Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A női entitás aphroditéi vonalairól

MINDEN NŐBEN, AMIKOR SZERELEMBE ESIK és viszontszeretik, fölerősödik az aphroditéi vonal. Azonosul a szerelmes nő archetípusával, valamiképp változik, felszabadultabb, érzékibb, magabiztosabb lesz, mint korábban volt. Bensőleg mindenképp, ha ennek nincs is mindig kívülről látható jele. A mi kultúránk, a zsidó-keresztény kultúra, ahogyan a mozlim kultúra is, az aphroditéi aspektust veszélyesnek tartja és több-kevesebb előítélettel kezeli. Az asszonyról, aki megtestesíti a jó szeretőt, akinek a másik nemre személyes és erős a vonzása, köznapian mondva: szexepiles, könnyen megállapíthatják, hogy „rossz fajta” nő. Ő lehet a Nagy Kísértő, a Szemérmetlen Csábító, a Végzet Asszonya. Ha bizonyos morális szabályokat sért, ha feltörő szerelmét és szenvedélyét nem tartja az adott közösség megszabta korlátai között, akkor bajt hozhat saját fejére. Megszólják, személyiségének méltóságát és minőségét megkérdőjelezik. A bibliai időkben megkövezték. Az iszlám kultúrában, ha rábizonyítják a házasságtörést, akkor ma is halálbüntetéssel sújtják.

Az aphroditéi aspektus a női entitás jeles értékeit képviseli: az erószt, a szerelmet, az érzelmek áradását, a kreativitást.

A költők az aranyat és a mézet társítják hozzá, a festők mezítelenül örökítik meg szépségét, virágokkal, főképp rózsákkal ábrázolják, a rózsa a szerelem virága. Látható aranyalmával is, a jellegzetes aphroditéi tartozékkal. Származást többféleképp említik a mítoszok. Az egyik változat szerint Kronosz vére keveredett a habokkal, ebből született Aphrodité. Vagyis kínból lett, mint gyakran a költészet, mintha a mítosz sejtetné, hogy a szépség, a szerelem, az új élet, a termékenység és sok más nagyszerű dolog mögött többnyire ott a szenvedés.


 

Az őstípus: Aphrodité


 

AZ ELSŐ EREDETTÖRTÉNET ALAPJÁN Zeusz egy generációval fiatalabb Aphroditénél, ugyanakkor Homérosz írásaiban Aphrodité Zeusz lánya. A mitologikus gondolkodásban másként fut az idő a múlt, a jelen és a jövő összefényképeződik, a szereplők álló időben élnek, minden együtt, „egyszerre” létezik. Ez az istennő az egész világot uraló szerelemnek, a krónikus őserőnek jelképe, vérpezsdítő, örökifjú, az örök tavaszi kert szent kertésznője, olyan asszony, aki szabad a szerelmi választásaiban. A szabadság és függetlenség jelentős Aphrodité számára, és rendelkezik is ezekkel az értékekkel, ebben hasonlít a szűzi függetlenekre: Artemiszre, Athénére és Hesztiára. De mégis más az ő nagy függetlensége! Az előbb említett istennők nem igen kötődnek szerelemmel a férfiakhoz. Mint ahogyan ez a mai utódaikra is jellemző, a mai artemiszi, athénéi vagy hesztiai nőnek ha van is férje, élettársa, barátja, szerelme, mégsem a férfihez fűződő szálak az igazán fontosak számára. így a kapcsolatokban elszenvedhető sérülékenységet vagy eleve kikerüli, vagy gyorsan kiheveri. Ám Aphrodité igencsak szerelemmel is szereti a férfiakat, és az erős érzelmi kapcsolat mindig magában hordja a függés valamilyen minőségét és a sérülékenységet. Az érzelmi kapcsolatok fontossága a sérülékeny istennőkhöz teszi őt hasonlóvá: Hérához, Démétérhez és Perszephonéhoz. Mégis szabadabb náluk, hiszen Perszephonét elrabolták, Hérát meghódították, Démétért megerőszakolták, és ezzel együtt (vagy éppen ezért?) számukra nem élet az élet férfi nélkül vagy erősen bizalmas emberkapcsolat nélkül. Aphrodité nem azért kötődik a férfihoz, mert kényszeríti valamely kiszolgáltatott helyzet. Például, mert félne a magánytól, tartana a függetlenségtől, mint a mai asszonyok közül nem kevesen, vagy mert másképp nem tudna megélni, nem lenne egzisztenciája, a házasságban viszont eltartják, mint nagyanyáink, anyáink és kortársaink közül sokakat. Aphrodité a maga törvényei és emóciói szerint választ és szeret.

A homéroszi himnuszokban gyakran olvasható, hogy ez a mosolygó, mosoly szere tő nő szerelmes vágyat ébreszt minden élőlényben, az istenekben épp úgy, mint a halandó emberekben és az állatokban - ez a legfőbb tudománya. Az állatok a nyomába szegődnek, a szarvasra vágyó párducok, a mogorva oroszlánok nőstényeikkel szelíden lefekszenek az istennő lábához az árnyas ligetekben. A szerelem istennője harmóniát hoz, és a jól megélt, kölcsönös testi-lelki szerelem békét és egyensúlyt teremt a lélekben.


 

Héphaisztosz a csúf, de gazdag


 

AZ ISTENNŐ FÉRJE HÉPHAISZTOSZ, A KOVÁCS. Nyomorék volt mikor megszületett és anyja - Héra - csalódottságában ledobta az égből. Mi ez? Elhamarkodottan mondtam, hogy Aphrodité független a szerelemben és a maga törvényei szerint választ? De az istenek szerelmére, akkor miért a sánta és púpos kovácshoz megy feleségül? Homérosz nem ismeri el ezt a köteléket, nem vesz róla tudomást. Pedig ez a házasság létezik, a mítoszok tudnak róla, és a mítosz többet árul el a dolgok lényegéről, mint a mégoly nagyszerű homéroszi költemény. Mi itt az igazság? Az Olümposz istenei fizetésképp adták Aphroditét a kovácsnak. Tehát az indulásnál még korlátozott Aphrodité függetlensége! A kezdetnél, mint szinte minden női sorsban, úgy az istennő sorsában is benne van a női kiszolgáltatottság eleme.

A történet szerint amikor Héra az újszülöttet ledobta az égből, az óceán két istennője fölfogta, fölemelte, fölnevelte. Nagyszerű ötvös és kovácsmester lett belőle, mesze földön híre ment a csodálatos tárgyaknak, ékszereknek, amiket a mester készített. Az Olümposz lakói arra kérték, készítsen arany trónusokat a fő istenségeknek. Elsőre Héra trónusa készült el. Csakhogy olyan ravasz és láthatatlan hálószerkezetet épített a trónra Héphaisztosz, hogy amint Héra beleült - többé nem tudott kikelni belőle. A hálószerkezet ráfonódott a testére. Jött az üzenet az óceán partjára, hogy menjen fel a mester az égbe, mert anyja bajba került, ám Héphaisztosz visszaüzent: neki nincsen anyja.

