Gondolatok Bánffy Miklós Erdélyi története
és Dániel 5. könyvének kapcsolatáról*

A főként közéleti, kultúraszervezői tevékenysége és politikai szerepvállalása okán számon tartott Bánffy Miklós életműve iránt fokozatosan élénkülő érdeklődést tapasztalhat a mai magyar irodalmi köztudatban méltatlanul periférián tengődő szerzőket, szövegeket nyilvántartó olvasó. Ezt az érdeklődést bizonyítják a Pallas-Akadémia, a Polis, a Mentor kiadásában megjelent írások, jegyzetek, Bánffy-könyvek, továbbá anyaországi és erdélyi tanulmányok, Takács Péter 2006-os Bánffy Miklós világa című - gyengéi ellenére is fontos - kétszáz oldalas munkája, legújabban pedig Bánffy Miklós emlékezete - ANagyúr című, Sas Péter szerkesztésében a Nap Kiadóban 2008-ban megjelentetett könyv, vagy akár az Erdélyi történet harmadik részének fordításáért Patrick Thursfieldnek és Bánffy Katalinnak odaítélt 2002-es brit díj (Weidenfeld Translation Prize), valamint a trilógia sikere francia és angol nyelvterületen.

A Balassi Kiadó és a (kolozsvári) Polis Könyvkiadó által közösen útnak indított Bánffy Miklós művei sorozat nyitó kötete is az Erdélyi történet, „a romániai magyar irodalom első korszakának legnagyobb szabású elbeszélő vállalkozásaként"1, Bánffy főműveként s egyben „a magyarság önismerete szempontjából"2 kiemelkedően fontos írásként emlegetett regénytrilógia. Meg is jegyezte róla egykor Móricz Zsigmond: „Vitán felül az erdélyi irodalom leggrandiózusabb műve."3

Íme a kötetek címei: Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol.

Szegedy-Maszák Mihály Protestáns Szemlében megjelent tanulmányában veti fel annak a lehetőségét, hogy az egykori Székely Bertalan-tanítvány Bánffy Miklós ismerhette, sőt eredetiben láthatta a londoni nemzeti képtárban Rembrandt Belsazár lakomáját tematizáló képét. Ami szempontunkból ez a felvetés annyiban gyümölcsöző, hogy a kép segítségével röviden (és látványosan) feleleveníthetjük a - regénytrilógia kötetcímeinek és mottóinak alapjául szolgáló, Dániel könyvéből származó - jól ismert bibliai történetet.

A bibliakritika Dániel könyvét az egyik legvitatottabb bibliai könyvként tartja számon. Aszerzőjére, keletkezési körülményeire, műfajára vonatkozó összegző megállapításokat, ezúttal - Bánffy Miklósra mint az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokára is tekintettel - a Református Zsinat által kiadott Jubileumi Kommentár alapján mutatjuk be. Dániel, aki a Dán. könyvének szerzőjével nem azonosítható, a Bibliában Ezékiel könyvében (Ez 14:14, 14:20, 28:3) Noé és Jób mellett az ősidők egyik nagy alakjaként említtetik. AKr. e. 167. és 164. között keletkezett könyv, mely elmeséli többek között Belsazár lakomáját, két nagy részre osztható. Bár a második rész (7-12.) tartalmazza az apokaliptikus elemeket, míg az első (1-6.) a haggadaszerűeket, mégis - műfaját tekintve - „egészében véve apokalipszis, s mint ilyen egyedülálló az Ószövetségben."4

