Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

B. Szabó István, az államminiszter 1. rész

Megdöbbentően keveset tudunk önmagunkról. Ha megkérdeznénk az ország lakosságától azt, hogy ki volt B. Szabó István, jó, ha néhány ezer olyan akadna, akiben ez a név visszhangot kelt. Az utolsó fél évszázad nemzetünk tudatfalán olyan kétségbeejtő repedéseket teremtett, amely már az önpusztítással ér fel.
Így lett feledésre ítélve B. Szabó István is, aki 1893. március 28-án, 120 esztendővel ezelőtt született Békésen. Az ő nevét 1990-ig csak negatív jelzők kíséretében írták le, vagy emlékét, harcait, munkásságát agyonhallgatásra ítélték. Pedig olyan emberi értékekkel rendelkezett, melyek példaértékűek lehettek volna az egész társadalom számára.
 
A Viharsarok nevelte
 
Békés városában született és nevelkedett, ahol a magyar nemzet felemeléséért zászlót bontott 1930-ban a Független Kisgazdapárt. Itt kapcsolódott be, mint szülőhelye történetében a legfiatalabb bíró, a parasztságért folyó küzdelembe: a békési Kisgazda-kör munkájába, majd rövidesen az FKgP békési szervezetének elnöke lett.
Rajongóan szerette népét. Hallatlan szorgalma, végtelen segíteni akarása betöltötte az egész hivatását. S mindent alárendelt annak a harcnak, amelynek lobogójára felesküdött. Ellenségei nem voltak, csak ellenfelei: azokat is lenyűgözte jellemének tisztasága.
Féja Géza Viharsarok című könyvében megemlíti, hogy nemcsak a parasztság, hanem a munkásság is B. Szabó István mögé sorakozott fel. A harmincas évek második felében már kilenc olvasókörnek az elnöke, tagja a Békés megyei törvényhozásnak. 1939-ben a Független Kisgazdapárt listáján országgyűlési képviselővé választották. 1942-ben Nagy Ferenc elnök és Kovács Béla főtitkár mellett a megalakuló Magyar Parasztszövetség alelnöke lett.
Mint parlamenti képviselő, mint a parasztság egyik vezetője, összeszoruló szívvel figyelte az egyre közeledő náci és kommunista veszélyt. 1944. március 19-én, a német megszállók illegalitásba kényszerítik pártját, majd a Vörös Hadsereg megérkezése Békésre rohamosan eloszlatta reményeit, hogy lehetőség nyíljon egy demokratikus Magyarország megteremtésére.
 