Végül Hermész, a nagy furfangos, csellel vitte fel a kovácsot az égiekhez, de Héphaisztosz ott is vonakodott Hérát feloldozni. Végül ellenszolgáltatásképp egy istennőt kért feleségül. Előbb Athénét akarta. Meg is kapta. De a nászágyon a szűzi istennő egyszerűen köddé változott, hát ezzel nem ment sokra a derék kovács. Nem az a típus a hephaisztoszi férfi, aki a ködös szüzekkel és hiábavaló szofizmusokkal múlatná az időt. Ezután adták neki feleségül Aphroditét. Ha nagyon akar, talán ő is szabadulhatott volna Héphaisztosztól. Bizonyára van annyi ereje, varázsa, varázslata.

De nem akart. Miért nem? Mi történhet az aphroditéi vonal - amely minden nőben benne van bizonyos mértékig - és a hephaisztoszi férfi találkozásakor? Ez olyan ősi képlet, mint tenger. Az aphroditéi nő, nőisége aphroditéi vonala szereti az aranyat. Rajong mindazért, amit az arany jelképez. Óriási vonzerő ez és soha nem lenne szabad letagadni. Ez a nyomorék férfi isten, amint ott csámpázva kacsázik az Olümposz hegyén és az óceán barlangjaiban, (azt mondják, még púpja is volt) hát... tényleg kimeríti a csúf férfiról alkotott elképzelésünket. Viszont ő tudta a legszebb kösöntyűket és egyéb ékszereket elkészíteni, megadni szerelmének az elragadó tárgyakat, a csodadobozokat, a hódító és hódításra alkalmas holmikat. Ez legalább két szempontból elragadtatást vált ki az aphroditéi nőből.

A hephaisztoszi férfi mellett élvezhető a gazdagság, a pénzzel megvásárolható javak, amik aphroditéi részünk szépségét kiemelik, felfokozzák, megadják az aphroditéi báj számára a kellő foglalatot. Az arany és annak áldásai Héphaisztosz mellett rendelkezésére állnak. Mellesleg, de mégsem mellékesen, az aphroditéi nő átélheti azt a kislány-érzést, amire minden nő erősen vágyódik, a lelke mélyén: a „gondoskodnak rólam és ellátnak minden földi jóval”. Az apához tartozás érzésében van ehhez hasonló. A lányok apjukhoz fűződő kapcsolata nagyon fontos tartalmakkal telítődő: a védettség, a biztonság, az erő, a törvény betartása, betartatása, a nagyság, a hatalom képzetei először életünkben apánkban jelenik meg számunkra. Ez az apák rémületes felelőssége. A héphaisztoszi anyagi erő a nő számára visszahozza a védettség, a biztonság elemi hangulatát, olykor annak reális állapotát is.

Megejtő lehet a hephaisztoszi férfiban az is, hogy mester. Kiemelkedik a többi férfi közül a szakértelmével, a zsenialitásával. Talán az üzleti világban, vagy a művészetek, vagy a tudomány vidékén hatalma van a többiek fölött, ott ő valaki, akire fel lehet nézni. A női személyiség athénéi vonala - a szakmai, a tudósi, a karrierre törekvő női részünk - a héphaisztoszi férfival együttműködhet, mint jó munkatárs. Az artemiszi rész - a vadászó és versenyző független nő - kihívást, ellenfelet látna benne. A nők hérasága - az örök feleség - eltűnődne azon: vajon hűséges házastárs lenne Héphaisztosz? Míg a démétéri részünk arra figyelne, apaként jól működne-e ez a sánta, ámde gazdag ötvös mester. Aphrodité szerelemmel reagál, ez az ő vonala és hatalma.


 

Szerelem és durvaság: Árész


 

APHRODITÉ SZERELEMBE ESETT Árésszel, a háború istenével. Héphaisztosz, a megcsalt férj, megsértődött. Újból ravasz és láthatatlan hálót kovácsolt, és az istennő fekhelye fölé szerelte. Amikor a szerelmespár az ágyra heveredett, lehullt a háló, és mint a csapda fogva tartotta őket. A megcsalt férj telekürtölte a világot az eseménnyel, jöttek röhögve az istenek, körülállták az ágyat, amelyben az összegabalyodott pár a fémhálóban vergődött. Árész szégyenében Thrákiába menekült, Aphrodité Ciprus szigetére, ahol fémháló okozta sebeit a kháriszok ápolgatták illatos balzsamokkal.

Árész és Aphrodité a nehezen ellenőrizhető szenvedélyek hordozói. A háború és a szerelem olyan eseményeket és élményeket tartogatnak az ember számára, amik szélsőségesek, vadak, tobzódóak a szó különféle értelmében. Ez a két karakter abban egyezik - és a mai személyiségünk árészi és aphroditéi vonala ugyancsak abban hasonlít -, hogy szeretik a mai nap virágát gyorsan, hamar leszakítani. Lopva vagy nyíltan, de rendszerint célratörőn megcselekedni a szerelem és a küzdelem kívánta tetteket. Ez a párosítás hozhat érdekes élményeket, nagy szenvedélyt, különös színt a mindennapokba, de korántsem jó alap a tartós és kiegyensúlyozott kapcsolatokhoz és családi élethez.

Az árészi típusú férfiban mást talál szerelemre méltónak az aphroditéi nő, mint a héphaisztoszi férfiban. Árész jellegzetesen magán viseli az erős és erőszakos, a harcias és felrobbanni kész férfiasságot. Szeret és tud küzdeni, hol forró, hol hideg fejjel vívni, verekedni, a szó valódi és átvitt értelmében. Ha láttunk bikaviadalon és ökölvívó mérkőzéseken rajongva szurkoló nőket, akkor sejtésünk lehet arról, hogy miért találja Aphrodité vonzónak Árészt. A durva maszkulinitást jeleníti meg számára, épp azt, ami Ahrodité ellentéte, ami más, mint a gyöngédség, mint a lányos lágyság és simulékonyság. Átélhető az Árész kapcsolatban az, ami hiányzik Aphroditéből, a brutalitás, és tudattalanul pótlódik, kiegészül vele az aphroditéi személyiség.

Ennek a szerelemnek több gyümölcse lett. Úgy nevezik őket: Harmónia, Félelem és Rettegés. Egyesek Erószt is az ő gyermeküknek tartják.

Szerelme volt az istennőnek Poszeidón, a tengerek ura, és Hermész is, a tolvajok, az utazók istene, aki egyben halottkísérő, a holtak lelkeit ő viszi az alvilágba. Ebből a kapcsolatból született Hermaphroditosz (neve Hermész és Aphrodité nevéből tevődik össze). A mítosz szerint mindkét nemre jellemző nemi szervekkel rendelkezett. A mai felfogásunk szerint a hermafroditát se férfinak, se nőnek nem tartjuk, hanem rendellenességnek, a természet torz megjelenésének.