„Egyszerre csak emberi kéz ujjai tűntek fel, és írni kezdtek a királyi palota festett falára, a lámpatartóval szemben; a király pedig nézte a kezet, ahogyan írt. Közben (...) arca elsápadt, gyötrő gondolatai támadtak, dereka elernyedt, és még a térdei is reszkettek."5 Igen szemléletes a Károli-féle fordítás is: „Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének."6 Akép a rémületnek eme pillanatát ragadja meg. Az elemzők szerint az 1635 körüli időszakból származó barokkos festmény Caravaggióhoz hasonló fény-árnyék hatásokkal játszik, sok alakot zsúfol össze, hogy a klausztrofóbiás érzést fokozza. Külön érdekességként említik a képpel kapcsolatban, hogy a vakkeretről levett kész festmény vászna az óra járásával ellentétes irányba kissé elforgatva került vissza a keretre, és aztán levágták a fölösleges részeket a széleiről, így növelve az amúgy is felfokozottan örvénylő kompozíció hatását.7 Apompásan megfestett aranyak, különösen az edények utalnak a bibliai történetben szereplő előzményekre. Belsazár, lakoma közben, a bor hatására előkérette a jeruzsálemi templomból elrabolt edényeket, hogy abból igyanak a mulatozók. Akettős blaszfémia (a Jahve-kultusz edényei babiloni istenségek szolgálatába kerültek, most pedig profán célra használják), mint látható, nem maradt következmények nélkül. Afolytatásról, azaz a rejtélyes fali írás megfejtéséről és megfejtőjéről a bibliai történetből szerzünk tudomást, mely szerint csak a Nabukodonozor álmait is egykor megfejtő júdeai fogoly - Dániel - tudja elolvasni és értelmezni a különös írást: „(...) számba vette Isten királyságodat, és véget vet annak. (...) megmért téged mérlegen és könnyűnek talált. (...) felosztotta királyságodat, és a médeknek, meg a perzsáknak adta."8

A fali írást megfejtő bibliai Dániel tevékenységének van egy saját korához kötött dimenziója. Júdeaiként, a megváltozott körülmények között (a babiloni birodalom által felállított szabályok között, vagy azok ellenére) kell megőriznie egyéni és közösségi önazonosságát. Azonban az egymást feltételező egyéni és közösségi identitás nem válik el a minden időben jelen lévő, mégis minden időtől - így a próféta saját korától is - független isteni dimenziótól. Dániel identitásának alapja az őt mint egy közösségnek (Izráel népének) tagját s mint egyént (próféta) egyaránt kiválasztó Istenben van. Istenhez való hűsége egyben önmaga és saját népe iránti hűségét is jelenti, ha kell (saját népe érdekében), magas babiloni vagy később perzsa tisztséget betöltve, ha szükséges, oroszlánok vermébe vagy éppen tüzes kemencébe vetve. Dániel tevékenysége - az álmok jelentésének feltárása vagy a fali írás egyedül érvényes megfejtése, hiteles értelmezése - e név jelentésére irányítja a figyelmet: Dániel, azaz „Isten a bírám", egyedül Istennek, de neki igen, tartozom számadással. Végső soron Isten szavatolja a megfejtés hitelességét.

A trilógia három kötetcíme: Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol, konkrét hivatkozás nélkül bár, de a bibliai próféta értelmezését idézi fel.

Érdemes azonban figyelnünk az Erdélyi történet címeit követő, a regény szövegét megelőző - külön oldalakra nyomtatott - szövegrészekre is. Ehárom, erősen archaizáló nyelvű szakasz átírja Belsazár történetét. Így a trilógia (három részben közölt) mottója nem a bibliai idézet, hanem a korábbiakban felvázolt bibliai történet sajátos parafrázisa. Ahivatkozás a bibliai helyre éppúgy hiányzik, mint az eredeti szereplők nevének megemlítése vagy Dánielnek az alakja.

A Rembrandt-kép kurtizánként azonosított figurájához hasonlóan Bánffy mottóként funkcionáló szövegében a mulatozók nem vesznek tudomást a különös jelenségről. Akép bevonásával felidézett bibliai történettől eltérően senki sem veszi észre - részegsége miatt - a falon megjelenő írást. Pedig a lángoló kéz tűzbetűi érthető üzenetet közvetítenek, hiszen a bibliai parafrázisban nem a sémi nyelvű: „mene, mene, tekel, ufarszin" szavak, hanem a már „lefordított" (magyar) változat jelenik meg. Aközvetettség ennél közvetlenebb nem is lehet! S bár a bibliai történethez hasonlóan a jövő ítélet alá esett, többé nem megváltoztatható, ez esetben a bibliai Belsazártól eltérően a szereplőknek még önreflexióra sincs módjuk.

