetének figyelembevételével. Mindenekelőtt megértést kell mutatnia az egyháznak azok iránt az emberek iránt, akik homoszexuálisán egymásnak akarják magukat adni. Ezeket egyrészről hajlamaik, másrészről mélyen emberi szerelmük hajtja — amit másneműekkel szemben nem éreznek.


 

1.2. Gyakran hiányzó, pozitív embersorsokat átélő segítő szándékú felismerések


 

1.2.1. Az emberről vallott igazság és a benne élő szexualitás igazsága minden segítség princípiuma.

Hogy a homoszexualitást, mint az emberi szexualitás sajátos formáját valamelyest védelmünkbe vehessük, minden kínos lealacsonyítást elkerülendő, nem szentimentális okokból, hanem csak a teljes emberi igazságra támaszkodva nyújthatunk őszinte, igaz segítséget a homophileknek. A különféle, homoszexualitással kapcsolatos problémákról szóló jelenkori írásokból teljes mértékben hiányzik a relativizálódott kultúránkban jelentkező eme szempont figyelemre méltatása. Az emberi szexualitás értelmének és értékének alapvető kérdései egyáltalán nem elvi szintűek, és nem csak a dolgok peremén bukkannak fel. Az emberi szexualitás mélyebb megértése egyáltalán nem jut kifejezésre.


1.2.2. Átfogó szexuáletika.

Az erkölcsileg helyes beállítottságnak számításba kell vennie a szexualitás komplex erkölcsi releváns sajátosságait, és ezeket nem szabad megrövidítenie. A homoszexualitás problémájával kapcsolatos helyes erkölcsi magatartás keresésében a szexualitás tárgyához tartozó morális jellegnek teljes ismerete szükséges. Ennek az emberi méltóság mellett más fontos szempontokat is át kell fognia. Ezek teljesen mások, mint a szexuális partner méltóságának tisztelete. A személy méltóságának igaz tiszteletét azonban ugyanakkor nem lehet az emberi szexualitás más fontos szempontjainak tiszteletétől elválasztani.

Nincs átfogó és az emberi szexualitás misztériumát megvilágító pedagógia sem a jelenlegi egyházi pasztorációban, sem a nyilvános általános vitákban, és főleg hiányzik az iskolai szexuális felvilágosításokban. Gondolok itt az erkölcsi jóra való beállítottságot leszűkítő olyan magatartásokra, mint a készség, vagy az emberi cselekedetekért való személyes felelősség. Ezek nem adnak elegendő alapot ahhoz, hogy a szexuáletika problémáját helyesen fogalmazzuk meg, és az etika előírásainak megfelelően válaszoljunk rájuk.


1.2.3. A Szentírás és az egyházon belül a tanítóhivatal figyelembevétele.

ELVÁRHATNÓK, hogy a katolikus egyházban végzendő pasztoráció ajánlott dokumentumaival kapcsolatban a tanítóhivatal tegye közzé és hozzáférhetővé a Szentírás erre vonatkozó interpretációit. Ebben az elvárásban azonban gyakran éri csalódás az érdekelteket. Teljesen érthetetlen módon gyakran tagadják, hogy a Szentírás félre nem magyarázható, egyértelmű szavakban szólal meg, különösképpen Szent Pál leveleiben. A Szentírás a homoszexuális cselekedeteket, mint olyanokat félre nem érhetően elveti.

Elképedéssel nézzük azt a szemkápráztató exegetikai akrobatikát, amelyik úgy állítja be a kérdést, hogy sem Szent Pál, sem a Szentírás más része nem vetette volna el a szerelmeskedő homoszexualitást. Vajon ez az interpretálási bűvészkedés nem a Biblia nyilvánvaló értelmének közvetlen meghamisítása, kiforgatása, olvassuk, mint mond Szent Pál a Rómaiakhoz írt levele első fejezetében a 26. verstől a 32.-ig:
 

Kiszolgáltatta Isten őket aljas szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis a természetes szokást természetellenessel váltották fel. Ugyanúgy a férfiak is, abbahagyva az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfi férfival űzött ocsmányságot. De el is vették eltévelyedésük megszolgált bérét. Amint Istent nem méltatták arra, hogy teljesen elismerjék, úgy Isten is romlott eszükre hagyta őket, hadd viselkedjenek alávalóan. Telve is vannak minden gonoszsággal, hitványsággal, paráznasággal, kapzsisággal, romlottsággal, irigységgel, gyilkos szándékkal, vetélkedéssel, ármánykodással, gonoszlelkűséggel. Árulkodók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, szüleiknek engedetlenek, oktalanok, megbízhatatlanok, lelketlenek, hitszegők, könyörtelenek. Fölismerték ugyanis Isten rendelkezését, hogy aki ilyesmit tesz, méltó a halálra, mégis megteszik, sót még helyeselnek is a tetteseknek.


