Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Egy elfeledett szabadsághős - Kővágó József munkássága


Kővágó József munkássága
 
 
Kezdenek felejtődni, szétporladni a nagy nevek. A „régiek” még tudják talán, hogy ki volt Kővágó József. Múlt álomképek közül kell előhívni a Kerepesi temetőt, ahol ez a hazájáért annyi áldozatot hozó hazafi pihen, s Csömödért, azt a zalai helységet is, ahol a magyar szabadságnak és függetlenségnek ez az őriző embere 1913. április 8-án született.
1934-ben avatták ludovikás műszaki hadnaggyá. Utána, az akkori társadalmi konvencióktól eltérően, beiratkozott a műszaki egyetem gépészmérnöki karára. A második diploma után pedig a hadiakadémián folytatta tanulmányait. Fiatal századosként kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága küzdelmébe: a katonai szárny parancsnokának, Kiss János altábornagynak segédtisztje volt, amikor az illegálisan harcoló nemzeti ellenállással szemben fellépő nyilas Számonkérő Szék beépített embere lebuktatta őket. A hűtlenség bűntettével vádolt Bajcsy-Zsilinszky Endre és társai ellen a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar Főnökségének bíróságánál indított bűnvádirati ügyben az 1944. december 6-án kezdődött statáriális bírósági tárgyaláson a vezető hadbíró a képviselő Bajcsy-Zsilinszky és a XI. rendű vádlott Kővágó József ügyét áttette a rendes katonai bírósághoz. A hat halálos ítélet közül hármat december 8-án, két órán belül végrehajtottak. Kivégezték dr. Tartsay Vilmos századost, Nagy Jenő ezredest, és végezetül Kiss János altábornagyot (a Margit körúti fogház udvarán akasztották fel őket). Bajcsy-Zsilinszky Endrén az ítéletet Sopronkőhidán, december 24-én hajtották végre. A bíróság előtt Kővágó József nem tagadta, hogy Kiss János altábornagy segédtisztje volt, de Kiss János azt vallotta, hogy segédtisztje semmit nem tudott a mozgalom politikai vonatkozásairól.
 
 
Harc a magyar demokrácia megteremtéséért
 

Kővágó József a börtönben került közel a Független Kisgazdapárthoz, hiszen Bajcsy-Zsilinszky is itt politizált. Őt tekintette vezérének. Vele együtt tartóztatták le, és ez még szorosabban kötötte az ellenállás titkos vezéréhez. A Margit körúti fegyházban érett meg benne a gondolat, hogy ha őt Isten megtartja, akkor a háború után, Bajcsy-Zsilinszky Endre eszmeiségét folytatva, a Kisgazdapártban fog politizálni.
Kővágó József pártkarrierje a Független Kisgazdapárt 1945. augusztus 20-i országos nagyválasztmányán kezdődött. Sokat nyomott a latban, hogy bevonták a nemzeti ellenállásban részt vettek perébe – ekkor már Budapest alpolgármestere. Miután a kommunista pártnak sikerült eltávolítani a polgármesteri székből a szintén kisgazdapárti dr. Csorba Jánost, e tisztsége felértékelődött. Augusztus 20-án bekerült a párt legfelső vezető testületébe, az Országos Intéző Bizottságba. Katolikusként és alpolgármesteri minőségében ő haladt az USA ügyvivője által visszaadott Szent Jobb tiszteletére szervezett körmenet élén.
Alpolgármesterként igazi újjáépítő. Az ostrom idején Budapest lakásainak 14 százaléka megsemmisült, 20 százaléka lakhatatlanná vált, szinte mindegyik kapott belövést. Pest és Buda összeköttetés nélkül nézett egymásra 1945 nyarán. Újjáépítésre várt a közlekedés, az államigazgatás, újraszervezésre a főváros és a vidék kapcsolata. Hatalmas teljesítmény volt az élelmiszer-ellátás minimumának biztosítása is.
1945. december 12-től polgármesterként külön feladata volt a szovjet elnök vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal (a SZEB-bel) és a Vas Zoltán irányításával működő Gazdasági Főtanáccsal való jó együttműködés megszervezése. A rendkívüli viszonyok szerepet játszottak politikusi arcvonásai kialakulásában. Ugyanis a kommunisták igyekeztek a maguk közvetítő szerepét Vorosilov marsallnál, a SZEB elnökénél előtérbe állítani. A kisgazdapárti Kővágó bizonyítani tudta: képes olyan viszony kialakítására, amely rászolgált a SZEB teljes bizalmára.
Kővágó József a budapesti választások eredményeként került a magyar főváros élére. A kommunisták, élvezve a megszállók támogatását, biztosak voltak abban, hogy a budapesti választásokat meg fogják nyerni. A választási küzdelemben nem rettentek vissza az erőszaktól sem. A kampány vége felé Kővágóék gyűlést akartak tartani a Városi Színházban, ez lett volna a Kisgazdapárt egyik legfontosabb gyűlése a kampány végén. Kővágó József mellett több más szónok is megjelent volna. A kommunista tüntetők azonban meg akarták akadályozni a rendezvényt, és a szervezők hiába próbáltak rendet teremteni. Az utolsók közt a helyszínen maradt Kővágót a kommunista rendbontók agyon akarták verni. Az volt a szerencséje, hogy az egyik volt katonája, aki akkor rendőr volt, egy rendőrosztaggal kimentette.
A polgármesteri hivatal átvétele után, mivel orosz segítségre nem számíthatott, a nyugati hatalmakhoz fordult segélykérésével. A felhívásnak csodálatos eredménye volt. Az összes nyugat-európai országból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, Dél-Amerikából érkezett segély. Kővágó a kéréssel nem csak támogatást akart kapni. Az is a szándéka volt, hogy deklarálja: Budapest újra fel akarja venni a hagyományos nyugati kapcsolatait.
1946 elején meghívást kapott London városától egy háromhetes tanulmányútra. Ezt követően Párizsba, Brüsszelbe és Bécsbe látogatott. (Körner tábornok, Bécs polgármestere a magyar kollégája meghívására szintén több hetet töltött Budapesten.)
Kővágó József parlamenti képviselő is volt. Együtt foglaltak helyet a parlamentben Bajcsy-Zsilinszky Endrénével. A hős lelkű asszony csak 1947-ig volt képviselő, utána, mivel nem látta biztosítottnak a demokrácia szabályainak betartását, már nem indult az 1947-es választáson.
 