Íme a Darabokra szaggattatol mottója: „...És tovább méne a tüzes emberi kéz, és ujjai harmadik szót írának az palota falának meszelésére: »Darabokra szaggattatol!« De senki meg nem látá az lakodalmazók közül, mert ittasok valának, prédálva prédálván amaz ezüst és arany edényeket, kiket őseik szerzének és vittanak egymással érczből, fából, kőből és agyagból csinált hamis isteneik miatt, míglen erejük elfogyott. Penig az perzsák hada már a város kapuinál álla, és ők mind megöletének ugyanazon éjtszakán..."9

A biblikus nyelvezetet imitáló szövegben nincs tehát rémüldöző Belsazár, aki Dániel megfejtését, mintegy beletörődve sorsába, elfogadhatná, s akinek halála Dániel értelmezésének helyességét igazolná, hiszen nincs is szövegértelmező, nincs próféta: nincs Dániel.

Ily módon kézenfekvő a következtetés: maga a mottó hivatott betölteni egyfajta dánieli szerepet, mintegy okokat és következményeket átlátó-feltáró, a regény története és a szereplői szólamok fölött álló, de mégis az Erdélyi történethez tartozó értelmezői szólam minőségében. Bár Szegedy-Maszák Mihály már említett tanulmányában bibliai idézetnek tekinti a parafrázist, megállapítása, miszerint „Bánffy regényhármasának jelentése (...) a bibliai idézetnek és a történetnek egymásra vonatkoztatásával fejthető meg",10 hiszen e „jelige" „értelmezi azoknak a sorsát, akikről (...) a regénysorozat szól".11 kapcsolódik gondolatmenetünkhöz, hasonlóan Gintli Tibor és Schein Gábor Az irodalom rövid történetében - más szerző kapcsán - tett egyik megállapításához: „A megértés tehát ebben a tekintetben nem az olvasó valóságképére, hanem egy szövegre, illetve egy olvasmányélményre hagyatkozik, s azt tekinti a befogadás kitüntetett vonatkoztatási pontjának."12 Amottónak köszönhetően tehát a befogadás kitüntetett vonatkoztatási pontjává a parafrazeálható, átírható irodalmi műként, de Szentírásként is funkcionáló Biblia válik. Másrészt viszont a mindenkori befogadó történelmi emlékezete is vonatkoztatási pont lesz, hiszen a tíz évet átölelő regénytrilógia cselekménye 1914-ben, az első világháború kitörésének évében lezárul. Így a mottóban szereplő és a regény világára vonatkoztatott jóslat beteljesülése - az első világháborút lezáró trianoni békediktátum történelmi emlékezetében történt, történik meg.

Atörténelmi emlékezetet mozgósítja a mottón kívül egy másik paratextus, a regénycím is, hiszen a cím történet szava egyszerre idézi fel a befogadóban az „irodalmi" és a „történelmi" narratíva fogalmát; a címben szereplő erdélyi szó pedig földrajzi, történelmi, kulturális szempontból jól elkülöníthető területre vonatkozó képzeteket idéz fel. És máris a befogadóra hárul a megtisztelő - ha tetszik, dánieli - feladat, hogy meg-, re- vagy éppen dekonstruálja a regénytrilógia - feltételezett - jelentését.

Különösen izgalmas lehet ez a vállalkozás, ha figyelembe vesszük ama regénnyel kapcsolatos diskurzust, miszerint „Az Erdélyi történet mint politikai dokumentumregény is érdeklődésére tarthat számot"13, „a Ferenc József-i Magyarország arisztokráciájának életrajzát"14 írja meg, „az önéletrajzi jelleg ugyanis tagadhatatlanul megtalálható a regényben"15, vagy a trilógia politikai cselekménye „emlékirat", mely, „egy történelmileg lezárt korszak súlyos tanulságait foglalja össze"16. Az Erdélyi történet műfaját érintő kérdésekre adott válaszok nyilván nagymértékben befolyásolják a befogadást s a trilógia jelentésével kapcsolatos elképzeléseket. Amottó azon túl, hogy a regény szereplőinek sorsát egy módosított bibliai történet kontextusában értelmezi, bevonja - különösen a protestáns gyökerű gondolkodásban fontos szerepet játszó - ön- és közösségi sorsot értelmező ószövetségi motívumra építő hagyományt is, mely szerint az engedetlen nép méltán nyeri el az igazságos Istentől megérdemelt büntetését. Ehagyomány tehát egy adott történelmi korszak s e korszakban élők önértelmezési keretéül szolgál, de emellett történelem fölötti, „minden időt" lezáró-beteljesítő, eszkatologikus vonatkozása is van. Akeresztyén hagyomány szerint Belsazár története a babiloni birodalom pusztulásán túl, az utolsó ítéletnek mint Krisztus második visszajövetelének a képét is előrevetíti. Az Újszövetségben többször történik visszautalás Dániel könyvére. (A legtöbb utalás a Jelenések könyvében található, pl. Jel. 1: 13-14 - Dán. 10: 5-6).

