Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Brexit, december 12.: pont került az i-re?

Tudom, mennyire nehéz volt, milyen keserves lehet meghozni egy ilyen döntést, s el tudom képzelni, hogy remegtek a ceruzáik a szavazócédulák fölött, habozva, mielőtt minket, konzervatívokat választottak. Tudom, hogy generációk szavazási hagyományait törték meg a kedvünkért.”1 E szavakkal köszönte meg Boris Johnson a 2019. december 12-re kiírt választáson neki megelőlegezett bizalmat Sedgefieldben – egy olyan városkában, amely szimbolikus jelentőséggel bírt, s egyáltalán nem véletlenül vált a győztes miniszterelnök első útjának célpontjává. Sedgefield a Labour Party legsikeresebb miniszterelnökének, Tony Blairnek a választókerülete volt – s egy olyan település, amely 84 éve kizárólag munkáspárti képviselőket küldött a westminsteri törvényhozásába.


 

Áttörés a „ vörös falon”


 

E mozzanatot azért érdemes kiemelnünk, mert a Brexit-dilemma sorsát eldöntő decemberi választás kimenetelében kulcsszerepet játszott, hogy a konzervatívok át tudtak törni a „vörös falon”, vagyis meg tudták hódítani a Munkáspárt hátországának egy jelentékeny részét, a Sedgefieldhez hasonló közép-és észak-angliai ipari körzeteket. Említhetnénk az egykori bánya-központot, Blith Valley-t is – e választókerület megalakulása óta még sohasem szavazott másra, mint a Labour Party jelöltjére! Ez a fordulat tette lehetővé, hogy a konzervatívok visszahódítsák a 2017-ben elvesztett abszolút parlamenti többségüket, sőt azt 80 fősre növeljék. De mielőtt tovább lépnénk, vessünk egy pillantást a végeredményre: a toryk az összes leadott voks 44 százalékával 365 westminsteri mandátumot nyertek, 47-tel többet, mint 2017-ben, míg a Munkáspárt a szavazatok 32 százalékával 59 helyet veszített és csak 203 képviselője maradt. A harmadik országos párt, a liberális demokraták a voksok 11,5 százalékával, egy mandátumot veszítve, 11-et nyertek. A Skóciának járó 59 westminsteri mandátumból a Skót Nemzeti Párt a skóciai szavazatok 45 százalékával 48-at vitt el.2 Bár összességében tehát az egymással is szemben álló ellenzéki pártok több szavazatot kaptak, az egyszemélyi választókerületre építő brit rendszerben 2019 decembere a toryknak olyan sikert hozott, amilyet utoljára Margaret Thatcher ért el.

Mivel magyarázhatjuk ezt? Mindenekelőtt ahhoz a körülményhez kell visszanyúlnunk, hogy Észak-és Közép-Anglia zömmel munkáslakta körzetei közül sokan 2016 júniusában az EU-ból való kiválás mellett tették le a voksukat, s a jelek szerint ezt az álláspontjukat azóta sem változtatták meg. Brexitet akartak – s ezt pedig ezúttal csak Boris Johnson pártjától remélhették. A Brexit elsődlegességét Lord Ashcroft közvélemény-kutatása utólag is igazolta: a konzervatívokra szavazók 72 százaléka első helyen azzal indokolta döntését, hogy e párttól várja a Brexit véghezvitelét, vagyis számukra ez volt a legfontosabb szempont.3 Ha a 2016-os népszavazás és a 2019-es választás eredményjelző térképeit egymásra helyezzük, meglepő mértékű átfedést találunk. Az új hódítások mellett a toryk régi pozícióikat is meg tudták tartani: Ashcroft adatsoraiból kitűnik, hogy azok 92 százaléka, akik 2017-ben a torykra szavaztak, 2016-ban pedig a Brexitre, 2019-ben is hűségesek maradtak a párthoz. Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy de facto a britek másodjára is megszavazták a Brexitet – nehéz lenne másként értelmezni a decemberi választás eredményét, mint egy újabb – oly sokak által sürgetett – népszavazást az EU-tagságról. A konzervatívokra adott voksok ugyanis egyúttal a Johnson által október végén kialkudott Brexit-egyezményre adott szavazatoknak is tekinthetők. „Vigyük véghez a Brexitet!” („Get Brexit done!”) – ez az üzenet állt mindvégig a tory kampány középpontjában. Senki előtt sem maradt rejtve, hogy a választás fő tétje a Brexit végrehajtása vagy elutasítása. A pártválasztást 2019 decemberében a legnagyobb mértékben a Brexithez való viszony határozta meg.

