A magyar állam 2010 februárjában két fontos pert vesztett el jogerősen. Az egyik a Postabank-per, amelyet még az Orbán-kormány kezdett a Deloitte és néhány más cég ellen, a másik a „Karsai v. Hungary" című ügy, amelyben Karsai László történész hívta perbe Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Remélve, hogy akad profi oknyomozó újságíró e földön, aki belelapoz az előbbi, igen fontos, mert közpénzekről szóló ügy szigorúan titkosított (!) aktáiba, mi most a másodikkal, a „Karsai v. Hungary" perrel kívánunk foglalkozni.

Történt pedig, hogy Karsai László az Élet és Irodalom 2004. március 12-i számába írt „Érvek a Teleki szobor mellett" című cikkében, közvetve zsidózással vádolta dr. Török Bálintot. Török Bálint először az Élet és Irodalomhoz fordult, majd amikor válaszát nem közölték, beperelte K.L.-t. Keresetét a magyar bíróság első fokon elutasította, másodfokon viszont Török Bálintnak adott igazat, amit a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyott. Ezután - mint később kiderült - Karsai László a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához folyamodott „végső" jogorvoslatért.

A „Karsai v. Hungary" eljárásban az Emberi Jogok Európai Bírósága (amelyet a továbbiakban strasbourgi bíróságként említek), a szólásszabadsághoz fűződő jogainak megsértése miatt, összesen majdnem hatezer-háromszáz euró Karsai László történész kezeihez való kifizetésére kötelezte a magyar államot.

Bár ez nem semmi summa, nagyobb baj, hogy amennyiben ezt az ítéletet és indoklását mérvadónak fogadjuk el, veszélybe kerül a Teleki Pál volt miniszterelnök munkásságával kapcsolatos szabad véleménynyilvánítás lehetősége. Mindez egy olyan bíróság ítéletének eredményeképpen, amely bíróságot az emberi jogok védelmére, többek között a szabad véleménynyilvánítás és a korrekt bírósági tárgyaláshoz való jog védelmére működtet Európa.

Ez utóbbi jog, tehát az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkelye szerinti, a korrekt bírói tárgyaláshoz való jog megsértését látjuk abban, ahogy a strasbourgi eljárásnak Karsai László felperesen és a magyar államon, mint alperesen kívüli, harmadik szereplőjét, „Mr. B.T."-t kezelték. Astrasbourgi bíróság ítéletében ugyanis 14 ízben említik nevén „Mr. B.T."-t, azaz dr. Török Bálintot (akit a hazai sajtó, a strasbourgi bíróság ítéletének ismertetésekor - a magyarországi per ismeretében - azonnal teljes nevén nevezett). Mindeközben a strasbourgi per végig úgy folyt, hogy Török Bálint mit sem tudott róla. Tehát 2006 végétől 2009 decemberéig, amikor is a magyar sajtó hírt adott a strasbourgi ítéletről, úgy tárgyaltak a strasbourgi bíróságon Török Bálintról, továbbá az őáltala 2004-ben Karsai László ellen indított és itthon legfelsőbb fokon is megnyert polgári perről (beleértve e per tárgyának történészi vonatkozásait), hogy Török Bálint nem is sejtette: valahol Európában, hivatalos szervek az ő nevét koptatják, az ő munkásságát mérlegelik és ítélik el. Nemhogy személyesen nem hívták meg tanúként Török Bálintot, nemhogy írásban nem kérték a véleményét, de egy fecni papírt, egy e-mailt, egy sms-t nem küldtek neki - senki, a Török Bálinttól Budapesten alig négy kilométerre lakó Karsai László sem - arról, hogy mit művelnek vele, a munkásságával és a nevével az emberi jogok legfőbb európai fórumán.

Kézenfekvő, hogy azért nem értesítették „Mr. B.T."-t, mert formailag nem volt érintett, hiszen a felperes Karsai László történész, az alperes a magyar állam volt. Ám ennek ellenére, és teljesen függetlenül attól, hogy a strasbourgi bíróság milyen eljárásrendet alakított ki a maga számára, úgy gondolom, hogy itt Török Bálintot súlyos méltánytalanság érte.

De nézzük magát a verdiktet, amelyről egyébként dr. Koltay András jogász igen tárgyszerű, elemző írást jelentetett meg a Magyar Hírlap 2010. február 19-i számában. Amagyar közéletre leginkább veszélyes rész az ítélet indoklása, amely kijelenti: Karsai László történész Török Bálintot illető zsidózási vádja helytálló, mert az, hogy Török Bálint „védelmezte" Teleki Pált, önmagában zsidózásnak tekinthető. Sic, azaz így, minden korlátozás nélkül! Tehát nem esetleg a mód, ahogyan Török Bálint „mentegette", a volt miniszterelnököt, nem is netán az, amit védelmezett Teleki munkásságában, hanem maga a mentegetés („apology") minősül zsidózásnak. Röviden: tekintettel Teleki Pál zsidóellenes törvényhozási szerepére, mindenki, aki védi Teleki Pált, zsidózik és antiszemita. Erről szól az ítélet indoklása, különösen annak 33., 34. és 35. pontja.

