Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

"A várva várt idő leszállt a földre" (Keresztény szimbólumok a sztálinizmusban) 2. rész


(Keresztény szimbólumok a sztálinizmus verseiben)


SZTÁLIN ÉS KÖVETŐI nem csupán az életen, hanem a halálon is uralkodnak. Ne tévesszen meg senkit, hogy a halál gyakran a háború szinonimájaként szerepel, ugyanis a szavak jelentése e versekben átvitt és közvetlen értelemben is vizsgálható.

(...) Harcoljatok a halál ellen, nem győzhet a halál, ti győztök! (...)

[Shuterigi: A béke arany szárnyán. FBH 83.p.]


írta versében a már idézett albán költő. Az élét diadala ez. Szinte azt mondhatnánk Szent Pállal: „halál, hol a te fullánkod”?! Más verselők pedig nem röstelltek még kérkedni is a halál fölött aratott győzelemmel:


(...) Százszor legyőztük a halált, és győzelem ragyog le ránk. (...) [ÉSz 13.p.]

 

De mindezek ellenére persze örök élete, halálon aratott teljes diadala csak Sztálinnak lehet:

 

(...) A földkerekség szeme rajta, az örök élet az övé — van-e erő, mely elragadja?

Ki ér föl a hegyek fölé? (...)

[KÓNYA: Kétmilliárd szív. In: FSz 193.p.[
 

És milyen a külső alakja a népvezérnek? Ahogyan édesanyja is természetesen „szép, komolyarcú”, úgy az első ember sem lehet másmilyen. Temesvári Pelbárt fejtegetéseire emlékeztető módon írnak a költők Sztálin tökéletes külsejéről:

 

(...) Ott állt a tribünön — olyan széles a válla —

a bolsevikok legigazabbika

és tudta a férfi millió paránya

mit kell a jövőnek ma mondania. [ÉSz 7.p.]
 

Így fest Sztálin egy materialista megközelítésében, aki tisztában van a vezér anyagi, korpuszkuláris természetével. De hogyan szól az idealista költő verse?

 

(...) a legnagyobbró1 és a legdrágábbról Sztálinról szóljon most a dal! (...)

Ragyogó szeme tiszta és sugárzó, akár a kút kristályvize, olyan. (...)

[ISZAKOVSZKIJ: Ének Sztálinról. In: ÉSz ll.p.]

 

A népek tanítójának halála után pedig így jellemezték (egy ideig) a Vezér külső és belső nagyságát:

 

... Mondják: mint a hegyek, olyan volt,

Mondják: mint a zúgó tengerek.

Hiszen hegyeket mozdított el,

És tengereket épített!...

A mérhetetlent méritek? ...

Felködlő ezredekig ég A fény, mit 6 emelt magasra!

[MÉRAY: Az Ő nevével. In: FSz 168.p.]



Ezt a szinte fokozhatatlan dicsőítést tekinthetjük Deutero-Izajás parafrázisának is. A Kr. előtti VI. században élt próféta így magasztalta Istent:

 

Ki mérte meg marokkal a tenger vizét?

És arasszal ki mérhetné fel az ég távlatait?

A föld porát ki fogta vékába?

Ki mérte meg mérlegen a hegyeket, és a dombokat a mérleg serpenyőjén?

Kihez hasonlíthatnátok az Istent;

És milyen képmást alkothatnátok róla? [Iz 40,12-18]

 


Mivel Sztálin és a nép egybeforrott, ezért szükséges, hogy ez az egység az emberiség atyjának külső megjelenésén is látható legyen. Mindez csak úgy lehetséges, ha Sztálin, aki a nép tükre, egyetemes emberi vonásokkal van felruházva. Ecce homo. Egy szovjet író regényében, a vidéki kolhozelnök belső monológjában, így írta le Sztálint:

 

Arcának minden apró vonását ismerte. Most, hogy ismét látta, új vonásokat fedezett fel rajta: az ünnepélyesség jegyét. Voropajev megörült, mikor ezt észrevette.
Sztálin arcának feltétlenül meg kellett változnia, hiszen a nép úgy tekintett belé, mint egy tükörbe és önmagát látta benne, a nép pedig megváltozott.” [PB 205.p.]