 

A háború Trójánál és a lélek színpadán


 

Aphrodité három istennő szívében nem tud szerelmet kelteni; Pállasz Athéné, Artemisz és Hesztia függetlenek maradnak ettől a bolondító érzéstől. A trójai háborúban Athéné a görögök oldalán állt, míg Aphrodité a trójaiakat védte, vagyis a szerelmeseket befogadó várost. Hiszen emlékszünk: a háború kirobbanása mögött női sértettség, hiú vetélkedés és szerelmi konfliktus állt. Úgy kezdődött, hogy Eriszt, a másodrangú istennőt nem hívták meg egy esküvőre, ő pedig a sértést bosszulva zavart keltett az ünnepi lakomán úgy, hogy egy aranyalmát gurított a vendégek közé. Az volt ráírva, hogy a legszebbnek. Összevesztek az istennők. Héra is , Athéné is, Aphrodité is magának követelte a legszebbnek járó aranyalmát. Zeusz Páriszra, a szép pásztorra és Trója hercegére bízta a döntést, és Ida szent hegyén megtörtént a szépségkirálynő-választás. Korruptak voltak a szép nők! Héra Ázsia fölötti hatalmat ígért Párisznak, Athéné harci dicsőséget, Aphrodité a világ legszebb asszonyát. Párisz Aphroditénak adta az aranyalmát, és megkapta cserébe Menelaosz feleségének - Helénének szerelmét. A szerelmesek Trójába mentek, ekkor Menelaosz király, a megcsalt férj háborút indított Trója ellen.

A NŐI SZEMÉLYISÉGEN BELÜL kitörhet a háború az istennők versengése miatt. Kerülhet valaki egyszerre többféle istennő hatása alá, száraz szociológiai nyelven mondva: a női szerepek összeütközhetnek, és külső, belső életvitele összegabalyodhat. A szerepek harca a modern világban mindennapos a nők életében. Szeretne valaki a külvilágban karriert csinálni, azaz az athénéi vonala erős, és ez szembeállhat az aphroditéi késztetésekkel. Máskor az artemiszi hatás akar érvényesülni, szívesen eleget tenne a szakmai versenyeknek és kihívásoknak ahelyett, hogy szerelemmel múlassa az időt. A többi istennő, így Héra - az örök feleség - vagy Démétér - az anya - szembefordulhat a bennünk élő aphroditéi nő szerelemre, élvezetekre és a jelen örömeire beállított életvitelével. Ida hegyének küzdelmei megjelennek a lélek színpadán, néha könnyű békekötés, máskor - akár a trójai háború - sebeket okozó fájdalmas megpróbáltatás formájában.


 

A növekedés útja


 

A GÖRÖG ISTENNŐ METAFORÁKKAL MUTATJA MEG az utat az örvény elkerülésére. A történet szerint Pszichének, a halandó asszonynak, négy feladatot adott. A feladatok szimbolikus jelentésére érdemes figyelni! Maszkulin jellegű tulajdonságok vannak a háttérben, ezek kifejlesztéséről van szó. Ezek az artemiszi és az athénéi nőnek természetes tartozékai, de az aphroditéi nőben fejletlenek. Tudjuk, ő a jelennek él, szenvedélyes, érez, szeret, tudja élvezni az életet és az emberi kapcsolatokat, amelyekre nagy szüksége van. De sérülékeny. A négy feladat szimbolikusan jelzi, mire kell vigyázni.

AZ ELSŐ FELADATNÁL az istennő bevezette Pszichét egy tágas szobába, ahol egyetlen halomba öntve tornyosultak a magvak: búza, árpa, borsó, lenmag és a különféle babok. Mielőtt leszáll az alkony, Pszichének a magvakat külön kelleti válogatnia. A feladat megoldhatatlannak látszik, és a „nőies” nő reakciója ilyenkor a sírás, nyafogás, nyavalygás és a megfutamodás. Psziché is majdnem így tett, de ekkor váratlan dolog történt. A mélyből hangyák serege érkezett, és a szeretetreméltó kis teremtmények kapták, fogták a magvakat, valamennyit külön-külön hatalomba rendezték. Várni bizakodva a mélyből feltörő intuícióra akkor, amikor az érzelmek, emóciók, szenvedélyek összekeveredtek bennünk. Majd türelmesen szétválogatni: „mit akarok voltaképp?” „mit mond a józan ész?” „mi az ami itt valóban fontos?” „mi az, ami jelentéktelen?” és a lehető legőszintébben fölül kell vizsgálni az érzelmeket. A lényeg az, hogy az aphroditéi nő tanulja meg az összekeveredett érzéseket és gondolatokat szétválogatni. Nyugodtan, módszeresen, racionálisan elemezzen, ne ragaszkodjon ahhoz a nőknél gyakori állásponthoz, hogy a spontán érzések és a szerelem mindenek feletti érték. Mert ez így nem is igaz. A józan szemléletet is gyakorolni kell, idővel a jelenlegi Psziché fölül tud emelkedni a zavaros helyzeteken, azokat átlátja, bízni kezd saját, mélyről jövő intuícióiban, megtanulja a józan logika használatát akkor is, ha az érzelmek, tervek, szándékok - mint a történetben a magvak - teljesen össze vannak zagyválva.

A második feladat szerint Pszichének aranygyapjút kellett szereznie. Csakhogy veszedelmes nagy kosok tulajdona az aranygyapjú. Épp ott küzdöttek egymással, ha valaki közéjük merészkedne felöklelnék, elpusztítanák azonnal. A feladat megoldhatatlannak látszott. Ekkor a suhogó sás azt súgta Pszichének, üljön le és várja meg a napnyugtát. Akkorra a verekedő kosok kifáradnak, visszavonulnak és a pázsitról s össze lehet szedni a harcban kitépett gyapjúgubancokat.

Az aranygyapjú a hatalmat jelképezi, itt azt a hatalmat, amit a nőnek úgy kell megszerezni és birtokolni, hogy ne kapjon sebeket, ne pusztuljon bele. Megszerezni egy férfit - aki azután tönkre teszi az aphroditéi nő egész életét... Törni a karrier csúcsára, miközben az aphroditéi nő sebeket kaphat... Sokféle ehhez hasonló eredménye lehet, ha az erőt és a hatalmat Psziché rossz taktikával használja. Athénét alaposan ellátták fegyverzettel, ő bemehet a verekedő kosok közé. Aphroditének nincs páncélruhája, ő sérülékeny, az aranyfény, a jó illat nem védené meg sem őt, sem halandó utódait bizonyos fegyverektől. Psziché jól teszi, ha taktikus, szemlélődik, kivár, indirekt módon közelít a célhoz, megtanulja fegyelmezni az érzelmeit és indulatait. Nem ad támadási felületet azzal, hogy érzéseit, düheit, véleményét kiteregeti.