A parasztság felemeléséért folytatott harcok kezdetei
 
B. Szabó István hatgyermekes kisbirtokos családnak a tagja. A családi gazdaságban végez paraszti munkát. A gimnázium négy osztályát Békésen járja ki. Meggyőződése, hogy a parasztság számára emberhez méltó életet kell teremteni. A Viharsarokban tapasztalható szegénység adja a végső lökést, hogy bekapcsolódjon a közéletbe.
A jobbágyfelszabadulástól kezdve Békésen is mozdult az élet. A parasztság erősen differenciálódott, a fekete ruhás, földes, házas, szekeres „jó” gazdák mellett egyre nőtt a gatyás parasztok, a zsellérek száma. A gazdafélék, mint amilyen B. Szabó István volt, függetlenségi érzelműek voltak, a kapások, a napszámosok is.
B. Szabó István 1925-ben a tanyáról a városba költözik. Ezekben az években már nagy megpróbáltatások állnak mögötte. 1913-ban bevonul katonának, 1918-ban orosz hadifogságba került, ahonnan tizenegy társával együtt Perzsiába szöknek. Ázsiából sok viszontagság után 1919-ben kerül vissza Magyarországra. Ezt követően ismeri fel, hogy ha a magyarság a parasztságot be akarja emelni a nemzetbe, akkor ezt csak szervezett formában lehet elérni. Ezért lesz először a békési Kisgazda-kör vezetője. Érzi, hogy reformokra van szükség, mert ez a folyamat megnemesítené a politikai élet légkörét, és magát a politikát, mint tevékenységet. A gazdasági, társadalmi élet a megoldatlan kérdésektől hangos, minden szellemi állásfoglalás és cselekedet bizonyos mértékben politikai kérdéssé alakul át. A reformok meggyorsítása érdekében határozza el B. Szabó István, hogy életét a célnak szenteli. A munkásság vezetőivel is jó kapcsolatot tartott fent, jóllehet a hatalom képviselői ezt nem nézik jó szemmel.
Jelentős szervezői munkát végzett, és nem kis mértékben ennek volt köszönhető, hogy 1930-ban Békésen bontott zászlót a Független Kisgazdapárt, amelynek elnöke, a Népkör alelnöke, az FKGP Békés megyei pártelnöke, községi képviselő, testületi tag. 1932-ben Békés községben tisztújítás történt, a Népkör vezetői felkeresték B. Szabó Istvánt és közölték, hogy őt jelölik a bírói tisztre. A szavazáson abszolút többséggel győzött, így lett 38 évesen Békés történetének legfiatalabb bírája. Az 1932–33-as gazdasági válság idején vitája volt a jegyzővel, aki munkanélküli-segélyt nem engedélyezett. B. Szabó sokszor a magáéból adott, de ezzel a problémát nem lehetett megoldani.
Nyugati szövetkezeti példára akart az 1848-as forradalom útján földhöz juttatott parasztságnak emberhez méltó életet biztosítani. Világosan látta, hogy a demokráciához vezető reformtörekvéseket mind szélsőbalról, mind szélsőjobbról igyekeznek kisajátítani.
Mivel a bírói megbízatása három évre szólt, így állandó harcban állt a kormánypárttal. 1935-ben az országgyűlési képviselői választásokon a hatalom csak törvénytelen eszközökkel tudta B. Szabó Istvánt megbuktatni. A törvénytelen eszközökkel történt megbuktatás nem törte meg. Tisztában volt azzal, hogy ezen a választáson nemcsak a helyi hatalmak játszottak közre a vereségben, hanem országos szándékok is meghúzódtak a háttérben. Több községben ellopták a választási urnát, hogy kevesebb olyan képviselő kerüljön be a törvényhozásba, akik az ország reformtörekvéseit képviselték. B. Szabó Istvánnak ezek a módszerek nem voltak újak, mivel három évvel korábban Bajcsy-Zsilinszky Endrét is így ütötték el országgyűlési mandátumától.
B. Szabó István olyan szellemi közegben dolgozott, ahol az érdeklődés előterében állt a magyar nép hagyományos kultúrája, költészete, zenéje, művészete. Ezt a kultúrát az egyetemes magyar kultúra alapvető rétegének tekintették, s az oktatás alapjává akarták tenni. Ennek érdekében mindent megtettek a kultúra értékeinek összegyűjtése s a legszélesebb értelemben vett népszerűsítése érdekében.
B. Szabó István rendíthetetlen hittel harcolt (akkor még inkább csak a megyéjében), hogy felrázzák a társadalmat, annak a lelkiismeretét. Csatlakozott azokhoz a szellemi és politikai törekvésekhez, melyek felkeltették a nemzet érdeklődését a magyar sorskérdések iránt, amelyeket a harmincas években szakemberek s jóakaratú segíteni akarók ismertek fel. Minden erejét megfeszítette, hogy a köztudatba vigye a magyar birtok- és jövedelem- megoszlás aránytalanságát, az egyke és a szekták nemzetpusztító veszedelmét, a német veszély fenyegette Dunántúl helyzetét, a kisparasztság, a mezőgazdasági munkások, a tanyák és a puszták népének mérhetetlen szenvedéseit.
A Független Kisgazdapárt helyzete nem volt egyszerű Békés megyében sem. Nem volt pénze, korteskedve nem itathatott, autó híján mozogni is nehezen tudott a megyében. Rendezvényei a hatóság ellenőrzése alatt állottak.
 
