Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

"Békefenntartás" vagy "béketeremtés"?


A LEGNAGYOBB NEMZETKÖZI SZERVEZET, az Egyesült Nemzetek Szervezete, zsákutcába került. A humanitárius segítségnyújtás és a békefenntartás kudarcot vallott mind Szomáliában, mind Bosznia-Hercegovinában. A világszervezetet az események választás elé állították: vagy gyökeresen változtat az eddigi módszereken, vagy szégyenteljesen visszakullog az East River partján álló üvegpalotába.

Lassan lemorzsolódik a tagság és a nemzetközi közvélemény támogatása, a szépen hangzó elvek ismételgetése egyre üresebben cseng, az elfogadott határozatok jámbor óhajoknál többet nem tartalmaznak, miközben közönséges banditák és szabadcsapatvezérek folytatják az öldöklést, a rablást és a területhódítást. S ami a jövőt tekintve a legsúlyosabb: az ENSZ nevetségessé vált, az utolsó orvlövész is nap-nap után megalázza, bohócsipkát nyom a fejébe.

Még a hidegháború legsötétebb napjaiban sem jutott a világ- szervezet ilyen megszégyenítő helyzetbe. Ennyire soha nem alázkodott meg, nem hajbókolt az erőszak előtt. S most nem valamelyik nukleáris világhatalommal szemben tanúsít érthető óvatosságot, hanem a szervezet, mindenekelőtt a Biztonsági Tanács néhány bűnöző cselekedetei nyomán vált gúny tárgyává. Még 1950-ben képes volt megmenteni Dél-Koreát a kínai lerohanással szemben, a hatvanas években irányította a gyarmati rendszer széthullását és az új független államok létrejöttét, a hetvenes-nyolcvanas években keretek között tartotta a két szuperhatalom vetélkedését, s 1991-ben az ENSZ égisze alatt folyt SZADDAM HUSSZEIN megleckéztetése az Öböl-háborúban.

Most nem kíséreljük meg a válaszadást arra a mindenkit foglalkoztató kérdésre, hogy mi történt azóta. Csupán a tényt szögezzük le: az ENSZ akciói eredménytelennek bizonyultak.

Szomáliában egyre több a fegyveres összetűzés, ami mind nehezebbé teszi az élelmiszer- és gyógyszersegély eljuttatását a rászorulóknak. Az odaküldött ENSZ-erők anyaországában pedig nő az elégedetlenség és a csapatok visszahívásának követelése. A történelemből jól ismert a tömegek gyors hangulatváltozása, s akik korábban még erkölcsi parancsnak tekintették a szenvedők támogatását, most már hajlanak a közömbösségre, sőt részvétlenségre. Ezzel együtt járnak a résztvevők közötti torzsalkodások, a politikai érdek- ellentétek, amelyek még a lehetséges cselekvést is lefékezik. Az olasz sajtó élesen támadta az amerikaiak cowboy-módszereit, s a bombázásokat és rakétázásokat, ennek tulajdonították Mohammed Farrah AIDID banditáinak visszacsapását. A „békefenntartás" kifejezést egyébként is hamisnak vélik, hiszen ahol nincs béke, ott nincs mit fenntartani, illetve először a „béketeremtés" feladatát kell elvégezni, vagyis kierőszakolni, s azt követően foglalkozni a „békefenntartással". A humanitárius békeküldetés így vagy átalakul katonai hadműveletté, vagy mint teljesíthetetlent, abba kell hagyni.