A HARMADIK ALKALOMMAL Psziché kristályüvegcsét kap az istennőtől. Meg kell töltenie a vízesés cseppjeivel. A vízesés hatalmas sziklákról zuhan a roppant mélységekbe, földi ember nem tudja megközelíteni. Ekkor a végtelen magasságból arra repül egy sas és Pszichét megsegíti. Ez a megoldás jelképezi a távolságtartás, a magasból figyelés magatartását. Sok nőre jellemző, hogy nem látja a fától az erdőt, más szavakkal mondva: ha ő maga, személyesen nem érdekelt valamiben, akkor nem is figyel oda és nehezen tudja a tőle érzelmileg távolabbi dolgokat felfogja, megérteni. Ebből a tulajdonságból sok előnytelen dolog fakad. Mentális szűklátókörűség, durvábban szólva: butaság és korlátoltság. Pedig ott van a kezében a kristályüvegcse, de az üresen marad, ha Psziché nem tanulja meg és nem alkalmazza olykor az érzelmi távolság- tartást. És ami ugyancsak fontos: nagyobb perspektívával élni és érteni a világot és önmagunkat.

A negyedik feladat szerint az alvilágba kellett Pszichének leszállnia, és Perszephóné balzsamát elhozni. Psziché megrémült, ezt a próbát a halállal azonosította. Azt a tanácsot kapta; ha vissza akar térni épségben az alvilágból, akkor ne álljon meg bizonyos árnyalakok kérésére. Mert az alvilág útjain egyesek szánalmat kunyerálnak tőle, hátráltatják a feladat elvégzésében, belecsimpaszkodnak, kérlelik, hogy segítse őket és maradjon velük. A hősi próbák között ez szokatlan feladat; Pszichének nem a gonosz sárkány fejét kell levágnia, mint sok történetben a hősnek, hanem bizonyos szánni való emberek mellett elmenni... Ha nem ezt teszed, mondta a tanácsadó, akkor örökké lenn maradsz az alvilágban. Vannak nők, akik sosem képesek céljaikat megvalósítani. Valaki vagy valami folyton eltéríti őket. Gyerekeik, férjük vagy szerelmük, rokonaik vagy munkatársaik ügyeit és életét intézik, miközben saját vágyaik háttérbe szorulnak, terveik csak tervek maradunk. Egészen addig, amíg meg nem tanulnak nemet mondani.

Az aphroditéi nő szívesen fordul a világhoz érzelmekkel, gyöngédséggel, mosollyal, érzelmi készenléttel. Csakhogy az érzelmi készenlét és az érzelmi kizsákmányolhatóság között roppant nagy a különbség, amit sok nő összetéveszt és érzelmekkel zsarolható, kihasználható. Ő az, aki nem szokta elérni saját céljait, mert mások miatt rendre elkanyarodik a maga útjától. O az, akiből bolondot lehet csinálni. O az, aki nem tud vagy nem mer nemet mondani és néha még kérkedik is ezzel. Aphrodité utolsó próbája neki szól: Pszichének meg kell tanulnia elmenni bizonyos kérések mellett, különben az alvilágban rostokolhat.


 

Az eroszi hatás


 

A GÖRÖG MITOLÓGIÁBAN a kezdetek kezdetének egyik változata szerint: a Föld és az Ég egybekelt, Erósz istenség késztette őket egybevegyülésre. Ebből az első földi

nászból született az Óceán. Máshol az olvasható, hogy Erósz Aphroditének és Arésznek egyik gyermeke, ő az a bizonyos kövér és szárnyas kisfiú, aki röpködve kíséri anyját és nyilával szerelmet röpít az emberi szívekbe. Azt is mondják róla, hogy Erószt Aphrodité egyedül teremtette és az „egyedül teremtette” kifejezés az istennőnek - minden aphroditéi nőnek! - az önálló életadó erejét hangsúlyozza, ez a tulajdonsága a kreativitásra mutat.

AZ EROSZI JELENSÉGBEN természetesen nem a röpködés és nyilazás a lényeg, hanem amit a fogalom hordoz: a megtermékenyítő erő, az újat, a frisset létrehozó lendület, a kreatív mód, az „egybekelésre késztetni” az élőlényeket és/vagy a különféle dolgokat, gondolatokat, érzéseket, vágyódást kelteni, hogy a „dolgok” egybevegyüljenek, egyesüljenek. Az aphroditéi vonal jelentős értéke az eroszi hatás. Talán furcsa paradoxon, hogy Aphrodité feminin, Erosz masculin, de ez az ellentmondás - a pszichoszexuális ambivalencia - itt természetes, hiszen a teremtéshez az alkotáshoz a nőies-és-férfias együttes jelenléte, egybe- fonódása kell Vágyak, érzelmek, emóciók nélkül nincs erósz, és vágyak, érzelmek, emóciók nélkül nincs teremtés, nincs kreativitás, nem jön létre alkotás. Több szintje lehetséges az eroszi hatásnak. És ha csupán a szexualitással hoznánk kapcsolatba, akkor nagyon leszűkítetten kezelnénk. Megmutatkozhat úgy, mint az alkotás és az intuíció kiváltója. Konstruktivitásra serkent és a kreativitást elősegíti. Megnyilvánulhat: szellemi, pszichikus, értelmi, emocionális, testi, szexuális, gazdasági, fizikai szinten. Hogy hol, miképp mutatkozik meg, ezt nemcsak a szexre nem lehet leszűkíteni, de még a művészi alkotások területére sem. Amiről itt szó van, az tágabban érvényes. Megjelenhet egy abrosz megvarrásában és egy forradalom megszervezésében, egy város megtervezésében és egy gyerek fölnevelésében, egyetlen emberi kapcsolat ápolásában vagy egy gazdasági hálózat kiépítésében – fontos, hogy olyan szeretettel közelítsünk a kiválasztott dologhoz, az érzelmek és érzékek eleven éberségével, amennyire kitelik az adott nő személyiségéből. Egyik amerikai kutatónő (Clarissa Pinkola Estes, Farkasokkal futó asszonyok II. kötet, Édesvíz Kiadó, 1995) szülőcsatornáról beszél, amelyen át a folytonosan áradó teremtőerő beléphet a világba, a szó valódi és áttételes értelmében az ige testté lehet. Finom folyamatok ezek, mint a gondolatok kihordása. Vagy a petesejt megtermékenyülése és kihordása, titok a teremtőerő kiteljesedése. Tapasztalható, hogy a teremtő áramlás megakadhat, az eroszi hatás elveszíthető, ennek az ősi tudásnak a járatai beszennyeződhetnek. Kitágítva a képet: analógiát mutat ez ma a természeti környezet beszennyezésével, a termőföld és a tenger vizeinek elpiszkolódásával. Eliszaposodott vizekben épp úgy nincs élet, mint az eliszaposodott szellemben.

