Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A környezetügy perspektívái

 
A KÖRNYEZETÜGY PERSPEKTÍVÁI
 

A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI RÉGIÓ olyan átmenet korát éli, amire még nem volt példa a történelemben. Külföldi szakértők tömege ad őszinte jótanácsokat, hogyan kellene a magyar gazdaságot minél gyorsabban piacgazdasággá alakítani. A gyors átmenetnek, a technokrata logika alapján, számos előnye volna. A politikai, a szociális és bizonyos technikai feltételeteket is figyelembe véve azonban, azokkal kell egyetértenünk, akik a lassú átmenetre szavaznak.
A gyors haladást, az úgynevezett sokkterápiát javasló szakértők általában alulbecsülik annak a jelentőségét, hogy a régió gazdaságainak, az egy főre jutó bruttó nemzeti össztermék* alapján, a jövedelemtermelő és -akkumuláló képessége is kicsi, különösen, ha az eladósodásból származó terheket is figyelembe vesszük.
A gyors változások nyomán kialakuló politikai feszültségek csak akkor volnának vállalhatóak, ha a meghozott áldozatok gyors sikerrel kecsegtetnének. Erre akkor volna esély, ha a gyors technológiaátvétel feltételei adottak, vagy rövid távon megteremthetőek volnának. A technológiaátvétel gyors formái (külföldi gépek és technológiák importja, szabadalmak vásárlása stb.) a tőkehiány következtében szinte kizárólag külföldi befektetések révén működhetnének.
A technológiaátvétel más, „puha” formái (külföldi szakemberek behívása, magyar szakemberek külföldön való kiképzése, tudományos folyóiratok publikációinak elemzése, adaptálása stb.) viszonylag hosszú, valószínűleg generációnyi időt vesznek igénybe.
Mindezeket előrebocsátva a következőkben a magyar gazdaság szerkezetét, reálfolyamatait, a külföldi tőkebefektetések várható hatásait elemezzük a környezeti rekonstrukció lehetőségeire összpontosítva.
 
A GAZDASÁGI HELYZET ÉS A LEHETŐSÉGEK
 
Közép-Európa az átmenet harmadik évébe ért, a változások radikálisak, legalábbis a külső szemlélők erről tudósítanak, és a statisztikák is meggyőzőeknek látszanak.
A kelet-közép-európai országok között Magyarország viszonylag előnyös helyzetben van, ha a piacgazdálkodás feltételeit tekintjük. Az 1968-as reform, gyakorlati sikertelensége ellenére, a közgazdasági gondolkodást jelentősen befolyásolta, és ez kedvező induló feltételeket jelentett a privatizáció és a piacgazdálkodás számára. Részben mert a mai magyar menedzsergeneráció ismeri a nyugati vezetési módszereket annyira, hogy képes azok azonnali adaptálására, részben mert a társadalom lényegesen toleránsabb a differenciálódással szemben, mint a környező országokban, sőt ami meglepő, még a szociális bizonytalansággal is a vártnál jobban képes együttélni. A piaci mechanizmusok működésének árnyoldalait is jobban megszokta, így az áremelkedések, illetve az infláció nem tették teljesen szabályozhatatlanná a magyar gazdaságot. Már az elmúlt években megkezdődött a piaci gazdálkodáshoz szükséges intézményrendszer kiépülése is (bankrendszer, árutőzsde stb.). A kétségtelen előnyök ellenére a gazdaságban végbemenő folyamatokban sok a bizonytalanság. Mindenekelőtt azért, mert az átmenet nemzetközi feltételei a vártnál sokkal kedvezőtlenebbek. A világgazdasági recessziót tetézi a környező országok nagyfokú politikai instabilitása.
A kedvezőtlen körülmények és a kezdeti kudarcok ellenére a piacgazdasággal kapcsolatban még mindig fokozott várakozás él a magyar társadalomban, ami a piacgazdaság kedvező fogadtatását segítheti.
MEGVANNAK ENNEK A VÁRAKOZÁSNAK persze a veszélyei is. Az első, hogy a piacgazdálkodásra való áttérés sikerének a régió más országaihoz viszonyított nagyobb valószínűsége, egyúttal a nyugati modellek — mindenekelőtt a fogyasztói — követésére csábít, azt a látszatot keltve, hogy talán a kelet-európai tömb legfejlettebb országai, köztük Magyarország még felzárkózhatnak a világ fejlett országaihoz, elérhetjük az ott megszokott fogyasztási színvonalat
A másik veszély, hogy a piaci viszonyok megjelenésével együttjáró negatív tapasztalatok és a napi problémák (növekvő munkanélküliség, megélhetési gondok) miatt a magyar társadalomban máris érzékelhetően háttérbe szorult a távlatos gondolkodás.
A környezetvédelem terén pedig két okból is éppen most volna szükség gyors cselekvésre. Egyrészt mert az átalakulás egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a legalacsonyabb anyagi ráfordítással érjük el a környezeti céljainkat. Másrészt a fejlődő nyitott gazdaságnak igen nagyszámú új szereplője jelenik meg. Nagyon nehéz felbecsülni és ellenőrizni ennek környezeti hatásait, mivel hiányzik a kisvállalkozások környezeti hatásait kezelő intézményrendszer, az ehhez szükséges környezetpolitika.
 