Az egyház tanítását egyesek az Újszövetségtől kezdve egészen a Hittani Kongregáció 1986. október elsején dátumozott leveléig szisztematikusan ignorálják, ill. csak az összefüggésből kiragadott részeket idézik. Ezeknek az idézeteknek a pasztorális dokumentumokat védeni kellene minden fontos pontban. Az Egyháznak a homoszexualitásra vonatkozó egyértelmű isteni tanításától nem lehet eltérni.

Többek között azt állítják, hogy az egyház napjainkig minden vonatkozásban elveti a homoszexualitást, ami abban a beállításban, hogy ha a homoszexualitáson hajlamot értünk, nem felel meg a valóságnak. Ekkor a megkülönböztetést hajlam és tevékenység között, mint bizonyítékot hozzák, és úgy állítják be, mintha az egyház megváltoztatta volna a homoszexuális tevékenység elvetésére vonatkozó felfogását. Eközben a Hittani Kongregáció egyik dokumentumát is úgy idézik, mintha az a javasolt pasztorális dokumentumokkal összhangban állna. A dokumentum javasolt előterjesztéseknek valójában minden lényeges pontban ellentmond.

 

2. A HOMOSZEXUALITÁS POZITÍV ETIKÁJÁHOZ


 

2.1. Az emberi szexualitás négy fő értelmi összefüggése, és azok redukciójának elégtelensége az emberi méltóság tiszteletéhez


 

2.1.1. Szexualitás és személyi méltóság.

Ahogyan gyakran említik, az emberi szexualitás az emberi méltóság diktátuma alatt áll. A másik ember személyét, akivel szexuális kapcsolatba lépek és akit szeretek, önmagáért is mindig teljes tiszteletben kell tartani. Kétség nem fér hozzá, minden igaz barátságban és szeretetben ez a helyzet, még inkább akkor, ha elmélyült szerelemmel állunk szemben. Nem tagadhatjuk, hogy egy homoszexuális hajlamú ember igazán tudja szeretni partnerét, vagy hasonnemű szerelmét, mint ahogy egy heteroszexuális pár exkluzív módon szereti egymást.

Ahhoz sem fér kétség, hogy egy homoszexuális egyén ki tudja fejezni szerelmét, egy másik ember személyes elfogadását homoszexuális gyengédségben, vagy szexuális módon. Nem akarjuk azt állítani, hogy Szappho leszboszi szerelmi költeményei vagy Alkibiadesz beszéde Szókratészhez Platón Symposionjában nélkülözne minden mély szeretetet és tiszteletet a barátnő vagy a szeretett személy iránt. Ha ez volna az egyetlen feltétele annak, hogy erkölcsileg jó szexuális tevékenységet végezzenek, akkor biztos, hogy lenne erkölcsileg jó, mint ahogy vannak erkölcsileg rossz homoszexuális tettek is. Éppen ezzel értünk el a kritika első döntő pontjához számos állami és egyházi intézkedésre vonatkozólag a homoszexualitás kérdésében. Ezeknek összefüggésében az emberi szexualitás áll. Ezek nélkül félreérthető és félremagyarázható a lényeg. Ez hamisítja meg az igazi szexuális odaadás objektivitását is, mint a személyi méltóság elismerését.


2.1.2. Szexualitás és heteroszexualitás.

Az emberi szexualitás objektív valóságában kétnemű és mint olyan heteroszexuális kapcsolatokra irányul.
 

Az Egyházban közkézen forgó pasztoráldokumentációs vázlatok használják azt a kifejezést is, hogy az ember biológiailag nézve biszexuális. A biszexualitás kettős értelmű, amiből azt akarják kikövetkeztetni, hogy ez nemcsak heteroszexualitást jelent, hanem azt is, hogy az emberiség hajnalán fennállt mindkét irányú szexualitás. Ismét, gyakran felcserélik a homoszexuális emberbaráti szerelmet a szexuális viszonnyal/ és ebből támad a tohuvabohu, az áldatlan zűrzavar.


