Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az újrafelfedezett C. G. Jung

KÖZEL NÉGY ÉVTIZEDIG a mélylélektan iskolateremtő nagyjai, Így Freud, Adler, Jung sőt Frankl nevét sem illett emlegetniszakkörökben. Tanításaik idealista „áfiumok”-nak számítot-tak, hamis világképet adó filozófiáknak, sőt ideológiáknak, amelyek helytelen irányba befolyásolják az „egzakt” pszichológiát.

Paradox módon ezen a téren a teológusok szabadabbak voltak mint a pszichológusok. A protestánsok Teológiai Szemléje az elhallgatás évtizedei alatt sorra hozta DR. BODROG MIKLÓS evangélikus lelkész-pszichológus Jung komplex (v. analitikus) lélektanát bemutató írásait s nekem e szellemóriás egy-egy tézisével foglalkozó tanulmányomat. Amikor vagy jó tíz éve megírtam a „ jungianus” ön- és emberismereti kézikönyvemet, az azóta kétszer is bővített pasztorálpszichológiámat, tudatosan adtam neki olyan címet [Magunkról magunknak], amellyel ki akartam kerülni az Állami Egyházügyi Hivatal cenzúráját. Mintha ez a könyv a vallásos, a hívő ember belügye volna csupán. Ám nem maradt az. Eddig hét kiadása jelzi: milyen hiánycikk volt a jungi lélektan még az evangéliumon átszűrve is. Vagy talán éppen így.

Nos négy évtized elhallgatása és elhallgattatása után most sorra jelennek meg C. G. Jung művei; egyik-másik, már ismert könyve új fordításban, és újabbak is. (Pl. Emlékek, Álmok, Indulatok. 1987. — A lélektani típusok, 1988. Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, 1990. Föld és lélek. 1990.)

Már van nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező C. G. Jung Pszichoterápiás Egyesület (MJE), amelyet a Pszichoterápiás Munka- csoportból alakítottunk ki. Vezetője DR. SÜLÉ FERENC pszichiáter főorvos, aki osztályán használja is C. G. Jung terápiás módszereit s előadásaiban ismerteti, sőt tanítja Jung gondolatrendszerét. Jómagam pasztorálpszichológiai praxisomban használom és tanítom Jung analitikus pszichológiájából mindazt, amit a lelkész (pap) — lelkigondozó szolgálata közben hasznosíthat.
 

KI VOLT CARL GUSTAV JUNG?

 

1875-ben született a svájci Kessevilben, és 1961-ben halt meg Küsnachtban, ahol többnyire élt. Orvos lett, de teológiát és filozófiát is tanult a baseli egyetemen. Mint orvos a zürichi elmegyógyász, Bleu- ER mellett kezdte pályáját, majd a párizsi Salpeerier-ben folytatta Pierre Janet mellett.

Bár Jung a freudi pszichoanalízis alapjairól indult, egészen más utakra talált. 1913-ban szakadt el Freudtól, akinek a szexualizmusra épített gondolatrendszerét nem tudta elfogadni. Egyben tagadta az adleri egyoldalúságot is, amely minden emberi cselekedet rugóját a csökkentértékűségre, a kisebbrendűségi érzésre és az érvényesülési vágyra vezeti vissza.

Ő a lélektan egész területét az emberiség történelmébe, sőt: kultúrtörténetébe ágyazva akarta áttekinteni — ezért foglalkozott még az alkímiával is (főként szimbolikájával) — s nevezte eleinte lélektanát analitikus, majd komplex lélektannak, amely kora racionális egyoldalúságára ellenpont is, a személyiség belső dinamizmusát vizsgálja.

Jung meglátta, hogy nem vezethetjük vissza tetteinket, viselkedésünket sem a Freud szerinti legfőbb mozgató erőre, a szexualitásra, sem az adleri érvényesülési vágyra. Ezért kitágította a freudi, a kéjvágyra értelmezett libidó fogalmát, és a vágyra teszi a hangsúlyt. Úgy tapasztalta, hogy igen sokféle vágy hajtja az embert, nem utolsósorban — vallásos törekvés, vágy az Isten,' a transzcendens után. így vált Jung nemcsak a világ egyik legnagyobb pszichológusává, hanem valláspszichológusává is, „aki az élet vallási dimenzióját, mint ősi, alapvető szükségletet kiemelten kezeli”. (Süle F.)