A fenti, általam igen szerencsétlennek tartott bírói indoklás egyébként formailag és tartalmilag ellentmond annak, amit Karsai László felperes a magyarországi perben állított, idézem: „A felperes (itt dr. Török Bálint) esetében az ő cikkeit bíráltam, de nem mondtam azt, hogy ő antiszemita volna, még azt sem, hogy zsidózik. 90-en felül van a felperes cikkeinek a száma, ezeket én áttanulmányoztam, hogyha ezen cikkekben egyszer is zsidózott volna a felperes, akkor azt leírtam volna, de ilyen nem volt." (Idézet a Fővárosi Bíróság 21.P.632674/2004/3 számú jegyzőkönyvéből, 2. oldal, 1. bekezdés). Ennek tükrében nehezen érthető, hogy Karsai László miért indította a strasbourgi pert? Miért kívánta az Emberi Jogok Európai Bíróságán bebizonyítani azt, amit a magyar bíróság előtt tagadott: azt, hogy Török Bálint zsidózott?

Török Bálint egyébként valóban mindig visszafogott hangnemben publikál és még a Teleki Pál volt miniszterelnökről írt, pozitív hangú írásaiban is elítélte Telekinek a zsidótörvények meghozásában vitt, valóban meghatározó szerepét. Az pedig, hogy Török Bálint írásaiban egyetlen antiszemita mondat vagy fordulat sem található, korántsem véletlen: „Mr. B.T." baráti köre, sőt, családja is zsidókat mentett a holokauszt idején. Mi több, üldözött barátainak kölcsönadott papírjai híján lefogott fiatalemberként, maga is megjárta egy nyilas-ház előterét, még ha szerencsésen meg is úszta az óvatlan kalandot.

Visszatérve a strasbourgi ítéletre, annak előbb tárgyalt indoklása bírói tájékozatlanságra vall. Teleki Pál életműve és megítélése ugyanis nem egyértelmű. Tragikus figura volt, egyéni sorsát, az általa élt időket és a zsidótörvények meghozásában vitt szerepét illetően egyaránt az. Akit érdekel Teleki pozitív és negatív, de mindenképpen meghatározó szerepe az akkori Magyarország életében, beleértve a lengyel menekültekkel kapcsolatos tevékenységét, olvassa el a róla szóló szakirodalmat, például Ablonczy Balázs történész 2005-ben az Osiris Kiadónál megjelent Teleki Pál című, alapos és tárgyilagos művét. Egy biztos: Teleki személyét illetően korántsem a kételymentes elátkozás kánonja a helyénvaló. Erre utal az 1991-es Teleki-emlékév megrendezésének ténye is: a fővédnök Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság akkori elnöke valamint Szabad György az Országgyűlés elnöke volt. Mellettük ugyancsak védnökséget vállalt a kortárs Varga Béla, az 1945-1947-es nemzetgyűlés elnöke is. Az emlékév során tartott konferencián Telekiről rendkívül elismerő, dicshimnusszal felérő zárszót írt és mondott Kosáry Domonkos történész is, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnöke. Csak zárójelben jegyezzük meg: Karsai László, a strasbourgi felperes, soha nem kifogásolta ezt, aminek alapján nagy a kísértés, hogy azt gondoljuk: Kosáry helyett Karsainak „csak" Török Bálintot volt mersze támadni...

Mindez minden bizonnyal a strasbourgi bíróság előtt is gyorsan kiderült volna, ha tanúként meghallgatják, vagy írásban megkérdezik dr. Török Bálintot.

Meggyőződésem, hogy bírósági ítélettel hozzájárulni valaki megbélyegzéséhez azért, mert összességében pozitív véleményt mond egy vitatott politikusi életműről, súlyos szereptévesztés. Ha pedig ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága tette, az arra utal, hogy valami ott, ebben az esetben nagyon nem jól működött, és sürgős felülvizsgálatra szorul. Az ügyben közreműködő strasbourgi magyar bíró, Sajó András szerepe külön kényes: neki ugyanis tudnia kellett, hogy Teleki itthon legfeljebb vitatott, de semmiképpen sem kiátkozott történelmi személyiség. Sőt, bármikor beleolvashatott (volna?) Török Bálint műveibe is, amelyek utóbb, főleg a Magyar Szemlében jelennek meg. Ilyesfajta tájékozottság azonban nyomokban sem látszik ezen a jogi és etikai nonszensznek egyaránt kivételes ítéleten és indoklásán.

Hogy mindez - és még számos más érv - miért nem jutott érvényre a magyar államot képviselő ügyvédek tevékenysége során? És hogy mit mérlegelt a fentiek közül a budapesti Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, amely a február végi határidőig húzva az amúgy is szűkös időt, elutasította dr. Török Bálint strasbourgi fellebbezési javaslatát? Nos, ezek korántsem mellékes, de a jelen cikk kereteit meghaladó kérdések.

A fentebb előadottak miatt - Török Bálinttal egyetértve - ez év májusában, levélben kértem az Emberi Jogok Európai Bíróságát a Karsai v. Hungary per lefolyásának, a kijelölt magyar bíró elfogulatlanságának és az ítéletnek - Török Bálint előrehaladott korára és betegségére tekintettel - mielőbbi felülvizsgálatát.