Ez nemcsak azért van, hogy szexuális egység és lehetséges procreatio jöjjön létre, hanem két ember biológiai és antropológiai komplementaritása, valamint a férfi és a nő egymásra utaltsága miatt is. A férfi és nő biológiai struktúrája már önmagában lehetővé teszi a szexuális kapcsolatot, ami sokkal inkább eszköz az orgazmushoz, mint a gyengédség kifejezése nő és férfi között.

HOMOSZEXUÁLIS partnereknél a szexuális kapcsolatok teljessége csak egyfajta kölcsönös maszturbáció (onánia) révén lehetséges. De biológiai-antropológiai tekintetben méltatlan formájú pszeudokapcsolat révén létrejöhet a fellatio, vagy a coitus analis, A csókolózás, ölelgetés, simogatás a gyengédség kifejezéseként a szexuális kapcsolatok első fázisában jelentkezik. Ezek a homoszexuálisoknál talán nem kevésbé lehetségesek, mint a heteroszexuális partnereknél, a teljes és az emberhez méltó szexuális odaadás, és mindenekelőtt két személy nemi egyesülése csak a heteroszexuális kapcsolatok keretében valósulhat meg. A homoszexuális kapcsolatokban a szerelem helyébe egy méltatlan kettős maszturbáció lép, vagy pedig a férfi és a nő nemi aktusának soha nem egyesítő potenciája, ami csak a nő és férfi minden igazi egyesülésének amolyan majmolása. Ennek méltóságához és értelméhez sok tényező tartozik, mint ahogy Max Scheler is hangsúlyozza.1

Az ember altestének nemi szervei — amint azt számos nőstény állatnál is megfigyelhetjük — úgy válnak funkcióképessé, hogy a házastársak a nemi aktus alatt egymás arca felé fordulnak, egymást megcsókolják, egymás iránt szeretetüket személyes módon és a szeretet szavaival megvallják stb.

Fellatio, vagy coitus analis, vagy pedig más, az emberi személyhez méltatlan formájú közösülés esetén heteroszexuális partner nemi szerveit utánozzák, hogy előidézzék az orgazmust. A nemi egyesülés helyébe itt egészen más jelenség lép. De mivel az igaz (természet törvényein alapuló) nemi egyesülés nemcsak biológiailag felel meg a természetnek a homoszexuális pszeudoegyesüléssel szemben, hanem mély antropológiai jelentőségű is, a homoszexuális tevékenység ellentmond minden mély emberi szexualitás személyes, unitív értelmének, amely minden körülmények között heteroszexuális partnert tételez fel.

Eltekintve ettől, a különbség férfi és nő között nemcsak biológiai, hanem mély lelki-szellemi különbség is. Rá kell mutatnunk az emberi nemi kapcsolatok antropológiai értelme védelmében arra, hogy nemcsak a személy méltóságának elismeréséről, igenléséről és a szexuális egyesülés érintetlenségéről van szó, hanem a férfi és női partner feltétel- és értékigény-kifejezéséről is. A homoszexuális kapcsolatok keretében a férfi és nő között fennálló mélyebb strukturális különbségeknek gyakori utánzásaival találkozunk, melyekben a férfi vagy nő szerepét az egyik partner veszi át. Mindez arról tanúskodik hogy a férfi és a nő közötti lelki-szellemi különbségnek az az értelme, hogy az emberi szexualitásnak megvan az erkölcsi egymásra utaltsága. Fordítva: pontosan a „férfi leszboszi partner” vagy a „női homoszexuális partner” szerepe a perverzitás különös dimenzióit adják, amikor a homoszexuálisok, vagy leszbikusok egymást ölelik. Ugyanis kilépnek természetes szerepükből vagy jobban mondva: kilépnek a sajátos nőiesség és férfiasság lényegi szerkezetéből, amikor homoszexuális partnerekké lesznek. És nem utolsó sorban említjük, hogy a homoszexuális kapcsolatok a természetes embert nemcsak erkölcsileg, hanem pszichológiailag és esztétikailag is perverzzé változtatják, még akkor is, ha csak gyengéden csókolóznak, vagy egymást ölelik. Pedig ezek az aktusok igazában nem szigorúan homoszexuális jellegűek.


