Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A Vatikán állomása

A közelmúltban, XVI. Benedek pápa lemondása és I. Ferenc pápa megválasztása révén nemcsak a kereszténység, de szinte az egész világ érdeklődése Róma felé fordult. Kapcsolódjunk ehhez műszaki érdekességekkel, melyek talán kevéssé ismertek. Hiszen az egész világ egyedülálló különlegessége, hogy egy önálló városállamban, melynek egész területe mindössze 44 hektár, pályaudvar épült. Ennek mindössze két fő vágánya és ezekhez csatlakozó rakodóvágánya van. A kitérők néhány váltója kézzel állítható. Ez a Vatikán állomása.
A vonal csatlakozása az olasz vasúti hálózathoz sem hosszú, mindössze 862 méter. A Roma San Pietro állomáson ágazik ki a Roma–Viterbo vasútvonalból. A szárnyvonal így a Roma Trastevere állomáson keresztül kapcsolódik az olaszországi vasúthálózathoz: az óramutató járásával ellenkező irányban haladva Róma városát délről, majd délkeletről megkerülve szinte közvetlenül jut a forgalom a délre (Nápoly felé) és északra (Firenze felé) vezető vasúti fővonalakba, míg a Trastevere állomáson irányváltással az ország nyugati tengerpartja mentén levő fővonal érhető el, mely Livornón át Genova felé irányul.
A vatikáni szárnyvonal az olasz állam és a Szentszék között 1929. február 11-én megkötött Lateráni egyezmény eredményeként épült. Ezzel az egyezménnyel több mint fél évszázad után Olaszország elismerte a Vatikán önálló államiságát, feloldódott annak elzártsága. Az egyezmény 6. pontja értelmében, XI. Pius pápa (1922–1939) határozott kívánságára az olasz államvasút a Vatikán állam határain átlépő vasútvonalat és annak végén állomást épített.
Az új vonal Vatikán pályaudvara és egyben végállomása közvetlenül a Szent Péter-székesegyház mögött e célra kiegyenlített területen épült fel.
A pályaudvar épületét Giuseppe Momo, a Vatikán építésze tervezte, akinek korábbi műve a Vatikán szemináriumépülete. A kétszintes állomásépület középső kiemelkedő tömbjéhez kétoldalt rövid épületszárnyak csatlakoznak. Az egyik a forgalmi szolgálat, a másik a felügyelő őrség részére épült. A kompozíció a historizmus hagyományaira emlékeztet, de szerény és dísztelen. A székesegyház felőli, tehát belső oldalon kétoszlopos bejárat vezet az épületbe, a vágány felőli oldalon védőtető – nevezhetnénk perontetőnek is – épült.
A két vágány mögött a Vatikán kertjei terülnek el, kis támfal egyenlíti ki a szintkülönbséget. A vágány részére a kertek falán kaput ütöttek, melynek két vasszárnyát vonat áthaladása esetén nyitják ki. A kapunyílás boltívét mind a két oldalon XI. Pius pápa címere díszíti. A kapuszárnyak együtt 35,5 tonna nehézlemezelt acélszerkezetűek, nyitással a falba tolódnak. Az államhatárt képező bejárat nyitása motorikus meghajtással egy percet vesz igénybe. A vágányok a Vatikánban egy a kert alá nyúló kis alagútban végződnek, melyre a rakodóvágányhoz való csatlakozás miatt volt szükség. A vonal végpontjai között – 38 méterrel a tengerszint felett – ugyan csak kevés szintkülönbség van, de a Gelsomino-völgy áthidalása mégis komoly építési munkát kívánt. A kapun – és ezzel az államhatáron – a vonal jobb ívben halad át, majd 143 m hosszú, kőből épített viadukttal hidalja át a Gelsomino-völgyet és a Via Aureliát is. A viadukt kilenc boltívének mindegyik nyílása 15,3 méteres támaszközű. Végül a vonal egy bal ívben haladó szakaszt követően csatlakozik a San Pietro állomásba. A vonal alépítményének készítése 70 ezer m3 földmunkát igényelt.