Az eroszi hatás behálózza az aphroditéi nő személyes kapcsolatait, de ezekben is megjelenhet aszexuális módon, mint ahogyan bármiféle helyzetben, aminek sok köze van érzékek elevenségéhez, ugyanakkor nincs szexuális tartalma. Erős érzékekkel, forró izgalommal, érzékies erósszal reagálhatunk zenére, ételre, italra, színekre, erósz van jelen a kisbaba természetes ápolásakor, a gyermek cirógatásában, de még tovább tágítva a képzetet, erósz és eroszi vágy lehet jelen az ízek, az illatok, a tapintási, a hallási ingerek ezerféle változatában, amelyek önmagukban semmiféle szexuális vonást nem viselnek. Mintha elektromágneses hullámzás jelenne meg két ember között a térben, amely lehet kellemetlen is, de nagyon kellemes is.


 

Az aphroditéi gondolkodás- és magatartásmód


 

Megfigyelhető egy sajátos Aphroditéi gondolkodás- és magatartásmód, az érósz-bölcsesség. Vannak nők, akikkel mintha ez veleszületett tulajdonságuk lenne, kicsi

koruktól rendelkeznek vele, mások lassan, több-kevesebb spontaneitással vagy megtanulják, vagy sem. Olyan gondolkodási és magatartásmód ez, amely a leginkább lehetővé teszi a feminin jellegű érzelmek mozgatását és felhasználását. Illusztrálásképp kövessük nyomon Claricet, a több Oscar-díjjal kitüntetett A bárányok hallgatnak című, (Jonathan DEMME rendezte) filmben. A produkció rettenetes részletekkel, véres képekkel, kegyetlen pszichopatákkal döbbenti meg a nézőt. Ha valaki nőnek született, akkor külön is szoronghat, például a testi erőszaktól, ámbár az a világ, amely nem kifejezetten nőbarát ideológiát tart fenn, másban is mindig veszélyezteti a nőt, nemcsak testi épségében. Veszélyezteti a méltóságát, a személyisége kifejlesztését és a szuverenitását.

A FILMBEN SZEREPLŐ NŐ - Clarice - FBI nyomozó (Jodie FOSTER alakítja). A régi és újfajta női félelmet lélektani ugródeszkaként használja, motiváló anyagként, azaz szorongását transzponálni képes munkájába, és így győzelemmé alakítja. A rendőr-akadémián pszichológiát és kriminalisztikát tanult, elsajátította szakmájának egyéb tudnivalóit, amik a hagyományosan férfias vonásokra alapozódtak. Szellemi munkában: a tények, a tények, a tények keresése és megtalálása, ezeket aztán logikusan elrendezni, ésszerűen elemezni és következtetni. A fizikai követelmények terén: betörni az ajtót, előrántani a fegyvert, pontosan célozni, a gyanúsítottat leteperni, kezét hátracsavarni, csuklójára rácsattintani a bilincset. A főnöke férfi, a börtön pszichológusa férfi, akik figyelmeztetik: vigyázzon, ne érzelmekkel közelítsen ehhez a gyilkoshoz, semmiképp ne engedje, hogy a démon, amelyik ebben a bűnözőben lakik, belepiszkítson pszichikumába, beköltözzön az agyába, ne mondjon neki semmi személyeset. De valamit mégis tudjon meg róla, mert ez az agyafúrt, okos bűnöző pszichiáter volt, így a hagyományos teszteken átlát. És gondolom, a férfi kihallgatók gondolkodási műveletein is, bár erről a filmben Clarice férfi kollégái tartózkodnak beszélni. A sorozatgyilkos LECTER, valóban démoni karakter. Egyébként szellemes, középkorú férfi. Találkozásukkor az ősi ellentét - de nem ellenség - jelenítődik meg: a Szép és a Szörnyeteg néz egymásra, kezd párbeszédet, és lassan létrejön egy fontos kapcsolat. Nemcsak azért fontos, mert Clarice számára szakmai sikert hoz, hanem mintát mutat arra, hogy a feminin félelem győzelemmé változtatható, bátorságot ad a védekezéshez, talán még a Lecter-félékkel szemben is.

Claricie STARLIG mégsem a férfiak módszerét alkalmazza a gyilkos kihallgatása során, nem a maszkulin módszert, a Szent-Györgyi-t: levágni a sárkány fejét, elpusztítani újra és újra, mert a sárkányfejek szüntelen kinőnek. A feminin „harc” a sárkánnyal más. Személyesebb, nem nélkülözi az együttműködés lehetőségét, az afroditéi „harcos” tudatában van annak vagy ösztönösen sejti, hogy ebben a ridegen racionális, maszkulinitásra épülő világban az uralt érzelmek nagyhatalmú erők, aktívumok, vagyontárgyak, amikkel nem bánhat könnyelműen, ezekben ő a dúsabb, a küzdelemben felhasználja az érzelmek adta női fölényt és a sajátos érósz-bölcsességet.

Clarice munkájában, amint a démonnal végez megfigyelhetők ennek a sajátos gondolkodás- és magatartás- módnak, az érósz-bölcsességnek jellemzői:

A LEFEGYVERZŐ SZELÍDSÉG. Az aphroditéi nő nem fitogtatja sem a tudását, sem a hatalmát. Clarice, amikor először megjelenik Lecternél, majdnem olyan szelíd, akár Aphrodité lehetett Ciprusnál, amikor „szép szemérmesen” kilépett a habokból. Az aphroditéi nő tudatában van annak, hogy a férfiak - noha kényelmes számukra - mégsem igazán szeretik a lábtörlős alázatot, de imádni képesek a szelídet. A magatartás szelídsége feminin érték, amit érvényesíteni, uralni és használni lehet. Látványosan nem lázad a férfi világ ellen.

Nem veszi föl a kesztyűt. Lecter az első találkozáskor kötekedik, fölényeskedik. Micsoda dolog, mondja, hogy egy ilyen kis kezdőt küld maga helyett a főnöke. Clarice nem kötekedéssel válaszol, kitér. Lecter egyre dominálni akar, már személyeskedik: ki maga, honnan jött, bizonyára alacsony társadalmi rétegből, vidéki bugris, olcsó cipőben... Clarice nem a komiszkodásra reagál, hanem arra, amiben Lecternek igaza van, elismeri, hogy a pszichiáter sok mindent eltalált, amit mondott, abban van igazság.

FELÉBRESZTENI „A PROFESSZORT”. Clarice a férfi fölényeskedő mondatai után így szól: „Tanulni jöttem Magához”. A férfiak figyelme aligha tud ellenállni, ha ezt a mondatot egy aphroditéi nő hitelesen tudja kiejteni, ha valóban érezhető a mondat mögött valamiféle tanulási kedv. Lecter is megelevenedik. Szenvedélyes tanító, mint sok férfitársa. C. G. Jung szerint a férfi lélekrész, az animus négy fejlődési stádiumon halad keresztül. Az izomember az első fázis, a negyedik fázis a legmagasabb szint, amikor az animus már egyetemes szintű ideákat tud közvetíteni, új értelmet képes adni a létezésnek. Az ezt megelőző fázis „a professzor”-ság, a verbalitás állapota. Lecter felvillanyozódik, amikor taníthatja Claricet.