 
A képviselői és polgármesteri mandátum visszaadása
 

Amikor Kővágó József látta, hogy a megszállók támogatását élvező kommunista párt elérkezettnek vélte az időt a demokrácia erőszakos megdöntésére, benne is megérlelődött, hogy benyújtja a lemondását. A szeme előtt bontakozott ki az a koncepciós per, amelynek legfontosabb célja a Független Kisgazdapárt szétverése volt. Miután az oroszok elhurcolták Kovács Bélát, az FKgP főtitkárát, 1947 áprilisában Rákosi Mátyás beszélgetésre hívta meg Budapest polgármesterét, Kővágó Józsefet. Ezen Rákosi azt közölte vele, hogy kiket kell elbocsájtania a főváros szolgálatából, és kiket kell felvenni ezeknek a helyére. Kővágó erre nem volt hajlandó, de tudta, hogy Rákosi hamarosan megismétli követelését.
Nagy Ferenc miniszterelnöknek és Varga Bélának, a Nemzetgyűlés elnökének menekülése után, 1947. június 5-én Kővágó levelet írt a törvényhatósági bizottság elnökének, amelyben bejelentette, hogy lemond a polgármesteri tisztségről1. Levele másolatát egyúttal elküldte az összes politikai párt elnökének. Próbálták őt marasztalni, de kijelentette, hogy mint képviselő, egy feltétellel maradna az országgyűlésben: ha lehetőség nyílik, hogy a Magyarországnak is felkínált Marshall-segélyt az ország felvegye. Ebben az a meggondolás vezette, hogy a parlamentnek még kisgazdapárti többsége volt, a szociáldemokraták között is nagyon sokan voltak, akik ugyancsak jónak látták a Marshall-tervhez történő csatlakozást. Miután Moszkva leintette a cseheket, akik szintén csatlakozni akartak, Budapesten is megértették, hogy a Kreml semmilyen körülmények között nem járul hozzá egy ilyen terv keresztülviteléhez.
Kővágó József lemondása után, végzettségének és szakmájának megfelelően, egyik barátjának mérnöki irodájában helyezkedett el. Majd Tildy Zoltán köztársasági elnök kérette magához, aki rendkívüli rokonszenvvel viseltetett iránta. Felkérte, hogy legyen a kisgazdapárti mozik elnöke. (Abban az időben mindegyik pártnak volt mozivállalata – ez a pártok finanszírozását szolgálta.) De mivel három hónap múlva államosították a mozikat, így kútba esett Tildy Zoltán állásajánlata. Ezt követte a következő ajánlat: a Nehézipari Minisztériumhoz hívták, hogy egy új szerszámgéptervező iroda felállításában vegyen részt. Időközben a kommunista hatalom elérkezettnek látta az időt letartóztatására, amire 1950. május 23-án, a munkahelyén került sor.
 
