Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Barcsay

AHOGY E RÖVIDKE ÍRÁS címadása nem igényel különösebb magyarázatot, úgy az az epitheton ornans sem, mely szerint a Mester szinonimája Barcsay Jenő, ahogy a Tanár Úr minden humán kultúra iránt fogékony ember számára KODÁLYT jelentette.
Barcsay öt éve halott. Hiánya nem pótolható. Am az ember úgy érzi ma is, hogy szembe jön vele Szentendrén a Görög utcában, a Görög kancsó étterem felé tartva, vagy késő őszi reggeleken átsétál a Köröndön tejért, kifliért, s közben hátrapillant a Képzőművészeti Főiskola Andrássy úti épülete felé, ahol három évtizeden át tanította anatómiára művésznemzedékek egész sorát.
Hatalmas, katedrálisszerű életműve formailag folytathatatlan, tanulságai, logikai rendszere, ethosza viszont példaadó. Például is szolgál több generációnak, s itt nemcsak Deim Pálra, Balogh Lászlóra, Aknay Jánosra, vagy a fiatal Vincze Ottóra gondolunk (hogy csak a szentendreieket említsük), hanem egészen eltérő művészi attitűdű személyiségek egész sorára Baranyai Andrástól Kocsis Imréig, Hajdú Lászlótól Mészáros Dezsőig, Lugossy Lászlótól CSÍKSZENTMIHÁLYI RÓBERTIG. A sort hosszan folytathatnánk.
Mi itt a titok? Barcsay útja a Rudnayval való szakítás óta (megjegyzendő, hogy első mesterét mindvégig becsülte, noha egészen más irányba vezető ösvényre lépett) egyenes, buktatók, vissza- kanyarodások nélküli. A fiatal festő igen rövid ideig tartó vonzalma az alföldi festőkhöz hamar megszűnt, a makói, mártélyi, gyöngyösi művésztelep, a pécsváradi „kiruccanás” emlékeit (az ott született műveket) nagyobbrészt megsemmisíti, szentendrei múzeuma rendezésekor a megmaradtakat nem engedi kiállítani. Ma már az idő távlatából, objektív szemmel nézve jól látjuk, hogy igaza volt, ahogy szinte mindenben igaza volt. Nem akarta megtörni az életmű egységét.
A Barcsay Múzeumban az 1928-ban született Munkáslány fogadja a látogatót, az első igazi Barcsay-kép, ahol már érezhetjük párizsi útja tanulságait, különösképpen CÉZANNE-ÉT, akit sokra tartott, felismerte benne a XX. századi modem művészetet elindító mestert: ám belőle csak azt integrálta a maga piktúrájába, ami személyiségének megfelelt.
Barcsay vonzódása az elesettekhez, a bajban lévőkhöz mindig erős volt. Azonban, mivel egész pályáján elsősorban a festői problémák érdekelték, e munkánál is inkább az erős kontúrozás, az először kulcsszerepbe kerülő konstrukció a fontos, mint sem az ábrázolt személy. Talán érezte ezt Oelmacher Anna is, az ún. szocialista művészet jegyzője, teoretikusa(?) is, aki egyébiránt (e kivétellel) tévedéseiről volt híres, hiszen a szocialista művészet almanachjában nem említi Barcsay e művét (A szocialista képzőművészet nyomában, Kossuth Kk., 1975), ahová pedig Lyka Károlyt (sic!), Vaszaryt, Zichy Mihályt is felveszi.
A harmincas-negyvenes években a művész több alla prima rézkarcot, rajzot készít Szentendre környékén, ahol kora tavasztól késő őszig dolgozik. Ezeken a lapokon még pontosan felismerhető a táj (Völgy; Szántóföldek, 1931), azonban az organikus forma szerepét már átveszi a geometrikus forma, a művész a szerkezetre, mint az egyik féle lényegre figyel.
Barcsay festészete — legutolsó periódusát kivéve — soha nem fordult el igazán a látványtól, még akkor sem, amikor az egyszerűsítés, absztrahálás végső határáig jutott el. Ezért válik el olyan élesen oeuvre-je Mondrian vagy az orosz konstruktivisták hűvös, szenvtelen, távolságtartó képtípusától. Barcsay szigorú és fegyelmezett de érzelemgazdag is ugyanakkor. Mondriannak azokat a munkáit tartotta hozzá közelesőknek, melyeknél mintha kicsit remegett volna a festő keze, a vonalak „göröngyösen” futnak, jelen van a kéznyom, a személyesség.
1949-ben készíti el első — máig rendkívüli fontosságú — kartonját, egy figurális mozaik tervét, a maga örömére, merthogy kivitelezési lehetőségről szó sem lehetett. Természetes, hogy felmerült benne a murális, monumentális művek igénye, hiszen festői programja természetéből adódóan felvette, követelte ezt, bár egész pályája tele van olyan kisméretű vásznakkal, melyek igazolják azt a tudott dolgot, miszerint a monumentalitás nem feltétlenül méret kérdése.