A vonal építéséhez a lateráni egyezmény megkötése után már egy évvel hozzáfogtak. 1934. április 2-án következett el a műtanrendőri bejárás, ez alkalommal már mozdony is járt a vonalon. A létesítmény országhatárt átlépő nemzetközi jellege miatt a használatba vételi engedélyt azonban csak szeptember 12-én adták ki, a hivatalos megnyitás pedig még néhány héttel később, október 2-án történt. A vonal építését kezdeményező XI. Pius pápa soha nem használta a Vatikán vasútját. Igaz, a régi pápai szalonkocsi, melyet még a Risorgimento idején használhattak az olasz vasutak, ekkor már a római múzeumban állt. Úgymond ő egy tervbe vett önálló vatikáni vasúttársaság megalakulására várt, de ennek megvalósítására nem került sor. A vatikáni vonal forgalmát kezdettől máig az olasz vasutak (FS) bonyolították le. Menetrendszerű személyforgalma nem volt. Néhány jelentős reprezentatív vonatról meg kell emlékezni: 1959. április 11-én X. Pius pápa holttestét a vatikáni pályaudvarról szállították Velencébe. Ezt követően elsőnek XXIII. János pápa 1962. október 4-én innen indult különvonattal Assisibe. Ezt már a világ televíziói is közvetítették. VI. Pál és XVI. Benedek pápák ugyancsak használták itáliai utazásaikhoz a vatikáni állomást. 1999-ben a cseh állam ajándékaként ide érkezett a 24 méter magas fenyőfa, melyet a Szent Péter téren állítottak fel karácsonyfának. Ennek a vonatnak kísérete a karácsonyfával együtt a cseh államfő szalonkocsiján utazott. A 2000-es jubileumi szent évben (Anno Santo) zarándokok érkeztek a vatikáni vasútvonalon Rómába. Igen jelentős volt évtizedeken át az áruforgalom, olyannyira, hogy az épület díszes előcsarnokának egy részét az Ufficio Merci (Áruhivatal) részére nemsokára leválasztották. A forgalom jelentőségére utal az is, hogy 2000-ben a 36 kg-os felépítményt az olasz állam területén megerősítették. De a falon belül ma is az eredeti fekszik. Ekkor már évek óta a régi gőzmozdonyok helyett dízelmotoros mozdonyok vontatták a vonatokat, főleg az áruszállító teherkocsikat. A vonalat nem villamosították. A legutóbbi években az áruforgalom is megcsappant, jelentős mértékben a közúti forgalom látja el. Ezért is kérdéses, hogy meddig tartják még fent a vonalat és az állomást.
A Lateráni egyezményben nem a csatlakozó vonal és a kis pályaudvar építése volt a pápai államnak a műszaki felzárkózásra utaló modernizálása egyetlen jele és következménye. Talán jelentősebb a Vatikán Rádió építése, mely azóta is az evangelizáció jegyében álló fontos eszköz, adásai sok nyelven szólítják a hívőket. Szinte egyidejűleg a vasútvonal építésének megindításával kezdődtek a rádió adásai 1931-ben. Az 1950-es „Anno Santo”-ban pedig a holland hívek adományaként érkezett – a Vatikán állomásra – a rádió korszerűsítésének terjedelmes anyaga. Ehhez meg lehet itt jegyezni, hogy 1949 óta a Vatikáni Rádió rendszeresen sugároz magyar nyelven is, de az első magyar nyelvű híradás már 1939-ben elhangzott, amikor az 1938. évi budapesti eucharisztikus kongresszus révén hazánkban jól ismert Pacelli bíborost XII. Pius pápává választották.
 


Irodalom:

 
 
Elisabetta Collenza: Le stazioni ferroviarie a Roma. Officina Edizioni, 1996.
Franco Castiglioni: La stazione del Vaticano. I treni, No 334, 2012.


« vissza