Az 1935-ös választások
 
Ez a választás sem volt teljes kudarc, mert sikerült egységbe tömöríteni a módosabb gazdákat és a szegényparasztságot. Az egység B. Szabó politikai filozófiájának köszönhetően jött létre, mert az ő alapelve az volt, hogy akiknek a föld biztosítja a megélhetését, azoknak együtt kell harcolni a jogaikért. Nem ért volna azonban semmit ez az alapgondolat, ha nem igazolták volna a tettek. Ezért B. Szabó már a gazdasági válság legnehezebb éveiben mindent megtett, hogy a szegények nyomorán enyhítsen.
Ínségmunkát szervezett, melynek során a Fehér-Körös medrét tisztították. Az ilyen akciók révén sokakon lehetett segíteni. Nem véletlen tehát, hogy Féja Géza Viharsarok című művében így ír erről: „Ellentétben a legtöbb községgel a szegényparasztság vezetője a kisgazda B. Szabó István és az egész munkásság mögéje tömörül.”
1941-ben egyik alapítója, majd alelnöke a Magyar Parasztszövetségnek. 1943-ban aláírta a Független Kisgazdapárt Kállay Miklós miniszterelnökhöz benyújtott háborúellenes memorandumát. Ellenzéki magatartása és náciellenes beállítottsága miatt a német megszállás idején bujkálni kényszerült.
B. Szabó István az oroszok megérkezése utáni második napon bement a községházára, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. Az átvonuló Vörös Hadsereg egységei feldúlták a községházát, ugyanakkor kivégeztek minden katonát, aki nem tudott elmenekülni.
Mindennapos volt az oroszok erőszakoskodása. Jóllehet Békésen az őrséget és a városok őrségét is megszervezték, de a csak bottal ellátott emberek nem tudtak semmit sem tenni a dorbézoló orosz katonák ellen. Egy napon tíz asszony kereste fel B. Szabó Istvánt, hogy tegyen valamit a nők védelmében.
Fel is mentem – írja B. Szabó István – az asszonyokkal a parancsnokhoz. Durkó Imre volt már akkor a bíró, aki perfekt beszélt oroszul. Elmondottam az asszonyok kérelmét, és azt, hogy tegyen valamilyen intézkedést a védelmükre. Durkó lefordította neki oroszul. Egy kicsit gondolkozott, majd azt mondta: vojna-vojna-háború-háború, ami sok mindent magával hoz, és bizony minden maradt a régiben.”
Akkor még nem tudták a békési lakosok, hogy erre az önkényeskedésre, szabad rablásra a Vörös Hadsereg katonái a legfelsőbb parancsnokságtól kaptak szabad jelzést.
 
