Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Változás és folyamatosság

"Alig telt el több idő a kiegyezés és a millennium között, éppen ennyi volt a Trianon és Kis-Magyarország végzetét hozó szovjet megszállás közti idő, csak kevéssel volt hosszabb a Kádár-rendszer. Vagyis ez a huszonöt év mégiscsak egy történelmi korszak: a magunk sorsát tekintve a rendszerváltozás ideje, de másként, a nagyvilágban is az. A globalizáció nagy korszaka, amelynek során a világ is átalakult. Sok minden, amiről menetközben úgy éreztük, a nálunk végbemenő változások rendjébe illeszkedik, valójában egy jóval nagyobb léptékű átalakulás része vagy következménye volt. Ha valaki egyszer megírja az új Magyar Szemle történetét, bizonyára látni fogja azokat a szellemi erőfeszítéseket, amelyek során szerzőink e nagy átrendeződések közepette próbálták olykor a múltra figyelve a jelent, olykor a jelenre ügyelve a múltat értelmezni."

Egy folyóirat életében a folytonosság a legfontosabb értékek egyike. Akkor is, ha közben folyamatosan változik. A Magyar Szemle 1992 óta jelenik meg ismét (jómagam 1996-tól részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy szerepet kaphattam munkatársai között), változott a formátuma, változtak szerzői, szellemisége azonban, ahogyan ez egy konzervatív orgánumtól különösen elvárható, mindvégig ugyanaz maradt – hiszen alapvetően ugyanazok készítették: a főszerkesztő, Kodolányi Gyula személye garancia volt a minőségre, a kiegyensúlyozottságra, értéktiszteletre. Ez a garancia akkor is megmarad, ha a jövőben a szerkesztőbizottság elnökeként segíti az általa teremtett folyóirat munkáját. Amikor abban a kitüntetésben részesülök, hogy a jövőben e megbecsült szellemi műhelyben főszerkesztőként dolgozhatok, mércém ez a negyedszázad lesz.

Huszonöt év előre nézve nemcsak gyerekfővel látszik beláthatatlanul soknak. Elteltével pedig már az elképzelhetetlen, hogy milyen villámsebesen múlt el, hogy ez a nagyjából emberöltőnyinek mondható időszak is csak egy, igaz, kissé hosszabb pillanat. Mégis, hogy érzékeljük, mennyi, más történelmi korokkal összevetve alkothatunk róla némi fogalmat. Alig telt el több idő a kiegyezés és a millennium között, éppen ennyi volt a Trianon és Kis-Magyarország végzetét hozó szovjet megszállás közti idő, csak kevéssel volt hosszabb a Kádár-rendszer. Vagyis ez a huszonöt év mégiscsak egy történelmi korszak: a magunk sorsát tekintve a rendszerváltozás ideje, de másként, a nagyvilágban is az. A globalizáció nagy korszaka, amelynek során a világ is átalakult.

Sok minden, amiről menetközben úgy éreztük, a nálunk végbemenő változások rendjébe illeszkedik, valójában egy jóval nagyobb léptékű átalakulás része vagy következménye volt. Ha valaki egyszer megírja az új Magyar Szemle történetét, bizonyára látni fogja azokat a szellemi erőfeszítéseket, amelyek során szerzőink e nagy átrendeződések közepette próbálták olykor a múltra figyelve a jelent, olykor a jelenre ügyelve a múltat értelmezni. Tudván tudva, hogy közben a lélegzetvétel természetességével a jövőről gondolkodnak. És közben egy kivételes hagyományt folytattak.

Ez a folyóirat nem mindennapi örökségre büszke, és törekszik arra, hogy egy nagy hagyományt folytasson. Szekfű Gyula Magyar Szemléje korszakos jelentőségű folyóirat volt, jelentősége az idők múltával egyre jobban látszik – ha, ahogyan szeretnénk, figyel rá valaki. A hajdani Magyar Szemle a két háború közti Magyarország szellemi igényességét és konzervatív alapállása ellenére (azaz éppen azért!) a változás igényét tükrözte. Konzervatívnak lenni akkor is és ma is nem egy múltbéli állapothoz való ragaszkodás, hanem minden érték megőrzésének, folytatásának igénye. Abban a meggyőződésben, hogy minden valaha volt értékre szükség van, és ezek megmaradását nem az új értékek születése fenyegeti, hanem az igénytelenség. Ahogyan Mikszáth nyilatkozta, amikor a Nyugat születése, Ady nemzedékének jelentkezése kapcsán faggatták: „a gyertya kiszorította a mécsest, a gyertyát a gáz, a gázt a villany, de a napgolyó még mindig tartja magát, pedig ő a legkevésbé modern világítószerszám köztük” – amíg egyáltalán van emberi igény a világosságra.

