Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Démoni virtuóz és miseszerző abbé


Küszöbön a Liszt-év, Kocsis Zoltán szerint
bevilágítanak az életmű rejtett zugaiba is
 
Európa dédelgetett zongoravirtuóza és az egyházi zene elmélyült alkotója. Világfi és abbé. A nők bálványa és visszavonult szerzetes. A végletek művésze. A színtiszta romantika fia – és a 20. századi zeneszerzők vitathatatlan elődje. A briliáns zongorajáték és a zenei újítások atyja. Igen, ő, Liszt Ferenc, akit több ország is magáénak vall – csak hát magyarnak született. Több évtizedes európai kalandozás, feszített tempójú turnézás után ismét fölfedezte hazáját, és élete alkonyán Budapestre költözött, hogy aztán megalapítsa a nevét viselő zeneakadémiát, melynek elnöke és nagyhírű tanára lett. Annak előtte huzamosan élt és tett elképesztő népszerűségre Párizsban, zeneszerzői pályájának csúcsán Weimarban, majd az egyházi muzsikának szentelve életét – immár reverendában – Rómában. Komponistaként, újításaival elementárisan hatott Dvořákra, Mahlerre, Richard Straussra, mi több, a tizenkétfokúság 20. századi művelőire.
Az Esterházy-uradalom intézője, Liszt Ádám szerény doborjáni (ma Raiding) házában látta meg a napvilágot, s a képzett műkedvelő zenész, aki a gróf zenekarában is játszott, hamarosan fölfedezte a tehetségét, és maga tanította a gyermeket. A kis Ferenc hétévesen már jól zongorázott, nyolcévesen komponált, kilencévesen Sopronban adta első koncertjét.
 
(Doborján–Raiding). Otthonias táj – állapítom meg jólesően, amikor befordulunk a doborjáni koncertpalota elé –, ebben a kertben játszadozott Liszt Ferenc gyermekkorában, ahol a világszínvonalú hangversenyépületet fölhúzták – a szülőház közvetlen közelében. A szélesen elterülő, téglalap alapú, egyemeletes palota fehér falai messzire világolnak, mintha csak a kis falu nagy szülöttének tiszta szellemét sugároznák.
A burgenlandi elöljáróságok 2006-ban úgy döntöttek, hogy Liszt Ferenc szülőhelyének „aurájában” létesítenek egy új zenei központot, ahol „a zongora Paganinijének” hódolva, „Listen in Raiding” mottó alatt évente nemzetközi klasszikus zenei fesztivált rendeznek.
Az épület meghittséget sugall, belesimul a lankás környezetbe. Homlokzatának s oldalfalának jókora része üvegfalból áll. Az 590 férőhelyes, impozáns terem meg olyan, mint egy hatalmas fadoboz: kazettás mennyezete és falai nyersszínű fával burkoltak. Egyszerűséget, puritán méltóságot sugall. A koncertpalota üveg oldalfalán át rálátni a vele párhuzamosan fekvő, földszintes Liszt házra. Árnyas fák hajlanak fölé, vajon egyik-másikát még a zongoraművész is láthatta? A mindössze háromszobás, aprócska házban kéziratok, cirkalmas címlappal nyomtatott, első kiadású kották, koncertplakátok láthatók, és, ki hitte volna, eredeti fényképek sokasága a zeneszerzőről és családjáról. A fiatal Liszt – az ismert festményekhez képest is – gyönyörű férfi volt. Nem szólva az átszellemültségről, ami még e régi fotókon is szembetűnő.
 
Tízéves korától jöttek a bécsi tanulóévek, Czerny és Salieri keze alatt, hogy apja korai halála után, tizenhat évesen a saját lábára álljon – immár Párizsban (1831). Ettől kezdve üstökösként ível föl pályája. Nemigen akad Európának olyan nagyvárosa, ahol ne lépett volna föl, s ahol ne ünnepelték volna. Párizs: a kor művészvilágának centruma, a szalonokban olyan hírességek társaságában fordult meg, mint Berlioz, Chopin, Hugo, Musset, George Sand, Mendelssohn, Heine, Delacroix. És ő természetesen a zongoránál ült. Virtuozitását az ördöngös, utánozhatatlan Paganini hegedűjátéka ihlette, a zongora zenekari hangzását pedig Berlioztól leste el, Chopintől a kifinomult poézist tanulta. Igen, Liszt Ferenc volt az első, aki zenekari hangzást csiholt a zongorán. És állítják, a zongorára átírt Paganini-capricciót rajta kívül senki más nem tudta eljátszani. „Varázserő és delejesség” – írta virtuozitásáról Heinrich Heine. Ez időtt születtek egyebek közt a Transzcendens etűdök, a Zarándokévek első két füzete, a Paganini-etűdök, a Schubert-dalok zongoraátiratai.
Ő volt az a – mi tagadás – narcisztikus művész, aki az önálló zongoraesteket bevezette (először Milánóban). Tehette, mert a koncerttermekbe tódult a közönség.
No persze, ezenközben zajlott viharos szerelmi élete. A „csúcsokat” a két élettárs, Marie d’Agoult grófné (1834-től) és a lengyel Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegné (1849-től) jelentette. Előbbi három gyermeket szült Lisztnek, Cosima lánya elhagyta apja tanítványát, a karmester Bülowot, Wagner kedvéért. Pályájának zeneszerzői indulása, beteljesülése Weimarhoz kötődik, minekutána az udvar meghívta rendkívüli, nagyhercegi zeneigazgatónak.
 