A választási eredmények fényében joggal vethető fel: miért maradt el akkor mindeddig a Brexit? Három és fél év telt el terméketlen tárgyalásokkal és vitákkal, s az egész folyamat szinte már-már abszurdba fulladt.4 A válasz a fenti kérdésre a végrehajtó és a törvényhozó hatalom sajátos, a brit politikai rendszerben felettébb szokatlan szemben állásában és küzdelmében jelölhető meg – ennek kívánt véget vetni Johnson.5 Felülírhatja-e a parlament a többség egyértelműen kifejezett akaratát? Akik erre igennel válaszoltak, arra hivatkoztak, hogy brit képviseleti demokráciában a referendum eszköze „rendszeridegen”, s ez kétségkívül igaz, ám az is tény, hogy alkotmányos kérdésekben a 20. század utolsó negyedétől kezdve mégis bevezették ezt az intézményt. Amint Vernon Bogdanor, a neves politikatudós legújabb könyvében, a Beyond Brexit címűben hangsúlyozza, a referendumok a brit alkotmányos berendezkedés szerves részeivé váltak.6 Ebből viszont az fakad, hogy a törvényhozók minden további nélkül mégsem léphetnek túl a demokratikusan kifejezett közösségi akaraton. Az előrehozott választásra azért került sor, mert sem Theresa May, sem pedig utódja nem tudta keresztülvinni kormányfői akaratát a többségében Brexit-ellenes törvényhozásban.


 

Az új választás szükségessége


 

Az előzményekre visszatekintve: a May által 2018 novemberében kötött kilépési egyezményt, amely az északír határ ügyében vállalt „tartalékmegoldás” (backstop) révén azzal fenyegette az országot, hogy akarata ellenére tartós jelleggel belekényszerül az EU vámuniójába, egymás után háromszor is leszavazta a parlament.7 A képviselők többsége azonban egyetlen más megoldás mögött sem tudott felsorakozni. Patthelyzet alakult ki, az ország szinte kormányozhatatlanná vált. Az Egyesült Királyságnak 2019. március 29-én, a kilépési kérelem benyújtásának második évfordulóján kellett volna távoznia az EU-ból, ám ez elmaradt. Májusra May minden mozgásterét elveszítette és nem maradt más választása, mint a lemondás.

Boris Johnsont azért választották pártjának tagjai 2019 júliusában miniszterelnökké, mert a pályázók közül ő állt ki a legnagyobb elszántsággal a Brexit mellett: azt ígérte, hogy a Brüsszeltől kapott hosszabbítás lejártával, október 31-ével, „ha törik, ha szakad”, tehát akár megállapodás nélkül is kilépteti az országot. (A párttagság döntése jól tükrözi a brit konzervatív „mainstream” orientációját). Rá is csalódás várt azonban: a parlament őt is tehetetlenségre kárhoztatta, amikor – minden erőfeszítése ellenére – arra kényszerítette, hogy végül újabb három hónapos, idén január 31-éig tartó halasztást kérjen.8 Október második felében – a hazai és a nemzetközi közvéleményt egyaránt meglepve – sikerült ugyan az EU-val egy új megállapodást kötnie, ám a brit törvényhozás leszavazta azt a feszített, háromnapos menetrendet, amellyel a hónap végéig el akarta azt fogadtatni az Alsóházzal.9

Johnson e helyzetben arra az álláspontra helyezkedett, hogy feladja próbálkozásait a parlament meggyőzésére: az egyetlen kiutat új egy – négy éven belül immár a harmadik – választás kiírásában látta. Ez sem ment könnyen. A 2011-es parlamenti törvény az Alsóház feloszlatását és új választás kiírását kétharmados támogatáshoz kötötte, s ez már nem volt meg neki. Több sikertelen kísérlet után végül a parlament október 29-én elfogadta, hogy december 12-ére rendkívüli választást írjanak ki.10 Johnson kétségtelenül sokat kockáztatott, már csak azért is, mert a karácsony előtti időszak semmiképp sem tűnt kedvezőnek.

