Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A szocio-ökonómia paradigmája

AMITAI ETZIONI, az amerikai szociológia nagy alakja, a Moral Dimension című könyvében (1988, Free Press, New York) a hagyományos közgazdaságtan alternatívájaként fölvázolt egy új, szocio-ökonómiai paradigmát. Könyve világszerte nagy visszhangot váltott ki. Még a nyolcvanas évek végén megalakult a Society for Advancement of Socio-Economics nemzetközi társaság, amely ma már önálló folyóirattal rendelkezik, a Journal of Socio-Economicsszal, s a világ több mint 30 országában közel 6000 taggal rendelkezik. 1992-ben megalakult a társaság magyarországi tagszervezete a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem.

 

1. A NEOKLASSZIKUS KÖZGAZDASÁGTAN ELÉGTELENSÉGE

 

A neoklasszikus közgazdasági paradigma utilitarista, racionalista és individualista álláspontot képvisel. Ez azt jelenti, hogy kiinduló fel- tételezése a saját hasznát maximalizáló egyén, aki racionálisan választja meg az önérdekű céljait legjobban szolgáló cselekvési eszközöket. A szociológia, a pszichológia és a politikatudomány empirikus kutatási eredményeire támaszkodva a szocio-ökonómia elveti mind az utilitarista, mind a racionalisztikus, mind pedig az individualista előfeltevést.

Etzioni szocio-ökonómiájának kiinduló pontja — a nagy zsidó filozófus, Martin Buber által inspirált — „személy a közösségben előfeltevés. Eszerint az egyén döntései és cselekvései mindig valamely közösség kontextusában történnek meg. A személy nem „szabadon lebegő”, mindenkitől független lény. Ellenkezőleg, létét épp az a kreatív feszültség adja, hogy meg kell felelnie a saját maga es a közössége alkotta kívánalmaknak is. Az egyén és a kollektívum egymást föltételező entitások. Egyének alkotják a közösségeket, s az egyének a közösségekre hivatkozva dolgozzák ki identitásukat.

A szocio-ökonómia egy mérsékelten deontologikus álláspontot képvisel. Feltételezi tehát, hogy az egyének döntéseik és cselekvéseik során figyelembe vesznek a szűkén vett hasznosságon túlmutató, általánosabb (etikai, esztétikai, társadalmi, vallási) értékeket is. Sőt az egyének döntéseiket és cselekvéseiket nagymértékben normatív megfontolásokra, inkább mint tisztán hasznossági kalkulációkra alapozzák. Etzioni szellemes példája szerint teljes képtelenség egy zsidónak azt javasolni, hogy az Ószövetség helyett inkább az Ujszövetséget tanulmányozza, mert az rövidebb, s így gazdaságosabb módja az üdvözülésnek.

A szocio-ökonómia feltételezi, hogy az emberek nagy része az esetek nagy részében nem racionálisan viselkedik. A tudásnak és a logikai következtetésnek csekély szerepe van az egyéni döntéshozatalban. A közösségi elvárások és az egyén érzelmei jelentősen, sőt sokszor döntően befolyásolják az emberek választásait.
 

2. TÚL A HASZNOSSÁG-ELVEN

 

SZOCIO-ÖKONÓMIA AZT ÁLLÍTJA, hogy az emberi motivációnak legalább két, egymásra vissza nem vezethető (irreducibilis) forrása van. Az egyik a hasznosság, a másik pedig a morál. Eszerint az egyén megelégedettsége származhat valamely számára hasznos jószág vagy szolgáltatás élvezetéből, de származhat abból is, hogy cselekvése megfelel valamely általa elfogadott etikai elvnek vagy normának. Etzioni szerint egyszerűen arról van szó, hogy az emberek számos dolgot azért tesznek meg, mert azt szerintük helyes dolog megtenni, nem pedig azért, mert az számukra különösebben hasznos.

