Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Adolf Loos kettős évfordulója

Amikor az 1909–1911 között épült Bécs belvárosi Michaelerplatz hatszintes épülete elől elbontották az állványt, és megmutatkozott a díszítés nélküli sima homlokzat, kitört a botrány. A Hofburggal szemben, a Fischer von Erlach által tervezett tér mentén mintegy meztelenül mutatkozott az Adolf Loos építész által a Goldman und Salatsch cég megbízásából tervezett sarokház. Talapzatában és a bejáratnál nemes, zöldes árnyalatú, itáliai márvánnyal burkolt, de a négy emeleti szinten minden ornamens nélküli alkotás. Ez több volt, mint szokatlan, ezt sokan kihívásnak tekintették. Otto Wagner, a tekintélyes professzor, csakúgy, mint az építtető, a tervező építész pártját fogták. A sajtó által intézkedésre sarkallt építési hatóság végül megelégedett azzal, hogy az ablakok alá virágvályúkat helyeztetett. Úgy vélték, hogy dekoratív virágfajták színes szirmai pótolni fogják az eredetileg oda szánt vonalkarcolatot. De végül egyik virágtartóba sem került soha virágcserép. Karl Kraus, a bécsi szellemi élet „enfant terrible”-je viszont így nyilatkozott az épületről: „Es ist ein Gedanke, den er dort hingebaut hat”. A mondat szolgai fordítása alig fejezi ki az író által felidézett építészeti gondolat mélységét. Adolf Loos merészségét bizonyára bátorította az a szellemiség, amely bécsi barátainak köréből fakadt. Karl Kraus mellett Peter Altenberg író, Arnold Schönberg zeneszerző és Egon Friedel kultúrtörténész tartoztak hozzá.
A tervező építész, Adolf Loos száznegyven évvel ezelőtt, 1870. december 10-én született Brnóban. Az apa kőfaragómester volt. (Egykori műhelyének-telepének helyére a Continental Szálloda előterében tábla emlékeztet.) Itt a nagy, sima kövek között bontakozhatott ki a későbbi építészben az ősi és legmaradandóbb építőanyag, a kő iránti tisztelet. Innen eredhet kötődése a tiszta, sima felületű, ornamentika nélküli építészethez is. Loos ifjúkorának állomásai ugyancsak széles látókört biztosítottak számára. A morva- és csehországi középiskolákat követően Drezdában végzi főiskolai tanulmányait. Szászországból kerül, rokoni látogatás során, az Egyesült Államokba. Ott ismeri meg az ipari forradalomhoz kötődő úgynevezett Chicagói Iskola vázas épületeit, a Louis Sullivan építész által – a szó szoros értelmében – művészi kompozícióvá magasodott nagyvárosi iroda- és lakóépületeket. Nem voltak ezek felhőkarcolók, mai szakkifejezéssel élve „csak” középmagas épületek. A Párizs urbanizációját követő európai gyakorlathoz hasonlítva mégis tekintélyes tömegű és magasságú épületek.
Loos visszatérve Bécsben telepedett le. Az 1900 körüli évek újító, a múlttal szakítani kívánó szelleme, az amerikai benyomások, elégedetlensége az Európában feltörő szecesszióval szemben együttesen vezették arra az útra, amely építészeti elhivatottságának lényegét képezte. Ez pedig az ornamentika mellőzésének következetes hirdetése, majd lehető megvalósítása. Ehhez írásaiban és épületeiben egyaránt mindig következetesen ragaszkodott.
Írásainak legnagyobb részét a tekintélyes bécsi napilap, a Neue Freie Presse hasábjain jelentette meg. Ezeket az esszéket később tanítványai – részben még Loos életében – gyűjteményes kötetekbe foglalva kiadták. 1921-ben napvilágot látott az Ins Leere gesprochen (A pusztába kiáltott szó), 1930-ban pedig a Trotzdem (Mégis) című kötet. A két cím a kezdeti sikertelenségre, illetve az áttörésre utal. A kezdeti sikertelenség oka nagymérvű értetlenség volt, a radikális építészeti puritanizmust nemcsak a közönség, hanem először még a szakma is elutasította. Az áttörést pedig mind több jeles építész hasonló törekvése nyomán egy új, tisztultabb építészeti felfogás terjedése jelentette.
Loos írásai nemcsak harcos szakirodalmi megnyilvánulások, de élvezetes, irodalmi szintű esszék is. Érződik rajtuk az említett író-társak műveihez kötődő rokonság. A legismertebb, gyakrabban idézett két esszé 1908-ban és 1909-ben jelent meg. Akkor már álltak az első családi házak, melyeket Loos tervezett. Az Ornament und Verbrechen (A díszítés bűntett) soraiban megjelenik a fontos tézis: „A kultúra fejlődése egyenlő értelmű a díszítés eltűnésével a használati tárgyról.” Loos az épületet is a használati tárgy körébe sorolja. Meg is bélyegzi mindazokat, akik ezt a véleményt nem osztják, vagy nem követik: „Aki meghallgatja Beethoven IX. szimfóniáját és azt követően otthon tapétamintát rajzol, az vagy szélhámos, vagy degenerált.” A másik írás címe: Architektur. Benne a műépítészek stíluskereső, mesterkéltnek ítélt törekvéseit ostorozza.