 

(Nem nehéz kitalálni, hogy mi, pontosabban Ki az a Tükör, amelybe a keresztények lelkiismeret-vizsgálatkor nézni szoktak, és hogy az ember tulajdonképpen kinek is a képmása.)
Szívesen használták Sztálin jellemzéséhez a költők a nagy népvezér nevét is:
 

(...) Acél-ember, Sztálin, téged köszöntlek,

érted hevülnek ifjak és apák,

téged követnek messzenéző bölcsek (...)

[Kónya: Sztálin. In: FSz 86.p.]

 

A természet törvényein csodákkal uralkodó hérosz jellemzéséhez ezek után már nem sokat lehet hozzátenni. Ezen a szinten már csak egyféleképpen fokozható Sztálin tisztelete, ha szokatlan, és a marxizmustól kissé idegen módon a világ keletkezését és működését kimondva is a népvezémek tulajdonítjuk. A világ tehát Sztálin által létezik, azaz implicite nem öröktől fogva van. Ez persze csak költői túlzás, de mégis jól kifejezi a népek háláját. Róla szóljon tehát minden dal,
 

... Róla, Kiben együtt van a világ, mert nincs a földön semmi nélküle... [Kuczka P.: Róla, Aki a világnak kovácsa. In: Fsz]


De ez már csakugyan abszurd egy kissé. Lehet, hogy a költő komolyan vette magvas gondolatát, de a mai olvasó talán a tiltakozást is felismerheti a fokozhatatlan dicséretben.


 

A NÉPEK TANÍTÓJA ÉS A TANÍTVÁNYOK


 

A bölcs Sztálin tanításának igazi mélységét csak a tudomány emberei érthetik meg. Az egyik magyar tanítván (nem a legjobb), aki — a lángeszű vezérhez hasonlóan — igen képzett ember volt (lévén eredeti foglalkozása bádogos), ünnepi beszédében, a Magyar Tudományos Akadémián, szép, barokkos mondatban így összegezte Sztálin tevékenységét:
 

Mert Sztálin nemcsak nagy forradalmár, nagy vezére a világtörténelem legforradalmibb, leghatalmasabb pártjának, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának, nemcsak nagy államférfi — korunk kétségtelenül legnagyobb államférfija — nemcsak nagy szervező és diplomata, a szocializmus építője; nemcsak nagy hadvezér — hogy milyen nagy hadvezér, azt megmutatta nem egyszer az orosz polgárháború különböző frontjain és legutóbb a második világháborúban, mikor az ő hadvezéri tehetsége mentette meg az egész civilizált emberiséget a fasiszta rémtől — Sztálin mindezeken kívül még korunk legnagyobb tudósa is, a haladó, az élenjáró tudomány korifeusa, akinek tudományos munkássága kitörölhetetlenül mély nyomokat hagyott az emberi gondolkodás történetében...” [RUDAS: Sztálin mint az élenjáró tudomány korifeusa. In: RE 314. p.]


 

Milyen volt tehát Sztálin tudományos jelentősége? Erre sajnos nemigen lehet felelni, mivel: „Sztálinnak, mint tudósnak a jellemzése oly feladat, amely meghaladja egy ember erejét.” [Uo.]

Ez persze érthető, hiszen Sztálin maga nem emberi jelenség. Követőkre azonban, még ha azok teljességében nem értették is meg Vezérüket, szüksége volt üdvözítő munkájának véghezvitelében.

Sztálin maga választotta ki tanítványait, akik továbbadták tanítását és magát a nagy eszmét. A kisebb népek ezért nemcsak szabadító tettéért éreztek hálát, hanem mert helyi vezéreket is adott:

 

...Aki ott állt múlt és jövő között,

szabadságot, földet és kenyeret

adott

és Pártot

s adta Rákosit,

ki boldoggá és erőssé nevelt.

[Kuczka P.: Róla, Aki a világnak kovácsa. In: FSz]

 

De Sztálin nem csupán tanítója volt a nemzeteknek, hanem családtagja is, aki kézenfogva vezette a botladozó emberiséget. Szeretve gondoskodott mindenkiről, személyes kapcsolata volt a néppel. Nem távoli, fellegekben ülő transzcendens hatalom csak, hanem az emberek szívéhez közel álló jóbarát is. „Sztálin, jó Atyánk” — ahogyan a már idézett magyar költő írta. [54] Egy másik pedig, a Vezér halála után:

 

(...) Hol van az emberiség igaz atyja? (...)