A MAGYAR GAZDASÁG ÁLLAPOTA KÖRNYEZETI SZEMPONTBÓL
 
Magyarországon 1989-ben az egy főre jutó GDP 2730 USD volt és ez a szám sokat elárul a magyar gazdaság fejlettségének állapotáról különösen, ha meggondoljuk, hogy a fejlett országokban ez az érték 14-20 000 USD körüli. Ráadásul a GDP évek óta nem nő, sőt inkább csökken, az infláció évek óta 20% feletti. Kedvező jelnek számít, hogy végre 1992-ben megállt az infláció növekedése és a 40-50% közötti hitelkamatok is csökkenni kezdtek.
A magyar gazdaság szerkezeti torzulásait számos tanulmány elemzi. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a nehézipar túlsúlyát és a tercier szektor fejletlenségét szokás emlegetni.
A nehézipar túlsúlya környezetvédelmi szempontból önmagában is problematikus, de gazdasági értelemben ennél is fontosabb talán, hogy általában elavult, elöregedett technikával és technológiával működik. Kifejezetten ebből származnak gazdasági gondjai és túlzott környezetkárosító hatásai. Az ipar birtokolja bruttó értéken az állóeszköz-állomány 46%-át, az alágazatok hozzájárulása a GDP szoros korrelációt mutat az általuk lekötött állóeszközök nettó értékével.
A magyar iparvállalatok jelentős része technikatörténeti múzeumként is szolgálhatna. A magyar gazdaságban a századelő technikáját éppúgy megtalálhatjuk, mint a századvég csúcstechnikáját. Ezek az egyenetlenségek önmagukban is komoly működési zavarokat okoznak, amit csak tetéznek a szerkezeti aránytalanságok.
Az elavult eszközök és technológiák használatából eredő problémát felerősíti, hogy a munkaerő 33%-át foglalkoztatja a legkedvezőtlenebb helyzetben lévő gépipar, és a nem fizikai dolgozók aránya is ebben az ágazatban a legmagasabb. Vagyis a legjobban képzett munkaerőt használjuk a legelavultabb technika működtetésére, természetesen veszteségesen.
Az iparban az állóeszköz-állomány elavultságát mutatja, hogy az állóeszközök nettó értéke átlagosan csak a bruttó érték 57%-a, és még ezen belül is rosszabb a termelő berendezések állapota, mert ez az érték nem éri el a 45%-ot. Különösen rossz a helyzet az iparon belül a kohászat (32.5%), a gépipar (36.5%) és a vegyipar (38.6 %) esetében.
Sajnos nem JOBB a helyzete a mezőgazdaságnak (32.7%) és az építőiparnak (34.5%) sem. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a gépek, berendezések nettó értékét általában túlbecsülik, akkor a kép még szomorúbb. A magyar ipar szerkezeti gondjait a termelés radikális visszaesése sem oldja meg igazán. Míg a fejlett országokban végbement szerkezeti változások önmagukban is jelentős javulást eredményeztek a környezet minőségében, amit találóan nevez környezeti ajándékhatásnak a szakirodalom, addig a közép-európai térség országaiban, mint általában a fejletlen (alacsony GDP/fő) országokban (Görögország, Portugália, Törökország stb.) ennek éppen ellenkezőjét, a szerkezeti környezetszennyezést kellett elviselni
A kedvezőtlen irányú fejlődést kiválóan jellemzi a berlini Környezetpolitikai Tudományos Központ vizsgálata, amely kimutatta, hogy 1970-1985 között a térség országaiban a különösen szennyező ágazatok GPD-részesedése nőtt, miközben a fejlett országokban visszaszorult ezen tevékenységek (cementgyártás, vaskohászat, energiatermelés stb.) hozzájárulása a GDP-hez.
Az idézett tanulmány alapján megállapíthatjuk, hogy a világ országai 1975 után szinte két csoportra szakadtak. A fejletlen országok mindegyikében kedvezőtlen környezeti hatású szerkezetváltozás volt, míg a fejlettek szinte mindegyike élvezte a szerkezetváltás kedvező környezeti hatását.
 