Bár a közösségi médiában és a sajtó nagyobb részében megjelent vélemények alapján az új miniszterelnök egész ősszel kudarcot kudarcra halmozó, minden parlamenti kezdeményezésében alul maradó politikusként jelent meg, valójában már szeptember végére több mint 10 százalékot javított pártja megítélésén májushoz képest, amikorra a toryk népszerűsége a mélypontra süllyedt. A stratégiája, amelynek kidolgozásában fontos szerepet játszott a 2016-os Brexit-kampány megtervezője és „szürke eminenciása”, a főtanácsadóvá kinevezett Dominic Cummings, egyszerű és logikus volt.11 Pontosan érzékelték, hogy a választás kulcskérdése az EU-tagság, ezért minden lapot erre tettek fel, de számoltak azzal is, hogy az ország – durva, de reális megközelítésben – kb. fele-fele arányban oszlik meg Brexit-pártiakra és Brexit-ellenesekre. Így aztán a Brexit-párti tábor összefogását és mozgósítását tűzték ki célul, maximálisan kihasználva az ellentábor súlyos belső megosztottságát. A kilépéspártiak koncentrációjának látványos sikere volt azok visszahódítása, akik a May-kormány tehetetlenségéből kiábrándulva a májusi európai parlamenti választáson Nigel Farage Brexit Pártját az EP legerősebb brit pártjává tették.


 

Nyitás a szociális konzervativizmus felé


 

A fő rivális, a Munkáspárt „hátországába” való sikeres betöréshez azonban olyan programra is szükség volt, amellyel a konzervatívoktól hagyományosan ódzkodó szavazókat is meg lehetett nyerni. A kilépés végrehajtására tett ígéretet tehát ki kellett egészíteni szociálisan vonzó programpontokkal. S ennek a kapcsán egy igen lényeges fordulatot kell kiemelnünk, nevezetesen azt, hogy a Konzervatív Párt a liberális színezetű, Angliában kétségtelenül mélyebb beágyazottságú konzervativizmus helyett egyre inkább a szociális konzervativizmus felkarolása felé mozdult el. Valójában ebbe a kísérletbe már May is belefogott, amikor pártja 2017-es őszi kongresszusán a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta, de amiként a Brexitet, úgy ezt sem tudta végigvinni.12 Természetesen a miniszterelnöki posztot fél éve sem betöltő Boris Johnson esetében még nem adhatunk átfogó értékelést, ám a választóknak kínált programja alátámasztja a fenti megállapítást. Gazdasági kérdésekben a párt – a bevett, bár megkérdőjelezhető terminológiával élve – balfelé mozdult el, a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt helyezve a sok panaszt kiváltó Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) fejlesztésére, a „kisemberek” életkörülményeinek a javítására, a markáns, különösen épp a „vörös falon” belül élőket érintő regionális egyenlőtlenségek csökkentésére. (Tíz új szabadkikötőtől pl. épp a leszakadt régiók felzárkóztatását remélik, akárcsak új közutak építésétől, vagy a Manchester és Leeds között tervezett új vasútvonaltól.13) Választási programjukban a toryk – ha expressis verbis nem is e szavakkal – lényegében ígéretet tettek a globalizáció veszteseinek a felkarolására. Felismerték ugyanis, hogy a Brexit a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság következményeire adott reakció is, amely egy újfajta, az ortodox neoliberalizmussal szakító gazdaságpolitikát igényel.