Olaszországban egyre többet beszélnek a 2400 fős olasz kontingens vissszarendeléséről, s Németországban is megindult a vita az 1700 fős egység Szomáliába küldéséről, illetve a már ott lévő 250 német katona visszahívásáról. Egy ilyen lépés maga után vonja az egész küldetés összeomlását. A Szomáliái klánfőnökök pedig röhögnek a markukba. Ha ehhez hozzávesszük, hogy éppen a humanitárius segélyben részesítendő Szomáliái tömeg vert agyon négy újságírót, akkor elképzelhető a közvélemény növekvő felháborodása az egész „békemisszió" ellen. A tömegtájékoztatásnak ebben is döntő szerepe van. A tévéképernyőkön világszerte kezdetben az éhező, csontig soványodott szomáli nyomorultakat lehetett látni. Aztán jött a hollywoodi látványtervezők stílusában végrehajtott amerikai tengerészgyalogos partraszállás Mogadishuban a jupiterlámpák fényözönében és a kamerák százainak asszisztálásával. Most pedig lebombázott házak, orvlövészek által leterített ENSZ-katonák, tüntető tömegek jelennek meg a képernyőkön. Szomália ma veszedelmesebb hely, mint a „Reménység helyreállítása" hadművelet kezdetén. A 29 nemzet katonáiból álló ENSZ békefenntartó erő a különféle érdekek és módszerek összeütközésének bizonytalanságában egy lépéssel sem került közelebb feladatának megoldásához.

MÉG KILÁTÁSTALANABB az ENSZ-erők szerepe Boszniában és Horvátországban. Jelenleg 13 ország — Franciaország, Anglia, Kanada, Lengyelország, Csehország, Dánia, Kenya, Argentína, Jordánia, Nepál, Oroszország, Luxemburg és Belgium — katonái próbálják véghezvinni a lehetetlent, megőrizni a békét ott, ahol háború van. Az ENSZ a mohamedán országokon kívül már nem talál jelentkezőket, érthetően. Erről az ingoványos területről inkább szabadulni akarnak, semhogy újabb egységeket küldjenek oda.

A Time magazin szerint a boszniai háború eddigi mérlege 139.000 halott és eltűnt, 68.000 súlyos sebesült, 3 milló menekült; 38 lerombolt város; 800 elpusztult mecset és 200 templom; 3 millió ember áram és 2,5 millió víz nélkül. Az amerikai hetilap A boszniai leckék című cikkében gyakorlatilag eltemeti az ENSZ boszniai misszióját, és legfeljebb tanulságokat igyekszik levonni, hogy a jövőben az itt elkövetett hibák ne ismétlődhessenek meg. „A boszniai kudarc a Nyugat legszégyenteljesebb hibája a második világháború óta" — állapítja meg a lap. Különféle szakértőket idéz, amerikaiakat, angolokat, franciákat, németeket, akik valamennyien a Nyugat bátorságának hiányáról, a gyávaságról, a demokráciák gyöngeségéről, fantáziátlanságáról beszélnek.

Albert Wohlstetter, a Chicago University professzora egész cikksorozatban bírálta a Nyugat elpuhult vezetői képességét, tehetetlen diplomáciáját. Valójában minden nyugati kezdeményezés önfejű, elhibázott volt, a dolgokat folyamatosan tovább rontotta az agresszió támogatásával és az áldozat megbüntetésével. A Nyugatnak semmiféle stratégiai elgondolása sincs Boszniában, hacsak nem a mocsárba süllyedés elkerülése. De éppen ezzel merült egyre mélyebbre a mocsárban. Lord Carrington, az Európai Közösség első tárgyalási főmegbízottja különös módját találta a mentegetőzésnek: „Ha a szovjet birodalom nem omlik össze, nem került volna sor a kuwaiti támadásra és Jugoszlávia szétesésére."

Egy MÁSIK LECKE, amiből a nyugat-európaiaknak okulniuk kell, az, hogy biztonságuk nem garantálható elkülönítve a kontinens keleti felének biztonságától. Az ugyancsak amerikai Patrick Glynn szigorúan elmarasztalja James Bakert, Bush elnök külügyminiszterét, aki 1991 júniusában Belgrádban kijelentette, hogy az USA „Jugoszlávia egységét és területi integritását támogatja". Nem csoda, ha MILOSEVlCS késedelem nélkül megindította a szerb csapatokat Horvátország és Szlovénia ellen. A következő megdöbbentő hiba a Biztonsági Tanács fegyverembargója volt, amiből csak a szerbek húztak hasznot. Egy francia szakértő, JACQUES Rupnik a NATO felelősségi területének Kelet-Közép-Európára való kiterjesztését javasolja.