2.1.3. Az emberi szexualitás egyesítő és új embert teremtő értelme.

AZ EGYHÁZ MINDENKORI FELFOGÁSA és tanítása szerint értelmes és erkölcsileg elfogadható kapcsolatoknak a tények emberi összefüggésében kell létezniük. Természetüknél fogva ezeknek alkalmasaknak kell lenniük az új ember teremtésére. Még a terméketlen heteroszexuális pároknál, vagy a gyengédségében egymást szeretőknél, amelyek nem közvetlenül irányulnak prokreációra, az egyháznak mindig elve és az etikai intelligencia szexuális morálja volt, hogy az emberi nemiségnek ez a prokreatív elv a lényeges dimenziója. A nemi közösülés célja az emberteremtés a benső egység és a mélyértelmű házasság vonalán. Ezért utasítja el az egyház mind a contracepciót, mind a lombikban való mesterséges megtermékenyítést, akárcsak a művi inszeminációt, mert ha különböző módon is, de mindegyik legbensőbb kreatív összefüggéséből szakítja ki az ember aktív nemi kapcsolatát. Az emberi nemiségnek belső formájára irányuló kötöttség nem más, mint a szexualitás objektív köteléke és értelmi összefüggése az egyesítő és emberteremtő értelmű szexualitás között. Amikor ez az összefüggés aktuálisan létrejön, akkor az embernek már az élet indulására kell figyelnie. Jóllehet terméketlen időben, vagy meddőség, magtalanság esetén a nő és a férfi találkozásában ez az összefüggés nem aktuális, de ugyanakkor mégis, mint értelmet meghatározó jelenség az anyagi világ horizontját képviseli. A cselekedetek függvényeként ezek az aktusok természetüknél fogva alkalmasak arra, hogy új ember teremtéséhez vezessenek, főleg pedig/ hogy a jelenség belső méltóságáról tegyenek tanúságot. Ebben az összefüggésben nyilvánvalóan adott, hogy mindkét esetben radikálisan különbözik a férfi és a nő egyesülése a homoszexuális aktusoktól.

Homoszexuális kapcsolat esetén a személyes egyesülés es prokreáció érték-összehasonlításának összefüggésében még radikálisabb a természetes és természetellenes szembenállás, mint a fogamzásgátlás esetén (contraceptio). A férfi orgazmusát és magömlését nemcsak aktív módon elválasztják a potenciális vagy valóságos emberteremtéstől (prokreáció), hanem teljesen kizárják az unitív és emberteremtő cél összefüggéséből. A női homoszexualitás hasonló radikális értelemben mentesül a házasság második cél-értelmétől és minden nemi aktustól. Ezek a cselekedetek természetüknél fogva erre a célra rendeltettek, még akkor is, ha a gyermeknemzés nem egyedüli célja, vagy egyedüli igazolása a házasságnak.


2.1.4. Szexualitás és szentség.

Már az antik pogány világban és Goethének egyik tételében — melyet az Aus meinem Leben: Wahrheit und Dichtungban találhatunk meg — kifejezésre jut az az öntudat, hogy a férfi és a női szexuális egybeolvadásának isteni köteléke isteni funkciót követel. Az egyház, helyesebben Krisztus, az egyház feje maga szükségét érezte annak az isteni szankciónak, amelyet a pogány istennek, Hymennek tulajdonítanak. A szentségi házasságban éppen ezért Krisztus ezt a legmagasabb fokra emelte. Csak ennek a szentségi, isteni szankciónak keretében engedi meg nekünk Krisztus és az egyház, hogy ezzel az egyedülállóan mély testi-lelki hatalommal vegyünk részt a teremtésben. Mind a férfi, mind a nő vétkezik, ha túlteszi magát a nemi életre vonatkozó krisztusi előírásokon, vagy házasságot tör, és ahelyett, hogy egymást igazán megtalálnák a házasság szentségében, az Isten által szankcionált családon kívül keresve szexuális kapcsolatokat, bűnt követnek el. Bűnösek a heteroszexuális kapcsolatok is az egyház tanítása szerint, ha a felek a házasság előtt élnek nemi életet, vagy a házassági hűség ellen vétenek. Mivelhogy az egyház felfogása szerint a szentségi házasság egyértelműen a heteroszexuális kapcsolatokra szorítkozik, az egyháznak már csak ezért is minden homoszexuális cselekedetet bűnösnek kell tekintenie. Az isteni és szentségi szankció szükségességének alapján, melyet a szexuális együvélevés megkövetel, lemondást kell gyakorolni mindenütt, ahol nem áll fenn az isteni szentségi szankció, vagy erkölcsileg lehetetlen, mint pl. a házasságon kívüli szerelmi kapcsolatokban vagy homoszexuális viszonyban.