 
A koncepciós pertől az 1956-os szabadságharcig
 

Kővágó József évtizedekkel később azt mondta, hogy ha „…valaki elolvassa Galgóczi Erzsébetnek a
Vidravas című új könyvét, akkor vegye tudomásul, hogy minden, ami ott le van írva, az mind igaz, még annál is rosszabb2”.
Az ÁVH pontos tervek alapján készítette elő Kővágó József koncepciós perének tárgyalását. A tervek szerint öt hónapig tartott a letartóztatás után az előkészítési fázis: 1950 novemberében sor került a tárgyalásra. Az előkészítési fázisban a fogoly nemcsak az ÁVH embereivel találkozott, hanem időszakonként a szovjet titkosszolgálati tisztekkel is. A lelki megtöréshez tartozott, hogy a foglyot pincéről pincére hurcolták: Kővágó Józsefet először az Andrássy út 60.-ba, majd a Conti utcába, majd így tovább. Idővel a fogolynak már fogalma sem volt, hogy hol is tartják fogva. Egyik éjszaka az oroszok hallgatták ki, az után érdeklődtek, hogy mennyire ismerte a Tito-ügyet. Majd máshová vitték, és az ÁVO vallatta tovább. Pokoli lélektani eszközökkel próbálták a foglyot megtörni. Igyekeztek olyan benyomást kelteni a testileg és lelkileg kikészített fogolyban, hogy kihallgatója az egyetlen, aki jóindulattal viseltetik iránta, és aki a bírósági tárgyalást úgy próbálja majd manipulálni, hogy ne akasszák fel. Feltéve, ha a rezsimmel szemben bizonyos lojalitást mutat. A „jóindulatú” szerepet játszó kihallgatót aztán egy ellenséges követte, aki célzást tett arra, hogy ha nem vallana, akkor más módszereket fognak alkalmazni.
Kővágó esetében jól látható, ami nem volt ritkaság: a koncepciós perekben gyakran állították bíróság elé a náciellenes ellenállási mozgalom legkiválóbb tagjait. Ők a kommunisták számára is veszélyt jelentettek, amit azok nem egyszer ki is mondtak: „Akik egyszer a náciknak ellenálltak, azok nem fogják a kommunista diktatúrát elfogadni”3. Kővágó Józsefet hatesztendei börtön után, 1956. szeptember 18-án bocsájtották feltételesen szabadlábra, de továbbra is rendőrségi felügyelet alatt maradt. A börtönéveket együtt töltötte Zsedényi Bélával, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökével, aki egészen 1945 végéig a Nemzeti Főtanács elnökeként az államfői posztot is ellátta. Ő nem érte meg a szabadulást, mert 1955. február 8-án a Kozma utcai Gyűjtőfogházban meghalt. Kővágóval volt Almássy Pál altábornagy, akihez Kővágót különösen szoros barátság fűzte, mert együtt vettek részt az 1944-es náciellenes katonai ellenállási mozgalomban. Fogolytársa volt még Padányi Gulyás Béla és Rubreczky Géza kisgazdapárti országgyűlési képviselő.
A szabadulás után Kővágó József Balatonboglárra ment feleségéhez, majd október 22-én tért vissza Budapestre, már csak azért is, mivel a rendőrségen kellett jelentkeznie. Október 23-án már kisgazdapárti ismerősök, barátok keresték fel, és a rákövetkező napokban körülnéztek a városban: meg akartak győződni arról, hogy valóban nem a kommunisták szerveztek valamit, hanem népi-nemzeti megmozdulásról van szó. Kővágó barátaival együtt úgy döntött, hogy azonnal meg kell szervezni a demokratikus politikai pártokat, így a Független Kisgazdapártot is. „A Zárda utcában – írja Kővágó József – volt egy ház, ahol a Kisgazdapárt akkori emberei fölbukkantak, ott találkoztak; odamentem én is, s ott alakítottuk meg a Kisgazdapárt vezetőségét. Ez úgy zajlott le, hogy mikor oda érkeztem – nem tudom biztosan, talán 28-án volt –, nagy szeretettel fogadtak, én is beszéltem, én is mondtam egy buzdító beszédet. Megkértek arra, hogy én elnököljek tovább, de azt mondtam, Csorba János elnököljön. Aztán B. Szabó István, Szabó Pista azt mondta: „Te legyél azonnal a párt főtitkára…, s a legfontosabb dolog, hogy Kovács Bélát kell előkeríteni, Kovács Béla legyen az elnök!” „Addig, ameddig nincs elnök, addig én sem akarok se főtitkár, se semmi más lenni, válasszunk intézőbizottságot” – feleltem. A lehetősége már megvolt, hogy ott, a helyszínen megválasztanak engem főtitkárnak, én ezt elkerültem, s azt mondtam, legyen egy kilenctagú intézőbizottság, ezzel áthidaltuk a nehézségeket, hogy az egyik ember nem szerette a másikat, az egyik csoport nem szerette a másikat.”4 Így született meg a párt intézőbizottsága, azzal a célkitűzéssel, hogy tartson a kormánnyal kapcsolatot, és siettesse Kovács Béla felhozatalát Baranyából.
A bizottság tagjai tudták, hogy a Kisgazdapárt történelmi alakja bent van a kormányban, és ő valóban a demokratikus kibontakozás embere.
Úgy van. De ebből – mondja Kővágó József – valóság lett. Mert Tildy tényleg bement a Parlamentbe, és ott Nagy Imrére olyan nyomást gyakorolt, hogy Tildy Zoltán jelenléte miatt a többpártrendszeres elképzelés sokkal gyorsabban indult, mint azt az akkori kommunista szereplők szerették volna. Én, a magam részéről, Tildy Zoltánnak igazán őszinte meggyőződésem alapján adok ezért történelmi kreditet, hogy az ő szerepe a forradalomban nagyon fontos volt. Közben pedig mi, kisgazdapártiak, szintén szervezkedni kezdtünk, megbeszélések folytak. Ezeknek nagy része az egyik kedves barátom, dr. Szent-Iványi József lakásán. Kovács Béla némi késéssel ért fel Pécsről afővárosba, és a felajánlott elnöki széket nem akarta elfoglalni, hanem egy új pártban gondolkozott. Ennek az volt az oka, hogy azt hitte: annak idején, 1947-ben barátai cserbenhagyták, ezért vitték el őt az oroszok a Gulágra.”5 A Parlamentbe érve, mielőtt Tildy Zoltánnal találkozott volna, Dobi Istvánnal találkozott, aki, mint az Elnöki Tanács elnöke, az államfői jogkört gyakorolta. Dobiról Kővágó nem tudta, hogy 1945-től kezdve az oroszok azzal zsarolták, hogy katonaként a zsidó munkaszolgálatosok mellé volt beosztva, és ebből próbáltak olyan képet kialakítani, mintha Dobi István náci keretlegényként vett volna részt a második világháborúban.6
Kővágó Józsefre hárult a feladat, hogy a fővárosba érkező Kovács Bélát rábeszélje, hogy vállalja el a Független Kisgazdapárt elnökségét. Ő sikeresen kezelte a Kovács Béla körüli feszültségeket, a vélt cserbenhagyás miatti sértettségét. Tudta, ha a választásokra sor kerül, akkor abszolút tiszta névvel az élén indulhat el az FKgP.
Kovács Béla végül elvállalta az elnöki funkciót. Tildy Zoltánnak is segítséget jelentett Kővágónak ez az aktivitása, mivel rá óriási teher nehezedett a kormányzásban attól a pillanattól kezdve, hogy átlépte a Parlament küszöbét. Ezekben a történelmi órákban Dobi István is sokat tudott segíteni azzal, hogy a kommunista hatalomátvétel után kifosztott pártnak igyekezett olyan javakat biztosítani, ami nélkülözhetetlen volt a további működéshez. De jelentkeztek azok a személyek is, akik sokáig kommunista társutasként tevékenykedtek a párt szétverésén.
Kővágó korábbi életében soha nem foglalkozott pártpolitikával, csak 1956-ban, amikor Kovács Béla elnök mellett ő lett a párt főtitkára. A budapestiek még jól emlékeztek, hogy 1945 után egy perce nem volt, mivel minden erejét Budapest újjáépítésére koncentrálta. 1956-ban sem felejtkezett meg a főváros népe róla, és állandó jelleggel hívták telefonon a kerületekben felmerülő problémák megoldása miatt.
Én úgy lettem Budapest polgármestere – vallotta egy 1990 utáni interjúban –, hogy nekem az egész nagy zongorán kellett játszanom, nem csak a Kisgazdapártra építettem, nekem meg kellett nyernem a többi párt vezetőit is, olyan projektekhez, amelyek a város érdekeit szolgálták. De a pártban nekem volt különleges helyem, a politikai bizottság tagja voltam, a vezetőségből is egyre többen megkérdeztek, hogy mi a véleményem.”7
Tagja volt annak az ötös politikai bizottságnak, amelynek vagy Varsóba, vagy Moszkvába kellett volna utaznia, hogy a varsói paktumból való kilépésről tárgyaljanak. Ebben Kővágó József képviselte a Kisgazdapártot, és Losonczy Géza volt a bizottság elnöke. A pártpolitikában az 1945 utáninál komolyabb szerepet vállalt, mivel tisztában volt azzal, hogy a nemzet jövője azon múlik, lesz-e erős Kisgazdapárt, ha választások lennének.
1956. november 4-ét a Belvárosban, Tartsay Vilmos özvegyénél, Tartsay Erzsébetnél élte meg a Petőfi Sándor utcában. Attól tartva kerestek menedéket a Rókus Kórházban, hogy a második orosz invázió a Belvárost is elpusztíthatja. Közben a Parlamentből telefonon keresték, de már nem tudta a számot visszahívni. Így csak a rádió adásából tudott tájékozódni a helyzet alakulásáról. A Szervita téren keresztül indult a Duna-part irányába. Útközben az egyik szabadságharcostól el akarta kérni a fegyverét, hogy ő is felvegye a harcot a támadókkal szemben. Felkereste egy ismerős család lakását, és közben egy beszélgetése jutott eszébe Kovács Bélával: „»Te azt hiszed, hogy a Nyugat segít?« – kérdezte Kovács Béla. Mondám: »Hogyne, Béla! A Nyugatnak ez olyan nagy érdeke, hogy végre egy kis rés nyíljon ezen a borzalmas vasfüggönyön.« Szóval én szentül meg voltam róla győződve, hogy a Nyugat segíteni fog. Béla meg, a tízéves vagy kilencéves szovjet tapasztalata alapján azt mondta: »Ebben ne reménykedj!«.”
Kővágó József rendíthetetlenül hitt, hiszen végig irányította Budapest ügyeit, ugyanakkor a kisgazdapárti vezetés állandóan ülésezett (Kádár János is kereste őket, és találkozni akart velük). November 4-e után az ülésekre nem a pártközpontban, hanem lakásokon került sor, a legtöbbször Antall József lakásán. Az események alakulása kapcsán Kővágó Józsefben is megérlelődött a menekülés gondolata, jóllehet Kádár János többször biztosította a pártokat, hogy a működésüket nem fogják korlátozni. Időközben megtudták, hogy Kovács Béla és Vörös Vince az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kértek menedéket, ahol egy napot tartózkodhattak. B. Szabó István államminisztert november 4-én reggel nem engedték be az angol nagykövetségre. Egyre több ismerős kereste fel és kérdezte, hogy meddig akar még maradni, hiszen láthatja, hogy semmilyen kiút nincsen. Kővágó Józsefben érlelődött a távozás gondolata: ha nem akar visszamenni a börtönbe, ahol hat évet és négy hónapot töltött el, miközben kislányából egypár éves kislány lett, mennie kell. Kovács Bélának elmondta, hogy: „Béla, itt az idő, menni kell, neked is ezt ajánlom, én elhatároztam, hogy elmegyek.” Kovács Béla szomorúan felelte: „Megértelek, én nem megyek el, megmondom miért nem. Én csak magyarul tudok, magyar vagyok, ha kimegyek határon túlra, Bécsben elkapnak az újságírók, addig facsarnak, amíg valami szamárságot mondok. Aztán egy ideig feldobnak, majd úgy elejtenek, mint egy kődarabot.”
 
