Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyarok békés forradalma az Antall-kormány idején

A második évezred vége felé drámai erejű fejlemények voltak kialakulóban Európában. A katasztrofális kimenetelű afganisztáni háború és a belföldi politikai történések egyre növekvő nehézségei miatt komolyan meggyengült Szovjetunió úgy tűnt, egyre inkább kész szabad kezet adni félig gyarmatosított kelet-európai szövetségeseinek. A történelmi jelentőségű változás és fejlődés iránti vágy mozgásba lendítette ezeket a forradalmi lelkületű európai országokat, amelyek szabadságot, emberi méltóságot, nemzeti függetlenséget és a valamennyi polgár és nép számára élhető életminőség politikai, anyagi és kulturális feltételeinek megteremtését követelték.
Magyarországon az e vívmányokat célul tűző alapvető forradalmi változásokat számos jelentős esemény katalizáló ereje indította el. Ilyen volt többek között a kommunista diktatúra számára kezelhetetlenné vált politikai és gazdasági válság; a 1956-os magyar forradalom értékei és követelései, amelyek tovább éltek az emberek szívében, és amelyek miatt egyre több polgár érezte kötelességének a szabadságért, demokráciáért, függetlenségért, a gazdasági és kulturális jólétért vívott harcot választani. Ugyancsak elemi erővel hatottak, nyomást gyakoroltak a fentieket követelő tömeges tüntetések, amelyeket spontán közösségi társulások szerveztek Budapesten és országszerte. Az események fősodrában az egyik legradikálisabb és -katartikusabb megnyilvánulás kétségkívül a több száz 56-os vértanú újratemetési ünnepsége és az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején elesett sok ezer hősről való megemlékezés volt – az 1989. június 16-i ceremónián több százezren jelentek meg a budapesti Hősök terén. Hasonló erővel hatott a nyolcvanas évek liberális reformkísérleteinek kudarca, bebizonyítva, hogy a tervgazdaságot nem lehet megmenteni, és az már nem tudja kielégíteni az emberek sürgető szükségleteit. Azután az egyesült Európa – ígéretes politikai, gazdasági és kulturális fejlődési folyamata által – egyre nagyobb hatást gyakorolt a nép és a nemzet politikai gondolkodására és akaratára, és tanácsadóként tényleges politikai, anyagi és más jellegű segítséget nyújtott a fent felsorolt eredmények felé történő átmenet megkönnyítéséhez; végezetül elterjedt a köztudatban, hogy a nyugati szövetségeseknek a Szovjetunióra gyakorolt egyre erősödő, békés nyomása végül liberalizációs törekvésekhez fog vezetni, hogy Közép- és Kelet-Európában is a szabadság és a demokrácia győzedelmeskedjék.
A forradalmi változások valamennyi szóban forgó országon végigsöpörve más és más formát öltöttek. Magyarországon és Lengyelországban bizonyos előzetes történéseket – Magyarországon az 1956-os forradalmat és Lengyelországban a Szolidaritás mozgalom hosszú ideig tartó harcát – tárgyalás útján kieszközölt kis lépések és elmozdulások követték. Csehszlovákiában és Kelet-Németországban a rendszer viharos tömegtüntetések nyomán dőlt össze. Romániában az események folyását erőszak és háborúskodás szőtte át, a klasszikus forradalmak jellegzetes vonásaival mozgatva meg a társadalom egészét úgy, hogy a diktatúrát véres, hősi harcokban pusztították el, viszonylag rövid idő alatt.
Magyarországon rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkülvittek végbe egy forradalmat1 – fogalmazott Antall József miniszterelnök kormányprogramját ismertető beszédében 1990. május 22-én2, az első szabadon választott magyar Országgyűlés első ülésén, majd sor került megválasztására és az eskütételre.
A fokozatosan kibontakozó forradalom meglehetősen jól szervezetten zajlott Magyarországon 1989-ben és 1990-ben, a következő években tovább érlelődve.
A történelem színpadán lezajlott békés forradalom felidézése során a forradalom szereplői, intézményei és közösségei által végrehajtott következő fontos tetteket és történéseket kell kiemelni.
A leglátványosabb kezdet kétségkívül az 1989. június 23-tól szeptember 18-ig zajló nemzeti kerekasztal-tárgyalás volt.