A FEJLŐDÉSI IRÁNY VÁLTOZÁSA A NYOLCVANAS ÉVEK KÖZEPÉN
 
MAGYARORSZÁGON a szerkezetváltás jelei csak 1985 után kezdtek mutatkozni, valószínűleg az energiaárak növekedése miatt. 1980 és 1990 között az ipar értékesítési árindexe 199%, miközben a villamosenergia-iparé 303% volt, és az energiaárak emelkedését általában ez a mérték jellemezte. Ennek a következménye, hogy az igen energiaigényes ágazatok, mint például az alumínium- és a műtrágyaipar a válságágazatok közé kerültek.
A villamosenergia árának drasztikus emelkedése egy sor igen kedvező környezeti hatású változást hozott. Magyarországon 1985 óta csökken például a széndioxid-kibocsátás (sajnos csökkenő GDP mellett), és újabban csökken a kéndioxid és más káros anyagok emissziója is.
A szerkezeti változások kedvező környezeti hatásai súlyos társadalmi feszültségek közepette jelennek meg a térség országaiban. Magyarországon a „környezeti ajándékhatás” másik oldalán a gazdálkodásuk ellehetetlenülése miatt bezárt bányák és kohók munkanélkülijei jelennek meg, akik egzisztenciájuk elvesztése miatt nem tudnak örülni a környezetminőség kétségtelen javulásának.
 
A KÖRNYEZETVÉDELMI BERUHÁZÁSOK SZERKEZETE
 
Azt, hogy egy országban a környezetvédelmet mennyire tekintik fontosnak, szokás a környezetvédelmi beruházásoknak a GDP-ből való részesedésével jellemezni. Ez a mutató a szűkös beruházási lehetőségek miatt jelenleg nem ad megbízható képet az átmeneti gazdaság környezetvédelmi erőfeszítéseiről.
Sajnos Magyarországon egyes kedvezőtlen helyzetű ágazatok a szigorodó előírások teljesítése érdekében, a beruházási források közel felét kifejezetten környezetvédelmi célokra kénytelenek fordítani.
Az adatokból látható, hogy az olyan válságágazatok, mint a bányászat, kohászat, vegyipar környezetvédelmi beruházásai még mindig jelentősek, míg más, jobban jövedelmezőké, mint például a turizmusé elenyészőek. A teljes kereskedelmi szektor részaránya a környezetvédelmi beruházásokból alig haladja meg az 1%-ot. Ebből az az ellentmondás származhat, hogy az ipar válságágazatai nem lesznek képesek eltartani a környezetvédelmet, a rájuk alapozott környezetvédelem jövője bizonytalan.
A környezetvédelem finanszírozása a nemzetközi gyakorlatban a közkedvelt „fizessen a szennyező” elv alapján történik. Ez az elv azonban a magyar gazdaság átmeneti állapota miatt alig alkalmazható, mert például a privatizáció során tisztázni kellene, hogy az új tulajdonosoknak kell-e viselni a felelősséget a múltban még állami tulajdonban volt vállalatok környezetszennyezéséért is, vagy pedig az államnak. Mindkét megoldás újabb ellentmondásokat vet fel. Ha az állam vállalja a környezet megtisztítását, teljesíthetetlen és ellenőrizhetetlen kötelezettségekbe bonyolódik és olyan hivatkozási alapot teremt, amivel hosszú évekre elodázhatja a felelősségi viszonyok tisztázását. Ha a jogutódnak kell vállalnia a felelősséget, akkor a szennyező ágazatok nem találnak befektetőkre (lásd a vegyipari nagyvállalatokat).
 