Bár a Monarchia-regényként is számon tartott trilógia a dualizmus korának legtöbb tipikusnak tekinthető alakját megeleveníti17, ezúttal arra keresünk választ, hogy a mű által kitüntetett figyelemben részesített arisztokrácia mennyiben képes az önmegértés és az adott történelmi szituáció megértésének eszközeként felfogni a fent említett sokszorosan rétegzett hermeneutikai rendszert.

Kevéssé ismert könyvről lévén szó, mielőtt a válaszlehetőségekre térnénk, talán nem lenne fölösleges vállalkozás röviden felvázolni a trilógia cselekményét, hiszen a sokhősű, sok szálon futó történet felelevenítése során a regény központi figurái, az arisztokraták is górcső alá kerülnek. Ezúttal mégsem ezt tesszük. Inkább két, a fentiekben már többször hivatkozott tanulmány egymásnak olykor ellentmondó megállapításait szembesítjük, remélve, hogy a cselekmény rövidített változatban történő egyszerű rekonstruálásánál e kitérő (bár nem részletező, mégis) árnyaltabb képet ad a trilógia történetéről, jelezve azokat a szempontokat is, amelyek irányít(hat)ják a befogadó történetértését.

Talán önkényesnek érezheti az olvasó e tanulmányok kiemelését az utóbbi két évtized Bánffy-műveket (különösen az Erdélyi történetet) elemző, értékelő rövidebb-hosz-szabb írásai közül, az azonban vitathatatlan, hogy 1993 óta e téren egyik legtöbbet hivatkozott tanulmány a Szegedy-Maszák Mihályé18. (Lásd például Imre László, Vallasek Júlia, Bóka László, Márkus Béla írásainak hivatkozásait.) Tanulságosnak tűnik e sokat idézett tanulmány összevetése Pomogáts Béla 1989-ben, majd 1998-ban is kiadott19 írásával, mely némi változtatással 2002-ben Búcsú a Monarchiától címmel jelent meg20.

Pomogáts Béla tanulmánya21 megállapítja, hogy a trilógia a hagyományos cselekményvezetés eljárásait alkalmazza. Aregény „epikus anyaga három nagyobb körben helyezkedik el".22 Eszerint az első kör egy szerelem (a főhős Abády Bálint és Uzdy Pál felesége, Milóth Adrienne között szövődő, sok akadály leküzdését feltételező szerelem) és egy barátság (Abády Bálint, valamint unokatestvére és jó barátja, az igen tehetséges zongoraművésznek induló, de végül elzüllő Gyerőffy László barátságának) történetét foglalja magába. Atanulmány a szerelmi történet alakításában a késő romantikus epikai hagyomány követését látja, míg Gyerőffy sorsának rajzában az „»oroszos« realizmusét." Amásodik kört - a tanulmány szerint - a regény történetének politikai mozzanatai („a »Monarchia-regény« és az »erdélyi regény« anyaga") alkotják, amelyek Bánffy Emlékeimből című memoárjának előtörténeteként is felfoghatók. Inkább az emlékirat-irodalom hagyományait követik, „ennélfogva nem mindig vegyülnek el teljes mértékben a regényvilág más epikai motívumaival".23 Atanulmány az epikus anyag harmadik köreként az arisztokrácia életmódját, kultúráját felidéző „epikus freskóvá összeálló életképeket"24 (családi ebédek, lóversenyek, vadászatok stb.) nevezi meg, amelyek a politikai mozzanatoknál szervesebben illeszkednek a „nagyregény művészi építményéhez"25, miközben életre keltik az erdélyi emlékirodalom epikai hagyományát is, megmutatják Bánffy „írói tehetségének igazi karakterét: a festőiséget, a dekorativitást"26, s egyben a trilógia „legjobb értékeit".27 Atanulmány egyetértőn idéz Féja Géza Bánffy Miklós emlékiratai című írásából, amely Bánffy egyik legnagyobb írói erényét „érett leíróművészetében"28 látja.

