Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

APEC, NAFTA, GATT, NATO

AZ1995-ÖS ESZTENDŐ VÉGE figyelemreméltó események és irányzatok jelentkezésének időszaka volt. Elnökválasztásokat tartottak Lengyelországban és parlamenti választásokat Oroszországban. Mindkét választás az egykori kommunisták győzelmét hozta. Másfelől a békefolyamat jelentősen erősödött a Balkánon, a Közel-Keleten és Észak-Írországban. Harmadik, nem kevésbé fontos jelenség volt a jóléti állam rendszerének megroppanása Franciaországban, Ausztriában és az egyenlőtlenségek növekedése a tőkés világ vezető országaiban épp úgy, mint a fejlett és a fejlődésben lévő országok között.

Az egykori kommunisták előretörése látványosan bizonyította, hogy az emberek emlékezete mennyire szelektíven működik. A választó tömegek szemében a nyomort súroló alacsony élet- színvonal is elfogadhatóbb a maga egalitárius szegénységével, de biztonságával, mint a kapitalizmus a gazdagodás korlátlan lehetőségével, de a jövedelmi különbségek kiáltó különbségével. A nagy kérdés, elsősorban Oroszországban, hogy a választási eredmény mennyiben befolyásolja majd Moszkva nemzetközi politikáját. Andrej KOZIRJEV külügyminiszter lemondása és Jevgenyij PRIMAKOV külügyminiszterré történt kinevezése a kremlinológusok egy része szerint a politika keményedésének jele, hiszen Primakov akadémikus az utóbbi négy évben az orosz hírszerzés főnöke volt. Arab-szakértőnek tartják, és nézeteit illetően kiemelik a Független Államok zösségének szorosabb együttműködését és a NATO keleti kibővítésének ellenzését nyíltan kifejezésre juttatott véleményét. E tekintetben tehát GRACSOV hadügyminiszter szövetségesének számít.

Egyelőre nem világos, hogy a parlamenti választásokon győztes Gennadij ZYUGANOV, akinek hívei a sarló és kalapácsos vörös zászló alatt felvonulva ünnepelték diadalukat, milyen változásokat tervez az orosz gazdasági, politikai és társadalmi életben. Annyi bizonyos, hogy élesen elítéli a gorbacsovi, majd jelcini reformokat, rendet és biztonságot ígér az országnak. Ugyanakkor az Amerikai Kereskedelmi Kamara Moszkvában tartózkodó küldöttsége előtt kijelentette: „Ha népünk hatalomra kerül, önök bizakodva tekinthetnek a jövőbe”. Az igazi döntést majd az idei elnökválasztás hozza meg, hiszen az orosz alkotmány az erős prezidenciális elveken alapul. A reformista Jegor Gajdar véleménye szerint, amíg a közép- és kelet-európai országokban hatalomra került egykori kommunisták erőteljes szociáldemokrata programokat hirdetnek, addig az orosz kommunisták a „nemzeti szocializmus” irányában keresik a kibontakozást. S ebben támogatja őket ZSIRINOVSZKIJ Liberális Demokrata Pártja. Az amerikai külügyminisztérium egyik orosz szakértője, Nicholas BURNS szerint Zyuganov kommunistái „a nácik után e század legbrutálisabb rendszerének örökösei”.

December 20-ával az IFOR erői átvették az ENSZ-erőktől (Unprofor) a felelősséget a boszniai béke megvalósításában. A húszezres amerikai kontingensnek nagyjából a fele érkezett meg a tuzlai körzetbe, amikor január közepén CLINTON elnök ott és Taszáron megszemlélte a csapatokat. A helyzet bonyolultságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy az orvlövészek ismét akcióba léptek Szarajevóban, rakétával eltaláltak egy zsúfolt villamost és az utasokra golyózáport zúdítottak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig a horvátokat figyelmeztette, hogy hagyjanak fel a szerbek üldözésével a horvát ellenőrzés alá került területeken. Mostarban pedig továbbra is farkasszemet néznek egymással a Neretva két partján a bosnyákok és horvátok.

Nehezen halad előre az izraeli-palesztin békefolyamat. A merényletsorozat legújabb áldozata, a „Mérnök”, Jehja AJJAS az egyik leghírhedtebb arab terrorista, akinek kezében robbant fel a mobiltelefon. A szélsőséges Hamasz mozgalom hívei Ajjas temetésén hevesen tiltakoztak a Gázai övezetben és a palesztin autonóm területeken, s az izraeli erők is rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be. Ajjas készítette elő azokat a bombamerényleteket, amelyeket izraeli autóbuszok ellen követtek el, s amelyeknek sok halálos áldozata volt. A Hamasz-hívek megmozdulásai komoly fenyegetést jelenthetnek nemcsak a békefolyamatra, hanem megzavarhatják a január 20-ra kitűzött palesztin választásokat is.

A jövőt tekintve, úgy tűnik, a legfontosabb fejlemény az európai értelmezésű „jóléti állam” egész koncepciójának megroppanása. Vége az európai könnyű életnek – írja a Newsweek. Nem lehet fenntartani a jelenlegi szinten az egészségügyi és szociális biztosítást, az ingyenes felsőoktatást, a magas munkanélküli-segélyeket, a kultúra állami támogatását, az operáknak, zenekaroknak, balett-társulatoknak nyújtott anyagi juttatásokat. Ahogy Amerikában a republikánus többségű kongresszus az állami kiadások lefaragására, a szociális segélyezés csökkentésére terjeszt elő törvényjavaslatokat, hasonlóképpen az európai kormányok is képtelenek az eddigi közpénzeket garantálni. A megszorító intézkedések váltották ki a hosszan tartó franciaországi sztrájkot, és tették szükségessé az előrehozott ausztriai parlamenti választásokat. E növekvő feszültség mindenképpen érezhető lesz a többi országban is az 1996-os esztendőben.