A kulturális síkon viszont ezt klasszikus jobboldali értékekkel és attitűdökkel kapcsolták össze, olyanokkal, amelyekre a brit munkásság jelentékeny része is fogékony. így például a Brexit alapjául szolgáló nemzeti önrendelkezés eszméjével vagy épp a bevándorlás és a bűnözés szigorúbb kezelésével. A „szociális konzervativizmus” e hagyománya természetesen nem előzmények nélküli a szigetországban: a jeles 19. századi tory államférfi, Benjamin Disraeli „egy nemzetben” gondolkodó, az éles társadalmi különbségeket társadalmi reformokkal csökkenteni kívánó politikájára gondolunk.14 Ez az irányvonal markáns szakítást jelent a thatcheri örökséggel, de jól példázza azt a régi, s egyáltalán nem csak Nagy-Britanniára érvényes tapasztalatot, miszerint a jobboldalnak mindig könnyebb balra mozdulnia a gazdaság szférájában, mint a baloldalnak jobbfelé fordulni a kultúra és az identitás ügyeiben.15 Sokat mondó, hogy beszédeiben Johnson gyakran emlegeti az „egy-nemzet politikát”.16

Tény ugyanakkor, hogy a fentebb jelzett elvi változásokkal összefüggésben a Boris Johnsont a Downing Street 10-be juttató szavazói tömb társadalmi összetétele nem teljesen azonos azzal, amely 2015-ben David Cameront a választás győztesévé tette. Ha pontos adatokkal még nem is rendelkezünk, az bizonyos, hogy a liberális-konzervatív szemléletű középosztály aránya valamivel kisebbé vált, az ipari munkásságé pedig nagyobbá.17 (Ezt egyébként tükrözi az is, hogy a párt – országos sikere ellenére – Londonban teret veszített.) Úgy tűnik, az EU-tagság kapcsán a konzervatívoknak sikerült egy sajátos, bár a brit történelemben nem példa nélküli érdekkoalíciót teremteniük a munkássággal; egy ilyen összefogás lehetséges előnyeit már a 19. században felfedezte a „két nemzetből”, a gazdagokéból és a szegényekéből „egy nemzetet” formálni kívánó Disraeli. A meglehetősen „keménynek” tűnő Brexit forgatókönyve viszont épp a decemberben Johnson felé forduló ipari körzetek számára jelenti a legnagyobb kihívást, és még nyitott kérdés, meg tud-e majd az új kormány ezzel birkózni.


 

A Munkáspárt mélyrepülése


 

A konzervatívok átütő sikeréhez persze nyilvánvalóan nagymértékben hozzájárult a fő vetélytárs roppant gyenge szereplése: a Munkáspárt 1935 óta nem nyújtott ilyen rossz teljesítményt. Az okok között először is azt a – szinte érthetetlen – körülményt érdemes kiemelni, hogy a Labour Party hosszú bizonytalankodás után sem volt képes világos, egyértelmű álláspontra helyezkedni a Brexittel kapcsolatban. 2017-ben a párt még azt ígérte, hogy tudomásul veszik az előző évi referendum döntését, ám középosztálybeli támogatóinak jó része már akkor sem értett ezzel egyet, az EU-val folytatott tárgyalások zsákutcába kerülésével párhuzamosan pedig egyre erősebb nyomás nehezedett a vezetésre annak érdekében, hogy álljanak a második népszavazást követelők mögé – vagy épp eleve utasítsák el a Brexitet. Fentebb úgy fogalmaztunk, hogy „szinte érthetetlen”, de magyarázó körülmények azért vannak. Kétségtelen ugyanis, hogy a pártnak nincs könnyű helyzete: míg középosztálybeli szavazói zömmel Brexit-ellenesek, a „vörös falon” belül számos választókerületben erős bázisa van az EU-ellenességnek. A decemberi választásra készített programba végül az került be, hogy kormányra jutása esetén a Labour Party – elvetve a Johnson által kialkudott egyezményt – új, a vámuniót mindenképp magába foglaló megállapodást köt az EU-val, s erről 6 hónapon belül népszavazást ír ki.18 Az egyik opció a választók számára még ismeretlen tartalmú megállapodás lett volna, a másik a kilépési kérelem visszavonása. A párt vezetőjét, Jeremy Corbynt valósággal ostromolták az újságírók, hogy árulja el, melyik megoldás mellett áll, de csak azt a választ kapták tőle, hogy ő „semleges”, és végrehajtja majd a nép akaratát.19 Nem csoda, hogy Ashcroft már idézett kutatása szerint a Munkáspártra szavazók közül csak 28 százalék nyilatkozott úgy, döntésüket az a remény motiválta, hogy pártjuk ki tud harcolni egy második népszavazást vagy le tudja állítani a Brexitet. Nem tudhatták, mit is képvisel a pártjuk. A BBC által összeállított választási statisztikákban látható, hogy azon 100 választókerületből, melyekben a legmagasabb arányú az ipari munkásság, a párt 2017-ben 72-ben nyert meg, decemberben viszont csak 53-at – a többi a toryké lett.20 Tegyük ehhez hozzá: a Labour Partynak már jó ideje meggyengült a munkássággal fenntartott kapcsolata, összefüggésben azzal, hogy az „osztályalapú” szavazás jelentősége sokat csökkent a nyugati demokráciákban. A „rozsdaövezetben” járt újságírók beszámolóiból az a kép bontakozik ki, hogy a helybeliek véleménye szerint a Londonból irányított Munkáspárt egyszerűen „elárulta” őket azzal, hogy nem állt ki a Brexit mellett. Nem véletlen, hogy a Guardian egyik publicistája egy kifejezetten „balos” Brexit-tervet hiányolt.21