 
Menekülés Ausztriába
 

1956. november 30-án feleségével és kilencesztendős kislányával indult el az osztrák határ felé, és rendkívül kalandos körülmények között másnap, december 1-jén reggel érkeztek meg az osztrák fővárosba. Nem kerültek a menekültek részére felállított táborba, mivel Körner tábornoktól, aki akkor Ausztria köztársasági elnöke volt, néhány soros könyvdedikációt vittek magukkal, amelyet 1946-ban adott Kővágó Józsefnek, mint Budapest polgármesterének. Hamar kapcsolatba került a kereszténydemokrata Osztrák Néppárttal, amely az 1945-ös választások óta eszmeileg szoros kapcsolatban volt a Független Kisgazdapárttal. Az ÖVP vendégszeretően fogadta a Kővágó családot, ahol az édesapa az ott töltött napok alatt már a jövőjén gondolkozott. Mivel hosszú ideig volt börtönben, ezért nem tudta, miképpen alakult az egyes személyek élete, és mi történt az emigrációban. Így az osztrákoktól szerzett információkat a New Yorkban működő emigráns kormány szerepét betöltő Magyar Bizottmányról és a Szabad Európa Rádióról. Nem sok kedvező hírt kapott, ami részben bizonyos szélsőjobboldali csoportok, és az időközben Bécsbe jutatott ÁVH-s ügynökök dezinformációs tevékenységének köszönhető. A hangulatkeltésben szerepet játszott az is, hogy az ’56-os menekültek kárhoztatták az Egyesült Államokat, hogy nem lépett fel határozottabban a Szovjetunióval szemben. Kővágó József másképpen akart az emigrációban segíteni hazáján, mint az eddigi magyar emigráns vezetés tette. Ugyanakkor látta, hogy Ausztria semleges státuszából kiindulva, nehezen lehetett Bécsből a Nemzeti Bizottmány tevékenységét támogatni. A menekült politikusok összetétele miatt sem lehetett támogatni a Nemzeti Bizottmányt. A baloldali politikusok nem akartak együttműködni azokkal a két világháború közötti politikusokkal, diplomatákkal, akik a náciellenes küzdelem jelentős tényezői voltak.
Ezek a jelenségek arra ösztönözték Kővágó Józsefet, hogy új módszereket keressen. Első lépésként támogatást akart szerezni a magyar fővárosnak úgy, mint ahogy ezt polgármesteri korában tette (a második világháború után a nyugat-európai nagyvárosokat kérte, hogy segítsenek újjáépíteni a harcokban megsérült magyar fővárost). Arra gondolt, hogy tervét az Európai Városok Szövetségének kellene előterjesztenie, amelynek Hágában volt a központja. Rövidesen kapcsolatba kerültKéthly Annával, aki a szabadságharc első óráiban Bécsbe utazott, hogy részt vegyen a Szocialista Internacionálé ottani ülésén. A magyar szociáldemokrácia nagyasszonya megerősítette Bécsben, hogy Kővágó Józsefnek éppen olyan joga van arra, hogy a forradalom budapesti polgármesterének tekintse magát, mint neki, hogy a Nagy Imre-kormány miniszterének tartsák. Franz Jonas, Bécs polgármestere is fogadta Kővágó Józsefet, és megígérte, segítik abban, hogy Hágában kapcsolatot találjon Budapest megsegítésére.
Kővágó József Bécsbe érkezése után már zajlott az emigráns politikai élet. A magyar kommunista titkosszolgálat ügynökei ellepték az osztrák fővárost, éppen úgy, mint az Egyesült Államok politikai és gazdasági centrumait. Elsősorban az Ausztriába menekült kisgazdapárti politikusok – Kiss Sándor, Adorján József, Horváth János, B. Rácz István – vettek részt a császárvárosban megtartott első tanácskozáson, ahol Kővágó József is megjelent. Az ülésen ott volt Szabó Miklós is, akit mint volt politikai foglyot szerveztek be Budapesten, és dobták át Ausztriába.
Kővágó József tovább folytatta a küzdelmet nemzetközi szinten, Budapest újjáépítése érdekében. Még 1956 decemberében Hágába utazott, ahol megkapta New Yorkból a Nemzeti Bizottmány levelét, hogy úgy kell intézni a dolgát, hogy januárban az Egyesült Államokban legyen. Ugyanis 1957. január végén meg kellett jelennie az ENSZ bizottsági ülésén, ahol három személyt óhajtottak nyilvánosan meghallgatni a magyar ügyben: Kéthly Annát, Király Bélát és Kővágó Józsefet.
Mielőtt elhagyta Európát, Hágába utazott, ahol a városok nemzetközi szövetségének hivatalai működtek. A budapesti segély meggyorsítása érdekében találkozott a szervezet főtitkárával, aki érdekesnek, újszerűnek találta Kővágó Józsefnek a magyar fővárosra vonatkozó újjáépítési programját.
Sok ideje nem maradt Kővágó Józsefnek, mivel az ENSZ előtt történő fellépése miatt időben az Egyesült Államokban kellett lennie. New Yorkba érve azonnal megkezdte a felkészülést az ENSZ fórumai előtt történő fellépésre. Január 28-án az Overseas Press Clubban fogadáson kellett válaszolni az ott megjelenő újságírók kérdéseire. Kővágó József érezte, hogy ez csak bevezető, bemutatkozás, mielőtt az ENSZ plénuma előtt a magyar nemzet védelmében számot kell adni a magyar szabadságharc eseményeiről. Tudta, hogy itt nem szabad kudarcot vallani, mert ez az amerikai közvéleményből rossz hatást váltana ki.(Az ENSZ-meghallgatást követően március 2-án vendég volt Washingtonban a Gridiron Club vacsoráján, ahol pártállásra való tekintet nélkül voltak jelen élvonalbeli vezetők. Március 7-én a legnagyobb tv-programban, a Meet the Pressben, egy órán keresztül bombázták kérdésekkel; négy amerikai vezető újságíró kérdéseire angolul kellett válaszolni.)
 