Nincs többé Sztálin apánk! (...)

[Képes G.: Sztálin él, tanít. In: FSz 132. p.]
 

Atyai funkciójában elsősorban vigyázott a népekre; részint azért, hogy külső baj ne érje az embereket, részint pedig, nehogy szétszéledjenek a kommunizmus nagy ügyének megvalósítása előtt (úgy látszik, a nép természetes hajlama alapján oktalan nyájként inkább szétszéledne, ha engednék):

 

(...) S mert a nép szerteszéled, ha nincs ki rá vigyázzon — erősítsd és kísérjed (...)

[ACZÉL T.: Sztálin. In: FSz 58. p.]

 

Az Ószövetségben Jeremiás és Ezekiel prófétáltak az eljövendő jó pásztorról, aki nem hagyja nyáját szétszéledni. A híres 23. zsoltár meg is nevezi a pásztort:

 

Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt...” [Zsolt 24,1].

 

Jézus a jövendöléseket magára vonatkoztatja, s a pastor bonus alakja a kereszténység gondolkodásának középpontjába került:

 

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.” [Jn 10,11]

 

Sztálin, a népeket szétszéledni nem hagyó jó pásztor igéi azok, amelyek megerősítik a lankadó emberiséget, hogy folytatni tudja harcát:

 

Soká éltem sötétben, nem volt vigasz.

Ma csillagként vezet minden szavad!

Igéd hasít, mint éles, tiszta penge,

                                      Világos, mint a krími hajnalok

                                      Erős fegyvert adsz gyenge két kezembe,

Szállók veled, mint sólymok és sasok!

[Kónya L.: Acél-ember. In: FSz 87.p.]

 

(Ismét a sas-motívum!) Sztálin, a fényhozó, megvilágosítja a követőket. Bibliai átvétel ez a motívum is. Izajás próféta jövendölése szerint


„A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát.” [Iz 9,2]



Maga a tan, Sztálin tana, könnyen érthető, ugyanakkor mély. A jövőt jelenti. Sztálin műveit olvasva egy szovjet költő így jellemezte sorait:

 

...Olvasd el az első sort, s olvasd az utolsó szókat, mély s egyszerű gondolatok, mind egy-egy felragyogó nap, utóidban jó vezető, s majd átszáll gyermekeidre. ...

[A. SZOFRONOV: Sztálin szava. In: SzKA 347.p.]

 

Sőt Sztálin tanítása ad erőt elviselni a halála fölött érzett fájdalmat is:

 

(...) csak eszméivel légy színig tele — s a nap holnap is újra Véle kel fel, ahogy ma sem virradt meg Nélküle. [SOMLYÓ Gy.: Első nap. In: FSz 118.p.]

 

A tanítás pedig a hívők (tanítványok) népes hadának tetteiben kel életre, bennük válik valósággá:

 

(...) Szavaink a Sztálinéi, erőnk sztálini erő.
[RILSZKIJ: Dal Sztálinról. In: Ész 7.p.]

 

Mivel pedig Sztálin igéi tartalmazzák az igazságot (út, igazság, élet — minden együtt van!), ő ismeri a Törvényt, ezért megilleti az Izajástól kölcsönzött jelző is:

(...) Szabadító! (...)

Ő, aki ismerte a Törvényt, s azt is, mint épül néki gát: holtan is gyóz; Ó az erősebb,

Ó leigázta a halált. [HÁMOS GY.: Sirató és vigasztaló. In: FSz 119.p.]
 

Talán a Törvénynek emelendő gát megemlítése is valamiféle szem- behelyezkedés, az önkény elutasítása lehetett. S hogy milyen formában igázta le Sztálin a halált? Természetesen csak eszméi útján. Különös lehetett persze, hogy a természet és a társadalom korlátlan ura valamiféle felsőbb Törvénynek mégiscsak alá van vetve, hiszen ugyanúgy meghalt, mint mindenki más; feltámadásában pedig valószínűleg — minden fantasztikum ellenére — nem sokan hihettek.