És ezzel jutunk el egy másik nemzetközi szervezet, a NATO kérdéséhez. Július közepén Bécsben tartott előadást Zbigniew BRZEZINSKI, térségünk ügyeinek elismert szakértője. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nézetei minden kérdésben ellentétesek Henry Kis- SINGER felfogásával. A NATO-ról mint lehetséges védelmi ernyőről szólva kifejtette, hogy tagságra egyelőre csak Lengyelországnak van esélye, s ez 1996-ban már létrejöhet. Magyarország — szerinte — még nem számíthat a tagságra, mert déli, keleti és északi határai mentén túl sok az etnikai feszültség, amely a NATO számára nem vállalható kockázatokat rejt magában.

Ha a NATO továbbra is meg akarja őrizni létjogosultságát, akkor szakítania kell azzal a tilalommal, amely kimondja: csak a tagállamok határain belül illetékes működni, és alkalmazási területét ki kell terjeszteni Dél- és Kelet-Európára. Ez a véleménye Richard LUGAR befolyásos republikánus szenátornak, aki korábban a külügyi bizottság elnöke volt. A kontinens stratégiai stabilitása és a térség demokratikus intézményeinek fejlesztése ezt megköveteli. Mert jelenleg a Pentagon költségvetésének harmada egy olyan intézmény fenntartását szolgálja, amelynek korábbi feladata megszűnt, és új, hasznos feladatot még nem talált magának. A hidegháború utáni viszonyokhoz kell igazítani az Észak-atlanti Szövetséget.

Ukrajna felvetette a NATO-B elképzelést. Eszerint a NATO-val társulási szerződést kellene kötnie Ukrajnának, Lengyelországnak, Csehországnak, Szlovákiának, Magyarországnak, Romániának, Bulgáriának, s a szervezet keleti változata gondoskodhatna a térség biztonságáról.

NÁLUNK JÁRT A NATO transzatlanti albizottsága, és megtekintette a Nyugat-európai Unió Mohácsra vezényelt őrhajóinak tevékenységét. A bizottság elnöke, a portugál JÓSÉ Lellot szerint a NATO nem marad semleges, ha Magyarországot támadás éri. Természetesen ENSZ-mandátum alapján léphetne csak közbe. Az ENSZ a boszniai háború két éve alatt már sok határozatot hozott a légi ellenőrzéstől a szerb tüzérségi állások bombázásáig. Egyik sem valósult meg. Hozzátehetnénk a Vance-Owen-terv, majd a védett övezetek gondolatának elsüllyesztését.

BALLADURE francia miniszterelnök terve nyújthatna valamilyen perspektívát a térség népeinek. Egy Európai Biztonsági Szerződés központi gondolata az európai határok és a nemzeti kisebbségek problémáinak kétoldalú szerződések formájában történő megoldása, amelynek hatályosságát a nemzetközi közösség garantálná. A franciák sohasem lelkesedtek a NATO katonai szervezetéért és most is igyekeznek előtérbe tolni a Nyugat-Európai Uniót, mint az egységesedő Európa önvédelmének fontos elemét. Párizs szerint a szervezet aktívan készül feladata teljesítésére. Juppé francia külügyminiszter ittjártakor külön hangsúlyozta, hogy Magyarország az elsők között érintett az általuk kezdeményezett biztonsági szerződés által. Sajnos ismerve az ilyen javaslatok körül kibontakozó huzavonákat, aligha számíthatunk érdemleges eredményre.

Hadd tegyük még hozzá a német parlamenti küldöttség budapesti látogatásán felröppentett elgondolást egy magyar-német hadtest megszervezéséről. MICHAEL Glos, az ismert CSU-politikus nyilatkozata szerint pártja a francia-német közös hadtest mintájára javasolja német-magyar, illetve német-lengyel egységek felállítását. Az ötlet Theo Waigeltől, a bajor CSU elnökétől ered, és azt a keresztényszocialisták egyöntetűen támogatják.

Ami igazán elgondolkoztató, az a Közép-európai Kezdeményezés miniszterelnökeinek kényszerűen tartózkodó magatartása a biztonság ügyében. Ezt tapasztalhattuk éppen a legérdekeltebbek részéről a budapesti tanácskozáson.

Terv, elgondolás, ötlet — mint látható — akad éppen elég. Csak a megvalósítás tényleges akarata hiányzik.



« vissza