A fent idézett történelemformáló erőknek köszönhetően a kommunista diktatúra, a hatalmon lévő kommunista párt engedett, és kész volt tárgyalóasztalhoz ülni a demokratikus ellenzék spontán módon felbukkanó erős pártjaival, hogy a demokráciához vezető békés átmenetről tárgyaljanak, miáltal az ország visszanyerheti saját jövője alakításának szabadságát. Az, hogy az államot egyedül irányító kommunista párt beleegyezett egy többpárti alkotmányos struktúra és a demokratikus kormányzás kialakításába, létfontosságú előfeltétele volt a békés forradalom kibontakozásának.
Helyesen állították 1989 politikai szereplői, hogy a totalitárius egypártrendszer felszámolásával léphetjük át, tudjuk átlépni a Rubicont azért, hogy valamennyi folyamatban lévő és megfontolás tárgyává tett reform egy, a racionális politikatudomány kritériumaival mérten is valódi forradalomnak képezze konstruktív részét, és ne merüljön ki egy meglévő rendszer megreformálására tett kísérletben.
Jelképes gesztusnál sokkal több volt, amikor kevéssel a nemzeti kerekasztal-tárgyalások lezárulta után, 1989. október 10-én a Magyar Szocialista Munkáspárt (a hatalmon lévő kommunista párt) megszűnt létezni, és átalakult Magyar Szocialista Párttá, amely szembefordulva a korábbi egypártrendszer számos aspektusának történelmi folytonosságával, szociáldemokrata erőként definiálta magát. A kizárólagos egypártrendszer e fokozatos eltűnésével párhuzamosan feloszlatták a kommunista párt fegyveres katonai testületét, a Munkásőrséget is.
Ugyanakkor a békés forradalom fősodrát alkotó, valódi történelmi áramlat a nemzeti kerekasztal-tárgyalások alkotmányos törvényi öröksége lett. E műhelyben számos alapelv és törvény öltött alakot, amelyeket ezt követően a hivatalban lévő parlament konszenzussal fogadott el és hirdetett ki. Ez meglehetősen gyors ütemben zajlott már az 1990. március–áprilisi demokratikus választások előtt is. Az új törvényeket – többek között az Alkotmányt, amelyet 1949-es elődjéhez képest radikálisan módosítottak, és minden részletre kiterjedően hozzáigazítottak a demokratikus alkotmányosság általa betöltendő feladatához – alapos parlamenti vitákat követően léptették hatályba. Mindeközben szem előtt tartották az olyan igen sürgető kérdések és alapelvek szoros menetrendjét, mint a jogállamiság, a szociális piacgazdaság, az új alkotmányos kormányzás, a határon túl élő magyarok emberi, politikai, gazdasági és kulturális jólétének alakulásáért vállalt aktív felelősség, valamint a nemzeti kisebbségek államalkotói státusza, az Alkotmánybíróság létrehozása, az új pártok törvényes tevékenysége, a büntető törvénykönyv korszerűsítése és a szabad választások megfelelő lebonyolítása.
A posztkommunista erők és a demokrata pártok közötti küzdelem és párbeszéd tovább folytatódott az 1990 májusában megalakult új parlamentben csakúgy, mint más politikai küzdőtereken. Ennek során egyre növekvő sikereket tudhattak magukénak az új demokratikus erők és az olyan alkotmányos törvényekre vonatkozó elgondolásaik, mint pl. a helyi önkormányzatok, a nemzeti és etnikai kisebbségek, az ingatlanok visszaszolgáltatása az egyházak felekezeti, oktatási és szociális szolgálatai számára, a társadalmi szervezetek, például a szakszervezetek szerepe, a gyülekezési jog, a munkabeszüntetés joga, a sajtószabadság és az emberi jogok alkotmányos garanciái.
Voltak mindamellett olyan alapelvek és kérdések, amelyekről az új demokrácia politikai szereplői nem tudtak egyetértésre jutni sem a parlamentben, sem nyilvános viták során. Ilyen volt nevezetesen a kommunista rendszer idején a nemzet és a polgárok ellen elkövetett büntetendő magatartásért való felelősségre vonás, és a korábbi egypárti politikai elit leváltása és kizárása a jövőbeli politikai hivatalokból.  
A demokratikus kormányzás első esztendejében fontos lépéseket tettek a Varsói Szerződés és a KGST felszámolására, valamint a szovjet csapatok kivonására, amely hivatalosan 1991. június 30-án fejeződött be. Ezáltal Magyarország majdnem 50 év után visszanyerte függetlenségét és teljes szuverenitását.