A világos Brexit-álláspont hiányához egy olyan baloldali – a brit közegben a radikális jelzővel is illethető – gazdasági program kapcsolódott, amely széleskörű, a vasutat, a postát és az energia-ellátást érintő államosításokat helyezett kilátásba, s amely nyilvánvalóan finanszírozhatatlan lett volna. (Ehhez hasonlóval Michael Foot irányításával 1983-ban kísérletezett a párt, Margaret Thatcher ellenében – ugyancsak katasztrofális következményekkel.) Végül, de a legkevésbé sem utolsó sorban szóljunk a Labour Party vezetőjének, a doktriner marxista Jeremy Corbynnak a szerepéről. Az ő személyisége elnökké választása óta (2015) nagyon élesen megosztotta a pártját, a közvélemény-kutatások tükrében kiugró mértékben elutasított politikus volt, akinek a tevékenységéhez ráadásul antiszemita botrányok, s olyan terrorista szervezetekkel kialakított kapcsolatok is tapadtak, mint a Hamasz vagy az IRA.22

Erősen idegenkedett a Munkáspárttal való együttműködéstől a legkövetkezetesebb Brexit-ellenes erő, a Liberális Demokrata Párt, amely számos elemző várakozása ellenére sem tudott teret nyerni. Vezetője, Jo Swinson, aki egyébként maga is elbukta a mandátumát Skóciában, nem is ígért választási lehetőséget a briteknek: nagy betűkkel vésette bele pártja programjába, hogy győzelem esetén azonnal visszavonja a lisszaboni szerződés 50. cikkelyére alapozott kilépési kérelmet.23 Mondhatjuk ugyan azt, hogy a voksok 11,5 százalékáért kapott 11 mandátum a brit választási rendszer méltánytalanságai közé tartozik, azt viszont nehéz lenne állítani, hogy ez a radikális Brexit-ellenesség szélesebb támogatásnak örvend.


 

A „Brexit” szó száműzése


 

A nagyarányú konzervatív győzelem nyomán sokan még azok közül is fellélegeztek, akik egyébként a legkevésbé sem tartoztak az EU-ból való kilépés hívei közé – a választás megmentette az országot az immár három és fél éve folytatódó sodródástól, a talán mindennél károsabb bizonytalanságtól. A Brexit ügye valósággal megbénította a brit politikai életet és minden mástól elszívta a levegőt. A font látványos erősödése a választás után azt jelezte, hogy még a gazdaság meghatározó szereplői is megnyugvással fogadták a hosszúra nyúlt küzdelem lezárulását, noha ők egyébként – kevés kivétellel – a Brexit gondolatával a legkevésbé sem szimpatizáltak.24