AZ EMBERI TUDATOT IS differenciáltabban, finomabban árnyalva írta le, mint Freud vagy Adler. A tudat alatt azt a tevékenységet értette, amely fenntartja a pszichikus tartalmak kapcsolatát az énnel, ám ugyanakkor — bizonyos mértékig — ki van szolgáltatva a tudattalannak, mert a „tudat a tudattalan állapotából emelkedik ki... Olyan mint egy felület vagy hártya az ismeretlen kiterjedésű hatalmas tudattalan-terület fölött” (Jung).

A tudat négy alapfunkcióját, alaptevékenységét ismertette: 1. a gondolkodást, 2. az érzelmet, 3. az érzékelést, 4. az intuíciót. A képzeletet és az akaratot a négy alapfunkció töltésének tartotta, ezért ezeket nem alapfunkcióként kezelte.

1. A gondolkodás területére tartozik a fogalmak kialakítása, valamint igaznak vagy hamisnak minősítő ítéleteink, következtetéseink, célok kitűzése, érzékeléseink adatainak hasznosság szempontjából való feldolgozása, feladatok és problémák meglátása és megoldása.

2. Ezzel szemben az érzelem a kellemes, a jó, a szép, az illendő, a szimpatikus, a hagyományos, illetve ezek ellentétes szempontjai szerint mérlegel és dönt. Ez teszi lehetővé a másokkal való együttérzést és annak ellentétét, ez teszi vonzóvá és hangulatossá környezetünket vagy ünnepeinket.

3. Az érzékelés a külvilágból és belső szükségleteinkből fakadó, külső vagy belső érzékszerveinken keresztülható benyomások felfogása.

4. Az érzékelés ellentéte az intuíció, amely mögéje néz a jelenségvilágnak, s mintegy ösztönösen felfogja a dolgok lényegét és az események belső összefüggését, de nem módszeres gondolkodással, az okok és okozatok lépcsőin haladva, hanem megsejtések, meglátások, felvillanások formájában. „Bármikor, ha különleges körülmények közé kerülünk, ahol nincsenek megalapozott értékeink, elképzeléseink, intuitív képességeinktől függünk, »beugrik-e valami«?” Akiknél ez a tudatfunkció az uralkodó, azok nemcsak a következtető gondolkodást nélkülözik, hanem az érzékelés funkciójából adódó feladatokat is hajlandók elhanyagolni, esetleg tudatosan mellőzni. Eltúlzása ennek az életidegenség, amellyel néha nagy tudósoknál vagy művészeknél találkozunk.

Jó és igen hasznos, ha tudjuk: mi és a környezetünkben élők nagyjából melyik típushoz tartoznak. így némi kompromisszummal, jóindulatú engedményekkel jobban elviseljük magunkat és a másik különbözését. Sőt tudatosan kiegészítheti pl. férj a feleségét, ha másmás típushoz tartoznak, s a szüntelen zsörtölődés helyett érdekesebbé, színesebbé tehetik házasságukat. De ez a tétel a barátságra, és egyéb emberi kapcsolatokra is vonatkozik.

Ezt a „megismerést” bárki bárhol gyakorolhatja, akár otthon, akár az irodájában, munkahelyén.

NYILVÁN EZ A TÍPUSKÜLÖNBSÉG nem könnyíti meg két különböző ember együttműködését, pl. egy házaspár közös vakációját vagy egy társasutazás megrendezését, az azon való részvételt, ha eleve nem vagyunk készek a jungi típusok belátására (ő ilyen, illetve: ilyenek is vannak) s bizonyos szerető egyeztetésre, illeszkedésre. Viszont ha ezt tudjuk, sőt tudatosítjuk, érdekesebbé, nyugodtabbá, gazdagabbá lehet az életünk, s jóval kevesebbet bosszankodunk majd. Jung szerint egyetlen igazság sem alapozható meg csak mind a négy funkció valamelyes részvételével, bár nem lehet egyformán megélnünk és mind a négyet kifejlesztenünk. Ha lehetne, olyan tökéletesek lehetnénk, mint az Isten.
 