A biztonság és stabilitás terén támadt űr betöltésére az új demokráciák kölcsönös kétoldalú stabilitási megállapodásokat kötöttek, és kialakították nemzeti védelmi és biztonsági intézményeiket.
Különböző lépésekkel és döntésekkel készítették elő és támogatták többek között Magyarország csatlakozását a NATO-hoz és az Európai Közösséghez.
A legfőbb alkotmányos változtatások keresztülvitelét Magyarországon fontos történelmi esemény előzte meg: egy Máltánál állomásozó hadihajón Gorbacsov szovjet és Bush amerikai elnök a világ jobb jövője szempontjából döntő fontosságú találkozót tartott, majd a szovjet szóvivő 1989. december 3-án kijelentette: „A hidegháború ma délután 12 óra 45 perckor véget ért.”
Az első demokratikus parlament regnálásának idején (1990–1994) temérdek, meglehetősen színvonalas jogszabályt fogadtak el, hogy meghatározzák és megvédelmezzék az alapvető polgári szabadságjogokat, és lefektessék a piacgazdaság alapjait.
Törvényeket léptettek életbe a tulajdon szabadságáról és védelméről, a hatékony szociális piacgazdaság kialakulásának elősegítéséről, a szabad vállalkozás jogáról és a gazdasági verseny szabadságáról, a befektetések és a banki tevékenység, a gazdasági társulás és együttműködés ösztönzéséről, a szabad bel- és külkereskedelemről, valamint a szabad gazdálkodásról – akár önállóan, akár önkéntes társuláson alapuló szövetkezetekbe tömörülve.
Törvényeket és kormányrendeleteket fogadtak el a privatizációról annak érdekében, hogy segítsék az államilag irányított tervgazdaságot egy alapvetően magántulajdonon alapuló gazdasággá alakítani; a tulajdonviszonyok rendezéséről és adott esetben kárpótlás fizetéséről; az államosított tulajdon visszaszolgáltatásáról, továbbá azok kárpótlásáról, akiket a kommunista rezsim az élet és a szabadság legnemesebb emberi értékeitől fosztott meg.
Szólnunk kell még a szólásszabadságot és a kutatás szabadságát, a tulajdonjogot, a haza szabad elhagyását és az oda való szabad visszatérést, a szabad információáramlást, a magas színvonalú oktatáshoz való hozzáférést, továbbá az oktatási intézmények alapítására vonatkozó jogot szavatoló törvényekről és intézkedésekről, amelyek azt a célt szolgálták, hogy eleget lehessen tenni a keresztény Európától örökölt tudás és erkölcsi nevelés iránti időszerű igénynek – hogy a nemzet mindezekbe az irányokba szabadon bontakozhasson ki.
Ha mérleget vonunk, mi mindent tettek politikai atyáink és tett saját nemzedékünk a történelem és a mi Urunk által ránk ruházott felelősségteljes feladat teljesítéséért, ti. hogy elkezdjünk és végigvigyünk egy ígéretes és békés magyar forradalmat, arra a – valószínűleg jogos – következtetésre juthatunk, hogy egészen jó munkát végeztünk. Ezt az örökséget az új és eljövendő generációk minden bizonnyal érdemesnek fogják találni arra, hogy együtt éljenek vele, és hogy annak sokat ígérő elgondolásai és tanulságai alapján igyekezzenek jobbá tenni a világot. Ez akkor is, vagy talán annál inkább igaz, ha a forradalom sok tevékeny résztvevője nehezen járható vagy kimondottan rossz utakon és irányokba indult is el, és ha az újonnan bekövetkező fejlemények a stratégiák és vívmányok újragondolását tehetik is szükségessé – mindez együtt alkotja azt az örökséget, amely szándékunk szerint a legjobb célokat szolgálja.

(Ez az írás Emil Constantinescu volt román elnök (1996–2000) felkérésére született. Ez az első megjelenése.)
 
 
1 Idézet a kormányprogramot ismertető beszédből (forrás: MTI).
2 Május 22-én hangzott el a beszéd, megválasztásra és az eskütételre csak a 2. ülésnapon, 23-án került sor, ezért idevettem a dátumot (forrás: MTI).


« vissza