(Weimar). Hosszasan kanyarog a taxi a weimari állomástól a végeláthatatlan kastélypark magaslatáig, ahol az erdős liget övezte Schloss Belvedere áll, mellette a Liszt Ferenc Zeneiskola impozáns épülete. A Pélérinages néven ismert weimari koncertsorozat aznapi hangversenyére igyekszem, kissé törődötten a Budapest–Frankfurt légiút, majd a háromórás vonatozás után bérkocsiba szállva. Megérte.
Igencsak találó az író-történész Adolf Stahr megállapítása, miszerint Weimar voltaképpen park, amelyhez egy város tartozik. A Schloss Belvedere városkapu előtt fekvő, hatalmas és lenyűgöző ligete ideális csöndet kínál a „Musikgymnasium” növendékeinek az elmélyülésre. Itt tartják nyaranta a Weimari Művészeti Ünnep (Kunstfest) Pélérinages-rendezvényét, melyet a Wagner-ükunoka, Nike asszony patronál, szervez és irányít. Ám ez nem Bayreuth, itt nem a Richard-előd dominál, hanem a másik ükapa, Liszt Ferenc.
Ha valaki nem tudná, a nagy Wagner Liszt lányát, Cosimát szerette el első férjétől, Bülowtól; közös fiuk, Siegfried egyenes ági leszármazottja Nike Wagner, az irodalomtudományok doktora (kifinomult, szerényen-elegáns, középkorú hölgy), aki – mint e sorok írójának magyarázta – épp Liszt „renoméját” szeretné a Wagner-rajongó némethonban visszaállítani, hisz a magyar zeneszerzőt a családban és a germán zenevilágban is háttérbe szorította a Nibelung gyűrűjének zseniális alkotója. Minden erejével azon van, hogy ezen változtasson; ezért is örült annak, hogy négy éve meghívták a weimari fesztivál művészeti irányítására. Hisz Liszt 1842-ben itt telepedett le, s udvari karmesterként itt írta meg műveinek nagy részét, míg 1861-ben el nem hagyta Weimart. Nike Wagner szerint nincs egyéb dolga, mint hogy a „Kunstfestet” az ő szellemében a műfaji sokszínűség, a nyitottság és a modernség jegyében irányítsa. A weimari művészeti élet központjában tehát a helyi „lokálkozmopolita” nagyság, Liszt áll, amint Nike asszony aposztrofálja, a világpolgár művész, akinek oly sokat köszönhet a város. Ezért is nevezte el a zongorasorozatot Pélérinages-nak (Zarándokévek), Liszt híres kompozíciósorozatának címét kölcsönözvén neki. A mottó pedig „Souvenir”, hiszen a romantikus zeneszerző megannyi Reminiszcenciát, Souvenirt komponált ezen a címen. „És Weimar nem-é a világszellem kővé vált emléke már önmagában véve is?” – teszi föl a költői kérdést Wagner asszony. Ez adta az ötletét annak az Emlékezni című kiállításnak is, ahol tárgyi relikviák őrzik ezt a hagyományos szellemet.
 
Itt, Weimarban, alkotóereje teljében komponálta a tizenkét szimfonikus költeményt (Les préludes, Orpheus, Hamlet, Mazeppa, 1848–58). Ez az új zenei forma később divatként söpört végig Európán. És ez időtt születtek meg az olyan remekművek, mint a Dante-, illetve a Faust-szimfónia, a Haláltánc.
 
Az egyház felé forduló, mélyen vallásos Liszt Ferenc életének következő állomása Róma. Miután abbé lett, szerzetesi cellájában írta oratóriumainak, miséinek sokaságát. Kórusművészetének túlnyomó többségét az egyházi zene teszi ki, melyekben saját vokális stílusát kívánta érvényesíteni, miközben a korabeli templomi muzsikát igyekezett megfosztani a rárakódott romantikus szentimentalizmustól, a pátosz helyébe a régi gregorián dallamok tisztaságát állította, a Szent Cecília nevét viselő egyházzenei reformmozgalom egyik úttörőjeként vokális művekkel gazdagította egyesületeiket.
 