A TUDAT FUNKCIÓI, ELLENTÉTPÁROK

A gondolkodás ellentéte AZ ÉRZELEM. Az érzékelésé az intuíció. Ezek a tudatfunkciók tehát ellentétpárok. Az egyénre mindig valamely uralkodóan kiemelkedő tevékenység jellemző. Ez az uralkodó tevékenység irányítja magatartását, alkalmazkodását. Uralkodó tevékenységének ellentétpárja a személyes tudattalanban él és hat. A feszültség annál nagyobb, minél fejlettebb az uralkodó tevékenység működése a tudatban. Közülük az egyik tudatossá válhat. A tudat beállítódása irányulhat a külvilágra (extravertáltság) és irányulhat a belső világra (introvertáltság). Az én-tudat külső burka, „védőrétege”, s a világ felé viselt maszkja a persona, a kifelé alkalmazkodó „szerve”, a szerepszemélyiség.

A személyes tudattalan tartalma többé-kevésbé szándékosan elfelejtett emlékek tárháza. Itt rejlik minden elfojtott, elnyomott és primitíven ösztönös, így ámyékszemélyiségünk is. (Freud inkább tudatalattinak nevezi.)

Jung érdeme, s ez egészen új a pszichológiában, hogy hallatlan műveltségével felfedezi a személyes tudattalan mellett, illetve alatt a kollektív tudattalant. S míg Freud a tudattalant — szemléltető, köznapi kifejezései — a lélek szemetesládájának, az elfojtások „tartályának” tartja, komplexusaink, lelki görcseink tárházának, ahol minden, ami kellemetlen, elfelejtett és elnyomott negatívan hat a tudatra, addig Jung a tudattalannak pozitív hatásokat is tulajdonít, ahonnan jó és inspiráló hatások is érhetik a tudatot. Különösen érvényes ez a kollektív tudattalanra, amely Jung szerint törzsi történetünk lelki tartalmainak őrzője, amely a psziché legmélyebb „pincéje”. Pince a pince alatt (a személyes tudattalan alatt).

VALAHOGY ÍGY TÁRTA FEL C. G. Jung a lélek legmélyebb rétegét, a kollektív tudattalant, amely alatt az emberiség fejlődésének örökséganyagát, legősibb emberi tapasztalatait, cselekvési mintáit, lecsapódásait érti, amely személyiségünk összefogó, összetartó központja is, s amelynek gyökerei a transzcendensbe nyúlnak, az ember- és világfölényes valóságba. Ez egyben lényünk legmélyebb energiáinak, legmagasabb rendű értékeinknek forrása is. Tulajdonképpen a lélek archaikus gyökereit fedezte fel Jung, amit azóta Rudolf Bilz mainzi antropológus-biológus is igazolt, A psziché archaikus gyökerei című hatalmas művében. Lényegében SZONDI LIPÓT is teljes pszichológiájával, sorsanalízisével Jung e tézisét támasztja alá. E lélek-rétegből származnak a legrégibb hatások, amelyek a tudatot érik. Olykor észrevétlenül betörnek a tudatba, olykor rombolva berobbannak, pszichózisokat okozva, néha azonban gyógyítva. Leggyakrabban álomban jelentkeznek, mint ősképek. „Ha nagyobb társadalmi csoportok igazán a kollektív tudattalan hatása alá kerülnek, annak tömeghisztéria az eredménye”, állítja Jung. Kétségtelen igaza lehet, ha akár a középkori boszorkányüldözésekre, pogromokra, eretnekek vagy elhajlók üldözésére gondolunk.

A képeket Freud és Adler is ismeri és használja. De Freudnál mint vágykép, Adlernél mint célkép, míg Jungnál — ő így nevezi — mint őskép szerepelnek. Az emberi lélek legrégibb eszperantója, amelyben pszichénknek ez a rétege beszél, és megszólal képekben, szimbólumokban. Ő ezeket az ősképeket archetípusoknak nevezi, s igen dinamikus töltést tulajdonít nekik. Csak néhány ilyen archetípust említünk most: örök-ős-apa, vagy örök-ős-anya, bölcs öreg, hős, szűz, tristani ifjú. Vagy: gonosz varázsló, szörny, óriás, törpe, démon, vamp. Ám lehet tárgy is: ős-fa, ős-folyó. Tehát mitológiai alakok, szereplők, amelyek szinte a világ minden mítoszában megtalálhatók. Ezért okkal mondhatjuk, hogy e mítoszok, s bizonyos mesék az emberiség projekciói, kivetített és közös álmai. Ha gyermekeknek mesélünk róluk, létüket nem kell bizonyítanunk, számukra ezek ősalakok, archetípusok még valóságok, ismerősök és élők.