Ezeket a szempontokat teljesen kihagyják nem egy katolikus pasztorációs írásból, mégpedig azért, mert néha ugyan tesznek ajánlatot a „szentségi” homoszexuális kapcsolatokra, de a siker minden reménye nélkül. Teológiailag és egyházilag lehetetlenek a homoszexuális házasságok A homoszexuális kapcsolatok minden formáját elveti az egyház, mert ezek objektíve súlyosan bűnös kapcsolatok, jóllehet ezeket a bűnösöket, mint házasságtörőket Krisztus szeretete veszi körül.

Az említett okokból is kitűnik, hogy a homoszexuális cselekedetek s következményeik a változó szövegösszefüggésekből kifolyólag nemcsak erkölcstelenek, hanem lényegüket tekintve immorálisak is. Korunk számos dokumentuma látszólag nem ismer el semmilyen rossz emberi cselekedetet, amely természeténél fogva rossz. Az önmagában rossz cselekedet tagadása az újabb morálteológiában erre a gondolkodásra vezethető vissza.


 

2.2. A különbség elmosódása hajlam és cselekedet között


 

A hajlam önmagában sohasem bűn, a cselekedet azonban bűn lehet Különbség van a természetes és a természetellenes hajlam között.

Jóllehet gyakran beszélünk a homoszexuális hajlam és cselekedet közti különbségről, a tapasztalat szerint azonban a kettő közötti különbségtétel elmosódik. Igen, mondhatnánk, hogy számos homoszexualitással foglalkozó vitairat az egyháznak abból a mindig hangsúlyozott magatartásából ered, amely azt vallja, hogy az elkerülhetetlen homoszexuális hajlam nem tekinthető bűnösnek, de szabadakarati cselekvésnek sem. Ezeknek az előbb említett meggondolásoknak a fényében arra a teljesen megalapozatlan következtetésre jutnak, hogy a homoszexuális cselekedetek bűntelenek, sőt odáig is elmennek, hogy dicséretre méltónak tartják őket. Erről természetesen szó sem lehet. Ezenkívül lehetségesnek tartják azt is, hogy egy aktív homoszexuális — mint minden más emberi lény, aki objektíve bűnösen cselekszik — lelkiismeretében, vagy lelkiismeretének téves ítélete miatt szubjektíve bűntelen, vagy erkölcsileg menthető lehet. Ez érvényes az emberölésre is, ha az objektív mentőkörülményeket nézzük, ill. magának a homoszexuális cselekedetnek erkölcsi kifogás alá nem eső jellegét vizsgáljuk, jóllehet az egyház mindezt sohasem állította. Ez olyan állásfoglalás, amely az emberi szexualitás értékhordozó természetéből nyilvánvaló és megmagyarázható.

TOVÁBBI ZAVAR ÁLL FENN a homoszexualitásra vonatkozólag a hajlam erkölcsi ártatlansága és annak „természetessége” között. A zavar abban jelenik meg, hogy felelőtlen módon diszkrimináljuk a homoszexuálisokat. A homoszexuális hajlamúakat az egészséges természettel szembenállóknak, természetellenesnek minősítjük. Valójában sosem diszkriminálunk valakit egyszerűen azért, mert perverz hajlamú. Még akkor sem diszkrimináljuk a bűnöst, ha bűnösnek tartjuk cselekedetét. Nem diszkriminálhatunk egyszerűen azért, mert valakinek természetellenes a hajlama. Mindnyájunkban van természetellenes, perverz hajlam szadizmusra, kegyetlenkedésre, irigységre, féltékenységre, egoizmusra. Senki sem diszkriminál minket, amikor azt mondja nekünk, hogy az ilyen hajlamok erkölcstelenek, hogy ezekért a hajlamokért felelősséggel tartozunk, mert ezek cselekedetekre ösztönöznek bennünket. Egyáltalán nem a diszkrimináció, hanem az igazság kérdése ez.

A homoszexuális hajlam az emberi szexualitás értelme elleni hajlam. Ebben az esetben: perverz és ezt szeretettel meg kell mondani a homoszexuálisnak. Ha nem mondanék meg ezt az igazságot, az közömbösségnek minősülne a homoszexuális személye ellen, és méltóságának megvetése volna. Minthogy az emberi személy közömbösbe vétele, vagy megvetése lenne az, ha egy exhibicionista/ szadista, vagy pedofíliára, gyermekpornográfiára hajlamos előtt elhallgatnék, hogy hajlama perverz, vagyis alapjában véve az egyetemesen érvényes erkölcsi rend ellen irányul.