A murális terveknél merül fel először nagyon nagy nyomatékkal az embercsoportok egymáshoz való viszonya, a tér és a sík egymásbaírása.
Megvalósult mozaikjai — az egész életmű koronái és azok csúcsteljesítménye a Szentendrei Mozaik. A Szentendrei Mozaik bizáncias aranyháttérbe ágyazva felszabdalt és elcsúsztatott (elmozgatott) architektúra-elemek tűnnek fel, előttük súlyos tömbszerű figurák, melyek arctalan, mozdulatlan tömegükkel egymáshoz fordulva az emberi kapcsolatokat (azok fontosságát) modellezik. Nagy összefoglalás ez az opusz, summárium: a poézis és a szigor, a rend szimbiózisát mutatja, magától értetődő biztonsággal, s ez eddig igen keveseknek sikerült.
A véletlen hozta, hogy a már nem aktív periódusában (1982 és 88 között) négy munkájából gobelin készült, melyet CZAKÓ MARGIT gobelinművész szőtt le, nagy műgonddal a festő sűrű jelenlétében. Itt csak annyit módosított az alapműveken, hogy színben, formában áttranszponálta a kompozíciót, hogy az megfeleljen a más méretnek, s a textil természetének. A kárpit leemelése a szövőszékről afféle ünnepszámba ment, ahol megjelentek a közeli barátok, kollégák. Szerencsére néhány filmfelvétel, fotográfia őrzi ezeket a nem hétköznapi pillanatokat.
A gazdag, nagyívű és buktatókat nem ismerő pályát az 1982-es műcsarnoki kiállítás zárta le. Sokan meglepődtek a többnyire feketére építő, visszafogott színvilágé művek láttán (bár a ragyogj kolorista Barcsaynak korábban is voltak a színnel takarékosan bánó 6 periódusai). Ami nóvum volt: a minimal art határaira érkező, szűkszavú előadásmód. Néha csak egy vékony piros csík bontja meg a fekete mezőt, felsejlenek a hetvenes években festett kisméretű, épület-alaprajzokra utaló műcsoport emlékei. Nagy súlyt kap az aranymetszés, á tökéletes arány tudománya, mely számos kristályszerkezetben felfedezhető, s a görögségtől a gótikán, a reneszánszon át a kubizmusig (Section d'or), Bartók zeneszerkesztéséig végigvonul az emberiség jobbik felének kultúráján. S a pályazáró tárlaton is felbukkan egy főmű, a Monumentális táj. Fekete mezőben egy sárgásbarna sávon világító fehéren jelenik meg a nyújtott, szögletes forma, rajta egy elfordított tüzes háromszög. Akárha egy földsávon elhagyatott parasztbarokk kúriát látnánk. Lám megint: a belelátható, tárgyhoz köthető forma, és az elvonatkoztatott tiszta rend foglaltatik össze egyetlen táblán.
BARCSAY Jenő életművének nem feledhető szakasza pedagógiai munkássága. Nem csak azért, mert ma a közép- és idősebb nemzedékből kevesen vannak akiket ne érintett volna meg tartózkodó s mégis közvetlen személyisége. Pedagógiai célzatú könyvei (Művészeti anatómia, 1953, Ember és drapéria, 1958, Forma és tér, 1966) tették világhírűvé.
E sorok szerzője meghatódva vette kezébe a hágai Művészeti Akadémián tartott előadása előtt a könyvtárosnő által udvariasan kikészített flamand nyelvű Művészeti anatómiát. Ám ezek a könyvek nem pusztán tankönyvek. A Mester személyes ottléte érezhető a pontos, percíz emberi vázakon. Talán ezért használják és szeretik Japántól Párizsig.
Mivel soha nem voltak prekoncepciói, mindig vonzódott az akár egészen más irányba mozduló fiatalokhoz, ott volt a szentendrei Vajda Stúdiósok első szabadtéri kiállításán (1971), melyet rendőri erők bevonásával tiltottak be, nyomorúságos albérletében meglátogatta és biztatta a fiatal Aknay Jánost (1974) és bizony közel nyolcvanévesen elgyalogolt az akkor még ismeretlen Bukta Imre kicsi kamarakiállítására a város egyik végéből a másikig.
Tudta-e vagy sem, milyen sokat jelentett ez az akkor indulóknak? Vagy egyszerűen csak ilyen volt?
Ma a róla elnevezett szentendrei iskolában a Mester születésnapján a szentendrei festők, szobrászok, grafikusok órákat tartanak a gyerekeknek Barcsayt felidézve.
A Barcsay-díjat (Barcsay Erzsébet alapítványát) a volt tanítványokból álló kuratórium ítéli oda az arra érdemes növendékeknek, fiatal művészeknek.
Az érdeklődő közönség pedig ellátogathat a szentendrei Barcsay Múzeumba (legjobbak a csendes téli napok). Úgy érzi majd, hogy valamilyen különös szakrális helyre tévedt be, a csend, a tisztaság, a rend birodalmába, s igazat ad a Mesternek, aki oly sokszor mondta: „a művészet szent dolog”.