 
A magyar forradalom és szabadságharc
nyilvános tárgyalása
 

Az ENSZ különbizottsága 1957. január 29-én, New Yorkban, az ENSZ palotájában, a nemzetközi sajtó jelenlétében meghallgatta Kéthly Anna, Király Béla és Kővágó József előadásait. Kővágó József és Király Béla angolul ismertették tanulmányukat, míg Kéthly Anna magyarul beszélt. A többi tanút a nyilvánosság kizárásával hallgatták meg.
Kővágó József, aki a hosszú börtönévek alatt megtanult angolul, előadta 22 oldalas tanulmányát, amelyet a Vital Speeches8 és más folyóiratok leközöltek. „A Vital Speeches szerkesztője – írta Kővágó József – meg van róla győződve, hogy elismert vezető emberek fontos beszédei tükrözik legjobban a jelenkori gondolatokat Amerikában, és ezért igen fontos feladat az, hogy ezek a beszédek tartósan megőriztessenek és eljussanak az olvasóhoz. Ez a kiadvány alapelve.” Ebben a számban, amelyben Kővágó szövegét közölték, sok nagy nevű vezető ember szerepel, pl. Eisenhower elnök, W. F. Knowland szenátor, Herbert Hoover, az Egyesült Államok volt elnöke és mások.
A fentiek alapján Kővágó József beszéde, amely magyarul még sehol sem jelent meg, talán számot tarthat arra, hogy legalább kivonatos formában a magyar olvasók is megismerhessék. 1957. január 29-én az ENSZ ülésén, New Yorkban, Kővágó József így fejezte be angol nyelvű beszédét:
Nem tudom megítélni azt, hogy mit tud tenni az ENSZ a magyar ügyben, de el tudom mondani azt, amit a magyar nép vár ettől a tekintélyes testülettől:
1. A magyar nemzet azt remélte, hogy az ENSZ főtitkára azonnal Magyarországra megy.
2. Az ENSZ, a szuezi krízisben alkalmazott megoldáshoz hasonlóan, nemzetközi rendőrséget küld Magyarországra és igazságos rendet állít helyre.
3. Az ENSZ különleges erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az összes szovjet erőt kivonják Magyarországról.
4. Az ENSZ garantálja a Nagy Imre-kormány személyes biztonságát, és a politikai hatalmat ismét visszahelyezi ennek az utolsó törvényes kormánynak a kezébe, vagy egy hasonló összetételű koalíciós kormányéba.
5. Az ENSZ biztosítani fogja azt, hogy a magyar nép, szovjet beavatkozástól és nyomástól mentesen, szabad országos választásokat tarthasson.
6. Az ENSZ felülvizsgálata alatt fog lezajlani a szabad választás előkészítése és lefolyása.
7. Az ENSZ érvényt fog szerezni a Nagy Imre-kormány semlegességi deklarációjának.
8. Az ENSZ megfosztja a Kádár-féle bábkormányt a szervezeti tagságától, és Magyarország ENSZ-képviselőjeként átmenetileg Kéthly Annát fogadja el, aki a Nagy Imre-kormány egyetlen külföldön élő tagja.
9. Az ENSZ háborús kártérítést eszközöl ki Magyarország számára a szovjet beavatkozás során szenvedett károkért.
Ünnepélyesen és tisztelettel felkérem az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy érezze át a magyar nemzet fenti kívánságait, és tegyen meg sürgősen minden erőfeszítést annak érdekében, hogy ezek a kívánságok megvalósuljanak.”
Ezzel egy időben a Kővágó család leköltözött egy nagy vidéki ipari városba, Wilmingtonba, Delaware-ba. Itt a híres du Pont család két tagjának támogatásával Kővágó József könyv írásába kezdett.
Ezt követően elkezdte egy új emigráns kormány létrehozását. Korábban, a negyvenes évek végétől Varga Béla vezetésével a Magyar Nemzeti Bizottmány látta el ezt a feladatot. A baj ott volt, hogy a forradalom után jöttek úgy érezték, a vezető szerep az övék kell hogy legyen. Sokan voltak olyanok, akik a régi emigráns vezetők szerepléséről hallani se akartak, azonban a józanabbak belátták, hogy csak egy olyan testület számíthat elismerésre, amelybe a Magyar Nemzeti Bizottmány korábbi vezetősége és az újak nagyjából fele-fele arányban kerülnek.
A negyvenes évek végén megalakult bizottmány az amerikai kormány támogatásával, komoly külkapcsolatokkal rendelkezett, mivel a két világháború közötti időszak magyarországi náciellenes diplomatáiból került ki. A forradalomból jötteknek a 99 százaléka azt kívánta, hogy az új testület élén Kéthly Anna álljon. Az újonnan jöttek közül csak Kővágó József állt ki Varga Béla mellett, mert hiszen az ő vezetése alatt született meg korábban a Magyar Nemzeti Bizottmány, ez tett szert nemzetközi tekintélyre. Aki ismerte a korábbi évek történéseit, az tudta, hogy Varga Béla kapcsolatai nélkül nem lehet eredményes munkát elképzelni. Kéthly elnökségét csak a szakszervezetek támogatták, míg a politika formálói számára Varga Béla jelentette volna a megoldást. Az amerikaiak türelmetlenül figyelték az elhúzódó tárgyalásokat. Nem akartak beavatkozni, de értésükre adták, hogy sietni kell. Ameddig nem dőlt el, hogy Varga Béla vagy Kéthly Anna lesz-e az új testület elnöke, felvetődött Kővágó József neve is, de ő hevesen elutasította ezt a gondolatot, és egyértelműen kiállt Varga Béla elnöksége mellett. Az új szervezet vezetőségének megszületése egészen 1958-ig elhúzódott, az emigráns kormány új neve Magyar Bizottság lett. Elnöknek ismét Varga Bélát választották meg, míg az alelnök Kővágó József lett.
A Magyar Bizottság új vezetése úgy érezte, hogy a magyar forradalom szellemének felidézésével biztosítani lehet az ENSZ-ben a dél-amerikai államok támogatását a magyar ügy számára. Dr. Varga László terjesztette elő ezt a gondolatot, aki jó kapcsolatokkal rendelkezett a dél-amerikai kereszténydemokrata vezetők körében. Ő készítette elő az utat, és javasolta, hogy Kővágó József alelnök vele együtt küldessék ki. Az útiterv szerint Rio de Janeiro, São Paulo, Montevideo, Santiago de Chile és Lima voltak az első állomások, ahol néhány napot töltöttek el. Brazília kivételével mindenütt fogadták őket az államfők, a külügyminiszterek és a képviselőház elnökei. Ugyancsak Brazília kivételével a városok polgármesterei is nagy szeretettel fogadták őket, és az 1956-os szabadságharc emlékére több helyen utcákat neveztek el Budapestről. Kővágó József az útjukról később elmesélte, hogy Jorge Alessandri, Chile akkor választott elnöke, hivatalba lépése után pár nappal fogadta őket. Argentínában a demokratikusan választott elnök, dr. Arturo Prondisi szintén egyórás beszélgetésre érdemesítette őket.
Alig tértek vissza Dél-Amerikából, amikor Kővágó József arról értesült, hogy távol-keleti országok meglátogatásán is részt kell vennie, aminek nem nagyon örült, mivel nem tudta a könyvét folytatni.
Az újonnan életre hívott Magyar Bizottságban egy tervet dolgoztak ki, mely szerint a távol-keleti országokba is küldöttséget kellene kiküldeni. A bizottságnak Kővágó József feltétlenül tagja kell, hogy legyen. Kővágó József nem tudott arról, hogy a bizottság tagjai ragaszkodtak ahhoz, hogy részt kell vállalnia ebben az akcióban. Mellette szólt, hogy közvetlenül részt vett a magyar nemzet hősies küzdelmében. Az út célja, éppen úgy, mint a dél-amerikai országok esetében, megnyerni a délkelet-ázsiai országok kormányait, hogy az ENSZ-ben az elnyomott közép-európai országok szabadságának a kérdését napirendre tűzzék vagy más módon életben tartsák.