Az etikai megfontolások kétféle módon befolyásolják a döntéseket. Feltétel nélküli késztetésként, morális parancsként szolgálnak bizonyos esetekben. Más esetekben pedig az egyes cselekvési változatok közötti választás segíti elő azok morális tartalma alapján, nem függetlenül azonban a megvalósítás költségeitől. Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a morális tényezők mind a döntéshozatali korlátokat, mind pedig a döntéshozók preferenciáit befolyásolják.

A szocio-ökonómia nem azt állítja, hogy az emberek problémamentesen elsajátítják a társadalom etikai normáit és egyszerűen követik azokat. Épp ellenkezőleg, a szocio-ökonómia álláspontja az, hogy az egyén egyidejűleg két erős késztetés feszültségben él: kövesse a saját hasznát, és feleljen meg az elfogadott etikai normáknak. A szocio-ökonómiai kutatás feladata éppen az, hogy feltárja ezeknek a késztetéseknek az egymáshoz való viszonyát különböző történelmi és társadalmi feltételek között, illetve különböző személyiségtípusok esetén azonos külső feltételek mellett. Általánosságban az mondható, hogy az etikai megfontolások és a hasznossági kalkulációk egymásra is hatnak, és együttesen határozzák meg a gazdasági cselekvést.

Etzioni szerint termékeny azt feltételezni, hogy az emberek általában valamilyen egyensúlyt, azaz ésszerű kompromisszumot igyekeznek találni a morális és a hasznossági késztetések között, ahelyett hogy bármelyiket megpróbálnák maximalizálni.

A való világbeli emberek nem szentek, de nem is érzéketlen, hasznosság-maximalizáló robotok. Ennek a ténynek messzemenő viselkedési és strukturális következményei vannak. Ha a morális és a hasznossági késztetések közötti konfliktus nem oldódik fel, akkor ennek olyan pszichológiai hatásai lehetnek az emberekben, mint például a frusztráció vagy a bűnösségérzet, ami aztán később torz cselekvésekben csapódhat le. Azok a területek, amelyekre vonatkozóan az etikai megfontolások rendkívül erősek, nem, vagy csak gyengén szervezhetők piacokká (gyerekek örökbefogadása, az ember testi szerveinek felhasználása stb.). Másrészt azonban még a legközönségesebb áruk piacán is megjelennek etikai megfontolások (például a méltányos ár), hiszen az etikai komponens súlya sehol sem zérus.

 

3. AZ ÉRTÉKEK ÉS AZ ÉRZELMEK SZEREPE

 

SZOCIO-ÖKONÓMIA AZT ÁLLÍTJA, hogy az emberek általában nem racionálisan választanak a való világbeli helyzetekben.

Ennek egyik oka az, hogy az emberi döntések alapvetően normatív-affektív alapon hozatnak meg, azaz érték-elkötelezettségekkel és érzelmekkel keresztül-kasul átszőve. A másik ok pedig az, hogy az emberek kognitív-intellektuális kapacitása erősen korlátozott.

A szocio-ökonómia tehát szakít a neoklasszikus ökonómia racionalisztikus felfogásával. A normatív-affektív alapú, nem racionális választást kell az általános esetnek tekinteni, és azt kell vizsgálni, hogy az emberek mely esetekben és milyen feltételek között képesek elmozdulni a racionális választás felé.

A döntéshozatalt elsősorban nem kognitív-intellektuális, hanem normatív-affektív tényezők uralják. Az érték-elkötelezettségek és az érzelmek jelentős mértékben meghatározzák az összegyűjtött információk jellegét és kiterjedését; a módot, ahogy az információkat feldolgozzuk, a belőlük levont következtetéseket, a felállított cselekvési változatokat, és végül azt, hogy melyik alternatívát választjuk.

A kognitív-intellektuális korlátok meglétét az emberi döntés- hozatal során empirikus vizsgálatok tömkelegé igazolta már. Elég itt utalni a Nobel-díjas Herbert Simon kielégítő döntéshozatali modelljére, Amos Tversky és Daniel Kahneman kísérleteire a döntési leegyszerűsítő heurisztikák vonatkozásában, Sarah Lichtenstein és munkatársai kockázat-észlelési vizsgálataira és CHARLES Lindblom keresztülevickélési döntéshozatali elméletére.