(Doborján). Amúgy igazán nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy Liszt egyházi muzsikájának gyökereit fölleljük. Csak néhány méternyit a doborjáni koncertteremtől. A szülőházban külön szobát szenteltek azoknak a relikviáknak, amelyek a zeneszerző mély vallásosságára emlékeztetnek, s egyházi zenéjének és a későbbi ferences rendi abbé korai hitbéli elkötelezettségére utaltak. Ott látni például Liszt nagy becsben tartott, könnyen hordozható úti szárnyas oltárát, melyet végtelen koncertturnéin magával vitt. És ott látni némely liturgikus művének korabeli kiadványát, no meg a raidingi templom kopott korabeli orgonáját is, billentyűi fölé valaki diszkrét magyar nemzeti szalagot tűzött. Földszintes házuk ablakából a csodagyermek a kőhajításnyira álló templomra látott.
Az Európát keresztül-kasul koncertező Liszt utoljára 1881-ben, halála előtt öt évvel látogatott el Doborjánba, az ünnepelt eseményről korabeli fénykép látható az emlékmúzeumban.
 
Az idősödő Lisztet visszavonzotta a haza. Már 1838-ban fölbuzdult benne a magyarsághoz tartozás tudata: a szegedi nagy árvíz károsultjainak javára koncertet adott Bécsben. 1840-ben pedig alapítványt tett a Magyar Nemzeti Zenede javára. Életét Róma és Budapest között osztotta meg, ahol megalapította a nevét viselő Zeneakadémiát, amelynek elnöke és professzora lett. Írásaiban, nyilatkozataiban megannyiszor tett hitet magyarsága mellett, amit olyan remekművek hitelesítettek, mint a Koronázási mise, a Szent Erzsébet-legenda, az Esztergomi mise, hogy a korábbi, népszerű Magyar rapszódiákról ne is beszéljünk. Szégyenszemre, a Koronázási mise ősbemutatójára csak épp Lisztet „felejtették el” meghívni a budai Mátyás-templomba. Az egyik szervezőnek kellett bevinnie. Ezt azért ne rejtsük véka alá.
Fájdalom, nem nálunk nyugszanak a hamvai, több európai város is versengett érte, miután a bayreuthi ünnepi játékokra utazva, tüdőgyulladást kapott, és elhunyt. Lánya, Cosima ragaszkodott hozzá, hogy ott temessék el: mi tagadás, a Wagner Ünnepi Játékok helyszínének vonzerejét fokozandó.
*
Jövőre lesz 200. esztendeje a magyar lángelme születésének. Az Európa-szerte meghirdetett Liszt Év a kontinens legrangosabb fesztiváljainak és a hazai Hungarofest Nonprofit Kht. rendezőirodának a szoros együttműködésével és egyeztetésével indul. A nyitóhangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok élén, a Liszt Év nagykövete, Kocsis Zoltán vezényli – a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben január 22-én (a Nemzeti Énekkar karigazgatója Antal Mátyás). Műsorán az Amit a hegyen hallani, a Magyar Fantázia és a Koronázási mise. Fölsorolhatatlan, hány és hány koncert követi, csaknem mindennap, szerte az országban, egész évben. Kocsis Zoltán szerint Bevilágítanak az életmű rejtett, jószerével ismeretlen zugaiba is.
Csatlakozott műsorszerkesztésével a Liszt Évhez a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Liszt Emlékmúzeum és Kutatóközpont, a Művészetek Palotája és megannyi hazai kórus és zenekar. A programokat – beleértve a konferenciákat, nemzetközi zongoraversenyeket, kiállításokat – öt témakör szerint csoportosította a rendezőiroda: Liszt, az ünnepelt világsztár; Liszt, a zongoravirtuóz; Liszt, a magyar világpolgár; Liszt, a keresztény gondolkodó; és Liszt, a zenepedagógus. Az ezerarcú zeneszerző-zsenit nem is lehetne egyetlenegy kategóriába besorolni. Az ünnepi év csúcseseménye minden bizonnyal a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda és a Magyar Zenei Tanács kezdeményezésére életre hívott World Liszt Day lesz, amikor is a születési jubileumi napon, 2011. október 22-én, Bayreuthtól Párizsig, Szöultól Pekingig zenei központok sokaságában EGYSZERRE hangzik majd föl a Krisztus-oratórium, melyet Budapesten Kocsis Zoltán vezényel a Nemzeti Filharmonikusok élén, a Művészetek Palotájában.


« vissza