 

2.3. Egy, az etika számára mértékadó és a lényeget magában foglaló természettörvény elvének az elvetése


 

A homoszexualitás egyik interpretációjával karöltve, gyakran beszélünk megvető módon a homoszexualitásról és a természetes nemi életről is. A természetjogra alapozott etika az ember metafizikai lényegéből és szexuális kapcsolataiból akarja levezetni az erkölcsi normákat. Egy ilyen természetű szemrehányás nem rettenthet meg bennünket. Mert egy olyan etika, amely alapjában véve nem a természetjogon alapszik, többé már nem nevezhető etikának. Hogyan beszélhetnénk etikáról, ha nem azt a természetet veszi figyelembe, amelynek összefüggésében a szexualitás áll, ahogyan azt fentebb konkréten a négy erkölcsi releváns jó által jelöltük meg.


 

2.4. A homoszexuális cselekedet ellenszenvből való (ressentiment) elvetésének meghamisított magyarázata


 

Súlyosan vétünk, ha a homoszexualitást csak negatív okokból vetjük el — mint a ressentiment, történelmi előítélet stb. — ahelyett, hogy a fentebb említett mély erkölcsi okokig nyúlnánk vissza. Legalább törekedjünk arra, hogy megértsük, nem is beszélve arról, hogy igyekezzünk tárgyilagosan mérlegelni ezt a kérdést. Azok a dokumentumok, amelyek a homoszexualitás elvetéséről ilyen leírást, genealógiát nyújtanak, kimondottan szofisztikusak. Ez a szofisztika és demagógia odáig merészkedik, hogy egyszerűen kiselejtezi és előítéletekkel bélyegzi meg a mi etikai állásfoglalásunkat azért, hogy az egyház tanítását és etikáját, mint a ressentiment gyümölcsét állítsa pellengérre. Max Scheler a Das Ressentiment im Aufbau der Moralen című munkájában NIETZSCHE ellenében kimutatta, hogy az igazi erkölcsi értékeket sohasem lehet a ressentiment gyümölcseként beállítani. Az ilyen irányú próbálkozás csak akkor állhatna fenn, ha hamis erkölcsöket vagy helytelenül értelmezett erkölcsi nézeteket hirdetünk. Abba a hibába esünk bele, amibe Nietzsche, ha igazi erkölcsi normákat a ressentiment vagy más előítéletek eredményeként akarnánk megmagyarázni az érvek komoly mérlegelése nélkül. DREWERMANN és más újabb, divatos egyházi szerzők ilyen stílusú etikai magyarázataiban nyoma sincs az igazságkeresés őszinteségének.


 

2.5. A homoszexuális kísértés és a társadalom szerepének ellentmondó nézet tagadása


 

Manapság gyakran elismerjük azt a nyilvánvaló tényt, hogy a homoszexualitás keletkezésében fontos szerepe van a történelmi, kulturális és biogenetikai elemeknek. Ezek csak ritkán magyarázhatók meg tisztán biológiai vagy genetikai alapon. Sokan mégis tagadnak minden kísértő szociális befolyást, amikor megvetőleg beszélnek azokról, akik figyelmeztetnek a homoszexuális csábítás tényének lehetőségeire is. Távolról sem ellentmondás az, hogy egyrészt a homophilia keletkezésének kulturális befolyását kiemelik, másrészt az iskola a barátok nyilvánvaló hatását a homophiliás magatartások kialakítására tagadják. (Gondoljunk az ókori világra, amelyben a homoszexualitás szociális helyeslése egyértelműen odavezetett, hogy szinte általánossá vált a műveltek körében. Mindez azért történt, mert az a társadalom a homoszexualitást dicsőítette, és háttérbe szorítva lebecsülte a heteroszexualitást.) Ezenfelül még inkább összetéveszti a társadalom a részben jogos félelmet a szülők és nevelők iránti nem indokolatlan aggódással. A még nem fennálló, vagy csak látens homophil hajlamok kifejlődhetnek. Valóban fennáll az a félelem, hogy a még nem bűnös gyermekek és a gondjaikra bízottak már meglévő homoszexuális hajlamait kísértők kihasználják, és élnek az alkalommal, hogy ezeket a fiatalokat bűnös, homoszexuális tettek elkövetésére csábítsák. Ha persze a homoszexuális tettek alapvető erkölcstelenségét nem akarjuk elismerni, akkor nem beszélhetünk csábításokról. Egyébként vegyük tudomásul azt, hogy a heteroszexuális kapcsolatokban éppúgy beszélhetünk kísértésekről, amelyek a keresztény szülőkben ugyanúgy aggodalmat keltenek. A partner emberi méltóságának esetleges megvetésében sokan kizárólag vagy heteroszexuális, vagy pedig homoszexuális cselekedetekre vivő csábítást is látnak. Vannak, akik egyáltalában nem veszik figyelembe, hogy az emberi méltóságot nemcsak direkt módon lehet megalázni, hanem ez következménye lehet a minden erkölcsi releváns jó megvetésének is. Az emberi szexualitás értelmét ennek fényében kell látnunk. Minden házasságon kívüli szexuális kapcsolat, bármennyire a jóhiszeműség látszatát kelti is, bűnös, éppen azért az emberi méltóság megsértése.