Részlet a Barcsay Alapítvány alapító okiratából
 
1. Alulírott Barcsay Erzsébet (asszonyneve: Román Mihályné) 1062 Budapest, Népköztársaság útja 87-89. II. 1/A szám alatti lakos, elhunyt testvérem, Barcsay Jenő festőművész emlékére, alapos megfontolás után — a vonatkozó törvényi rendelkezések ismeretében —
 
BARCSAY JENŐ”
 
jutalomra közérdekű kötelezettségvállalást teszek (Ptk. 593. §).
2. A kötelezettségvállalás kezelője: a Magyar Képzőművészeti Főiskola, 1062 Budapest VI., Népköztársaság útja 69-71.
3. A kötelezettségvállalás célja: erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtani azon képzőművészeti főiskolai hallgatóknak, továbbá fiatal, pályakezdő festőknek, akik Barcsay Jenő szellemében, kimagasló színvonalú munkájukkal tűnnek ki a főiskolai művészeti anatómia és térábrázolás művelésében, oktatásában, illetve festői teljesítményükkel kapcsolódnak Barcsay Jenő jelentős festői hagyatékához, ezzel hozzájárulva az egyetemes és magyar művészet gazdagításához.
 
*
 
A Barcsay Alapítvány november 20-án negyedik alkalommal hirdette meg pályázatát a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatói részére, az anatómia és a térábrázolás tárgyköréből. A Barcsay érem és díj odaítéléséről a főiskola Kuratóriuma döntött, az ünnepélyes díjátadás január 14-én volt.
Az alábbi hallgatók nyertek díjat:
Havas Bálint, Gallusz Gyöngyi, Árva Gabriella, Lévai Ádám, Bokor György, Takács Márton, Csordás Zoltán, bér Rudolf, Juhos Kis Sándor, Babinszky Csilla, Szűcs Tibor, Füzes Gergely.


« vissza