Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Színes emlékek 1956-ról

1956-os fényképeimet kis Zeiss fényképezőgépemmel, az akkor elérhető, gyenge minőségű keletnémet színes filmre készítettem. Szenvedélyes fény- képészként amikor csak lehetett, jártam a várost, és fényképeztem. A téma veszélyessége miatt az anyagot nem az OFOTÉRT-be adtam be kidolgozás- ra, hanem akkori munkahelyem, a Műegyetem Építészkara fotóműhelyének vezetőjével, Peitsik Imre barátommal hívtuk ezeket elő. Akkoriban pozitív képeket nem lett volna tanácsos készíteni.

Műegyetemi tanársegédként – inkább csak hallgatóként, mint aktívan – részt vettem az október 22-ről 23-ra virradó éjszakán az egyetemen lezajlott parázs politikai vitákban. 23-án reggeltől a Műegyetem kertjében felsorakozva vártuk a felvonulás tiltása és engedélyezése körül a kormánnyal kialakult vita kimenetelét. Végül elindultunk a Duna-parton békésen vonulva a Bem térre. Hogy mennyire békés volt: arra emlékszem, hogy mellettem vonuló Harasta Miklós barátom néhány hónapos csecsemőjét babakocsiban tolta. A Bem térről átvonultunk a Parlament elé, a Kossuth térre. Utóbb átmentem a Rádióhoz, ahol már meleg volt a helyzet, időnként fegyverropogás. Nekem fegyverem soha nem volt, hazamentem családomhoz.

November 4. után, amikor a megtorlás elől kb. 200 ezren a zöldhatáron át hagyták el az országot, én is menekültem, de kivételes helyzetben voltam: néhány hónappal korábban hivatalból kísértem és tolmácsoltam az egyetemen a nálunk vendégként járó Scheunert professzort, az NDK-ban a cottbusi egyetem tanárát. Összebarátkoztunk, és ő meghívott, hogy ’56 őszén tartsak néhány vendégelőadást egyetemükön. Erre a magyar hatóságoktól engedélyt és kilépővel ellátott szolgálati útlevelet kaptam. Ezzel az útlevéllel kényelmesen utazhattam vonaton Cottbusba. Németországban statikusként dolgoztam, és 1957 őszén akkor tértem vissza, amikor professzorom, Pelikán József táviraton értesített, hogy szükség van munkámra. Hazajöttem, 1960-ban politikai indokolással kidobtak az egyetemről. Pelikán professzor azt a tanácsot adta, hogy próbáljak külföldre menni dolgozni, mert idehaza számomra nem nő fű. Ő segített jelentkezésemet az Unescohoz eljuttatni.

1964-től az Unesco, majd az Unido szakértőjeként bejártam az egész világot, és rengeteget fényképeztem. Ezeknek a képeknek nagy része is csak negatívban volt meg. Amikor feleségem, aki az IAEA-ban matematikusként dolgozott, 2000-ben szintén nyugdíjba került, nekilátott negatívjainkat számítógépre vinni és javítani. Ekkor fedeztük fel újra 1956-os képeimet.

Családomnak az 1945-ös „felszabadulás” sok nehézséget és küzdelmet hozott. Édesapám pénzügyminiszteri tanácsosként a németek bejövetelekor, 44 éves korában közismert nácizmusellenessége miatt elvesztette állását. Üldözött zsidó barátait bújtatta, számosat megmentett. 1951-ben osztályidegenként kitelepítették és munkatáborba vitték.

Számomra 1956 nem októberben, hanem már februárban, sőt még jóval korábban megkezdődött. 1949-ben a Budapesti Műegyetemen avattak építészmérnökké. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy szeretett professzorom, a nemzetközi hírű dr. Csonka Pál, frissensült, zöldfülű mérnök létem ellenére felkínált nekem egy tanársegédi állást az általa vezetett Szilárdságtan Tanszéken. Boldogan elfogadtam, és nagy reményekkel vágtam neki a munkának.

1956 februárjában professzorom egy reggel szobájába hívott, és elmondta, hogy nagyon meg van elégedve oktatói, tervezői és kutatói tevékenységemmel. Ezért ismételten felterjesztett nemcsak kitüntetésre, hanem soron kivüli egyetemi adjunktusi kinevezésre is. Mindezekkel azonban az egyetem vezetőségének ellenállásába ütközött, mivel a kommunista pártszervezet és a DISZ vezetősége úgy ítélte, hogy osztályidegen származásom és ciszterci gimnáziumi neveltetésem által kialakított „nacionalista és klerikális” világnézetem miatt a hallgatóságot károsan befolyásolom, és ezért az első adandó alkalommal el is kívánnak bocsájtani.

Ezek után a Mohács körül pusztító árvíz elleni munkálatokra a hatóságok a Műegyetemtől mérnökök rendelkezésre bocsájtását kérték. Mivel erre önkéntes jelentkező eddig nem volt, Csonka professzor azt tanácsolta nekem, hogy jelentkezzem erre a munkára, amivel a társadalmi és politikai szerveknél talán jó pontokat szerezhetnék. Professzorom tanácsát nyomban megfogadtam, és a járványok elleni oltásokat megkapva, néhány nap múlva már az árvíztől legjobban sújtott Homoród község tanácsánál jelentkeztem.


Az 1956-os tavaszi árvíz Homorudnál, Mohács mellett


A tanács – élén a tanácselnökkel – meglehetősen bizalmatlanul fogadta a fővárosi egyetemről odaküldött, tapasztalatlan fiatal mérnököt, akin még a tojáshéj is rajta volt. Azonban annyi volt a munka és tennivaló, és akkora a szervezetlenség, hogy hol itt, hol ott, de munkám mindig volt. A bajba jutott falusiak pedig örömmel fogadtak minden segítő kezet. Idővel a tanácselnök is rájött, hogy hol tudok használható segítséget adni: a megroggyant épületek megerősítésénél vagy lebontásánál, az életveszélyek megszüntetésénél, majd az új utcák és telkek kijelölésénél, az alapok kitűzésénél és az építésnél. Egyre több feladatra kaptam megbízást, hatáskört, és egy idő után állandóra mellém volt beosztva egy adminisztrátor, aki helyszínen legépelte határozataimat. Ezt még egy fényképen is megörökítettem.

Azt nem tudom, hogy mennyi hasznomat vette a község, de biztos, hogy én sokat tanultam munkám során. Ezt évtizedekkel később vettem észre, amikor az ENSZ szakértőjeként természeti csapásoktól (árvizektől, földrengésektől) sújtott területeken, Indiában, Bangladesben, Mexikóban, Indonéziában kellett segítségnyújtó projektek tervezetét elkészítenem.

A történeti igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindezekkel sem sikerült Csonka professzor úrnak elérni azt, amiért ezt a vállalkozásomat javasolta: igaz, hogy némileg később, de mégis azzal az indokolással távolítottak el a Műegyetemről, hogy ciszterci neveltetésemen alapuló „osztályidegen, nacionalista és klerikális” világnézetem miatt az egyetemi ifjúságra káros hatást gyakorolok.



« vissza