Adolf Loos feltűnést keltő és mai ítélet szerint maradandó értéket jelentő épületei a 20. század első évtizedében épültek. Ezeket a szecesszióhoz sorolni nemcsak tévedés, de méltánytalanság is. Alig egy évig ugyan részt vett e művészeti mozgalomban, de amikor úgy vélte, hogy a szecesszió művészeinek legfőbb törekvése csak új stílusjegyek rajzolása, nem pedig az építészet egészének a kor követelményeihez igazodó megújítása, akkor elhagyta őket. Nemcsak hátat fordított nekik, kritizálta is őket. A két nagy művészt, Josef Maria Olbricht és Josef Hoffmannt is. Olbrich, az íves vezérvonal híve, a bécsi szecesszió úttörője, a Karlsplatzon épített neves kiállítási csarnok építésze volt. Hoffmann a geometrikus ornamens alkalmazásával ugyancsak a korszak kimagasló művésze. De Loos reformtörekvéseivel felül kívánta múlni őket. Forradalmi törekvések nagy egyéniségei között nem ritka az egymás elleni harc. Így a művészeti nézetkülönbségek kiéleződése is érthető. Loos viszont nagy tisztelettel viseltetett Otto Wagner iránt, akiben a szerkezeti részlettől a városépítészetig húzódó széles skála átfogó géniuszát látta. Wagner, mint említettük, meg is védte a Michaelerplatzon épített homlokzatokat.
A 20. század első évtizedében Loos egymást követően építette az akkor még szokatlan, minden ornamens nélküli homlokzatokkal a bécsi nagypolgári villákat. A Steiner ház 1910-ben, a Scheu ház 1912-ben, a Nothargasse ház 1913-ban készült el. Mégsem a szokatlan díszítetlenség ezeknek az alkotásoknak a fő érdemük. Sokkal lényegesebb a jól funkcionáló helyiségelrendezés, a lakályosságot is biztosító térkapcsolás és az épülethez kötött belső berendezés. Ennek a műfajnak korai mesterműve a Kärntner Bar is, a bécsi belvárost 1907 óta változatlanul szolgáló kis kávézó. A Kärntner Bar és a családi házak belső építészeti megoldása Adolf Loost ennek a műfajnak is egyik úttörőjévé avatta. A beépített ülések, fekhelyek, falfülkékbe ültetett kis asztalt körülvevő garnitúrák mind hangulatos, intim részletei műveinek. Művészi térhatást sugároznak a lépcsők és a lépcsőházak, gondosan megoldott mellvédjeikkel, illetve korlátaikkal, a különböző belmagasságú szobák között alkalmazott átjárók és feljárók is.
Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása Adolf Loos egzisztenciáját nem rázta meg. A morva szülőföld már 1919-ben megbízta a Brnóhoz közeli Hrusovany cukorgyár egyes épületeinek tervezésével. 1923-ban a párizsi Salon d’ automne meghívásának eleget téve ott kiállíthatta műveit. Jeles párizsi művészeknek is épített: Tristan Tzara lakóháza 1927-ben készült el, a Josephine Baker részére tervezett lakóépület sajnos nem valósult meg. Bécsben az 1928-ban befejezett Möller ház ismét Loos puritán elveinek és a lakályos belső kialakítás összhangjának legtisztább tanúsága. Prágában két villát is épített (Müller ház, 1930, Winternitz ház, 1932). Közben részt vett amerikai tervpályázaton, hatalmas szállodát tervezett a francia riviérára, amely nem épült meg. Az immár elismert és keresett építész így Párizs, Csehország és Bécs között „ingázott”.
Alkotásokban gazdag életművének egyik kedves épülete a Kuhner nyaraló (1930). A Bécshez közeli Payerbach mellett épült, a Kreuzberg oldalában, a Rax déli sziklafalával szemben, csodálatos táji környezetben. Nyeregtetős kompozíciójával, terméskő talapzatával és boronafalas felépítményével a tájba illik. Belsőépítészeti megoldása ugyancsak bravúros: az épület középpontja a nagy létszámú családot befogadó szalon–könyvtár–étkező, melyből a fal teljes megnyitása révén pompás kilátás nyílik. Galériával csatlakoznak hozzá a hálószobák A hagyományos szárnyas zsaluk helyett a hálószobák ablakai előtt csúsztatható sötétítők működtethetők. Az ötletekkel tehát Loos nem szorítkozott az épület belsőépítészetére. Az egykori nyaraló jóformán átalakítás nélkül alkalmas ma vendégfogadónak (Alpenhof).
Az immár a műemlékek sorában is előkelő rangot képviselő, közel százéves bécsi Michaelerplatz épület nemcsak Adolf Loos legnagyobb és belvárosi helyzete révén legismertebb műve maradt, de egyúttal egy évszázadot követően is egy új építészeti szemlélet kristálytiszta hirdetője. Bizonyítja, hogy a Mégis cím joggal illette meg alkotójának második antológiáját.
Loos életútja nemcsak szakmai tekintetben volt rögös, nehéz volt az egy életen át viselt nagyothallása és korán megroppant egészsége miatt is. 1933-ban hunyt el, Bécsben. A város húsz évvel később sírhelyén emlékművet állított, mely Loos elképzeléseinek megfelelően egy sima kőtömb.


« vissza