Útban Debrecenbe, Magyarország ideiglenes fővárosába
 
Néhány héttel később lassan kezdtek a politikai pártok megalakulni.
B. Szabó István is csak úgy tudott valamit a világ eseményeiről, hogy december elején az orosz városparancsnok meghívta ebédre. Közölte vele, hogy Debrecenben magyar kormány alakul, és abban ő valamilyen beosztást fog kapni.
Néhány nappal később felkeresett lakásomon Gyöngyösi János, pártunk békéscsabai vezetője és közölte velem, hogy valamilyen magasabb beosztást kapok a debreceni kormányban. Azt már tudta, hogy ő lesz a külügyminiszter. Kért, hogy készüljek fel rá, azt vállalnom kell.”
Debrecenbe érve hamarosan észrevette, hogy itt az új hatalom kialakulását nem annyira a nép szervezi, hanem a teljhatalommal rendelkező megszállók és ezek magyar megbízottai. Megérkezése után azonnal egy külön szobába vezették, ahol ketten vártak rá. Nem tudta, hogy a magyar kommunista párt két vezetője volt, Révai József és Gerő Ernő. Mindkét kommunista vezető az után érdeklődött B. Szabó Istvánnál, hogy milyen kapcsolata van a kommunistákkal. Csak azután tudott találkozni a Független Kisgazdapárt Debrecenben tartózkodó vezetőivel, Kovács Bélával és Vásáry Istvánnal, akiktől megtudta, hogy honvédelmi államtitkárnak van jelölve. Nem akarta elfogadni, sokkal inkább a földművelésügyi államtitkári posztot érezte volna megfelelőnek. De nem lehetett, mert Vásáry nem volt katona, így az FKgP részéről csak ő jöhetett számításba erre a tisztségre. Kovács Béla kijelentette, hogy ha B. Szabó István nem vállalja a felkínált tisztséget, akkor ő sem vállalja a belügyi államtitkári tisztet. Vásáry István (aki az Ideiglenes Nemzeti Kormányban a pénzügyminiszteri székbe került) és Gyöngyösi János együttesen kérlelték B. Szabó Istvánt, hogy ne borítsa fel a megállapodást, és biztatták, hogy bele fog jönni a feladatok ellátásába. Hosszú unszolás után elvállalta a megbízást, így helyreállt a nyugalom.
Mivel B. Szabó István nem rendelkezett a szükséges katonai tudományokkal, ezért Kéri Kálmán ezredest kérte fel, hogy legyen a segítségére. Rendkívül szegény volt az egész kormány. A honvédelmi minisztériumnak is csak egyetlen autója volt, de ennek használhatatlan volt a gumija. Kéthetes debreceni tartózkodás után B. Szabó elkérte a miniszter kocsiját, hazalátogatott Békésre. Éppen jókor, mivel az oroszok garázdálkodása javában tartott.
Jellemző volt, hogy a magyar kormány tagjának az orosz városparancsnoktól kellett védelmet kérni, hogy a családját megvédje az orosz katonáktól. De azt is észrevette, hogy Békésen a Nemzeti Bizottság tizenkét embert letartóztatott és embertelen körülmények között tartott fogva. Miután a bírót megkérdezte, hogy milyen indokkal tartóztatták le őket, és nem kapott kielégítő választ, elrendelte az azonnali szabadon bocsátásukat. Visszatérve Debrecenbe, a következő hetekben Vörös János honvédelmi miniszterrel és Takács Ferenc szociáldemokrata miniszterrel a környéken népgyűlést tartottak, hogy lelket öntsenek az elcsüggedt lakosságba.
Debrecenben a kormány helyzete teljes mértékben az oroszoktól függött. A honvédelmi minisztériumot is kiköltöztették a pénzügyi igazgatóság épületéből, és az Arany Bika összes helyiségét a szovjet parancsnokság vette igénybe. Márciusban elterjedt a hír, hogy a kormány hamarosan felköltözik Budapestre, amely nemcsak az államtitkári munkájában, de pártja irányvonalának kiépítésében is segítséget jelentett volna. Ugyanis az FKgP vezetői, Tildy Zoltán és Nagy Ferenc, a debreceni kormány megalakulásakor még illegalitásban voltak.
B. Szabó István a honvédelmi tárca gondjai mellett figyelemmel kísérte a magyar parasztság sorsának alakulását. Azonnal észrevette, hogy mivel a magyar parasztságnak rossz emlékei voltak az 1919-es kommunista uralomról, a parasztság megnyerése miatt a kommunisták ragaszkodtak Debrecenben a földművelésügyi tárca betöltéséhez. B. Szabó hamarosan látta, hogy a kommunisták valódi céljaikat nyíltan nem vallják meg. Az FKgP szakértők által vezetett bizottságok révén képzelte el a földreform végrehajtását. Ezek nem egyes községek bizottságai lettek volna, hanem azoktól független, pártatlan járási és megyei szervek, amelyekben nem csak igénylők, hanem, felerészben, a reform által érintett paraszti rétegek képviselői is helyet kaptak volna.