A szellem valódi történetét nem tudós könyvek őrzik, hanem minden egyes ember eleven lelki organizmusa” (Jung). Tehát ezekről az ősképekről és szimbólumokról aligha mondható az, hogy ilyenek is vannak, léteznek, sokkal inkább, hogy történnek, hatnak, betörnek, berobbannak, éber, vagy alvó állapotunkban és befolyásolják egész életünket. Hatnak ránk.

Tehát amikor ezekről az ősképekről és szimbólumokról beszélünk, nem is annyira az a lényeg, hogy mit jelentenek, hanem az, hogy hogyan hatnak ránk, miként és mire befolyásolnak, indítanak, milyen irányba terelik a tudatunkat és cselekvéseinket. JÓZSEF ATTILA pl. így ír erről:

 

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen.

Egy pillanat s kész az idd egésze, mit száz ezer ős szemlélget velem...

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.

Enyém a múlt és övék a jelen.

Verset irunk — ők fogják ceruzámat s én érzem őket és emlékezem...

Megszólítanak, mert ők én vagyok már; gyenge létemre így vagyok erős,

ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál, mert az őssejtig vagyok minden ős...

[A Dunánál] (Kiemelés tőlem – Gy. E.)

 

Illusztrálhatnánk még Ady Valaki útravált belőlünk c. versével, vagy pl. ORSZÁGH Lili Labirintus-képei egyikével, ha itt erre lehetőségünk volna.

MINTEGY ZÁRÓJELBEN rámutatunk még a tudományos-fantasztikus irodalom sikerének titkára. Gondoljunk például a Csillagok háborúja c. filmre, amely — megítélésünk szerint — nem is annyira meglehetősen bárgyú tartalmával vagy izgalmasságával vonzotta a nézők tömegét, hanem archetipikus alakjaival, s ezek hatottak így vagy úgy, de különös módon a nézőkre. Már a hősök fehér és az antihősök démonian sötét öltözéke is a kollektív tudattalant mozgatja, kavarja fel.

A kollektív tudattalan mélységeiről és titkairól az ún. szimbólumok révén értesülünk, amelyek az álmokban merülnek fel és mitikus jellegűek.

A szimbólumok egy racionálisan, ésszerűen meg nem ragadható valóságot ésszerűsítenek, s így transzparensek, összekötők belső és külső világunk, azaz hidak a tudattalan és a tudat között.

Olykor egy-egy szimbólum (p. a kereszt, vagy eikon — ikon-kép) oly mértékben tudja mozgósítani a tudattalan erőit, hogy még az ideg- rendszer is hatása alá kerül és a test újra normálisan kezd reagálni” (Jung).

Szerinte a szimbólum mindig bedeutungsschwanger, azaz jelentés-terhes is. Vagy jelentéssel teljes. A szimbólum töltése a numinosum: a szentséges, ugyanakkor autonóm, önálló életű, és pszichikus energiákkal telített jel és kép egyszerre.

EGYÉBKÉNT A GÖRÖG EREDETŰ SZIMBÓLUM (szümbolon) jelképet jelent — és a szümballóból származik, amely ezt jelenti: összefog, összetart. Következésképpen egy-egy átélt szimbólum valaki számára összefogó, összetartó erőt jelent. Élő testet. Corpus et anima, mondja róla Jung.

 

JUNG TERÁPIÁJÁRÓL
 

Hogyan hasznosította Jung a felfedezést a lélekgyógyászatban?

a) Nagy hangsúlyt fektetett pácienesei álmaira, mert onnan tudta meg a legmélyebb réteg képeit, s páciense segítségével értelmezte azokat. Tehát nem álomfejtést végzett, hanem az álomban jelentkező képeknek a páciensére gyakorolt hatását vizsgálta. Lehetőleg álomsorozatokat vizsgált.

b) Összeállított egy száz szóból álló asszociációs, képzettársításokra és hívószókra alapuló tesztet, és a hívó szavakra adott válaszokat értékelte és feldolgozta. Ezáltal megismerte páciense konfliktusait és komplexusait, neurózisokat okozó belső feszültségeit, lelki görcseit, álmai közös értelmezése és analitikus lélekelemző beszélgetései mellett.