Szegedy-Maszák Mihály tanulmánya szerint a tíz évet felölelő regénytörténetben (művelődéstörténeti szempontból páratlanul gazdag anyag) - „egy letűnt világ teljessége tárul fel"29, melyben egyaránt helyet kap az arisztokrácia életmódjának bemutatása (vadászat, bálozás stb.) és például egy pesti szocialista tüntetés is. Pomogáts tanulmányától eltérően úgy látja „az előtér szerelmi története s a háttér politikai küzdelmei szerves egységet alkotnak. Abády Bálint tudatának három szintje van: a világpolitika s a magyar közélet éppúgy foglalkoztatja, mint saját egyéni sorsa. (...) Az elbeszélő eredeti módon bonyolítja tény és kitalálás, történelmi s lélektani idő viszonyát."30

A tanulmány szerint a regényben a romantika, olykor a naturalizmus, vagy éppen az expresszionizmus öröksége is felfedezhető. Szegedy-Maszák Mihály is megállapítja, hogy a regényhármas, hasonlóan (a jelentékeny festőnek nem tekinthető) Bánffy egész tevékenységéhez, szenvedélyes vonzalmat mutat a képszerű megjelenítés iránt. Felhívja viszont arra is a figyelmet, hogy a képszerűség kiegészül a leírás szerves részét képező, pontosan árnyalt akusztikai elemekkel.

Ezen a ponton érdemes egy rövid kitérőt tennünk, idézve Nemeskürty István mondatait Abeteljesült jóslat című tanulmányából: „A regényfolyam szerkesztése mintaszerű. Szinte már zenei kompozíció. Afejezetek mintha egy szimfónia tételeinek felépítése szerint követnék egymást. Az író filmművészetre is emlékeztető ellenpontozással, párhuzamos és ellentétes montázs alkalmazásával bonyolítja az eseményeket. (...) Afestőművész-író képalkotó ereje (...) a látomásként életre varázsolt táncot jelképpé teszi. Mintha egy haláltánc-freskó elevenedne mozgóképpé. (...) Tájleírásai egy impresszionista festő ecsetjére emlékeztetik az olvasót."31

Szegedy-Maszák Mihály szerint a környezet, a természet (pl. a regény lapjain megelevenedő kalotaszegi, mezőségi, székelyföldi vidék látványa) mindig alárendelődik a szereplők lelkiállapotának. „A felületes olvasó talán azt állapíthatja meg, hogy Bánffynak rendkívüli képessége van a leírásra, de ez a jellemzés kissé félrevezet, hiszen a nézőpont többnyire belső, a látvány általában egy szemhez kapcsolódik."32 Szegedy-Maszák Mihály tehát a trilógia cselekményét a nézőpont és lélektan regénybeli összefüggésének, „tény és kitalálás" összefonódásának, továbbá a regény nyelvhez, Bibliához, történelemhez való viszonyának vizsgálata révén idézi fel.

Pomogáts Béla tanulmányát a trilógia elsősorban mint számvetés érdekli. Szerinte e számvetésjellegről tanúskodik „a bibliai" mottó s az írói szemlélet kettőssége (mely az elbeszélő és a tárgy viszonyában, az „epikus kifejezés nosztalgikus és ironikus intonációjában" jelentkezik) mellett a regény sokrétű epikai anyaga is (melynek feldolgozását a személyes és tárgyilagos szemléletmód teljes egysége határozza meg). Így a trilógia történetét a fent említett megállapítások kifejtése során idézi fel a tanulmány.

Ki kell térni arra (az egykor ideológiai szempontból is kívánatos) téveszmére is, mely szerint Bánffy trilógiája túlontúl megszépíti a bemutatott arisztokrácia életét, politikai, közéleti szereplését.

Pomogáts Béla szerint Bánffy kettős magatartást tanúsít „az általa felidézett és ábrázolt társadalmi réteggel szemben. Eza kettősség (...) a világkép szintjén az arisztokrácia hagyományos eszméinek elfogadásában, ugyanakkor életmódjának kritikai elutasításában, az ábrázolás szintjén pedig (...) az egymást kiegészítő nosztalgiában és iróniában"33 áll.