 

AZ ÚJ ISTENSÉG TISZTELETE


 

AZ ÚJ ISTENSÉGEKNEK természetesen nemcsak a frissen épült (vagy frissen lefoglalt) templomokban van, kell, hogy legyen helyük, hanem az emberek szívében, lelkében is. Sztálin neve az ellenség gyűlöletével éppúgy összefonódott, mint a szeretettel, bár ez utóbbit ritkábban hangsúlyozták; efféle érzelmességet csak elvétve, az öröm túlcsorduló pillanataiban engedhet meg magának a költő:
 

(...) Szeretlek én téged. Lelkem lakója vagy (...) [A naphoz. In: ÉSz 47.p.]


És Sztálin szeretetén keresztül juthat el az egyes ember az emberiség egészének szeretetéig (tehát nem az embereken át az istenségig, hanem az istenségen át az emberiségig):

 

(...) hisz lelkem általad a büszkeségig ér föl s távol testvérekig visz a boldog szeretet. (...) [ÉSz 53]

 

Sztálin követői nagyon magas mércének kell, hogy megfeleljenek: nem elég a nagy ügy, a kommunizmus szeretete, nem elég a hatalmas szovjet haza szeretete, olyanná kell válniuk, mint amilyen az új isten:

...Elvtárs, együtt haladunk, a kommunizmus már közeleg, együtt kutatunk mi a munka lázas heviben teveled, méltón a dicső tettekre, okosan, bátran, komolyan, a hazádat zárd a szívedbe, s mint Ó, légy mindig olyan. [Szofronov: Sztálin szava. In: SzKA 347.p.]
 

Az új kultuszformák megteremtése a már bevált régiek segítségével, azok átalakításával könnyen lehetséges volt. Az ünneplés, Sztálin eszméivel való találkozás és a vele való egyesülés alkalmához megfelelő istentiszteleteket dolgoztak ki. Ilyen volt a Szabad Nép félóra vagy a békegyűlés. Vasárnap a parasztok nem a templomba mennek, hanem a tanácsháza elé.

...Vasárnapos parasztok gyülekeznek,

mint templomkertben rég, a tanácsház előtt. ...

[Sz. Jeszenyin: Szovjetoroszország. In: SzK 89.p.]

 

Az ünnepélyes processziók sem maradtak el, hiszen a körmenetekre szükség volt, mivel jól demonstrálták a hatalom erejét. Május elsején a keleti egyház — persze más alkalmakhoz kapcsolódó — kultuszformáihoz hasonlóan a szentképeket (Lenin, Sztálin, Marx, Engels) is körbehordozták.

A kultusz Sztálin hetvenötödik születésnapján tetőzött. Az aggastyánoktól a csecsemőkig mindenki szívébe fogadta Sztálint:

...Ünnepre gyűlt az ifjú nép s millió szív együtt dobogja boldogan nagy Sztálin nevét!
[LADÁNYI L.: Hála a nagy Sztálinnak. In: ÉHSz]

 

Érthető, hogy a művészet nagy feladata a továbbiakban a legigazabb férfinak valósághű ábrázolása a dolgozók érdekében:

 

A költők mind versenyre kelnek, hogy daluk szárnyán öt keressék; műtermekben ébred a vászon;

Őt idézi ecset és festék: a szív csak öt dobogja vágyón: érte sóhajt a földkerekség [CSU-CI: Sztálin őrködik. In: FBH 127.p.]
 

Aurelius Prudentius Corde natus ex parentis kezdetű himnuszának soraira emlékeztet a fent idézett albán költő műve; az ismert keresztény himnuszt szinte változtatás nélkül is átvehették volna:

 

ím kit messze századokban Látnokok daloltanak,

Kit hűséges prófétáknak Hirdetének könyvei,

Itt ragyog a rég megígért,

Énekelje minden Őt! [SH 68.p.]

 

A belső tisztelet külső megnyilvánulása, hogy az emberek a lakásukban is elhelyezik a népek tanítójának fényképét. Egy ismert magyar poéta elbeszélő költeményében a falusi parasztlányról ír, aki „megtért”, párttitkár lett, és a régi szentképek helyébe az újakat akasztja lakásában a falra:

 

...Mert hagy járt, hogy párttitkár lett

a Csoportba':

házából a sok szép szentet

mind kiszórta....

hirdeti, hogy kit tiszteljen, kinek képe

kerüljön a fancsali sok szent helyébe:

Egyik képen Lenin beszél, tankon állva,

a másikon Sztálin gyújt épp a pipára...