Az emberek döntései elképesztő mértékben elfogultak. Eddig két tucatnál több olyan pszichológiai mechanizmust tártak fel, amelyek jelentősen torzítják az emberi döntéshozatalt. Nem csoda, ha a szocio-ökonómia azt állítja, hogy még a normatív-affektív tényezők által gyengén befolyásolt, kvázi neutrális esetekben sem közelítik meg az emberek a neoklasszikus ökonómia racionalitási standardját.

A neoklasszikus paradigma hívei úgy érvelnek, hogy amennyiben elvetjük az emberi racionalitás előfeltevését, úgy ezzel aláássuk az emberi szabadság építményét. Etzioni szerint ez nem igaz. Nerri kell ugyanis a racionalitást a szigorú önérdekkövetéssel azonosítani. Ha a racionalitást instrumentálisán, a Max Weber-í célracionalitás értelmében vesszük, akkor ideálként állítható bármely közösségi vagy magáncél követése során. Hozzátehetjük ehhez még Amartya Sen érvelését, hogy az egyéni szabadság társadalmi elkötelezettség eredménye, tehát épp abból származik, hogy deontologikus alapon tiszteletben tartjuk egymás autonómiáját.

 

4. KÖZÖSSÉG ÉS HATALOM

 

A SZOCIO-ÖKONÓMIA tagadja a neoklasszikus ökonómia individualizmusát. A kollektívumokat önálló létezőknek tekinti, nem pedig mint az egyéni döntések és cselekvések aggregátumait. A szervezeteknek és közösségeknek megvan a maguk szerkezet és formája, amely jelentősen befolyásolja tagjaik viselkedését. A szocio-ökonómia kijelenti, hogy a valódi döntések java részét nem az egyének, hanem a csoportok hozzák meg, másrészt az egyéni döntések mindig valamilyen kollektívum közegében születnek meg. Az egyének egyszerre több szervezet, közösség és csoport tagjai, s szerepeik ezekben a kollektívumokban konfliktusba kerülhetnek egymással. A döntések és cselekvések formálásában oly fontos normatív-affektív bázist az egyének mindig kollektívumokban (család, iskola, munkahely, lakóhelyi közösség, referencia-csoportok) sajátítják el.

A neoklasszikus közgazdászok által favorizált tökéletes szabad verseny Etzioni szerint sem nem lehetséges, sem nem kívánatos. A verseny a konfliktus egyik formája, mindenki győzni akar a másik felett. Ha meglazulnak vagy még nem alakultak ki a civilizált verseny társadalmi normái és szabályozó intézményei, akkor a negatív, pusztító következmények jutnak túlsúlyra. Sajnos a jelenlegi kelet-európai piacosítási tapasztalatok épp ezt példázzák.

A szocio-ökonómia fontos tétele, hogy minden gazdasági tranzakcióban inherensen jelen van a hatalom dimenziója. Az árakat nem csupán a kereslet és a kínálat alakítja, hanem a partnerek erőviszonyai is. A politika nem kívülről adott, hanem endogén módon van benne a gazdaságban. A különböző pozíciójú gazdasági szereplők különböző módon és mértékben használják föl a politikai hatalmat saját céljaik előmozdítására.

A gazdasági hatékonyság csak egy érték a sok közül. Mivel a gazdaság komplex társadalmi rendszer, ezért nem szabad a hatékonyságot a gazdaságpolitika kizárólagos céljává tenni. A szocio-ökonómia szerint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely figyelembe veszi a társadalom tagjainak érzelmi- és értékkötődéseit is. Ezért bukott meg a sokkterápia Kelet-Európában, s nem sok jót jósolhatunk annak a politikának, amelyik eltekint a magyar nép létbiztonsági és egyenlőségi igényeitől.



« vissza