Szegedy-Maszák Mihály szerint az arisztokrácia nem osztályként jelenik meg a műben, sokkal inkább különc, esetleg életképtelen, vagy éppen mély önismeretű, éles látású egyénekként. Hangsúlyozza, hogy a regény majd’ minden „mágnás hőse csődbe kerül - anyagi vagy szellemi értelemben -, nagy társas összejöveteleiket pedig éppúgy fanyar iróniával szemlélteti az elbeszélő, mint a képviselőházi üléseket".34 Ezzel együtt, az erdélyi főrend hanyatlása nem önmagában, hanem egy hatalmas méretű pusztulás részeként értelmezhető. „A példázat nemcsak a mágnásokra, (...) a budapesti képviselőházra, (...) a történelmi Magyarországra vagy a rövidlátóan politizáló Ballplatzra vonatkoztatható, de akár az egész földrészre is, melyek államai sorra szegik meg az érvényes szerződéseket. (...) Egymást kizáró távlataik viszonyítása teszi az Erdélyi történetet kiemelkedően fontos művé a magyarság önismerete szempontjából."35

A két tanulmány megállapításainak közös pontjait is figyelembe véve, bennünket továbbra is foglalkoztat a kérdés: mennyiben képes a regénybeli arisztokrácia (akár egyénileg, akár közösségi szinten) az önmegértés és az adott történelmi szituáció megértésének eszközeként felismerni a - befogadó számára a regény mottója által jelzett - sokszorosan rétegzett hermeneutikai rendszert.

Van-e dánieli figura a regényben?

Ha „az országház berendezését összetörő, s a miniszterelnököt tintatartóval dobáló"36 képviselőházi tagokra, az egyszerre fennkölt és groteszk nagy társasági jelenetek, bálok, illetve politikai csatározások, intrikák főszereplőire gondolunk, aligha állíthatjuk, hogy megfontolt, saját történelmi szerepüket legalább problematizáló figurákat láttat a regény. Ha viszont a külföldről Erdélybe hazatérő, családi örökségként - a protestáns szolgálatetikának megfelelően - a köz szolgálatát maga elé célul tűző, de mégsem idealizált főhősre, Abády Bálintra, vagy a regényben szintén szerepeltetett Tisza István miniszterelnök alakjára gondolunk, úgy tűnik - más-más vonatkozásban ugyan, de - ezen szereplők hiteles önmegértésre s az adott történelmi szituáció megértésére való törekvésük során (annak ellenére), önhibájukon kívül buknak el. Abády jó szándékának megannyi jele: hitelszövetkezetet, gazdakört alapít, nyugati mintákra figyelve szeretné az erdélyi kisbirtokosokat gazdaságilag és társadalmilag megerősíteni37, nem érheti el célját. Transzilván eszméi38 - többek között a román és a magyar nép lelki s gazdasági közeledésének mint megvalósítható-megvalósítandó lehetőségnek az elképzelése - a gyakorlatban illúziónak bizonyulnak, köszönhetően a román nemzetiségi kérdéssel súlyának nem megfelelően foglalkozó, Erdélyt gyarmatnak tekintő budapesti kormányoknak és a román nemzeti mozgalom vezetőinek.

Ez utóbbiak tervszerű és igen sajátos honfoglalási módszerei nem zárják ki adott esetben - a cél érdekében - a saját népükhöz tartozó havasi parasztok tönkretételét sem. Íme a (sokat idézett) szövegrészlet: „- Látom, jó szándékkal van a gróf úr, és megtisztelt látogatásával, amihez nem vagyok szokva magyar urak részéről" - mondja Timişan, a román képviselő. „Így hát ezt honorálom, és megmagyarázom önnek. Agróf úr ősei karddal hódítottak, ebből lett a magyar földbirtok. Máma más eszközök vannak. Nekünk szükségünk van birtokos osztályra. (...) Ezt szolgálja a bankunk. Egyéb üzletek mellett nekünk megbízható személyeknek kölcsönt ad, és, igenis, ennek a politikának szolgálatában. Hogy ez a személy csakis román parasztokkal dolgozik, az természetes. Hogy ennek áldozatai vannak, az is természetes. De hát az önök honfoglalásának nem voltak áldozatai? - Nahát! Mi ugyanazt tesszük, csakhogy nem lóháton és nem karddal. Hajrá! Ugye? - Az sokkal dekoratívabb, festőibb! Mert mi, kérem, mi szürke, szerény, modern emberek vagyunk (...) - Ezt így nem mondtam el senkinek. Senkitől nem is fogja hallani. Le is tagadnók, ha szóba jönne (...)."39