Johnson beváltotta azon választási ígéretét, hogy még 2019 karácsonya előtt elfogadtatja az Alsóházzal saját kilépési egyezményét, s az eredeti októberi változatot kiegészítve a törvényjavaslat azt is kimondta, hogy a 2020 végéig tartó „átmeneti időszakot” nem lehet meghosszabbítani.25 A kérdés végleges lezárásának a szándékát tükrözve a kormány közölte, hogy 2020-ban a „Brexit” szó használatát is száműzni kívánja a nyilvánosságból.26 Ez persze valószínűleg nem fog sikerülni: a Brexit ügye egyáltalán nem ér véget a januári 31-i kilépéssel, hiszen az Egyesült Királyság és az Unió közötti új kapcsolatokról csak ezután indulnak meg az érdemi tárgyalások. A lehetséges forgatókönyvek taglalásába e sorok írásakor, 2020 januárjának első napjaiban még aligha kell belebocsátkoznunk, azt viszont mindenképp jeleznünk kell, hogy a kilépés nemcsak a szigetország és a kontinens kapcsolatát fogja átalakítani, hanem az Egyesült Királyságot alkotó részek egymáshoz való viszonyát is bizonyára érinteni fogja, még akkor is, ha a Skóciában és Észak-Írországban erősödő szeparatista tendenciák esetleg nem is érik el a céljukat.

A Brexit-saga tehát nem zárul le, hanem új fejezetekkel folytatódik.



 

Jegyzetek:

 

1 Graham, Hanna: Boris Johnson makes victory visit to Sedgefield as he promises to ’repay the trust' of North East, Chronicle Live, 14 December, 2019, https://www.chroniclelive.co.uk/news/north-east-news/ boris-johnson-makes-victory-visit-17421479.

2 Results of the 2019 General Election, BBC News, https://www.bbc.com/news/election/2019/results.

3 A milliomos Lord Ashcroft, a Konzervatív Párt egykori alelnöke egy komoly szakmai tekintélynek örvendő közvélemény-kutató központot teremtett, amelynek jelentései mindenki számára hozzáférhetőek az interneten. Az exit poll adatokra alapozó, fentebb hivatkozott jelentés: Lord Ashcroft: How Britain voted and why: my 2019 general election post-vote poll, 13 December, 2019. https://lordashcroftpolls. com/2019/12/how-britain-voted-and-why-my-2019-general-election-post-vote-poll/.

4 Részletesebben: Egedy Gergely: Brexit-tárgyalások: Odüsszeia, partot érés nélkül. In Polgári Szemle, 2018/1-3, 299-315.

5 E küzdelem kibontakozásához részletesebben lásd Egedy Gergely: Brexit: A brit demokrácia próbatétele. In Magyar Szemle, 2019/ 3-4., 8-14.

6 Bogdanor, Vernon: Beyond Brexit: Towards a British Constitution, I. B. Tauris, 2019, Introduction, ix. A brit népszavazásokhoz lásd Klein Dóra: Népszavazások az Egyesült Királyságban. In Külügyi Szemle, 2014/2, 103-129.

7 A 2018-as megállapodáshoz részletesebben lásd: O'Rourke, Kevin: A Short History of Brexit. From Brentry to Backstop, Pelican Books, 2019, 275-291.

8 Telegraph Reporters: What is the Benn act and will Boris Johnson request a Brexit extension? The Daily Telegraph, 19 October 2019, https://www.telegraph.co.uk/politics/2019/10/19/benn-act-will-boris-johnson-forced-request-brexit-extention/.

9 A Johnson által kidolgozott és keresztülvitt változat alapjaiban a May által kötött egyezményre épül, de Észak-Írország tekintetében kiveszi a Brexit-pártiak szemében botránykőnek számító „backstop”- ot, viszont, ennek ellensúlyozására, gyakorlatilag a brit és az ír sziget közötti kereskedelemben iktat be adminisztratív akadályokat. Az északír protestánsok legerősebb pártja, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) támogatását ezért nem is nyerte el. Részletesebben: What is Boris Johnson's new deal with the EU? BBC News, 21 October 2019, https://www.bbc.com/news/uk-50083026.