A személyesség varázsa. Közel engedni magunkhoz a másikat, hogy ne csupán a tetteit, hanem őt is megismerjük - ez a személyesség alapbeállítódása. Clarice belemegy a személyes témákba. Lehet, hogy az íróasztal mellett igen, de itt személyes találkozások alkalmával a sötét tetteket nem kategorizálja, nem ítél, nem ítélkezik. Nem kívánja racionálisan elrendezni a tényeket, sem felállítani az események és tények bizonyos sorrendjét, hogy azok tárgyilagosan analizálhatók legyenek, és nem akar azonnal objektív tisztánlátást, ahogyan rendszerint a férfi agy teszi. Még valamit nem tesz: nem szorítja sarokba a másikat a hatalom adta fölénnyel. Ezek helyett küszöb körüli ingerekkel azt érzékelteti a gyilkossal, hogy ő nem csupán FBI ügynök, hanem személyiség, méghozzá női személyiség. Odáig elmegy a pszichikus közelségbe, hogy egy alkalommal a legmegrázóbb gyerekkori élményét is elmondja a gyilkosnak, ami Claricenak a gyengék és kiszolgáltatottak iránti részvétét jelzi. Az élmény: kislányként egy tanyán, éjjel, keserves sírást hall, nyomába ered a hangnak, a pajtában seregnyi kisbárányt talál. A másnapi - közeleg a húsvét - levágásra várnak és sírnak. A kislány Clarice kinyitja a pajta ajtaját, de a bárányok nem menekülnek. Ennek az élménynek jelképi ereje és hatása nagy - bár képben nincs megjelenítve. Mégis, talán anélkül, hogy a néző ezt tudatosítaná: a véres, mocskos filmbeli közeget bevonja az ártatlanság szomorúságával, a jóindulat és a segítőkészség jelenlétével, amik a szenny ellenére mégiscsak léteznek a világban.

Ellentmondásos maszkulin motivációk észlelése. A beszélgetésekhez Clarice lejár a földalatti börtönfolyosóra, a társadalom szimbolikus bélcsatornájába, labirintus ez, ahol sötét tetteket elkövető embereket tárolnak. Az emberi tudattalan titkos börtönét is jelképezheti, ahová nem mindig könnyű leszállni. A filmbeli börtön sötét férfititkok gyűjteménye, nem annyira a tetteik titkosak, hiszen azokra többé, kevésbé fény derül, a titok mélyebben van: a motivációikban, az ölés rejtett okaiban.

Lecter - hiszen a lélek professzora - megmondja Claricenak, mi hajtja a nők felé a férfit, jelesül Buffalo Bilit, a körözött, nőket gyilkoló és megnyúzó bűnözőt.

A fiú vágyódik - mondja a pszichiáter. Az elképesztő bűnök motivációját ezzel a kis egyszerű mondattal jelzi, „A fiú vágyódik”. Mi van emögött? A férfiban élő roppant vágyakozás a női iránt, ez az irdatlan vágy a nőt olykor mitikus hatalommal ruházza fel. Ezzel a mitikus hatalommal szemben nem ritkán megjelenik a gyűlölet, a frusztráltság, a félelem - karöltve a vággyal. Bili esetében torz és kriminális tette mozgósított, de lehetséges, hogy a maszkulinitásban bizonyos „egészséges” mértékig mindig benne van valamennyi gyűlölet a feminin lény mitikus hatalmával szemben.

Engedd megtörténni. Clarice, a démonnal dolgozva látszólag elengedte a gyeplőt, hagyta beszélni Lectert, néha még a kezdeményezés és a beszélgetés fonalának vezetése is a bűnöző kezében volt. Mélyüljön el a folyamat. Nem kell blokkolni a másikat, ha Clarice közbeszól, okoskodik, rápirít, hecceli, akkor nem tud kibontakozni amaz, akkor a gyilkos nem beszél magáról, tapasztalatairól és Biliről. Nem jön olyan közel, hogy megismerhető legyen. Az a látszólag passzív és kontemplatív létezés, ami az „Engedd megtörténni!” magatartás jellemzője, feminin sajátosság. A tapasztalat azt mutatja, ez a nőknek jobban megy, mint a férfiaknak. Félálmos, néha kifejezetten ködös állapot, kedvez az intuíciós és kreatív impulzusok megjelenésének, ilyenkor mintha a tudatos és a tudattalan közel lenne egymáshoz. Fiziológiai analógia: a magzat kihordása. A megtermékenyülés után a magzat mintegy magától fejlődik, csupán „Engedd megtörténni!”, és kilenc hónap múlva megjelenik a világban az új teremtmény. Közben maradj nyugton és figyelj. Miként Pszichének tanácsolta a susogó sás Aphrodité egyik próbájában. Várd ki a végét! Akkor lépj, ha úgy látod, itt az ideje. Amikor a nap lement és a veszedelmes kosok fáradtan elvonultak, akkor Psziché összeszedhette a pázsiton maradt aranygyapjút.


 

Kell az összetettség


 

VÉGE ANNAK AZ IDŐNEK, amikor elég volt az aphroditéi nőnek szépnek lennie és elég volt annyi ész, amivel az ereszt megtalálta, szimplasága erénynek, butasága bájosnak találtatott. A nyafogó cukorbabaság nem véletlenül ment ki a divatból, inkább mert az abból fakadható életmód életképtelen. A mai nőnek, miközben nemcsak megőrzi, hanem tudatosan felfokozza nőiségét, egyben bizonyos maszkulin vonásokkal is rendelkeznie kell. Clarice bátor. Leereszkedik a gonosz bugyorba, a társadalom bélcsatornájába, merészel Lecter veszélyes mélységeiben megjelenni. Valamilyen bátorságot a mai nő nem nélkülözhet. A férfias gondolkodásmódot is használnia kell: a lézerpontosságú tények, adatok birtoklását, az éles logikát, a tárgyilagosságot, a fegyelmezett vizsgálódást, az elemzést, a racionalitást - ahogyan mindez szerepel Aphrodité istennő Pszichének adott feladatai mögött. A modern agykutatásoknak a jobb és bal agyféltekéről adott megállapításai összhangban vannak az ún. férfias, illetve nőies gondolkodási stílussal. A jobb agyfélteke a „női”, ez képviseli az érzéseket, érzelmeket, a képi látást, az egészben látást, az intuitív aspirációkat, míg a bal, vagyis a „férfi”, a logikát, a verbalitást, a rációt, az analízis készségét.