Azt sem tudtam pontosan – mondta Kővágó József –, hogy mit is akarnak tőlem, a hivatalos felkérés az amerikai szponzorok egyik vezetőjétől jött.” Nekiszegezte a kérdést, valahogy a következőképpen: „Kérem, ez az út rendkívül sokba kerül, és ezért szeretném megtudni, mit is várnak tőlem.” Mosolyogva azt felelte: „Ön igen hatásosan ítéli el beszédeiben és az írásaiban a szovjet kommunista diktatúrát és terjeszkedést, közben minket is szid, hogy a magyar ügyben semmit sem tettünk. Amíg megtartja ezt az egyensúlyt, amelyben a szovjet elítélése sokkal erősebb, addig minden rendben van. Tehát nem akarunk semmi mást, mint amit eddig tett. Közben bőven lesz módja beszélni a magyar ügyről, és Budapestről is, ami olyan közel áll a szívéhez.”9
E megnyugtató válasz után a Rab Nemzetek Szövetségénél levelet fogalmazott minden olyan város polgármesteréhez, ahová majd el fognak látogatni. Szerencsére a főtitkárság kinyomozta ezeknek a nevét, és a levelek elmentek. Az előzményekhez tartozott, hogy az úti okmányok beszerzése mindnyájuk számára nehéz volt, mert hiszencsak olyan menekültútlevelük volt, amelyet ők „drugstore-útlevélnek” neveztek, mert a könyvecskét ilyen üzletek árulták. A vízumok beszerzése hosszadalmas és nehéz procedúra volt, amelyben a főtitkárság segített, de többször nekik maguknak kellett házalni érte.
1958 végén úgy tűnt, hogy India kivételével minden vízum rendben volt. Az indiai kormány azonban kerek perec elutasította a kérelmüket azzal, hogy „hidegháborús lovagok”, és így nemkívánatosak Indiában. Emiatt az útitervet is át kellett hangolni, de ebbe Kővágó József nem akart belenyugodni,, s kihallgatást kért India washingtoni nagykövetétől. Valamikor 1959 januárjában fogadta a nagykövet, akinél előadta, hogy a forradalom alatt mennyire bíztak India támogatásában, és azt is elmondta, hogy gyermekkori álmai között volt, hogy megláthassa Indiát. A nagykövet igen kedves volt, de kijelentette, hogy nem adhat vízumot, mert Kővágó József hidegháborús propagandát folytat. Minden erőfeszítése ellenére nem tudta az indiai diplomatát meggyőzni, hogy az igazság elmondása nem propaganda. Kővágó József meggyőző ereje valami módon csak hatott a nagykövetre. „Hány évet ült?” – kérdezte. „Hat és fél évet”. Kővágó nem tudta, hogy az indiaiaknál az, hogy ki mennyit ült az angolok alatt, igen fontos, és bizonyos rangot ad. Hirtelen eszébe jutott, hogy valahol olvasta, hogy már Hérodotosz idején is utálták az indiaiak az idegeneket. A Hérodotoszra történt hivatkozás még szimpatikusabbá tette Kővágó Józsefet. A nagykövet ezután úgy döntött, hogy a delegációnak nem ad beutazási engedélyt, de Kővágó Józsefnek igen. Ő megígérte, hogy nem fog Indiában sajtófogadásokra elmenni. A vízumot Washingtonban nem kapta meg, de amikor a küldöttség már úton volt, Saigonban üzenetet kapott, hogy látogassa meg az angol főmegbízottat. Ott közölték vele, hogy ott van az indiai beutazási engedély, és hogy nagyon sok csatornán ment keresztül, míg hozzájuk elért.
A küldöttséggel együtt megtapasztalta, hogy egész útjukon mindenhol nagy vendégszeretettel fogadták őket. A külügyminisztériumok mindent alaposan előkészítettek, a miniszterelnök és az államfő fogadta őket, kivételt csak India jelentett. Kővágó Józsefnek mint szemtanúnak és résztvevőnek beszámolói és tájékoztatói mindenütt jelentős figyelmet váltottak ki. A sajtó mindenütt nagy figyelemben részesítette őket, és így a magyar ügy igen nagy publicitást kapott. Indiába érkezésének másnapján levelet kapott, hogy Nehru március 11-én 19 órakor fogadja a magánlakásán. Mielőtt India miniszterelnöke fogadta volna, a figyelem Kővágó Józsefre terelődött azáltal, hogy éppen akkor járt ott Willy Brandt, (Nyugat-)Berlin főpolgármestere, akinek tiszteletére nagy fogadást rendeztek. Meghívták Kővágó Józsefet. A vendégek között az indiai politikai élet sok nevezetessége vett részt, közöttük több volt miniszter, illetve a külügyminiszter helyettese, Jayaprakash Narayan, aki az akkori indiai élet egyik kimagasló alakja, Nehru legközvetlenebb barátja és munkatársa volt, fél órát beszélgetett Kővágó Józseffel a magyar kérdésről. Kővágó József népszerűségét ez nagymértékben növelte, és ezután egymás után jelentkeztek közéleti emberek, így két ellenzéki képviselő. Az egymást követő sajtófogadásokon elhangzottaknak szintén jó sajtója volt, különösen a jobboldali politikusok oldaláról, illetve angol és indiai lapokban. Kővágó József sajtómegítélése azért is volt kedvező, mert úgy vált ismertté, mint aki lemondott magas állásáról, hogy a diktatúra megalapozásának ne maradjon szereplője.
Végre eljött Nehru fogadásának az időpontja. Izgatottan készült Kővágó József a fogadásra, hiszen Nehru a kor egyik legfontosabb és legismertebb államférfija volt. Tíz perccel előbb érkezett a fogadásra. Nyomban egy várószobába vezették, ahol hamarosan Krisna Menon jött kifelé abból a részből, ahol Nehru szobája volt. Rossz előjelnek vélte, mert ismerte a tévéből Krisna Menon nyugatellenes kirohanásait az ENSZ-ben.
Pár perc múlva Indira Gandhi lépett be, és beszélgetni kezdett Kővágó Józseffel. Ő vezette Nehruhoz, és magukra hagyta őket. Nehrut tisztelettel köszöntötte Kővágó József és elmondta neki, hogy milyen nagy tisztelettel gondoltak rá az 1956-os szabadságharc ideje alatt, amikor Nagy Imre kormánya semlegességi nyilatkozata következtében minden semleges nemzethez, elsősorban hozzá is, ki nem mondott segélykérést intéztek. Nehru tekintélyét olyan sokra tartotta a magyar kormány, hogy úgy gondolták, azt még a Szovjetunió is méltányolja. Kővágó József egy kicsit udvarolt az indiai kormányfőnek, melyet Nehru jó néven vett, de kifejezésre juttatta, hogy mindez szép, de az ő helyzete is nagyon nehéz. „Maga olyan általánosságokban beszélt – mondta Nehru a magyar ügyről –, hogy erre könnyű lenne igent mondani, de minden kritérium nagy nehézségekbe ütközik.” Nehru is megkérdezte, hogy Kővágó József mennyi időt töltött börtönben, és hogy az ’56-osesemények idején végig Budapesten tartózkodott-e. A választ kielégítőnek tartotta, és rögtön világpolitikai áttekintést adott. Úgy vélte, a helyzet nagyon kockázatos. Szerinte a Szovjetuniót elítélő határozatok az ENSZ-ben nem használnak. A magyar helyzet csak akkor javulhat, ha a két szemben álló tábor között a feszültség enyhülhet. Kővágó megjegyezte, hogy a feszültség igazi oka a Szovjetunió agresszív magatartása. Arra hivatkozott, hogy ha a Szovjetunió valami nagylelkű gesztust tenne, mint például tette azt 1955-ben, az osztrák ügyben, a genfi értekezleten, akkor a feszültség enyhültével tárgyalásos korszak kezdődne. Természetesen az igazán nagylelkű gesztus az lenne, ha csapatait kivonná Magyarországról.
Nehru elmosolyodott Kővágó József szavait hallva, és megjegyezte, hogy nem hiszi, hogy erre Hruscsov hajlandó lenne. Azon a véleményen volt, hogy a második moszkvai beavatkozást a szuezi támadás váltotta ki. Stratégiai okok kényszerítették erre a Szovjetuniót.
