Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A magyar építészet és az első világháború

Az 1914 kora őszén kitört első világháború a szerbiai és a galíciai hadszíntereken rögtön óriási véráldozatokat követelt. Ehhez az olasz hadüzenet 1915-ben újabb frontot nyitott, mely több mint három évig az öldöklés nagy színtere maradt. A világháború centenáriuma alkalmából minderről a sajtó, a rádió, a televízió és megannyi emlékirat bőven tudósít. Itt most arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a háború kitörése, majd elvesztése milyen hatással volt a magyar építőmunkára és a magyar építőművészetre.
Szinte vészjósló előjelnek tekinthető, hogy 1914. június 10- én, tehát közvetlenül a háború kitörése előtt meghalt Lechner Ödön, a magyar építészet kiemelkedő egyénisége. Halála gyászba borította barátait, híveit és a kulturális életet. A pesti Posta-takarékpénztár, az Iparművészeti Múzeum, a Földtani Intézet, a pozsonyi úgynevezett Kék templom és a kőbányai templom tervezőjének temetési menetét a Műcsarnoktól a Kerepesi úti temetőig sok ezer ember szegélyezte. Hatalmas életművét a hivatalos vélemény lépten-nyomon bírálta, sőt gáncsolta is. Majd csak a késő utókor tudta őt igazán értékelni. Halála ugyan még nem függött össze a hadi cselekményekkel, de kezdeményezéseinek megszakadása már nagyon is a háború rovására írható.
A mozgósítással, a hadüzenettel és a hadi cselekmények kezdetével a kulturális élet a hadviselő országokban azonnal megtorpant. Hazánkban ezt híven tükrözte a XII. évfolyamával megjelenő Magyar Építőművészetnek a háború kitörését követő kimaradása. Ezt egy negyed évvel később az Előfizetőkhöz címmel így indokolták: „Három hónapja elbénult a karunk, elzsibbadt a lelkünk, három hónapig nem készült a Magyar Építőművészet. Kinek volna kedve ilyenkor lapot csinálni, ki törődne ilyenkor a művészettel?” Ez az indoklás arról tanúskodik, hogy a háború kitörésekor sokan bíztak, szinte hittek Vilmos császár ígéretében, miszerint mire ősszel lehullik a lomb a fákról, a háborúnak vége lesz. Ennek reménye azonban hamar szertefoszlott, és a hónapokig félretett lapszerkesztést folytatni illett. Mintha most döbbentek volna rá, mekkora katasztrófa zúdult az országra, az emberiségre. A lap a háború végéig – és megszakításokkal utána is – néha hézagosán, de mégis folyamatosan megjelent. Mind kevesebb jeles új alkotásról tudott beszámolni, inkább kissé régebbieket vett elő.
A sajtó megtorpanása tükre az építőmunka válságának is. Mert a mozgósítás, a hadkiegészítés az építőmunkás férfilakosság nagy hányadát a hadseregbe sorolta. Kőművesek, ácsok, kubikosok és megannyi más építőszakma munkásai kerülnek a hadszíntérre. A tartalékos tisztek között is sok a tervezésben, kivitelezésben foglalkoztatott mérnök, technikus, s megannyi, az építésben közreműködő férfi. Hazafias lelkesedéstől indíttatva sokan önként jelentkeztek a hadseregbe. A hadba vonult seregben sok fiatal építész is került a harctérre. A két háború közötti jeles építész oktatók közül Rados Jenő és Csonka Pál professzorok is többször emlékeztek erre. Hudec László, a fiatal besztercebányai magyar építész hadifogságba esett, majd onnan a háború végén Kínába szökött, ahol sok jeles alkotása ma műemléki védelmet élvez. Zrumeczky Dezső, a „fiatalok”-nak nevezett magyar építészek egyik jeles képviselője, a háborúban szerzett betegsége következtében annak közvetett áldozata lett. Kós Károlynak építészpályája tört derékba, mivel a háborút követő területi változások után régi otthonát választva Erdélyben maradt, és ott életének további évtizedeiben tehetségét főleg szépíróként kamatoztathatta, az építészetben háttérbe szorult. De ezek a kiragadott példák csak a jéghegy csúcsát jelzik. A magyar építészettörténetnek még feladata, hogy az első háború építész áldozatait számba vegye.
Sajnos a szerbiai és az orosz harcmezőkön már az első hónapokban nagy volt az emberveszteség, elesettek, sebesültek és fogságba kerültek tekintetében egyaránt. Az építési munkák itthon félbeszakadnak vagy lelassulnak. Orosz hadifoglyokkal igyekeznek legalább a segédmunkásokat pótolni. így például a soproni Erzsébet közkórház építéséhez a hadsereg külön barakkokat épít számukra, és biztosítja az ellátásukat is.
Vannak építőmunkák, melyeket egyelőre szüneteltetnek, mígnem aztán teljesen elmaradnak. Szinte feledésbe merült, hogy a pesti Városliget mögé Vágó József építész által - akkor már egy évtizede - tervezett nagy központi MÁV személypályaudvar építése elő volt készítve, és a vele összefüggő két nagy pesti rendező pályaudvar közül az északinak a földmunkái Alagnál meg is kezdődtek. A maradványai évtizedekig láthatók voltak. Szerte az országban 1915-ig folytatódott mintegy 150 km helyiérdekű vasútvonal építése, és Erdélyben a Marosvásárhely környéki 187 km hosszú keskeny nyomközű vasút építése. De ez a helyiérdekű-vonalak tervezett és nagy hányadban már jóváhagyott építésének csak töredéke. A háború kitörése miatt soha sem valósult meg – többek között – a Keszthely és Hévíz közé szánt villamosvasút, sem a Szombathelyt Németújvárral összekötő közvetlen vonal. Viszont változatlanul folytatódott az Ogulinból kiágazó dalmát tengerparti MÁV-fővonal építése, amely nyilvánvalóan az Osztrák-Magyar Monarchia együttes érdekében állt.