AHHOZ, HOGY VALAKI ALKALMAZNI és használni tudja bármelyik gondolkodási stílust - kell önmaga elfogadása, a bátor önbizalom. Mélyen elfogadni azt, hogy igenis nő vagy, elsősorban női gondolkodásmóddal, erre büszke lehetsz, ezt kicsiszolhatod magadban, és akkor ki is tudod fejezni annak eredményét. Hogy az eroszi hatást ízléssel tudd használni, ahhoz méltányolni kell önmagad női méltóságát. Clarice küldte a küszöb körüli ingereket, azt, hogy ő nő, bájos nő, tanulni akar a férfitól, a nagyobbtól, az erősebbtől, az adott szakmában jártasabbtól, de mindezt nagyon szofisztikában, kifinomultan és elegánsan. Nem a sarki prostituált módján. A mi kultúránk az aphroditéi aranyfelhőt gyanakvással szemléli, ha egy nő az eroszi bölcsességét ügyetlenül használja, hamar megbélyegzik. A szofisztikáltság kifinomultságot jelent, nem mindenki születik így, de tudatosan kifinomulttá teheti önmagát. Megpróbálhat leszokni mindenféle durvaságról, beszédben, öltözékben, szórakozásaiban. Olyan dolgokkal próbálhat foglalkozni, olyan emberekkel találkozni, akik nem lefelé húzzák, hanem fölfelé emelik, lényét differenciáltabbá teszik. Ez hosszú folyamat. Az érzelmi és magatartásbeli szofisztikáltság és tartás adhat bizonyos védelmet a nőnek, ha megérezni rajta, hogy van tartása, ez gátolja a nyegle közeledést. Clarice, amikor hárítja a férfiak randevúkérését, előbb egy barátságos gesztus, „...bizonyára kellemes lenne, de...” és magatartásában nincs nyoma a pökhendiségnek, a kényeskedő beképzeltségnek, legfeljebb a közönynek, de nyoma sincs a másik lekicsinylésének. Viselkedéséről Aphrodité jut eszünkbe, aki szép szemérmesen lép ki a habokból Ciprus szigeténél.


 

Szemérmetlenség és nevetés


 

Az eroszi hatások hallatlanul nagy értékek. Érzéki tulajdonságok halmaza az, ami eroszi - de nem szemérmetlen. Van azonban egy érdekes nőszemély a görög mitológiában, aki nem szép, nem aranyfényű, nincsenek körülötte rózsák és tengerhabok. Inkább furcsa, talán csúnya, szemérmetlen, obszcén. Baubónak hívják, a szó annyit jelent: has. úgy tud bennünket megnevettetni, hogy harsányan, sikítva és teljes szívvel vihogunk, még a has is beleremeg.

Ne nézzük le az obszcenitást. A régi korokban szent obszcenitásnak nevezték a szexuális tudást és jártasságot. Kultusza volt. A női fesztelenséget hangsúlyozták vele, de nem lealacsonyító jelleggel. Az obszcenitás a női tudattalannak bizonyos részét jeleníti meg, amely van, létezik, nem okos dolog úgy tenni, mintha nem volna. A modern nő életében ezt a vonulatot gyorsan elintézik azzal, hogy elhallgatják. Ha pedig megnyilvánul, akkor rendszerint rossz pillanatban, visszataszítóan, mert nincs igazán kiművelve bennünk a nőiségnek ez a fontos aspektusa. Ami nem is csoda, hiszen a fejünkben ilyen fogalmak kapcsolódnak hozzá: piszkos, közönséges, gusztustalan, durva, trágár. Tartózkodunk tehát az obszcenitástól, a szent obszcenitástól is, ha nem akarjuk, hogy megvessenek, megszóljanak, „rossz nőnek” tartsanak bennünket. Vannak nők, akik mindent, amit obszcénnak gondolnak olyan mélyen elnyomnak, hogy a szexuális életük és házasságuk is megsínyli a vandál elfojtást.

EGY kedves, madonnaképű vidéki fiatalasszony járt hozzám terápiára. Nagydarab, nyílt tekintetű férje hozta, azzal a panasszal, hogy a feleségének nincsen orgazmusa, ezért mostanában már nem akar szerelmeskedni. A férfi beszélt, ő adta elő a panaszt, az asszonyka csendben és kicsit szégyenkezve hallgatta. A helyzet emlékeztetett tanári időszakomra. Mintha a szülő hozta volna be az iskolába haszontalan lányát, aki mostanában egyre csak rendetlenkedik és nem hajlandó a kötelességét teljesíteni. Még a szülő szöveget is hallani véltem a múltból: „Tanárnő, tessék már a fejével beszélni, pedig jó kislány ez, rendes, csendes, amúgy szorgalmas lenne és sosem bántjuk, én ugyan egy ujjal sem nyúlok hozzá, mégis csak kornyadozik otthon, kedvetlen és semmit nem tesz azért, ami valójában a kötelessége lenne...” A madonnaképű asszonyka tele volt bűntudattal, ahogyan ez későbbi beszélgetéseinkből kitűnt. Már az is feszélyezte, hogy neki egyáltalán ez a gondja, noha van két szép kisgyerekük. Eddig sem volt öröme a házaséletben, de ez csak mostanában zavarja. Kiderült, már ötödik esztendeje van otthon gyermekgondozási segélyen, elzárva felnőtti közösségektől, baráti körtől. Az ilyen helyzet azért lehet neurotizáló, mert ingerszegény, egy idő után kiválthat depressziós hangulatokat, kényszereket. A személyiség öntudatlanul „előveszi” spontán öngyógyító mechanizmusát, erősebb és gazdagabb ingerekre vágyik, legalább arra, ami e bezártságban rendelkezésre állhatna. A lelki egyensúly visszaszerzésének ezek az új, erős ingerek lehetnének a gyógyító útjai. A hevesebb, az intenzívebb és az orgazmussal befejeződő szexuális élet ilyenkor hirtelen fontosabb lesz, mint volt korábban és ha mégsem sikerül érdekesebbé tenni a házaséletet vagy/és orgazmust elérni, akkor a nő egy idő után „feladja”, majd megtagadja a szexuális kapcsolatot. Ez elég gyakori tünet a Gyes-neurózisban szenvedő fiatal asszonyoknál. Néha, mint ennél az asszonynál is, a házasélet megtagadása bizonyos „faksznizással” járt együtt. A nő kikötésekkel él, szabályokat vezet be, így áll ellene: „csak akkor, ha...”, „egy hónapban csak ennyiszer...” stb. Páciensemnél a tisztaság, a fürdés, a testápolás köré szerveződtek a kikötések, a tisztálkodás koreográfiáját férj, feleség közösen hajtotta végre a fürdőszobában, aprólékosan felkészülve az eseményre. De hiába mosakodtak be, akár az orvosok a műtétre, a dolog kudarcba fulladt, és a dezodoros szabályzatok a férj türelmét már-már kockára tették. Ez a szinte mániákus tisztálkodás és férfi-csutakolás volt az egyik, amire fölkaptam a fejem. A másik mozzanat pedig, ami felkeltette figyelmem, bizonyos kontraszt volt. Miszerint ennek a finom, szemérmes, madonnaképű asszonykának az édesapja - mint a beszélgetésből kiderült - mosdatlan beszédű vidéki kocsmáros, durva nőfaló, aki igen rossz véleménnyel van „azokról” a nőkről... Ne merészkedjünk mélyebbre az eset elemzésébe, az ödipális bugyrokba és incesztuózus csavarokba, témánkhoz mindebből csak a szent obszcenitás ereje tartozik.