Jó tizenöt éve új közgazdasági elméletre tértek át az amerikai és angol egyetemeken és szakértői körökben. Nemcsak a monetarizmus előretöréséről van szó, hanem két fő érvrendszerről. Az első a minden korlátozástól mentes szabad forgalom a tőke, az áruk és a munkaerő tekintetében, ami – eszerint az elmélet szerint – jobb életet biztosít mindazoknak, akik résztvevői ennek a kereskedelmi mozgásnak. Ezt azonban még nem sikerült igazán bizonyítani. Mert olyan országok, mint Japán és az ázsiai „kis tigrisek” éppen a saját piac védelmével, az import ellenőrzésével, az állam és a tőkés vállalatok egységes stratégiájával érték el példa nélkül álló fejlődésüket. A teljesen liberalizált kereskedelem a legfejlettebb országokban is nehézségeket okozott.

Az amerikai átlagéletszint esett 1980 óta – írja az International Herald. Tribune (1995. 12. 15.). A második érvrendszer szerint a vállalkozói elgondolást egyetlen elv kell irányítsa, a befektetett tőke hozama. Minden egyéb megfontolás, ami a munkaerő jólétével és a nagyobb közösség életszínvonalával áll összefüggésben, torzítja a gazdasági racionalizmust. Ez a gazdasági ideológia ahelyett, hogy növelné a gazdaságot és az emberek jólétét, ahogy ezt tette 1940 és 1980 között, most egy olyan mechanizmussá változott, amely elszegényíti a társadalmat, csökkenti a foglalkoztatottságot, és csak a vállalati menedzserek és befektetők javát szolgálja. A középiskolai végzettségű amerikaiak órabére 1979 óta nominálisan is csökkent, az egyetemi végzettségűeké pedig szinten maradt, ami az árnövekedés miatt alacsonyabb vásárlóerőt jelent. A vállalati vezérigazgatók átlag fizetése két évtizeddel ezelőtt negyvenszerese volt az átlag munkásfizetésnek. Most százkilencvenszerese. Az amerikai nép furcsa engedelmességgel vette tudomásul a helyzet változását. A franciák nem voltak ilyen elnézőek. Ez annyiban érthető, hogy Európában inkább a „szociális kapitalizmus” (a „Rajna-vidéki kapitalizmus”, mert Németországban bizonyult a legsikeresebbnek) terjedt el, s ez a felfogás hangsúlyozza a nagyvállalatok társadalmi felelősségét a „jóléti állam” létrehozásában.

RÉS A SZEGÉNYEK ÉS A GAZDAGOK KÖZÖTT HATALMAS – írja a The New York Times – és a legújabb kutatások szerint a gazdagok egyre gyorsabban válnak még gazdagabbá. Ez így van az egész Nyugaton. Az egyenlőtlenség robbanásszerűen nőtt a '70-es évek végétől. A vagyongyarapodás 100%-a a lakosság legfelső 20%-ához került. Az egy százaléknyi leggazdagabb háztartás az ország összvagyonának 40%-át ellenőrzi. Ez az arány kétszerese az angliainak, ahol pedig a legnagyobb az egyenlőtlenség Európában.

A jóléti államok megszorító intézkedései aláássák a társadalom összetartását, olvashatjuk a Washington Rostban. Az emberek ugyanis egyre keményebben kezdenek könyökölni a szerzett juttatásaik megvédéséért. A sztrájkok inkább a „mindenki háborúja mindenki ellen” jellegét öltik, ami önmagában is rontja a gazdaság versenyképességét.

Az amerikaiak egy része még mindig előszeretettel hivatkozik Alexis de TOCQUEVlLLE-re, aki a múlt század első felének amerikai társadalmában a legjellemzőbbnek minősítette a „feltételek egyenlőségét”. Természetesen ez akkor sem volt igaz – állapítja meg a World Policy Journalban Benjamin SCHWARZ. Akkor például a New York-iak leggazdagabb 4%-a birtokolta a város vagyonának 63%-át. A mai helyzetben a legaggasztóbbnak a középosztály szűkülését tartja, még pontosabban azt, hogy a munkásosztály középosztályi szinten élő felső rétege leszakad a középosztálytól. Az új technológia az üzemekben és az irodákban folyamatosan csökkenti az alacsony képzettségű munkaerőt.

Mindehhez járul még a növekvő egyenlőtlenség a világ országai között. A helyzet elemzésére az OECD tanulmányt készített, amelyben 1820 óta vizsgálja az összehasonlító adatokat. Eszerint 1820-ban az akkor vezető Nyugat-Európában az egy főre jutó GDP nem volt háromszorosa a sereghajtó afrikai értékeknek. 1992-ben viszont a különbség tizenhatszoros az első és az utolsó országcsoportok között. A tanulmány a modern kapitalizmus négy fő hajtóerejére hívja fel a figyelmet. Az első a technikai haladás, a második a tőkefelhalmozás, a harmadik az emberi tőke (oktatás, szakosodás, vezetési képzettség), a negyedik a világkereskedelem liberalizálódása, s ezen belül a multinacionális vállalatok egyre növekvő befolyása a világgazdaság fejlődésére. Ezzel teljes mértékben egyet ért a Newsweek. Szerinte a nemzetek feletti óriásvállalatok korszaka következik. A kérdés csak az, hogy a multinacionálisok kinek tartoznak majd felelősséggel, és ki számoltatja el őket? Vagy ők állítják fel az „új világrend” szabályait?!



« vissza