Az első világháború kitörésének idején az egyetemes építészetben a szecesszió két évtizednyi virulás után lecsengőben volt. Jeles művészek kerestek más utakat. Voltak, akik ismét a historizmus felé kacsingattak. így Bécsben egy új biedermeier kezdett kibontakozni. Az 1908-ban alakult Deutscher Werkbund a gyáripar és a művészet összefogásával az építészeten sok tekintetben túlmutató ipari design kibontakozását vezette be, ugyanakkor az elismert, élenjáró angol lakóház-építészet egy tárgyilagos architektonikus megjelenésre irányította a figyelmet. A Werkbund 1914-ben Kölnben kiállítást rendezett, melynek méreteit és jelentőségét jellemezte, hogy külön kis minta gyárépülete és színháza is épült. A kiállítás megnyitására írt téziseiben a tárgyilagos építészet elkötelezett híve, a német Hermann Muthesius az építészetnek a tipikus felé haladását prognosztizálta. Az art nouveau jeles belga művésze, Henry van de Velde viszont ebben a művészi szabadság illetéktelen korlátozását látta, és tiltakozott ellene. És itt közbeszólt a világháború. A németországi rendezvény félbeszakítása az egyetemes építészet egészséges kibontakozását fojtotta el, és ezzel a fejlődésnek nagy veszteséget okozott. Mert amikor a fegyverek négy év múltán elhallgattak, a hivatalos körök és a nagyközönség jelentős része is ismét a historizmus felé terelte az építészetet.
Száz évvel ezelőtt a magyar építészet is éppen átalakulóban volt. Az építészek éberen figyeltek a finn építészekre, az amerikai Frank Lloyd Wrigth európai bemutatkozására. És Bécsre, ahol Ottó Wagner és fiatal tanítványai, köztük Olbrich, munkáikkal a Secession már eleve higgadtabb irányát képviselték. Magyarországon pedig Kós Károly, Jánszky Béla, Györgyi Dénes, Mende Valér és sok kortársuk egy tetszetős, gazdaságos, ornamentikában szerény és funkciójában kifogástalan építészetet vezettek be. A fejlődés egyértelműen egészséges irányba mutatott, a zebegényi templom, a kecskeméti városközpont felé. Az elhunyt Lechnert nem utánozták, de követték. Lechner és a francia iskolázottságú Medgyaszay István az elsők között alkalmazták és mutatták be már a háború kitörése előtt az új építőanyagból, a vasbetonból épített szerkezeteket. Igaz, feléledt a historizmus is. A még két háború között is virágzó új barokknak nevet adó irányzat képviselője Walder Gyula lett. A háborút követően a magyar építészek nagy hányada a munkahiány miatti jobb meggyőződése ellenére is erre kényszerült. A kormányzat és a társadalom nagy része ugyanis az építészeti újításokban nálunk is a forradalom egyik gyökerét látta. Úgy hitték, hogy a művészetek sokak számára érthetetlen törekvései is hozzájárultak a világ a háborúba sodródásához.
A háború idején a kvalifikált építőmunka hazánkban is megcsappant. Az idézett szakfolyóirat következő számaiban a lapot finanszírozó építészirodák közelmúltban végzett munkái szerepelnek, Reichl Kálmán, Rerrich Béla megvalósult épületei, lakóházai, Kotsis Iván templom- és iskolatervei (csak a tervek!), Alpár Ignác budapesti Dorottya utcai Magyar Általános Hitelbank épületének akkoriban elkészült reprezentatív épülete. Még 1915-ben részletesen ismertetik az akkor már két éve épült soproni Postapalotát, mely azoknak az éveknek bizonyára méretben és építészeti értékben egyaránt az egyik legjelentősebb vidéki középülete volt. Szerepelnek azután a lapban kórházak, hadikiállítások is. Jellemző, hogy olyan jeles építész, mint Pogány Móric, a pesti Adria palota tervezője, a háború végén megjelentette meg nem valósított elképzeléseit. Az angol nyelven Dreams of an architect című, tervrajzokkal illusztrált kötet arról tanúskodik, hogy a jó architektúráról egyelőre csak álmodhattak a jeles építészek.
A száz évvel ezelőtt dúló háborúban elesett hősök tiszteletére később szinte minden magyar városban, sőt a nagyobb falvakban is épültek emlékművek. Felsorolták rajtuk az elesettek neveit, és ezzel utaltak az élők szenvedéseire is. A szobrok és az emlékművek között csak néhány tűnik kiemelkedő művészeti értékűnek. Ezért témánk befejezéseként végül emeljük ki közülük id. Visy Zoltán pécsi építész 1935-ben, Mohácson épített Hősök szobrát, az első világháborúra emlékező egyik hazai építészeti alkotását, mely megítélésem szerint városépítészeti remekmű.


« vissza