 

2.6. A homoszexualitás és a homoszexuálisok megértése között fennálló fogalomzavar. Segítségnyújtás a homoszexuálisoknak, valamint bűntudatuk problémája


 

Nem hivatalos egyházi dokumentumokban (katolikus folyóiratok, tanulmányok, félhivatalos sajtótudósítások) gyakran összekeverik a homoszexuálisok megértését és a homoszexualitás helyeslését, a homoszexuálisok megsegítését és bűntudati problémáját. Abból a szemszögből érvelnek, amely elvet minden önmagában rossz cselekedetet.2

A fent ismertetett okokból azonban a homoszexuális cselekedet természeténél fogva, önmagában rossz. Ez nem jelenti azt, mintha nem akarnók megérteni a homoszexuális személyt és problémáját. Az ember és a homoszexualitás tragikumának megértése távolról sem jelenti a homoszexuális cselekedet bűnös voltának helyeslését.

Mint ahogy a féltékenységre visszavezethető gyilkosság megértése sem jelenti azt, hogy a gyilkos tettét helyeseljük. A Bűn és bűnhődésben Dosztojevszkij Raszkolnyikovjának kellett-e Sonja nemes, mély okokból származó prostitúcióját helyeselni ahhoz, hogy megértse? Ellenkezőleg, éppen abban, hogy személyi méltóságát a prostituáltság vállalásával megalázta, megértette és elhatározásának szándékában megmutatta bűnös önmagát úgy, ahogy Sonja is észrevette lelki szemeivel Raszkolnyikov sorsának útját. Amikor Sonja előtt világossá vált kettős gyilkosság szofisztikus módon eldisputált szörnyűsége, ez bűnös cselekedete megbánásához vezette őt. Vajon Krisztus helyeselte-e a házasságtörés bűnét az elébe hurcolt házasságtörő asszony bűneinek megbocsátásával? Krisztus „menj és többé ne vétkezzél” gyónási értelme nem volt-e ellentmondása annak, hogy megértette a bűnös emberi méltóságát? A bűn újra elkövetésének következményeitől óvta az asszonyt. Ha megértést mutatunk a homoszexuálisok iránt, ez nem jelenti azt, hogy a homoszexualitást is helyeseljük. Ellenkezőleg! A mi igazi segítésünk a homoszexuálisokon nem más, mint ember voltuknak és helytelen cselekedeteiknek a megértése, midőn homoszexuális tetteik helytelenségét beismerve, lelkük mélyén bánják, amit elkövettek. A homoszexualitásból kell őket kisegítenünk, ezen a téren kell nekik segítséget nyújtanunk, ezért nem szabad őket hamis morálteológiai magyarázatokkal megtévesztenünk.


 

2.7. Jogtalan harc a közerkölcs és a törvénykezés ellen


 

A homoszexualitás perverzitásának elismerését a törvényhozásban inkább támogatni kellene mint harcolni ellene.

Amennyiben nemcsak a homoszexualitás minden törvényes tilalmát és jogi figyelembevételét, hanem a törvényes egyenlőtlenségét is elvetjük, annyiban azzal a törekvéssel találkozunk, hogy a homoszexualitás legyen a házassággal törvényes szinten egyenlő, így mindenesetre megfosztjuk magunkat minden elvtől, ami ennek az elterjedt igénynek ellenáll. Szemrehányóan követelik olyan szubkultúra megteremtését, ami a mostani jogi diszkriminációból adódnék. Ha a homoszexualitást a szexuális magatartás második természetes formájának tartjuk, akkor a homoszexuális házasságokat, és a gyermek-örökbefogadást ezekben a „házasságokban” szentesíteni kell. Ezt akarjuk elérni? Ezt a célt az elmondottak alapján el kell vetni. Egészen más dologról van szó: harcolni a kegyetlen, farizeusi törvényhozási formák ellen. Ez magától értetődő kötelessége minden embernek és minden kereszténynek.