Mi volt a terápia célja?

a) A Selbst-Werdung. Páciense önmagára találása és abban való segítség, hogy azzá lehessen, aki, rátalálva önmaga alaphangjára.

b) Az individuáció. Ha önmagára talált, valósítsa is meg önmaga optimumát. Ezt Jung individuációnak, egyéniséggé válásnak nevezi. Itt nemegyszer utal Jézusra, mint a nyugati emberiség archetípusára, Selbst-jére, a prototípusra, az ecce homóra, a legtisztább és legszebb ember-ősképre.

c) A tudat és az egyre inkább megismert tudattalan integrációja, összegeződése, összeilleszkedése. Szerinte csak így tudunk egészségesen a Mi-be illeszkedni.
 

MIT TANULHATUNK JUNGTÓL?
 

1. A pszichológia ne legyen a biologizmus és a neurologizmus foglya. Szerinte a lélek több, mint az idegrendszer, és több, mint reflexeink együttese. Ahogy a Bach-muzsika több, mint a zongora és a zongorista együtt. Egyébként Jung szerint a psziché szerkezetének lényege a polaritás ellentétpárokon való felépítettsége.

2. Rá kell döbbennünk, hogy a tudat úgy viszonyul a tudattalanhoz, mint parányi sziget az óceánhoz, amelyből él, vagy mint egy jéghegy csúcsa a víz alatti kilenc tized részhez. A tudat a pszichének legkorábbi „képződménye”, legfiatalabb rétege. „Abból a végtelen termő és teremtő erőből táplálkozik, ahonnan származik.” (J. Doverly)

3. A betegnek jungi pszichoterápiás megközelítésében a jelene, adott helyzete a hangsúlyos és nem a múltja, mint a freudi pszichoanalízisben. A jungi pszichoterápia számára a beteg aktuális élethelyzete a fontos, s annak erkölcsi vetületeivel is foglalkozik. A jungi analitikus nem marad a „dívány” mögött ülő morálisan semleges és személytelen valaki, hanem az egész emberre figyel, testére, lelkére, szellemére — EGÉSZsége érdekében. Ám erre csak akkor képes, ha legelsőnek önmagát elemzi és ismeri.

4. Jung szerint minden szellemi igény, így a vallás utáni vágy elfojtása is okozhat neurózist, éppen ezért a gyógyuláshoz a vallás is hozzátartozik. (Vallás alatt sose ért felekezetet, merev dogmát vagy kizárólagos tant.)

5. Szerinte életformánk az utolsó századokban túlságosan is extravertálódott, kifelé tekintővé vált. Meg kell tanulnunk a ki- és befelé-élés egyensúlyát. Jung szerint az introspectiót, a befelé nézést is újra meg kell tanulnunk, ismét fel kell fedeznünk.

6. Ha van pszichologizmus, van szerinte teologizmus is. Ő minden felekezeti merevséget, egyedül üdvözítőséget, a végső igazság birtoklásának fanatikus hangoztatását nevezi teologizmusnak; ezzel szemben a vallást és a hitet dinamikus élő és fejlődő processzusnak, folyamatnak tartja.

Jung, a pszichológus is úgy találja, hogy az ember az Isten képét hordozza magában, s ez az a pont, ahol Istenhez kapcsolódhatunk. Lélektani képtelenségnek tartja, hogy az emberi psziché tudomásul vehessen valamit, valakit, rezonálhasson valakire, akiről nem tud, mert annyira más, hogy semmi kapcsolódópontunk nem lehet vele.

Jungnál, amit ő Selbst-nek, ősmagunknak, a teljes személyiség-lelkiismeret-központú centrumának nevez, az istenképűségünk archetípusa, az „isteni pecsétnyomó emberi lenyomata” egyben „kapcsolódópontunk” is Istenhez. A Selbst jungi értelmezése átnyúlik a metafizikába, amiért többen a tapasztalat határának megsértésével vádolják Jungot és a lélektan „nagy misztikusának” tartják. Mások viszont a „lélekóceán Odüsszeuszának” (Bodrog M.), vagy modem Orfeusznak, aki leszállt a lélek legmélyebb alvilágába (SZIGETI E.).

C. G. Jung protestáns pap fia volt. Bár a vallással, mint pszichiáter, természetesen csak mint pszichében jelentkező jelenséggel foglalkozott, küsnachti házának homlokzatára ezt vésette: Vocatus atque non vocatus Deus aderit (Híva vagy hívatlanul, Isten jelen lesz).

Jung mindenképpen olyan lélektani dimenziót nyitott előttünk, amilyet előtte a pszichológusok közül senki. Érdemes újra olvasnunk és felfedeznünk őt.



« vissza