Debrecenben már világosan kirajzolódott, hogy a kommunisták a Parasztpártot a Kisgazdapárt ellen akarják felhasználni, olyan látszattal, hogy az NPP a szegényparasztság, az FKgP a tulajdonos parasztság képviselője. Erről tanúskodik, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés napjaiban Rákosiék a kommunista Erdei Ferenccel az általuk elképzelt javaslatot a Nemzeti Parasztpárt javaslataként tették közzé.
Miután a kormány Budapestre költözött, megkezdődött az igazolóbizottságok felállítása. A honvédelmi minisztérium igazolóbizottságának B. Szabó István lett elnöki minőségben a tagja. Ekkor már csapatosan jöttek haza Nyugatról a tisztek. Ezek mind igazolóbizottság elé kerültek. Nehéz volt a helyzetük. A Kommunista Párt küldöttei Farkas Mihállyal az élen nagyobbrészt nem voltak hajlandóak igazolni őket. A nem igazolt tisztek, akiket nem állítottak hadbíróság elé, internálótáborokba és a katonapolitikai osztály börtöneibe kerültek.
Egyre több hír érkezett a minisztériumba, hogy milyen embertelenül bánnak velük. B. Szabó István bement Vörös János honvédelmi miniszterhez, és közölte vele, hogy milyen hírek érkeztek a tisztekkel való bánásmódról. Felhívta figyelmét, hogy mindketten felelősek a dolgok alakulásáért. Kérte miniszterét, hogy adjon engedélyt a panaszok kivizsgálására. Vörös János tudta, hogy a katonapolitikai osztály formálisan a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozik, de akkor már nyílt titok volt, hogy a Pálffy-Österreicher által vezetett osztály a Moszkva irányítása alatt felépülő kommunista titkosrendőrség magját képezi. Pálffy meg volt lepődve, amikor megtudta, hogy B. Szabó István vizsgálatot akar tartani. B. Szabó azonban közölte, hogy az osztály az ő felügyelete alá lett rendelve. A vizsgálat során talált olyan szobát, ahol 74-en voltak. A vizsgálat után visszament Pálffy szobájába, ahol két embernek azonnali szabadon engedését rendelte el, akikről még Pálffy sem tudta, hogy milyen alapon vitték be őket. Azt is elrendelte, hogy két hétnél tovább egyetlen embert sem szabad bent tartani anélkül, hogy kihallgatnák, és a kihallgatási jegyzőkönyvet neki kell felterjeszteni.
Alig telt el három nap, amikor Vörös János közölte vele, hogy az orosz parancsnokság elrendelte, hogy a katonapolitikai osztályt azonnal vegye vissza a saját hatáskörébe. Így csak négy napig volt B. Szabó kezében ez a máskor rettegett intézmény, amelyből a kommunista hatalomátvétel után az ÁVH alakult ki.
1945 tavaszán nagy megtiszteltetés érte B. Szabó Istvánt, ugyanis őt bízták meg, hogy búcsúztassa a Sopronkőhidán a nyilasok által kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endrét a Parlament előtt felállított dísztribünön. Itt élte meg hazája kiszolgáltatott helyzetét, miközben Puskin nagykövet dicshimnuszokat zengett az elhunytról és a magyar népről, ezzel egy időben a Vörös Hadsereg a tiszaháti községeket megszállva igyekezett a szovjet közigazgatást bevezetni. A férfiakat a szojvai koncentrációs táborba hurcolták, akik közül csak igen kevesen tértek vissza. A tarpai temetőben Tildy Zoltánnal együtt búcsúztatta a Kisgazdapárt nagy halottját.
A temető egyszerű kis falu – írta később B. Szabó István –, de az ottani nép apraja-nagyja ott volt a temetésen. A temetés után egy küldöttség jött hozzám, már nem tudom a falu nevét. A küldöttséget a katolikus pap vezette, az volt a kérésük, hogy járnék közbe a szovjet katonai parancsnokságon, hogy az onnan elszállított férfiakat engedjék haza lakóhelyükre, ugyanis a szovjet katonai bevonuláskor azon a környéken összeszedték az összes munkabíró férfi lakosságot és kivitték őket Oroszországba. Nem maradtak odahaza csak az öregek, gyerekek, asszonyok sok-sok községben. Megígértem nekik, hogy el fogok járni az ügyben.”
B. Szabó István a honvédelmi tárcánál betöltött munkája mellett igyekezett a magyar parasztságot támogatni. 1945 áprilisában kezdődött a Magyar Parasztszövetség újjáélesztése, melyet 1944. március 19-én a német megszállás napján, az ellenzéki pártokkal együtt betiltott Jaross Andor belügyminiszter. B. Szabó Istvánt azonnal a szövetség alelnökének választották meg, májusban egy hónap alatt Nagy Ferenccel, Kovács Bélával, Kiss Sándorral és Vörös Vincével kidolgozták a szervezet programját is.