A KÜLFÖLDI TŐKEBEFEKTETÉSEK ÉS A KÜLKERESKEDELEM KÖRNYEZETVÉDELMI NÉZŐPONTBÓL
 
NAGYRÉSZT A GAZDASÁG TELJESÍTŐKÉPESSÉGÉN MÚLIK az átmenet sikere. A környező országokhoz képest nagyobb magyar politikai stabilitás is legkivált a gazdaság jobb teljesítményének köszönhető. A gazdaság átalakításában, a fejlett technológia elterjesztésében, mint már említettük, meghatározó a külföldi tőke szerepe. 1989-ben lényegesen nagyobb külföldi tőkebefektetésekben reménykedtünk, mint amekkorák megvalósultak. A környezetvédők az ökogyarmatosítástól való félelemmel tekintettek a tőkeimportra. A félelem lényege az volt, hogy a fejlett országok a nagymértékben környezetszennyező, második vonalbeli technológiákat fogják exportálni a régió országaiba, amit odahaza a szigorú környezetvédelmi szabályozás nem enged működtetni.
A viszonylag rövid idő tapasztalatai ezeket a félelmeket nem bizonyítják. A Magyarországra behozott tőke ágazatonkénti megoszlásából jól látható, hogy a külföldi tőkebefektetések nem azokban az ágazatokban történtek, amelyeket a környezet szempontjából a legveszélyesebbnek tartunk. Sőt az elemzők zöme kiemeli, hogy a kereskedelmi, ill. egyéb szolgáltató szektorokban megjelenve a külföldi tőkebefektetések hatása környezeti szempontból inkább kedvező.1,2
A statisztika ez esetben valószínűleg félrevezető. A külföldi tőkebefektetések ugyanis, sajnos, nagyrészt nem működő tőkeként jelennek meg a magyar gazdaságban, hanem sok esetben a magas hazai hitelkamatok miatt csak a rövidlejáratú hiteleket kiváltó finanszírozási forrásokként. Ezt bizonyítja az is, hogy a külföldi tőkebefektetések 10%-át az iparban az egyéb szektorban tartják nyilván, ami egyébként a vagyon és a GDP kevesebb, mint 1%-át képviseli. Tehát a külföldi tőkebefektetéseknek a gazdasági szerkezetre és ezen keresztül a környezet minőségére gyakorolt hatása még nem értékelhető. Néhány valóban termelő nagyberuházás (General Motors, General Electric, Suzuki stb.) tapasztalatai a környezetvédelmi követelmények szempontjából inkább kedvezőek.
A külföldi tőkebefektetések elemzésekor figyelembe kellene venni azt is, hogy egy-egy ágazat környezeti veszélyességét csak az alkalmazott technikával-technológiával együtt szabadna minősíteni. Szinte minden ágazat működtethető környezetbarát és környezet- idegen módon. Sajnos például a régió gazdasági lehetőségeit taglaló cikkekben mindenütt örömmel üdvözölt idegenforgalmi ágazat nagy energiafogyasztása, szennyvízkibocsátása és egyéb, az ágazaton kívül jelentkező káros hatásai miatt, környezeti, ökológiai következményeit tekintve nem biztos, hogy előnyösebb, mint például a csúcstechnológiát alkalmazó gyógyszeripar.
A környezeti érdekeket szem előtt tartva valószínűleg kedvezőtlennek kell tekinteni a magyar külkereskedelem szerkezetének változását. A magyar ipar exportszerkezetében tipikusan a mennyiséget és nem az értéket megjelenítő termékek dominálnak. 1992 első félévében az export 38%-át anyagok és félkésztermékek alkották, amihez hozzászámíthatjuk a kis feldolgozottsági fokú agrártermékek csoportját is (25%) míg az importból e termékcsoportok részesedése csupán 36+6%. Vagyis a fejlett országokkal folytatott kereskedelmünkben a környezeti hatásaiban kifejezetten kedvezőtlen termékcsoportok dominanciája megmaradt, sőt növekedett. Ez nagyrészt annak a következménye, hogy az export iránya az OECD piacaira helyeződött át, amelyeken egyelőre csak ezek a termékeink értékesíthetőek. Ez magában rejti azt a veszélyt, hogy ezeknek a kis hozzáadott értékű áruknak a termelését hosszú távon is perspektivikusnak tekintsék a magyar vállalatok, ami környezeti és gazdasági szempontból igen káros volna.
 