Tisza miniszterelnök tartása, éleslátása sem hoz közösségi önismeretet. „És Tisza fölemelkedik. Sudár, férfias alakja sötéten íródik a mögötte ülő képviselők megvilágított, feléje fordított arcai fölé. Éles, vádoló szavakat mond, elsorolja mindazt, amit végig próbált a parlamenti rend helyreállítására. Semmi sem használ. Elég volt ebből! Mind támadóbb lesz a beszédje - bibliai próféták vádolhattak így! És a sötét jövendölés is elhangzik: - Ha most föl nem eszmél az ország - a kijózanodást, a fölébredést csak egy nagy nemzeti katasztrófa keserű tapasztalatai után érhetjük el." 40

Ha van dánieli figura vagy Dánielre legalább emlékeztető alak a regény szereplői közt, akkor kétségtelenül a - fenti szövegrészletben a főszereplő Abády szemével láttatott - mellékszereplő Tisza István az. Amindenkori befogadó történelmi emlékezetére - mely Tisza Istvánt mint történeti személyiséget tartja számon - apelláló elbeszélői szólam és a főszereplő nézőpontja ezt sejteti, csakhogy összhangban a mottó történetével, a tisztelt Házban (hazában) senki nem látja „az írást a falon", így, valójában, senki sem tart igényt prófétai, vagy akár csak saját (pártpolitikai, erdélyi vagy éppen magyarországi) korlátozott nézőpontján túlmutató helyzetértékelésre. „Abády nem maradt ott tovább. Valami undorodás vett erőt rajta. Valami fanyar, csalódott érzés. Egyedül Tisza beszédje hatott rá. Csak abból hangzott igaz meggyőződés. Atöbbi mind rendezés és szerep (...), csak a másnapi lapoknak szólt." 41

A trilógia befejezésében a tiszai jóslatra válaszol, s a mottóval mintegy keretbe zárja a történetet a háborúba induló Abády látomása az eljövendő világégés következményeiről. „Maga előtt látta azt a nemzedéket, melynek ifjabb szárnyához ő maga is tartozik, az a nemzedék ez, aki ’67 óta nőtt fel, e hosszú békekorszak boldog nyugalmában. Ők vették át a reformkor embereinek örökét. Azokét - Deák, Eötvös, Mikó, Andrássy -, akik a szabadságharc lázálmait átélték és a reá következő elnyomatást; akik tanultak ezen és bölcs mérséklettel tudtak nagy kérdéseket megoldani. Az ő nemzedéke mind jobban eltávolodik ettől az iránytól. Lassacskán csupa fikció lép a valóságok helyébe, önámítás és nagyzolás. (...) Mindenki bűnös ebben, a magyar társadalom minden vezető rétege. Most elpusztul az ország és vele az a nemzedék, aki mindent fontosnak tartott, ami formula, paragrafus vagy frázis. (...) Aki tudatlanságában élt mindannak, ami a nemzetek talpköve: erő, önbírálat és összetartás."42

A trilógia záró sorai pedig - a mottó kapcsán felidézett - Rembrandt-kép fény-árnyék játékát villantják fel: „A város és a völgy árnyékba borult már. Sötétedett. Csak a nyugati égbolt lángol. Hosszú felhőfoszlányok úsznak rajta. (...) Alattuk tűz, tűz csupa tűz. (...) Akarmazsin égbolt alján lomha, lila, sötét hegyek. - Keményen íródnak oda, összezárkózva, és végigterülnek hosszú testeikkel: a Gyalui-havasok. AMagura is és elnyúlva hátul a Vlegyásza maga. Hosszú oromgerincek lecsapott oldalakkal. Óriási koporsók, népek koporsói. Mozdulatlan fönségükben ott sorakoznak végig a világégés alján."43

Abády látomása és a trilógia záró sorai visszautalnak tehát a mottóra, amely így viszont már a regény világán kívüli, Trianonnal így vagy úgy, de szembesülni kényszerülő (befogadói) közösség számára nyújt-ajánl egy lehetséges önismereti, önértelmezési keretet.