B. Szabó előtt is egyre világosabb lett, hogy pártjának soraiba és vezetői közé is sikerült ún. „társutasokat” becsempészni, akik a kommunista politika szolgálatában tevékenykedtek. A Moszkva támogatását élvező Kommunista Párt kijelentette, hogy „erélyes politikára” van szükség, mert a reakció nem győzhető le másképpen. B. Szabó István észrevette, hogy az ő szűkebb tiszántúli hazájában, Békés megyében egyre több kommunista rendőrkapitány önkényeskedik, akik korábban a Dunántúlon nyilaskeresztes vezetők voltak. A nyilasok előtt a Kommunista Párt megnyitotta kapuit, melyet azzal magyarázott, hogy a fasiszta rendszer keretei között forradalmiságukat és elnyomottságukat kihasználva becsapták őket, most azonban igazi forradalmárokká válhatnak. B. Szabó István és az FKgP többi vezetője megdöbbenve hallgatta a kommunista rabulisztikát, miközben azok sajtója állandóan azzal támadta a Kisgazdapártot, hogy benne bújnak meg a fasiszták és a reakciósok.
Ebben a légkörben közeledtek az 1945-ös választások, melyet döntően befolyásolt az ország nemzetközi helyzete. Ingatag, improvizált jogi alapokra épült fel a Debrecenben megszületett Ideiglenes Nemzetgyűlés, mégis a magyar parlamentarizmus embriójának kell tekinteni. 1945-ben Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke magához rendelte Zsedényi Bélát és Miklós Béla miniszterelnököt, és közölte velük, hogy az alkotmányos kormányzás érdekében országos választásokat kell tartani, s ezzel az ideiglenes időszakot lezárni.
B. Szabónak éppen úgy, mint az FKgP többi vezetőjének nagy meglepetést hozott a kommunisták által kierőszakolt budapesti választás. Rákosi abban reménykedett, hogy az országos választás előtt, a budapesti helyhatósági választáson olyan jó eredményt tudnak elérni, amely kihatással lesz az országos közvéleményre. Az 1945. október 7-én megtartott budapesti választás a Kisgazdapártnak meghozta az 50,54 százalékos abszolút többséget, 121 mandátumot kapott a törvényhozásban. B. Szabó István is tisztában volt azzal, hogy ebből az arányból nem az tűnik ki, mintha a kisgazda programnak annyi híve lett volna a fővárosban, hanem az, hogy a polgárok apraja-nagyja, keresztények, zsidók, kisiparosok és munkások nagy többséggel annak a véleményüknek adtak hangot, hogy ellenzik a kommunista diktatúrát. A november 4-én megtartott országos választáson elért eredmény hideg zuhanyként érintette Moszkvát. Öt nappal később azzal álltak elő, hogy a megalakuló új kormányban a belügyminiszteri posztot a kommunistáknak kell betölteni.
B. Szabó István ezekben a napokban Tildy Zoltán elnöksége, Nagy Ferenc országos pártelnöksége mellett, Dobi Istvánnal az alelnöki posztot töltötte be. Elvesztette a Honvédelmi Minisztériumban az államtitkári posztot, és mint nemzetgyűlési képviselő kezdte meg tevékenységét az újonnan megválasztott törvényhozásban.
B. Szabó István tapasztalatból tudta, hogy a háború előtt a Mezőgazdasági Kamara látta el az érdekvédelmi képviseletet, amely elsősorban a nagybirtok és nagybirtokosok érdekeit jelentette.
A mezőgazdasági termelési kultúra fejlesztésében vitathatatlanul nagy érdemeket szerzett, de a hangsúly itt is a földre, következésképpen a nagybirtokra esett. Miután a földreformmal a parasztság kezébe került a föld, az úgynevezett „úri birtok” aránya a minimálisra csökkent. Ezért tűzte ki célul az FKgP vezetése, hogy demokratikus joggal felruházott érdekképviseletet kell létrehozni, amely képes elvégezni a mezőgazdasági igazgatás feladatát is. Főleg a parasztképviselők részvételével létrehozták az érdek-képviseleti ügyekben jártas munkabizottságot.
Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások és a kormány megalakulása után a kommunisták mindent megtettek, hogy a nagy győzelmet elért Kisgazdapártot az általuk uralt rendőrség segítségével visszaszorítsák. A szovjet irányítása alatt álló ÁVÓ gátlástalanul szolgálta ki a megszállókat, rettegésben tartotta a kisgazdapárti igazolvánnyal rendelkező állampolgárokat. A Kommunista Párt jelszava lett: „Ha nem győztünk a választásokon, majd győzünk a barikádokon!” Az 1946-tól működő kormányalakítás után nagy szerep jutott B. Szabó Istvánnak az államforma rendezése terén. Magyarország a béketárgyalások előtt állott, így annak kezdetéig Magyarország szempontjából igen nagy jelentőséggel bírt az államforma rendezése. B. Szabó tért ki az államforma kérdésére, helyeselte, hogy Tildy Zoltán miniszterelnöki expozéjában nem említette az államforma kérdését… „aminek felvetése mindenképpen az erősödő egységet veszélyeztetné s az újjáépítésre fordítandó erőket forgácsolná szét, és az elsőrendűen fontos dolgokról a figyelmet elterelné.” B. Szabó István számára a demokratikus államberendezés egyet jelentett államformánk demokratizálásával, amely a köztársaságban kapná meg a méltó keretet.
 
(Folytatjuk)


« vissza