Ha valakinek kezébe kerül Szekfű annak idején a progresszió részéről annyit támadott Magyar Szemléjének egy-egy száma, meglepődve látja, hogy írásai milyen friss szemmel mutatják be koruk folyamatait, mennyi ma is aktuális gondolatot vetnek fel – miközben egykori, harsányan progresszív bírálóinak újítókedve gyakorta igencsak avíttnak tűnik. Hogy miért van ez így, annak feltárása meghatározó feladatunk. Hiszünk abban, hogy a ma Magyar Szemléje kimondva és kimondatlanul ezen dolgozik. Mert nemcsak a Magyar Szemlével, hanem korával és a folyóiratban megmutatkozó szellemiséggel szemben kivételesen kíméletlen volt a rákövetkező időszak.

A Magyar Szemle valahai törekvéseit a háború és megszállások vérzivatara és önkénye sodorta el. 1990 új kezdete hozta el 1992-ben a lap újraindításának igényét: Antall József szándékát Kodolányi Gyula váltotta valóra. Nem gondoljuk, hogy a Magyar Szemle mindenben folytatni tudta elődje hagyományait. Nem, mert egészen más világban élünk, és mert a magyar szellemi élet folytonosságát, ha nem is teljesen, de sikerült megszakítani. A Vörös Hadsereg kivonulása után a Magyar Szemle nem folytathatta ott, ahol a Wehrmacht bevonulásakor abbahagyta. De azért dolgozott és dolgozik, hogy egy félszázados, vagyis kétgenerációs megszakítottság sebét megpróbálja gyógyítani. Mert valami megszakadt ugyan, de ahogyan nincs tökéletes bűntény, úgy nincs teljes szakadás sem. A rendszerváltás nagy pillanatai azt bizonyították, hogy a nemzet örökségét és értékeit védő, az organikus változások útját egyengető konzervativizmus, az értékőrző humánum gondolata és erkölcse nem semmisült meg. E szellemiség felszínre segítését kívánta szolgálni folyóiratunk, hol jobb, hol rosszabb, aztán megint jobb feltételek közt. Időközben fájdalmas búcsút kellett vennünk sok kiváló szerzőtől, a folytonosságot személyükben is bizonyító munkatársunktól, és megannyi nagyszerű olvasónktól is. Rájuk különös megbecsüléssel kell emlékeznünk, mert egy folyóirat nemcsak a benne megjelent írások halmaza, hanem közösség, az együtt gondolkodás műhelye is.

Negyedszázados megjelenésünk azt mutatja: erre a műhelyre szerzőknek, olvasóknak egyaránt szükségük van. A folytonosság újrateremtése közös feladat, a megsemmisítésre szánt, megtiport, bepiszkított értékek megújítása, a hagyomány gazdagítása és élővé tétele ma is időszerű. Közben tudjuk: a világ egyre gyorsabban változik, a technikai fejlődés szédülete új és még újabb szellemi kihívások elé állít mindannyiunkat. Az ABC végének betűivel jelölt, X és Y generációkat a Z követi – ezek a generációk már nem negyedszázadonként, hanem évtizednyi különbséggel váltják egymást, de hisszük, hogy utánuk is lesz élet. A Magyar Szemlének ezzel a kihívással is számolnia kell – noha karaktere, tematikája sokban távol áll a kapkodóan gyors, olykor öncélúnak látszóan lüktető tempójú változásoktól. Változni, mozdulni szükséges, de ha nem tudjuk, honnan és hova sietünk, reménytelenül eltévedhetünk. Végtelenül messzire juthatunk, de ha megfeledkezünk arról, hogy miért indultunk el, akkor csak végzetünkbe rohanunk. Az elmúlt negyedszázadban akaratlan és sokban öntudatlan tanúi voltunk egy régiós és egy egyetemes paradigmaváltásnak. Hasonló változások világában élünk ma is, de hiszünk abban, hogy mindennek csak akkor van értelme, ha nem felejtkezünk el mindarról, ami elvezetett minket idáig. Nemcsak figyelnünk kell a mai nagy átalakulást, de részt is kell vállalnunk benne, miközben azt valljuk: merjünk konzervatívok és konzervatívak lenni!



« vissza