 

Jegyzetek

1 Pomogáts Béla: A számvetés regénye, Bánffy Miklós: Erdélyi történet = P. B.: Kisebbség és humánum: Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból, Bp., Tankönyvkiadó, 1989 (Műelemzések kiskönyvtára), 84-107.

2 Szegedy-Maszák Mihály: Baltazár lakomája: Szigorú visszapillantás a történelmi Magyarországra. Protestáns Szemle, 1993/3, 209.

3 Idézi Nemeskürty István az Erdélyi történet 1993-as kiadásában megjelent A beteljesült jóslat című tanulmányában. Bánffy Miklós: Erdélyi történet. Nemeskürty István, Bp., Szabad Tér, 1993, 829.

4 Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata. Bp., Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, 1973, 779.

5 Biblia: Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése.
A Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1990, Dán 5: 5-6.

6 Szent Biblia: Azaz Istennek Ó és Új testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Ford. Károli Gáspár. Bp., Magyar Biblia-Tanács, 1989, Dán 5: 6.

7 Rembrandt van Rijn: The Feast of Belshazzar. Text from Simon Schama, "Rembrandt’s Eyes" www.artchive.com

8 I. m. Dán. 5: 26-28.

9 Bánffy Miklós: Erdélyi történet. Bp., Balassi, Kolozsvár, Polis, 2006. 773.

10 Szegedy-Maszák , i. m. 207.

11 Szegedy-Maszák, i. m. 208.

12 Gintli Tibor- Schein Gábor: Az irodalom rövid története: A realizmustól máig. Pécs, Jelenkor, 2007, 7.

13 Pomogáts, i. m. 89.

14 Pomogáts, i. m. 84.

15 Szegedy-Maszák, i. m. 206.

16 Pomogáts, i. m. 90.

17 Szegedy-Maszák, i. m. 208.

18 A felsorolt szerzők többsége az általunk bemutatott tanulmány Itben megjelent változatára hivatkozik. Szegedy-Maszák Mihály: Látványszerűség és bibliai példázat Bánffy Miklós írói műveiben. Irodalomtörténet, 24. 1993/4. 775-801.

19 Pomogáts Béla: A számvetés regénye: Bánffy Miklós: Erdélyi történet =
P. B.: Kisebbség és humánum: Műértelmezések az erdélyi magyar irodalomból. Bp., Korona Nova, 1998, 74-93.

20 Pomogáts Béla: Búcsú a Monarchiától. Bánffy Miklós: Erdélyi történet = P. B.: Erdély hűségében: Tanulmányok és előadások. Csíkszereda, Pallas-Akadémia, 2002 (Bibliotecha Transylvanica), 44-55. Pomogáts Béla: Konzervatív reformer Erdélyben: Bánffy Miklós pályafutásáról = P. B.:
Erdélyi tükör. Tanulmányok és emlékezések. Bp., Kráter Műhely Egyesület, 1995, 45-56. Az 5 részből álló írás eredetileg Alföld, 1987, 11. sz.,
28-38. jelent meg, de a Mentor kiadásában 2007-ben megjelent
(A szellem stratégiája. Tanulmányok és előadások) kötetben is olvasható.
E tanulmány egyik része foglalkozik az Erdélyi történettel.

21 Pomogáts, i. m. 88.

22 Pomogáts, i. m. 87.

23 Pomogáts, i. m. 97.

24 Pomogáts, i. m. 98.

25 Pomogáts, i. m. 97.

26 Pomogáts, i. m. 98.

27 Pomogáts, i. m. 98.

28 Pomogáts, i. m. 98.

29 Szegedy-Maszák, i. m. 206.

30 Szegedy-Maszák, i. m. 206.

31 Nemeskürty István: A beteljesült jóslat = Gróf Bánffy Miklós: Erdélyi történet. Bp., Szabad Tér, 1993, 827-828.

32 Szegedy-Maszák, i. m. 203.

33 Pomogáts, i. m. 98.

34 Szegedy-Maszák, i. m. 207.

35 Szegedy-Maszák, i. m. 209.

36 Szegedy-Maszák, i. m. 208.

37 Pomogáts, i. m. 86.

38 Pomogáts, i. m. 105-106.

39 Bánffy, i. m. 394-395.

40 Bánffy, i. m. 88.

41 Bánffy, i. m. 89.

42 Bánffy, i. m. 987.

43 Bánffy, i. m. 987-988.