[Csanádi I.: Ilon. In: CsB 31.p.]
 

De a lakásban, hivatalban, vagy bárhol elhelyezett Sztálin-kép csak elősegíti a népvezér tiszteletét. Sokkal mélyebb az az érzés, ami mindig eltölti az embereket, valahányszor Sztálinra gondolnak, aminek eredete a szívben rejlő szeretet:

(...) zengjétek a munkát, harcot, diadalt, s kit szívükbe zártak az embermilliók,

Sztálint — a gondos apát, a bölcset, a jót. [Ész 45.p.]
 

És zengték is hosszú ideig, zengték kényszerből, zengték meggyőződésből, és zengték a rendszer manipulációjának eredményeként. Hogy mi volt a dalzengési kényszer távolabbi és közelebbi oka, nagyon nehezen megállapítható. Semmiképpen sem egyféle ok volt, hanem okok sokasága, amelyek bonyolult kapcsolatban álltak egymással. A „nincs új a nap alatt” meggyőződése éppúgy közrejátszhatott, mint az időről időre eluralkodó világvége-hangulat.

SZÁMTALAN TÖRTÉNELMI MUNKA, elemzés, tanulmány foglalkozott már a sztálinizmus világának összetartó erejével. A felvetett, nehezen megválaszolható kérdések többnyire az abszurd gazdasági szisztémát és a tömegeket infantilizáló kultuszformákat fenntartások nélkül, és bizonyos esetekben a politikai rendőrség közreműködése nélkül is kiszolgáló emberek pszichológiájára vonatkoztak; arra, hogy az új életforma miként volt képes feldolgozni és nemcsak külső törvénnyé, hanem belső normává is emelni a „szisztematikus terrort”, annak összes következményével együtt. [TSzR 33.p.] Minden jel arra mutat, hogy a bolsevik eszme, fittyet hányva a dialektikus materializmus zárt gondolatkörének, hatékonyan magába olvasztotta azokat a keresztény elemeket, amelyek a mélyen vallásos pravoszláv orosz nép számára az élet elengedhetetlen részét képezték. E különös elegyedés az orosz világtörténeti messianizmus tudatának és az új társadalom felépítésére vonatkozó profetikus jövendöléseknek a találkozásakor kezdődtek; létrehozva az elvont eszme (marxizmus-leninizmus) és az új kultuszformák virtuális dichotómiáját. (Tévedés lenne azonban a bolsevizmus lényegét csak ebben keresni.) Valójában maga a Marx és Engels által képviselt „klasszikus” dialektikus materializmus már potenciálisan magában rejtette az új kultuszformák kialakulásának lehetőségét, hiszen az első internacionálék, a Kommunista párt kiáltványa, stb. mind az identitáskeresésnek az új kultuszformák megteremtésében megnyilvánuló, első, még kissé bizonytalan kísérletei voltak.

A SZTÁLINIZMUS IDEOLÓGIÁJA ÉS KULTUSZFORMÁI a kettősség ellenére ugyanakkor szorosan összefonódtak. A politikai legitimáció forrása, az októberi forradalom [KT 9.p.], mitikus magasságba került, és fő jellemzői, a káoszon aratott győzelem (genezis), az új honfoglalás (az azt megelőző, pusztai vándorlásnak megfelelő harcok) mind kiindulópontjai lettek a zsidó-keresztény hagyomány biblikus őstörténeti világához rendkívül és vélhetően szándékoltan hasonló állami ideológiának. Az új aranykor eljövetelét megelőző hatalmi csatározások, majd később a Németországgal vívott honvédő háború viszont a végidő előtti nagy és végső összecsapás (világforradalom) eszkatologikus perspektíváját is jelentették. Ezek a hasonlóságok, párhuzamok valószínűleg minden manipuláció nélkül, spontán is kialakultak volna (de elszórtan) egy-egy költői életműben — és nem is akármilyenekben! —, de a hivatalosan irányított kultúrpolitika megkövetelte a bibliai történetek alapján teremtett új mítoszok megalkotását és a kultusz fenntartása érdekében folyamatos újratermelését.