Kővágó várt pár pillanatot, majd megjegyezte, hogy a Szuez-ügyben nem tört ki a világháború az amerikai mérsékelt politika miatt, amely a szövetségesei ellen fordult. Így Hruscsovnak már nincs oka a magyar ügyben merevnek maradni. Majd az indiai miniszterelnök elmondta, hogy Csou En-laj kétszer is járt nála, és tartott vele megbeszélést a magyar ügyben. Azon a véleményen volt 1956-tal kapcsolatban, hogy Moszkva nem tűrhette, hogy ellenséges állam jöjjön létre. Kővágó hirtelen belevágott Nehru szavába, és igyekezett cáfolni az elhangzottakat. „Mi csak szabadok akartunk lenni” – hangoztatta –, nem szovjetellenes politikát folytatni. Majd átsiklott a beszélgetés arra a témára, amelyben elmondták, mi volt a Nyugat szerepe a forradalom előkészítésében. Nehru is elismerte, hogy nem volt semmiféle fegyveres előkészítés. Nehru egyre csak azt hangoztatta, hogy az ENSZ elítélő határozatai inkább csak ártottak a magyar népnek. Kővágó hiába próbálta meggyőzni Nehrut, az indiai kormányfő nem engedett korábbi álláspontjából, amelyre Kővágó úgy reagált, hogy nekünk nincsen más fegyverünk, csak a nyilvánosság. Arra kérte, hogy a magyar ügyet ne hagyja cserben, és vegye a kezébe, amint úgy látja, hogy elérkezett az idő. Nehru nem tett határozott ígéretet, de kijelentette, hogy a háttérben figyeli az eseményeket, és diplomáciai úton figyelemmel kíséri a magyar ügyet, és ha tud, segít. Majd érdeklődött, hogy milyen a helyzet Magyarországon, milyen a nép hangulata. Az erre adott válaszba Kővágó József beleszőtte, hogy voltaképpen szeretne egy kérést előterjeszteni, amelynek teljesítése egy kicsit javíthatná az otthoni politikai szereplők közérzetét is. Nagy jelentősége lenne, ha Nehru meghívná Kovács Bélát Indiába, a családjával együtt egy egyesztendős látogatásra. Máskülönben a kiváló kisgazda politikust nem lehet megmenteni a ránehezedő rendkívüli nyomástól. Nehru reakciója érdekes volt: „Maga azt szeretné kérni tőlem, hogy hívjam meg a magyar ellenzék vezérét? Erre inkább az ellenzéki barátait kellene kérnie” – mondta kis iróniával, mert nyilván tudta, hogy Kővágó minden indiai ellenzéki vezérrel megbeszélést folytatott. A kisgazdapárti politikus számára meglepő volt, hogy Nehru pontosan tudta, hogy ki Kovács Béla. A beszélgetésük végén Nehru kikísérte Kővágó Józsefet, majd megjegyezte, miközben mosolyogva kezet fogott, hogy: „Úgy látszik, maga tényleg nagyon szereti a szabadságot”.
A száműzetés éveiben Kővágó Linwoodból állandóan figyelemmel kísérte a magyar belpolitikai történéseket.
1961-től 1979-ig kutatómérnökként dolgozott, majd 1978 és 1983 között egyetemi magántanárként működött. Folyóiratokban és könyv alakban, magyar és angol nyelven jelentek meg emlékezései, rangos tanulmányai a 20. század második feléről. 1994-ben történelmi dokumentumként jelent meg Két szabad választás Magyarországon című műve. Ebben a szemtanú hitelességével részletesen elemzi az 1945-ben tartott budapesti és országos választások lefolyását és jelentőségét.
1984. december 6-án levelet kapott Ronald Reagantől, az Egyesült Államok elnökétől. Ebben a levélben az elnök Kővágó Józsefet üdvözli, mint a Náciellenes Magyar Katonai Ellenállás utolsó élő tagját. „Megtiszteltetés számomra üdvözölni azokat, akik 1984. december 8-án a negyvenéves évforduló alkalmából összejöttek, hogy megemlékezzenek a Náciellenes Magyar Katonai Ellenállási Mozgalom tragikus végződéséről. Ez az alkalom emlékeztető a magyar nép hősies eltökéltségére, hogy védelmezze nemzeti függetlenségét idegen uralomtól és ellenálljon annak, hogy katonai megszállást, embertelen politikai eszméket és rendszereket erőltessenek a nemzetre. Osztozom ezen bátor erőfeszítés túlélőinek bánatában, amikor meghajtják fejüket hősies vezetőik – Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes és Tartsay Vilmos százados – emléke előtt, akik négy évtizeddel ezelőtt náci bitófán fejezték be életüket.
E férfiak és mindazok, akik az ő vezetésük alatt részt vettek ebben a hősies Ellenállási Mozgalomban, elkövetkező nemzedékek ihletői maradnak. Nancyvel együtt legjobb kívánságaimat küldöm, Isten áldását kívánva. Ronald Reagan”10
1990. február 7-én Varga Bélával együtt levelet írtak Vörös Vincének, a Független Kisgazdapárt elnökének, és a párt vezetőinek és tagjainak:
Kedves Vince! Kedves Barátaink!
A modern kori magyar történelem hamarosan elérkezik egy igen nagy és biztató állomáshoz, amit a márciusi országgyűlési választások jelentenek. Ebből az alkalomból szeretettel és aggodalommal köszöntünk Benneteket. Egyrészt boldogok vagyunk, hogy a magyar ellenzék áldozatos munkája kedvező világeseményekkel összekapcsolva végre meghozta ezt az óriási eredményt. Ugyanakkor azonban fájó szívvel értesülünk arról, hogy az ellenzék sorai számtalan pártra szakadtak szét.
Kérünk benneteket, hogy gondoljatok arra, hogy a nyugati világ nagy rokonszenvvel, de ugyanakkor bizonyos szorongással figyeli a magyar eseményeket. Az, ami ma odahaza történik, az egész kelet-közép-európai térség jövője szempontjából igen nagy jelentőségű. A magyar megoldás a többi ország drámai átalakulása számára is követendő példává válhat, ha sikeres lesz. Sikertelensége azonban mindent lelassíthatna és bizonytalanná tehetne. Így a magyar választások jelentősége túlnő kis hazánk határain, és fontos világpolitikai eseménnyé válik.
Ezeknek a gondolatoknak az árnyékában kérő szóval fordulunk hozzátok, hogy valaminő formában, ha másként nem lehet, akkor a választások második menete alatti választási szövetség formájában állítsátok helyre a Kisgazdapárt egységét. Azét a politikai pártét, amelynek az 1945-ös választási győzelméhez mi is hozzájárultunk, és amelyhez való lojalitásunkat az emigrációban is megőriztük. Könyörgünk, hogy a személyi ellentéteket tegyétek félre és rendeljétek alá annak a nemzeti érdeknek, hogy a Kisgazdapártot újra a magyar nép nagy és erős pártjává tegyétek.”
1993. május 21-én Budapest díszpolgárává avatták. Ebből az alkalomból Charles H. Thomas amerikai nagykövet levélben köszöntötte Kővágó Józsefet:
Külön öröm a számomra, hogy az Ön személyében a magyar–amerikai jó viszony kialakulásának egy korai tanúja, sőt résztvevője részesült a magyar kitüntetésben. Ezt a részvételt egy gyönyörű dokumentum örökíti meg, amelyet egyik elődömhöz, Arthur Schoenfeldhez intéztek. A nagyméretű okmány ma büszkén függ az irodája bejárata melletti falon. 1946. február 12-én, Budapest felszabadulásának első évfordulóján Ön a magyar főváros polgármestereként írta alá a dokumentumot…”.11
Élete alkonyán csak egy vágya volt, hogy kalandos élete után hamvai hazatérhessenek. Ez teljesült 1997. január 22-én, azóta a Fiumei úti Kerepesi temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyén, hazai földben nyugodhat.
 