10 Miért? Jeremy Corbyn azzal indokolta a pálfordulást, hogy az EU-tól kapott újabb három hónapos halasztással már teljesült az a feltételük, hogy ne álljon fenn a megállapodás nélküli Brexit lehetősége. A párton belül sokan bírálták e lépést, hangsúlyozva, egy újabb népszavazáshoz kellett volna ragaszkodniuk. Részletesebben: UK set for 12 December general election after MPs' vote, BBC News, 29 October, 2019, https://www.bbc.com/news/uk-politics-50229318.

11 Cummings pályafutásához: Dominic Cummings: Who is Boris Johnson's senior adviser?, BBC News, 27 September 2019, https://www.bbc.com/news/uk-politics-49101464.

12 V.ö.: Dominiczak, Peter: Remember the good that government can do, says Theresa May as she vows to intervene to help workers, Daily Telegraph, 5 October, 2016. https://www.telegraph.co.uk/ news/2016/10/05/theresa-may-patriotic-speech-conservative-party-conference-live/.

13 Forsyth, James: Boris's Britain: How the PM intends to deliver for his new friends the North, The Spectator, 21 December, 2019, https://www.spectator.co.uk/2019/12/boriss-britain-how-the-pm- intends-to-deliver-for-his-new-friends-in-the-north/.

14 Disraelihez lásd Egedy Gergely: Brit konzervatív gondolkodás és politika (XIX-XX. század). In Századvég, 2005, 62-69.

15 Goodwin, Matthew: Nine lessons from the election: Boris was – but he also played his hand right, The Spectator, 24 December, 2019, https://blogs.spectator.co.uk/2019/12/nine-lessons-from-the-election-boris-was-lucky-but-he-also-played-his-hand-right/.

16 Barone, Michael: From Disraeli to Johnson, „one-nation conservatism” wins again in Britain, Washington Examiner, 18 December, 2019, https://www.washingtonexaminer.com/opinion/from-benjamin-disraeli-to-boris-johnson-one-nation-conservatism-wins-again-in-britain.

17 Goodwin: i. m.

18 Labour Party manifesto 2019:12 key policies explained, BBC News, 21 November 2019, https://www.bbc. com/news/election-2019-50501411.

19 Steward, Heather–Walker, Peter: Corbyn „neutral” on Brexit as Johnson attacked on trust, The Guardian, 22 November, 2019, https://www.theguardian.com/politics/2019/nov/22/jeremy-corbyn-labour-neutral-second-brexit-vote.

20 Election Results 2019: Analysis in maps and charts, BBC News 13 December, 2019, https://www.bbc. com/news/election-2019-50770798.

21 Ellliott, Larry: Labour must not just accept Brexit but embrace it, The Guardian, 20 December 2019, https://www.theguardian.com/commentisfree/2019/dec/20/labour-embrace-progressive-brexit- tories-interventionist.

22 V.ö.: Simcox, Robin: Jeremy Corbyn has a „soft spot” for extremists, Foreign Policy, October 3, 2018, https://foreignpolicy.com/2018/10/03/jeremy-corbyn-has-a-soft-spot-for-extremists-ira-hamas- hezbollah-britain-labour/.

23 Liberal Democrat manifesto 2019: 12 key policies explained, BBC News, 20 November 2019, https:// www.bbc.com/news/election-2019-50459123.

24 Goldstein, Steve: British pound and stocks continue to rise after U.K. election, Marketwatch, 16 December, 2019, https://www.marketwatch.com/story/british-pound-and-stocks-continue-to-rise-after-uk-election-2019-12-16.

25 Brexit bill to rule out extension to transition period, BBC News, 17 December 2019, https://www.bbc. com/news/election-2019-50818134.

26 Wheeler, Caroline–Rosamund, Urwin: Brexit-exit: the B-word banned from No 10, The Sunday Times, 29 December, 2019, https://www.thetimes.co.uk/article/brexit-exit-b-word-banned-from-no-10-vhbtpb3rr.


« vissza