Egyik alkalommal megelégeltem azt az áhítatos, óvatos, tiszteletteljes stílust, ahogyan az asszonnyal beszélgettünk a nemzésről, az isteni tervek megnyilvánulásáról a szexualitásban, a megengedett szexuális öröm módjairól, a nők jogairól, alávetettségükről és hasonlókról. Túlzottnak éreztem az emelkedettséget, amit mintha ő kényszerített volna rám, és a tisztes szövegek közé elkezdtem keverni az obszcén szavakat, kifejezéseket, amikben a magyar nyelv oly igen gazdag. Kezdtem asszonyi élményeket sorolni, amik nincsenek Isten ellenére, noha érzékiek és örömöt hoznak... de mindezeket zaftos magyarsággal kimondva. Azt láttam, hogy a finom kis márvány arc elpirosodik, a fiatal asszony légzése felgyorsul, szeme erősen csillogni kezd. Folytattam a „csúnya” szavak keverését az elfogadott, orvosi jellegű kifejezésekkel, ez utóbbiakat azonban rendre le- és átfordítottam obszcén szavakra és az isteni teremtés folytatása, aminek ő is, én is tartjuk a gyermekáldást, ugyancsak bekerült a szövegembe. Mindezt póker arccal, nehogy azt gondolja, hogy viccelődöm, mint ahogyan tényleg nem vicceltem, mindent komolyan gondoltam, amit csak kimondtam.

BAUBÓ, A HAS ISTENNŐJE BESZÉLT BELŐLEM, aki nagy gyógyító. Az asszonyka izgalma fokozódott, tovább pirosodott, majd vihorászott, végül akkora nevetésbe tört ki, hogy majd leesett a székről. Ettől fogva a fesztelenség és a felszabadultság vette kezdetét, ami nemcsak kapcsolatunkra, hanem az ő szemléletmódjára is kiterjedt. A dolgokat kezdtük a nevükön nevezni, a csúnya nevükön is meg a hivatalos nevükön és a depressziós hangulatokat egyre jobban elfújta a szent obszcenitás, főképp az ennek kapcsán fellépő nevetések. Az összes csúf szó, amit apjától gyerekkorában sokszor hallgatott, és amit elfojtott mélyen a serdülőkori szexuális izgalmakkal együtt, most a groteszk, kevert szövegek és főképp a vicces szókapcsolatok és röhögések közepette a helyükre kerültek. Beszámolt arról, hogy miképp, mi módon kívánna ő szeretkezni, miről ábrándozik. Mocskosnak érezte az egyébként normális vágyait, a figurákat, amikre vágyott és amiket persze soha a férjének nem mert elárulni. Inkább fürdette és dezodorálta szegény... Beleegyezett, hogy közöljem férjével, amit nekem elmondott, amit meg is tettem. Szent obszcén szavakkal de komoly képpel, hiszen tényleg komoly dologról volt szó, egy többgyermekes család összetartásáról, közöltem a férjjel milyen út vezet felesége orgazmusához. Miközben az asszonyka szelíd madonnaképpel hallgatott, hallgatott, „csak” depresszív hangulat nélkül, nagyon is csillogó szemekkel.

Az obszcenitás istennői: „meg tudták lazítani, ami túl szoros volt, el tudták űzni a szomorúságot, olyan kedélyállapotot tudtak teremteni, ami valójában a testet, nem az intellektust érintette, s tisztán tudták tartani ezeket az útvonalakat” (Clarissa Pinkola Estes II. kötet 834. old.) Nevetéssel gyógyítottak, és a nevetés, amelyik nem bánt senkit, áldott, mert megkönnyebbülünk tőle, gyorsabban lélegzünk, elszáll tőle a szomorúságunk, szűnik tőle a haragunk, adakozóbbak és érzékenyebbek leszünk az örömre.

A GÖRÖGÖK OBSZCÉN ISTENNŐJÉNEK, Baubónak története Déméterhez kapcsolódik. Megnevettette és ezzel vigasztalta Démétert, amikor az elrabolt lánya miatt kesergett. Máskülönben a régi szerzők is ritkán utalnak Baubóra, erre a gyógyító asszonyságra, talán már gyanúsnak találták az obszcenitását... Szeretik a titokzatosságot hangsúlyozni vele kapcsolatban. Néha nem is istennőnek mondják, mintha nem illene az Olümpos előkelőségei közé. Az egyik változat szerint Démétér vándorlása közben Athén ás Eleuszisz között földből sarjadt emberekre talált. Egyikük volt Baubó, aki szíves vendégbarátsággal fogadta Démétért, itallal kínálta, de az istennő nem akarta abbahagyni a böjtölést és csak szomorkodott. Ekkor Baubó furcsa dolgot tette, szétterpesztett lábakkal leült Démétérrel szemben, a ruháját magasra emelte és megmutatta neki altestét, ahonnan egy isteni gyermek kacagott kifelé. Állítólag Perszephoné későbbi fia, azaz Démétér unokája volt ez a gyermek. Démétér felkacagott és a lelke gyógyulni kezdett, elfogadta az italt is Baubótól. Egy másik változatban Baubó sikamlós történetekkel szórakoztatta a bánatos Földistennőt, Démétért, miközben táncolt előtte, furcsa testét ringatta, amely testhez fej nem tartozott csak száj, szemek, has és szeméremtest. A hatalmas Földanya előbb csak kuncogott, aztán már annyira nevetett, hogy rengett belé a hasa. Ez a fej nélküliség, vagy az, hogy Baubó földből van, szimbolikusan jelzik, hogy nem csak az intellektusból és a rációból érkezik a segítség. Az obszcén nevetések a testhez, a földből gyúrt matériához tartoznak, azt rázzák meg, a libidót kavarják fel és így gyógyítanak. A Baubó altestéből kikandikáló, nevető isteni gyermek pedig jelképezheti a jövőt, amire érdemes várni.

Hogy Baubó miféle sikamlósságokat mesélt Démétérnek, ezt nem igazán lehet tudni. Néha azt mondják, mindezek a misztériumok szent titkai közé tartoznak. De az is lehet, hogy egyszerűen arról a hasból jövő féktelen nevetésről van szó, amit a nők hallatnak, ha egymás között vannak és szexuális témájú dolgokról fesztelenül beszélgetnek. Lehet, hogy ezek néha már-már ízléstelen szövegek vagy valóban azok, mégis néha használni kell ezeket, és Baubó szellemében meg kell rengetni a hasat nagy nevetésekkel.



« vissza