 

2.8. A homoszexuális hajlamok és cselekedetek perverzitásának tagadása és pasztorális félreértése


 

A fent említettekből következik, hogy a homoszexuális hajlamok akkor is, ha az emberek 90%-át érintenék, nemcsak erkölcstelen cselekedetek

re irányulnak, mint szexuális nemi vágyak, hanem perverzek és természetellenesek is maradnak. Természetesen a fentebb kifejtett különbséget és az emberileg nemes homophil szerelem lehetőségét is figyelembe kell venni. Ezt azonban nem lehet objektíve igazolni.

 

 

2.9. Az újpogányság és a kereszténység zsenialitása. A bűnös tettről áldozatok árán is le kell mondanunk. A kéjvágy hedonisztikus ideálja és a jóleső megnyugvást adó keresztény ideál


 

A HOMOSZEXUÁLIS VITA — értekezés — és tárgyalási anyag kimondottan hedonizmusában és kereszténytelen világszemléletében mutatkozik meg. Tarthatatlan, hogy a homoszexuálisokat elvileg „átpolarizáljuk”, vagy pedig minden szexuális tevékenységet megtiltsunk nekik. Egyáltalán nem beszélnek arról a magától értetődő erkölcsi és keresztény kötelességről, hogy a legnagyobb áldozatok árán — egészen a vértanúságig! — tilos az erkölcstelen cselekedet. Mit tegyen az a házas, akinek partnere nem hajlandó nemi életet élni, elmenekül előle? Vagy pedig mit tegyenek a „házas” homoszexuálisok, akik egy másik embert szeretnek, de az nem a házastársuk? Alapvető joga-e az embernek a nemi élet, amely megengedi mindenkinek, hogy minden életállapotban és minden hajlammal nemi kapcsolatai legyenek? Mi történik akkor, ha egy homoszexuális, vagy szexmániás saját- vagy másnemű gyermek, sőt csecsemő iránt vonzódik? Akkor az ilyen embereket nem kell-e „átpolarizálni”, vagy nem kell-e velük szemben radikálisan fellépni gyermekek elcsábítása esetén? Vagy csak lelkükre beszéljünk, de törvény beiktatásával ne diszkrimináljuk őket?

ANDREAS LAUN bécsi morálteológus egyik új könyvében pontosan erről a kérdésről ír az osztrák abortuszokkal kapcsolatban. Nincs többé értelme annak, hogy a homoszexuálisokat megtanítsuk arra, hogy vegyék fel keresztjüket és úgy viszonyuljanak az élethez, ahogyan ez nekik lehetséges és mindenki számára elfogadhatóan helyes? Nem beszél-e Krisztus arról, hogy azok, akik őt követik, vegyék fel keresztjüket és úgy kövessék Őt? Vajon általános örömtanyát ígért nekünk itt a földön? Talán ez a legmélyebb ellenérv az ilyen természetű katolikus pasztoráldokumentum-tervezet ellen, amely gyökereiben pogány és kereszténytelen.

Fordították: Molnár Gyula és Zsoldos Imre

 

 

Jegyzetek:

 

1 A teológia és az emberi test fenomenológiája tárgyában megjelent XX. századvégi kitűnő művek közül megemlítjük II. János Pál: Die menschliche Liebe (Vallendar — Schönsttadt: Paris, 1985) és Dietrich von Hildebrand: Die Ehe (St. Ottilien: EOS Verlag, 1983) valamint az utóbbi szerző: Reinheit und Jungfraulichkeit című művét. (St. Ottilien: EOS Verlag 1981.)

2 Ezt a katolikus hagyománnyal és a katolikus etikával ellenkező álláspontot többek között Schüller, Böckle, Auer, Curran stb. vezették be a katolikus morálteológiába. Ezek a morálteológiai disputák az erkölcstelen cselekedetet egyedül a külső körülményekből akarják meghatározni. Nyilvánvaló a törekvés, hogy a homoszexualitás státusát jogi vonatkozásban helyezzék egy szintre a törvényes házasságéval.



« vissza