A MAGYAR KÖRNYEZETPOLITIKA KÉRDŐJELEI
 
A KORMÁNYZAT CSELEKVŐKÉPESSÉGÉT a gazdaságban zajló kedvezőtlen folyamatok meglehetősen szűk határok közé szorítják. A növekvő munkanélküliség, a piacvesztés, az adósságterhek magyarázzák a meglehetősen defenzív környezetpolitikát és persze a számok láttán érthető a környezetvédelemmel foglalkozók pesszimizmusa is. Egyes értékelések a hazai környezeti károkat éves szinten a GDP 3-6%-ára teszik, míg mások még ennél is nagyobb mértékekről beszélnek. Ezekkel a számokkal összevetve a GDP 0.6- 1%-át kitevő környezetvédelmi beruházási keret kétségkívül jelentéktelennek mondható.
A fenti számokkal összefüggésben azonban emlékeztetnünk kell arra, hogy az átmenet, szándékainktól függetlenül is, új fejlődési irányokat nyit, a másik oldalon viszont a gazdaság teljesítményének évek óta tartó beszűkülése nem teszi lehetővé a költségvetési források növekvő újraelosztását, noha a költségvetés még mindig a nemzeti jövedelem kb. 60%-át központosítja annak ellenére, hogy erős a társadalmi nyomás a centralizációval szemben.
Miközben a költségvetés decentralizálását általában helyes törekvésnek tartjuk, a környezetvédelem esetében a költségvetésnek növekvő szerepet kell betöltenie még akkor is, ha a környezetvédelem jelenleg a társadalom értékrendjében lényegesen hátrébb sorolódik mint a munkanélküliség, és más szociális feszültségek. Ez a jelenség természetesnek mondható minden fejlődő térségben, miután a környezet minősége csak egy magasabb életszínvonal elérése után válik igazán fontossá a társadalom számára. Sajnos Magyarországon a romló életkörülmények miatt ez, sőt az emberek egészsége is háttérbe szorul a megélhetési gondokkal vagy a napi fogyasztással
szemben. E közöny felerősödését elkerülendő el kell oszlatni azokat a nézeteket, melyek szerint a környezetvédelem mindenekelőtt pénzügyi lehetőségek kérdése.
NYILVÁN NEM VÉLETLEN, hogy a környezetvédők is rendre a költségvetés rossz elosztásában látják a problémák gyökerét. Pedig a sikeres környezetpolitika előfeltétele nem a pénzügyi források megléte, hanem a környezetvédelmi törekvések erős társadalmi támogatása, ami a fejlődésnek egy környezetbarát módja mögé jelentős, cselekvőképes társadalmi erőket sorakoztat fel annak ellenére, hogy ez rövid távon az anyagi gazdagodás ellen hat.
A társadalmi támogatás megnyeréséhez a környezetpolitikát decentralizálni kell. A közvetlen környezet károsításának felszámol lása érdekében az emberek sokkal könnyebben megnyerhetőek, mint a nemzetközi megállapodásokból származó kötelezettségek támogatására. A helyi környezeti gondok fokozatos felszámolásának szép példáit tudja felmutatni máris számos önkormányzat. Ezeknek a helyi csatáknak a megnyerése szükséges a környezet ügyéért folyó világméretű „háború” megnyeréséhez.
A környezeti politikát a helyi önkormányzatoknak célszerű irányítaniuk, ehhez kell a szakmai feltételeket mihamarabb megteremteni, csak ez teszi lehetővé a szűkös erőforrások hatékony fel- használását, és ez teremti meg a lehetőséget a vállalatok és a lakosság közötti környezeti konfliktusok tárgyalásos megoldására is. Érvényesüljenek a helyi érdekek a törvény szabta keretek között. Természetesen léteznek ennek kockázatai is, ha a kormányzat késlekedik a megfelelő — a közakaratot és a közérdeket felszínre hozni és kezelni képes — intézményrendszer létrehozásával.
Különösen nagy a térség kormányainak a felelőssége. Ugyanis a környezeti és technológiai kockázatok ebben a régióban teljesen más természetűek, mint amiknek hatására Nyugaton a környezetpolitika, a környezetvédelem irányítása és intézményrendszere létrejött. Kelet-Európában a romló életfeltételek jelentik ma a legnagyobb kockázatot az emberek számára. A Nyugat a saját környezetpolitikáját a biztonságot nyújtó demokratikus intézményrendszer által támogatva alakította ki, prosperáló piacgazdasággal és csúcstechnikájú iparral a háta mögött. Ráadásul a problémák sem voltak annyira szerteágazóak, mint amilyenek most a mi régiónkban léteznek.
A kihívás és a feladat igen nagy, de megoldásán múlik nemzetünk jövője, és ezek a környezetvédelemmel összefüggésben nem csupán patetíkus szavak, hanem tények. A fenntartható fejlődés elvének megvalósítása a régió államainak szoros együttműködését követeli meg a sajátos helyzet és a hosszútávú érdekek figyelembevételével