 
 
Jegyzetek:


 
1 http://www.rev.hu/sulinet56/online/szerviz/kislex/biograf/kovago.htm
2 Galgóczi Erzsébet: Vidravas, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1984. (A 80-as évek közepén Kanadában jártam előadásokat tartani, ott is találkoztam Kővágó Józseffel Calgaryban. Egy beszélgetésünk kapcsán esett szó ily módon arról, hogy a közelmúltban olvasta el az említett könyvet, ami nagy hatással volt rá – H. Gy.)
3 In Kővágó József: Emlékezés a Náci-ellenes Magyar Katonai Ellenállásra. Püski Kiadó, 1994. Ronald Reagan 1984. december 6-i levele a Fehér Házból is ezt tanúsítja a könyv 5. oldalán.
4   Irodalmi Újság, 1969/11–12.
5 Beszélgetés a Szabad Európa Rádióban (SZER), 1993. augusztus 13-án.
6 Beszélgetés Dancs Józseffel, Dobi István barátjával 2003-ban. A szerző hangfelvétele
7 SZER, 1993. augusztus 20.
Vital Speeches, Vol. XXIII., No. 10 (March 1957), p. 290.
9 SZER, 1993. augusztus 20.
10 In Kővágó József: Emlékezés a Náci-ellenes Magyar Katonai Ellenállásra. Püski Kiadó, 1994.
11 SZER, 1993. augusztus 20.


« vissza