A hatalom, és főképpen annak abszolút birtokosának transzcendálása, metafizikai valósággá alakítása implicite a ráció megkérdőjelezését eredményezte. Az igazság egyedüli birtokosává Sztálin és a párt vált, végső ellenőrző funkciót gyakorolva a hétköznapi élet minden területén. A hivatalos ideológiának ez a teljesítménye gyakorlatilag teljesen immunizálta az embereket a valósággal szemben, legalábbis szándéka szerint. [TSzR 39.p.] A marxizmus sztálini interpretációja a hétköznapi életet totálisan átformáló abszurditásba ment át. [LM 240.p.]

A rendszer bukása nemcsak gazdasági természetű volt, hanem ideológiai és tudományos is. Elsőként talán a természettudományok találták szorosnak a szűk XIX. századi kereteket. Az atomok összetevőinek vizsgálata, a relativitás elmélete, a világegyetem szerkezetére vonatkozó új, csillagászati megfigyelések, a határozatlansági reláció mind-mind kényelmetlenül érintették a marxizmus híveit. A DNS felfedezése Engels fehérje-elméletével és koacervátumaival szemben jelentett érvet; a közgazdaság-tudomány területén pedig a szocialista országok működése élő példája volt az elmélet elégtelenségének. Marx párizsi kézirataiban lévő ismeretelméleti megállapítását, amely szerint az olyan létező, aminek nincs tárgyiassága, nem létezhet; a transzcendentális és az ontológiai iskola egymástól függetlenül is megcáfolták — bár a marxizmus, mint filozófia, a béketáboron kívül sohasem vétetett olyan komolysággal számba, ahogyan azt a szocialista országokból láttatni akarták. (LUKÁCS GYÖRGY a genfi filozófiai konferenciáról elmondta, hogy nagy értetlenséggel fogadták: miképpen lehetséges, hogy egy több nyelven beszélő, művelt ember marxista... [LM 285.p.])

A falon támadt rések, repedések azonban mindenekelőtt a kultuszformák hanyatlásával kezdődtek. A sztálinizmus kultikus rendszerének egyes elemeit el is vetették Sztálin halála után, de erősebb volt a „fellazítástól”, mint a nevetséges kultuszformák összeomlásától való félelem az ideológia alakítóiban. Nagyobb robbanásokkor (1956) ugyan ez az összeomlás maga alá temette az irányítókat, de a belsővé tett normák meglepően sokakban szívósan ellenálltak a lassú változásoknak. Minden jel arra mutat, hogy a sztálinizmus eszméi, törvényei és normái még sokáig bennünk élnek, alakítják gondolatainkat, túlélve a kiagyalókat és a „végidők korát”.



 

A rövidítések feloldása:


 

AKA            Albán költők antológiája. Bp. 1952.

BA               Babits Mihály: Ámor sanctus. Bp. 1988.

CsB              Csanádi Imre: Bástya és biztonság. Bp. 1976.

ÉHSz           Éljen a hetvenhárom éves Sztálin. Bp.

ÉSz              Ének Sztálinról. Szovjet költők versei. Bp. 1949.

FBH             Fegyver a békeharchoz. Bp.

FSz               Felszabadítónk, Sztálin. Bp.

KPK             A kommunista párt kiáltványa. Bp. 1952.

KT                Krausz Tamás: Tézisek a sztálinizmus lényegéről. In: Iskolakultúra. 1993.1.

LM               Lukács György: A megélt gondolkodás. Bp. 1989.

MK               A művészet katonái. Szerk.: György Péter. Bp. 1992.

PB                Pavlenko: Boldogság. Bp. 1950.

RE                Rudas László: Elmélet és gyakorlat. Bp. 1950.

SH                Sík Sándor: Himnuszok könyve. Bp. 1989.

SzK              Szovjet költők antológiája. Bp. 1960.

SzKA           A szovjet költészet antológiája. Bp. 1955.

SzM             I.V. Sztálin művei. Bp.

TM               Történelmi materializmus. Bp. 1980.

TSzR            Tallár Ferenc: Sztálinizmus és reszakralizáció. Valóság, 1989.2.

VA               Apostoli atyák. Szerk. Vanyó László. Bp. 1988.



« vissza