 

Felhasznált irodalom:

 
1. Bochniarz,Z.: Capacities and Deficiencies fór Implementing Sustainable Development in Central and Eastem Europe
UNDP Régiónál Assessment Report, Hubert H. Humphrey Institute of Public Affairs University of Minnesota Minneapolis, MN, December 1991 p.68
2. Martin Janicke, Harald Mönch, Thomas Ranneberg, Udo E. Simonis: Eco- nomic Structure and Environmental Impact
Wissenschaftszentrum Berlin für Socialforschung gGmbH (WZB) Reichpi- etschufer 50,1000 Berlin (West) 30.
3. Kaderják, P. Lehoczki ZS.: Economic Transition and Environmental Protec- tion: Foreign Investment and the Environment in Hungary, Budapest University of Economics, Department of Business Economics WP 1991/5 p. 8
4. Kindler, József és társai: A környezetvédelmi törvénytervezet gazdasági szempontú vizsgálata. Készült a Regionális Környezetvédelmi Központ megbízásából, Budapest 1992. Február p. 52.
5. Hans van ZON: Altemative Scenarios fór Central Europe Commission of the European Communities, Science Research and Development, Fast-Forecasting and Assessment in Science and Technology FOP 226 rév Internál Document January 1992 p. 80
6. Leading Economic Indicators Figyelő 1992. július 30. p.17.
7. Gazdaságstatisztikai évkönyv 1990. és a Magyar Statisztikai Évkönyv 1991. Statisztikai Hivatal Budapest

 
* A továbbiakban GDP — A szerk.


« vissza